Előszó (részlet)

[...]

Ma tömeges méretű családi működési zavart jelez a veszélyeztetett kiskorúak számának folyamatos növekedése. Gyermekkorúak tízezreinek napi tapasztalata a testi fenyítés vagy a szülői gondozás hiánya. Egyre gyakrabban látni kolduló gyereket az utcán, növekszik a gyermekbűnözés és a gyermekprostitúció. A közhiedelemmel ellentétben a család nemcsak szerető és védelmet adó közösség, hanem a legbrutálisabb fizikai erőszak színtere is. Egyre gyakrabban okoz gyermekhalált a családi erőszak. Egyre gyakrabban halnak meg gyerekek csupán amiatt, hogy szüleik nem viszik őket időben orvoshoz. A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek is egyre gyakrabban jelzik, hogy a gondozásba kerülő leányok családon belüli szexuális erőszak áldozatává váltak.

E könyv arra keres választ, hogy a fenti tünetek miért nem váltanak ki nagyobb társadalmi visszhangot, s miért maradnak visszhangtalanok a gyermekek sérelmére elkövetett egyéb cselekmények is. Miért nem elég akár több gyermek halála sem a társadalom lelkiismeretének felébresztéséhez? Miért nem kelt a gyermekvédelmi szakmán kívül is aggodalmat a mára több mint háromszázezerre tehető veszélyeztetett gyermekek száma?

Számomra, mint a valóság tényeit elemző kutató számára mindez azt is jelenti, hogy nem sikerült jól megválasztani - olykor megtalálni sem - azokat a társadalompolitikai eszközöket, amelyekkel e jelenségek befolyásolhatók.

A családon belüli erőszak ténye, a gyermekek nevelésének elhanyagolása minden bizonnyal végigkísérte az emberiség történetét, ám koronként, kultúránként, sőt szubkultúránként más-más mértékben tekintették azt természetesnek vagy éppen ellenkezőleg, tűrhetetlennek. A korábbi történeti korokban még a legdurvább családi erőszak is megmaradt a családok magánszférájában, az elfogadott kulturális norma alapján ugyanis azt természetesnek tekintette a társadalom. A sors iróniája, hogy a XIX. században mind Angliában, mind az Egyesült Államokban előbb alakult meg az Állatvédő Liga, mint a gyermekek védelmét szolgáló szervezetek.

A gyermek szerepében, a gyermekhez és a családhoz való viszonyban bekövetkezett módosulást eredményező társadalomtörténeti folyamat elemzésével próbálok meg e könyvben választ adni arra, hogy mi változott meg, miképpen, és miért éppen úgy reagál a társadalom a gyermekeket ért sérelemre, a nem helyénvalónak tekintett szülői magatartásokra. Az elemzéshez nemcsak a külföldi és a magyar szakirodalmat hívtam segítségül, de e témakörben lefolytatott vizsgálatom anyagát is, amelyből az Olvasó nem csupán a jelen helyzet "diagnózisát", de az általam javasolt "terápiát" is megismerheti.

E könyvben a gyermekvédelemnek csak egy szeletét vizsgáltam - meglehet, a legmegrázóbbat. Azt, amikor szülők, gondozók követnek el gyermekeik sérelmére bűncselekményt.

Tudatában vagyok annak, hogy e könyv témája erős érzelmeket ébreszt, és egyesek felháborodását is felkeltheti. Célom azonban nem ez.

Azt szeretném elérni, hogy e könyv segítse az Olvasót abban, hogy a történetek mögé látva, vegye észre az egyes esetek hátterében lappangó törvényszerűségeket és közös vonásokat, és velem együtt vallja, hogy senki sem születik "gonosz" szülőnek, hanem "azzá lesz" társadalmi odafigyelés és közösségi segítség hiányában.

Budapest, 1995. augusztus

Kerezsi Klára