XXIX. A Kjosen.

 

Jó ismerősünk, a fürge „Malangen” gőzhajó, minden szerdán az Ulfs-fjordba, a híres Lyngen-fjord iker-fjordjába járogatott, mindig a Kjosen nevű szorosban is kivetve vasmacskáját. Erről a szorosról csodákat meséltek nekünk tromsői barátaink s a térképre vetett pillantás is igen érdekesnek tűntette föl a helyet.

A norvég partvilág szakgatottságának sok jellemző tulajdonságai közé az is tartozik, hogy itt-ott könyökösen, hirtelenűl, keskenyen és mélyen tengerszorosok vágnak be a földségbe s mintegy kevés híja, hogy egy darab földet el nem vágnak s nem alakítnak belőle szigetet. Erre a jelenségre a földség félszigetszerű részein, de a nagyobb szigeteken is akadunk.

Ilyen, még pedig igen jellemző, az a két oldalról való bevágás, mely a Laxe- és Tana-fjord közötti földrésznek északi darabját, az ú. n. Čorgaš-Njargá-t csak hogy el nem metszi a földségtől, a mely utóbbival csak a Hopseid keskenysége köti még össze. Ilyen pld. Kvalő szigetén, Tromső közelében, az Ers-fjord és Kat-fjord, melyek csak hogy el nem vágnak egy-egy darabot e nagy szigetből. És ilyen végre a Kjosen-szoros is, mely a majdnem merőben déli irányt követő Ulfs-fjord csapásától, mint egy éles késmetszés merőben keletre hasít a földségbe s csaknem áthatol a Lyngen-fjordba.

Junius 18-kán reggel hat órakor kis vadász-fölszereléssel a hajón termettünk, mely nyomban indúlt és északkeleti irányt váltva a Gröt-sund felé tartott. A Renő-sziget déli szélén végig haladva, e közt és a földség között fölszökött égnek az Ulfstind, mely messze a tengerbe kiugró északi őrhegye az Ulfs-fjord nyugoti partjának.

Mielőtt hajónk a Gröt-sundba ért volna, úgy 7 óra tájban még + 18,5° C. volt a meleg, mely a Gröt-sundban +16° C-re hanyatlott alá.

Azon a nagy víztükrön, mely a vad Fuglő felé vezet, tejfehér sarkköri köd terjengett; de mielőtt elértük volna, a hajó déli irányt váltott s bekanyarodott az Ulfs-fjordba, melynek hatvan kilométernyi hosszát a Stuoranjarga és Iddonjarga félszigetek alkotják.

A Lyngen felőli oldalon merész hegycsúcsok őrködnek a sajátságos, oldalt megnyílt kráterhez hasonló hegyöblözetek és zsákvölgyek fölött, a melyekben a hó uralkodik; a nyugoti part hegysége kevésbbé vad, mert csillámpala; de azért eléggé változatos hegyalakzatokat tűntet föl.

Az első állomás Ulfsnæs volt, közel a Jæger-vandhoz – nem sziklafalat, hanem avandu-tavat kell értenünk – a mely mögött a Jægervandstinder csúcsok ágaskodnak.

Itt sok sjő-lapp, vagyis tengeri – halász lapp – szállott be; egyik kutyájával együtt. A kutyás ember barna, lapos képű, apró, de vállas volt; öltözete az, a melyet már ismerünk; de sapkájának teteje négyszögletes, a lengyel csápkára emlékeztető, különben kék, vörös szegővel. A kutya kiválóan érdekes; színe rókavörös, feje hosszú, hegyesen kifutó, füle felálló, farka elég bozontos, legcsúcsán kis fehér bojttal; tehát a külseje egészen rókaszerű, a mit még az is növelt, hogy az állat nézése sunyi, járása pedig inkább húzódó volt.

A jó ember semmit sem tudott az első és második osztály különbségéről, mindenüvé becsoszogott, mindent, különösen a hajógépet apróra megnézett s nem ellenkezett a midőn levázoltuk. Kisült, hogy Andrees Andersson, gúnynéven „Blindi” ez, ki bizonyos népszerűséggel bírt, mely aztán nagyon is konfidenssé tette. Szurtossága igazán mesés volt. Nyomban elkérte a messzelátókat s kitekintett a hegyekre; mindenkit megszólított s első kérdése az volt: „Engelskman?” azaz angol? Mert a lapp csak ezeket tartja valaminek, t. i. maga mellett; a többi csak olyan la!

A fjord belsejében a táj egészen télies szint öltött; a nyugoti lejtőkön sok tarándszarvas mozgott s jól lehetett látni, mikor a terjedelmes hómezőkön haladott át. És hogy az északi kép teljes legyen, egyszerre és nem is messze a hajótól, valami feketeség emelkedett ki a tengerből, és úgy gördűlt tova, mintha valami tenger alatti, lassan forgó malomkeréknek egy darabja lett volna. Egyszer csak látom, hogy egy húsos, keskeny és magas úszószárny is kiáll, valahányszor csak az a feketeség fölgördűlt; kétségtelen, hogy bálna. A látható részből, különösen az úszószárnyból következtetve, valószinűleg a Balænoptera rostrata Gray, vagyis a törpe bálna volt ez, mely tíz méternél nagyobbra nem növekedik. Ez volt az első és utolsó eleven bálna, a mely utunkba kerűlt. Az állat vagy tízszer emelte föl a hátát a víz fölé, azután eltűnt; feje egyszer sem jött a fölszínre; farkával egyszer-kétszer burványt vetett a vízben.

A hajó ismét állomást ért: Gjővik-et a Kjosen bejáratánál, hol a lappok kiszálltak.

Kelet felé azután a hegység összébb jött s kifejlődött: ez volt a Kjosen-szoros. Az északi oldal óriási havasok lánczolata, melynek szépségét hatalmasan emelte a magasan függő, ezerszeresen szilánkolt jégár homlokzata, leírhatatlan szépségű jégzöldben ragyogva. A jégár alól hármas sugárban tört elő a jéglé, gyönyörű hármas zuhatagot alkotva, le a tengerig, a hol azután elenyészett.

De a déli oldal sem hagyta magát, és sziklahegy-sorozatát oly hegy kezdte meg, melynek csúcsa agyarszerűen meredezett égfelé; e hegy emlékeztetett némileg a Hestmandenra. A sorozat többi csúcsa merészebbnél merészebb s mind a két sor falszerűen őrzi a mind szorosabbra váló Kjosent. Kétségtelen, hogy ez a szoros, arányainak összessége szerint az egész Földön ritkíthatja párját.

Lyngen felé a szoros egészen keskenyen végződik; de nem zárja be – a mint várnók – hegy vagy omladék, hanem egy szelíd, alacsony és a víg növényzettől teli zöld nyereg.

A nyergen túl, mely mintegy zöld félkeretűl szolgál, látszanak kép gyanánt a Lyngen-fjord hatalmas, hóborított hegyei és függő, csillogó jégárai.

E nyergen állott egy halásztelep a hozzá tartozó lakóházzal együtt, a mellyel szemben a „Malangen” másfél órai időre lebocsátotta vasmacskáját.

Nyomban föltűnt, hogy a szorosban kerengő csüllők egymásután a zöld nyereg felé vették röptük irányát, a miből következett, hogy a zöld nyergen túl közel esik a tenger.

Partra szállottunk s elég jó úton a nyeregre indúltunk, melynek tetőpontját egy kis fél óra alatt értük el. És ekkor elragadó kép terűlt szemeink elé: a Lyngen tengerpartjáig egy, a hegység oltalma alatt vígan zöldelő táj, benne szétszórt, nyájasan tekintő, vörös fedelű házikók; sőt egy kis templom is; azután a verőfényben villogó, ma csöndes fjord; és végre a keleti oldalon oly szép havas-sorozat, a minél szebbet festő képzelete sem bírna teremteni.

Pár kékbegy, s néhány bogár volt a préda. Kis vártatva a Lyngen vize fölött kerengő tengeri csüllők és ezüstös sirályok seregbe verődtek és megkezdték a zöld nyereg fölött az átvonúlást: a Lyngenből az Ulfs-fjordba.

Ekkor szólalt meg először a „Malangen” gőzbőgője; és feleltek reá a Kjosen szirtfalai oly viszhanggal, mintha a hajó szavát egymásnak dobálták volna oda, vissza. Szedtük is a lábunkat, hogy le ne késsünk.

Visszamenet még a Kjosen-szorosban, a tenger rezgő színén oly madár tűnt fel társasan, a mely eddig nem mutatkozott: a fehér-fekete színű alka, melynek tudományos neve a skandináv „tord”-ból tordá-nak van latinizálva.

Oldalról tekintve széles, a végén erősen kampós, és eléggé hosszú orra, mely sajátságos vésetekkel, köztők egy fehérrel is van ellátva, már nagy távolságra is föltűnővé teszi ezt a madarat, mely teste elejével mélyen úszik a vízben.

A hajótól egy csöppet sem tartott ez a sereg, fel sem kelt előtte, hanem bevárta tíz, tizenkét méterre, azután elbukott s oldalt ismét a víz színén termett.

A Gröt-sundban sűrű sarkköri ködök fogadták, nyelték el a „Malangent” s az északkeleti szél jól fölkorbácsolta a hullámokat, úgy hogy a hajó a Tromső-sundig meglehetősen víg tánczot járt.

A Nap sugara azonban mégis átvergődött a ködökön; a légkör melege esti nyolcz órakor + 13° C., tíz órakor már csak + 6° C. volt.

Ekkor értünk vissza Tromsőbe, hol még a megelőző szerencsés vadászatok prédája is várt a földolgozásra, a melyhez hozzá kellett látni, mert nem volt lehetetlen, hogy 21-én megkezdhetem útamat tovább – a nagy madárhegy és Vardő felé.

Ez a munka julius 19-kén és 20-kán esett meg s ekkor kapott tőlem a tromsői muzeum is két rőttorkú pityért, csekély viszonzásúl azért a sok jó szolgálatért, a mivel tisztviselői elárasztottak.

A két nap borús volt.

A hőmérséklet tett:

 

Julius 19-kénd. e.10 órakor+ 11° C.
 d. u.2 órakor+ 14  C.
Julius 20-kánd. e.10 órakor+ 9° C.
 d. u.2 órakor+ 12  C.
 este9 órakor+8 C.

 

Bár egészben hűvös idő járt, a széljárás mérsékelt volt s eső nem esett.




Hátra Kezdőlap Előre