2. Keresztelési, lakodalmi, temetési szokások.

A nép szokásai közűl rendszerint a keresztelési, lakodalmi s temetési szokások a jellegzetesebbek. Mindezek a szokások csekély eltéréssel egész vidékünkön egyezőknek mondhatók. Lehetőleg oly helyekről sorolok föl ily szokásokat, a melyekben a kiötlőbb vonások leginkább elleshetők voltak s több {685.} helyről, hogy egyben alkalmunk legyen a népszokások egymást kiegészítő vonásait, összefüggő képét megismernünk.

Keresztelés. Perecsenben az újszülött szülői megbeszélik, hogy hány pár komát hívnak és kiket. A bába aztán elindúl és meghívja a megjelölteket e szavakkal: «N. N., édes apa és N. N., édes anya felszólítja én általam, hogy az ő most született csemetéjét keresztvíz alá vinni szíveskedjenek».

Erre a meghívott komák egybegyűlnek és a fő keresztanya a kisdedet párnába göngyölve s szép piros «kárász»-kendővel letakarva viszi a paphoz; keresztelés után pedig visszahozza az anyjához.

Este keresztelési lakomára gyűlnek a keresztszülők; asztalfőn a főkeresztapa űl s a vacsora kezdetén így szól: «Becsületre méltó tisztelt Komák! Isten bölcs végzéséből N. N. kománknak az ő családja megszaporodott, mert egy kis új csemete nyitott be az életbe, de az magával nevet nem hozván, felvévén a mi testi karjainkra, elvittük az Úr prófétájához, ki is a mi kérésünkre a szent keresztvíz által leöntve, adta néki az N. nevet. Kívánjuk, hogy nevelje őt Isten a maga félelmében s legyen boldog, szerencsés élete napjaiban; édes anyját pedig gyógyítsa fel beteg ágyából, hogy az ő kicsiny magzatját nevelhesse, adjon az Isten neki bő táplálékot a két tömlőjébe, hogy abból táplálékot nyervén az ő csemetéje, legyen örömére apjának, anyjának». Ezután folytatják a vacsorát. Majd ismét megszólal a főkeresztapa: «Bölcsen tudják, tisztelt komák, hogy a mi kis kereszt-gyermekünk meztelen jött e világra, de, hogy egy kis ruhára valója legyen, miután ő még keresni nem tud, egy pár krajczárt szánjunk az ő felruházására, a mivel az ő meztelenségét eltakarja». Ekkor egy tányért tesz az asztalra s abba pénzt adnak.

Az oláhoknál a Réz alján a keresztanya kereszteléskor a szent könyvre teszi a kisded kezét, hogy, ha fiú, jól tudjon írni s olvasni; ha leány, jól tudjon varrni s ügyes gazdasszony váljék belőle.

{686.} A szamosmenti oláhoknál, pl. Szélszegen az újszülöttet először az asztalra teszik, még pedig azért, hogy a gyermek mindenütt tekintélyes legyen és becsült, mint az asztal. Ha a keresztelés után eltelt hat hét, családi mulatságot rendeznek, melyre meghívják a közelebbi rokonokat is. Ez alkalommal a keresztanyát meg a bábát kerékalakú kalácscsal és fejkendővel ajándékozzák meg.

A leánykérésnek legkülönösebb, legsajátabb módja Bogdánd környékén dívik, a hol a legény egy kis sulykot dob be az ablakán imádottjának, kit feleségül venni szándékozik. Az már biztos jele a legény szándékának, ha az a kiczifrázott sulyok belől kerűl az ablakon.

Bürgezd környékén figyelmet érdemel a hívogató vőfélyek jelvénye, mely pántlikával, kendővel és pattantott máléval díszített pálcza; mellükön és kalapjukon virágot viselnek. Ugyancsak itt szokásos, hogy a leány elkéri a legény zsebkendőjét kimosás végett, a mi kétségtelen jele a leány komoly szándékának. A leány összehajtogatott, lepecsételt papircsomagba kendőt, a legény hasonlóképen lepecsételt csomagban egy pár 1 frtos tallért ad jegybe.

A perecseni legény kiválasztja a leányt, aztán megmondja neki, hogy kérőt küldene, ha gondolhatná, hogy hozzá adják. Erre a leány azt válaszolja, hogy már beszélt a szüleivel és ezek belenyugodtak. Most a legény felkéri legjártasabb rokonát, hogy menjen el N. N. házához és kérje meg számára feleségűl a házi leányt. A megkérés mindig kedden este történik, a mikor is a kérő beszéddel köszönt be a leányos házhoz: «Szerencsés jó estét adjon Isten, tisztelt Uraim és Asszonyaim! Bölcsen tudjuk, hogy Isten a világot teremtette semmiből; az első embert formálta földből, mint Ádámot is és okos lelket adott beléje a magános életre. De mivel nem látván jónak a magános életet az Isten, hanem formált Ádámnak baloldalából egy nő-személyt segítő társúl, örök feleségűl, úgymint Évát: íme ezen N. ifjú felebarátunkat is Isten buzdította {687.} a szent házassági és párosodási életre. És kiállván a világ piaczára (itteni kiejtés szerint: piaczczára), hányván-vetvén elméjét, kéré Istenét, édes atyját, hogy néki is rendeljen egy nő-személyt segítő társúl és örök feleségűl, a kivel meg legyen elégedve. Isten bölcs rendelése vezérelte át a kegyelmetek hajlékához, hogy is megtalálná élete párját, mint ,hónyuk’ alatt felnevekedett, ifjú hajadon leányt, N.-et. Kérjük, tisztelt Uraim, válaszolni ezen kérésünkre, hogy mi is, mint azon ifjúnak követjei, mondhassuk el, miként jártunk el a reánk bízott dologban». Erre válaszol az apa vagy a fölkért közbenjáró: «Becsületreméltó tisztelt Uraim! Bölcsen értjük kérésüket, de, mivel bizonyos választ nem tudunk adni, – mert csak egy fát sem lehet egy vágásból levágni; ez annál nagyobb dolog, – erre meg kell, hogy gondolkozzunk; jöjjenek el harmadnap estéjén és akkor bizonyost tudunk mondani».

Ezek után – el lévén rá készűlve – leültetik a kérőket és jól megvendégelik. Harmad nap estéjén, csütörtökön, ismét megjelennek a legény kérői, így szólván: «Becsületre méltó tisztelt jó Uraim! Bölcsen emlékezhetnek, hogy ennek előtte egy pár nappal megjelentünk a kegyelmetek hajlékában. Hogy hitelesebb legyen járásunk, ,újba’ visszajöttünk, – mint akkor is mondottuk, – hogy házassági életben szövetkezni akarnak ezen fiatalok, kiknek követei vagyunk s eleget nem tettünk eljárásunkkal, hanem kérjük azon leányt, kit (melyet) Isten N. barátunknak rendelt, kezünkbe adni házasság fejében azon fiatalnak s hogy eljárásunkhoz bizonyos jegyet adni szíveskedjenek, hogy bemutassuk azon fiatalnak, kinek követei vagyunk». Most a leányos ház közbenjárója elővezetvén a leányt, ki kezében összehajtott keszkenőt tart, így válaszol: «Megértettük a kegyelmetek kérését s ha már Isten őket egymásnak rendelte, legyen az ő életök boldog, szerencsés; adja az Isten, hogy lépésöket soha meg ne bánják! Add át N. a jegyet!»

A leány teljesíti ezt s újból együtt vacsoráznak.

{688.} A leánykérő követő szombat este a legény és leány a két ház követe kiséretében a paphoz mennek kikérdezésre.

Ugyanezen az estén mind a két fél készűl a kézfogóra. Meghívják az atyafiakat, kik mindnyájan egy-egy sült csirkével, kürtős kalácscsal, csőrögével jelennek meg s tánczolnak mindaddig, míg a leány násznagya meg nem izeni a legényes házhoz, hogy készen vannak, szívesen elvárják. Most elindúlnak. Elől megy a czigány, dalolva követik a vendégek, a legény és ennek szülei. Megérkezve a násznagy benyit a vőlegénynyel a leányos házba s azonnal így kezdi beszédét: «Szerencsés jó estét adjon az Isten, tisztelt Uraim! Ime mi, mint messziről jött utasok vagyunk és fáradtak; kegyelmetek házánál jó világot láttunk, betértünk egy kevés pihenésre, szállást kérünk. Nem is vagyunk mi sokan, csak vagy 33-an». A leány násznagya erre így válaszol: «:Meghallgattuk kegyelmetek kívánságát, de jól láthatják, hogy mi is szép számmal vagyunk; hanem, hogy magukat kipihenhessék, itt nem messze a szomszédban jó nagy istálló van, ott elférnek; folyamodjanak oda». Erre amaz így szól: «Nem teszszük fel kegyelmetekről, hogy épen istállóba küldenének; hiszen mára másik faluban hallottuk, hogy itt jó magyar emberek laknak s elfogadják a vendéget.» «Hiszen hát legyen», – mond emez, «látjuk, hogy fáradtak, hát mégis befogadjuk, ha embereiről jót áll és becsületesek lesznek». Mire az első: «Oh! a mi embereink mind jó emberek; én érettök jót állok; de, tisztelt násznagy uram, nékünk még egy kis tehernyénk is vagyon, mert hosszú útra nem jó üres tarisznyával indúlni; annak is egy kis helyet kérünk». Most az arra rendelt hivatalos személyek elszedik a tarisznyákat, azaz ez eleséget, melyet e legényes ház vendégei hoztak. Majd a legény násznagya így kezdi: «Becsületre méltó tisztelt Örömatya uram! Úgy látjuk, hogy nem mint útas emberek, hanem mint jó, szerető felebarátok tanálkoztunk együtt Istennek vezérléséből; mert ennek előtte egy pár nappal jelentünk meg a kegyelmetek hajlékánál, {689.} mint azon fiatat követei, ki szövetkezni kíván a házassági szent életre ezen hajlék hajadon leányával, ki már a napokban kezét is adta házasság, fejében; még most egyszer újba kérjük, mutatná meg nékünk azon személyt, hogy, ha reá ismernénk, még egyszer adja kezét ezen ifjúnak, kivel (melylyel) magát a szent házasságra kötelezte.» Erre egy előre felöltözött maszkarát vezetnek elő és azt, – ámbár sánta, – jól megforgatván, a keresett leánynak mondják, de a kérő nem fogadja el. Majd egy még rútabbat vezetnek elő, ki ugrál, tánczol, hogy magát megkedveltesse, de a kérő ezt is visszautasítja. Csak ezután jön az igazi menyasszony. Most, miután a vőlegény és menyasszony kezet fogtak, így folytatja a kérő násznagy: «Ábrahámnak és Jákobnak és Izsáknak Istene áldjon és szenteljen meg titeket, hogy ezen kézbe adásotok, melylyel kötelezitek magatokat házasság fejében, legyen minden megbánás nélkül; hosszas, boldog éveken át erő és boldogság lakozzék köztetek». Ezek után asztalhoz ülnek: első helyre a vőlegény és menyasszony, e mellé a vőlegény követe, apja, anyja, aztán a vendégei; csak legutóbb ülnek le a leányos ház vendégei. Majd előveszik a pálinkát és a házi násznagy e köszöntőt mondja: «Tisztelt Násznagy Uram! Béjöttek a mi hajlékunkba és mi el is fogadtuk s a mint kívánták, a hajadon személyt is kezökbe adtuk; én kívánom, hogy adjon az Isten az ő útaikra éltető erőt és harmatot, hogy virágozzék az ő családfájuk nemzetségről nemzetségre; legyenek boldogok és szerencsések». Aztán iszik. A társaság azonban még mindig csendben van: várják a vőlegény követének a felköszöntését, mely így hangzik: «Tisztelt Uraim! Bejöttünk e hajlékba, mint vándor emberek, de kegyelmetek minket, mint szerető felebarátokat fogadtak Istennek vezérléséből s felmutatták nekünk a hajadont, ki házasodási és párosodási életre kötelezi magát a mi fiatalunkkal, a kit kívánjuk és kérjük az Istent, hogy áldja és szentelje őket hosszú, boldog élettel». Szintén iszik egyet. Ezek után kézről-kézre jár a pálinkás {690.} üveg. Majd a vőfély az ételeket hozza; szokás szerint minden négy emberre egy-egy tál esik. Minden étel feltálalását verssel kíséri a vőfély.

Vacsora után a vőlegény násznagya előkéri az ő hozományukat, «hogy mi is kínáljuk meg a miénkből a mit Isten adott s költsük el azt is egésséggel». Feladják és a násznagyasszony feldarabolja, megkínálja elsőben a menyasszonyt, azután tálakba rakva, az egész asztalt ellátják a hozományból, még a szakácsnéról sem feledkeznek meg, oda is küldenek ki. Így esznek és beszélgetnek; mikor a vőfély látja, hogy a felrakott eleség elfogyott, elkiáltja magát «boncsunk asztalt», és kezdődik a táncz kivilágos virradtig.

Ilyenforma az eljárás másutt is.

Monón házasság, alkalmával a hivogató két kérő és két vőfély, mint előljárók szerepelnek.

A megkérés lefolyása a következő: A kérők beköszönnek a leányos házhoz és az első e mondókával áll elő: «Kezdetben az Isten teremtette a mennyet és a földet minden ezekben valókkal együtt, egyszóval az egész világot. A szentírás előadása szerint Isten a világot hat nap alatt teremtette és a hetediken megpihent. A hatodik napon teremtette a szárazi állatokat és végre a legtökéletesebb lényt, az embert és őt uralkodóvá tette az egész földön és annak minden teremtett állatain. Látván a bölcs teremtő, hogy egyedűl nem jó lenni, segítő társul teremté neki az asszonyt, olyan módon, hogy nagy, mély álmot bocsáta Ádámra és annak egy oldalcsontját kivevé és abból formálta az asszonyt. Ekkor az Isten megáldotta őket hosszú élettel és boldogsággal: így háta szent házasság Isten rendelése. A mi eklézsiánknak is egy érdemes tagja, N. N., elhatározta magát a szent házasságra és segítő társat keresett magának, a kit meg is talált N. N. személyében, a kegyelmetek házoknál felnevelt kedves leányukban».

Ezek előrebocsátása után a két kérő karjára kendőt kötnek. Rövid beszélgetés után a kérők visszamennek a vőlegény {691.} házához azon jelentéssel, hogy a menyasszony házához hívott vendégek már összegyűltek, tehát nincs egyéb hátra, mint az, hogy a vőlegény vendégei is összeszedelőzködvén, legyenek készek az indulásra. Miután megérkeztek a leányos házhoz, a kérők bemennek és elsejük a következőket mondja: «A mi bizodalmas gazdánk minket, mint követjeit, ismét felkért, hogy fordúljunk vissza kegyelmekhez s kérjük fel kegyelmeket azon fiatalok iránt, hogy a jegyváltás az itt megjelent rokonok jelenlétében történjék meg», mi meg is történik. Áll pedig a jegyváltás a menyasszony részéről egy bokrétából, a vőlegény részéről pénzből, melynek legkisebb összege 5 forint szokott lenni. Most vacsorához ülnek, a mely levesből, töltött káposztából, tésztából és szépen feldíszített csirkepecsenyéből áll.

A leves feltevésekor a nagy vőfély e verset mondja:

«Istennek nevében íme megérkeztem.
Tudom, hogy azt mondják: ,Biz jól cselekedtem’;
Ime itt a leves, az étkek alapja!
Násznagy úr a példát, tudom, megmutatja».
A káposzta feladásakor ezeket zengi:
«Itt van a magyarnak legkedvesb étele;
Jó étvágya jövén, ezzel lakik tele.
Nem rossz takarmány ez: hiszen meg van töltve,
Kétféle hússal is szépen beterítve».
A tészta feladásával egybekötött vers ez:
«Ezen tésztás étel jól meg van czukrozva;
Ugyancsak meghinték az én parancsomra!
Van-e, ki a tésztát nagyon is szereti?
Ezt ízlelje meg hát s tudom meg nem veti».

A vacsorát rendesen táncz követi világos kivirradtig.

Ha az alsószivágyi legény meg akár házasodni, akkor egy magánál idősebb és jártasabb férfival ünnepi ruhát öltve már kora hajnalban köszönt be a szomszéd faluban valamely ismerőséhez, a kit a leányos házhoz küldenek. Ez aztán {692.} értesíti a leány szüleit, hogy legyenek készen a legény fogadására.

Ha a szülők elérkezettnek látják az időt arra, hogy leányukat férjhez adják, akkor megengedik, hogy a legény háztűznézni jöjjön.

A lakodalmi szokások közűl a ballaiaké a legérdekesebb. Itt a lakodalom alkalmával a násznép megkerűli a templomot zeneszó mellett, pisztolylövések és ujjongások között. Meghordozzák a menyasszony kelengyéjét is külön szekeren, melyet hat csengős ökör húz. E szekeret a lehetőleg legrongyosabb ruhába öltözött, fabaltás őrök kisérik. Az utczát, a melyen a nászmenetnek elvonúlnia kell, kötél-kordonnal zárják el; itt aztán csak tele kulacscsal nyerhetni engedélyt a továbbvonúlásra. A menyasszony és vőlegény – ha nyár van is – gubában esküsznek. Az esketésre következő vasárnapon a menyasszony régi divatú főkötővel a fején, tiszta fehér ruhában jelenik meg a templomban; ekkor mutatja be először magát, mint asszony.

M.-Goroszlón a leányok, mint Ballán, szintén gubában esküsznek leendő férjöknek örök hűséget.

Krasznán a népies lakodalom lefolyása a következő: A vőfélyek szalaggal gazdagon díszített botjukat véve, az esküvőt megelőző vasárnap elindúlnak hivogatni. Közvetetlen az esküvő napja előtt ismét fölkeresik a meghivottakat, de most a díszes bot mellé kosarat is visznek magukkal s a fiatalok számára a háztartáshoz szükséges dolgokat gyűjtenek. Az esküvő napján délelőtt a vőlegény és menyasszony lakására gyűl a lakodalmas nép.

Leginkább szerdán esküsznek, mert e napon a pap ingyen tartozik összeesketni a bérfizetők gyermekeit. Ilyenkor a szokásos reggeli templomozás is később történik. 10–11 óra tájt megkondúl a harang s megindúl a menet, még pedig külön a vőlegény és külön a menyasszony lakásáról. Legelől a vőfélyek haladnak tánczolva, rigmusozva; jobb {693.} kezökben a vőfélybot, baljukban egy tiszta kendő. A templom előtt elhallgat a zene s a menet ünnepélyes csendben vonúl be a templomba.

Néha megtörténik, hogy két-három pár is esküszik egyszerre; ez esetben az az ügyes vőfély, ki a gondja alatt lévő menyasszonyt legelé állítja. Esketés után kijövén a templomból, a vőlegény és menyasszony násznagya alkuba elegyednek. A vőlegény már vinné a menyasszonyt, de ennek násznagya nem engedi. Végre abban állapodnak meg, hogy még délutánig otthon maradjon a menyasszony. A násznép tehát ismét két részre válik, egy részük a vőlegény, másik részük a menyasszony házához tér vissza, a hol zeneszó mellett ivás, evés és táncz között várják a délutánt.

Most elmennek a menyasszonyért; a jobb módúak csengőkkel bőven feldiszített 4–6 ökröt fognak be s előbb több utczán meghordozzák a menyasszonyt, csak azután viszik a vőlegény lakására. Itt először is a vőlegény tánczát járják, majd lakomához ülnek. A násznagy asztali áldást mond s jó étvágyat kiván a leveshez, melybe rendesen koczkára vágott tészta főtt. A vőfélyek szolgálnak föl s minden fogáshoz ékes versezettel kívánnak jó étvágyat ilyeténképen:

«Becsületre méltó jeles gyülekezet!
Férfi-, asszonyrendből álló felekezet!
Nem czélom, hogy itten soká peroráljak
S a hosszas beszéddel unalmat csináljak.
Nagy öröme vagyon a gazdánk szivének,
Hogy ily szép vendégi házába gyűlének,
Ezért parancsolta nekem vőfényének,
Hozzak ételt, hogy az vendégi ennének.»

Pecsenye előtt, melylyel mindig kását is hoznak, az első vőfély versben ajánlja mindenkinek a házasságot; erre reflektál a másik vőfély és a házasság ellen emel szót. Majd következik a vendégek megadóztatása előbb a szakácsné, aztán a czigányok számára.

{964.} A vőfélynek szép tiszte van s erre készűlnek is a sihederek: megtanúlják a szükséges verseket.

Sz.-Bagoson miután a fiatalok négyszemközött megegyeztek, a legény kérőket küld a házhoz, kik néha csak harmadszori fáradságuk jutalmáúl kapnak határozott választ. Erre következik a kézfogás, mit szombat este tartanak.

A legény násznagya, kit első násznagynak mondanak, zeneszó mellett tér be kiséretével a leányos házhoz s előadja, hogy «ők útasok s elfáradtak; itt világot láttak, betértek és szállást kérnek». Erre a leány násznagya megigéri a szállásadást, de hozzá teszi: «ha jót viselik magukat» s ezzel helyet foglal ki-ki. Ép úgy, mint már előbb is láttuk.

Bürgezden korszorúval a fején és néha fátyolos öltözetben jelenik meg a menyasszony, kit az esketési szertartásra a templom piaczáig a vőfély vezet. A templomból kivonúló menyasszonyt a násznép egyik-másik tréfás tagja ellopni igyekszik s ez, ha a vőfélyek nem eléggé éberek, meg is történik, a mi a vőfélyekre nagy szégyen, s a mi a vendégek között általános derültséget okoz. Vacsora után következik a menyasszonytáncz s éjféltájt a menyasszony felkontyolása.

Diósadon az esküvőt rendesen tavaszszal tartják, még pedig kedd napján. Kilencz órakor megkondúl a harang annak jeléűl, hogy esküvő van készülőben. A násznép zeneszóval vonúl a templomig, a hol először rendes hétköznapi isteni tiszteletet tartanak s csak azután következik az esküvő, mely után minden hídon megállnak s tánczolnak. Csak ezután viszik haza a menyasszonyt.

Paniton a lakodalomra hívogató vőfélyek jelvénye különböző színű papirszalagokkal diszített bot és a karjukra kötött, házi szőttes kendő. A papirszalagokat a «nyüsző»-leányok ajándékozzák, a kendőt pedig mind a két vőfélynek a menyasszony adja.

Az esküvőt követő nap reggel templomba kísérik az új párt s ez alkalommal a menyasszony először foglal helyet {695.} abban a székben, a melyben az anyósa szokott ülni; leánykorában az anyja székében űlt. Ennek neve «székfoglalás».

Tasnád-Szarvadon az oláhok lakodalmazásakor, mikor már az esküvő megtörtént, a vőlegény és a menyasszony szintén a saját szüleik házához térnek vissza. Azután a vőlegény a násznéppel a menyasszony szülei házához megy, hogy élete párját haza vigye. Mire megérkeznek, már akkor készen várja az udvaron egy mosószék, mely úgy van felállítva, hogy kisebb érintésre is feldőljön, a szék le van terítve egy vászonkendővel (fehér), azon egy tányérban búza, egy edényben víz van. A vőlegény a széket felrúgja, miközben egy, a menyasszonyos házhoz tartozó asszony, a ki már eleve fogja a kendőt, a tányért és vizes edényt, rászórja, önti a búzát, vizet és ezzel áldást kér reá. A széket már mint akadályt rúgta félre, hogy bebocsáttatást nyerjen, de még mindig be van zárva előtte az ajtó s nem engedik be, jóllehet öklével döngeti azt. Ekközben kiadnak neki egy késsel összelyukgatott czipót, hogy azt krajczárokkal vagy piczulákkal rakja tele, de mindaddig visszakapja, míg a czipónak összes lyukai be nincsenek töltve. Az ekként megspékelt czipó a szakács asszonyok tulajdonát képezi.

A vőlegény most már a szobába beérkezvén, elébe hoznak egy valakit, menyasszonyként, kinek a fején szakasztókosár van lepedővel körülkerítve. Ezt kétszer-háromszor megkisérlik, míg végre a vőfély kézen fogva hozza az igazi menyasszonyt. Vacsora közben a vőlegény násznépe villát, kanalat s más hozzá férhető tárgyakat ellop s éjfél után, a mikor már a vőlegény lakására mennek át, mindezeket a menyasszonynak átadják. A lakodalom időtartama alatt a vőlegény bokrétás kalapját állandóan a fején tartja. Az oláh lakodalomban (pl. T.-Szarvadon) van egy alak, a kit lefecsitornak neveznek (szóvivő, szószóló), a ki úgyszólván beszéddel tartja a társaságot. Így pl. vendégfogadáskor, kináláskor, menyasszonybucsúztatáskor stb. jut ki a szerepe. Lakodalom végével {696.} az illető jól leiszsza magát. Az oláh lakodalom három napig tart. Kezdődik az esküvő előtt való nap a mindkét háznál szokásos siratóval, utána való nap a hérisz-szel végződik, a hol a menyasszony násznépe mulatozik. A siratóban, hol semmi enni-inni való nincs, lányok és fiatal emberek vesznek részt.

Vármezőn pitvarból és egy szobából álló, szalma- vagy deszkával fedett lakásokban együtt lakik az apa a házas fiával vagy férjes leányával. A fiatalok télen a csűrben vagy a pajta padlásán hálnak, nyáron pedig az udvaron, a tornáczon vagy a mezőn.

Az oláhok házasságára megjegyzi Zilahi Károly, hogy «szülőfalujokból ritkán vesznek feleséget, mentől messzebbről kerűl az asszony, annál nagyobb a dicsőség. Négy vagy hat ökrös szekéren czifra násznép kíséretében viszik át a menyasszonyt vőlegénye falujába. Az ökrök szarvai puszpáng-ággal vannak kibokrétázva, a szekér elején a csimpolyás hallatja szívreható melódiáit, kihez sokszor hegedüs vagy furulyás is csatlakozik. »*Vasárnapi Ujság 1859. 13. sz.

Furcsa lakodalmi szokás, vagy inkább csíny van szokásban a tasnádi svábok közt. A lakodalmi estéken, a vacsora tartama alatt, a vőfélyek, a menyasszony czipőit lelopni vagy lelopatni törekszenek. E szokás keletkezése, mint ők mondják, a messze-messzemúlt ködében vész el. Jelentősége azon fordúl meg, hogy a czipők megőrzése a többnyire éltes s így meglehetős nehézkes násznagyok feladata, kik étkezés alatt az asztalfőn ülő ifjú párral szemben foglalnak helyet. Bár szemfülességöknek a fiatal, virgoncz vőfélyek s az ezek által fölbérelt suhancz parasztfiúk és mesterinasok részéről meglehetős próbát kell kiállani, mégis, minden csel, furfang daczára, többnyire derekasan megfelelnek feladatuknak; a mi különben érdekökben is áll, mert, ha egyszer a czipőt a vőfélyek {697.} kézre keríthették, azt csakis a násznagyok által kidrukkolandó busás borravaló ellenében hajlandók visszaadni. Megtörtént egyébiránt régebben az is, hogy egyik-másik nyakas násznagy nyomban másik czipőt hozatott a menyasszonynak s így vőfély uraimék a már tenyerükben vélt borravalótól elestek. Az egészben a násznagyok folytonos idegeskedését tartják a legmulattatóbbnak.

Egy történeti nagy nevezetességű lakodalomról is kell szólanom e helyt. II. Rákóczi György és Báthory Zsófia lakodalmáról. Szilágyi Sándor – részint Wesselényi Ferencz, a későbbi nádor titkárának jelentése alapján, melyet mint szemtanú készített, részint pedig Haller Gábor diáriumából s még más levelekből is merítve – körülményesen leírja. Ez a lakodalom így ment végbe:

Somlyón a menyasszony házához gyűltek a rokonok és a szomszédok. 1643 január 25-dikén érkezett meg Wesselényi Ferencz, a nádor követe, kíséretével. Fogadására Bánffy és Prépostvári mentek elébe 50 lovassal és 100 gyalogossal. Az érkezőt kölcsönös üdvözlet után beültették a veres üveges díszhintóba, melyet bársony prémes és bagariahámos lovak vittek s így kísérték el szállására, honnan rövid idő múlva ugyanazzal a hintóval a menyasszonyos házhoz vitték. Itt üdvözölte Wesselényi Báthorinét s átadta neki a nádor levelét. Az üdvözletre Nyári Bernát válaszolt. Azután vacsora és utána táncz következett.

Másnap január 26-dikán érkeztek meg az erdélyi követek: Kornis Zsigmond, Rhédey Ferencz, Barcsai Zsigmond, Gyulaffy László, Kemény János, Haller Péter. Prépostvári és Lónyai mentek eléjük 200 zászlós gyaloggal és 100 lovassal. Taraczklövésekkel üdvözölték az érkezőket s a lépcső alján Báthoriné és Wesselényi fogadták. Azután szállásaikra vezették őket. Elől ment a négy rokon főúr Bánffy, Nyáry, Lónyay és Prépostvári; utánuk Wesselényi egyedül, azután a hat erdélyi követ kettesével. Wesselényit Prépostvári és Lónyay, {698.} az erdélyi követeket pedig Nyáry és Bánffy vezették szobáikba s megvárták, míg a követek átöltöztek.

Ezalatt a menyasszony, Báthoryné s a többi nők is felgyűltek a palotába Bánffy és Nyáry által vezetve. A négy magyar főúr erre bevezette előbb Wesselényit, azután a fejedelmi követeket, kik mindnyájan kezet fogtak a menyasszonynyal s Kornis Zsigmond elmondta az üdvözlő beszédet a vőlegény és szülei nevében. Boldog újév kívánattal kezdvén, így folytatá: «Ő nagyságaik isteni félelemben nevelték fel gyermeküket. Tanulmányai bevégezte után váradi kapitánynyá tették. Mindnyájan csudálva szemléltük, mily bölcsen állotta meg helyét. Ez bírta rá ő nagyságát, hogy fejedelmi utóddá választotta. Minthogy pedig már megérdemli a szent házasságot, oly nőt kivánnak neki adni, ki Isten nevének dicséretére s lelkének üdvére legyen s így kegyelmed szerelmes gyermekében, tekintetes és nagyságos Báthory Zsófia asszonyban nyugodtak meg, mind jó és tökéletes erkölcseiért, mind nemzetségének tündöklő voltáért. Minthogy pedig kegyelmed akaratja is hozzájárúlt, minket alázatos híveit bocsátott be ő nagysága, hogy hívjuk meg kegyelmedet szerelmes gyermekével s kedves vendégeivel együtt Fejérvárra azon tisztességes lakodalmi pompának szolgáltatására, melyet febr. 3-dikára tűzött ki ő nagysága». Kornis beszédére Nyáry mondott köszönetet Báthoryné nevében s kifejezte engedelmes készségét.

Következett a vacsora. Ezt megelőzőleg az akkor szokásos kézmosásra három ezüst mosdómedenczét hoztak fel az asszonynak, a fejedelmi követeknek és Wesselényinek. A vacsoránál négy főasztal volt elkülönítve a többi asztaloktól. Külön ült a menyasszony a követekkel, Wesselényi Báthorynéval s a magyar urakkal. Vacsora után pedig táncz következett.

Hasonló czeremóniák között töltötték el a következő napot, január 17-dikét, is Somlyón. Ez nap voltak a pohárköszöntők. Wesselényi Kornisra szólt, éltetve a császárt és a {699.} szent békességet, (mire egy pohár bort ivott meg vízzel), Kornis erre a fejedelemre s ismét Wesselényi a nádorra mondott köszöntőt. Mindenik tósztot három ágyúlövés, dobpergés és trombitaszó kísérte.

II. RÁKÓCZI GYÖRGY.

II. RÁKÓCZI GYÖRGY.*II. Rákóczi György. Szalai-Baróti: A M. N. T. III. k. 318. l.

Január 28-dikán indúlt el a lakodalmas nép Somlyóról. A cselédséget más úton előre küldvén, az urak az udvari néppel, 18 hintóval, két társzekérrel és 200 gyaloggal indúltak meg. Elűlmentek a közönséges urak szekerei, utánuk «az erdélyi követek négyesével», azután Prépostvári, Lónyay és Nyáry; egy «leeresztő szekérben» Kornis és Wesselényi, Rhédey {700.} és Barcsay. A menyasszony és anyja jött ezután zöld bársonyos hintón kékre festett sörényű és farkú lovakkal. A következő szekereket pedig «fraucimerek» s a többi nők foglalták el. Leghátul jöttek végre a társzekerek.

Az első napon Zilahig mentek, hol Bánffy György, a fejedelemnek Wesselényi fogadására előreküldött követe várta öket. Rhédey Ferencz házánál töltötték a napot és éjszakát, «ebéd és vacsora együtt volt». Másnap átkelvén a Meszesen Zomborig haladtak s 30-dikán értek Kolozsvárra. Itt a császár követét Jakavics egri érseket Bánffy Zsigmond fogadta a fejedelem nevében, de annak felhatalmazása nélkül, a valódi fejedelmi követ Serédy István volt. Azután következett az utazás Fejérvárra, s az ottani lakodalmi ünnepség, mely február 7-dikén ért véget, mikor is a vendégek eloszlottak és Báthoryné is visszatért Somlyóra.*Szilágyi Sándor: II. Rákóczi György fejedelem lakodalma. (Megj. a Fővárosi Lapok 1884. szeptemberi számában.)

A keresztelési, lakodalmi szokások mellett a temetésieket sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Temetés után elmaradhatatlan a halotti tor. A szokások jó részt egyezők itt is. Szokásban van a virrasztás, a mi reggelig tart. Étel után szent énekek éneklése és a gyászolóknak tósztokban való vigasztalása járja. (Kraszna.) Miután pl. Paniton beföldelték a halottat, egy ember a sírnál beszédet mond, melyet beköszöntőnek neveznek. Vacsora előtt és után hol prózában, hol versben asztaláldást mondanak. Bagoson haláleset alkalmával, különösen szegény halotti házhoz, a jeladó harangszó után lisztet, húst, tojást és majorságot visznek, gyakran oly mennyiségben, hogy a hátramaradottak egy pár hétig is megérik vele. A temetésnél különösen szeretik a búcsúztatást, a nemzetségi lajstrom felsorolását. Midőn a sírt már behantolták, a közbenjáró atyafi levett föveggel ezen mondókával lép elő: «Ezen megboldogult hátramaradottjai {701.} általam köszönik kigyelmeteknek, hogy dolgaikat nem átallották félbeszakítani, hanem az ő ideig való szállásán megtisztelték, ott szép énekszóknak elfuvása után, szép prédikáczióknak és búcsúztatóknak meghallgatása után felvették testi és lelki karjaikra és ide, a minden élőknek veteményes kertjébe, a temetőbe, kikisérték s itt átadták a pornak, melyért áldja meg az Isten kigyelmeteket, őrizze minden szomorúságtól, azt kívánom.»

BÁTHORI ZSÓFIA.

BÁTHORI ZSÓFIA.*Báthori Zsófia. Egykoru olajfestmény Tabódy József: Munkács multja s jelene, Ungvár, 1872. cz. munkája után. Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története, VII. köt. 138. lap.

Erre a pap vagy a kántor válaszol, nyugalmat kívánva a boldogultnak. Perecsenben az az utcza, a hol a halálozás történt, rendesen megjelenik a temetésen és a temetőbe is kikíséri a haloltat. A sír behantolása és az ének elhangzása után a közbenjáró rendesen e szavakkal köszöni meg a kántor és a tisztességtevők fáradozását: «Becsületreméltó {702.} tisztelt tanító úr! Bölcsen emlékszik, hogy a halál az én komámat, N. N.-t megszomorította, mert az ő kedves magzatját kiszólítván ez árnyékvilágból s ő ennek eltakarítására elégtelen lévén, folyamodtunk a tisztelt tanító úrhoz és több keresztyén felebarátokhoz, kik is a mi kérésünket meg nem vetvén, őt felvévén testi karjaikra, szép énekszó mellett elkísérék ide, az Istennek veteményes kertjébe, hogy ott nyugodjék a nagy napig, mikor is állíttassék az Istennek jobbja felől. De a tisztelt tanitó úr szívességét behúnyt szemmel nem nézhetjük el, hanem kívánjuk, hogy földi életében az Isten tegye szerencséssé minden lépését; mikor pedig Isten elhozza a végórát, rendeljen az Isten olyan szép tisztességtevőket, mint a tanitó úr és több felebarátok voltak a mi halottunk mellett.» Erre röviden válaszol a kántor. Majd a többiekhez fordúl a közbenjáró e szavakkal: «Mindnyájan atyámfiai ne távozzanak messze, hanem a megszomorodott házi gazda szívesen látja az ő keme házához, hogy fáradságuknak jutalmát elvegyék.» Bürgezden a temetés minden fényűzéstől menten történik. A gyermekeket énekszóval temetik el; a felnőttek, kivált a házasok temetésén beszédet is mondanak. A halotti tor csendben elköltött vacsorából áll. Az oláhoknál pl. Szélszegen a virrasztás két éjen át tart. Rendesen a szomszédok vannak jelen; a férfiak kártyáznak, pipáznak, a rokonok siratják a halottat. A temetési szertartást megelőzőleg a halott összes ruháit alamizsnául adják koporsóján keresztül a szegényeknek, hasonlóan egy tyúkot is; a papot és kántort egy-egy törülközőkendővel ajándékozzák meg. A halott kezébe 1–2 krajczárt tesznek, hogy kifizethesse a másvilágon a vámot s így eljuthasson a mennyországba. Felső-Szivágyon csak akkor mondják tisztességesnek a temetést, ha a halotti toron bővében volt az étel és ital. Halotti tort nemcsak a temetés alkalmával tartanak, hanem három, kilencz nap, félév és egy év múlva is; meg ezután is többször. Az ételen, italon kívül mindenkinek adnak egy keresztbe font kalácsot és valami {703.} edényt: pl. tálat, korsót stb. Ennek az a rossz oldala, hogy amaz ételek és ajándékok nem annyira a szegényeknek, mint inkább a legelőkelőbbeknek, szomszédoknak, barátoknak és rokonoknak jutnak. Bagolyfalún és Boronamezőn nehány női rokon rímes énekben búcsúztatja a halottat. A temetési szertartás elvégezhetése végett néha a pap kénytelen lecsitítani az énekes nőrokonokat. Midőn Alsó- és Felső-Kaznacson valaki haldoklik, a fejénél egy viaszgyertyát gyújtanak meg s égve hagyják mindaddig, a míg a haldokló örökre be nem húnyta a szemét. Ezután a halottat megmossák, felöltöztetik és koporsóba fektetik. Fején kalap, lábán bocskor vagy csizma, kezében pálcza és egy krajczár van, hogy ezzel, mint elébb is láttuk, kifizethesse a vámot töredelmetlen bűneiért. Midőn harmadnap a temetési szertartás után a közönség kimegy a halottas ház udvaráról, mindenki kap egy pohár pálinkát meg egy falat kalácsot. A halottat vagy kézen vagy ökrös szekeren viszik. Utóbbi esetben az ökrök szarvát azért nem kötik meg, hogy a hátramaradt házastárs új házasságra léphessen. Kis gyermekeknél a koporsó láb felőli részét azért nem fedik be, hogy az illető anyának legyenek még gyermekei. Temetés után a meghívottak halotti torra gyűlnek, a hol rendesen jelen van a pap és kántor is, hogy a halottért misebort (paos=páosz) emeljenek. Ez abból áll, hogy a pap és kántor meg a gyászoló család temetési ének kíséretében emelgetnek egy edényt, meg két kalácsot, a melyekbe egy-egy égő gyertyát állítottak. Ezen emelgetést az összes jelenlevők utánozzák. A pap és kántor jelenléte emeli a halotti tor ünnepélyességét s e mellett a gyászoló család vigasztalására is szolgál. S.-Győrtelkén s talán mindenütt az ezen alkalommal elköltött ételekről és italokról azt tartják, hogy azok a másvilágon a megboldogult asztalán foglalnak helyet, a miért is gondjuk van rá, hogy minél több ételt és italt költsenek el a vendégek. Zilahi Károly az oláh temetésről megjegyzi, hogy a halott «nyelve alá kis ezüst pénzt tesznek, melylyel a másvilágot {704.} határló folyam révészét, ki a földi életből kiköltözőt átszállítja, kifizetni képes legyen. A férfiak gyásza abból áll, hogy félesztendeig kalap nélkűl fedetlen fővel járnak; az aszszonyok sötét színű ruhát viselnek. De férje halála után hat hónapra akárhány asszony férjhez megy.»*Vas. Ujs. 1859. 13. sz.