Telek József

Mondatott Szöged városában

Havasokra, havasokra! tornyos halmokkal felmagosztaltatott hegyekre siessünk, ájtatos lelkek! Havasokra és a szent halmokra siessünk! Mert amint régen megjövendélé Abdias próféta, sehol bátortalan ügyünkben fel nem találjuk bátorságos boldogságunkot, hanem egyedül a Sion hegyén a szabadulás. Jártam ugyan én, megvallom, sokat, fáradtam eleget, és a kerék csillagos ég alatt bujdosó elmémmel nyughatatlankodtam mindenütt, hogy mái nap tinéktek, nemes, királyi, szabad Szöged várasábul ezen Havi Boldogasszony templomába egybetódult sokaság, valahol e boldogtalan világnak térmezein oly kellemetes helyet mutathatnék, ahol bátorságos boldogságunkat feltalálhatnánk; de haszontalan fáradtam, haszontalan munkálkodtam, sehol boldogtalanságnál egyebet nem találtam.

Vigyáztam ébren a mennyei Jegyes szavára, azért is utána indultam, midőn eképpen szóla: Veni dilecte mi, egrediamur in agrum. Jer, én szerelmesem, menjünk ki a mezőre. De mit találék a mezőkön? Nem mást, hanem éktelen boldogtalanságot. Itten szomorúan szemléltem a vérszopó Káintul megöletett ártatlan Ábelt. Itt könyves szemekkel néztem a bátyjaitul mély száraz kútban vettetett Józsefet. Itt találtam a Saul előtt setét barlangban lappangó Dávidot. Itt most aratásnak idején láttam Salomonnal a testfárasztó súlyos munkát, melyben hívság vagyon és gonosz gyötrelem. Hallám másutt a kertben készülő Jegyes szavát: Veniat dilectus meus in hortum suum. Jöjjön az én szerelmesem az ő kertében. De utána menvén a kertben, ott is megrémíte engem a mi első szüléinknek szörnyű boldogtalansága, és mintegy minden fűszálak, gyümölcsös fák látszanak vala szememre hánni: Ibi corrupta est mater tua, ibi violata est genitrix tua. Ott fertőztetett meg az anyád, ott szeplősíttetett meg a te szüléd. Elmenék azután a kulcsos várakba, várasoknak kerengő utcáira, mivel a Jegyestül is hallám: Per vicos, et plateas quaeram, quem diligit anima mea. A szorosakon és utcákon keresem, akit szeret az én lelkem. De a várakban s várasokban is nem kívánt boldogságot, hanem bánatos szívvel tapasztaltam, mely boldogtalanul egy Betszabé asszony szépsége által gyalázatosan megesnek ama palotákon sétáló Dávidok. Mely boldogtalanul a gyenge Dalila köteleivel megkötöztetnek s rabságra esnek az erős Sámsonok. Mely boldogtalanul rémittya meg egy táncoló Heródes leánya ama szent igéket hirdető s pusztákon kiáltó Jánosoknak szavait. Egyszóval a várasoknak utcáin találtam ama telhetetlen dúsgazdagokat, kacéros öszvéreket, egymást mardosó viperákat; és a boldogtalan világnak csak tettetős s színes kendőztetéssel tündérkedő javait, mulandó hívságit, melyek a gondatlan föld lakosinak szívét nem hogy boldogítanák, hanem szütelen háborgó nyughatatlansággal gyötrik, faggatják, gerjesztik, emésztik.

Havasokra! havasokra azért, és a szent hegyekre siessünk, ha a mi bátorságos boldogságunkot fel akarjuk találni! Itten, itten az irgalmas Anyának oltalma alá futván, maradunk bátorságossan a bosszúálló Isten haragjának mennykövei között. Tapasztalta ezt sok ízbe apostoli magyar hazánk is különös vigassággal. Tapasztalták országunknak ragyogó csillagi, hajdan koronás királyai: Szent István, László, Lajos, több következendőkkel, akkor főképpen, midőn a föld népének egeket bosszontó gonoszságáért bocsáta ugyan a bosszúálló Isten egész hazára dühös ellenségeket, kora háborúkat, pogány tatárnak rablását, siralmas pusztulásokat; de azonban minden fene ellenségek, kik országunkat s édes nemzetünket a veszedelemnek feneketlen örvényében ügyekeztek dönteni, ideig tartó birodalmok után orcapirulással elszéledtek, messze futottak; az ország pedig, melyet Szent István, első királyunk s apostolunk mind koronával együtt Nagyasszonyunknak oltalma alá ajánlott, és amelyben sok szentegyházak, szerzetes klastromok az Isten Anyjának tiszteletére ájtatos buzgóságból építtettek, mái napig is, noha nem hajdani, de szép kívánt virágában megmarad, és örökös hálaadással megisméri, hogy az irgalmas Szűz Anya hatalmas oltalmazó, Firmamentum virtutis, tegimen ardoris, et umbraculum meridiani. Erős oszlop, a hévségben levél-szín és a délnek árnyékozója, kegyelmezés a bántásban és segétség az esetben.

Nem hozok elé több országokat, nem szólok édes hazánkban Nagyasszonyunk oltalma alatt boldogult várasokrul, hanem téged kényszerítlek, nemes királyi, szabad Szöged várasa, mondd meg, amit tapasztaltál; ismérd meg, minémű bátorságos havasokon maradtál meg ennyi sok rettenetes veszedelmek, háborúk s pusztulások között eláradott gonoszságért, csak az elmúlt utolsó romlásában is, országunknak, akkor tudniillik, midőn az 1526. esztendőben, Mohács mezején történt szerencsétlen veszedelem után, nemes hazánknak fényes csillagi homályba borultak; kulcsos várai pogány kezében estek; örökségeink, népes várasaink, tűz, vas által pusztíttattak; az igaz Istent imádó keresztény népnek színe, mint oktalan barmok, ezres csoportokkal török rabságra hajtattak. A sok szentegyházak, melyekben Istennek élő áldozat bémutattatott, földig rontattak, barmok, vadak barlangjává lettek.

Feldúlattak, égettettek csakhamar Mohács veszedelme után Szent Ferenc atyánk fiainak Salvatoriana provinciájában hatvannyolc klastromok; mégis négy azok közül, melyek az Isten Anyjának tiszteletére valának építve, úgymint ezen szögedi, gyöngyösi, csíki, szakolcai, a pusztulásokban is egészlen el nem pusztultak, mivel Boldog Nagyasszonyunknak áldása áradott azokra: ő áldása megáradott, mint a folyóvíz. Elfogytanak ugyan azon Üdvözítőnk provinciájában vas, dög és csendes halál által ezerhétszáz szerzetesek, úgyhogy a szörnyű üldözések között ötven esztendők után alig maradának életben harmincketten, de mindazáltal ezen szent havason az Havi Boldogasszony temploma mellett mindenkor maradtak s laktak vala némelyek, akik siralmas üldözések, verések, taglások között is úgy mozdították elé éjjeli és nappali karbéli éneklések mellett az Isten és Isten Anyjának tiszteletét, úgy szeldelték mind itt benn, mind kívül az egész tágas tartományon lelki éhségben lévő keresztényeknek az evangéliomi morzsalékos kenyeret, hogy egyszersmind ezen nemes királyi, szabad Szöged városában a legmostohább időkben, közel kétszáz esztendőkig, mint vigyázó lelki pásztorok, a parókiának terhét is egyedül magok viselnék. Mivel az irgalmas szent Szűz, amint hív tisztelő népét, úgy tiszteletét terjesztő szegény szerzetes fiait is oltalmazta, és mindenkor volt ezen várasban: Firmamentum gentis, stabilimentum populi. A nemzetségnek erőssége, a népnek támasza.

 

1759




Hátra Kezdőlap Előre