Negyedik fejezet.
  John Locke.

26. Jelentősége. – Rollin munkássága már átnyúlik a tizennyolcadik század harmadik tizedébe. Mikor nagy pedagógiai műve megjelent, Franciaország szellemi élete már mélyreható átalakuláson ment keresztül. Már erősen éreztette hatását John Locke, az újabbkori filozófia egyik úttörője, akit csak azért számítunk a tizenhetedik század gondolkodói közé, mert élete nehány évet leszámítva a tizenhetedikben folyt le, de aki egész szellemi alkatánál fogva megelőzte korát, akárcsak például Montaigne a magáét. Ami a tizennyolcadik században szellemtörténeti szempontból fontos, többé-kevésbbé Locke gazdag eszmevilágából ered. Ó kapcsolja egybe a tizenhetedik századot a tizennyolcadikkal. Ha őt nem ismerjük, semmit sem értünk meg abból, ami akár Angliában, akár Franciaországban, akár német földön utána történt.

27. Élete. – Anyját korán vesztette el.* Kis korában apja nevelte. Bizonyára ennek a körülménynek is része van abban, hogy Locke, mikor a nevelésről ír, alig méltatja az anyai szívből kiáradó szeretet áldásos hatását. Pedagógiájában az érzelmi elemek háttérbe szorulnak.

Latin tanulmányait a londoni Westminster-Schoolban végezte. Ez nem azért fontos, mintha itteni iskolázásából pozitív ösztönzéseket merített volna, hanem épp ellenkezően, mert amit ebben az intézetben tapasztalt, erős visszahatást keltett benne. Egyrészt az iskolában uralkodó grammatikai formalizmus merev és élettelen volta támasztott benne mélységes ellenszenvet, másrészt lázítóan hatott reá az a durva fegyelmezés, melynek naponként tanuja volt. A rektor, aki ötvenhét évig állott az iskola élén, elvből fenyített: rendszeresen verte és verette a növendékeket. Az volt a mondása, hogy a virgács az iskola rostája; aki ezen a rostán nem ment keresztül; nem lehet igazán jó tanuló. Locke pedagógiai iratának ismerői tudják, mennyire elítéli az öncélú grammatikai tanulmányt és a rendes büntető eszközül alkalmazott testi fenyítéket.

Oxfordban filozófiai előadásokat hallgatott s magánuton megismerkedett Descartes műveivel, melyeket akkor még nem bocsátottak be a hivatalos szövegek keretébe. Utóbb elvégezte Oxfordban az orvostudományi tanfolyamot is. Születésétől kezdve beteges és gyenge szervezetű ember lévén, igen nagyra becsülte az egészséget s a biztosítására vezető tudományos ismereteket. Erről bőségesen tanuskodik pedagógiai műve, melynek a testi nevelést tárgyaló része az orvosi szaktekintély erejével hatott és korszakos medret ásott.

Politikai okokból hat esztendeig (1689-ig) Hollandiában is tartózkodott Locke. Sűrűn érintkezett itt Descartes követőivel, kiknek hatása bizonyára hozzá járult ahhoz, hogy Locke filozófiai és pedagógiai elmélkedésén, mely alapjában a tapasztalat elvén épült fel, a racionalizmus is mély nyomokat hagyott. Németalföldön írta meg ismeretelméleti művét az emberi értelemről s innen küldözgette egy Angliában élő barátjának azokat a leveleket, melyekbe a nevelésről való gondolatait (Some thoughts concerning Education) foglalta s amelyek 1693-ban kibővítve könyvalakban is megjelentek.*

Locke nemcsak írt a nevelésről, hanem nevelt is gyermekeket. Növendékei előkelő családok szülöttei voltak; kiknek társadalmi helyzetére tekintettel kellett lennie, de azért nevelő eljárása, mint pedagógiai művéből kitűnik, ezen különleges helyzet követelte vonások mellett egyetemes érvényű elvek teljes tudatában gyökerezett. Eszménye a művelt úri ember, a gentleman, nem pusztán a rendiség felfogása szerint vagy csupán külsőségek számbavételével, hanem a máig is érvényes nemesebb angol értelmezés szerint. Hogy valaki úri ember legyen, – mondja – nem azon fordul meg, miképen veszi le kalapját és hogyan tud bókolni, hanem nyelvének szabad és helyes használatán, tekintetén, mozdulatain, a helyzetekhez és körülményekhez való alkalmazkodás képességén, magatartásának ildomosságán és finomságán. Az úri ember legyen vallásos, rendelkezzék életbölcseséggel, a társadalmi érintkezés művészetével és hasznos ismeretekkel. Eleinte lord Ashley fiát, később unokáját nevelte; azonkívül éltének ama szakában, mikor egészsége helyreállítása végett Délfranciaországban időzött, nevelője és mentora volt egy élőkelő angol ifjúnak. Általában feljegyezték róla, hogy szerette a gyermekeket megfigyelni s hogy angol főúri körökben sokszor kikérték tanácsát, mikor gyermekek nevelése forgott szóban. Mindez bizonyítja, hogy gyakorlati téren szerzett tapasztalatai alapján illetékesen szólhatott hozzá a nevelés dolgához.

28. Testi nevelés. – Az angol renaissance fénykoráig kell visszamennünk, míg az egészségnek azzal a megbecsülésével találkozunk, mely Locke-ot kortársai közül kitünteti. Művének egy harmada a testi nevelésről szól, s az értelmi és erkölcsi nevelés kérdéseinek tárgyalását megelőzi, annak jeléül, hogy a szerző az egészséges szervezet biztosítéka nélkül sikertelennek látja a szellemi képzést. Szenvedések árán szerzett tapasztalatai nyilván arról győzték meg, hogy mindenek előtt a gyermek testét kell ellenállásra képessé tenni, azaz: megedzeni külső fizikai hatások ellenében. Az edzésnek ez az elve végigvonul összes fejtegetésein, melyek bizonyos helyesbítésekkel és kivételekkel,* az orvostudomány mai álláspontjáról nézve is nagyjában megállják helyöket. Ma is úgy vélekedünk, hogy bő, ruházat, friss levegő, tartalmas de egyszerű táplálék, gyakori hideg fürdés és úszás, bortól és erős italoktól való tartózkodás, elégséges alvás, inkább kemény mint puha fekvőhely, kellően váltakozó mozgás és pihenés azok a leglényegesebb feltételek, melyeknek a gyermeknevelés kell hogy eleget tegyen. A modern angol ember is igazat adhat Lockenak abban, hogy „az Angliában tapasztalható sok nyavalyáskodást nagyrészt annak lehet tulajdonítani, hogy nagyon sok húst és nagyon kevés kenyeret eszünk”, s mindenki egyetérthet az íróval, mikor azt mondja, hogy a gyermeknek legegészségesebb tápláléka tej, tejleves, árpakása, zabdara, főzelékek, s legajánlatosabb reggelije a jól megdagasztott és jól kisütött, vajjal megkent fekete kenyér, vagy amikor arra int, hogy a gyümölcsöt, melyet a gyermeknek adunk, meg kell válogatni, s hogy nyalánkságokra egyáltalán ne kapassuk. A természetes életrend pontos követése mellett – mondjuk mi is Lockekal – a legritkább esetekben lesz szükség orvosra. Forradalmi hangok ezek a tizenhetedik század végén, mikor a mindennapos tisztálkodást még királyok és fejedelmek is szükségtelennek tartották s az ételben és italban való mértékletlenség nem tűnt fel senkinek; abban a korban, midőn az orvostudomány fejletlenségéből eredő bajokat a mindenütt buján tenyésző előítéletek, a babonák és kuruzslások dőreségei fokozták. Az észszerű dietétika alapjait a gyermeknevelésre való vonatkozásában Locke az orvos rakta le. Szava a tizennyolcadik század derekán túl már Európaszerte irányadóvá lett.

29. Erkölcsi nevelés. – Az ember értékét nem ismereteinek mennyisége, hanem erkölcsisége dönti el. Az ismeretszerzés is szükséges, de csak másodsorban és csak a magasabb (erkölcsi) célok szolgálatában.* Ezek a tételek Locke egész pedagógiai programmját magukban foglalják. Igazságukról mélyen meg van győződve az angol bölcselő. Erkölcsiségen pedig azt érti, hogy az ember képes legyen a jót akarni, amivégből ellenállni tudó, erős, fegyelmezett, edzett lélekre van szüksége. Miként a testi egészség, a lélek egészsége is csak edzéssel érhető el. „Minden erénynek és kiválóságnak nagy elve és alapja abban rejlik” mondja „ha az ember képes vágyainak kielégítését önmagától megtagadni s csakis azt követni, amit az ész legjobbnak ítél, noha vágya más irányba hajtja.”

Ennek a lelki edzettségnek vagyis önuralomra való képességnek megalapozása az erkölcsi nevelés igazi feladata. Rendkívüli nehézségét az okozza, hogy a gyermekeknek hajlamai nagyon különbözők, még pedig inkább rosszra, mint jóra irányulók. A leggyakoribb gyermekhibák: az uralkodni vágyás, a telhetetlenség, a vádaskodás, a makrancosság, a vakmerőség, a gyávaság, a kegyetlenség (különösen állatokkal), a durvaság, a gúnyolódás, a civakodásra való hajlamosság, az ellenmondás viszketegje, a hazudozás. Legsúlyosabbnak az utóbbit tartja Locke (131. sz.).

A hazugság olyan könnyen és olcsón megszerezhető takarója bármely vétségnek s annyira el van terjedve minden rendű emberek közt, hogy a gyermeknek lehetetlen észre nem vennie, mekkora hasznot hajt minden alkalommal. Ezért nagy gondoskodással is alig lehet elérni, hogy ebbe a hibába bele ne essék. De a hazugság oly rút tulajdonság s annyi sok más bűnnek szülőanyja, melyek belőle erednek s oltalma alatt tenyésznek, hogy a gyermekben a képzelhető legnagyobb borzalmat kell felkelteni a hazugság iránt. Ha alkalom adtán szóba kerül, a lehető legnagyobb megvetéssel beszéljünk róla, mint oly tulajdonságról, mely annyira nem fér meg egy úri ember (gentleman) nevével és jellemével, hogy senki, akit csak kissé megbízható embernek tartunk, a hazugság vádját el nem viselheti; a legnagyobb gyalázat jele, mely az embert a szégyenletes elvetemültség legalsóbb fokáig megalázza s az emberiség legmegvetettebb és legcsunyább söpredéke közé sorozza. A hazugságot senkiben sem szabad megtűrni, aki jó társaságban akar élni s aki számot tart arra, hogy a világ becsülje és tisztelje.

Hogy az említett hibákkal sikeresen megküzdhessen vagy a belőlök származható veszedelmeket megelőzhesse a nevelés, a gyermek vérmérsékletének és sajátos lélek-alkatának (the particular constitution of his Mind) gondos tanulmányozására van szükség. A gyermekeket meg kell figyelni (102. sz.).

Idejekorán kezdd szorgosan megfigyelni fiadnak sajátos természetét, és pedig olyankor, amikor éppenséggel nem érzi magát feszélyezve, mint például játékközben vagy mikor azt hiszi, hogy nem figyelsz reá. Tanuld ki, hogy melyek uralkodó szenvedélyei és túlnyomó hajlamai: vajjon vad-e vagy szelíd, bátor-e avagy félénk, lágyszívű-e avagy kegyetlen, nyíltszívű-e vagy zárkózott stb. Mert e tulajdonságok különböző voltához mérten más és más leszen a te bánásmódod is és tekintélyednek oly rendszabályokhoz kell folyamodnia, melyek számot vetnek e különbségekkel.

Ezt a szorgos megfigyelést a szülők nem végezhetik másnemű elfoglaltságuk miatt; az iskola sem végezheti kellően, mert tömegeket nevel. Más okból sem ajánlható a nyilvános iskolázás: a gyermek rossz társaságba kerülhet, mely erkölcseinek ártalmára van. Ez sokkal nagyobb baj, mint az, hogy iskola nélkül esetleg bátortalanná vagy félszeggé válik – oly hibák, melyeket később megjavít az élet –, míg a tiszta erkölcs elvesztését semmi sem teheti jóvá. Csak a magánnevelés az, mely tekintettel lehet az egyéni különbségekre és elégséges biztosítékot nyújt az erkölcsi romlás ellenében. Jól megválasztott nevelőre van szükség (itt Montaigne szavai jutnak eszünkbe), aki mértékletes és bölcs ember, a jó erkölcs megtestesülése, a társaságban jó modorú, a világot és az embereket ismeri, mert e tulajdonok nélkül nem lesz képes növendékét arra megtanítani, hogyan kell az élet körülményeihez alkalmazkodnia és embertársaival jól megférnie Nincsen az a pénz, amit a szülők ilyen jó nevelőtől sajnálhatnának (94. sz).

A nevelő nagy feladata abban áll, hogy az erkölcsi magaviseletet alakítsa és a lelket fórmálja, hogy növendékében a jó szokásokat s az erény és bölcseség elveit meggyökereztesse; hogy lassan-lassan betekintést adjon neki az emberi életbe, hogy megszerettesse és utánoztassa vele mindazt, ami kiváló és dicséretre méltó, s hogy ennek megszerzésére lássa el őt erővel, tettre való készséggel és szorgalommal. A tanulmányoknak, melyeket végeztet vele, nincsen más céljok, mint hogy a növendék rajtok tehetségeit gyakorolja, idejét hasznosan eltöltse, a léhaságot és tétlenséget kerülje, szorgalmasan tanuljon, hozzá szokjék a fáradsághoz s kissé megízlelje azt, amit majdan a maga emberségéből kell elvégeznie. Mert vajjon ki várhatja azt, hogy egy nemes ifjúból nevelőjének vezetése alatt tökéletes kritikus, szónok vagy logikus válhasson, hogy a metafizika, természetbölcselet és mathematika mélységéig jusson el, vagy mestere legyen a történetnek és kronológiának? noha mindezekből kell valamit tudnia. Csupán az ajtót kell előtte megnyitni, hogy betekintést nyerhessen, s általában ismeretséget kössön a tudományokkal, de nem, hogy bennük lakozzék. Az olyan nevelő nagyon rászolgálna a korholásra, aki neveltjét igen soká időztetné e tudományokban s nagyon is messzire vinné őt bennük. Amiből nem tudhat eleget, az a jó nevelés (good breeding), a világismeret, az erény, a buzgóság, a becsületérzés; ha ezek megvannak benne, nem sokáig kell várnia arra, amire még szüksége van vagy amit más ismeretekből megkíván.

Milyen eszközök állanak rendelkezésére a nevelőnek, hogy a nemes erkölcsiségnek alapját megvesse? Egyik a szoktatás, mely többet ér minden szabálynál, a másik az élő példa. A kettő közül az utóbbi a hatékonyabb. Semmi sem hatol bele az emberi lélekbe oly könnyen és oly mélyen, mint a példa (nothing sinking so gently and so deep into men's mind, as example). Kényszerűségből büntetnünk is kell. Általános elv, hogy a büntetés ne legyen túlságosan szigorú. A vessző nem lehet rendes nevelő eszköz. Azokból a gyermekekből, kik sok verést kaptak, ritkán válnak jó emberek. A verés félelmet szül, de nem késztethet erkölcsi magatartásra. Szolgai büntetés, mely szolgalelkűséget hoz létre (such a sort of slavish discipline makes a slavish temper).

A gyermek aláveti magát és engedelmességet színlel, amíg a vesszőtől való félelem feje fölött lebeg, de mihelyt a vessző eltűnik szeme elől, büntetlenséggel kecsegtetheti magát és annál inkább enged természetes hajlamainak, melyek ilyeténképen nem hogy megváltoznának, hanem ellenkezően fokozódnak és erősödnek benne, s melyek a fékentartás után annál nagyobb erőszakkal törnek elő (50. sz.).

A testi fenyíték végül elöli a gyermek önérzetét, megtöri lelkét (breaking the mind) s egy fegyelmezetlen gyermek helyett alázatos lelkületű, eltompult gyermeket kapunk: csöndes lesz, nem fog bajt okozni, de lassanként köznapi lélekké válik, melyből a kezdemény ereje hiányzik. A testi fenyítéket tehát – erre a végeredményre jut Locke – csak nagyon ritkán (very rarely) lehet alkalmazni, s csak nagyon fontos esetekben és végső szükségben (only on great occasions and cases of extremity). Ilyenek: A szembeszállás a nevelő akaratával vagy, miként Locke nevezi, a lázadás (rebellion) és a megátalkodott hazugság.

A csökönyösség és makacs engedetlenség fölött erőszakkal és veréssel urrá kell lennie a nevelőnek: ennek nincsen más orvossága … Amikor a gyermek legelőször hazudik, inkább csodálkozzunk rajta (mint valamilyen szörnyűséges dolgon), semhogy a hazugságot, mint valami közönséges hibát, korholjuk benne. Ha ez nem tartja vissza az újabb hazugságtól, másodízben keményen dorgáljuk meg a gyermeket s éreztessük vele az apa, az anya és mások nem tetszését. Ha ez az eljárás sem gyógyítja ki, folyamodjunk a veréshez, mert ha az előbbi figyelmeztetés sem használt, az előre megfontolt hazugságot makacs engedetlenségnek kell tekintenünk és büntetlenül sohasem szabad hagynunk. (78. és 131 sz.)

Ámde Locke is érezhette, hogy mindezek az eszközök, szoktatás, példa, büntetés és jutalom – bármily szükségesek – nem vezetnek el az igazi erkölcsiséghez. A szoktatott erény, a mások szuggesztív példája után induló helyes cselekvés, a büntetés vagy jutalom hatása alatt keletkezett jóra való készség nem lehetnek végső eredményei az erkölcsi nevelésnek, mert pusztán külső hatások reakciói. Kell valami más erőnek lennie, mely főként a büntetést és jutalmat, ezeket a szükséges rossz fogalma alá eső mesterséges eszközöket feleslegessé teszi. Ezt az erőt Locke a becsületérzésben vélte feltalálhatni.

A megbecsültetés és megszégyenülés valamennyi többi közt a lélek leghatalmasabb sarkalói (esteem and disgrace are, of all others, the most powerful incentives to the mind). … Ha egyszer sikerül a gyermekbe oltanod a becsülés szeretetét és a szégyen és gyalázat iránt való érzékenységet, meggyökereztetted benne az igazi elvet (the true principle), mely állandóan hatni fog benne és az igaz útra fogja őt vezetni. De azt kérdheti valaki, hogyan lehet ezt végbevinni? … Éppen ez a nevelés nagy titka. (56. sz.)

Vajjon csakugyan a becsületérzés az a leghatalmasabb tényező, mely egymagában is elégséges – mint Locke gondolja – az erkölcsi jellem kialakulásához? Oly kérdés, melyre a pedagógia mai álláspontjáról alig lehetne igenlően válaszolni. A becsületérzés kifinomodása is csak visszahatás, mely a gyermek környezetének magatartásától függ, s attól a mértéktől, melyet a társadalom az erkölcsi cselekedetekre alkalmaz. Való igaz, hogy aki becsületből teszi meg a jót vagy kerüli a rosszat, magasabb indítékokból cselekszik, mint az, aki csak megszokásból vagy utánzással vagy büntetés miatt vagy jutalom reményében gyakorolja az erényt, de a mérték, mely cselekedeteit irányítja, ép oly viszonylagos, mint emezeké. Köznapi használatra beérhetjük vele, de az élet nagy válságaiban más, magasabb erőkre van szükségünk, hogy az erény útjairól soha le ne térjünk.

30. Vallásos nevelés. – Habár Locke vallásossága nem ment a racionalizmustól, a gyermeknevelésről szóltában mégis a pozitív vallásoktatás alapjára helyezkedik, mert az isteni kinyilatkoztatást és ennek foglalatját, a Szentírást, a vallásos oktatás és az igazság örök alapjának tekinti, mely egyenesen az Igazság forrásából ered.* Jól tudja, hogy a kiskorú gyermekben természettől fogva meglevő metafizikai szükségletet sem bölcselkedéssel, sem az úgynevezett természetes vallással kielégíteni nem lehet. Ezt csupán az egész emberiséget egybefoglaló moráltól, az emberszeretet evangéliumától lehet várni.*

Ezért Locke szerint a gyermeket már korán be kell vezetni a hitigazságokba. Szólni kell neki Istenről; mint legfelsőbb független lényről, aki minden dolognak alkotója és minden jónak adója, aki a világot teremtette és kormányozza, mindent lát és hall s jót tesz azokkal, kik igazán szeretik és engedelmeskednek neki. Minden további magyarázat csak megtéveszti a gyermeket.

S én azt hiszem – mondja Locke jellemzően –, hogy jobb volna, ha az emberek megmaradnának az Istenről való ilyen felfogás mellett s nem kutatnák túlságos kiváncsisággal egy oly lény mivoltát, melyet mindenki szükségkép megfoghatatlannak tart; holott sokan, kiknek elméje nem elég erős és világos arra, hogy különbséget tegyenek a megismerhető és meg nem ismerhető dolgok közt, maguktól belerohannak a babonába vagy istentelenségbe, midőn Istent saját magukhoz teszik hasonlóvá vagy (mivel mást nem bírnak felfogni) egyáltalán tagadják tételét. (136. sz.)

Ha megtanítjuk a gyermeket a Miatyánkra, a Hiszekegyre és a Tízparancsolatra, ha az értelmiségének megfelelő módon és kiválogatással megismertetjük vele a bibliai történeteket, ha hozzászoktatjuk, hogy naponként reggel és este egyszerű imával forduljon Istenhez, sokkal többet lendítünk vallásosságán és erkölcsösségén, mint ha „Isten kikutathatatlan létére és lényegére vonatkozó bonyolult fejtegetésekkel összezavarjuk gondolatait.”

31. Értelmi nevelés. – Már hét évvel Locke könyvének megjelenése előtt akadt egy pedagógiai irat, – Fleury traktátusát értem –, melynek szerzője a művelődés anyagának kiszemelésében hasznossági tekintetekből indult ki. Ez az elv Locke elmélkedésében nem csekélyebb erővel jelentkezik. Az élet rövid, mondja ő is, s az ismeretek tömege óriási; ezért csak azt kell tanulnunk, ami legszükségesebb most necessary) és leghasznosabb (of most and frequentest use)* ezen a földön, magunk és embertársaink javát tekintve.* Az ismeret szükségessége és hasznossága pedig a művelt úri ember (gentleman) eszményéhez igazodik.

Az akkori iskolai oktatás anyagát nézve, természetesen a klasszikus nyelvek kerülnek szóba legelőszőr. A latin nyelv ismeretét Locke az úri emberre nézve föltétlenül szükségesnek (absolutely necessary) tartja, ha tanulásának célja csupán a latin könyvek megértése és semmi egyéb. A grammatika csak annak való, aki tudós célból foglalkozik a nyelvvel; a latin fogalmazás, latin szónoklás és latin verselés merőben fölöslegesek. Mindezek nélkül is el lehet érni a célt, egy latin írónak tökéletes megértését (to understand perfectly a Latin author). A görög nyelv nem okvetetlenül szükséges; ha később, iskolái végeztével, kedve van hozzá az úri embernek, saját szorgalmával is elsajátíthatja. Százakra rúg azoknak a száma, kik tanultak görög nyelvet, de utóbb teljesen elfelejtették, s alig van néhány ember, aki a görög írókat könnyen olvasni és tökéletesen megérteni képes volna. Nem a klasszikus nyelvekkel, hanem saját anyanyelvével kell a növendéknek legbehatóbban foglalkoznia.

Nem a görög és latin nyelv ellen beszélek én; azt hiszem, hogy tanulni kell őket, és legalább a latint jól kell megértenie minden úri embernek. De bármilyen idegen nyelvvel foglalkozik is a fiatal ember (s mentől többet ismer, annál jobb), az a nyelv, melyet kritikával kell tanulmányoznia s melyen igyekeznie kell magát könnyűséggel, világosan és választékosan kifejezni, csak saját anyanyelve lehet s ezért naponként gyakorolnia kell magát benne. (189 sz.).

Így fogva fel a műveltséget, önként értődik, hogy a tárgyi ismeretekre esik az oktatás súlypontja. Ily értelemben hasznos tanulmányok: olvasás, írás, angol fogalmazás (különösen levélírás), egy modern nyelv (a francia), történelem, földrajz, csillagászat, számtan és mértan, könyvvitel, rajzolás (mint kifejező eszköz). gyorsírás, zene és tánc, politikai és jogi ismeretek, ethika. Melegen ajánlja Locke valamely mesterségnek a megtanulását is, mint oly foglalkozást, mely a könyvtanulmány okozta fáradságot ellensúlyozza és egészségi szempontból nagyon hasznos (kertészkedés, ácsolás, asztalosság, esztergályozás, fémmunka, drágakövek köszörülése stb.).

Mellőzve az egyes tanulmányokhoz fűződő részletes észrevételeket, csupán a történelemről mondottakat említjük meg e helyütt. Az író elítéli e tárgy tanításának szokásos módját, mely a hódításokra és háborúkra helyezi a súlyt. Mennyi nyomor, szenvedés és pusztítás jár együtt a birodalmak nagyobbítására célzó hódító háborúkkal! Ezek állandó dicsőítésének csakis az lehet az eredménye, hogy hajlandókká válunk „a mészárlást és rablást az emberi nagyság fő jellemvonásának és igazi lényegének tekinteni.”

A történelemnek minden elbeszélése majdnem csakis harcról és öldöklésről szól, s a tisztelet és hírnév, mellyel a hódítókat megajándékozzák (kik legnagyobbrészt az emberiségnek nagy mészárosai), még inkább megtéveszti a serdülő ifjúságot, mely ekként odáig jut, hogy a gyilkolást az emberiség dicső teendőjének és leghősiesebb erényének tartja. Így plántálják belénk lépésről-lépésre a természetellenes kegyetlenséget (116. sz.).

Mindamellett Locke nem rekeszti ki a történetet a tanulmányok sorából. Csak más feladatot szán neki. Arra kell az ifjúságot megtanítania, hogy a történeti eseményeket képes legyen erkölcsi szempontból megítélni, általa az embert a maga valójában megismerni. A történet legyen a világnak és az emberiség természetének a képe (the picture of the world and the nature of mankind).

Mindezekből, amiket az értelmi nevelés tényezőiről megállapítottunk, kitűnik az, hogy Lockenak kevés az érzéke az önzetlen művelődési javak iránt; nem tud semmit az antik irodalom ízlésnemesítő vagy erkölcsösítő hatásairól. A műveltséget nem tekinti önértékűnek. Az ismeret arra való – mondja –, hogy alkalmazzuk és közöljük. Ennélfogva az útnak is, mely az ismerethez elvezet, lehető legrövidebbnek kell lennie, hogy a célt gyorsan érjük el. Úgy kell tanítani, hogy a gyermek ne érezze tehernek a tanulást. Minden nehézséget el kell hárítani útjából s a szellemi munkát, amennyire csak lehetséges, kedvessé és kellemessé kell tenni (as grateful and agreeable as possible). A latin nyelvet, melynek tanítása csak akkor veheti kezdetét, ha a gyermek anyanyelvét jól beszéli és francia nyelven is társalogni képes, nem grammatikából, hanem szintén egészen gyakorlati úton kell elsajátítania (miként már Montaigne ajánlotta). Az olvasásra csak később kerülhet a sor, s akkor is úgy könnyítsük meg az írónak (például Justinusnak vagy Eutropiusnak) megértését, hogy a latin szöveget sorközi angol fordítással látjuk el. Vajjon ezek az írók (tudvalevően a legszárazabbak) táplálják-e a gyermeki képzeletet s nemes érdeklődést keltenek-e, s vajon a tanuló ezzel a minden akadályt elhárító, szájba adó, kényeztető eljárással nem válik-e képtelenné latin szövegek önálló birtokba vételére, e kérdések a gyakorlatiasság medrében haladó szerzőt nem nyugtalanítják.

32. Locke elméleti álláspontja. – Locke egész gondolkodására nemcsak Bacon, hanem Descartes is befolyással volt. Ez a kettős hatás pedagógiai elmélkedésén is felismerhető.

Az empirizmus tanainak hatására vezethető vissza legelébb is Lockenak a gyermek messzemenő képezhetőségébe vetett hite. „Olyannak tekintettem” mondja „a fiatal úri embert, mint a fehér lapot, vagy a viaszt, melyet tetszés szerint lehet alakítani és képezni.” Nem is mondhatott mást az a gondolkodó, kinek alaptétele az, hogy nincsenek velünk született képzeteink (no innate principles in the Mind). Ha a gyermek nem hoz magával képzeteket, akkor a külső benyomások, melyekről a nevelés gondoskodik, alkottatják meg vele a képzeteket; ezek a kívülről eredő benyomások pedig másként nem keletkezhetnek, mint érzéklés, vagyis érzéki tapasztalás útján, melyhez csak utólag járul hozzá a belső tudomásulvétel. Mindez érthetővé teszi, hogy Locke igen nagy hatalmat tulajdonít a nevelésnek:

Azt hiszem, elmondhatom, hogy azok az emberek, akikkel találkoztam, kilenctizedrészben nevelés által lettek azokká, amik: jókká vagy gonoszokká, hasznosakká vagy hasznavehetetlenekké: Ez az, ami a nagy különbséget okozza az emberiségben (1. sz.).

Az emberek viselkedésében és képességeiben található különbség sokkal inkább tulajdonítható nevelésöknek, mint minden egyébnek. Amiből joggal következtethetjük, hogy nagy gondot kell viselnünk a gyermekek lelkének kiformálására (of the forming children's Minds 32. sz.)

Ezzel az állásponttal ellenkezni látszik az írónak több ízben nyilvánított ama nézete, mely szerint vannak az emberben állandó vonások, melyeket egészen megmásítani neveléssel sem lehet:

Isten az emberek lelkébe bizonyos vonásokat vésett, melyek, mint külalakjok, kissé javíthatók, de aligha másíthatók meg vagy változtathatók át ellenkezőjükre … Mert sok esetben minden amit tehetünk, csak annyi, hogy legjobb képességünk szerint azt, amit a természet adott, felhasználjuk arra, hogy megelőzzük azokat a bűnöket és hibákat, melyekre az ember leginkább hajlik, s ellássuk mindazokkal az előnyökkel, melyekre képes. Mindenkinek természetes géniuszát fejlesszük ki oly messzire, amennyire csak lehet; de egy másikat reáerőszakolni, merőben hiábavaló fáradtság volna (66. sz.).

Ámde a kétféle nyilatkozat közt csak látszólagos az ellentét. Locke korántsem tagadja (miként a szenzualisták) szellemünk egyéni adottságait, csak azt nem ismeri el, hogy a gyermek képzetekkel jő a világra: Ezek a képzetek a tapasztalatok eredményei.

A mi szempontunkból fontos az, hogy Locke igyekezett először a pedagógiai gondolkodást a lélektan segítségével mintegy a saját lábára állítani. Oly vállalkozás, mely egymagában korszakosnak mondható.

Empirizmusából folyik a tárgyi ismereteknek ama megbecsülése, mely didaktikáját jellemzi, aminthogy Comenius is ebből a kútfőből merített, amikor a szó tanulmánnyal szembehelyezte a dolgok megismerésének szükségességét. A világ és emberismeret gyakori hangoztatása szintén azt jelenti, hogy a növendéket a való életre kell előkészíteni, ami csak hasznos tapasztalatok szerzésével történhetik.

Bizonyos azonban, hogy itt – a művelődési anyag kiszemelésének kérdése körül – összefonódnak Locke pedagógiájában a tapasztalatnak és az észszerűségnek szempontjai. Nemcsak azért kell tárgyi ismereteket szereznünk, mert hasznosak, hanem a józan belátás, a ráció is ezt követeli. Továbbá: a tapasztalat legbőségesebb forrása ugyan ismereteinknek (véli Locke), de tudomásul vétele az elme feladata. Csak ez a tudomásulvétel teszi a megismerést teljessé. Az értelem reflektáló működése nélkül nincs ismeret. Ezért nagy súly, esik Locke didaktikájában az értelem kiművelésére, a formális képzésre is. Itt is mutatkoznak a racionalizmussal való összefüggések. Az igazság megállapításának legbiztosabb módszere a demonstráció, mint ahogyan a mathematikában érvényesül, melynek értelemképző hatását nagyrabecsüli Locke (Az Értelem Vezetéséről). Általában hirdeti, hogy mindent, amit tanulunk, az ész kritikájának kell alávetnünk. Ne mások után induljunk, hanem magunk alkossunk véleményt a dolgokról. Ezt a meggyőződését követi ő maga is, midőn előzőitől majdnem egészen függetlenül,* nem véve tudomást Asham, Mulcaster, Comenius és Fleury írásairól s szembehelyezkedve hagyományokkal és közszokásokkal, egy észszerű nevelés körvonalait megrajzolta.

Éppoly henye, mint hiábavaló dolognak tartom – úgymond –, ha valaki abban keresi teendőjét, hogy tanulmány tárgyává tegye, mi volt másoknak a véleménye, olyan dolgokról, melyekben csak az ész ítélkezhetik (Of Study).

Az oktatásban sem lehet az a célunk, hogy mentől többféle és mentől nagyobb ismeretanyagot adjunk a gyermeknek, hanem hogy hasznos ismeretekkel fejlesszük ítéletét. Nem tudósokat, hanem gondolkodó embereket akarunk nevelni.

33. Locke neveltje. – Ime, a jól nevelt fiatal ember, akinek képe Locke szeme előtt lebeg. Erős és edzett testtel erős lélek párosul benne. Csupa értelem és akarat, s kiváltképen akarat. Fő jellemvonása az önuralom; cselekedeteinek erkölcsi indítéka a becsületérzés. Szavát soha sem szegi meg, valótlant soha sem mond. Embertársaival jól megfér, mert ismeri a világot és az életet. Általában inkább okos és ügyes, mint tanult. Ismeretei elvontság nélkül valók, gyakorlatiasak. Mindenkép tiszteletre méltó jellem és művelt világfi. Szellemi alkatának van azonban hiánya is. Nincs benne ihlet. A költészet szépségei hidegen hagyják. Feltétlenül megbízható karakter, de nem tud melegen érezni. Nincsenek erős indulatai és szenvedélyei (fegyelmezett lelkével uralkodik rajtok), de nemes fellángolásai és érzelmes ellágyulásai sincsenek. Főképen az érdekli, ami hasznos; sokkal kevésbbé, ami szép és dicső. Vallásossága is hideg, inkább az észre, mint a szívre alapított. Egészben véve Locke pedagógiáját, miként a Montaigneét, valami szenvtelen józanság hatja át. Nem volna kívánatos, ha az emberek nagyobb része olyan volna, mint Locke neveltje: az emberiség lehetne hatalmas és gazdag, de igazán boldog aligha.




Hátra Kezdőlap Előre