XXXIII. Uzontól a kökösi hidig.

Uzon, néveredete, templomkastélya. Béldi kastély. Trenodia Uzonról. Tatrangi Sándor. Lisznyó. Temploma, harangja Lisznyai Pál és Kálmán. Törökvár. Barabás vár. Hon árka, Bikfala, temploma, harangja. Csigavár, Szerelem padja. Kilátás. Dobolló. Lüdercz pataka. Décse köve, regéje. Kökös. Kökösi híd, csaták. Búcsu Háromszéktől.

Szentiványon alól szintén a Feketeügy jobb partján fekszik Uzon vásárokkal biró csinos helység*Uzon sokadalmainak rövid története ez: 1808-ban a szomszéd Lisznyó sokadalomjogért folyamodott. Ezt megtudván főkormányszéki tanácsos és uzoni birtokos gr. Mikes János, értesitette az uzoniakat, hogy ők is folyamodjanak, s igen valószinü, hogy mint országut mellett fekvő központibb hely, előnyt fog kivívni a félreeső Lisznyó felett. Az uzoniak e tanácsot követve, késedelem nélkül beadták folyamodványukat, s Mikes hathatós közbenjárására 1809. dec. 23-án kiadatott Bécsben az uralkodó által azon vásárszabadlom, mely Uzonnak három országos sokadalmat (József, Orbán és sz. Miklós napon tartandókat) és szerda napra hetivásárokat engedélyez. A hálás uzoniak felajánlották nyert sokadalmuk jövedelmének felét tanácsadójuk és közbenjárójuk gr. Mikes Jánosnak, de a nemeslelkületü gróf azt a községi iskola számára engedte át, s ez alapon az uzoni ref. egyház ma is élvezi fele részben e sokadalmak haszonvételi jogát..

Uzon nevét Benkő*Spec. Trania Sed. Háromszék. Ausonio nevü római prefectustól származtatja, s azt mondja, hogy Uzon helyén ezen prefectus által épitett hasonnevü római vár állott, melynek aztán romjaiból épült a Mikes udvar; de ezt bizonyitó semmi rom vagy adat nem levén, valószinübb Kállay*A Nemes Székely nemz. eredete. 81. lap. azon állitása, hogy Uzon neve Árpáddal egykoru ily nevü vezértől származik. 1332-ben már önálló egyházközség és a pápai dézmák regestrumában (647-ik lapon) Vzmi, (a 667. és 740-ik lapon) Uzun néven fordul elő*A 647. lapon ekként: „Stephanus Sac. de Vzmi solv. 7 ban. ant. et 2 parv. ” 667. lapon: „Stephanus Sac. de villa Uzun solv. 1 gros. ” A 740. lapon: „Stephanus Sac. de Uzun solv. 1 verencensem et 4 chulaqueos. ”. Az 1567-ki regestrumban Wzon-nak irva 68 kapuval, mi akkori tekintélyes voltára enged következtetni.

Uzon téres piacza közepén a mellékelt kép által bemutatott (lásd a 202. lapon), ódon templomkastély van, mely némi szerepet is játszott, a mennyiben a Báthori Gábor alatti polgárháboru alatt Géczi ostromolta, Weiss brassai királybiró bevette.

1706-ban a Rákóczi-mozgalom folyama alatt, a brassai német parancsnok – mitsem tudva arról, hogy Csáki András 2000 kuruczczal Háromszékre becsapott – néhány száz rácz zsoldost küldött ki portyázni. Ezek egész Eresztevényig nyomultak, de itt Csáki reájuk ütvén, egész Uzonig üzte s 24-et levágott közülök; a megmaradottak az uzoni templomkastély egy résén behuzódván, a templomból kihodott padokkal eltorlaszolták a rést, s magukat étlen, szomjan 48 óráig oltalmazták a kuruczok ostroma ellen, mignem a brassói parancsnok segédcsapatjainak közeledtére a kuruczok elvonultak, a ráczok pedig nagy örömmel és diadallal vonultak be Brassóba*Uj nemz. könyvt. Cserey Mih. 369–370. lap..

Az ostomot látott ódon falak köridomu 250 lépés kiterjedésben köritik a templomot, s még most is 5–6 öl magasságban állanak.

Uzonból származik s innen is irja magát a Béldi család, azon nevezetes ős székely család, mely a multban annyi kitünő honfit s oly sok jeles hőst adott a hazának. Csak néhányat emlitek fel itt a kitünőbbek közül.

Béldi Benedek Zsigmond király alatt a haza egyik legnagyobb hőse, fiai Albert és Péter Hunyadi alatt Sz.-Imrénél és a Vaskapunál harczolnak a törökök ellen; testvérük Márton Báthori Istvánnal és Kinizsivel a Kenyérmezőn.

Albertnek fia Pál 1509-ben az Erdélybe becsapott oláhországiakat veri ki, és 1514-ben a parasztlázadás elnyomásában szerepel. Kelemen és Bálint János Zsigmond, Báthori István és Zsigmond uralma alatt szerepelnek. János az étekfogók főnöke, tanács úr 1595-ben, sa tatárokat veri ki Gyrgyóból, és 1599-ben két fiával Pállal és Kelemennel a Sellenbergi csatákban (Mihály vajda ellen) részt vesz és a bibornok-fejedelemmel menekül. János váradi kapitány, másik Kelemen Székely Mózessel van Ferencz testvérével 1603-ban; Székely buktával kibujdosik, de Báthori trónraléptével visszatér s ugy Báthori, mint Bethlen Gábor uralma alatt tanács úr és főkapitány. János I. Rákóczi főasztalnoka, egy Pál II. Rákóczi György lengyelhoni táborozásakor esik el, az Apafi által üldözött másik Pál Kelemennek Bánfi Zsuzsától született fia, ez legnagyobb és legdicsőbb volt minden Béldiek közt, kivel majd Bodolánál a maga helyén még foglalkozunk*E munka VI. kötetében. A Béldi családra vonatkozó adatok Nagy Iván Magyarország családaiból vannak meritve.. Jó-József 1771-ben kap grófságot. Utódai megoszoltak a hazafia és nem hazafiasok közt, mert míg Ferencz rendületlen lelkületü derék hazafi, addig testvére György 20 évig volt a Bach-korszak s azt követett mindennemü zsarnoki kormányoknak hű zsoldosa, még pedig a hazafiakat végletekig gyötrő főadószedője. Valójában a dicső ősök nyomdokában ezen sötét árnykép nagyon sérti a hazafi-önérzetet*Főleg mikor az ily hazaárulást 8000 frt évi nyugdijjal látjuk jutalmazva és felbátorítva..

Mivel pedig mindennemü erkölcsi és szellemi sötétségtől undorral fordulok el, most is a sötét bünnek ellentétét, világosságot és erényt keresve, Uzon keletkező iskoláját keresem fel, melyre Tatrangi Sándor és neje Benke Juliána 12 ezer ezüst huszast adományoztak; de ez összeg nem levén elégséges az iskola kiállítására, 1856-ban ugyancsak Tatrangi Sándor és neje egy csinos bennvalót épületestől és 27 hold szántóföldet ajándékoztak ujból az iskola-alapnak. És e tett annál nagyszerübb, annál dicsőbb, mert Tatrangi szegényen kezdett az élethez, vagyonát önszorgalma által s nagy nélkülözések közt gyüjtötte, s midőn azt nemzetének hagyta, midőn nagymérvü áldozatai által a jövő nemzedék szellemi előhaladásának nyitá meg pályáját, akkor nevét a nemzet jóltevői, a nemzet gondos atyái közé igtatta s magát halhatatlanná tette.

Én örömmel, a legbensőbb lelki örömmel emlitem fel itt nevüket s adom át a nemzet elismerésének és hálájának, mert az ily dicsők megérdemlik, hogy emléktáblájuk a nemzeti Pantheonban tündököljön, hogy nevük s nemes tettüknek emléke soha feledve ne legyen.

Végre ide igtatok egy a mult század elején készült siralmas krónikát, mely Uzonnak s általában Háromszéknek akkori gyászos állapotát hűn rajzolja. Sikerült nekem ezt régi, csaknem egykori kéziratban feltalálni, s azt hiszem, hogy nemzeti irodalmunk s a székely történelemnek némi szolgálatot teszek közlése által:

Trenodia hungarica Uzonról.
Ezer hétszáz felett tizenhetedikben
Háromszéki népség esék rémülésben,
Mert bűn sokasodván nemzetünk testében,
Az isteni szentség öltözék fegyverben.
Kiszálla ellenünk mint erős ellenség,
Haragjának tüze pusztit, sebesen ég,
Reánk támadának föld, Aer és az Ég,
Reszket a melyektől főrend és a község.
Az ég bezárlaték szép pünköst havának
Harmadik hetében, midőn pogányságnak
Jövetele miatt bódulva valának,
Mindenütt lakosi e szegény hazának.
Valamig tizenhét holnapok telének,
Eső s’síros harmat földre nem esének,
Iszonyu hévsége a szép nap fényének
Mintegy ábrázatja vala tüzözönnek.
Az Aer megvesze a szörnyü hevekben,
Nyugoti, száraztó szél fúva szüntelen,
Az apró port látod Aer melegében,
Vélnéd e világ ég iszonyu szertelen.
A föld megszáradva minden gyümölcsivel,
Fa, fü és gabona-beli terméséve,
Meghervadt a mező minden zöldségével,
Miként idétlent szült anya sinlésével.
Tók, mocsáros helyek mind kiszáradának
Források s folyások igen apadának,
Cserék s nádas helyek hévségben gyulának,
S gyökerekben akadt tüzzel pusztitának.
Ezekben az idő két nagy gonoszokat
Fogada méhében, de szülé azokat
Tizenkilenczedben embert és barmokat.
Éhséggel és döggel megölvén sokakat.
Mert múlék a bővség, következék szükség,
Mind embert, mind barmot szédite az éhség,
Megrémült a község s reszket a nemesség,
Száradoz a szép szin s omlik az erősség.
Sok ezren éhségben széllyel bujdosának,
Ékes lakóhelyek pusztán maradának;
A szükségben sokan éhen meghalának,
Mert a táplálók is szűkösök valának.
A mely része pedig népünknek marada,
Záldog hajjal, rűgygyel s gyökérrel él vala;
Vagy galagonyából gyúrt pogácsa vala,
A laboda kenyér igen bütsüs vala.
Sőt a nagy éhségben ugyan megdühödtek
Némelyek, és kinél gabonát éreztek,
Erőhatalommal elprédálták, vitték,
Sem fegyver, sem törvény nem levén előttek.
Éjszaka erősbek egybe esküvének,
Gyengébbet, hogy adjon, hév vassal sütöttek,
Tüzes parázsával szörnyen égettenek,
Mirigygyel holt ember-tetemet is ettek.
E nagy csapás után más is következék,
Mert hogy a természet éhen hitvánkozék,
A pusztitó pestis közinkbe érkezék,
Mely mia’ hullának vének, ifjak, szűzek.
Némelyek kenyeret keresni kimenvén –
Azonban a pestis testökben érkezvén –
Ismeretlen helyen megholtak, feldőlvén,
Hideg tetemeken az ebek legelvén.
Hát mennyin holtanak uton-utfeleken,
Erdőn, mezőn, kertben, kaszáló réteken,
Csűrben, ott benn és künn, puszta telekeken,
Nincsen száma, kiki rémülhet ezeken.
Siratják, hol szülék kedves magzatjokat,
Siratják magzatok atyjokat, anyjokat,
Siratják sok szűzek kedves mátkájokat,
Mások jóakaró kedves barátjokat.
Keserüség lakja a mi házainkat,
Szörnyü nagy siralom járja utczáinkat,
Uram, halld meg immár nagy kiáltásinkat,
Szándd meg egetverő sok jajgatsinkat.
Viseltük e csapást mi is Uzonostól,
S részünk volt ezekben mind egész falustól,
Nem volt itt exemptus, de nyulat bokrostól
Isten keserite mind atyafiastól.
Készáz harminczhárman széllyel bujdosának,
Kinjától rémülvén az éhhel halásnak.
Kétszáz hatvannégyen pestisben halának,
Kétszáz harminczegyen, kik megmaradának.
Uram szándd meg immár Sionod romlását,
Enyhitsd hiveidnek sulyos próbálását,
Kötözd be népednek ily nagy szakadását,
Nyujtsa szent Felséged hozzánk bőv áldását.

Benne levén régi időknek vizsgálásában, felemlitendőnek vélek itten egy oly sajátságos jogtörénelmi adatot, mely Erdély nemzeti fejedelmeire, s azon korszakra, melyben azok éltek, azon népre, melyet vezettek, az előrehaladottságnak igen szép nymbusát terjesztik. Értem pedig itten azon szabadalmakat, melyekkel a Rikán belőli protestáns székely papságot – mint a szellemi élet munkásait – a nagy Bethlen gábor kiemelte, s melyek által a papok és iskola-tanitókat s azok maradékait is nemességre emelte*Bethlen Gábor nemesitő levele kelt Medgyesen 1614-ben aug. 10-én a fejedelem és Pécsy Simon korlátnok aláirásával.. Megerősitette és helyben hagyta ezt I. Rákóczi György*I. Rákóczi György megerősitő levele kiadatott a fogarasi várból, 1647. máj. 10-én, aláirva a fejedelem és Szalárdy János titoknok által. és utódja II. Rákóczi György is*II. Rákóczi György helybenhagyó okmánya kelt Gyula-Fehérvártt 1654. jul. 13-án a fejedelem aláirása alatt. Mindezek megvannak eredetiben az erdővidéki ref. egyházkör levéltárában, a későbbi confirmationalisokkal egyetemben. Az okmányokban a Rikán belül eső Felső-Fehérmegyéhez tartozó községek papjaira is kiterjesztetik a nemesség., azon clausulát tevén hozzá, hogy a papok és tanitók maradékai – ha atyjuk nyomdokait nem követik, tartoznak jó lóval, fegyverrel, mint a többi nemesek, ország és fejedelem védelmére mindenkor felkelni. Ezen szabadalmakat helybenhagyták Apafi, az osztrák házból való uralkodók közül Lipót és Károly is; Mária Terézia alatt azonban már irtó fejszét kivántak vetni a prot. papok ezen kort tisztelő jogaik ellen, de a vallásos farizeismus miatt arra csak alattomban törtek, míg a merészebb József császár egy törvénytelen rendelete azt hatályon kivülivé tette. De daczára ennek, az gyakorlatilag mindig életben volt, s ez uton nemcsak a Székelyföldön, hanem a vármegyéken is számtalan protestáns papoktól származó nemes család keletkezett, melyeknek keletkezését korántsem aristocraticus ömlengésből kiindulólag méltánylom – mert én csak egy nemességet, a szivét, becsülök – hanem azért, mert ez által az intelligentia és a magyar elem terjedésének voltak sorompói megnyitva, s talán a „noblesse oblige” elv alapján történik ma is, hogy protestáns papjaink, bár nagyrészt nagyon szegényesen vannak ellátva, még napjainkban is mindent elkövetnek – gyakran a legszebb önfeláldozással – hogy gyermekeiknek kellő neveltetést adjanak, elannyira, hogy ha az erdélyi részek intelligentiáját és a tanulók számát tekintetbe veszszük, ugy ott, mint itt legalább is a fele rész protestáns papok utódaiból, fiaiból áll; míg túloldalról a gazdag katholikus clerus e tekintetben mitsem tesz, s csak a műveletlen proletariusok csapatját szaporítja. E szerint a nagy Bethlen Gábor czélt ért, mert nemesitő okmányával valódilag nemesité a protestáns papoknak maradékait, unokáit és dédunokáit is.

Uzon piacza ódon templomkastélyával.

Uzon piacza ódon templomkastélyával.

Ha a mult eseményeire világot deritő régi krónikákat, okmányokat felkutatjuk, nem szabad hallgatással mellőznünk azon tényeket is, melyek a közel multat és jelent világitják meg. Azért itt egy Uzonnal egybefüződő oly eseményt kell elbeszélnem, mely nemcsak Háromszék önvédelmi harczát mutatja fel uj világitásban, hanem egyszersmind a székely népnek egyik szebb jellemvonását tünteti elő. Ugyanis 1848-ban a gen. commandó kezén keresztül azon rendelet ment Háromszékre, hogy a székely határőri gyalogezred egyik zászlóalja induljon ki. Balázs Konrád*Testvére Manónak, kinek gyászos esetéről már fennebb szóltunk. vezérlete alatt Szent-Györgyre vonatott a zászlóalj éppen császár születése napján, s megindittatott Uzon felé, de kiséretében elindittatott 29 szekér fegyver is a raktárból. A katonaság – bár az mondatott, hogy csak Brassóba viszik garnisonba – nem örömest ment, mert visszaemlékezett arra, hogy valahányszor törvényellenesen kivitték a hazából, mindig azon csellel inditották, hogy valamely közel városba viszik állomásra, hogy a rendes katonaság onnan mehessen s aztán mégis mindig erőszakkal, néha vérlázitó kegyetlenkedéssel a magyar haza érdemei és szabadságellenes harczokba sodorták*Például 1779-ben is azon ürügy alatt inditották ki a háromszéki határőrezredet, hogy M.-Vásárhelyre viszik, hol, midőn megérték, hogy tovább, mint rebesgeték, a lengyelek szabadsága elnyomására akarják vinni, felmondták tiszteiknek az engedelmességet s visszatértek békésen, minden kihágás nélkül tüzhelyeikhez. Tehát csakis egyszerü fegyelmetlenségi vétség volt, s mégis a legiszonyubban büntették, mert hatot az inditók közül kezeiknek levágása után kerékbe törtek, 50-et halálra vesszőztek, 214 ember egyenkint 50 botot kapott, 30-nak minden javait confiscálták, a mint ez kitünik a K.-Vásárhelyen 1779-ki nov. 16-án kimondott vandai itéletből. Igy bántak azon nemzeti katonasággal, melyet csak határvédül állitottak fel, mely törvény szerint az ország határán kívűl szolgálni nem tartozott, mely fegyvert, öltönyt, lovat maga állitott ki és semmi fieztést nem huzott. Hasonló erőszakoskodással s törvénytiprással szoriták rá a székely határőrezredeket franczia köztársaság elleni harczokban való részvétre, mely harczok alatt több ezer székely vérzett el. Csoda-e, ha ezen s hasonló viszemlékek nem lelkesiték székelyeinket a kimenetelre, főleg akkor, midőn a gen. commando beleelegyedése némileg igazolhatá a gyanut, hogy Olaszországba akarják kicsempészni.; most is felmerült az eszme, miszerint csak cselfogás azon ígéret, hogy a hazában maradnak, hanem az olaszok szabadsága elleni harczra akarják kicsempészni; s főleg a hazafiakat aggasztotta azon körülmény, hogy annyi fegyvert visznek magukkal, bár arra ismét azt mondták, hogy azok rosz, hasznavehetetlen fegyverek, melyeket kiigazitni, átalakitni fognak, s azután visszaküldeni; de ezen indokolás még gyanusabb szinezetbe állitá a dolgot, mert mindnyájan tudták, hogy azok jó fegyverek. A kedélyek ily hánykódása, ily kételyek felmerülése közt indult el a zászlóalj s ment Uzonig, hol Dobay és Zsombori ezredesek szemlét tartottak felette.

Háromszéki népviselet, falusiak és városi polgárok. (Rajz. Jankó.)

Háromszéki népviselet, falusiak és városi polgárok. (Rajz. Jankó.)

Már érzékenyen búcsuzkodott a legénység övéitől, midőn ilyefalvi Gál Dániel és Német László*Mindkettő halálra volt itélve, mi 20 évi fogságra változtattatott át; mindketten Ilyefalva szülöttjei voltak. utánok menvén, Gál egy beszédet tartott, melyben felhivá, hogy ha Olaszországba akarnák vinni, ne menjenek egy testvér, egy velünk együtt gyötrött nép elnyomására. E beszédre aztán a zászlóalj kinyilatkoztatá, hogy nem indul, s fegyverét gulába rakva, szétoszlott.

Azonban a vármegyéken is már mozogtak az oláhok, a Bánátban is megkezdék vad dúlásaikat, gyilkolásaikat a szerbek, s mert a megyéken nem volt megbizható katonaság, a kormányzó gr. Mikes Jánost, Zeyk Károlyt és Berde Mózsát küldötte be, hogy a székelyeket kimenetelre birják. Berde Uzonban, Dálnokban és Kézdi-Vásárhelyen egy-egy beszédet mondott, felfejté, hogy nem szabadság elleni harczba, hanem éppen a szabadság és a vármegyei testvérek oltalma végett van szükség fegyvereikre, s midőn a czélt megérték, önkényt szó nélkül egybesereglettek s mentek a vármegyékre, s onnan a bánsági táborba, elszántan harczolva a zsarnokság zsoldosaival. E szerint Háromszéknek főereje önvédelmi harcza alatt távol volt, miért a felmutatott eredmény és a kivívott harczok még nagyobbszerüeknek kell hogy feltünjenek.

Már közelgünk Háromszék véghatáraihoz, s még mindeddig nem érintettem a háromszéki népviseletet, azért midőn annak képét melléklem (lásd a 203. lapon), egyszersmind magyarázatul pár szót idecsatolok. A háromszékiek népviselete Alvidéken sokban hasonlit a már közlött udvarhelyszéki népviseletekhez, csakhogy a férfiak ujjasa valamivel hosszabb, inkább kabátszerü; Felvidéken – főleg a Szentföldön – már inkább a csiki népviselethez huz. Télben hosszu irhabundát, fejükön hosszu fekete báránybőr-kucsmát hordanak, mibe szükség esetén követ helyezve, fegyver helyett is használják. A nők öltözéke azonos az udvarhelyszékiekével. A városi polgárság szederjes posztóból készült bővebb szabásu magyar nadrágot s ilyszinü ujjast visel. Mellékelt képünk a vásárhelyi piaczon vásár alkalmával csoportositott helyzetben mutatja be ugy a falusi, mint városiak népviseletét. De ideje Uzontól búcsut vennünk, hogy Háromszék déloldali határfaluit is szemléletünk alá vegyük.

Uzonnal átellenben egy a hegyek közé bemélyedő kies völgy torkolatában fekszik Lisznyó, nagy székely falu, hová az ujabb időben nagyszámu oláh is telepedett, kik azonban el vannak egészen székelyesedve. Lisznyó már a 14. század elején önálló egyházközség Lizno és Liznov néven*A pápai dézmák regestruma szerint, hol Lisznyóra vonatkozólag ezt találjuk bejegyezve, az 1332. évre vonatkozó 647. lapon levő rovatban: „Petrus Sacerdos de Lizno solv. 5 banales ant. 2 parv. ” Az 1333. évi rovatban a 667. lapon: „Petrus Sacerdos de Liznov solv. 4 ban. ant. ” és az 1334. év rovatában a 740. lapon: „Petrus Sacerdos de Lizno solv. 1 ban. ant. et 3 chulaqueos. ”, az 1567. évi regestrumban Lyznyo néven 31 kapuval van bejegyezve.

A reformátusoknak van egy igen csinos ujabb épitészetü temploma; nevezetes pedig e templomban az, hogy toronygombján a nap és félhold (a székely czimer) tündököl. Van egy régi harangja is (a kisebbik), melyen latin betükkel e körirat ovlasható.

Felső sor:

„Jesvs Nazarenus Rex judeo-verbum domini manet in aeternum.”

Második sor:

„Eclaesi Lisnyaensis – Rvm natus in Betlehem – curavit fudi”.

A felső sorból az alsóba áthozatal levén, igy értelmezendő: „Jesus Nazarenus Rex Judeorum Natus in Betlehem. Verbum domini manet in aeternum. Ecclaesia Lisnyaensis curavit fudi”.

Oldalán pedig ez van:

„Heinrich Lampen fudit me in Corona Anno 1603.”

Lisznyóban született a külföldi egyetemeken végzett hires debreczeni tanár Lisznyai Kovács Pál, ki több jeles munkát irt, s ezek között a magyarok krónikáját 268-tól 1464-ig 1196 énekben (megjelent Debreczenben 1692-ben), ezenkivül egy másik hires munkát a kronologiáról. (Láss többet róla Bod Péter Athenása 162. lapján). Valamint Lisznyóról származik a Damó család is, melynek a 17. század végén Magyarországra Nógrád megyébe kiköltözött*Damó Sámuel 1680-ban telepedett Nógrádba, utódai Nógrád, Pest megyék és Nagykunságban terjedtek el. A Damó család különben jelenleg is létezik Háromszéken. Közülök Damó József 1810-ben e szék levéltárnoka volt. (Láss többet Nagy Iván Magy. Családai.) ágából származott jeles, termékeny phantasiáju költőnk, boldogult Lisznyai Damó Kálmán, ki székely származására mindig büszke volt, valamint Lisznyó is méltán büszke lehet a nevét széles Magyarországon ismertté tett költőre.

1706-ban Lisznyón kuruczok táborozván, a brassai őrizet egy éjjel reájok csapott s sánczaikat bevévén, az erdő felé menekülőkből sokakat levágott.*Ujabb nemz. könyvt. 371. lap. Cserey M. emlékiratában. Az itt elvérzettek nyugosznak a fennebb emlitett kuruczdomb alatt..

Ennyi, mit e falu körében találunk, de itt nem kell megállapodnunk, mert e falu határán még más figyelmünket kiérdemlő dolgokat is észlelhetünk; de hogy ezeket szemügyre vehessük, fel kell hatolnunk a Lisznyó pataknak völgyületébe. Ezen a Bodza előhegyei közé messze felnyuló völgynek baloldalán a falutól egy jó órányira a Borzos patak és Vár árka között czukorsüveg alaku hegy csúcsosul fel, ezt Várbérczinek hivják, a tető lapján levő várat pedig Török várának.

A Várbérczre csak nagy kerületet téve, s ekkor is igen fáradalmas mászás után lehet feljutni; ez az ottan talált még tekintélyes romok kárpótoltak e fáradalomért. A Várbércze egy keskeny hegynyak által függ össze a hátrább levő, s ennél jóval magasabb Borzossal; e hegynyak volt az egyedüli pont, honnan a többi oldalakról megmászhatlan meredek Várbércztetőt meg lehetett közeliteni, s azért e gyengébb oldalnak megerőditésére volt a főfigyelem forditva; az emlitett hegynyakot kettős sáncz metszette át, melyek közül főként a belső még most is jelentékeny mélységgel és szélességgel bir. Ezen belső sáncz belső ormán, egy száz lépés hosszu, s vagy két öl széles gátony vonul el, az összedült várfalnak elvitázhatlan maradványaival. Ezen egyenesen ment fallal egyenes szögletbe egy másik fal ütközik, mely észak irányu félkörben vette körül a várbércz tetőlapját. E fal 200 lépés és igy az egész várnak kerülete öszvesen 300 lépést tett. Északi bütüjében egy mesterséges dombozat (motte) emelkedik, a középkori várak zömtornyának szokásos talapzata. A zömtorony azonban eltünt s csak romhalmaz jelöli egykori lételét. A vár belterén kincs után kutatók nagy mennyiségü kopjavaslat, lánczos buzogányokat találtak, melyek fájdalom, mind a kovács műhelyébe kerültek. E várat is a rege óriások által épitteti, s a vár közelében elvonuló Hon árkát az idejárt óriások utjának mondják lenni.

A Várbérczczel átellenben a Lisznyó patakába jobbpartilag beszakadó Heveder patakának lapályos nyilata felett Háromszék Felvidékének egyik szöglete tünik fel. K.-Vásárhely a Perkővel, s Torja hegyei a Bálványos vár hegyes csúcsával, melylyel e vár láttani összeköttetésben volt. Legközelebb a szacsvai és borosnyói várral volt összefüggésben, délfelé azonban magasabb hegyek zárták el láthatárát, s azért a Borzos bérczének egyik csúcsán egy őrtornya állott, melynek alapfalai most is kivehetők, s melyet Barabás várának hiv a nép. Ezen uralgó pontról már messze kilátás nyilik. Látszik innen nemcsak Háromszék nagy része, hanem délfelé a Barczaság is, és ekként ez őrtorony eszközlé Törökvárnak Háromszék és a Barcza minden váraival való egybeköttetését. Hagyomány szerint Lisznyót e vár őrsége alapitá.

A Lisznyó patak völgyében, nem messze a vártól – Széppatak beszakadásánál – kénköves fürdő buzog fel, melyet régen nem csak belföldiek, hanem oláhországi boérok is nagy számmal látogattak; de Előpatak felemelkedésével ez lehanyatlott s most nagyon kevés látogatója van. Pedig gyógyhatásáról csudaszerü dolgokat beszélnek; vegytanilag észlelve persze hogy még nem volt.

Lisznyón alól a Csigavár patakától átfolyt hegykebelben fekszik Bikfalva*Nevét Bikáról származtatják s mondják, hogy az eredetileg Bikafalva volt, s csak röviditése által idomittatott Bikfalvává. Mások eredeti nevét Bükfalvának mondják s a közelében volt nagy bükkerdőkről származtatják. A pápai regestrum az első leszármaztatást támogatja., Háromszéknek ez oldalról végfaluja. A 14. század elején villa Sitka és villa Bycha néven fordul elő mint önálló egyházközség*A pápai dézmák regestrumának 1332-ik évi rovatában a 646. lapon: „Petrus Saeerdos de villa Sitka solv. 6 ban. ant. ”, és az 1334. év rovatában a 716. lapon: „P… us Sacerdos de villa Bycha solv. 4 denarios”.; az 1567. évi regestrumban pedig Bykfalwa néven 54 kapuval szerepel. Bikfalva egyike a legcsinosabb székely faluknak, népe igen szorgalmas, munkás, a férfiak nagyrészt posztóruhában járnak, mely szokás a Székelyföldön faluhelyt sehol sem látható, mert másutt mindenütt háznál készült szőrkelmékből kerül ki e nép öltözete, s posztóruhát csak a birtokosok és városi polgárok hordanak.

Bikfalvának magasalton fekvő várkastély környezte régi temploma volt. E templom már a felszaporodott hivek befogadására igen kicsiny és romladozott vala, s az orgona teremtett nekik egy uj, igen szép és nagy templomot. Igen, az orgona teremtette a templomot, s ez állitás bár milyen nevetségesnek látszassék is, mégis igy van. Hogy megfejtsem tehát e talányt, elmondom as sajátságos történetet. Ugyanis mint emlitém, kicsiny volt a templom s bár az ecclesiának és falunak is sok jövedelme volt, ugy hogy az uj templomépités költségeit nagy áldozatok nélkül fedezhették volna. Hanem azért a lelkésznek mégsem sikerült hiveit uj templom épitésére birni. „Ebben imádkoztak őseink, s mi is megférünk benne”, feleltek ők unszolására. Végre az eszélyes lelkész átlátván, hogy szép móddal nem boldogulhat, cselhez folyamodott, s előlegesen hiveit rábirta, hogy legalább a már használhatlan régi orgona helyett ujat csináltassanak. Ebben megegyeztek, s annak megcsináltatását a tiszteletes urra bizták. Ő tehát oly nagy orgonát rendelt, melyet a régi kis templomban felállitani semmiképpen nem lehetett. Elkészült az orgona, de be nem fért a régi kis templomba. Hogy tehát a költséges orgona kárba ne menjen, végre is rászánták magukat, az orgonát befogadható uj templom épitésére. Ekként épült a mostani szép, izléses nagy templom, melynek kevés párja van a Székelyföldön. És behelyezték a szép nagy orgonát, mely szintén a Székelyföld legszebb és legnagyobb orgonái közé méltó joggal sorozható.

A templom tehát uj, de megmaradt a réginek tornya, ez pedig tekintélyes épitmény. Az alján kifelé hajló torony oldalhossza 6 öl, a toronycsarnokban még a régi boltozat is meg van tartva, melynek a késő gót kor modorában tagozott gerinczei arra mutatnak, hogy e torony a 15. század elején épült.

E toronynak tisztes ódonsága mellett még más nevezetessége is van nagyobbik harangjában, melyen e körirat olvasható:

Első sor:

O REX GLORIE JESV CRISTE VENI CVM
PACE IOHANNES NEIDEL BRAS.

Második sor:

BIKFALV: AZ ISTENNEK DICZRETIRE
CZINALTATVNK ES (ez) HARANGOT. 1640.

A körirat egymással egybeolvasztott latin betükkel van kivive.

E harangnak nevezetessége pedig nem nagy régiségében, hanem abban áll, hogy az második magyar felirat, mely a haragokon a 17. században előfordul. S bár az a latinnal párositva s hibás betükötéssel van fogalmazva, mégis nevezetes kezdeményezésnek kell tekintenünk azt, mint a mely egy századdal előzte meg nemzeti nyelvünknek a harangfeliratoknál való győzelmét.

Bikfalva háta mögött a Csigavár pataka és Csuklyon pataka összefolyása között egy magas, meredek hegyfok emelkedik. Ezt hivják Csigavárnak; azonban a név feltételezte vár nem felel meg a várakozásnak, mert as hegy ormán fekvő vár nem egyéb, mint egy jelentéktelen őrtorony. A felső ormán 40 lépés kerülettel biró, közepén üreges romhalom vagy 3 ölnyire emelkedik ki, s a körülte heverő meszes kövek bizonyitják, hogy az kőépület volt, s bár kicsiny, a nép mégis óriások által épitteti; ezeknek ott elrejtve hitt kincseiért sokat is áskálnak. Az ősvárainknál mindenhol ismétlődő óriások regéje mutatja, hogy népünk az óriás név alatt a történelmi kor előtti embereket érti, kikről tudomása nem levén, mythoszi mesés szinben állitja elő képzelme.

Csiga várán felül egy más üreg van; ezt az óriás kutjának hiszik, melyben arany lánczon függő sarany vedret hiszenk elrejtve. Fennebb egy helyet Szerelem padjának neveznek, hol az itt lakott óriás a Veczeltetőn lakott tündérrel összejöveteleket tartott. Ez utóbbi rege kétségtelenül mutatja, hogy Csiga vára egybeköttetésben volt a Veczeltetőn levő (Erősd leirásánál ismertetett) hason szerkezetü vigiliákkal, melyek ismét az Eresztevény feletti Óriások pinczéje nevü és az azzal szemben levő Fergetyü vár nevü vigiliákkal függve össze, a hadi távsürgönynek egy lánczolatát alkoták.

Csiga várától egyike tárul fel a legnagyszerübb körlátványoknak. Egy ködös napot követett szép őszi reggelen voltam itten, midőn az egész vidék a zuzmara ezüst ragyogványába volt burkolva*Az ily téli disznapot a csíkiak himes időnek nevezik, mivel ilyenkor ablakok és fák himzésszerü fagyékességgel vannak boritva., a fák zuzmarától fedett, s azok terhe alatt lehajló ágaikkal mint ezüst lombu szomoru füzek néztek ki, melyek a tenyészet halála felett látszanak szomorkodni. A nap kitörő első sugarai a határszéli Káprátok roppant tömegére estek, s szép hazánknak ezen hófedett sziklafalai ezüst bérczekként ragyogtak. És e nagyszerü havastömeg az Ósáncztól egész a Verestorony nyilatáig feltünt. Végigpillantva e megdöbbentő sziklahalmaz változékony során, láthatók egymás után egymással vetélkedve honunk legmagasabb csúcsait; ott tört fel büszkén égre meredve a Negói, déli Kárpátaink e büszke királya, a törpébb Szurulra mint ezüst trónra ereszkedve. Idább egészen közelünkben a Bucsecs emelte fel 9000 lábat megközelitő roppant tömegét, mely szépen eredzett falmeredekségü sziklaoldalával az eget látszott támogatni, sőt a közelség által nagyitva, győzelmi diadalt látszott ülni a nagyobb, de a távolság miatt kisebbnek tetsző Negói felett. Kétfelől pedig ott állottak – czifrán kicsipkézett ezüst palástban – fényelgő udvaronczai, a Királykő, Keresztyénhavas, Nagykőhavas, valamint keletről ott ívesült e csudás látványnak cziczomás kapuzata a Csukás, mely a felette ragyogó nap sugárözöne előtt kitárta fényes márvány kapuszárnyait.

És e varázslatszerü látványnyal, e roppant havastömegekkel szemben emghunyászkodva törpültek el a székely havasok fel a bükszádi szorosig, mely felett a támogatásra felhivott Hargita, a székely bérczek ez ősatyja versenygőleg kihivó büszkén emelte ki három csúcsát; de látva, hogy azok a fiatalabb származásu bérczóriások túlszárnyalják, arany felhővel burkolta be szégyenpir lepte homlokát.

Ezen körvonalozott nagyszerü havasok alján ott terült el a Barczaság déloldalán szerénykedő Czenk alján megfészkelődött Brassó, és a Nagykőhavas alján heverésző Hétfalu; idább a Barczaság csaknem minden faluja, még közelebb Hermány és Prázsmár tölgyberkein innen, a Feketeügy és Olt fényszalagától körülölelt Szépmező, szélein festőileg elhelyezett faluival, ezek közt: Uzon, Ilyefalva, Sz.-György harczok viharjait átélt ódon kastélyaikkal.

Hanem a bűvös, túlvilágian szép látvány nem tarthata soká, mert a szél egy fuvalmára a hátunk mellett való hegyekről az addig bámulat miatt leszegzett köd előtérbe nyomulván, ködfátyollal vonta be a vidéket, s megfosztá szemeinket és lelkünket a tovább gyönyörködhetés szellemi élvétől. Azért leszállva, Csiga vártól visszatértünk Bikfalvára.

Bikfalvának kiegészitő része Doboló vagy Doborló, egy predium, mely Bikfalván alól (Nyen völgyével párhuzamos) a hasonnevü pataktól átfolyt kies völgyben fekszik, s nagyrészt oláhok lakják. Doboló völgyében a balpartilag beszakadó Lidérczpatakával (hol a néphit szerint lidérczek laknak) szemben egy szép idomu sziklaszál emelkedik; ezt Décse kövének hivják. – E sziklával pedig sajátságosan élczes rege van összekötve, melyet, mint a népregék hű registrátora, ide igtatok.

Régi előkorban, midőn e még emberléptektől nem érintett hazában óriások laktak, egy roppant óriásnak még roppantabb lova volt. Ez hátulsó lábaival a bodoki havason állott, előlábait a Décse kövére helyezte, honnan fejével benyult Oláhországba, s ott a dústermésű kölesben kedve szerint legelt. Azon ország lakói pedig megpillantván a vetésökben praevaricálót, összegyültek sok ezren, hogy letartóztassák; bele is kapaszkodtak földig érő nagy sörényébe, húzták, czibálták. Ekkor azonban egy légy a ló hátuljára szállván, azt érzékenyen megcsipte, a ló hozzákapott, s a sörényébe kapaszkodott oláhokat beszórta Erdélybe. Ezek aztán itt megtelepültek, felszaporodtak, s lettek az erdélyi oláhságnak ősei. Décse szikláján még most is mutatják az óriás lovának lába nyomát.

Doboló pataka alkotja itt Háromszéknek határát; de mielőtt azt átlépnők, visszatérünk Uzonba.

Uzonon alól az országuttól kissé jobbra a Szépmező végszögletében fekszik Háromszék utolsó faluja Kökös*Mondják, hogy régen Kökös vármegyéhez tartozott, azonban az nagyon régen lehetett, mert az 1567. regestrumban Sepsiszék falui közt fordul elő 34 kapuval Keokeosnek irva. 1578-ban Báthori Kristóf Kökös egy részét donálja; de ez legfelebb azon rész lehetett, mit a segesvári országgyülésen János Zsigmond által jobbágyságra vetettek birtak. Ezt mutatná az is, hogy Kökösön egészen 1848-ig sok jobbágy volt, nagyrészt elszékelyesedett oláhok., hol négy vallásfelekezetnek levén szentegyháza, a vallási uniót képviseli. Innen néhány ezer lépésnyire folyik a délirányból nyugatra kanyarodó, s Háromszék déli határát képező Feketeügy, melyen a kökösi híd vezet át.

Itt állunk Háromszék véghatáránál, állapodjunk meg azért itt, búcsut venni a szép Székelyföld legszebb, legdicsőbb vidékétől, tisztelettel érintsük e hantokat, hisz, szent a hely, hová most értünk, mert honfiaknak a hon védelmében kiontott vére öntözte e helyeket, azért le a mindennapiság saruival, hogy áldozzunk néhány ihletett szót e szent, e dicső emlékeknek.

Háromszék önvédelmi harczában a kökösi híd volt az a pont, hol az ellenség legtöbbször kisérté meg a betörést, s bár annak semmi természetes védvonala nincsen, hősök keble alkotta ott, mint hajdan Spártának, ledönthetetlen, megvívhatlan falait; azért az ellen e hidat át nem léphette soha, s a győzelmesen előtörő Bem szűzen, sérthetetlenül találta Háromszéket, melynek hős népe a szabaduláson nemcsak örült, hanem a hazának ellenségtől való kitisztitására hathatósan közre is működött.

De rövid volt az ezt követett nyugalom, a Tömösnél és Beszterczénél betört oroszok már a haza szent földjét tapodták, már csaták vesztek, le volt verve a hon bátorsága, a győzelem reménye eltünt, már K.-Vásárhely – Háromszék ezen Párisa – két oldalról*Hasford tábornoknak Brassó felől vezetett hadserge és a jun. 25-én Ojtoznál betört Lein ezredes hadcsapatja által. meglepetve bevétetett, hadszertárai, lőszergyárai leromoltattak, a fegyveres nép Csíkba menekült.

De ez csak pillanatnyi megfélemlés volt, mert Háromszék még buktában is méltó akart lenni dicső önvédelmi harczához. Az oroszok alig kezdtek Szeben felé vonulni, hogy Gál Sándor a Csíkba menekült sergekkel ujra becsapott Háromszékre, s Brassót fenyegette. Már a kökösi hidnál van, midőn Lüders jul. 2-án Jessauloff tábornokot 12 ágyuval s feles sereggel visszainditja. Gál Uzonnál várja elszánt 6000 székelylyel, tüzérségét annak teremtője Gábor Áron, jobb szárnyát Szilágyi Sámuel, bal szárnyát Szabó Nándor vezénylik. – A csata megkezdődik s mindkét részről elszántan, kitartással folytatódik, mignem egy ágyugolyó Gábor Áront leteríti. Ez érzékeny vesztés a székelyek lelkesedését boszuvá változtatja, oroszláni rohamuk az oroszokat elsepri, kiknek nagy veszteség után alig marad idejök a felgyujtott Kökös lángjaitól fedezve, a kökösi hidon átmenekülni, hol tartalékukat felvéve, elvonultak.

Fényes, de eredménytelen győzelem, mert az erre visszafordult Lüders egész hadtestével nyomul Háromszék ellen. Gál feladva a kökösi hidat, Sz.-Györgyhöz vonult, hol csatát vesztett. De jött Bem, a székelység ujból lelkesült, Sz.-Györgyről kiverték a muszkákat, kik eszeveszetten menekültek a kökösi hidnak, hol midőn utolsó csapatuk a híd felszedésével foglalkoznék, a székelyek által utóléretett, s a leöltek vére veresre festé a Feketeügy hullámait*Lásd e harczokat részletesebben e kötet III., IV., XXX. és XXXI. fejezeteiben..

Most az annyi harczot látott, az annyiszor hősileg védett híd ott áll hallgatagon; de minden észlelő, míg a hidfőnél – hol kartács-zápor özönle – megnyugtatja fáradt lovait, visszagondol az itt vivott csatákra, s szent ihlettel lép a hősök vérétől áztatott földre; mivel pedig a haza elismerésének nem volt mindeddig módja, hogy ide a hősök emlékét örökítő emlékkövet emeljen, emlékkövet, mely e dicső napokat megvédje a feledékenységtől, az itt átutazó keblében kell, hogy a szentelt fájdalom emlékét felépítse, s e puszta, elhagyott, de oly dicső, magasztos tettek által szentesitett földön a hősök dísztelen, de dicsőség koszoruzta sirjánál áldást és békét esdjen a hősök itt nyugvó szent poraira.

Itt állok véghatáraidnál szép és dicső Háromszék. Még felötlenek előttem szép bérczeid, melyek mindenike ismerős nekem, még látom arany embereket és arany kalászokat termő szép tereidet, még búcsut intőleg tekint felém a hatalmas, a gyakran félelmes Nemere, Bükszád és Kászon szép havassora. Elhagylak most; idegen, legalább e hazához, ez annyi áldást nyujtó édes anyához lélekben idegen nemzet által lakott vidékre lépek át (Szászföldre). De keblemben viszem a tőled nyujtott élményeknek s dicső, magasztos tetteknek lelketemelő emlékét, s eltávozva is, mindig kedvesen fogok visszagondolni azon vendégszerető, testvéries fogadtatásra, melylyel mindenütt találkoztam, melylyel minden léptemen felkaroltatok, szeretett népemnek jó lelkü fiai; azon szives részvétre, melylyel fáradságos kutatásaimban mindenütt segitve voltam, azon nemes gyöngédségre, mely e napok emlékét örökre kedvessé tevé előttem.

Én távozom most, de nem örökre, még visszatérek s akkor:

Boldogulva hon! hadd lássam
Népemet virányidon.