AJÁNLÓ__ ELŐSZÓ __TARTALOM __BEMUTATKOZÁS __IMPRESSZUM

Ötödik láncszem

Mily boldogság foganhat
Bolondnak elborult szívében,
Ha tündérlányt láthat,
Aranyló napsütésben.

Szép őszi napok, ó, vége már,
Elmúltatok, tél lett, s nyár.
De aztán újra jöttök, és menni kell,
Vár az új szoba, s új hely,

De jaj, a nap végén haza kell térni,
Napfény-aura közéből el kell menni,
És közben mások meg szerethetnek,
De a bolondot is, ó, szeressétek!

Hajós és Esőváró egy asztalnál ülnek,
Tetszik közellétük Ámor istennek,
És a bolond csak irígykedve nézi:
Nem volt mellette a szép Földváry.

Este lett, és álmodott,
Ihleteket így kapott,
S le is írta neki érzéseit,
Mint ahogy látjátok most itt:

'Szép Eszter, drága Eszter,
Hiányodat viselnem kell,
De eljössz hozzám, s boldog leszek,
Ha ragyogó fényed beborít engemet.'

Ebből is látjátok, önző volt,
Becsületén mégse esett folt,
Tiszta fekete volt az már eleve,
Soha fény meg nem érintette.

Hallgassuk egy picit Víkát,
Másik padnak szép csillagát,
Vajon mit suttoghat ajka,
Melyről csak Árpádnak szabad tudnia?

'Mennyei szerelem, kedvesem,
Mi minket borít be, édesem.'
'Igazad van, Víka kedves,
Szívem is örömkönnyes.'

Szép szerelem, Ámor átka,
De ha viszonzott, áldása,
Maga a pokol egyedül,
Szívekben bánat ül.

Nézzük: Földváry a bolonddal,
Szívében szól a boldog dal,
De jaj, mit is mondhat ő neki?
Mit mondhat egy árnyéknak a mennyei?

'Ezt nekem írtad, kedves őrült?'
E szóra lelke táncra perdült,
'Köszönöm szépen e szép verset,
Bár talán kicsit rövidre sikeredett.'

'Szívem-lelkem beleadtam, drága Eszti,
Szeretetem nyilvánítsa ki,
S bár nekem a szerelmem is fekete,
Általad áthatja tiszta fény ereje.'

'Ragyogó szent fény-aurád nem alszik ki,
És az én lelki sötétségem elkergeti,
Boldogok lehetünk együtt, te meg én,
Sétálunk majd a hegyi rét füvén.'

Eszti a szóra csak mosolygott,
Egyszerűen: gyönyörű volt,
S aztán búcsút intett a bolondnak,
'Majd tán újra láthatsz holnap.'

Be nehéz az út társ nélkül haza,
De messze van a bolond otthona,
Pár lépés, még egy fél óra,
És elérhetünk haza, haza.

'Ó, jön az éjjel, és a szörnyű álom,
Csukott szemmel is csak Esztert látom,'
Így gondolkozik a megbomlott elme,
Miközben máson jár szerelme esze:

'Ez a bolond kedves, bár sötét,
Nem hatott meg verse még.
S nem is fog, ha ott van még más,
De ezt majd később lásd!'

Esőváró Víka Hajósról álmodik,
Árpád pedig Víkára emlékszik,
Lamiffy álmában is csak énekel,
Kúpi meg, isten tudja, mire figyel.

Jön a hajnal, s vele új nap,
Szerelem lesz most az alap,
Hisz tavasz van, Ámor ideje,
Most bomlik ki a fáknak rügye.

A Radó-sziget csendesen fekszik,
A Rába karjai védőn átölelik,
S rajta a sok szép virág,
Mind őt dícséri: a természet angyalát.

De az angyalnál is szebb ő,
Földváry Eszter tündérektől jő,
Persze ezt a bolond csak képzeli,
De hát olyan szép Földváry!

Így múlnak a napok-hetek,
Szürke, egyhangú évek,
Kétezerhárom is eljő,
Véget ért az előző esztendő.

<_>