Előszó (részlet)

A halál megváltoztathatatlan, de viszonyunk hozzá megváltoztatható, s ebben lehet és szükséges az embereknek segíteniök egymást.

Úgy vélem, ember és halál kapcsolatának jobb megértésében valamennyiünk számára segítséget kínálhat az etnothanatológiai, folklorisztikai vizsgálat, amely egy sajátos kultúrájú társadalmi nagycsoportnak - a magyar parasztságnak - a haldoklóról, a halálról s a halottról kialakult tudását szándékozik feltárni. Jól tudva azonban, hogy a sokgyermekes, ám rendkívül magas gyermekhalandóságú, a szabadföldi munkában nemcsak megrokkanó, hanem belőle életkedvet és kitartást is merítő, betegeit azonban végül is - a szó mai értelmében - nem gyógyító paraszti társadalomban más a halál élménye és társadalmi lebonyolítása, mint korunk betegségorientált, túlgyógyszerezett és nyugdíjas-domináns világában.

Írásomban igyekeztem megvilágítani azokat az égető hiányokat, amelyeket a halálra készülőkkel, haldoklókkal és hozzátartozókkal kapcsolatban munkám során - a magánéletben és az egészségügyi szolgáltatás keretei között - tapasztalhattam. Abban a reményben írok, hogy nemcsak hiteles néprajzi megközelítést nyújtok a választott témáról, hanem e más kultúra vizsgálata során talán találhatok néhány olyan támpontot is, amely korunk emberét segítheti a mulandóság gondjában. Ebben az örök gondban, amellyel az ember ma - nem közösségi, hanem intézményesített körülményei folytán - menthetetlenül magára marad.

Ez a kötet szervesen illeszkedik korábban megjelent könyveimhez: a Magvető Könyvkiadó által gondozott s 1981-ben kiadott A halál tükrében című etnothanatológiai esszéhez, amelyben korunk emberének a mulandósághoz fűződő viszonyát igyekeztem megismerni, valamint a Temetők művészete című tanulmányhoz, amely a Corvina Könyvkiadó jóvoltából 1983-ban került az olvasók kezébe. Ez utóbbiban a halottak emlékét őrző, megkülönböztetett fontosságú területhez, a temetőhöz fűződő hagyományokat, illetve annak jellegzetes tárgyi világát kívántam bemutatni. A mulandóságra vonatkozó paraszti ismereteket először egy kisebb tájegységben vizsgáltam. Erről tanulmányom 1978-ban a Studia Folcloristica et Ethnographica sorozatban Temetők az Aggteleki-karszt falvaiban címmel jelent meg Debrecenben.

Az évek során sokan és sokféle segítséget nyújtottak számomra. Nevük egyenkénti felsorolása helyett valamennyiüknek együttesen mondok itt köszönetet. 1971 óta bejárhattam a magyarok lakta területek legjellegzetesebb tájait. Falvakban és városokban, családi környezetben és kórtermekben, idősekkel és fiatalokkal beszélgetve bővíthettem ismereteimet. E beszélgetések nemcsak adatokkal szolgáltak, hanem személyes jellegük folytán formáltak engem is.

Így vált lehetővé, hogy e különösnek tetsző téma nemcsak nyomasztó, de felszabadító hatással is lehetett rám.

[...]

Kunt Ernő

Miskolc, 1986. május 30.