A holt-király ébredése

Átokhegyek lábainál,
Mélykék tó vizében,
Harag gyúlt egy halott király
Rég nyugvó szívében.

Bezárva a koporsó-várba,
Melynek hínár borítja falát,
Holtan pihenve várta
Az ébredésnek dalát.

Eljött a várt pillanat
S bár teste már kihűlt,
Mikor vöröslött a pirkadat,
Kriptájában felült.

Tűzben égett újra
Holt-fehér arca
(A kínzósereg ura
Ismét kész a harcra!)

Ült a sötét mélységben,
Vaskezét bosszúra emelve.
Nem tudta, mily régen
Van már eltemetve.

Túlvilágba térte óta
Évezredek teltek.
Ő mélyen aludt, lenn a tóban,
Míg mások urak lettek.

Most ébredt, mert a régi tűz
Újra fellobbant,
Mely minduntalan csatába űz;
Szíve egyet dobbant.

De a király ébredése egy pillanatig tartott,
Ültéből lassan visszahanyatlott.
Szikrázó szeme üvegessé vált;
Nem kerülhette a kínzó halált.