„Az országos ellenzék konferenciájának nyilatkozata!”

(1847. március 15.)

(Kossuth előmunkálatának és a reformellenzék országos tanácskozásán elmondott beszédének meghatározó szerepe volt e nyilatkozat megszövegezésében.)

 

„1. Nyilatkozni fogunk, mint ollyan pártnak tagjai, melly már több évvel ezelőtt nyiltan bevallott czímmel és iránynyal fellépett a nyilvánosság alkotmányos mezején.

2. Hogy most nem a nyilatkozat szerkezetét, hanem csak alapelveit fogjuk megállapítani, s nevezünk egy bizotmányt; melly ezen alapelvekből a nyilatkozatot szerkezze, s júniusi tanácskormányunknak előmutatja.

 

Alapelvek:

1. Az »ellenzék« név megtartatik, s kijelentetik, hogy ennek mindenkoron egyik feladata volt: a Kormány irányában ellenőrség. Mi ezen feladatot továbbá is magunkénak valljuk, és annak sikerítésére az alkotmány által nyujtott eszközöket felhasználandjuk.

2. Hogy mi ezen eljárásunkban ellenzésünket úgy, valamint pártolásunkat nem személyekhez, hanem tárgyakhoz és tényekhez kötjük.

3. Hogy tehát, megvizsgálva a jelen állapotot, a Kormánynak mint országgyűlés ótai eljárását sokakban törvénytelennek és veszélyesnek találjuk.

4. Hogy miután ezen veszélyes állapot a mult idők óta folyvást mindig csak súlyosbodik, az ellenzéknek törekedni kell: hogy a kormány-felelőség valósítassék, s olly garantiák vívassanak ki, mellyek alkotmányosságunkat s országos és nemzeti érdekeinket minél tökéletesebben biztosítsák.

5. A nemzet köz érdekeinek biztosítékaihoz számítjuk: a nyilvány fentartását s a köz élet minden ágaiba alkalmazását, valamint a szabad összejöhetés és egyesülés jogának eredeti alkotmányos tisztaságában fentartását.

6. Hogy mivel tisztán nemzeti s parlamentaris kormányunk nincs: az oppositio valamint eddig nem, úgy jövendőben sem fog szorítkozni az ellenőrzésre és ellenzésre, hanem álhatatosan megmarad azon téren, mellyen az ellenzék neve a reform-párt nevével már rég azonosítva van.

7. Hogy ezen irányban a kezdeményezést minden honpolgárok alkotmányszerű közös hivatásának ismerjük.

8. Hogy ezen hivatástól magunkat ez idő szerint sem dispensálandjuk, mert a conservativ párt privilegiális és absolutisticus irányban működik; a kormány politicáját pedig főkép csak saját hatalmának tágítására látjuk irányozva, tehát nincs biztosítékunk, hogy nélkülünk a nemzeti alkotmányos élet biztosításával s kifejlesztésével öszhangzó reformok mind kezdeményeztetni fognának.

9. Hogy ezen őrködési; fentartási, biztosítási és haladási irány mellett is a kormánynak minden jó és törvényes cselekedetét pártolni fogjuk; s nem kötjük pártolásunk feltételéül, hogy minket a hatalom ne ignoráljon, vagy csak a mi segedelmünkkel éljen.

10. Hogy a czélszerű törvényekkel körülírt sajtószabadságot, mint a békés reform mulhatlan feltételét a nemzetnek visszaszerezni iparkodandunk.

11. Hogy czélunk: a honpolgárok minden osztályainak érdekeit nemzetiség és alkotmányosság alapján egyesíteni; melly végre a nemzetiség ügyének a más nyelvű népiségek; érdekeinek óvatos kíméletével, s a vallás kérdésének a múlt országgyűlési alapon bevégzésén kívül szükségesnek véljük:

a) Erdélynek és Magyarországnak teljes és jogszerű egyesítését; hogy a két testvér-haza és testvér-nemzet egymásnak visszaadatván, ekképen mind a vérségi kapcsolatnak, mind a törvény szentségének elégtétessék.

b) A közterhekbeni osztakozást; mire nézve az eddig egyedül adózott nép terheinek megkönnyítését főbb kötelességünknek ismerjük, az alkotmányos biztosítékokat mindnyájunk számára gyarapítani törekedendünk, de az ország köz szükségeinek eddig el nem látott fedezésénél a czélok országgyűlési meghatározását, számadást és felelősséget feltételül kötünk.

c) A honpolgárok nem nemes osztályainak, mindenek előtt pedig a kir. városoknak és szabad kerületeknek képviselet alapján úgy törvényhozási; mint helyhatósági jogokban valóságos részesitését.

d) A törvény előtti egyenlőséget,

e) az úrbéri viszonyoknak kármentesítés mellett kötelező törvény általi megszüntetését – mire nézve legkivánatosbnak véljük: hogy előlépések történjenek; miszerint az örökváltság a status közbejöttével országos eszközlésbe vétessék.

f) Az ősiség eltörlésével a birtokszerzés biztositását.

12. Minden előlépést, melly e czélokhoz közelebb vezet, a nélkül, hogy a jövendő kifejlődést megkötné, elfogadunk. Ez irányban fogunk hatni a jövő országgyűlésre, s minden egyebet is, mi az ország szellemi és anyagi kifejlődésére vezet, létesiteni törekedendünk, nemzetünk kifejlődésének egyik leghatályosb emeltyüjét, a köznevelést olly irányban vezettetni igyekezendvén, hogy hazánkfiai munkás polgárokká képeztetvén, ez által személyes függetlenségökre is támaszt nyerjenek.

13. Ezen működéseinkben szemünk előtt tartandjuk Magyarország királyának az örökös tartományok fejedelméveli egységét rendelő pragmatica sanctióból reánk háruló kötelességet és viszonyokat; de az 1790:10. tczikkhez is, melly királyi szentesített szóval arról biztosít, hogy »hazánk szabad ország, s egész törvényes kormány-rendszerében független tehát semmi más országnak avagy nemzetnek alá nem rendelt« – szorosan ragaszkodunk: Valamint az örökös tartományok érdekeit a magunkénak alárendeltetni nem kívánjuk, úgy hazánk érdekeit az örökös tartományok érdekeinek alárendeltetni nem engedjük, – mikint ez különösen ipar és kereskedés tárgyában folyvást történik. Ellenben az 1790:10. tczikk épsége mellett az érdekek méltányos kiegyenlitésére segédkezet örömest nyujtunk.

14. Czéljaink elérésére az eszközöket körülmény szerint megválasztandók, jövendőben illy értekező összejöveteleket fogunk tartani, de midőn ekkép irányunk szellemi egységére törekszünk, a törvényhatóságoknak ön körükbeni szabad mozgását és törvényes önállását féltékenyen őrizni szoros kötelességünknek ismerjük, s ezért

15. az alkotmányos életnek törvényhatósági végzések, követ és tisztválasztásokban nyilatkozó ágaiban a párttá alakult kormány befolyását a megyei rendszer felforgatására irányzott veszélyes törekvésnek, valamint azon törekvést is, hogy a többség a kormánynak irányul csak azon esetre szolgáljon, ha az egy bizonyos pártnak kedvező, alkotmány-ellenesnek nyilatkoztatjuk.”

KÖM. XI. 120–122.




Hátra Kezdőlap Előre