Kerlés.

Nevének változatai: 1332–37 közt*Mon. Vat. pápai tizedlajstr. 100. Kyrelis. 1345-ben*Erd. Muz. Kyreleys. 1452-ben*Dl. 27480. Kereles. 1462-ben*Dl. 27907. Kereules. 1492-ben*Leleszi Conv. 1492. nr. 29. Kireles. 1616-ban*8. Lib. Reg. 176. és 198. Kerles. 1622-ben*Nagysajói kápt. ltár. Körlös. 1863-ban*Urb. Wes. 95. l. Szász-Kerlés.

Kezeai Simon*De originibus et gestis Hungarorum Lib. duo. Ed. Podradczky. Bude 1833. 65, 66. l. Kyrioleis-, Bonfini*Ant. Bonfinii Hist. Pannonica Coloniae Agrip. 1690. 144. l. Cherhelemnek nevezi, s így {312.} Kerlés neve nem más, mint a magyar cserjésnek a szászok által megváltoztatott alakja. Az oláh Tyiralisnak nevezi.

Először emlittetik 1077–1095 közt*Kézaynál: Endlicher 118. Kyrioleis, mint hegy.

Fekszik a Sajó jobb partján, keresztül foly rajta a keletről északra siető szászczegői patak, mely a község szász és román lakosságát különiti el egymástól. Deéstől 45.7 kilométernyi távolságra a bethleni szolgabirói járásban.

Kerlés birtokosairól kezdetben mitsem tudunk, mindössze 1345-ben*Erd. Muz. Bálványos akkori várnagya Wosk innen nevezi magát, s minthogy Kerlés utóbb világosan Bálványoshoz tartozónak emlittetik, igen valószinü, hogy már akkor Bálványos tartozéka volt.

1452-ben*Dl. 27480. Csehi Pánczél Péter és fia György nem tudni mi jogon Kerlésbe igtatni akarta magát, de annak Bálványos ura Némethy Bán fia Szántói György fia Miklós, mint a ki ekkor birtokában is volt, ellentmondott.

1456-ban is,*Dl. 27898. mint Bálványosvár tartozéka van megnevezve. A Laczkifak kihalásával a Bánffyak és Várdaiak birtokába kerül, de ellentmondással, a miből per lett s e közben Mátyás király 1458-ban*Dl. 27317. Vingárdi Geréb János Erdély alkormányzójának adományozta, mint Bálványosvár tartozékát. 1463-ban*Dl. 26893. és 27908. az itteni kuria s Bálványosvár tartozékai felerésze a Losonczi Bánffyak birtokába került vissza, de ezek hűtlenségbe estek s a király 1467-ben*Dl. 27917. a váradi püspökségnek adományozta az itteni kuriával együtt.

1489-ben*Dl. 27553. Szász Pál, Rusz János, Bwower György nevü lakosok emlittetnek.

1490-ben*Dl. 27554. Bus János és Bubner György emlittetnek, mint a püspök megbizottjai.

1553-ban*Urb. et conscr. fasc. 87. nr. 29. Szamosujvár tartozéka s 3 kőre járó malmuk van.

1590 körül*Act. Partic. 536. pag. 1011. Báthory Zsigmond e szász falut Szabó Balázsnak adományozza.

1600-ban*Km. Doboka P. 26. Mihály vajda e birtokot, melyet előbb leendő szolgálatai végett Bornemisza Miklósnak adományozott oda, de mivel az Erdélybe jönni nem akart, megint reá szállott, most Perusits Máténak s nejének Torni Zsófiának adományozta oda, a kiket*Magy. Tört. Tár XVIII. 33. Erdély rendei is ebben megtartani igértek. 1602-ben*Orsz. ltár. is Peressi Máté birja.

{313.} Egy 1603-ik évi*Urb. et conscr. fasc. 65. feljegyzés szerint Dr. Piterle csász. biztosnak adományoztatott.

1604-ben*Magy. Tört. Tár. XVIII. k. 35. l. az erd. csász. biztosok e falut Kemény Boldizsárnak inscribálják.

1610-ben*Gyf. Cent. K. 88. Báthory Gábor a hűtlenségbe esett Kendy Istvánnak e birtokát allovászmesterének Horváth Jakabnak adományozta.

1615-ben*Tatrossy cs. ltár. Torny Sofia Kemény Boldizsárné birtokának iratik, kinek itt Nagy, Szász, Piros nevü emberei emlittetnek.

1616-ban*9. L. Reg. 34. a fejedelem e birtokát Kemény Boldizsárral inscribálta.

1631-ben*Hodor. Függelék 102. l. Kemény János birja.

1642-ben*20. L. Reg. 5. Rákóczy György helybenhagyja a bükkösi Kemény János, Boldizsár és Péter közt történt 1641-beli osztást, melynek értelmében e birtok, mely régen Szamosujvárhoz tartozott, azok nővéreinek Zsófiának Papolczi Mikes Benedeknének és Katalinnak Keresdi Bethlen Ferencznének jutott.

1682-ben*Erd. főkormsz. ltár. Apaffy Mihály Bethlen Gergelyt s fiait Ferenczet és Farkast e birtokba, melyet még atyjuk II. Rákóczy Györgytől kapott, megerősiti.

1692-ben*Km. Lymbus. birtokosa Bethlen Gergely.

1694-ben*Gyf. Doboka fasc. 1. nr. 23, 24. birtokosa ugyanaz, kinek leányai:*E. F. L. III. 191. D. Katalin II. Apaffy Mihály özvegye, Klára gr. Bánffy Györgyné és Judit Lázár György özvegye 1717-ben osztoznak.

1731-ben*U. o. A. birtokosai: néh. gr. Bánffy Györgynek, gr. Bethlen Klárától való leányai: Katalin br. Wesselényi Istvánné, Klára gr. Bethlen Ádámné, Mária gr. Gyulai Ferenczné, br. Lázár János és Lázár Anna Korda Lászlóné.

1738-ban*U. o. 164. B. itteni birtokosok gr. Bethlen Ádám s neje gr. Bethlen Klára, br. Korda György, br. Lázár János.

1766-ban*U. o. 191. E–K. birták gr. Bethlen Miklós, gr. Lázár János, gr. Kendeffy Elek első neje gr. Lázár Anna után, gr. Gyulai Samu, br. Korda György és br. Wesselényi István özvegye, kiktől 1769-ben e birtokot a fiskus elperelte.

1782-ben*Erd. L. Reg. XII. 234. a fiskus e birtokot a fiskalitások közül végleg kitörülvén, a gr. Bethlen családnak adja cserébe Ebesfalva stbbiért.

{314.} 1786-ban*Erd. főkormsz. birtokosai: gr. Bethlen Pálnak van 52 jobbágya, id. gr. Bethlen Gergelynek 50 jobbágya, 4 zsellére.

1809-ben*U. o. birtokosai: gr. Bethlen Lajosnak van 35, gr. Bethlen Eleknek 31 telke.

1820-ban*Erd. kancz. ltár. birtokosai: gr. Bethlen Lajos és Elek.

1863-ban*D. Urbarial Wesen in Sieb. 55–95. l. gr. Bethlen Gábor és gr. Bethlen Lajos itteni birtokaik után úrbéri kárpótlást kaptak.

1866-ban*Erd. főkormsz. ltár. az itt összeírt 164 füst közül 35 nemesi füst volt. Nemesi jogú 1866-birtokosai voltak: gr. Bethlen Gábor, gr. Bethlen Lajos, Szilágyi János, Bartók Ádám, Somay László, Nagy János és Rácz Mán.

Jelenlegi birtokosai (1898): gr. Bethlen Gábor örökösei; 1288 kh. öröklés.

Jobbágyszolgálmányok: 1553-ban*Urb. et conscr. fasc. 87. nr. 29. jobbágyai Szent-Mártonnapján censust s évente egy tehenet adnak.

Kerlés megyénk legérdekesebb helyeinek egyike. Ennek környékén folyt le 1070-ben a híres cserhalmi ütközet, melyet Salamon király s két bátyja Géza és László herczegek vívtak a Moldva felől betörő bessenyőkön, kiket a krónikák rendesen kúnoknak neveznek. Ez ütközetet Vörösmarty nagy költőnk is megénekelte: „Cserhalom” czímű hőskölteményében: „Cserhalom! a te tetőd, diadalnak büszke tetője.”

A vidék szelid emelkedésével, termékeny mezőivel, a Kis-Sajó ezüstös szalagjával a boldog nyugalom képét viseli magán.

A kis falu lakosai szászok, románok. Házai fehérek, lutheránus temploma kisded, utczái egyenetlenek. A természet maga semmi kiválót nem nyujt a szemlélőnek, nincs semmi, a mi elragadna s mélyen emlékünkbe vésődne. A Regélő 1844. évi folyamának 13. száma, korának dagályos stylusában így ír e tájról:

„Vannak tájak, melyeknek előállitásában a természet remekelt, hol minden a legkisebb részletig csak azért van teremtve, hogy herkulesi karral ragadja meg a lelket s gondolat helyett mondhatlan gyönyörérzést keltsen fel; vannak újra tájak, melyek iránt nem volt oly pazar a természet, de pazar volt a sors, s oly jeleneteket játszatott el rajtuk, mely örök betükkel írák a századok évkönyveibe… Ez utolsók közé tartozik Cserhalom. Nincsenek itt föllegekig nyuló sziklák, melyek mélységekkel, vizomlásokkal s regényes helyzetökkel fönséges jeleneteket állitsanak elő, nincsenek enyhe ligetek, melyek idylli korba varázsoljanak, {315.} csak egyszerü, bár nem épen mindennapi táj vagyon itt dús kalászú téreivel s igénytelen tetőivel.”

Leszállva a dombokról egy kisebb halmon, mely Cserhalom térszerü oldalán emelkedik, egy olasz modorban épitett lak tünik föl s azon túl egy kert, mely a lakkal együtt gr. Bethlen Lajos birtoka. A lak külseje meglepő mythologiai szobrokkal díszitve, rajta e felirat: „1808. a barátságnak szentelve,” belseje még váratlanabb. Közép szobájában kétfelől pajzsok függenek, kardoktól és szekerczéktől árnyékolva s a falon nem a legrosszabbul festve szent László, a mint a kúnt leszúrja.

Cserhalmi domb, Kerlés mellett a Sárvári vár tetejéről nézve.

Cserhalmi domb, Kerlés mellett a Sárvári vár tetejéről nézve.

A másik két teremben is meglepő festmények vannak s különösen figyelmet érdemel egy, a ház falát egészen beboritó szövet, melyre a németalföldi koldus-háború a legfinomabban van kivarrva.

A laktól balra egy út, melyet külföldi élőfák árnyékolnak, a kertbe egy mulató házhoz vezet, az ajtó felett Vénus képe van festve és rajta e felirat: „Siste viator ubi stare jubet, adstupe non artis, sed naturae delicies.” A ház fedelén csengetyük vannak felakasztva, szélkor zeneszerüleg hangzók. Balról egy 12 öl hosszú, 5 öl széles tojásdad alakú tóba a víz egy kőoszlopból ömlik, e felirat van rajta:*Pataki Ferencz. Pesti Divatlap 1847. évf. 1135. s köv. l. Helyleírások Erdélyből. „Igy a fatum kezéből néha tisztán, majd zavarosan folydogál élet.”

{316.} Majd mellette egy filegoria áll, mit egy hatalmas szőlőtő alkot. Innen kanyargó ösvény vezet a két emeletű vadászlakhoz, hol vaddisznóagyarak, szarvasszarvak, sasok, fegyverek pompáznak három öles vadászkürttel, tollakkal s vadász nyugágyak nyulnak el. A lak közbelső oldala szikla s mesterileg természet által oly széppé van varázsolva, hogy lehetetlen meg nem bámulni. A bérczen halottas-ház bejárója mellett szobortöredék hever, mely egy könyökére dült embert jelez bő ingujjal, meztelen lábszárait két farkas marczangolja.*Pataki Ferencz. Pesti Divatlap 1847. évi 1138. l. szerint ásás alkalmával került e szobor elő. Távolabb csinált várrom emelkedik, alább fürdőház: „Éljen Prisznicz, Prisznicz Kerlésen” feliratokkal s a nem messze zúgó pataknál halászház és újra egy kis lak, hol alig tér el több két személynél.

Kanyarodólag felebb „Dianna-filegoria néz alá 16 éves jegenyéktől körözve. Körülte moh-asztal, forrás, mely fölött Neptun ül tridensével, szökőkút, alatta virágcserepek, egy vékony pataktól körzött sziget, melynek medrében a legszebb pázsit-virágok s fák tünedeznek föl, a szemnek alig engedve nyugtot. Majdnem a kert végén egy szikla emelkedik, mint őrködő szellem a tündérkert felett, közepében nagyszerü családi sírbolt van vágva, külső bejárója és kijárója felett, úgyszintén a sírboltban magvas latin és magyar feliratok*L. Pataki leírását P. D. 1847. s végén pincze, míg az ezek közti nagy közökbe az itt átutazók nevei s versek vésvék. A nevek közt Erdély majd mindegyik nevezetesebb családjából lehet találni neveket, az írók közül csak Döbrentei és Szilágyiét láttam.

A szikla egy részében remetelak is van, ebben szalma nyugágy, fekete posztóval bevont asztal, olvasó, koponya emlékeztetik az utazót a középkor fanatizmusára, s hogy mint ajtajára írva van: „eus felicitas, homo miseria” etc. 1824.

A „Fővárosi Lapok” 1880. 205. Jakab Ödön írja le benyomásait a kerlési gr. Bethlen-parkról, melyekből a következőket emeljük ki:

A nem nagy, de annál szebb földszintes palota a fennsík szélén fekszik, gyönyörü kilátással a Sajó völgyére, melybe a fennsík a palota előtt sürű fákkal benőtt, sziklás meredélylyel esik le. A palota körül terülő jókora fennsíkot magas fenyvek, ákáczok, tölgyek és hársak fedik gyéren, több oldalról teljesen elrejtve az udvar épületeit. Az emlitett gyér fák közt mindenütt gyönyörü körágyasok vannak, gazdag színpompájú dísznövényekkel. Körül kigyózó ösvények vezetnek, finoman porondozott s lépten-nyomon más-más alakú padokkal. Itt a százados {317.} tölgy vagy ákácz árnyékában kőasztal, kerek üléssel, ott egy nagy szomorúfűz földig hajló ernyője, alatta szépen berendezett hüvös lugas. A fennsík szélén völgybe eső sziklás meredélylyel kezdődik a kert. Az oldal egész kis vadon, melynek lombjai alatt szelid lejtéssel kanyargó ösvények vezetnek az aljba, hol a kert csodás szépségű részletei várnak. Leértünk.

Széles kőbolthajtás alatt Neptun szobra ontja kristálytiszta vizét egy négyszögletü medenczébe, mely lejebb egy tavat táplál. A tó kiömlésénél híd vezet árnyékos lugasba, melynek közepén magas kőoszlop áll, tetején háttal egymásnak forditott mellszoborral. Alább másik boltív alatt más szobor csurgatja a vizet.

A kert felső vége felé, a sziklafal tövében keskeny út visz, belső szélén hatalmas fenyőfákkal szegve, melyek árnyékában sebes hegyi patak kanyargása bujkál szeszélyesen. Ez úton haladva, először a falba nagy ívesen bevágott fülkét találunk, melynek üregében durván összetördelt kőszobrok gyüledéke hever, szomorúan emlékeztetve az 1848-iki oláh nép romboló dühére. A fülke fölébe ez van a sziklába írva:

„1848. A HŰSÉG JUTALMA!”

Szomorúan hagyja el a szemlélő a fülkét, hogy kissé távolabb még annál szomorúbb helyre érjen. Keskeny alagút vezet a sziklába, a bejárat felett eme felirattal:

„NYUGHELY A FÁRADTAKNAK” stb.*L. Pataki F. leírását Pesti Divatlap 1847. 1137. l.

Mi volna egyéb, mint sírbolt? Az alagút kanyarulatánál csikorogva nyilik meg a vasrostélyú ajtó, melyen át a tulajdonképeni temetkezési nagy üregbe lépünk. Bús világ ez: benne elomlott életek hevernek! Nyirkos a levegő, ijesztő a gyertya világa, melynek beteges, erőtlen volta bizonyitja, hogy az alvilágon járunk. Az üreg egyik felében két kőtábla mutatja a falon, hogy mögöttük még beljebb kik alusznak: gróf Bethlen Lajos, a kertnek és sírboltnak megteremtője, szerető feleségével: gróf Bethlen Klárával. Az alvó gróf felől egy ferde kőlapról ezt olvassa az utas: „Pax vobis,” a grófné felől pedig lomhán heverő szoborban bámul a kaszás halál. A két kőtábla felett az éj madara gunnyaszt: a bagoly. Az üreg másik oldalába nagy fülke van vágva {318.} mythologiai szoborcsoportozattal: az életnagyságnál nagyobb arányokban faragott három párkával, kik közül az egyik tartja a guzsalyt, másik fonja az élet fonalát, míg a harmadik otromba rozsdás vasollót tart vágásra készen.

A sírbolt másik kijáratának felfelé menő folyosója már a meredélyre vezet, honnan karfás szűk ösvényen juthatni alá, egy szinre az alsó bejárattal. Ez utóbbi kijárat külső nyilásánál kis kétsoros versek olvashatók a kőbe vésve, melyek éppen naiv, régimódi egyszerüségüknél fogva hatnak a különben is neki komorúlt lélekre.

Egyik így szól:

„Irtózatos csendes a sírnak mélysége,
Ismeretlen helyet fedez setétsége.”

Másik így:

„Óhajtott nyugalmat csak ez helyen lelhetsz,
Hazádba csak ezen setét úton mehetsz.”

A legszebb így:

„Itt lesz düledékké a testnek porfala,
Itt mállik hamuvá, a mi hamu vala.”

Tovább a kriptától penészes, korhatag ajtó nyilik a sziklába. Megdöbben, a ki kinyitja. A hegybe egy kis viskó van vágva, melynek mohos kőasztalánál ősz szakállú, fekete posztóköntösbe öltözött mezitlábas, termetes remete ül durva karszéken, meredten tekintve az ajtón belépőre. Kőasztala fölött vasablak van, melyben egy állatfő csontváza, egy törött kancsó és egy kis vizes korsó áll. Félrébb egy nagy kereszt, másik oldalon kicsiny tüzelő lyuk a falban. Az ajtó melletti szűk ablak keresztfája fehér héjú nyirfából van összeróva. Régen, a mint belépett az ember, a remete felszökött székéből; most a gépezet el van romolva.

Fölebb az út mellett, hű kutya sírját jelzi egy, a szikla tövéhez beásott izmos, vastag fatörzs. Ugyan szerethette gazdája és ő gazdáját viszont! Sírja fölött több német epithaphium áll a sziklafalon s a többi közt eme Byronra emlékeztető két sor:

Doch der Treue reinster Spiegel
Bleibt ewig dein Grabeshügel.

{319.} A függélyesen álló sziklaoldalakon mindenütt teméntelen felirat olvasható. Egy helyt jó magasan fekete keretben ez áll:

DEÁK FERENCZ EMLÉKÉRE.
Láng-elméjének gyöngy volt gondolata,
Kristály-jellemének vas a foglalatja.
Meghalt 1876 január 29. Budapesten.

Kik e szép vidéken, mely a touristák zarándokló helye lehetne, megfordultak és a kertnek bámulói voltak, nagyobbára mindnyájan bevésték nevüket ide vagy oda. Az érdekesebb nevek közül álljanak itt a következők:

G. Johannes Kornys Gubern. Transil. L. B. Ignatius Szepessy M. P. T. episcopus. Ludovicus Haynald Episc. Trans. 1860. Gr. Gyulai László, Döbrentei, br. Jósika Miklós, Cserei Heléna, Wesselényi Miklós báróné, Dózsa Dániel, Bodor Péter, a híres mechanikus, kinek genialitása itt is látszik, mert nem egyszerüen írta fel nevét, hanem egy négyszögbe koczkákat húzva, mint a sakktalányoknál szokás, minden koczkába egy-egy betüt írt úgy, hogy bármint olvasva ez jő ki: Bodor Péter mechanikus.

A kertet alapitó grófra vonatozik:

Illeté lelkét a természet s lángereje teremté
A hajan sivatag Cserhalmot édeni kertté.
Gr. Bethlen Lajos megh. 1867 márcz. 15.

A másik felirat a kert mostani tulajdonosnője leányának gr. Bethlen Emmának gr. Béldi Ákossal 1871-ben történt egybekelése alkalmából a nászvendégek hosszú névsorát tartalmazza. A névsor alatt koszorúzott keretben Tóth Endre eme szép strófája van bevésve, mintegy a mennyasszony édes anyjára czélozva:

„Nem a virágnak fáj,
Ha válik az ágtól:
Ezen marad a seb,
Érte is ez gyászol.”

A kastély és park keletkezéséről Nagyajtai Kovács István írja,*Erd. Muz. Egyl. Évk. 1859–1881. 99–100. hogy „midőn 1803-ban Bethlen Lajos gróf Kerlést birtokába vette s {320.} míg annak csak a Mezőség felé fekvő részét látta, elszomorította a gondolat, mit miveljen a kietlennek látszó helylyel, de midőn a falut mint földesura bejárván, a hegyormóig jutott, hol a szép Sajóvölgy előtte feltárult, elragadtatott örömében, elébe tükrözvén képzelődése, mivé lehetend idővel átvarázsolni a hegyet és körét.”

Kerlés 1803-ban egy fennlapályon feküdt, mely a Sajó balparti hegylánczának két nyilása között terül el. E helyet szemelte ki a gróf, hogy ott magának békés otthont épitsen; jobbágyainak házát, a szászokét és oláhokét külön-külön a hegynyilások képezte völgyben épitteté föl, úgy hogy az épitendő kastély és park számára a hegy fennsíkja s a Sajó felőli oldala maradt.

A gróf e helyet aztán tényleg paradicsommá változtatta át, melyet messze földről jöttek megtekinteni. 1810-ben br. Wesselényi Miklós is látogatást tett a grófnál, a ki vendégét a parkban kalauzolta; „ha lejáró út volna – jegyezte meg a báró – megnézném alant is.” De az út még kijelölve sem volt. A gróf azonban este munkásokat rendelt s egy éj alatt a lejáró út elkészült, melyen a gróf másnap levezette Wesselényi Miklóst…

Az 1848–49. évi oláh felkelés itt is nyomokat hagyott. A kertet feldulták; a gróf eltávozott s sok éven át távol volt Kerléstől.

A kerlési park ma ismét a régi enyhhely, a hol az árnyas fák alatt időzve, a természet és kultúra ölében, messze a multba kalandozhat az itt időző.

E hely volt tehát a cserhalmi ütközet színtere!

Az emelkedés alakja s a két tábor helyzete, a mint azt a krónikák írják le, a kastély épitése s a park rendezése alkalmával talált hadi eszközök, fegyvertöredékek, patkók, zablák s nagyszámu embercsont, oda mutatnak, hogy a csata e helyen játszódott le.

A cserhalmi ütközet legrégibb emlékét az u. n. Márk krónikája vagy bécsi képes krónika (iratott 1340–50 körül), melynek a Thuróczy-féle „Chronica Hungarorum” későbbi átírása. Ezen krónikák az 1070-ik évben történt magyar-kún ütközet helyéül egy hegyet mondanak, melyet a körüllakók Kyrieleis-nek neveztek.

Egy más forrás: Bonfini, a csata helyéül Cserhalmot nevezi meg: „Montem accolae Cher-helem appellant.”

Kétségtelen, hogy a csata helye a szolnok-dobokai Kerlés, melynek német neve Kyrieleis (Kyrieeleison) vagy népiesen: „Kyrgilesz”; a Cserhalom nevet pedig Árokaljától le Kerlésig és ettől Sárvárig terjedő, cserfával és cserbokrokkal benőtt hegycsúcs magyarázza meg. E cservidék {321.} századok előtt szélesebb terjedelmü volt, a mit az is bizonyit, hogy Kerlés községéhez is tartozik egy csererdő.

Van ugyan egy másik írónk, Székely István, ki XVI-ik században írt krónikájában „E világ jeles dolgairól” ez esemény színhelyét Mármarosmegyébe teszi, azt állitván, hogy a kúnok észak felől törtek Magyarországba s a mármarosi hegyek alatt verettek meg. Ez állitás azonban elenyészik azon részletek mellett, a miket Thuróczynál találunk a csatára vonatkozólag.

Kovács István az „Erdélyi Muzeum-Egylet évkönyveiben (1859–1861. évf. 89–106.) állitja össze mindazt, a mi a csata helyére s lefolyására vonatkozik, bátran követhetjük elbeszélését, melyet pontos helyismerettel igazol.

Elbeszélése szerint 1070-ben a kúnok, kik bessenyő törzsekkel vegyest lakták az egykori Etelköz területeit (Pruth-Szeret vidékei Moldvában és Bukovinában) s gyakori beütéseikkel zaklatták a szomszédos országokat, Osul vezérük alatt Erdély területére törtek s a Besztercze vagy a nagyobb Szamos vize mentén hatoltak előre Deés felé s innen a Meszes-hegy felső végénél (a superiori parte portae Meses), tehát az Alparét-Őrmező-zsibói útvonalon özönlöttek Magyarországba s ott a Nyirségen, Bihar váráig s a mármarosi hegyekig tűzzel-vassal pusztitva mindent, a mit útjokban találtak, zsákmányukkal (foglyul ejtett emberek, elhajtott csordák) igyekeztek ugyanazon úton visszavonulni.

Ez események hírére Salamon király (I. Endre fia), ki ekkor 18 éves volt, két nagybátyjával, Géza és László herczegekkel I. Béla király fiaival (kiknek egyike Géza az ország harmadrészének volt herczege), Erdélybe vezette hadait s Zilah felől a Meszes kapun Dobokavárához sietett, bevárandó a kúnokat, kik a visszavonulásra csak a Lápos-Szamos völgyeit használhatták.

A király, ki a kúnokat egy döntő csatában megsemmisiteni s ezzel a kún beütéseknek mindenkorra véget vetni akart, Dobokaváránál állt meg, melynél alkalmasabb stratégiai állomást nem választhatott volna, annyival is inkább, mert a mellett, hogy innen a kúnok érkezéséről könnyen értesülhetett: Dobokából mint királyi várbirtokból a kolosi és szolnoki nemességet és várjobbágyságot is fegyverre szólithatta, melylyel a visszavonuló kúnokat egész erővel megtámadhatta.

A kúnok érkezését nemsokára egy előőrs csapat vezére, az abaujvári Fancsika jelentette a királynak, ki seregével sietve indult Deés felé; oda érve azonban, a kúnok a vár alól már elhuzódtak s zsákmánynyal terhelten lassan huzódtak a Szamos völgyéből a Sajó felé, {322.} hogy itt Kerlésnél megálljanak. A király Deés felől nyoman az elvonulók után tartott, kiket utólérve, az éj sötétjében alkalmas ponton ütött tábort, bevárandó a reggelt, melyen a támadásnak kellett történnie.

Kora reggel – pénteki nap volt – miután a papok az egész magyar hadseregnek feladták az oltári szentséget, megindultak a magyar hadak a kún tábor ellen, melynek vezére Osul, kicsinyelve a magyarok erejét, állitólag ezt mondja vala: Menjenek az ifjak a tehetetlen magyarokra, a kikkel játszva el is fognak bánni. A krónikák szerint tehát a kúnok ifjabb harczosai támadtak a magyarokra, de látva a fegyelmezett hadakat, rémülve vonultak vissza, jelentve a vezérnek a veszélyt, melyben az egész kún tábor forog. Osul megállapitotta hadi tervét, támadás helyett gyors visszavonulásra határozta magát s táborával egy cserrel benőtt emelkedésre vonult, melyen ma Kerlés falu fekszik. A magyar hadak a király, Géza és László herczeg vezényelte három csapatban, mindannyian lobogós kopjával, az emelkedés aljában foglaltak állást s a míg az első a kúnok záporesőként hulló nyilai közt rontott fel az emelkedésre, Géza megkerülve a hegyet, meredek oldalról vetette magát a kúnokra. László herczeg, kit a krónikák a legdaliásabbnak írnak le a királyi testvérek közt, a kún hadak központját támadta meg, mely összecsapásnál egy maga négy kúnt ejtett el, egyet pedig megsebesitett. Rövid küzdelem után a magyar hadak elfoglalták a hegytetőt, a hol a magyar foglyok is segitségükre lévén, iszonyú vérengzés keletkezett,*„A magyarok éles szomjas kardjaikat a kúnok vérével itatik,” azok beretvált fejeiket mint a tököt úgy apriták”. melyben a kún vezér Osul is elesvén, a fejvesztett kún hordák teljesen szétszórattak s rendetlen csapatokban menekültek, a merre menedék kinálkozott.

Történet-e vagy legenda? Az már mindegy, de itt írják le a krónikák az a jelenetet, midőn László herczeg a menekülő kúnokat üldözve, egy elrablott magyar leányt ment meg, kit egy kún harczos a nyeregbe ragadva visz magával, kit a váradi püspök leányának tartott.

Szög-barna paripáján ülve üldözi a kúnt László herczeg, írják a krónikák, de a kún is hatalmasan sarkantyuzza lovát s a herczeg bár mindig nyomában van a rablónak, nem tudja utólérni, erre így kiált a leánynak: Szép hugom! Ragadd meg a kúnt övénél és vesd a földre (vagy rántsd magaddal a földre).*”Soror speciosa, accipe Cunum in cingulo et jacta te in terram,” – „et jacta in terram.” Thuróczy, Chronicon Budense. 117, 129. A leány meghallva a herczeg kiáltását, magával rántotta a kúnt s László herczeg a földről felszökő kúnra lándzsát vetve, mely nem talált, élethalál harcz támadt közöttük. Hatalmas {323.} viaskodás után, mi közben a lány (a két emlitett krónika szerint) a kún életeért esdett volna, az a herczeg egy csapására holtan terült el a földön. Bonfin leírása szerint*Historia Pannonica 144. l. a viaskodás közepette a megszabaditott leány maga is csatabárdot ragadott s egy hátulról mért vágással ölte meg a kúnt.

A kerlési győzedelmes ütközet hamar elterjedt az országban, mely így jó időre megszabadult a kényelmetlen szomszédok zaklatásától. A csatát a kereszténység győzelmének tekintette a kor, a pogányság felett, mely keletről soká mint sötét árny tünedezett elő s rombolva tört a magyar területekre, hol akkor már megállapodott, békés foglalkozású népelemek, szabályozott keresztény szervezet keretében éltek és fejlődtek.

I. Lászlónak, a kerlési csata legendás alakjának, a későbbi királynak emléke, mint egy középkori hős ideálja maradt meg a magyar nemzet emlékében. Ő volt az, ki a váradi püspökséget alapitá, ő alapithatta az erdélyi püspökséget is s ezzel végleg Magyarországhoz csatolta a keleti részeket, melyek az ő koráig, mint a kerlési csata is mutatja, még országútja volt nomád keleti népfajoknak, kik zsákmányukért a gyéren lakott Erdélyen át a dús nyirségi stb. alföldre jártak.

I. Lászlónak kell tulajdonitanunk az erdélyi kath. egyház rendezését s a püspökség felállitását, bár azt oklevelesen bizonyitani nem tudjuk. Szent László Erdély patronusa s emléke sokféle alakban maradt fennt a magyarságban. Jellemző, hogy Szent László, mint nemzeti szent, a kinek nevéhez hősi tettek fűződnek, talán épen ezért, az államalkotó Szent István felett is kitüntető tiszteletben részesült Magyarországon is. Ennek védszentje Szent István ugyan, kinek emlékünnepét augusztus 20-án üli a katholikus egyház, de magyar érmeken például, mint nemzeti védszent, mindig I. László képe fordul elő,*Lásd II. köt. 503. l. az aranyakon Nagy Lajostól kezdve Rudolf koráig állva alabárddal és keresztes arany-almával kezében, II. Ulászló tallérain pedig lovon, abban a jelenetben, midőn a kún felé veti kópjáját.

A kerlési legenda a középkor művészetébe is átment. Templomok falait ékesitették a csatajelenettel. Ilyen falfestvények: a turnischai (Zalamegyében), melyet Romer Flóris írt le a Magyarországi régészeti emlékek III. kötetében, Régi magyar falképek cz. tanulmányában. Erdélyben különösen a Székelyföldön van sok; így a gelenczei és a {324.} bessenyői Háromszékmegyében, a hom.-szent-mártoni, fülei, biharczfalvi Udvarhelymegyében.*V. ö. Huszka József: Szent-László legenda székelyföldi faképeken. Arch. Ért. 1882. 211–223.

Alig hihető, hogy a kerlési legenda freskói Szolnok-Dobokamegye templomaiból hiányoztak volt. Azt hiszem, hogy a deési, deésaknai, széki, ördöngös-füzesi, pánczélcsehi, kecsedi stb. gothikus épitésü tempmok északi falán, a mészrétegek gondos lehámozása után, a mint Huszka József járt el a Székelyföldön, mi is bukkanhatunk ily freskókra.*Közelebbről a széki ev. ref. templomban csakugyan akadtak is freskókra, a kecseti ev. ref. templomban pedig a 60-as években, de az avatatlanok hamarosan bemeszelték, ne hogy a róm. kath. jogot formáljanak hozzá, meglátván a szent képeket.

Sajó-Magyaroson egy zárda állott, melynek kápolnájában egy deszkalapra festett Szent László legendájának a kerlési ütközetre vonatkozó jelenete függött. E kápolnából a magyarosi oláh templomba vitetett. Az a kép, melyet itt Kovács történetíró látott: „S. Ladislai Ungarum (?) Regis et Thaumaturgi 1070 Chyrieleison” felirattal, újabb keletü készitmény.”*A kerlési kert szépségeit, milyen 1848 előtt országrészünkben nem volt, részletesen leírta Pataki Ferencz: Utleírások Erdélyből. Vahot Imre. Pesti Divatlap 1135–1138. lapjain. Kővári. Erd. Épitészeti emlékei. Kolozsv. 1866. 317. l. Képpel. Hodor. Dob. Esm. 770. l.

Szorgalmas lakói földmivelők, baromtenyésztők, a szászok házaikat és épületeiket kőből, boronafából, az oláhok rakófából és paticsból épitik.

1603-beli hivatalos összeírás szerint*Urb. conscript. f. 65. nr. 87. l. az előző évi Básta és Mihály vajda-féle háborúk alkalmával úgy elpusztult, hogy egyetlen lakója s egyetlen ház sem maradt meg benne. A Básta katonái kifosztották, lakóit legyilkolták s felégették az egész községet. 1848 őszén az oláhság rohanta meg, az udvart feldulta, kirabolta s magát a grófot Bethlen Lajost is megsebezték és saját oláh legénye, kit gyermek kora óta nevelt, elfogta s rabságba hurczolták, a kastély üvegfalait darabokra zúzták.*Szathmári K. emlékeim 88. l. és Kádár J. Belső-Szolnok és Dob. Tört. 1848/49-ben 100 l.

Róm. kath. egyháza egyike a legrégibbeknek. Hodor úgy adja elő, hogy már 1070 előtt kőtemploma lett volna, hová a Szent Jóbi apát járt át isteni szolgálattételre s az általa tartott délesti imádság Kyrieleison-ja után kapta volna Kerlés nevét. E hagyományt csak megemlitjük, de adatok állitását nem bizonyitják s így történeti ténynek el nem ismerhetjük.

Plébánosa volt 1332–37 közt*Mon. Vat. pápai tizedlajstr. 100. l. Albert, ki tizedbe fizetett 2 garast.

{325.} 1622-ben ágostai evangelikus egyházközség*Nagy-sajói kápt. ltár. Törpényi A. Gáspár összeírás. Consignat. javai összeírattak s van ekkor egy ép ezüst kelyhe és egy más eltörött, papi szék takarója, himzett úrasztali takaró, ostyasütője, több szénarétje, szántója és szőlője; papjának járt a dézma, mint a szomszédos Kentelkén. 1863-ban dézmakárpótlásban részesült.*Urb. Wes. 208. l.

Kőtemploma 1692-ben újittatott meg,*Nagysajói kápt. ltár. majd 1787-ben s legújabban 1847-ben. Sok viszontagságon ment keresztül, mint feliratai tanusitják. Harangjai német s latin feliratuak, 1600-as évek elejéről valók.

Papjai: 1765-ben*U. o. Graeser János. 1788–1816-ig Simon Binder. 1816–1831-ig Georg Schneider. 1831–65-ig Michael Klein. 1865-től Johann Welter.

1788 körül szereztek orgonát s valószinü, hogy iskolát is ez időben állitottak fel.

1793-ban gyermekeket iskolába járásra szoritják.

1811–13-ban gr. Bethlen Lajos a papi s mesteri lakot s a haranglábat cselédeivel egy éjjel széthányatta s másikat épittetett helyére a Szász-utcza derekán.

Iskolája egyike volt a legjobbaknak.*Kádár. Nev. és Okt. tört. 309. l.

Ev. ref. egyháza a 24 lélekkel Szász-Czegő filiája.*Ev. ref. Névk. 1898. 125 lap.

Gör. kath. egyház temploma fából épült, 1750-ben szenteltetett föl a szent archangyalok tiszteletére. 1806-ban épült ujonnan. Anyakönyve 1824 óta. Papjai: 1796-tól Anka János, László, Brengya János, Máthé Demeter s a jelenlegi 1873 óta Anka Sándor.

Iskolája 1848 után keletkezett.

Itt született gr. Bethlen Paulina galanthai gr. Eszterházy Kálmánné 1833 decz. 13-án, kihez 1857-ben ment nőül. „Költészettan és történet” czímü művet írt a nők számára, Budapest, 1878. Másik szülötte Klein Frigyes, ki 1851 febr. 11-én született. 1870-ben végezte a gymnasiumot; 1877-ben Beszterczén gymn. tanár, 1891-en fehéregyházi lelkész. Munkája: Volksschulpädagogik und Mittelschulbildung Bisztritz, 1885.*Szinnyei. IX. Irók VI. k. 494. l.

Éghajlata egészséges, gyümölcsösnek, gabonának egyaránt kedvező, szél ritkán, jégverés nem gyakori.

1721-ben*Erd. főkormsz. ltár. határa két fordulóra van felosztva, egy része oldalos s kelet, dél és északi irányban huzódik; talaja részben fekete, más része agyagos, vörhenyes sárga; hat ökörrel kétszer szokták szántani, trágyázást {326.} kiván; határa inkább őszi, mint tavaszi vetésre alkalmas, tiszta és vegyes búzát termesztenek, szénája jó, a czegői patak kiöntése gyakran nagy kárt okoz; malma helyben, szükséges tüzelésre való erdeje van, szőlőhegyein híres bor terem; hadi út terheinek ki vannak téve, Beszterczére járnak vásárba, melytől mintegy másfél mértföldnyire fekszik. Van 55 ökrük, 36 tehén, 9 tulok, 11 ló, 152 juh, 54 sertés és 2 méhkasuk. Termőföldje 219, terméketlen 26 köböl férőű. Elvetettek ez évben 57 köb. ősz-, 28 köb. tavaszgabonát s termett 531 kal. búza, rozs, 206 kal. árpa, zab, 78 kal. kender; termett 9 1/2 véka törökbúzájuk, rétje 183 szekérnyi, 68 kapásra való szőlőjéből 305 veder bort szűrt. Főzőüstök ez évi jövedelme 9 frt.

1821-ben Cziráky urb. osztályzatban határa az I. osztályba tartozott.

Hodor szerint 1837-ben*Dob. Esm. 771. l. erdeje tölgyes és elegendő; völgyes, téres szántói a gabonát tisztán termik, legelője tágas és jó, kis szőlőhegyén középjóságu bor terem.

Jelenleg határa eléggé termő; őszi, tavaszi búzát, rozsot, zabot, árpát, tengerit, répát, burgonyát, lóhert, luczernát, kendert termesztenek; magyar fajta szarvasmarhát, lovat, juhot, kecskét, sertést tenyésztenek; gyümölcsöseiben közönséges fajta alma-, körtve-, baraczk-, megy- és diófákat szaporitanak.

Itatója a Sajó s a szászczegői patak; forrásai közül a Pap, Mojsza, Petris alatti és Szász Hanes forrásai jó vizéről nevezetesek.

Van épületköve, kavicsa elegendő.

A Maros-Ludas–beszterczei vasútvonalnak megállóhelye 1880 óta, postája 1891-ben állittatott fel, 1872 óta körjegyzői székhely. Van egy 6 kerekü és kövü malma néh. gr. Bethlen Lajos örököseinek.

Határhelyek: 1765-ben*E. F. L. XII. 4. E. Magura, Pogyerej, Bungurd, Kálye Sulor, Brabé, Sás, Zepogye, Papmező, Válye urszuluj, Funtina Mojszi, Rezoru Szigetuluj.

1777-ben*U. o. H. Bungurhegy, Megure, Papmező, Breaben, Bucsum, Sesz, Breaben erdő, Sziget, Padure Csori, Szaltyina, Fazset, Mora Bologi, Szlatina, Pareu, Sztanistye, Pareu Nucsestyilor, Dumbrava Berzeviczi.

1837-ben*Hodor. Dob. Esm. 771. l. Makercza tisztássa, Grita gödre, ahhoz az a monda füződik, hogy ott égették meg a boszorkányokat.

1898-ban Steingräncze, Szlatina, Magura Braben, Bungort dülők.

Lakossága: 1553-ban*Urb. conscr. fasc. 87. nr. 29. 18 jobbágy, 13 zsellér lakosa van s az egész községben 31 ház.

{327.} 1600-ban*Act. Part. 536. pag. 1011. 35 jobbágy lakosa van s az egész községben 35 ház.

1603-beli*Urb. conscr. fasc. 65. nr. 87. összeírás szerint az előző évi háborús időben úgy elpusztult az egész falu, hogy egyetlen ház és lakosa sem maradt.

1700-ban*Erd. főkormsz. ltár. 30 jobbágy, 7 szegény lakosa van s az egész községben 30 ház.

1721-ben*U. o. 5 jobbágy, 12 zsellér, 7 kóborló, 4 ily özvegy és 5 udvari cseléd lakosa van, kik a kóborlók kivételével 26 házastelken laknak.

1750-ben*U. o. lakik itt 78 jobbágy 57 3/8 telken 64 házban és 1 ilyen özvegy 1 házastelken, 19 zsellér 7 1/2 telken 14 házban és 2 özvegy 2 házban, 12 kóborló és 9 ilyen özvegy, kiknek nincs semmiök és 7 czigány 5 házban.

1778-ban*Gr. Bethlen ltár. van az egész faluban 60 2/3 régi és 10 új telek, 97 jobbágy, 7 czigány, 2 1/2 régi zsellér és 18 új telek. Kerlést ekkor 37410 frt 41 1/4 krra becsülték.

1831-ben*Cons. stat. topogr. 84. l. 576 lakossal.

1837-ben*Hodor. Dobokam. Esm. 771. l. népessége 511 lélek, házak száma 100.

1854-ben lakosok száma 683 lélek.

1857-ben*Orsz. ism. tábla 69. l. e beszterczei kerülethez tartozó falu lakossága 805, ebből 9 róm. kath., 412 gör. kath., 369 evang. luth., 8 ev. ref. és 7 zsidó; házak száma 145.

1891-ben 956 lakosból 7 róm. kath., 445 gör. kath., 26 ev. ref., 448 lutheranus, 3 unitárius és 17 zsidó.

Adója 1721-ben*Erd. főkormsz. ltár. 175 frt; 1898-ban 3078 frt 26 kr.