I.
Antónia és Wesselényi Miklós

Csekén, Június 1-ső 1837.

Méltóságos Báró Úr!

Igen szerencsésnek tartom magam, hogy Méltóságod kegyes felszólítása s ön ohajtásom szerint is írhatok; ki gyakran valék szerencsés Nagyságodat tisztelhetni, miből én oly sok jót tanulhattam, s melyre mindég hálásan fogok emlékezni.

Nyolc napig tartó utazásunk a folyvást tartó rossz idő s út miatt nem a legkellemesb volt; s itthon is nagyon kedvetlenül lepett meg kedves testvérem betegeskedése. Ő kívüle minden szeretett rokonimat a legjobb egészségben találtam, különösen Ferenc bácsit, csak hogy igen komolyan az esmeretes pesti hír végett, mit ő már ugyan hallott, de hinni mind addig nem akart, míg azt apám beszédiből s a tölle átadott levelekből bővebben meg nem értett. Most Ferenc bácsi a károlyi tisztikarújításon van.

A kedves szülőim s rokonim közti létem valóban sokat könnyített a Pestiektől való elválásomon, de nem felejtetheti el velem azokat, kikre én mindég örömmel gondolok s gondolni fogok. – Jó apám gyakran ígéri a két év múlva való felmenetelt, addig is mi jól esne mindnyájunknak, ha a Méltóságos Báró bennünket Ferenc bácsihoz való becses lejöttével szerencséltetne.

Bátor vagyok Nagyságodat kegyes ígéretére emlékeztetni, s e csekély soraimra feleletet könyörgök, hogy így a nagyságos Báró becses egészségéről bizonyos tudósítást vehessek, ki jó szülőim alázatos tiszteletét átadva magam további kegyeibe ajánlva maradok a Méltóságos Báró Úrnak alázatos szolgálója

Kölcsey Antonina

 

*

 

Éltünk egén két nap vagyon; egyik önérzetünk, másik a szerencse; ezt a sors fellegei gyakran elfedik, vagy örökre is eltakarják; amazt hibájink vagy vétkeink mocsárjából párolgó gőzök, gyávaságunk ködje s indulatok szélveszeitől tornyosult fellegek boríthatják; s ha borítják, rémítő sötétség s jéghidegség van bennünk s körültünk. A szerencse napja tündöklő fényű, de perzselők is sugárai; élesztő meleget csak önérzetünk napja ád. Ragyogjon amaz élted felett, de soha se kápráztassa szemeidet; tegye ez minden órádat derültté, s világítsa lépésidet, melegítse szívedet.

Wesselényi Miklós

Pesten, máj. 9-én. –837.

 

*

 

Csekén, Szeptember 25-ik 1837.

Méltóságos Báró Úr!

Leírhatlan az öröm és édes érzet, mely lelkemet Nagyságod megbecsülhetlen levele vételekor eltölté, mely oly szép, nekem oly érdekes s kedves oktatásokkal és példázatokkal van tele. Méltóztassék a Nagyságos Báró e még reményleni sem mert kegyért legalázatosb köszönetem szokott szívességével elfogadni.

Én azt vélem oly magas lénytől, ki eránt mi mély tisztelettel, rendíthetlen hiedelemmel viseltetünk, a tiszta szívből eredt oktatásokat mindég a legszívesben, s hálásban fogadjuk el: ily hálásan s kimondhatlan örömmel vevém én is azon gyönyörű, egész éltemre kiható cáfolhatlan igazságokat, miket a Méltóságos Báró kegyes soraiból láttam. Különös bús és mégis édes érzések közt olvasám többször azokat, s azon tökéllettel végzém, hogy mennyire gyenge erőm engedi, mindég előttem tartom s követendem e becses példázatokat.

Méltóztassék megbocsátni Nagyságod, hogy alázatos köszönetem drága soraira ily későn érkezik; mert elébb tettem volna e kedves kötelességet, de meghallánk, hogy a füredi fördőkbe töltendi Nagyságod a nyarat.

A Nagyságos Bárónak jó szüleim tiszteletét átadva, magam pedig becses kegyeibe továbbra is ajánlva vagyok

A Méltóságos Báró Úrnak alázatos szolgálója

Kölcsey Antonina

 

*

 

Cseke Auguszt. 26. (1838)

Méltóságos Báró Úr!

Alig tudom gondolatimat annyira rendbe szedni, hogy Nagyságodnak a mi, az emberiség és haza veszteségét tudtára adhassam; de kötelességemnek én tartom ezt tenni Nagysádnak, és így kénytelen vagyok kimondani; Kölcsey Ferenc bátyám nincs. – –

Még az nap, midőn Nagyságod elutaza tölle, némi változásokat érzett magába, de mivel így máskor is volt, s mivel igen erős természetűnek hivé magát, nem ügyelt arra. Másnap Augusztus 16. Gyarmatra repositióra volt kénytelen menni, s ez útjába nagy záporeső verte meg, és Gyarmaton le is feküdt, alig végezhetvén el bíráskodási hivatalát, 17-én estve ismét itthon volt, s éjjel hideglelése, mely másnap is tartott. Ekkor még előadhatá nekünk gyarmati bíráskodását, s nehány tréfácskákat s elménckedéseket is vegyíthete elbeszéllésébe. E hónap 19-én, vasárnap, felöltözött, s bár gyengélkedő, de vidám volt. Másnap ismét hideglelése vala, sokkal nagyobb az előbbieknél. Ekkor már kevesebbet, de még igen szépen beszélt, másnap betegsége nehezebbülvén orvost – Tamásit – hozattak neki. Most kiviláglott, hogy szegény kedves bátyámnak forró láza van, s pedig igen veszedelmes, mivel nagy gyomorfájással van összekötve. Nemsokára kimondá az orvos, hogy lehetetlen életét megtartani. Minden lehető próbák elővétettek, de hasztalan, kedves bátyám e hónap 24-én 10 órakor kimúlt. Lehetetlen a szegény, most igazán özvegy és rokonok keserveit elmondanom. – 25-én e hónapnak tették sírba. – Most nincs már tárgy, miért Nagyságod Csekét meglátogassa.

Nagyságod, ki esmerte és szerette őt, meg fog nekem e zavart írásért bocsátni, miért képzelni fogja fájdalmam mérhetetlenségét. Többeknek is meg akartam írni e veszteséget, de most lehetetlen. Magamat Nagyságod kegyeibe ajánlván vagyok mély tisztelője

Szept. 6-án 1838.

Kölcsey Antonina

 

*

 

Csekén, Október 24. 1838.

Méltóságos Báró Úr!

Drága levelét N.-Károlybúl vettem kibeszélhetlen érzések között. Azon hangján vala az a részvétnek írva, mely a veszteséget szenvedett szívnek oly jól esik, éreztetvén vele, hogy vagynak ollyanok, kik osztoznak fájdalmaiban. Nagyságod kegyét, mellyel megbecsülhetlen sorai által boldogíta, nem lelhetek szavakat megköszönni; részvétéért pedig keresni sem akarok, tudván, hogy Nagyságod is egyik leghűbb barátját temeté elhunytunkban a sírba, s mert úgy vélem, részvétért hálát mondani nem lehet.

Méltóztassék Nagyságod szülőim mély tiszteletét elfogadni, méltóztassék engem kegyeibe megtartani, és elhinni, hogy Nagyságod s kedves átszenderültünk emlékét mindég talizmánként őrzendi keblében

Méltóságodnak legalázatosb tisztelője

 

Kölcsey Antonina




Hátra Kezdőlap Előre