XXVI. A Kököze vagy Kőszorosa.

Bedellő, néveredete, fekvése. Gyertyános, régi magyar lakossága. A toroczkói völgy népviseletei. A Kő felső torkolatja. Bogza és Kolczu-deakuluj sziklái és ezek barlangjai. A szoros általános jellemzése. Alsó torkolatja. Vurfu-Veli, Csetátye és a Retekkő, harcz és vihar rombolásai e szorosban. Nyirmező, Rákos pataka völgye. Hosszukő, regéi, barlangja, a Malomkőlyuka nevű barlang. Búcsú a toroczkói völgytől és a Székelyföldtől.

A rövid, alig három mfd hosszuságú toroczkói völgy már régóta lekötve tartja figyelmünket, annak rövid vonalán annyi nevezetest és érdekest találunk, s a látványilag szép és nagyszerünek annyi megragadó képe merült fel már eddig is előttünk, miszerint önként jön azon vallomásunk, hogy ily kis területen ennyi érdekfeszitőnek összehalmozását alig tudnók másutt feltalálni. Azonban, hogy völgyismertetésünk kiegészitett és kerekded legyen, a Szent-Györgynél felfakadó Szilas patakot is el kell odáig kisérnünk, mig e völgy kapuját átlépi. Ezt pedig önkéntes készséggel tehetjük, mert ha szerény csermelyünk folyását követjük, egy oly nagyszerű hegyszoroshoz fog elvezetni, melynek kevés párja van e földtekén. Volt alkalmunk már többször a Székelykő tetejéről, a sz.-györgyi várból s a toroczkói völgy csaknem minden pontjáról az e völgy alsó zárlatát alkotó szorosnak roppant sziklagúláiban gyönyörködni; valahányszor feltüntek azok, mindannyiszor fokozódott bennünk a vágy azokat közelből is megtekinthetni: ez ingernek engedünk most, midőn a toroczkói völgy kapuját illőleg behuzandók, elindulunk az itt egyszerüen Kőnek és Kőközinek nevezett szoros megtekintésére.

Feléje vezető útunk még mind tágas, termékeny völgyen halad, s negyedóra alatt Bedellőt érinti, mely a nyugatoldali havasok közül letörtető hasonnevű patak mellett az Ordoskőhöz idomszépség és elhelyezésre nézve hasonló Pliásza alján igen regényesen fekszik. Azok, kik e völgyben zsidó emlékeket kutattak*Benkő József, utána Uzoni Fosztó és Székely Sándor., Bedellő nevét Beth oeli-ből (ivóház) származtatják, mint a hol bortermelő és áruló zsidók laktak volna; egy régi ház lebontásakor fölfedezett köven volt „Templum Sepnugentis” feliratról is emlékeznek. Én mindezeket egy felkapott téveszme erőszakolása körüli alaptalan kapkodásnak hiszem, s azért azzal tovább nem is foglalkozva, folytatom útamat, mely a fekvő oroszlán alakját utánzó Ökörkő alján regényesen fekvő Gyertyánosba vezet. Ezen falu egy 1494-ki okmányban*Lásd ez okmányt Toroczkó leirásánál 201. l. Györthjános néven fordul elő. Toroczkónál emlitők, hogy ugy Bedellőt, mint Gyertyánost Toroczkóról odaszállt gyarmat népesité, s hogy azok lakói magyarok voltak régen: erre nézve Gyertyános lakói legfelötlőbb bizonyitékot adnak, mert ott a legtisztább magyar hangzatú családnevek fordulnak elő, mint: Kraj (Kirly), Koltor, Sütő, Frencz (Ferencz), Gárna, Kup, Mihácsa, Paskó, Raicsa (Rácz), Tollos stb.; de ha e nevek nem lennének is, a lakosok alakja, arczjelleme mind e mellett bizonyit, sőt ezt támogatja a lakosok szorgalma, a faluban mindenütt feltalálható rend, tisztaság, a házak épitési modora, azok rendszeres sorban való elhelyezése, ugy hogy én csak tréfának vettem, midőn vezetőm mondá, hogy oláh faluban vagyunk, miről aztán a népviselet látása győzött meg. Különben a mily változékony a toroczkói völgy tájszépségben, épp oly nagy választékot mutat a népviseletben is, elannyira, hogy e völgy 5 falujában négyféle népviseletet találunk; ugyanis a bóréviak a mezőségi oláhok szokásos öltözékét hordják, Toroczkó és Szent-György népe az ős némettel kevert ős magyar viseletet, Bedellő lakói a móczok (havasi oláhok), végre a gyertyánosiak az alsó-fehérmegyei oláhok népviseletét hordják. Az oláh népviseletek közt mindenesetre legszebb az utolsó, s főleg igen festőileg néznek ki Gyertyános hires szépségű női a fejökre kötött fátyol turbánok és hímzetes katrinczájukkal, mit magyar szabású ködmön egészit ki, egyedüli emlékfoszlánya egykori magyar voltuknak.

Gyertyánoson alól a tért keritő havasok csakhamar egymáshoz kezdenek hajolni, s folyton hajolva annyira közelitenek, hogy a völgyet elzárni látszanak. Két óriási szikla közt tűnik fel csekély repedésszerű nyilat, melyet inkább a szirtek szeszélyes alakzatának, mint a völgy folytatásának lenne hajlandó tartani a szemlélő, ha már előre nem tudná, hogy hegyszoros felé irányulnak léptei, mignem Gyertyánostól kis negyedórányira az út egy fordulata közvetlenül a felső torkolata elibe vezeti a vizsgálót, ki – a távolból bámult sziklagúlákról vonhatott – bármily fokozott követeléssel és várakozással jött légyen is ide, bizonynyal ezen első tekintet által kellemesen lesz meglepetve, mert mi itt előtte feltárul, az lehető legmerészebb várakozását is felülhaladja, messze túlszárnyalja. Ide melléklem a hegyszoros felső torkolatának képét a végett, hogy leirásom megértését könnyitse és hiányait pótolja.

A szoros kezdeténél mindkét oldalról roppant sziklahegyek emelkednek, melyek nemcsak nagyságuk, hanem a mellett főleg alakszépségük által tünnek ki. Jobbról a Bogza emeli fel ezer lábnyi sziklafalát*A Kőköz sziklahegyeinek magasságát Hunfalvi „A magy. birod. term. visz. leirásában” 300 lábra teszi, de ez tévedés lesz, mert e sziklák nem törpébbek, sőt talán magasabbak a tordai hasadék sziklafalainál, melyek az 1000 lábat meghaladják. A Kőköz geologiája nagyon érdekes, Hauer szerint előbb hatalmas mészkőhegyek jönnek elő, melyekben korallok nyomai mutatkoznak, azután ismét augit-porfir mutatkozik, mandolakővel, mely mész-spath (calcit)-, quarz- és opáljaspis-kiválásokkal jelentkezik. Alább Nyirmező tájatt a juramészkő ujból előkerül., mely nemcsak hogy függélyes, hanem tetején kifelé hajló. Szemben vele a torkolat baloldali előfokaként a Kolczu deákuluj magasul fel, ha nem is oly merészen, mint ellenpárja, de azért mégis a legszebb sziklakarimával, mely előtt csudás idomzatú csompok (sziklaszálak) sorakoztak, mig tetejét a római harczsisak idomát utánzó Pliásza-Cseteczi koronázza; a kettő közt óriási sziklagúlaként a Csetátye emelkedik akként, mintha a szoros elzárására lenne oda helyezve; pedig az a szoros baloldalán foglal helyet, s csakis annak kanyargása által jut látszólag annak alsó nyilata elibe.

A toroczkó-szentgyörgyi vár keletoldali látképe. (Rajz. Greguss J.)

A toroczkó-szentgyörgyi vár keletoldali látképe. (Rajz. Greguss J.)

Ha ezen mérarányaiban nagyszerű, szépségeiben elragadó sziklakapun átléptünk, oly szűk völgyületbe jutunk, hol csak is a zúgva rohanó pataknak van fösvényen kimért mederöble, mig az út számára a sziklák oldalába kellett nagy munkával helyet vésni. Mindkét oldalról megdöbbentően meredek és félelmesen magas sziklafal emelkedik, a kárpáti mészkőnél mindig előforduló szép színezet és gyönyörű erezetekkel, melyeknek festői redőzeteiben barangok öblei sötétülnek, azok közt sok olyan, mely ember előtt megközelithetlen; de nem ugy a merész reptű királysasok előtt, melyeknek e szoros éppen azért kedvencz mulató-helye, mert ama barlangok féltett kicsinyeik kiköltésére és felnövelésére biztositott helyet nyujtanak. Az ember oda feljutni nem tud ugyan, de cselszövénye mégis gyakran kijátszsza a sasok óvatos rejtőzkedését, mert Gyertyános pásztorai kicsinyeikből nem egyet keritenek kézre azon cselfogással, hogy ellesik azon időt, midőn a sasok kicsnyeikkel az első repülési kisérletet teszik, mikor a sasok barlangjával szemben levő alanti sziklálat elállják, s midőn a repülésben gyakorlatlan sasfiak első szárnypróbálgatásukra kiszállva, amaz önként kinálkozó sziklákra igyekeznek; a lesben állók onnan elüzik s mindaddig kergetik, mignem fáradtan a völgybe le nem hanyatlanak, hol a résen levő többi pásztorok zekéikkel boritva elfogják. Ilyenkor a nagy sasok kétségbeesetten röpkednek veszélyeztetett kicsinyeik körül, rémletes sivitással beszéltetve a sziklák viszhangjait, s nem egyszer csapnak le elszántan viaskodni kicsinyeik elrablóival, kik ilyenkor kézibaltákkal védik magokat, s nem egyszer ejtik zsákmányul a nagy sasokat is.

A sasok megközelithetlen s mégis kijátszott védbarlangjai mellett vannak a szoros mindkét oldali sziklahegyeiben oly alantabb fekvő barlangok is, melyek a szorongatott embereknek szolgáltak védhelyül. A Bogza szikláiban két ily barlangot találunk. Egyik a szoros kezdeténél egy észak felé kirugó sziklagerincz végkidülledésének redőzetében van vagy 20 ölnyire a völgy szintje felett. Ennek nyilata körded idomú, 6 öl magassági, 4 öl szélességi átmérővel. E nyilat egészen be volt falazva, ugy hogy csak keskeny ajtó s sürű lőrések szolgáltak kifelé, mi által a különben is bajosan megközelithető barlang könnyen oltalmazható és meglehetősen biztos védhelylyé változott át. Ezen öl vastagságot meghaladott védfal 1850-ben omlott csak le, de töredékei még most is látszanak a barlangszád sziklaélein és az alanti oldalon, hová lezuhantak. A barlangnak egy 30 lépés hosszú, 20 lépés széles előterme van, honnan nyugatirányban indul ki egy tág folyosó, mely, mint mondják, nagyon messze behatol, ugy hogy órákig el lehet most nagy termekké táguló, majd egybeszükülő tekervényes folyosóin menni; de én belső részének ohajtott megjárásában gátolva voltam egy függélyesen bemélyülő üreg által, mely útunkat elzárta. Ez üreg roppant mély lehet, a mint a beledobott kő hosszas eséséből megitélhettük; mondják, hogy az a völgy patakának szinvonaláig hat le s pompás vizzel bővelkedik, melyet a barlangba szorult nép hosszu kötelen felhuzva, szokott volt használni.

Ezen felül még más három barlang van, mindhárom oly elhelyezésben, hogy csak sasok által használhatónak tetszik, s mégis egyikéhez meg van engedve az ember közelitése is, mert a természet csodás szeszélye egy lépcsőzetesen emelkedő sziklaréteget alkalmazott oda, melynek tenyérnyi széles oromzatán az, ki szédelgéstől ment, felhatolhat a legalább is 60–80 öl magasságban tátongó barlangba, mely ily elhelyezésénél fogva védfal nélkül is biztositott védhelyül szolgált. Ezen barlang tág előterme három rövid folyosóban végződik, melyeknek viszhangja a csendes beszéd hangját is bömbölésszerű tompa morajban adja vissza, emlékeztetve a meglepetett vizsgálót Dodoma titokteljes jósbarlangjaira.

De tekintsünk át a túloldali Kolczu deákulujra is; itt csak egy barlang van, de ez egy aztán olyan, hogy a több hiányát gazdagon kárpótolja. A Kolczu deákuluj kezdőpontján, ott, hol ez az oda kanyaruló erdős hegylánczolattal összeforr, fenn az ezer lábat megközelithető magasságban, egy alólról jelentéktelennek tetsző (képünkben is feltünő) kúpidomú szikla van, melynek szépségét s nem is sejtett nagyságát csak akkor bámulhatja a vizsgáló, mikor aljába ért; de még inkább el lesz ragadtatva, midőn a szikla nyugati oldalát elfoglaló azon sziklacsarnokba lép, mely több ölnyi bemélyedéssel s vagy 100 lépés hosszusággal bir. E csarnok felett messze kirugó sziklafedélzet van, oly szabályos, boltozatszerű domborodással, mintha azt valamely képzett épitész remekben készitette volna. A sziklacsarnok fenekén köröskörül sziklapadok kinálkoznak nem csak arra, hogy a felmászásban kifáradt szemlélőnek hűs nyughelyül szolgáljanak, hanem arra is, hogy egy bűvös látványhoz juttassák. Szemben a Bogzának innen még roppantabbnak tetsző sziklafala, melyet Geveju rossu-nak nevezett vérveres hullámvonal fut végig tetejétől aljáig, mely rege szerint a két szemben levő szikláról egymással harczolt óriások egyikének vérétől festődött meg. Lenn széditő mélységben a patak kigyózik, partjain hangyáknak tetsző emberek mozognak. Odább a nevető völgy Szent-György büszke várával, melynek hátterét az Ordoskő hullámzatos sziklái zárják be.

De sziklacsarnokunk csak előpitvarát alkotja a Pestyera kornyi nevű barlangnak, melynek nyomott csúcsívvel alakult kapuzata e csarnokba nyilik. A barlang 100 lépés hosszuságú és szélességű nagyszerű sziklatermet alkot, melynek falait a kövült csepegés ragyogó leple vonta be, mig fölepéről csilláridomú stalaktitek sokasága csüng le. Ezen barlang szomszédjában egy másik kisebb üreg is van, melynek fenekén jéghideg forrás buzog fel. Ideje azonban leszállnunk a szoros mélyébe, hogy ott útunkat tovább folytassuk. Minél bennebb hatolunk annak tekervényes tömkelegébe, annál szebb és nagyszerübb pontokat érünk; a szoros minden fordulatánál egy más, az elhagyottnál szebb, meglepőbb és festőibb tájrészlet merül fel: itt a kis patak csevegő zuhataga, ott csodás idomzatú sziklaoldalok, rakva toronyszerüleg fellövelő sziklaszálakkal, száz meg száz festői pont, melyeket egy egész képgyüjteményben sem lehetne kimeriteni, annál kevésbé lehet azokat leirni. Fél mérföldnyi e szorosnak hossza, s e vonalon a meglepőbbnél meglepőbb képletek hosszu lánczolata huzódik át; ily kis területen annyi széppel párult nagyszerüséget alig halmozott egybe a természet, mint itten, ugy hogy én valójában meghatározni nem tudnám, ha vajjon nem szebb-e ezen eddig ismeretlenül rejtőzködött hegyszoros az ünnepelt tordai hasadéknál? Semmi esetre az előtt nem hátrál, s midőn az a bűbájos toroczkói völgynek méltó zárpontját képezi, egyszersmind nagyszerű sziklakapuját alkotja Tordavármegyének, mely e szoros alsó torkolatjánál végződik.

Ha átfutánk e szoroson a nélkül, hogy egyes részeit behatóbban tárgyaltuk volna, nem tehetjük, hogy alsó torkolatjánál meg ne állapodjunk, mert ez épp oly elragadóan szép, mint a felső torkolat; itt a végzet a kezdet nagyszerüségével öszhangzásban van. Jobbról a Vurfu veli emeli fel meredeken leszelt sziklafalát, mely nagyság és alakszépségre mitsem enged a Bogzának, mig a balról fellövellő büszke Csetátye roppant sziklataraja e szoros minden sziklahegyeit alakszépség- és nagyságban felülmulja. Ez óriási kapuzábék (kapuoszlop) közé mélyül be a szoros szűk völgye, hol a kis patak még szebb zuhatagokban zobog (zugva rohan), még merészebben metszett sziklamederben rohan, mintha ő is a helyzet magaslatának érzékével birna. Egy helyt egy óriási retek idomát utánzó szikla alatt siklik el, s hogy a csalódás hű legyen, a reteknek zöld sarját is kipótolja egy a szikla tetején kinőtt bokor.

A „Kőköz” alsó torkolatja a Vurfu-Véli és Csétátye szikláival. (Rajz. Greguss János.)

A „Kőköz” alsó torkolatja a Vurfu-Véli és Csétátye szikláival. (Rajz. Greguss János.)

Ha a szoros belszépségeit feltüntető képeket nem mellékelhettem, azt még sem tehetem, hogy már viszonyosság tekintetéből is a szoros alsó torkolatjának képét ide ne tűzzem, a szóbeli festés korlátoltságának magyarázatául.

Azonban azt sehogy sem tudtam magamnak megmagyarázni, hogy miért hivják azt a hegyesen végződő roppant sziklagúlát Várnak. (Csetátye oláhul azt teszi), hacsak a sziklahegy megközelithetlenségétől nem ered ily neve; e talány megfejtésének vágya tette azt, hogy én egy vezetőül ajánlkozott pásztornak nyomdokait követve, a sziklahegy csaknem falmeredek oldalán, még gondolatban is borzalmas helyeken, felhatoltam a hozzávetőleg 3000 láb magas sziklaóriásnak tetejére. Mily csodás látvány tárul innen fel a szorosra, melynek leirhatlanul nagyszerű madártávlati képe tünik fel; a sziklák roppant halmaza közt csak az a szűk kanyargó völgy képezi az ember egyedüli útját; a többi mind a természet nagyszerüségének oltárát ékiti, azok a megdöbbentő sziklaóriások mind ez oltár szoborékeit alkotják.

A toroczkó-szent-györgyi vár nyugatról nézve. (Rajz. Greguss J.)

A toroczkó-szent-györgyi vár nyugatról nézve. (Rajz. Greguss J.)

És mily szépnek, mily üdének tetszettek a szoros két végénél feltünő, az ember szolgalmának tért engedő, zöld völgyek, melyeknek egy foltocskája ide is felköltözött; mert a Csetátyé vihar seperte tetőorma, nemcsak a kilátások egyik nagyszerübbikét, hanem egy ritka természeti tüneményt is mutat, mert ott egy kraterszerű bemélyedésben a legbujábban tenyésző fű nő, egy valóságos szikla meleg ágyba ültetett tündér kertecske, melyet e fű szegény vidéken a kecskepásztorok akként hasznositnak, hogy kötelen felvont és leeresztett kecskéikkel étetik le. A hely, hová még kecske sem tud felhatolni, ellenség ellen is biztositva van, s igy nem lehetetlen, hogy a környék lakossága vész idején ezen természetileg erős helyet menhelyül használta, honnan vár elnevezése is származhatott. Ezen indokolást kell elfogadnom, mert az ott követelt várnak mi nyomait sem tudtam felfedezni. De szálljunk le vészesen nagyszerű sziklapáholyunkból, hogy pár szóval az e szorossal egybefűződő eseményeket elsősoroljuk. A mily ismeretlen volt e szoros idáig, épp oly ismeretlen annak történelme is, pedig mint az érczdús nyugati havasoknak egyik fő útja, kétségtelenül kellett, hogy szerepeljen a hadjáratok és a honvédelem történetében. Erőditett védbarlangjai, sőt maga a Csetátyé is arra mutatnak, hogy ellenség többször fenyegette e tájt, s feltehetjük, hogy ezen hadászatilag fontos hegyszorosban nem egyszer vívatott a honvédelemnek elszánt harcza, bár a történelem alig hagyta fenn egy-kettőnek emlékét.

Fennebb T.-Szent-György leirásánál tárgyaltuk, hogy Rudolf császárnak egyik kalandor vezére Hofkircher János 1605-ben Aranyosszék feldúlása után, miként ütött T.-Szent-Györgyre, s kalandor társaival miként bünhödett éppen itt e szoros sziklái közt. E mellett egy fényes győzelem emléke is fűződik e szoros szikláihoz, melynél a hont dúló ellen nagy számának megsemmisitése és elüzésére önmagok is közreműködtek a harczhoz védfegyverül szolgáltatott szikladarabjaikkal. Ugyanis 1658-ban, midőn a II. Rákóczi György letételére bejött törökök Fehérvár feldúlása, Enyed felégetése után sept. 11-én Toroczkóra indultak, a Kőszorosában az odasereglett magyar és oláh nép kőzáporral fogadta és visszaüzte*Lásd Kővári Erd. Tört. V. k. 73. lap.. Egyetlen győzelem, mely a haza át meg át dúlásának keservteljes korszakában némi vigaszként felmerül. Ekkor szerepelt a hagyományok szerint a Csetátyé is, honnan a magát megrohanás ellen biztosságba helyezett nép nagy szikladarabokat görditett le, melyek a roppant magasságból való sebes lezuhanásukban egész csapatjait zúzták el a törököknek, kik ezen való rémültökben eszeveszetten menekültek, de nem volt hová, mert minden hegy, minden szikla rakva volt harczosokkal, kik mint a haza boszuállói nemtői, golyó és kőzáporral teriték le a rémült ozmánlikat, kik közül mind az, mi a szorosba behatolt volt, elpusztult, s hadseregüknek csak azon része menekülhetett, a mely künn volt a nyirmezői völgyben.

Ily részleteket beszél e csatáról a néphagyomány, igy egésziti ki a nemzetek élő krónikája a történelemnek rövid följegyzését. 1736-n a természet folytatott itt rémletes harczot, mert máj. 28-án iszonyú vihar keletkezett, a lecsapó villámok egész sziklákat ontottak le, ugy hogy több időre a szoroson való közlekedést teljesen elzárták, mig a megáradott patak minden hidat elsodort, embereket szekerestől, ökröstől elusztatott*Apor Péter Syn. mutation. Lásd Magyar Tört. eml. 11. k. 196. lap..

A szoros alsó torkolatán aló a kertek zöldellő keretébe foglalt Nyirmező (oláhul Pojána) tünik fel*Az itt teljesen kifejlődő termékeny völgyben van alább Vládháza (oláhul Kákova), Muzsina (Marzsina) és Fel-Enyed, melyek gyümölcstenyésztésükről nevezetesek. A Völgy pataka Nagy-Enyednél ömlik a Marosba., de miután czélunk – a toroczkói völgynek végpontjáig való következetes átkutatásával – el van érve, e pontról megtérünk, legfelebb visszaútunkon való változtatás kedveért azon szabadságot veszszük magunknak, hogy a Nyirmezőnél beszakadó Rákospatak völgyén folytassuk útunkat. Ezen patak a kőszoros háta mögött (keletről) azzal párhuzamosan fut le, s völgye nagyszerű sziklahegyek által van bekeretelve, melyek gyönyörű idomzatukkal bár hol másutt bámulatra ragadtak volna, itt azonban, főleg a Kő-szoros nagyszerű képletei után, hidegen hagytak, felemlitjük mindazonáltal a patakfőnél messze fenn fekvő Hosszukőt, mely a völgy nyugati oldalán függélyesen emelkedik, s melyet a néprege óriások egykori lakhelyének tart. Oly nagy volt az itt tanyázott óriás, hogy a hegy sziklaormára feküdve, az aljban levő Purkára kútjából ivott; a hegyélen két roppant láb idomú bemélyedést mutatnak, mely az óriás lábnyomaként szerepel a nép hitében. – A Hosszukő oldalában egy igen szép barlang is van; szűk bejárata csakhamar egy nagy egyház terjedelmével biró sziklaterembe juttat, melynek kúpidomzatú szirtboltozata gyémántként ragyog a csepegés-jegeczek lerakodásától, mig máshelyt oldalain függönyszerű gyüretekben csüng alá. A teremből egy magasabban fekvő folyosó indul ki, melyhez létra hiányában nem tudtunk eljutni; ezen folyosó a néphit szerint oly messze elhatol, hogy azon haladva innen két óra távolra a sz.-györgyi völgyben levő Malomkőlyuka nevű másik barlangnál lehet kijönni. – El is hatoltunk mi egész odáig, nem a néphit szerinti földalatti alagútakon, hanem magas hegyeken át; megnéztük a nép fantasiájában oly nagy egybeköttetéssel biró barlangot, mely a bedellői malmok felett van, honnan neve is származik; azt nevezetesnek is találtuk; főleg sajátságos bejárata miatt, a mennyiben az egy függélyesen lemélyülő oly kis üregből áll, melyen csak karcsu ember tudhat leereszkedni, s épp e kisszerű lejárat miatt lesz meglepetve az oda bepuffanó, (mert létra hiányában oda csak beesni lehet) azon 50 lépés átmérőjű tágas barlang által, melynek lételét korántsem sejtette. E barlangot a pásztorok szokták nyájaikkal éji tanya, vagy vihar elleni menhelyül használni; ellenség ellen is nyujthatna az védelmet, mert a szántás alatt levő térhelyen ily barlang lételét senki sem sejtené, nyilatát pedig egy bokorka odaillesztése által teljesen felismerhetlenné lehetne tenni.

Ezen igen kevesek előtt ismeretes barlangra nézve, melyet főleg sajátságos elhelyezésénél fogva eléggé nevezetesnek hiszek, felemlitem, hogy a néphit szerint távoli egybeköttetése volna; és bár mennyire kerestem is, még csak a feltevés valószinüségét okadatolható nyomra sem akadhattam, mert annak terjedelmes s robajos viszhangot adó termén kivül semminemű folyosója nincsen.

Barlangászatunk visszavezetett a kedves toroczkói völgybe, melyen midőn csodás folyamrendszerénél fogva fel- és leútazva végig vonulunk, tekintetünk, figyelmünk, mind felkarolja azon sok szépséget, mit a természet keze itt oly pazarul halmazott egybe; a völgy minden hantja, az azt környező havasok minden sziklája ismerős és kedves előttünk; a nép, mely itt fáradozva hullámzik, teljes rokonszenvünket birja, s azért, midőn e kedves völgytől búcsút veszünk, fájó érzet lepi meg lelkünket, s szivünket a viszontlátás igéretével kell megnyugtatnunk. De még másik fájdalmas megválás is vár reánk, mert im a Borévnál elhagyott toroczkói völgyből az Aranyos szorosába értünk, melynek arany homokot hömpölyögtető hullámait követve eljutunk az emlékszentesitett Keresztesmezőre, hol útunk a Székelyföld véghatáraira vezet. Búcsút kell itt vennem azon földtől, mely mint szülőföldem, mindenekfelett kedves előttem; el kell válnom azon néptől, melyet, mert nemes tulajdonait ismerem, végtelenül szeretek; el kell hagynom azon területet, melynek minden tája, minden hantja oly ismerősen mosolyg felém, melyhez éltem minden kedves emléke, létemnek minden öröme csatol, miért az elválás elviselhetlen is lenne reám nézve. Nem, kedves szülőföldem, kedves székely népem, én tőled megválni nem tudok, ha e lapok végsőjén megszakad is köztünk azon lánczszemsorozat, mely 8 évi érted való munkálódásom alatt oly szoros szellemi köteléket alkota, ha netalán eszme és munkakör másfelé vinne is, de azért minden gondolatom, minden kedves visszemlékem, lelkem minden szeretete, szivem minden dobbanása néked lesz szentelve, s igy én tőled távol lenni, tőleg elválni sohasem fogok.

A toroczkóvölgyi Kő vagy kőközi szoros felső torkolatjának látképe. (Rajz. Greguss János.)

A toroczkóvölgyi Kő vagy kőközi szoros felső torkolatjának látképe. (Rajz. Greguss János.)