Harmincharmadik fejezet

Az új (Vetter-Dembiński féle) haditerv – Interregnum a hadseregben – Az én működésem ezalatt

 

Dembińskinek a tiszafüredi táborban megtörtént elmozdítása után a hadsereget gyorsan útnak kellett indítani. Tiszafüred, melynek raktárai kimerültek, a szükséges élelmiszerek gyors és tömeges odaszállítására – kivált az akkori áradások idején – rendkívül kedvezőtlen fekvésűnek bizonyult. A „kollegiális” fővezérlet, amely – mint tüstént látni fogjuk – Dembiński helyébe lépett, nem volt elég szilárd hozzá, hogy a táborban az éhség okozta rendbontásoknak erélyesen gátat vessen.

A dugába dőlt haditerv helyébe Vetter és Dembiński újat tervezett, mégpedig:

Tüntetés a gyöngyösi országúton a VII. hadtesttel.

Főtámadás a szolnok-pesti vasútvonal mentén az I., II. és III. hadtesttel.

Ezt a haditervet az elnök elé terjesztették jóváhagyásra. Kossuthnak minden bizonnyal volt annyi életbölcsessége, hogy kitűnőnek találja; mégis kívánatosnak vélte mindenekelőtt arról megbizonyosodni, hogy a legkisebb olyan körülményt sem hagyták figyelmen kívül, mely bármi csekély legyen is, talán mégis elegendő rá, hogy irigy szemek ráakadjanak és legott élesen bírálgassák. Görgey vagy Klapka – így vélekedhetett tovább Kossuth – bizonyosan mindjárt ráakad ennek a haditervnek is a gyöngéjére, és – hacsak pro forma is fel nem szólítja őket előzetes véleményadásra – mindent el fog követni, hogy a csapatok szemében hitelét megrontsa; igenis, elsősorban a csapatok kedvéért, melyeknél sajnos ez a két hadtestparancsnok igen népszerűnek látszik, kikerülhetetlen ez az óvatos eljárás. Kossuth valószínűleg maga ajánlkozott, hogy a haditervet velem személyesen megbeszéli, Klapkát pedig Vetter tábornokra bízta.

Ezzel magyarázom én, miért kezdeményezte Kossuth azt a négyszemközti társalgást, melynek során – néhány bevezető megjegyzés után, miszerint mégiscsak bizonyos kímélettel kell lenni Dembiński iránt – csakhamar előállt az említett haditervvel, és kijelentette, hogy a haditervet Dembiński és Vetter csinálta ugyan, de ő legelőször az én véleményemet kívánja hallani. Én azt feleltem, hogy haditervet gyorsan lehet csinálni, és elméletben ez ellen éppolyan kevéssé tehető kifogás, mint a legutóbb csődöt mondott ellen; a legfontosabb mindenkor a kivitel; ennek részleteit pedig az ellenség előre nem mindig látható ellenmozdulatai és sok más hasonló dolog is befolyásolják.

Erre az elnök őszinte köszönetének s a többi kifejezése után elbocsátott, de nemsokára újból hívatott.

Most már Kossuth – természetesen megint csak négyszemközt – igen bizalmasan közölte velem, hogy Vetternek fővezéri kineveztetése még bizonytalan, sőt tulajdonképpen nem is igen valószínű, én tehát továbbra is maradjak meg ideiglenes főparancsnoknak, és tegyem meg azonnal az előkészületeket az új haditerv kivitelére.

Habozás nélkül késznek nyilatkoztam rá, Kossuth megjegyzését, hogy Vetter végleges kinevezése még bizonytalan, az első pillanatban azzal magyaráztam, hogy magának Vetternek támadhatott időközben valamilyen aggálya, és siettem az új haditerv értelmében legszükségesebb teendőket Klapkával és a VII. hadtest vezérkari főnökével megbeszélni.

Nem sok idővel azután, hogy Kossuthtól eltávoztam, Vetter keresett fel, és ő is ugyanazt a megbízást adta nekem, amelyet már Kossuth is, de az ő indokolása eltért Kossuthétól: megbízatásomat csupán azzal indokolta, hogy az ő hadműveleti irodájának személyzete Debrecenben maradt, s ezért ő nem veheti át azonnal a fővezéri teendőket. Ezt olyan elfogulatlan módon hozta elő, mely az olyan emberben, mint ő – tehát akiből minden színlelési tehetség hiányzott –, biztos jele, hogy sejtelme sincs megbízatásának még kétes voltáról, pedig Kossuth határozottan ezzel a bizonytalansággal indokolta, miért kell továbbra is ideiglenes fővezérként tevékenykednem.

Hiába törtem a fejemet azon, hogy mi lehet az elnök kétszínű magatartásának az oka. Az egyedüli magyarázat, mely eszembe ötlött – hogy azt tette fel rólam, neheztelni fogok, ha megtudom, hogy Vetter immár végleges fővezér, és hogy vélt neheztelésemet egyelőre, míg a hadsereg Tiszafüreden, tehát a közelemben van, csillapítani akarta, nehogy eszembe jusson a csapatokat alattomban Vetter ellen lázítani –, nos, nem látszott tökéletesen találónak. Az lehetett volna, ha Kossuth Vetterrel egyetértve emlegette volna előttem az utóbbi megbízatásának valószínűtlen voltát. De hogy ezt csak Vetter háta mögött tette meg, s ezáltal őt – aki velem szemben már valóságos fővezérként lépett fel – kompromittálta, önmagát pedig kitette a veszélynek, hogy én válaszul Vetter előtt kompromittálom őt: mindez nem illett a fenti föltételezéshez.

Csak későbbi tapasztalatok vezettek rá arra a sejtelemre, hogy Kossuth valószínűleg már Tiszafüreden a „hadvezéri pálca utáni vágyat” érezte bennem, ami őt utóbb annyit gyötörte – hogy ő Tiszafüreden Dembiński letételét a fővezéri interregnum egy nemének bevezetésére akarta felhasználni, mely az én „vágyódásomat” legalább némiképp kielégítheti – és hogy Vetterrel és velem szembeni kétszínű eljárása a haditervvel űzött komédiával együtt csak arra szolgált, hogy az interregnumot mennél tovább elnyújtsa, és közben nem mulasztotta el a hadseregre való közvetlen befolyásának útját a jövőre nézve egyengetni.

Az én fővezérségem az említett interregnum idején arra szorítkozott, hogy aláírtam a menetutasításokat az I. és II. hadtest számára is, melyek Tiszafüredről Cibakháza felé indultak, és hogy a VII. hadtest négy hadosztályát háromra vontam össze, miután ezt, mint mondtam, a hadügyminiszter már régebben elrendelte, és most Tiszafüreden végre lehetőségem volt a parancs teljesítésére.

Időközben Kossuth aggasztó híreket kapott Komáromból. Ezek szerint az erőd parancsnoka, Török tábornok, nem képes állásának megfelelni; hiányzik belőle minden szilárdság; helyét haladéktalanul egy erélyesebb embernek kell elfoglalnia, különben félő, hogy elvesztjük Komáromot.

Az elnök velem új várparancsnok személyének kiválasztásáról is tanácskozott volna. Én gróf Guyon ezredest javasoltam, tudniillik, ha csak erélyes emberre van szükség, és ha az erőd haditanácsa olyan férfiakból áll, akik mindazt pótolni tudják, ami a várparancsnokban elengedhetetlenül kívánatos tudás dolgában gróf Guyon ezredesből hiányzik.

Kossuth javaslatomat figyelembe vette, de úgy vélekedett, hogy biztosabb, ha Guyon grófon kívül egy másik várparancsnokot is* kinevez. Választása Lenkey akkori ezredesre esett. Lássák ketten, hogy jutnak be a várba; akinek ez hamarabb sikerül, az váltsa fel Török tábornokot állásában, és vegye át a vár parancsnokságát.

Előzőleg az elnök mind a kettőt és velük együtt Damjanich, Klapka és Aulich ezredeseket is* tábornokká léptette elő.

Guyon gróf eszerint kivált a VII. hadtest kötelékéből; hadosztályát feloszlattam, és részeit bekebeleztem a többi három hadosztályba; a jobbszárnyi hadosztály parancsnokságát, mely Aulichnak tábornokká és a II. hadtest parancsnokává való kinevezésével megüresedett, a hadosztály legidősebb ezredesének* adtam át.

A VII. hadtestnek ezzel az új arculatával kellett újra megjelennie a Tisza jobb partján, és – mert az ellenség előőrseinket elzavarta Poroszlóról, és ottani, kritikán alul kiépített hídfőnket futólag megszemlélve a poroszlói hidat a Cserő vize felett fölégette, és mert Tiszafüred és Tokaj közt más ponton, részint a Tisza áradása miatt, részint hídépítő anyag hiánya miatt nem volt alkalmas átkelőhely – ehhez egészen Rakamazig, Tokajjal szemben, kellett vonulnia, hogy ott végre átkelhessen a Tiszán.




Hátra Kezdőlap Előre