Jakab Elek+

Az egykori Erdély nemzeti színeiről

Azok előtt, akik az alkotmányhoz – amint kell – szigorúan s alkudozást nem ismerőleg ragaszkodnak, méltán tűnhetik fel, hogy ma, s épp a mostani viszonyok között, magyar tudományos gyűlésben, nem dákoromán s nem ó-szász Erdélyről tart felolvasást. Megnyugtatásul kijelentem, hogy én az 1848. előtti történeti Erdélyt értem, s annak nemzeti színeiről szólok. Én ma az egykori Erdélyt csak azon 16 vármegyében ismerem, melyek a magyarországiakkal szervezetökben s politikailag elválaszthatatlanul s föloldhatatlanul egyek, s ezen törvényhatóságok törvényes és alkotmányos közös neve: Magyarország.

Az is különösnek látszhatik, hogy ily egyszerű kérdést tudományos felolvasás tárgyává tettem, holott egy nemzeti állam színe nehány szóban kifejezhető. Ez igaz. Nem kell messze mennem, példaképpen Magyarország 1848-i XXII. t.-cikke 1. §-át idézhetem, mely azt mondja: „A nemzeti szín és ország címere ősi jogaiba visszaállíttatik” – ismét a 2. §-t, mely rendeli: „hogy a három színű rózsa polgári jelképpen újra felvétetik…” Íme, a nagy Magyarország címer- és színkérdése nehány sorban tisztázva s szem elé van állítva.

Másként áll Erdélynek mind címere, mind kifestési színe kérdése. A tisztelt társulati gyűlés és hallgatóság jól tudja, hogy már az első szó: Erdély, ma már vitás kérdés, bár léte mellett Magyarországnak ezeréves története tanúskodik. A román történetnyomozók másképp kezdik nevezni, ti. Ardelion görög szóból románul Ardealunak.* A másik szó: Ország, szintén vitás. A román tudósok a Tiszáig terjedő földterületet értenek alatta, s Daco-Romániának állítják és tanítják; holott Magyarország államszervezete, nyolcszázados írott alkotmánya és a történetírás minden kételyen felül helyezte, hogy az a magyar nemzeti és vegyes házi királyság alatt Magyarország erdőn-túli kiegészítő része volt, nem önálló ország, tehát külön címere és külön színe nem lehetett. A nemzeti fejedelemség korszakában ellenben, az összes törvények és az egész alkotmányrendszer bizonyítása szerint, Erdélyország és nem Daco-Román ország volt.

Harmadik nagy különbség Erdély és más országok közt az, hogy abban a nemzeti és vegyes házi királyság korszakában nem egy, de három alkotmány által egyenjogosított nemzet s azoknak három külön nemzeti és politikai tartományterülete volt a király és ország által biztosított önkormányzattal: a magyar, székely és szász nemzet. Magyarország kétfelé válása s a nemzeti fejedelemség megalapítása után ezek hárman egyesülve alkották Erdélyország szövetséges kis államát, mindenik külön címerrel kezdett élni, s azt külön színnel festetni. Ebből világos, hogy itt egy nemzeti címerről s egy országos színről beszélni nem lehet, hanem háromra kell a vizsgáló figyelmének szükségképpen kiterjedni.

A végeredmény az, hogy Erdély címeréről s címere színeiről sem tiszta, végrehajtott törvény nincs, sem a történelem és irodalom a tudnivágyót kielégítőleg tájékozni nem képes.

Hogy Erdély címerével miért foglalkozom ily hosszason akkor, midőn nemzeti színeiről tartok felolvasást, azt hiszem, elegendő okul szolgál az, hogy – amint tudva van – a címer színeit nem a képek (figura) színei, nem a pajzs vonalai vagy díszítése, de a mezők színe határozza meg.

A nemzeti és vegyes házi királyok pecsétein semmi nyoma nincs sem Erdélynek, sem címerének. Az Erdélyt kormányzó királyi hercegek és vajdák pecsétein szintén nem található fel egyik se. Ez az első királysági korszakok tanúsága… Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Apafi Mihály pénzein ott van a három nemzet címere, Rákóczi Zsigmond és Báthori Gáboréin csak a magyaroké és a szászoké láthatók; de Erdély mint ország még különválása után sem használt országos közirataiban külön országos címert és pecsétet 1612 előtt, hanem az anyaországéval élt. A Báthori Gábor fejedelem után következők is oly különböző címereket és pecséteket használtak, hogy 1659-ben Barcsai Ákos fejedelem alatt azon okból: „mivel az országnak nagy kárára volt, hogy nem volt bizonyos pecsétje, a Szász-Sebesen hozott III. törvénycikkben meghatároztatott, hogy a fejedelem készíttessen az országnak pecséteket, s rajta legyen a magyarok pecséte a fél sas, a székelyeké a nap és új hold, a szászoké a hét kulcsos város (vagy az azt jelképező hét bástya), a magyarországi részeké a négy folyó és kettős kereszt”.*

Itt látjuk legelébb törvény által megnevezve az országot alkotó három nemzet címerét, de azok színét nem.

Erre nézve két út látszott előttem sikert ígérőnek: egyik az, hogy a nemzeti fejedelmek alatt kelt nagyszámú kiváltság- és adománylevél függő pecsétjét megvizsgáltam a végre, hogy meggyőződjem: ha van-e határozott elv és következetesség a zsinórok színei összeállításában? S úgy találtam, hogy nincs. A pecsétek néha a magyar három színű – veres, fehér, zöld –, máskor az erdélyi kék, veres és aranysárga színű zsinórokon függöttek. Báthori Gábor erdélyi fejedelem alatt 1609-ben s Bethlen Gábor fejedelem alatt 1619-ben a magyar három szín mellett a kék és aranysárga erdélyi szín is benne volt a pecsétet tartó zsinórfonadékban. II. Rákóczi György alatt 1649-ben a magyar három szín mellett benne volt a fekete színű selyemfonal is, ami a címertani szabályokkal ellentétben áll; mert a fejedelmi iroda kiadója, minden hihetőség szerint, a magyarok fekete sasa színét akarta vele ábrázolni. János Zsigmond alatt 1560-ban, Báthori Zsigmond korában 1596-ban a lila szín is volt használatban, ami a címertani szabályokkal szintén ellenkezik, mert azok csak egyszerű és határozott színek használatát engedik meg.

A másik, amiből tájékozást kívántam szerezni, a nemzeti fölkelésekkor (insurrectio) használt zászlók színe kinyomozása. Hogy a nemzeti fejedelmek alatt az országnak volt zászlója, s mikor a fejedelem hadba indult, azt tábora előtt vitték, az egykori krónikaírók följegyezték; de színeiről csak annyit írtak, hogy nagy aranyas zászló volt. Egy a Mária Terézia fejedelemasszony korabeli (1741–46) fölkelési zászlót a székely határőrség felállításakor, 1765-ben az erdélyi királyi kormányszék a maga levéltárából nyugta mellett annak huszárezrede számára adott át egy kiküldött huszártiszt kezébe; színe azonban nincs leírva sem a levéltári leltárban, sem a nyugtában. Ugyanazon nemzeti fölkeléskor használt s a háború végén a királyi kormányszék levéltárába letett három erdélyi fölkelési zászló a levéltárnak 1873–74-ben Buda-Pestre szállításakor az erdélyi múzeumnak adatott át – azoknak sincs színleírása.

Az erdélyi címerekről hozott 1659-i törvényen is akkor mindjárt csorbát ejtett az, hogy a magyarországi részek vármegyéi nem csináltattak maguknak pecsétet, hanem az erdélyi vármegyék pecsétfeliratába magukat is belefoglaltaknak tekintették, s a négyes címer helyett hármas lépett életbe; a színeknek azelőtti, változólag alkalmazott gyakorlata a törvény kelte után is fennmaradt, a törvényhozás és kormány mindkettőt elnézte; az országos címer- és pecsétügy s a függő pecsétek zsinórszínei, amint fennebb láttuk, oly változólag használva maradtak fenn 1765-ig.

1765. nov. 2-án Mária Terézia királyné és fejedelemasszony Erdélynek „Nagyfejedelemség” címet és a három nemzet címereit egyesítő új, kifestett országos címert adott. A pajzs két elválasztó vonallal három mezőre van osztva. A felső sötétkék mezőben a székelyek, az alsó aranymezőben a szászok címere van. A két mezőt elválasztó gerendán+, ami a középmezőt teszi, a magyarok fekete sasa álló helyzetben. A gerendát ércszínnel szokás festeni; itt a művész veres festékkel vonta be, figyelemmel levén ama címertani szabályra, hogy ércre ércszínnek jőni nem lehet, s hogy a veres szín, mint a magyar vármegyék színe, a címerben meglegyen. A pajzs felett fejedelmi süveg van, melyet hegyes aranysugarakkal és -virággal ékesített korona vesz körül; a süveg tetején aranygömb – a birodalmi alma –, melyből egyes kereszt emelkedik ki. A címerben levő mezők, miként beosztása s azok színe, sem a királyok, sem a nemzeti fejedelmek alatt meghatározva nem volt; de a történelemből voltak véve, címertani elvek, a nemzeti fejedelmek pénzei és a függő pecsétek zsinórszínei által igazolva. Három egymással párhuzamos mező van Bocskai István 1606-i, Bethlen Gábor 1622-i pénzein, azon különbséggel, hogy a legfelső mezőben a székelyek, a másodikban a magyarok, az alsóban a szászok címere van; úgyszintén I. Apafi Mihály 1666- és 1673-i pénzein, szintén azon különbséggel, hogy a felső mezőben ott a székelyek címere van, a közbeeső üres, az alsóban a magyaroké és szászoké. Továbbá a kék, veres és aranysárga színt, úgy rendezve egymás mellé, mint a királyné által adott új címerben van, használták 1577- Báthori Kristóf, 1606- Bocskai István, 1617- és 1627-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelmek. A királyné tehát, tanácsosai javaslatára, úgy a nemzeti címereket, mint a székelyek kék, a magyarok veres, a szászok aranysárga, tehát Erdély három nemzeti színét az ország történetéből és a gyakorlatból vette.

Erdély új címével s címerével attól fogva harmadfél évtizeden át tettleg élt is.

Erdély „Nagyfejedelemség” címe tehát, a fejedelem és nemzet törvénnyel szabályozott közös akarata szerint, hármas címerének úgy elhelyezése, amint a diplomában van, s kék, veres és aranysárga színnel, szintazonképpen kifestése érintetlen maradása által véglegesen elintéztetett, hallgatólag a törvényhozás mindkét tényezője által törvényesnek elismertetett.

Ez az egykori Erdély nemzeti színeinek törvényes állása az 1848-ik évben Magyarországgal a magyarországi VII. és erdélyi I. törvénycikk által kimondott és végrehajtott egyesültéig. Ez időn innen a magyarországi XXI. törvénycikk Erdélynek is törvénye. Ennek 1. és 2. §-nak rendelkezése ím ez: Magyarország nemzeti színe és az ország címere ősi jogaiba visszahelyeztetik.

A háromszínű rózsa polgári jelképpen újra felvétetvén, egyszersmind megállapíttatik, hogy minden középületeknél és közintézeteknél, minden nyilvános ünnepek alkalmával és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország címere használhassék. A kapcsolt részeknek szabadságában hagyatik, hogy az ország színei és címere mellett saját színeiket és címeröket is használhassák. Erdélyről, mely mindig kiegészítő része volt Magyarországnak, nem levén külön intézkedés: az ő nemzeti színe is a magyar háromszín: veres, fehér, zöld, s ha a magáét mint történeti emléket használni akarja: a kék, veres és aranysárga.

1888




Hátra Kezdőlap Előre