Geleji Katona István

A bátorító

Amiképpen hogy a tűz erősít és sűrűsít, mert a tűznél megsült és fővt hús sűrűbb és erősb szokott lennie, mint a sületlen avagy fövetlen, úgy a Szentlélek is a lágy, lankadt és félelmes szüveket az ő melegségével meg szokta erősítenie és bátorítania, mint ezt az ő munkáját az apostolokban mindjárt kimutatá; mert akik azelőtt féltekben bérekeszkedtek és a zsidók előtt lappanganak vala, s Szentlelket elvévén, ottan közhelyre előállának, kibúvának a lyukból, a piacra kikerekedének, a sok nemzetségek közzül öszvegyülekezett sokaság közzé ölgyeledének, és a Jézus nevéről nagy fennszóval és bátor szűvvel vallást tévnek. Nem jut immár eszekben a félelem, hogy a Christus hóhérjai még élnek, akik az ő tanítványjainak életekre is törnek vala, és őnékik is azon lévvel fizetnek, amellyel az ő mestereknek. Azelőtt Péter egy hitván szolgálóleány előtt nagy szabódásval és esküvésvel megtagadta vala, ha a Christust még csak nem is ismérné, de a Szentléleknek vétele után annak nevét a sűrű és tolongó gyülekezet előtt bátorságval vallja, és annak kegyetlen gyilkosainak istentelenségeket, hamis törvénytelenségeket félelem és rettegés nélkül szemekre hányja.

Láss csudálatos metamorphosist: ihol a viasznál lágyabb és a félelem miatt elolvadt szüvek mint megvastagodtanak! ihol a szarvasok mind oroszlányokvá, a galambok mind saskeselyűkvé változtanak! Ezen erősítő és bátorító erejét tapasztalták magokban meg a Szentléleknek az ő mártíromság-senyvedésjekben is, amelyben annak segítsége által minden kénzó szerszámokat, minden kegyetlen elméktől gondoltatott szörnyű kénokat, békeséges és erős elmével való szenyvedésekvel meggyőztenek, mint az ő martyrologiumokból, aki akarja, megláthatja.

Ma sincsen ilyen hatható fogonatos erő nélkül a híveknek szüvökben a Szentléleknek munkája, mint ezt minden keresztyén, akiben a Szentlélek lakozik, bizonyoson magában megtapasztalja; de legmegtapasztalhatóbb ez a Szentléleknek munkája az egyházi szolgákban, akik noha természet szerént félelmesek és szelídek a felsőségek előtt, a templumon kűvöl bátortalanok, ha vélek beszéllnek, az inaik előttök ugyan lantolnak; de ha a prédikállószékben felállanak, senkitől semmit sem ipallanak, hanem csak oly bátran beszéllenek nékiek, mintha csak káposztafejek volnának; úgy odamondják szemekben, úgy reájok hányják a beszédvel, hogy ugyan vakarják a nyakokat belé. Honnan vagyon ez? A Szentléleknek bátorításából, mert nem ők, akik szóllanak, hanem az ő Atyjoknak lelke szóll őbennek.

Ez biztatá a prófétákat, hogy az Isten szavával meg mernék feddenie a farkasnyakú zsidókat, ez bátorítá néki az Illyést, hogy az őtet halálra kerestető Achab eleiben menne, és őtet szemtől szemben Izrael háborítójának és az Isten parancsolatinak elhagyójának s bálványozónak mondaná. Ez feddeté meg Keresztelő Szent Jánossal a phariseusokat és sadduceusokat, viperáknak fajzatjainak mondatván véle őket; ez a kegyetlen Heródest az ő ángyával való élésért; ettől indíttatván mondá Szent István a próféták vérében kenődött vakmerő zsidókat kemény nyakúaknak, környülmetélkedetlen szüvűeknek és fülűeknek és Szentlélek ellen tusakodóknak. Sőt még a külső igazgató személyeket is ez tötte alkalmatosokvá az ő tiszteiknek boldogul való elviseltetésekre, avagy valami nagy dicséretes, erős férjfiúi cselekedetekre, mint Jephtét, Sámsont, Sault és mindeneket, akiket mind alkalmatlanul talált, hanem ő tötte őket alkalmatosokvá, nemkülönben, mintha botokból csinált volna borotvákat.

Ezek rövideden a tűz és a Szentlélek között való hasonlatosságok, amelyekért a Szentlélek tűznek formájában jelent meg.

Mely hasonlatosságból intetünk a kegyes, józan és mértékletes életre, mert amiképpen hogy a tűz eloltatik a nedvességvel, úgy a Szentlélek is a bornak a sokával, s ezért int így a Szent Pál: A Lelket el ne oltsátok, úgymond, hanem sőt inkább a mi józan, tiszta és mértékletes életünkkel élesztgessük és gerjesztgessük.

 

1645




Hátra Kezdőlap Előre