Harmadik kötet Egyházak A püspökség alapításától 1566. évig. | TARTALOM | Tizedik könyv. A püspöki székváros. |
Források. – A bécsi Codex tartalma, kora, hitelessége. – A vatikáni tizedjegyzékek. – Adatbőségök világánál az egyházmegye. – Középkori térkép. – Az egyházmegye határai, terjedelme, felosztása.
Az alap, melyen Szent-László váradi egyházmegyéje áll, ugyanaz, mint nyolcszáz év előtt, de terjedelmében s kivált felosztásában annyira megváltozott, hogy régi alakja már csak szétszórt történeti emlékekből ismerhető meg s állítható vissza. Ez emlékek leggazdagabb forrása az ugynevezett pápai tizedjegyzék a XIV-ik század első feléből, mely eddigelé legrégibbnek is tartatott; de legujabban előtünt egy más forrás is, mely nem oly bő ugyan, mint az előbbeni, de még sem kevésbbé becses, mert egy félszázaddal régibb amannál; még keresztény művelődésünk megalapítóinak, az Árpádoknak korából való.
A bécsi udvari könyvtár egy kézirati hártya-codexet őriz, mely 119 folioból áll s Salzburgból került a könyvtárba. Az irás rajta igen szép, néhány gyönyörű initialéval, az egyes szakaszok pedig váltogatva veres és kékre festett betükkel; kötése bőr, renaissance nyomokkal. Első táblájának külső oldalán festett betükkel e két sor áll:
«liber qui incipit flecto genua |
et enchiridion beati Augustini». |
Ennél azonban jóval több tárgy van benne, de amelyek magukban véve nem érdekelnek minket.* Annál érdekesebbek, sőt fontosak {2.} azon feljegyzések, melyek a közben-közben üresen maradt lapokon fordulnak elő, vagy talán ezen feljegyzéseket az egyes hártya-levelekre még mint különállókra irták, s ezen csak egyik oldalukon beirt leveleket később, a codex irásakor mintegy szükségből használták fel. Erre mutat legalább az a körülmény, hogy mig a codex lapszélei egyebütt hiánytalanok, a jegyzetes levelek alsó s felső sorai s a szélein volt betük majd mindenütt lemetszvék, mert a codex többi leveleinél magasabbak és szélesebbek lévén, azok nagyságára vágattak körül.
A 109b, 110b, 111b oldalok jegyzetei egyes községek által fizetett tizedekről szólnak; a községek mind biharmegyeiek.
A 118a oldal ismét egyes községek, vagy helyesebben azok lelkészei által befizetett pénzösszegeket sorol fel; ezek is biharmegyei községek.
A 110b, 118a, 119a–b oldalakon különféle kiadások, kölcsönzések állanak az előbbenitől elütő irással.
A 110a–b oldalon egy beszéd Szent-László királyról; a 111a oldalon ismét egy beszéd ugyanarról.
A 117a–b oldalakon egy B. nevü egyházi jogtudor panaszolkodik a győri és zágrábi püspököknek, hogy épületfáit Miklós nádor hatalmasul elfoglalta; közbenjárásukat kéri. Alább nehány sornyi feljegyzés arról, hogy Szent-Tamás esztergomi prépostjának husvétkor és pünkösdkor mely falvak mily ajándékokat tartoztak adni? Ugyanitt némi tollpróbálgatások is vannak.*
A 118b oldalon a budai káptalan itélete egy elválási ügyben.
{3.} A 119b oldalon végre Benedek mester levele a tatár pusztításról, ki, ugy látszik, mint szemtanu beszél.*
Hogy ki és mikor írta e feljegyzéseket? az nincs megjelölve; de a biharmegyei tizedek s a tollpróbálgatások váradi vonatkozása már sejtetik, hogy szerzőjök, vagy legalább tulajdonosuk közel állhatott Váradhoz; a kiadások tételei pedig nyilván elárulják, hogy nagy ur volt, ki a begyült tizedek s fizetésekkel mint sajátjával rendelkezett, kinek szolgái, mesteremberei, papjai voltak, sőt sajátjának nevezhette a biharmegyei Fenesvárt is, mely pedig, mint tudjuk, Várad püspökének birtoka volt.* És itt, e tételnél nyomon vagyunk; a titkos ismeretlent bizvást kereshetjük a váradi püspökök közt, de melyik korban?
A kiadások rovata (119a oldal) ismételve említi Csatári Pált, mint olyat, kinek szolgáit a feljegyzések irója fizeti.* Egy egészen más, a leleszi országos levéltárban levő oklevél szerént Csatári Pál 1294-ben csakugyan a váradi püspök szolgálatában állt, s a püspök testvérével vagy rokonával, Jakabbal kezet fogva, védte Lóránt erdélyi vajda ellenében Fenesvárt.* De a jegyzetek irója is említi két testvérét, kiknek egyike Mihály, a másiknak pedig, eléggé meglepőleg, szintén Jakab neve van.* Ez adatokat összevetve, nem kételkedhetünk, hogy a kérdéses {4.} feljegyzésekben a kiadások sorozata II. Benedek váradi püspökről s ugy látszik, egyenesen a püspök kezétől származik, és így kora az 1291–1296. évekre esik.
De a bevételek jegyzéke egészen más irás s hihetőleg a tizedszedő vagy márs irnok keze munkája; kérdés tehát: vajjon az is Benedek püspök korából származik-e? A bevételeknek a kiadásokkal való együttléte ugyan már azok összefüggését mutatja, de ha mégis némi kétely forogna fenn felőle: a jegyzék egyes tételei ezt is teljesen eloszlatják. Nevezetesen említi Szalárdot, Adorjánt, mint «a vajda» birtokait.* E vajda nem más, mint a fentebb említett Lóránt erdélyi vajda, ki, mint tudjuk, csakugyan bírta az épen e korban annyira szerepelt Adorjánvárt tartozékával, Szalárddal együtt.* De Lóránt vajda 1297-ben már halott,* a bevételek kérdéses jegyzéke tehát még 1297 előtt, vagyis szintén Benedek püspök korában keletkezett.*
E szerint a bécsi codex közbeszurt feljegyzései ugy bevételi, mint kiadási részökben II. Benedek váradi püspökkel egykoruak; közleményei egyéb történeti adatokkal, mint láttuk, teljesen összhangzanak: ennélfogva püspökségünk történetének hiteles, sőt leghivatottabb forrását képezik.
{5.} E forrás az eddiginél nagyobb világosságot vet először is magára Benedek püspökre, mert hogy a feljegyzések B. jogtudora s Benedek, Szent-Tamás esztergomi prépostja nem más, mint a hasonnevü későbbi váradi püspök: azon alig kétkedhetünk; de még érdekesebben világítja meg egyházmegyénk régi terjedelmét, felosztását, egyházainak kitünőbb vagy szerényebb helyzetét, miközben kegyuraik egész sorával is megismertet. Minderről lesz alkalmam alább részletesen szólani; itt csupán annyit említek, hogy ez egyetlen forrás püspökségünk három főesperesi kerületének s ezekben egy várnak, három monostornak és 169 községnek tartotta fenn emlékét, melyek közől negyvenhetet kétszer, tizenkilenczet pedig háromszor is említ s melyeknek nagy része ma már nem létezik.
Másik forrásunk, mely az előbbeninél egy félszázaddal későbbi, de sokkal gazdagabb és teljesebb, az 1332–1337. években szedett pápai tizedek jegyzéke. Az Avignonból kiküldött tizedszedők bevételeikről részletes jegyzékeket irtak s ezeket a begyült összegekkel együtt átszolgáltatták a pápai udvarnak. A jegyzékek a vatikáni titkos levéltárban őriztetnek ma is.
Hazánkfiai, kik a kereszténység fővárosában történelmi tanulmányok végett megfordultak, figyelmesekké lőnek e jegyzékekre, s ugy látszik, hogy először is Koller József, kit Pécsnek nagynevü püspöke, Klimo György utaztatott Rómába. Koller felismerte e tizedjegyzékek nagy történelmi becsét, s rólok, valamint általában a pápai tizedszedésről munkát is szándékozott kiadni.* Az őt közelebbről érdeklett pécsmegyei tizedjegyzékeken kivül többet is lemásol belőle, nevezetesen a veszprémi s váradi egyházmegyékre vonatkozókat, bár nem teljesen: amabból három, ebből csupán egy évi (1335-iki) folyamot. Ez utóbbiakat közlé Prayval, ki szintén oly érdekeseknek itélte azokat, hogy még Koller előtt, sőt annak hire-tudta nélkül, sietve kinyomatá.* {6.} S Praynak e közleménye volt az első tűkördarab, mely a régi váradi egyházmegye képét megmutatta, habár csak töredékesen is. E képen merengtünk azután, inkább sejtve, mint látva a valót, közel egy egész évszázadig.
1859-ben Theiner Ágoston azon nagyszerű kiadványába, melyben a vatikáni titkos levéltárnak a magyar egyházra vonatkozó történeti adatait közli, – felvette a tizedjegyzékeket is, de ismét nem teljesen, s azon aggodalomkeltő megjegyzés kiséretében, hogy e jegyzékek részint olvashatatlanok, részint elrongyollodtak.*
A váradi megyét illetőleg többet ad, mint Pray, mert a tizedszedés első, második és harmadik, sőt hatodik éveiből is közöl, de csak mintegy mutatványokat; az egész egyházmegyét egy évről sem adja teljesen. Pedig arra, hogy egyházmegyénk régi állapotáról lehetőleg teljes képet nyerjünk, a jegyzékek minden évfolyama s az is egészen szükséges, mert, mint már Theiner mutatványaiból is látható, az al-tizedszedők oly engedékenyek valának, hogy nem mindenkitől vették be minden évben a tizedet, és igy sok lelkész s avval együtt ugyanannyi község s egyházi rangfokozat neve nincs meg minden évben. Hasonlóképen a személy- és helynevek helyesirása is sok kivánni valót hagy hátra, a mi, valamint az említett sok hiány is csak a különböző évfolyamok összehasonlítása által igazítható s egészíthető ki.
A tizedjegyzékek eredeti példánya egy kemény táblákba kötött, ívrétü irott könyvet képez, mely két részből áll. Az első rész (1–38. levél) az 1317-iki bevételekről szól, a második rész, a 39-ik levéltől kezdve, az 1332–1337-iki tizedeket sorolja fel mingyárt először is a váradi egyházmegyéből (39–47. levél.) A két rész kétségkívül csak a bekötés alkalmával került együvé,* s hogy a második rész csakugyan önálló egészet képezett egykor, mutatja egyebek közt az is, hogy első levele (most a 39-ik) valamikor legszélről állt s ez állapotában nedvesség {7.} fért hozzá, mely sorait több, mint felerészben olvashatatlanná tette.
Ez egy külső hibáját leszámítva, különben tökéletesen ép s egész. Anyaga papir, lapjaira a tételek sorai két hasábban irvák egykoru, de nem magyar kéztől. Irójának idegen voltára vall az a körülmény, hogy sajátságosabb helyneveinket rendesen eltorzított alakban adja,* a mely helynév pedig «De» szótaggal kezdődik, mint Derecske, Debreczen, ott ama szótagot a latin præpositiónak veszi, s külön irja, és külön ismét a helynév utóbbi részét, például: «de Brecen» Debreczen helyett; «de villa Reichke» Derecske helyett.* Nyelvünkben való járatlansága okozza azt is, hogy az egymáshoz hasonló betűket felcseréli s akárhányszor ír még a nagy betűkben is például helyett -t, vagy éppen -t. Különben hibái egyéb történeti adatok segítségével, de legkivált a jegyzőkönyv különböző évi tételeinek egybevetése által legnagyobb részben kijavíthatók.
E jegyzékek ugyanis a tizedszedés mind a hat évéről szólanak, felsorolván évről-évre névszerént, hogy ki miféle javadalomtól mily összeget fizetett?* Elkezdik Váraddal, folytatják s végzik a vidékkel; a püspöktől kezdve a legszegényebb káplányig, Várad plébániáitól a legkisebb falusi lelkészségig – kevés kivétellel – az egész egyházmegye személyzetét s községeit felölelik.
Váradon a székesegyházon kivül tíz egyházat s mintegy hetven világi papot említenek, kik között van 1 püspök, 3 prépost, 6 főesperes, 16 kanonok, 12 várkáplány, 5 egyszerű pap, 13 lelkész, 8 káplány stb.
{8.} A vidéken már hat főesperesi kerületet tüntetnek fel mintegy 236 egyházzal s ugyanannyi lelkészszel. E tekintélyes számban 111 olyan, melyet a bécsi codex is említ; a többi, egy-kettő kivételével, itt fordul elő először.
A kép teljességéhez nem is hiányzik egyéb, mint az ugynevezett kolduló szerzetesek klastromainak jegyzéke, a mi kétségkívül érezhető hiány, mert ezek épen e korban terjedtek el nálunk leginkább oly helyeken, hol a tatárjárás előtt apát- vagy prépostsági monostorok léteztek. De a vagyontalan szerzetesek ki voltak véve a tizedfizetés alól, azért nincs nyomuk a tizedjegyzékekben. A szerzetes papságot mindössze három apát s két prépost képviseli bennök; ez utóbbiak egyike Váradon székelt, a többiek széjjel a megyében.
Ezekből látható, hogy a tizedjegyzékek oly adatbőséggel kinálkoznak, mely míg egyrészt püspökségünk középkori helyrajzi viszonyait világítja meg, másrészt vagyoni, műveltségi s nemzetiségi állapotainkat is feltünteti. Egy-egy helyen a lelkészek s oltáros papok nagyobb száma vagy tekintélyesebb tizedösszege mindenesetre oda utal, hogy ott nagyobb várost vagy községet, s virágzóbb jólétet keressünk, s mit a Váradi regestrum távcsövén át még csak homályos körvonalakban láttunk,* itt már világosan kidomborodik előttünk, hogy tudniillik egyházmegyénk oly tájai is, hol most a pusztaság lakik, vagy idegen oltárok állanak, egykoron magyar vagy legalább velünk hitrokon elemekkel valának megnépesítve.
Egyházmegyénk régi terjedelmének s felosztásának mindkét történeti emléke: a bécsi codex s a pápai tizedjegyzékek tehát egyaránt hitelesek, csupán teljességök hagy némi kivánni valót hátra. Egyéb történeti adatok szerént ugyanis már a XIV-ik század elején voltak oly egyházi állomásaink, melyek egy vagy más okból még a tizedjegyzékekből is kimaradtak; és ismét a XIV-ik század közepétől még folyton keletkeztek újabb állomások, melyek a korábbi tizedjegyzékekbe, természetesen, nem juthattak be, de a melyekről újabb jegyzékeink nincsenek vagy legalább még lappanganak. Eszerént egyházmegyénk középkori térképe is, melyet a bécsi codex s a tizedjegyzékek adatai nyomán összeállítánk s mellékelünk (a kötet végén), fővonásaiban hiteles, de apró részleteiben is teljes nem lehet.
{9.} A térkép összeállításánál legnagyobb nehézséggel járt a határok kijelölése, kivált az egyházmegye nyugati tájain, melyekről a bécsi codex teljesen hallgat s a tizedjegyzékek is csak nagyon fogyatékosan tudósítanak. Történeti adataink világánál annyi tisztán látszik, hogy egyházmegyénk éjszakon az egri, keleten az erdélyi, délen ismét az egri, nyugaton pedig a csanádi, váczi s esztergomi egyházmegyékkel volt határos;* de hogy ez egyházmegyékkel mely pontoknál érintkezett? annak szabatos meghatározására nem mindig elegendők az adatok. És e nehézség még azon, ugy látszik, általános beosztással sem volt elhárítható, mely szerént az egyes püspökségek több-kevesebb, de többnyire teljesen egész vármegyéket foglaltak magukba, mert például Zarándvármegyének csak éjszaki része tartozott Várad püspöki székéhez, s Biharvármegye terjedelme, kivált éjszakkeleten, egészen más vala. Ily körülmények közt a határok megállapításánál egyedűl az szolgálhatott irányadóul, hogy a rendelkezésünkre álló források mely községeket melyik egyházmegyébe helyeznek? ez irányadás azonban ismét nem bizonyult mindig kielégítőnek, mert sok község, mely épen a határt jelölné ki, vagy teljesen hiányzik a jegyzékekből, vagy pedig annyira kiveszett még emléke is, hogy ma már puszta helyét sem ismerik.
A községek ezen hovatartozása szerént körvonalozva a határokat, feltünik előttünk egyházmegyénk középkori alakja, mely éjszakon a Hortobágyi-pusztától le a Fejér-Körösig, s napkeleten az ugynevezett Kalotaszegtől a Hármas-Körös s a Berettyó összefolyásáig terjedett. És e terjedelem korántsem volt a puszta véletlen vagy önkény szüleménye, hanem azon vármegyék ős politikai felosztása szolgált alapjául, mely vármegyék ama határok közé estek. E vármegyék: Bihar, Békés és Zarándnak egy része.* De Biharvármegyének azon éjszakkeleti {10.} részét, mely a Berettyón túl, Szalacstól kezdve Margitáig s innét Széplakig terjed, hasztalan keresssük a bécsi codex vagy a tizedjegyzékek várad-egyházmegyei tudósításaiban, jeléül annak, hogy nem a váradi püspökhöz, de Biharvármegyéhez sem tartozott, a mint csakugyan részént a régi Közép-Szolnok, részént Krasznavármegyék kiegészítő részeit képezte, és csak Zsigmond király korában jutott Biharhoz.* Ellenben Kalotaszeg, melynek községei Bánfi-Hunyad körül csoportosulnak, nem, mint jelenleg, Kolos-, hanem Biharvármegye alkotó részét képezte,* s ime, Bánfi-Hunyadot a többi kalotaszegi községekkel együtt meg is találjuk úgy a bécsi codex, mint a pápai tizedjegyzékek váradi vonatkozásu lapjain.* Egyházmegyénk e terjedelme tehát Biharvármegye éjszakkeleti részeinek eredeti, ős alakját tükrözi vissza.
Hasonlót tapasztalunk Békésvármegye nyugati határainál is: Szarvas, Orosháza, Komlós s a velök szomszédos községek nem találhatók a tizedjegyzékek váradmegyei lelkészségei közt, mert a középkorban nem Békésmegyéhez, hanem részben a Kúnsághoz, részben Csanád- és Csongrádmegyéhez tartoztak.*
Ellenben Gyulán alul, a Fejér-Körös jobb partján emelkedő községek a tizedjegyzékekben mint váradmegyeiek fordulnak elő, de politikailag {11.} már Chartularium szerint is Zarándmegyéhez tartoztak.* Eszerént itt a bevett szokás ellenére ugyanegy megyét ketté szakítva s két külön püspökségbe kebelezve látunk azon nem kevésbbé feltünő sajátsággal, hogy a tizedeket, a püspöki joghatóság ez ismertető jelét, kevés kivétellel, mégis csak az egyik püspök, az egri élvezé.*
És a mily eltérő egyházmegyénk alakulása már terjedelmében, épen oly sajátságos felosztásában is. Egyes főesperesi kerületei nem ölelnek fel, mint más egyházmegyékben, egész vármegyéket, hanem mindjárt maga Biharvármegye három főesperesi kerületre oszlik, sőt déli, a Zarándmegye felé eső tájain egy negyedik számára is tekintélyes területet szolgáltat. E felosztás pedig korántsem indokolható Biharvármegye ismeretes nagy terjedelmével, mert ime, mellette Békésvármegye, bár a szerényebb terjedelműek egyike, lelkészségeinek száma meg összesen is csekély: mégsem egy, hanem két főesperesi kerületbe osztaték.
Közelebbről tekintve, egyházmegyénk a középkorban e következő részekre oszlott:
1. Várad, a székváros, melynek összes papjai s lelkészei a tizedjegyzékek mindenik évfolyamában a főesperesei kerületektől elkülönítve soroltatnak fel, kétségtelen jeléül annak, hogy mintegy külön kerületet képeztek vagy a székesegyházi főesperes hatósága alatt, vagy pedig kivéve minden főesperességi hatóság alól, közvetlen magának {12.} a püspöknek alája rendelve. Az ilyen, ugynevezett «exemta» plébániák s más egyházi javadalmak, melyek főesperesi székdíjat sem fizettek, IV. Béla idejétől voltak szokásban nálunk,* s hogy egyházmegyénkben már a tizedszedés korában sem valának szokatlanok, látni fogjuk alább.*
2. Bihari főesperesi kerület, mely Váradtól éjszakra terjedett, magába foglalva az ugynevezett Nyirségnek Biharmegyébe eső részeit, minélfova Nyiri kerületnek is neveztetett.*
3. Homorogi főesperesi kerület. Ez Váradon alul az egyházmegye nyugati s déli tájait ölelte fel, de csak a Fekete-Körös jobb partjáig.
4. Kalotai főesperesi kerület, mely Váradtól kezdve, napkelet felé vonult, mindenütt a Sebes-Körös mentében, e folyónak egész eredetéig, a kalotaszegi Körösfőig.
5. Köleséri főesperesi kerület. Ez már nem állott közvetlen összeköttetésben a székvárossal, csak főhelye, a nevet adó Kölesér, mely a középkorban tekintélyes város volt, állott Váradhoz a lehető legközelebb. E kerület Kölesérről kiindulva, dél felé huzódott, s Bátornál átlépve a Fekete-Körös jobb partjára a Fejér-Körösig terjedett.
6. Békési főesperesi kerület. Mint neve mutatja, a hasonnevű vármegyében terjesztette ki határait, de annak csak alsó részeiben, a Fejér- s a Hármas-Körös jobb partjain. Végre
7. Szeghalmi főesperesi kerület, mely szintén békésmegyei volt, a Sebes- és Hármas-Körös jobb parti részeit foglalván magába.
Egyházmegyénk e felosztásánál, mint látjuk, kiváló figyelmet fordítottak a természetes határokra, főleg a folyóvizekre, a mi annál inkább indokolt vala, mert hajdan mindenütt, de kivált Békésmegyében nagyobb vízbőség uralkodott. Ehhez járult még a forgalmi eszközök {13.} gyarlósága, valamint az a körülmény is, hogy a középkorban ugy a lelkészek, mint a hivek nem annyira a székvárosban lakó főesperesre, mint inkább ennek vidéki helyettesére, az alesperesre valának utalva. Az egymással könnyebben érintkezhető községeket tehát egy csoportban hagyták, s valószínüleg ily okokból történt, hogy a különben korlátolt terjedelmű Békésmegye, de melyet a meg-megáradó Körös gyakran két, egymással nem közlekedhető részre szakasztott, csakugyan két kerületre osztaték.
Ama körülmény pedig, hogy a Békésmegyén kivüli főesperesi kerületek terjedelme annyira megközelíti egymást, nyilván arra vall, hogy e felosztás egyházmegyénknek még első alakulása korából való; mert később, midőn a hegyek s posványok által nem akadályozott vidékeken a népesség már annyira nőtt, hogy maga a bihari kerület egyházainak száma megközelítette a többi kerületek összes egyházait, a későbbi korban kétségkívül más felosztást követtek volna.
Harmadik kötet Egyházak A püspökség alapításától 1566. évig. | TARTALOM | Tizedik könyv. A püspöki székváros. |