Juhász Máté

Mária siralma

Jaj, jaj, gyermekemnek drága piros vére!
Az egész világnak ki löl drága bére,
Mely rút s mely gyalázat ma tégedet ére,
Kiért a lelkemhez nagy fájdalom fére.
Jaj, édes szülöttem, mindeddig féltélek!
Mint a két szememet, téged őrizélek,
Kicsiny valál, mikor szaladva vivélek,
De ugyan hollóknak torkában ejtélek.
Oh szerelmes fiam, ártatlan bárányom!
Lelkem szerént való legdrágább aranyom,
Ily nagy gyötrölmidben az halál majd elnyom,
Már mitévő legyek, elmém vetem s hányom.
Bár apolgathatnám a te szép testedet,
Megmosogathatnám megkínzott fejedet,
Felszabadíthatnám leszegzett kezedet,
És megtörölhetném általvert mellyedet.
Oh jaj, mely keserves egy árva anyának!
Ki ily nagy gyötrölmét látja egy fiának,
Magát inkább adná keserves halálnak,
Hogysem ezt engedné szülött magzatjának.
Jaj, rebeg a nyelvem, immár nem szólhatok!
Szívemnek fájdalma miatt nem állhatok,
Jaj, lelkeim, kérlek, csak hamar fogjatok,
Akik ez esetet látni fordultatok.



Hátra Kezdőlap Előre