Kelemen Didák

Az elveszett Jézus

Ah! mit mondjak tefelőled, Boldogságos Szűz Mária, ki elvesztetted vala szemeid világát, reménységed istápját, életed vigasztalását, szíved, lelked gyönyörűségét, áldott szülöttédet, Jézust; mely keserves könnyhullatásokkal kerested szent Fiadot a jeruzsálemi úton! mely szorgalmatoson kérdezted az úton járóktul, akiket elöl találtál: Adjuro vos filiae Jerusalem, si inveniritis Dilectum meum, ut nuncietis ei, quia amore langveo. Kénszerítlek titeket, Jeruzsálem leányi, ha reá találtok az én szerelmesemre, tegyétek hírré néki, hogy szerelme miatt ellankadok; vélvén azt is, hogy talán az emberek háládatlanságát nem szenvedhetvén, visszament az egekbe. Kérdék a Jeruzsálem leányi Szűz Máriátul: Minémű a te szerelmesed, hogy így kénszerítél minket? Monda: Az én szerelmesem fejér és piros, ezerekből választott, a haja, mint a pálmafa levelei, fekete, mint a holló, az ő szemei, mint a vízfolyás mellett való galamboké, az ő ajaki legfőbb mirrhát csöpögő liliomok, az ábrázatja, mint a Libanusé, az ő torka igen édes és mindenestől kívánatos; totus desiderabilis. Ilyen az én szerelmesem, Jeruzsálem leányi. Ezt hallván, szerelmétől szívekben felgerjedének, s mondának: Quo abiit Dilectus tuus, o Pulcherrima Mulierum? quo declinavit Dilectus tuus, et quaeremus eum tecum; hová ment a te szerelmed, oh legszebb az asszonyok között? hová tért a te szerelmesed? és keressük meg őtet veled együtt. Elmenének mind együtt keresni.

Jer mi is, keresztények, ne maradjunk el a szent társaságtól: keressük vélek együtt lelkünk gyönyörűségét, életünk vigasztalását, üdvösségünk reménységét, Jézust, kit rút bűneinkkel tőlünk elkergettünk, és háládatlanságunkkal szívünkből elszalasztattunk. Jaj annak a léleknek, aki őtet nem keresi! még éltében megholt az, aki nálad nélkül akar, Jézus, élni. Nincsen annak nyugodalma, nincsen soha bátorsága, akit te elhagysz.

Azért ha a napkeleti szent királyok mindeneket vesztében hagyván, honjokból kibujdostak, és messze földre menvén, sok költséggel és fáradsággal, sok félelmek és veszedelmek között keresték, és mindaddig keresték, míg feltalálták Krisztust; ha a lelki jegyes nyugodalmas ágyából felkelvén, a várast megkerülte, az utcákat béjárta, az őrizőktől kérdezte, és mindaddig kereste, amíg megtalálta, akit szeretett az ő lelke; ha a Szűz Mária szent Fiát eltévesztvén, útjából visszatért, és addig meg nem nyugott, míg reá nem talált, ah! ne szánjuk mi is keresni, és szorgalmatoson keresni, aki minket hegyeken és mezőkön, várasokon és pusztákon, tengeren és szárazon, a halálban és föld gyomrában keresett, mikor elvesztett volt.

De vajon hol kell keresni? Induljunk el, és kérdezzük mindenütt ama Szent Jób szavaival: Sapientia ubi invenitur? Hol találhatjuk fel az örök bölcsességet, a Fiú Istent? Mondjátok meg, ti teremtett állatok. Égen forgó fényes nap, talám tebenned lakik, amint énekelt Szent Dávid: In sole posuit tabernaculum suum; a napba helyheztette az ő sátorát? Avagy az Atyaisten kebelében nyugszik, amint írja Szent János: Unigenitus, qui est in sinu Patris; de azt mondja amaz egeket kémlő Szent Pál, Missit Deus Filium suum. Ki küldötte Isten szent Fiát a világra, post haec in terris visus est, és a földön látták őtet. Hát a földön kell keresnünk? Igenis, a földön, mert ha a földön éltünkben fel nem tanáljuk, más világon véle együtt nem lehetünk. De hol keressük, vajon evilági gyönyörűségek és pompák között-e? Non invenitur in terra svaviter viventium, a gyönyörűségesen élők földin nem tanáltatik. Ott kereste ama Salamon énekébe említett jegyes: In lectulo meo per noctes quaesivi, quem diligit anima mea; quaesivi illum, et non inveni. Az én ágyamban éjenként kerestem, akit szeret az én lelkem, kereste, de nem tanálta, mert per noctes, non per dies, éjjel kereste a setétben, nem nappal, kit ha úgy keresett volna, reá tanált volna. Talám a tengerre ment, ahol azután parancsolt a tengeri szeleknek; de mare loquitur: non est mecum; a tenger így szól: nincsen énvelem. Talám a mélységbe rejtezett, et abyssus dicit: non est in me, a mélység azt mondja: nincsen énbennem. Oh mélység, mélység, sok lelkeket elnyelő setétség. Ha az egek kerületit béjárjuk, s az égi madaraktul tudakozzuk: Volucres quoque Caeli latet, azok sem tudnak ráigazítani. Hol vagy Jézus, hol vagy? Indica ubi pascas? ubi cubes in meridie, jelents meg, hol legeltetsz, hol nyugszol délben. Reá igazít Szent Lukács evangélista: invenerunt eum in Templo; megtanálák őtet a templomban.

Minden nemző állatok tulajdon helyt választottak magoknak. A halak a vizet. A vadak a pusztákot. A barmok a legelő mezőt. A madarak a levegőeget. A gyümölcsök a fáknak ágait. Krisztus Urunk a templomot, a templomban akará őtet kereső szent Anyjától megtanáltatni, jelentvén ezzel a cselekedetivel, hogy aki őtet meg akarja tanálni, ott keresse, ahol ő vagyon, a templomban.

 

1729




Hátra Kezdőlap Előre