AJÁNLÓ__ ELŐSZÓ __TARTALOM __BEMUTATKOZÁS __IMPRESSZUM

Harmadik láncszem

Reggel bolond fejjel bemegy oda,
Ne kérdezzétek, hogy ugyan hova?
Úgyis tudjátok már mind amit én:
Jókedvű volt társaságba menvén.

Ott már várták sokan, nagyon sokan,
És ő csak ment, sietett boldogan,
Földváry Eszter szépségét látni,
Nem tudta: beleszólnak társai.

Az ajtó mellett Víkát látta meg,
Mosolygott ő csak szőkeségében,
Mellette árt hűséges szerelme,
Kinek Hajós Árpád volt a neve.

Esőváró Földváry mellett állt,
A bolond, bolond módon melléállt,
Megszólítottja nem Földváry volt,
Esőváróhoz szólt szegény bolond:

"Hát te, hogyhogy ily korán bejöttél?
Netalántán nem engem kerestél?"
"Nem téged, bolond, tudhattad volna,
Te nem vagy az, kit bárki várna."

"Víka, Víka, mit mondasz itt nekem?
Nekem sohase lesz majd szerelmem?"
"Míg ilyen vagy, nem lesz neked soha,
Erre te is rájöhettél volna,"

"Bár csak ha gondoltál volna rája."
"Mire? Mondd el nekem kérlek, Víka!"
"Nem jó fényt vet rád ajtók csapása,
Zsanérok panaszos nyikorgása."

"A legszomorúbb, hogy igaza van,"
Gondolta a bolond, már boldogtalan,
De elkezdődött az új napja,
Csöndbe hasított Lamiffy hangja.

Átszellemülten hallgatja minden,
A bolond is, pedig Eszter nincsen,
Vagy legalábbis nem őmellette,
Úgy tűnt, tán Kúpi Áront szerette.

Végignézett sorba a társain,
Fényes, dicső fényt látott mindenkin,
De leginkább Földváry Eszteren,
Ki, ó, Kúpi mellett állt csöndesen.

Azt kérditek, ki volt akkor Kúpi?
Illene nekem most már felelni.
Sötét hajú, barna szemű volt,
Fehér orcáján soh'se esett folt.

És ő szerette Földváry Esztert!
Szívén szerelemvirágból nyílt kert,
Míg szegény bolond szíve sorvadott,
Addig övé mosolytól virágzott.

Legyen már elég ennyi Kúpiról,
Halljuk Hajóst Esővárótól.
Szemtelenül megkérdezték róla,
Tippeljetek: Ki más tette volna?

Bolondunk kérdésre mosolyt kapott,
És gyöngyöző hangján Víka szólott:
'Azt kérded tőlem, Hajós kicsoda?
Szerelmem - mintha nem tudtad volna,

Kedves, ügyes, nem épp szép, de okos,
Mert ugye a tenger vize is sós.'
'Jogos indok, Víka kedves, látom,
Nem sok ilyen mászkál a világon.'

Kit nem mutattam még be? Nézzük hát,
Énekesünket, Lamiffy Dórát!
Szép hangja miatt kapta nevét,
Csalogánynak hívta mindig a nép.

Eltelt egy új nap, vége neki,
A bolond sátorfáját fölszedi,
És megy haza, szokás szerint sírva,
Társaságunk mindennek az oka!

<_>