Egyedül, szabadon

Végtelen csend,
Nyomasztó nyugalom,
Kihalt táj,
Sárguló csonthalom.

Elfelejtett sírhely,
Titkos, ősi vadon;
Milyen rossz így élni:
Egyedül, szabadon.

Míg fogva tartottak
Csontvázmerev láncok,
Életem keserűnek
És rab-életnek látszott.

De mikor a rácsok
Felnyíltak előttem,
Óvatlanul szabadulva
Szívem összetörtem.

Most fekszem a sötétben,
Lelkem fakó, s halott.
Hát örülnöm kéne,
Hogy végre szabad vagyok?

Körülöttem hullaszag,
Sárguló csonthalom.
Végtelen csend,
Nyomasztó nyugalom.