A Csend-Úr születése

Mellkasomon már nyugszik a csend.
Alaktalan terhei nyomnak,
S percek: érméi a vagyonnak,
Melyet e sötét, néma úr csent.

Fejét most bordáimra hajtja,
Mint gyermek, anyai kebelre.
Majd kezem ráhullik e fejre...
Unottan pihentetem rajta.

Így múlik el egyre az idő.
Lassan vánszorognak a napok.
Rá kell jönnöm: az anyja vagyok,
És kényszer-szülte gyermekem Ő.