47. Erasmus Adagiumai

Azonban ez a felfedező hadjárat egymagában még nem lett volna elegendő a franczia renaissance kifejlődéséhez. Felkeltette ezrek tudásvágyát, kiszélesítette tapasztalataik körét, egy boldog pillanatra megmutatta nekik a szépet, a finomat, a bájosat, de ezek az alkalmi benyomások csakhamar széjjelfoszladoztak volna, ha a klasszikus kultúra franczia földön is szilárd alapot nem vetett volna az újszerű műveltségnek. A francziák felismerték, hogy Olaszországot a klasszikus népek örökének felidézése fiatalította meg, érezték, hogy az ő lelkük is csak a görögök és rómaiak művelődési javainak megismerésével, a klasszikus szellembe való elmélyedéssel tehet szert lendületre, szárnyalásra, emelkedettségre. Vágyva vágytak fellebbenteni a fátylat, mely a szépség eszményképét eltakarta. Csak egy szikra kellett, hogy ez alaktalan vágyódások lobbot vessenek s fényes lánggal égjenek. Ez a szikra egy germán elméből pattant ki, melynek világraszóló hatása e kötet lapjain még többször fog feltűnni. Hat évvel az olasz hadjárat után, 1500-ban nyomatta ki Erasmus Párisban Adagiumait,* melyekből a francziák egy csapásra rövid kivonatban megismerték az antik szellem mivoltát, a görögök és rómaiak életfelfogását, eszményeit, törekvéseit, az egész klasszikus régiséget. Ma már senki sem érti meg azt az óriási hatást, melyet e kis könyv megjelenése keltett. „A Rue Saint Jacques könyvesboltja”, írja a kornak kitűnő megérzője,* „ahol ez a szerencsés könyv napvilágot látott, nem ürült ki többé. Mindenki sietett megszerezni, zsebében hordani ezt a kis gyakorlati bölcsességet, az ókor népszerű okosságát… Soha remekmű nem volt akkora lelkesedés tárgya… Képzeljük az egész régiséget egyetlen könyvbe foglalva: minden gondolat, sententia és maxima, amit az ókor termelt, sugarak módjára egyetlen góczpontban egyesítve.”




Hátra Kezdőlap Előre