Jaj, jaj, gyermekemnek drága piros vére! |
Az egész világnak ki löl drága bére, |
Mely rút s mely gyalázat ma tégedet ére, |
Kiért a lelkemhez nagy fájdalom fére. |
|
Jaj, édes szülöttem, mindeddig féltélek! |
Mint a két szememet, téged őrizélek, |
Kicsiny valál, mikor szaladva vivélek, |
De ugyan hollóknak torkában ejtélek. |
|
Oh szerelmes fiam, ártatlan bárányom! |
Lelkem szerént való legdrágább aranyom, |
Ily nagy gyötrölmidben az halál majd elnyom, |
Már mitévő legyek, elmém vetem s hányom. |
|
Bár apolgathatnám a te szép testedet, |
Megmosogathatnám megkínzott fejedet, |
Felszabadíthatnám leszegzett kezedet, |
És megtörölhetném általvert mellyedet. |
|
Oh jaj, mely keserves egy árva anyának! |
Ki ily nagy gyötrölmét látja egy fiának, |
Magát inkább adná keserves halálnak, |
Hogysem ezt engedné szülött magzatjának. |
|
Jaj, rebeg a nyelvem, immár nem szólhatok! |
Szívemnek fájdalma miatt nem állhatok, |
Jaj, lelkeim, kérlek, csak hamar fogjatok, |
Akik ez esetet látni fordultatok. |
|
|
|