Káldi György

Bibliai előképek

Mózes második könyvében az égő, de meg nem emésztődő csipkebokor, mely a láng között meg nem bántódott, a Szűz Máriának bűn nélkül való fogantatását példázta, amint Theodorus ancyrai püspök írja: ha, úgymond, azt az alávaló fácskát az Isten ő maga úgy elfoglalta, hogy fényességet, dicsőséget és csodálatos épséget engedne néki: vajon mi módon foglalta magának, és bírta a mi szüzünket? Micsoda szépséget, tisztaságot, világosságot adott néki, midőn minden bűnnek indulatjától szabadossá tötte? Utána veti: Világosít, meg nem emészt; megtisztít, fel nem gyújt; jót ád, nem büntetést. Mert az ő fogantatásában világosságot, tisztaságot és minden malasztot adott a Szűz Máriának. Világosságot, mondám, mert fogantatásától fogva megvilágosíttatván, az Isten megismérte és talám nyilván is látta; tisztaságot, mellyel magát minden bűnnek makulájától megoltalmazta. Végezetre malasztot, mert ugyanakkor nagyot nyert. Igen szépen illik ide, amit Plinius ír; hogy nagy ereje vagyon a csipkebokornak mindenféle kígyónak ártalmas mérge ellen. Mert ez az üdvösséges csipkebokor, a Szűz Mária, minekutána az Isten az ő fogantatásától fogva magának foglalta, az ördögnek minden ostromlását, a bűnnek minden erjét, a kígyónak minden mesterségét teljességgel elnyomta és megcsúfolta. Azt is írja Plinius, hogy a csipkebokor virága és gyümölcse ellenkezik két gonosz kígyónemmel. Egyikét Haemorrhoisnak, a másikát Presternek avagy Dipsas-nak nevezik. Az első kígyó harapásával embernek minden vérét kiszíja; a másik minden nedvességét elszáraztja, de mind a kettő megfosztja életétől az embert. Mert amaz a vérrel együtt az embernek minden erejét elfogyasztja, ez a szárazság miatt annyira szomjúhoztatja, hogy a sok ital által feldagad az ember, és megfakad. Hasonló két nyavalyát szerez embernek az eredendő bűn: megerőteleníti őtet, és a gonosz kívánságot, mint a szomjúságot, felgerjeszti. De a mi szent csipkebokrunk mind a kettőtől szabados volt, ki a mennyei virágot hozta és az isteni gyümölcsöt, mely a pokolbéli kígyóknak teljességgel ellensége. Az okáért a Szűz Mária soha nem érzette sem az erőtlenséget, sem a gonosz kívánságot; senki nem volt őnálánál sem erősb, sem mértékletesb. Tehát ha a bűnnek ilyen kárát nem érzette, hogy érzette volna ő magát a bűnt? Bizony hamarébb bémenne a kígyó a véle ellenkező csipkebokorba, hogysem a bűn a Szűz Máriába, ki a mennyei szeretetnek tüzével szüntelen lángolt és égett.

A Szövetség Szekrénye is példázta az Istennek szent Anyját, amint Szent Bernárd írja. A szekrényt, úgymond, Beséleel csinálta; ezt az Emmánuel alkotta. Beséleelnek, ki annyit tészen mint az Isten árnyéka, Ooliab volt társa, ki én oltalmomnak mondatik. A szüzeknek Szüze is a Szentlélek által alkottatott, megjövendöltetett és készíttetett és felékesíttetett az ő mindenható Fia által. Mit mondhatnál jobbat és nyilvábbat a mostani dologról? Ha a Szűz Máriát az Isten alkotta és készítette s felékesítette, mikor volt őbenne helye a bűnnek? Vajon a nagy szentségű Isten alkotna-e bűnöst? A nagy bölcsesség választana-e alávalót? Az Isten gondviselése készítene-e szennyest? Távul légyen, hogy az Isten alkotmánya felől oly vélekedésben legyek, hogy azzal az alkotót is megrútítsam. Tovább mégyen Szent Bernárd: a Szentháromság is megszentelte magának a Szüzet, és igen szent templomot szentelt, és igen tiszta szállást készített magának; annak fölötte az ágyasházat is, melyből az emberek fiai között a legszebb vőlegény jőne elő, szépen megékesítette.

Salomon királynak szép alkotmányú királyi széke is példázta a Szűznek makula nélkül való fogantatását. Melyről azt olvassuk, hogy elefánttetemből volt. És Petrus Damiánusnak e szép elmélkedése lehet magyarázatul: A mi Salomonunk, úgymond, nemcsak békességes, hanem a mi békességünk is, ki mind a kettőt eggyé tötte. Királyi széket csinált, a szeplőtelen Szűz Mária méhét, melyben ült az a fölség, mely tekintetivel megrázza a világot. Így okoskodik: csak az elefánttetem alkalmatos erre az alkotmányra, és abból építtetik, hogy minden épületeknél feljebb böcsültessék. Mert az elefánttetem csodálatos feírséggel tündöklik, és fölötte igen erős és hideg természetű. Micsoda feírb a szüzességnél, mely az ő kedves szépségével a mennyei udvart is a nézésre édesgeti? Mi lehet erősb az erősségnél, mely által az Úr erőssége elragadozta az erősnek fegyverit? Mi lehet hidegb annál, amelyet megárnyékozott a magasságbélinek ereje, és a bűnnek hévségétől megoltalmazott a reája jövő léleknek teljessége? Az okáért mindenkor hideg volt a mi királyi székünk, mindenkor feír, mindenkor erős, mert mindenkor elefánttetemből való volt, mindenkor az Istennek királyi széke volt, melyben először az istenség ült a malaszt által, azután az emberség a természet által. Minthogy azért mindenkor királyi szék volt, melyet az igaz Salomon elefánttetemből naggyá csinált, soha nem tudta a bűnnek hévségét, feketeségét, erőtlenségét. És minthogy nem csináltatott olyan alkotmány semmi országban, kicsoda hallhatná jó kedvvel, hogy abban a drága alkotmányban először is a setétségnek fejedelme ült, az eredendő bűn által, és hogy olyan szép feírségnek dicsőségét oly fekete undokság megmocskolta!

Példázta a Szűz Mária tisztaságát felhőoszlop is, az Isten népének kalauza, amint Dávid jelenti, mondván: Nappal a fölyhő által hordozta őket, és egész éjszaka a tűz világosítása által. Ez a Szűz Máriát példázta; amint írja Szent Epiphanius. Szent Jeronymus pedig más felhőről is emlékezik, melyről Isaiásnál azt olvassuk: Imé az Úr feljő a könnyű fölyhőben, és Egyiptusba mégyen. És azt mondja, hogy a könnyű felyhőn a Szűz Máriát kell értenünk, ki semmi emberi magtól meg nem terheltetett. Szépen mondotta pedig Dávid, hogy Nappal felyhő által hordozta őket, mert ez a felyhő, soha nem volt setét, hanem mindenkor világos. Az okáért a Szűz Mária felyhő, de könnyű, de nappali, ki, noha az emberi természetből származott, mindazonáltal semmit a föld nehézségéből, a bűnnek terhéből magához nem vont, semmi sűrűséget és setétséget magában nem foglalt. Látunk néha, midőn tiszta az ég, szép feir felyhőt, melyet a nap az ő fényes sugárival úgy megkörnyékez, mintha a nap természetibe öltözött volna. Ilyennek valljuk a Szűz Máriát, midőn könnyű és nappali felyhőnek mondjuk, azaz az eredendő bűnnek homályától is teljességgel szabadosnak. Látunk viszontag az égi háborúban fekete felyhőt, mely az ő homályosságával ugyan rettenti az embereket, és iszonyú villámásokkal, mennydörgésekkel, záporesővel fenyegeti és hirtelen a világos napot elfogja szemünk elől, ha szintén azután a nap megtetszik is, és a felyhőt elhajtja is, és semmi dörgés és villámlás nem következik is. Ilyennek mondják a Szűz Máriát, akik elsőben az eredendő bűnbe akarják keverni, annak nehézségével terhelni és setétségével homályosítani, noha azután meg akarják tisztítani. De távul légyen, hogy valaha őbenne valami homályosság vagy nehézség lött volna, mert a Szent Jeronymusból hallók, az Úr könnyű felyhője nem volt setétségben, hanem mindenkor világosságban.

Az Anyaszentegyház azt mondja az isteni szolgálatban, hogy a Szűz Máriának fogantatása örömet hozott az egész világnak, azért hogy őtőle származott az igazság napja, a Krisztus, a mi Istenünk. De micsoda örömet hozhatott volna a Boldogasszony fogantatása a világnak, ha a bűnnek setétségében fogantatott volna, és az Isten malasztjának világosságával fogantatásakor környül nem vétetett volna? Aki bűnben fogantatik, valamíg a Krisztus érdeme által meg nem tisztul, méltán mondhatja Tobiással: Minémű örömem lehet nékem, ki a setétségben ülök, és az ég világosságát nem látom? De azt mondotta Dávid: Az egész földnek örvendezésével fundáltatik a Sion hegye, a nagy Király várasa: tudniillik a Krisztus lakóhelye, a Szűz Mária, ki akkor fundáltatott, mikor fogantatott; kinek fogantatásán illik örvendeznünk.

 

1631




Hátra Kezdőlap Előre