{509.} 4. Az evang. reform. egyházmegye s egyházai.

A szilágyszolnoki evang. reform. egyházmegye az erdélyi egyházkerülethez tartozik. Magában foglalta a volt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék területén fekvő egyházakat, a minthogy ma is a Szilágy vármegye területén fekvő egyházak, ugyancsak szilágyszolnoki egyházmegye névvel, alkotják az egyházmegyét.

Eredetileg a volt Közép-Szolnok s Kraszna vármegye területén fekvő egyházak Szatmár vármegye néhány egyházával két egyházmegyére oszlottak, a melyek egyébiránt, jóllehet két esperes alatt állottak, egymással szoros kapcsolatban voltak. A tulajdonképen való szilágyi egyházmegye Közép-Szolnok belső félbeli s Kraszna vármegye egyházait foglalta magában, a középszolnoki másként nagykárolyi egyházmegye Közép-Szolnok külsőfélbeli (érmelléki) egyházán kívűl (17) kiterjeszkedett a szomszédos Szatmár vármegye 26 egyházára.

A mikor a debreczeni superintendenciát Magyarországhoz visszacsatolták, nyert rendezést az egyházmegye ügye. Az érmelléki 17 egyházat a szilágyi egyházmegyébe kebelezték s az erdélyi egyházkerülethez, a területünkön kívűl eső egyházakat (26) pedig nagykárolyi egyházmegye néven a tiszántúli superintendenciához csatolták. – Voltaképen 1821-ben vált ténynyé ez a rendezés, az érmindszenti egyházban tartott zsinaton, jóllehet még 1815-ben a pelei egyházunkban tartott zsinaton kihirdették a tiszántúli superintendenciának azt a, felsőbb jóváhagyással is ellátott, határozatát, melylvel a középszolnoki egyházmegye nagyobb részét az említett tiszántúli superintendenciához csatolták. A középszolnoki egyházmegye esperese prosenior névvel továbbra is megmaradt, de csakis az érmelléki egyházak igazgatásában vett részt s így 1826-ig voltakép két esperese volt az egyházmegyének.*Névkönyv az erd. ev. ref. anyaszentegyház számára 1874. 19., 20. l.

{510.} El lehet képzelni, mily visszás helyzete lehetett a szilágyi s középszolnoki egyházmegyéknek, melyek a tiszántúli vagy debreczeni superintendenciának alkották kiegészítő részét, midőn követték a terület hánykódását Erdély s Magyarország közt.

A mikor a vármegyéket a magyar királyok és az erdélyi fejedelmek közt létrejött szerződések Magyarországhoz csatolták, a szilági egyházmegye továbbra is a debreczeni superintendencia alá tartozott ugyan, de csak elvben, mert közigazgatásilag az erdélyi egyházfőtanács hatósága alatt állott, a mi aztán napi renden levőkké tette az erdélyi egyházi főtanács s a tiszántúli superintendencia közt a súrlódásokat.*Az egyházi főtanács a reformáczióval vette kezdetét. Fennáll az erdélyi fejedelmek alatt. 1709-ben újonnan szervezték világi és egyházi tagokból.

Harsányi István középszolnoki esperes, a ki jelen volt egy 1751 október 5-dikén tartott egyházkerületi gyűlésen, itt bejelentette, hogy Zoványi, superintendens a középszolnoki egyházmegye nagyrészét titokban Erdélyhez akarná csatolni s ebben egyetért vele br. Bánfi Farkas. Úgy a superintendenst mint Bánfit figyelmeztették, mert ahhoz különben is királyi engedelem kellene.*Tóth S.: Adalékok a Tiszántúli ev. ref. egyházkerület történetéhez, II. 11. l.

Az egyházmegye egyházjogi helyzetének kérdése legtöbb kellemetlenséget okozott Zoványi Józsefnek (az imént említett püspök fia), a kit Szilágyi Sámuel, tiszántúli superintendenssel szemben való ellenállásai miatt föl is függesztettek esperesi hivatalától.

1768 június 7-dikén Zoványi József ügyében azt határozzák, hogy küldöttség ismertesse meg az erdélyi anyaszentegyház főgondnokával, br. Wesselényi Ferenczczel, Zoványi visszaéléseit, melyeket házassági ügyekben követett el, Zoványi ugyanis a superintendens megidézésére azt írta válaszúl, hogy házassági ügyben nem ismeri el a tiszántúli egyházkerület {511.} felsőségi jogát maga és tractusa felett.*Tt. ev. ref. II. 128. l. A küldöttség is azt kapta válaszúl Wesselényitől, hogy a szilágysági egyházmegye alatta áll ugyan a tiszántúli egyházkerületnek, de házassági ügyekben nem. Erre Zoványit megidézték november 15-dikére Peérba, de Zoványi itt sem jelent meg, sőt elmaradását sem igazolta. Ez alkalommal felolvasták Wesselényi levelét, a mely szerint a szilágysági egyházmegye a fenforgó ügyben az erdélyi anyaszentegyház hatósága alá tartozik és az még nem nyilatkozott. Be kellett várni az erdélyi kerület nyilatkozatát.*U. o. 129–130. l. Az erdélyi consistorium aztán azt válaszolta, hogy a szilágysági egyházmegye a tiszántúli egyházkerület felügyelete alá tartozik, de azért tartsák tiszteletben a szilágysági egyházak sajátságos jogait. A superintendens és a szomszéd egyházmegyék esperesei vagy jegyzői június 15-dike körűl tartottak ez ügyben Nagyfaluban tanácskozást,*U. o. 132 l. mely, úgy látszik, kedvezőtlenül ütött ki reá, mert 1769 július 23-dikán Zoványit sokféle visszaélései és engedetlenségei miatt leteszik hivatalából.*U. o. 134. l. Azonban Zoványi nem volt hajlandó átadnia nála levő tárgyakat és megtagadta az engedelmességet; mind e mellett azt határozták, hogy válaszszon az egyházmegye új esperest és Zoványitól vegyenek el mindent.*U. o. 136. l. 1770 januárjában az erdélyi consistorium kifogásolja a Zoványi ellen hozott itéletet, mire elhatározzák, hogy a consistorium átiratának minden pontjára meg kell felelni.*U. o. 137. l.

1769-ben az erdélyi egyházi főtanács egy leiratában körvonalozta a tiszántúli superintendensnek a szilágyi tractus iránt való jogkörét, hogy a szilágyi egyházak felett csak az erdélyi törvények s fejedelmek megerősítette diplomák szellemében, az erdélyi egyházi főtanácscsal egyetértőleg gyakorolhatja a tiszántúli püspök a maga főpásztori hatalmát.*Névkönyv az erd. ev. ref. anyaszentegyház számára 1874. 17. l.

Részese volt egyházmegyénk területe mindama küzdelmeknek, {512.} pusztításoknak is, a melyek a politikai vármegyéknek a századok folyamán kijutottak, sőt a csapásoknak legádázabb fergetegei ép ama pontokon sodródtak át, melyeken a protestáns egyházközségek virúltak. Ete, Szilvás, Kisfalu, Girolt, Korond, Hidvég, Nyirmon, Széplak, Inó, Czikó, Sülelmed, Benedekfalva, Égerhát, Szécs, Czigányi, Vaja stb. protestáns egyházait különösen a XVII. századi siralmas emlékű dúlások, a melyeket a nép közönségesen «tatárfutásnak» nevez ma is, és különösen (1601) Básta és Mihály vajda vandal seregei, majd a XVIII. század elején Rákóczi forradalma részben vagy egészben eltörölték, ezeket az egyházakat általában annyira összetörték, hogy egyik-másik maig sem volt képes talpra állani.

Bod Péter öt magyarországi superintendentiát vagy püspökséget emlit. A Tisza mellettiben «voltanak 14 seniorságok vagy esperességek, a melyek már 1567. esztendőben ehhez a püspökséghez hallgattak.» Az esperességek közt van a «szilágysági seniorság», mely alatt ezek az eklézsiák álltak, («a mely seniorság azelőtt Krasznáróll neveztetett»): Zilah, Somlyó, Egrespatak, Keczel, Horvát, Kraszna, Valkó, Bagos, Borzás, Nagyfalu, Ipp, Kémer, Perecsen, Varsolcz, Récse, Keresztur, Doba, Vérvölgy, Szt.-Király, Udvarhely, Botháza, (sic! Böősháza helyett), Ardó, Czikó, Monó, S.-Ujlak, Cseh, Szilágy-Cseh, Menyő, Lele, Hadad, Szeér, Sámson, Kusaly, Diósad, Goroszló, Baksa, Ilosva, Sarmaság; b) a károlyi vagy középszolnoki seniorság alatt ezek az eklézsiák voltak: Erdőd, Béltek, Dobra, K.-Mihályfalva, Ákos, Kisfalu, Ér.-Szt.-király, Szakácsi, Tasnád, M.-Csaholy, Pele, Perény, Kécz, Paczal, Király-Darócz, Majtény, Szt.-Miklós, Gencs, Károly, Kapjon, Kálmánd, Börvely, Sz.-Márton, Nagy-Ecsed, Merk, Vállaj, Csanálos, Vada, Fény, Bere, Szaniszló, Mező-Petri, Piskolt, Körtvélyes, Vasad, Endréd, Dengeleg, Iriny, Mezőterem, Tőke, Terebes, Piskaros, Csomaköz, Girót, Mindszent, Szántó, Vezend, Portelek, Szeődemeter, Balásháza, Szarvad, {513.} Kis-Ecsed, Fábiánháza, Szerem, Kide, Reszege, Czigánd, Etely, Szodoró, Száldobágy, Kőrös. «Ezek közűl némely faluk a pogányoktól elpusztíttatván, ma is pusztán állanak.»*Bod Péter: Magy. és Erd orsz. Ekkl. Históriája. II. k. 138., 141., 142. l.

Hogy egyházmegyéink mily szerepet vittek az egyházi életben, arról a következő adataink szólnak:

Az 1586 nov. 24-dikén Váradon tartott partikuláris zsinaton az öt tractus közt a szilágyi is részt vett. Itt Daróczi Fabricius Lukács menyői lelkész (a Szilágyban) ügyét tárgyalták, a ki részegen fegyveresen rontott Nagy István nemes patronusra, a miért egy évre hivatalát vesztette, majd a sértett félt megengesztelte, de közbenjárt érte a menyői eklézsia is s így bocsánatot nyert, ám kikötötték, hogy bort félévig egyáltalán nem iszik.*Tt. ev. ref. I. 6. l. Ugyanitt Czano Dávid tarcsai illetőségű nagyfalusi lelkészt (a Szilágyban), megfosztják hivatalától, mert mikor törvényes nejétől elválasztották, Nagyfaluban eljegyzett egy leányt, azután szüntelen lázongott az esperes ellen, majd titkon elszökött.*U. o. I. 5. l.

Az 1591 február 10-én tartott nagykárolyi zsinaton, mely nyilván és határozottan a régi naptár mellett nyilatkozott, többek közt a szilágyi senioratusok (Lampe szerint dioeceses) lelkészei részt vettek.*Knauz Nándor: A veteristák. Századok 1869. I. füz. 28. l.

Az 1629 június 17-dikén Váradon tartott zsinatra az egyházmegyék, melyek között Szilágy és Érmelléke is említvék, összesen 241 frt taxát hoztak.*Tt. ev. ref. I. 23., 25. l.

Az 1630 június 9-dikén Debreczenben tartott közzsinaton elszámolják a kerületek pénzhozományát és egyúttal említik, hogy a szilágyi, érmelléki tractusok is jelen vannak.*U. o. 28 l.

Az érmelléki esperes jelen volt az 1673 szeptember 30-dikán Diószegen remény és félelem között tartott közzsinaton.*U. o. 47. lap.

{514.} Az érmelléki, szilágyi és középszolnoki esperesek jelen voltak az 1675 június 23-dikán Csatárban tartott közzsinaton.*Tt. ev. ref. I. 47. l.

Az 1678 november 27–28. napjain Nagy-Létán tartott közzsinat megerősítette Csehi János, csehi lelkészt az esperességben.*U. o. 50. l.

Az ugyanitt tartott közzsinat Radnóti János kusalyi lelkészt a szilágyi egyházmegyéből kivelette a papi társaságból, mivel e pap részes volt a templom kiásásában.*U. o. 50–51. l.

Harsányi Máté diósadi lelkészt pedig a szilágyi egyházmegyében azért űzte ki a papi társaságból juxta 7. art. in minoribus, mivel az egész szilágyi tractust rossz lelkiismeretűnek nevezte.*U. o. 50–51. l.

Erről a közzsinatról azt is feljegyezték, hogy az egyházmegyék mily mérvben adakoztak akkor a közjóra. E tekintetben az érmelléki egyházmegye a negyedik helyen áll; e névsorban említve van a szilágyi egyházmegye is.*U. o. 51–52. l.

Az 1680 augusztus 21-dikén Püspökiben tartott közzsinaton jelen volt Mislei Mihály, érmelléki esperes.*U. o. 55. l.

Az Avas-Újvárosra 1686 augusztus 11-dikén összegyűlt esperesek között ott van a törököktől szabad középszolnoki tractus esperese is.*U. o. 59. l.

Az 1688 november 7-dikén Kölcsében tartott közzsinaton a középszolnoki esperes személyesen jelen volt, a szilágyi pedig követet küldött oda.*U. o. 65. l.

Az 1689 július 3-dikán Nyir-Bátorban tartott közzsinaton a középszolnoki és érmelléki esperesek személyesen jelen voltak, a szilágyi pedig levéllel képviseltette magát.*U. o. 67. l. Ezen a közzsinaton a tractusok között Közép-Szolnok öt, Szilágy négy frtot adott a vallásügyben már régóta Bécsben levő követek számára.*U. o. 67–68. l.

{515.} Az 1694 november 21-dikén Matólcson tartott közzsinaton jelen voltak a középszolnoki és érmelléki esperesek is.*Tt. ev. ref. I. 69. l.

Ez a közzsinat többek között azt határozta, hogy az Urai Sámuel lelkész és Szatmári István, károlyi rektor között bizonyos letett pénz miatt fenforgó peres ügyet az illető középszolnoki tractus intézze el.

Az 1696 november 18-dikán Diószegen tartott közzsinaton jelen volt az érmelléki esperes is: a szilágyi pedig követet küldött oda.*U. o. 72. l.

Az 1697 junius 9-dikén Rácz-Böszörményben tartott közzsinatra követet küldött a szilágyi esperes.*U. o. 74. l.

A közzsinatok az 1597–1679 közti időben gyakran küldöztek a szilágysági ref. egyházakba papokat, így az 1597 jan. 16-dikán Tasnádon tartott közzsinat Ákosra, az 1599 jún. 3-diki, mely Sz.-Csehben volt, Egrespatakra, az 1603 február 16-diki dengelegi közzsinat, Völcsökre, az 1604 február 23-diki közzsinat, melyet Csengerben tartottak, Zilahra, az 1605 június 5-diki károlyi közzsinat Tasnádra, a Szilágyban levő Újlakra, Varsolczra, az 1629 június 17-dikén Váradon tartott közzsinat Diósadra (Kecskeméti Gáspárt), Nagymonba (Mihályfalvi Andrást), az 1630 június 9-diki Tasnádra, Menyőbe, Tövisedre, Giroltra, Csaholyba, az 1634 június 18-diki szatmári Nagy-Monba, Ákosra, az 1635 június 17-diki váradi Görcsönbe, Etélyre, a november 18-diki pedig Giroltra, az 1637 június 14-diki debreczeni Tasnádra, Szilágy-Szegre, Ardóra, Balázsházára, Szarvadra, az 1638 június 6-diki nagybányai Sarmaságra, Nagy-Monba, az 1650 szeptember 4-diki tasnádi Monóba, Perecsenbe, az 1651 június 18-diki kállai Szilágyszegre, Menyőbe, Kraszna-Mihályfalvára, az 1652 június 2-diki váradi Kémerre, Monóba, Menyőbe, Tasnád-Szarvadra, Ippra, Nagy-Monba, az 1653 június 15-diki Kraszna-Mihályfalvára, az 1655 május 30-diki Sző-Demeterre, {516.} Egrespatakra, Sülelmedre, Széplakra (szilágyi tractus), Menyőbe, az 1656 június 18-diki szatmári Zsibóra, Etélyre, az 1659 június 25-diki kállai Ardóba, az 1664 június 13–14-diki debreczeni Goroszlóra, Varsolczra, Vérvölgyre, Lelébe, az 1666 július 4-diki szatmárnémetii Sámsonba, Lelébe, az 1667 június 26–27-diki kállai Vérvölgyre, 1668 június 16-diki fejérgyarmati Diósadra, Zilahra, az 1671 június 7-diki debreczeni Krasznára, Zilahra, Nagyfaluba, Kusalyra, Vérvölgyre, az 1673 szeptember 30-diki diószegi Tasnádra, Panitba, Valkóra, Ujlakra, Egrespatakra, Menyőre, Ippra, az 1675 június 23-diki csatári Zilahra, az 1677 június 27–28-diki berettyóujfalusi Magyar-Csaholyba, az 1678 november 27–28-diki nagylétai Zilahra, Peérba, Kraszna-Mihályfalvára, Czikóra, az 1679 július 2-diki szoboszlai Sarmaságra, Nagy-Monba s még más helyekre, melyek azonban kétségesek, vajjon vármegyénket illetik-e.*Tört. Tár, 1898. év. 621–652. l.

1700 márczius 12-dikén Debreczeni Fóris István, zilahi ref. lelkész és szilágyi esperes, mint generalis scriba, a tiszántúli egyházkerület legrégibb jegyzőkönyvének első, tisztán hagyott lapjára azt jegyezte fel, hogy az ő számlálása szerint e jegyzőkönyvben 1597-től 1699-ig, vagyis 103 év alatt 1445 egyént bocsátottak ki és szenteltek fel a lelkészi hivatalra ezen kerület zsinatain.*Tt. ev. ref. I. 79–80. l.

Az evang. reform. egyházak anyakönyvei s jegyzőkönyvei a XVIII. század elejéig nyúlnak vissza. Legrégibb jegyzőkönyve a menyői egyháznak van, 1728-tól, a peéri egyház jegyző- és anyakönyve 1733-ban kezdődik. A magyarkeczeli ev. ref. egyház első anyakönyvi följegyzése 1747-ből való, a kémeri anyakönyvek 1751-től, a többi egyház ily könyvei mind a XVIII. század második felétől kezdődnek.

1868-ban a szilágyszolnoki egyházmegyében 69 anya- és 11 leányegyház volt. Ekkor a lelkek száma: 47,916, főgondnok: {517.} br. Bánffy Albert, algondnokok: Kabós József, Pelei Lajos, Bereczky György, Dombi László: esperes: Faragó József, ballai; esp. helyettes: Dombi Lajos, sámsoni; jegyző: Török Ferencz, ippi; közügyigazgató: Fábián Dániel, sz.-csehi; aljegyző: Nagy László, szilágysomlyói lelkész.

Most az egyházmegyében van: 61 anya-, 2 társ-, 12 leányegyházközség, 4 körlelkészség, 64 fiókegyházközség; 61 rendes (körlelkész közülök 4) lelkész, 23 lelkész-özvegy, kiskorú lelkész árva fiú 16, leány 23, összesen 39; felekezeti tanító 1, énekvezér 24, énekvezér-tanító 27, tanítónő 1; felekezeti önálló iskola 26, államilag segélyezett 9; 2 lelkészi és 9 énekvezér-tanítói állomás üres. Lélekszám: fn. 26251, nn. 27375, összesen 53626; tank. sz.: fn. 3622, nn. 3576, összesen 7198; tan. sz.: fn. 3146, nn. 2988, összesen 6534.

1710 áprilisában arról tanácskoztak, hogy kerítsék kézre a szilágysági egyházmegye ládáját, a mely Zsibón van letéteményezve Wesselényi Ferencznél, a ki elhalt.*Tt. ev. ref. II. 138. l.
Verestói Cs. Sándor a szilágyi ev. ref. egyházi vidék levéltárában 1553-ból említi a legrégibb iratot, mely «Haller Péter thesaurarius levele erdélyi vajda Báthori Andráshoz hadi ügyben». Még a következő levelekről tud: Bethlen Gábor 1614-diki oltalom-levele a reformálódott erdélyi oláh papokhoz. 1656-ban Rákóczi fejedelem Vetési Sándor tasnádi pap «letétettetése iránt» rendelkezik. 1659-ben Rákóczi fejedelem a partiumbeli papoktól homág. taxát kiván. 1660-ban «Bartsai Ákos szép szín alatt csalja magához a szilágyi papokat». 1661-ből «Szinán, váradi basa rendelete a püspökhöz, espereshez, papok ügyében. 1670-ből Szécsi Mária prostestatiója Kun Istvánnal való ügyében. 1676-ból Leopold válasza a gályára itélt papok hazajöveteléről. 1657-ből Török császár Tatár Chán levelei, hogy II. Rákóczi Györgyöt fejedelemnek ne ösmerjék. 1673-ból és 1757-ből az Eteji Dézmáról Apafi collationalissa és a Mária Theresia cessionalissa. 1777-ből egyházi tractualis sérelmek iránti panasz a főconsistoriumhoz: a) veszendő félben lévő dézmák; b) egy személy, hogy nem katholizált halálra korbácsolták a somlyai tömlöczben 9 hónapi raboskodása után. 1778–1779-ben a szilágyi ev. ref. papok miként adakoztak a hadi költségbe. 1781-ben Homagiale Juramentum letétele a szilágyi papok és oskolatanítók által. 1879. A temetési tort eltörlő királyi rendelet. 1790-ben a szilágyi papság panasza a marchalis székhez nemesség és dézmavevés turbatioja ellen. (A marchalis szék per útjára utasít, segedelmet igérvén.) 1790-ben udvari Resctriptum, hogy a papi gyüléseken ez után R. Comissarius nem lesz s a Protocollum a Guberniumba nem küldetik. A szilágyi ev. ref. egyházvidék partialis synodusán jegyzökönyveink bizonyítása szerint soha sem volt R. Comissarius, csak most a közelebbi időben úgy kétszer,» stb. Eredeti fejedelmi diplomák: Báthori Gábor 1608-diki diplomája a papi özvegyek s árvák immunitásáról. Bethlen Gábor 1629-diki ármálisa a szilágyi papok számára. Följegyzésre méltó, hogy ez egyházvidéken 1620-tól kezdve folytak válóperek; a József császár «betiltása ideje alatt is szakadatlan folytak a válóperek» s azokról periratok tanuskodnak. «Sok nagy jeles családokból kerűlt perek, milyenek a Szétsi Mária ki utóbb fejedelem (sic!) Wesselényihez ment férjhez, gróf Kun Sigmond (sic!) s mások válóperei állanak levéltárunkban». (Erd. Múz. kézirattár. 1857 julius 20-diki számnál. Verestóy Cs. Sándor: A szilágyi ev. ref. egyházvidék levéltárának s abban található nevezetesebb okleveleknek rövid kivonatokban való ismertetése.) A volt Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék területén fekvő ev. ref. egyházak lelkészeinek névsorát a reformáczió korától kezdve napjainkig megőrizte a szilágyszolnoki ev. ref. egyházmegye esperesi hivatalában levő «Cronica» czimű törzskönyv. Az egyházközségek papjairól az illető községek történetében van szó.