Csúzy Zsigmond

Értekezés a szelekről

Aminémű szelektől háborgattatnak a tengerek, fel s alá hányattatnak a hajók és gályák, és gyakorta veszedelmes kősziklában ütköztetnek, vagy mély örvényben boréttatnak, annyi sokféle nemeket sajdétom én azoknak, hogy bizonyos számát alig tudhassa az ember. Némelyek tizenkétfélének alétják; némelyek tizennégynek; némelyek többnek; némelyek kevesebbnek. Én az íráshoz szabván magamat, mindazokat négy főbb részre osztom, kik is eredetet a világnak négy részéről vesznek magoknak. Első Eurus, aki napkelet felül fúj. Második Favonius; ez napnyugotról lengedez. Harmadik Auster; ez délről támod. A negyedik pedig Aquilo, mely északrul ostromol. Hasonlóképpen azoknak a zúrzavar szeleknek, melyek az ember szívét szokták háborgatni, Climacus bizonsága szerént, bizonyos száma nincsen. Szörnyűséges kegyetlen tengeren evezvén, számtalan sok szélvész, habok és örvények közt költözünk (úgymond) által, mert valamennyi feslettség és gonoszság környékezi az embert, annyi sokféle szélvész háborgatja s lelki hajótöréssel nyakát szakasztja.

Négy vagyon legfőbb ezek között, melyek az ember szívét a többinél inkább ostromolják s nyughatatlanétják. Most mintegy megdagad és felemelkedik a kevélységtől; most tajtékozik a mérges haragtól; most habzik a délceg és viszketeges testtől; most pedig háborog a fösvénységtől. Erre nézve mondja egy tudós bölcs: Orientalis spirat superbiam; Oocidentalis avaritiam; meridionalis luxuriam; Aquilo demum, iram et vindictam; hogy a napkeleti kevélységgel fújdogál, sőt dühösséggel háborog. Első tehát Eurus, napkelet felől fújván, azaz felfualkodó kevélység: ennek fúvására felgerjed az ember szíve, és mintegy megdagad; elméjében forgatván tudniillik kitől származott légyen, nemes szüléit, gazdag rokonit, őstül maradt jovait, kincsét, gazdagságát, tisztit, méltóságát, s annyira felemelkedik ezek miátt (úgymond Innocentius névű harmadik pápa), hogy magát jobbnak ítélli lenni, vagy azért, hogy ím tisztben, felsőségben helyheztetett, avagy nagy nemből szármozott; azért is előbbi jóakaróit, pajtársait megveti, megutálja; tegnapi barátit, ismérőit nem isméri; fennhéjazva dúl-fulással szól; fennpekve nyakaskodik; s mindeneket zsámolyul lábai alá tapodván, méltóságokkal elmélkedik, és Ikárustul kölcsönyözött szárnyokkal, a száraz persvasiók szelétől föl s alá és gyakortább magán kívöl ragadtatik.

Kihez képest hasonló hasonlatossággal szóla vala Aranyszájú Szent János, az Antiokia-bélieknek, mondván: Valamint némely rettenetes szelek a tengerre rohanván, azt éppen felforgatják, úgyhogy még a fenekén lévő fövény is megzavarodván, öszveegyeledik a vízzel, így szinte a felfualkodott kevélység és nagyravágyó magahittség, holott a szívben béférkeznek, mindeneket feltúrnak, zavarnak, s teljességgel felforgatnak, és megeresztett vitorlákkal ragadtatnak; most az egek felé emeltetnek, most pedig a mélységre rohantatnak; s végre (amint próféta Isaiás szóll) tapodtatásra és siralomra dagadoznak.

Példánk világbíró Sándor ebben, aki meggyőzvén Dariust, a perzsák királyát, azt mondja felőle a Szentírás, hogy felfualkodék és felemelkedék az ő szíve; úgyhogy még embernek sem alétotta magát, hanem Jupiter fiának. S erre nézve királyi címerére mennykövet szokott irattatni. Noha ennek a Jupiternek mennykőre, nem vala szüksége, hogy az égből levettethetnék, mert egy sérelmes lövés porrá-hamuvá tötte, és bátorságossan evedző hajóját örök veszedelemre hanyatt s homlok rohantatta. Így Pompejust, Sejanust, Ruffinust, Belizariust más sok százokkal, kiknek a jó szeréncsétől gerjedezvén szívek, a kevélység szele mindaddig hánta-vetette szerte-széjjel, mígnem hajótörést szenvedvén, ezek is első örömöket gyalázatos siralommal határozták. Ugyanis ez, ez a felfualkodott kevélység zúrzavar szelének tulajdona, mely mennél magasban ragadja az embert, annál nagyobb veszedelmes mélységre taszítja, úgyhogy valaki azután vakon rándul, méltán mondhatja végre Dáviddal: a tenger mélységére jutottam, és a szélvész elburétott engem.

Második szél, mely napnyugotról kedves lengedezéssel fújdogál, Favoniusnak, vagyis Zefirusnak neveztetik. Kedves, kellemetes vagy nevezetes; rakva mindaz sok veszedelmekkel. Mert ez a szél (Cluverius bizonsága szerént) hideg és nedves, ezért is leggyakortább szélvész és égi háború szokott belőle származni. Ezen a szélen a gazdagsággal telhetetlenkedő fösvénység árnyékoztatik, és a pénznek rendetlen kívánsága, mely noha az ember előtt gyönyörűségesnek látszik ugyan, de sok zúrzavar szeleket szokott okozni s veszedelmessen fel és alá hagyigálván a hajót, soha nem hagyja nyúgodni. Nyilván általlátta volt ezt Aranyszájú Szent János, ugyan ilyen hasonlatosságban szólván. Valamint (úgymond) a tenger soha habok nélkül nem látszik, úgy a fösvény szíve félelem, fájdalom és felettébbvaló szorgalmatosság nélkül nem találtathatik. Igaz (utána veti), hogy gyakorta a szélvésztől fel s alá hányattatnak a vizek, de ismég lecsillapodnak; megindul a föld, de megént megállapodik; ég a tűz, de elfogyván eledele, megént elaluszik: holott pedig egyszer az embert, a fösvénység háborgatni kezdi, soha nem nyughatik, mert meg vagyon írva: kik gazdagok akarnak lenni (mely tulajdonok a fösvényeknek), késértetben esnek és az ördög tőrében, sok haszontalan és ártalmas kívánságokba, melyek az embert halálba és veszedelembe meréttik, mert minden gonoszságnak gyökere a kívánság.

Harmadik szél, mely ezt a nagy tengert, az ember szívét háborgatja, északról fúvó Aquilo, kemény, kedvetlen és igen erős szél, mely még a nagy fákot is gyakorta kitekeri tövökből. Ezen a bosszuló harag értetik; mely, mihelyett támad, ottan az ember szíve nekimérgesedik, bosszulásra tajtékozik, s mindaddig dúl-fúl, míg (valamint Jób pátriárka háza) maga ellenségével együtt egyben nem omlik. Itt pedig az legcsodálatosb, hogy ezt a rút zúrzavar szelet vagy egy csekély szócska, egy görbe tekéntet vagy egy balvélekedés mindjárt feltámaszthatja, ahová célozott Szent Ágoston doctor, mondván: egy becstelen szót hallasz, s máris a héjjazaton a tűz, fúj a szél; haragszol, hab vagyon: így fújván a szél, emelkedvén a hab, veszedelemben forog a hajó, veszedelemben a szív; mert bosszulásra sietvén, ahol nem is vélnéd, ott szenvedsz hajótörést. Miért? mert Péter hajójában aluszik tebenned a Krisztus; azaz elfeledkeztél Krisztus Urunkról, aki azt parancsolja, hogy nemcsak felebarátotokat, hanem még ellenségteket is szeressétek.

Negyedik szél délről fúvó Auster. Ez természet szerént heves és nedves lévén, számtalan sok eszveszéseket s betegséges nyavalyákat szerez. Ezen a feslett kívánság és mindennémű kacéros bujaság árnyékoztatik. Oh vélitek-e, mennyi szerencsétlenséget s szerencsétlen hajótöréseket hoz magával ez a zúrzavar szél? Megfelel Szent Ambrus doctor a kérdésre, s azt mondja: minden egyéb gonoszságok fölött, legkegyetlenebb a bujaság ösztöne, mely az ember kívánságát soha nyúgodni nem engedi; éjjel buzog, nappal óhajt; s megfosztván az okosságtól, vakon rohantat a veszedelemre. Világos példánk Holofernes ebben; sőt a természet csodája, Sámson és a bölcsességnek fényes tüköre, Salomon, kik a botránkozásnak kőszálához ütközvén, az örök gyalázotnak örvényében merültek. Kikről valóságos az, amit az Isten lelke mondott vala Ezechiel próféta által: A déli szél megrontott téged a tenger közepin. Kire nézve, oh fussatok, szaladjatok, ez előtt a buja szél előtt, mert jaj, jaj! annak, valaki ennek mérgét egyszer magához szíja; ám hacsak kiváltképpen való malasztja Istennek nem kormányozza igyét az ilyennek, véle együtt a gyehenna tüzére okádja ki lelkét. S ezért is mondatik, hogy ez a mételyes szélvész többet vér a földhöz s többet emészt meg, hogysem mint a fegyver. Sőt ha az ifjak közül százan elkárhoznak, szárnyas Cupido mérges nyila, Auster déli szele miatt vesznek el kilencvenkilencen; az egyike pedig más valamely gonoszságért szenved hajótörést.

Ezek a négy dögleletes szelek, melyekkel mind a tündér világ, mind a délceg test, mind pedig a pokolbéli sátán szüntelen ostromolják, háborgatják és nyughatatlanétják a gyarló ember szívét, s gyakortább labyrintusos kelepcében is keverik.

Bezzeg különb s megböcsülhetetlen drága szelei vannak a mái vigasztaló Szentlélek Istennek, melyekkel az ő kincses tárházából kedveskedik, s ugyanazokkal elevenétvén s gyönyörködtetvén, végre kívánva kívánt örök mennyei jókra vezeti híveit.

Első ezek között is a napkeleti, mely üdvösségessen lelki szemei eleiben tészi az embernek maga eredetét, kiről Szent Bernárd apátúr: utálatos gané közt nemzettetünk, alkottatunk; setétségben nevekedünk és fájdalmakkal születtetünk, sőt kilenc holnapig terhelvén anyánkat, mint a mérges vipera, végre szaggatjuk, rongáljuk. Mely üdvösséges elmélkedés nagyon elrettenti a bűntől az embert, és az örökös jóknak keresetekre ösztönözi.

Második a napnyugoti, mely tudniillik halálára emlékezteti az embert, s úgy tetszik, mintha minden fertály órában azt súgná, azt mondaná: morieris tu, et non vives; vigyázz! mert se óráját, se pontját nem tudod, melyben elrántják a gyéként alúlad, morieris, meghalsz, s koporsódban szállasz, ahová csak a jótétemények lésznek kísérőid. Ilyekkel és ezekhez hasonlókkal vettetnek meg a mulandók, és egyedül csak az örökkévalókra figyelmeztetnek; netalán feledékenységben vévén magát az ember, néki is valaha az mondattassék, ami a dúsgazdagnak: Stulte, hac nocte repetent animam tuam.

Harmadik, északról fúvó Aquilo, mellyel az utolsó ítélet rettenetességére és a bűnökért való kínok méltó figyelmére serkengeti az embert, hogy azt voltaképpen megfontolván, tanácsosbra nyújtsa ki kezeit. Mert ugyanis ez az a szél, mely a Libanus cédrusit és a Básán cserfáit kidönti tövökből; azaz a pompás méltóságokban és kincses gazdagságokban hivalkodókat annyira megrezzenti, megijeszti, hogy végbúcsújokat vévén elébbi hívságos állapotjoktól, setét barlangokban vészik magokat első remete Szent Pállal; vagy szerzetes rekesztékekben seraphicus Szent Ferenccel. Ez a kemény szél rontja öszve Tharsis hajóit, s azok helyett isteni félelmet tüntet szívünkben, mely is, valamint az északi szél, elhajtja az esőt, úgy ez is a bűnök zúrzavarát s amaz szovai szerént Szent Dávidnak, Flabit spiritus ejus et fluent aquae; üdvösséges vizet, sűrű könnyhullatásokat szerez szemünkben, mellyel lemosattatik lelkünk fekélye.

Negyedik és utolsó a déli Auster, mellyel a mennyeiekre ébreszti az embert. Ez a kívánva kívánandó Szentlélek szele minden sanyarúságot, üldözést, fájdalmat, becstelenséget, szegénységet gyönyörűséges lelki vigasztalásra fordét és változtat, úgyhogy ennek reménségével tápláltatván, a magában szállott keresztény ember e világnak gyúkdosó tövéssét jóillatú rózsának alétja. Melyre nézve mondja vala Szent Gergely pápa: Si consideremus, quae et quanta sunt, quae promittuntur in Coelis: vilescunt omnia quae habentur in terris. Ám mihent ez a szél illeti szívünket, ottan kiáltunk Szent Pállal: Cupio dissolvi et esse cum Christo. Ottan megutáljuk a sertések malátás moslékját, és az angyalok kenyerére vágyódunk; megvetjük Babylon folyásit, és az igaz gyönyörűségnek patakit óhajtjuk; megtapodjuk Sodoma almáit, s minden világ tündér dicsőségit és az örökkévaló jókat kívánjuk, keressük. Mert ennek, ennek a lelki édességnek vagy egy cseppje többet ér s többet is viszen végben (úgymond Richard) hogysem e világnak mindennémű gyönyörűsége.

 

1725




Hátra Kezdőlap Előre