Dinicu Golescu+

Utazásaim leírása

(részlet)

Ebben a könyvben utazásaimat írtam le, melyeken én, Constantin Golescu tettem; feljegyeztem, milyen városokat láttam, s mindent, mit bennük érdemesnek találtam, valamint ha falvakon vagy útközben különösebb dolgokkal találkoztam.

Hasonlóképpen a nemzetek és a földmívelés különbözéseit, továbbá a vizeket és postaállomásokat s minden tapasztalt jó szokást és cselekedetet feljegyeztem nemzetem épülésére, nem feledkezvén meg a hazánkban elkövetett rossz cselekedetekről sem, mivelhogy míg ezek léteznek, sem magunknak nem szerezhetünk becsülést, sem a népet nem tehetjük boldoggá.

 

Brassó

Erődített kicsiny város Erdélyországban, a Barcaságban, lakossága azonban igen népes, több mint húszezer lélek, mivelhogy közel esik a havaselvei fejedelemség határához, és igen élénk a kereskedelme. A várost osztrák uralom alatt, a helyi törvények és szokások szerint kormányozzák. Ha pediglen a panaszosok nem nyugszanak bele a szász nemzetből alakított magisztrátus döntéseibe, instanciájukkal továbbmennek Nagyszebenbe, és ha ott se nyernének elégtételt, kérelmüket Kolozsvárra viszik, onnan pedig, ha még mindig nincsenek megelégedve, folytatják útjukat Bécsbe, hol a végső szót kimondják.

A kerület földje legnagyobb részben köves, ezért évről évre trágyázni kell, s mely földdarab az idén termett, legtöbb helyen jövőre parlagon marad. A szász lakosság azonban iparkodásával ellensúlyozza a föld mostohaságait, mivelhogy e nemzet fiai igen szorgalmatosak, a földmívelés mellett – melyet idejében, nagy kitartással és igen okosan folytatnak – udvaraikon még ezer más munkát is végeznek: kendert tilolnak, búzát, árpát, zabot csépelnek és más hasonló tennivalókkal foglalatoskodnak; hajnalban kelnek, hogy mindennel idejében elkészülhessenek. Egyszóval a falvaikba lépő idegen csak a látottak alapján ismerheti meg igazán iparkodásukat s azt, hogy a nemzetség boldogulására igazságos törvényeik vannak.

Mert az utazó mindegyik faluban kőházakat láthat, három-négy szobával, üveges ablakokkal, festett zsalugáterekkel, a szobákban pediglen sok ágy, lóca, asztal, láda, szék, mind festve, tükör és képek, óra, több rend ágynemű meg asztalnemű, fölös mennyiségben, hasonlóképpen oly sok edényféle főzéshez és étkezéshez, hogy egész esztendőben ne szenvedjenek hiányt. És mindig tisztán öltözködnek; mezítlábas szász embert hiába keresne bárki.

Jó rend falvaikon az, hogy gyermekeik lelki ékességére, jó megélhetésük és okulásuk végett minden gyermeknek iskolába kell járnia legalább addig, míg megtanul írni és olvasni, valamint megtanulja a három alapműveletet: az összeadást, szorzást és kivonást. Papjaik pediglen kötelesek hetente egyszer, vasárnap, ebéd után két órakor elbeszélgetni a tíz esztendő és a házasságkötés kora között lévő valamennyi fiatallal arról, hogyan teljesítsék kötelességeiket Isten iránt, miként viselkedjenek a szüleikkel, az öregebbekkel és a falu minden lakójával, hogy mivel tartoznak a felsőbbségnek, aztán hogy milyen a jó és tisztességes mulatság, meg hogy a mezei munkák idején legyenek nagyon szorgalmatosak, mit ma megtehetnek, soha ne hagyják holnapra, mert másnap vagy egyéb tennivaló adja elő magát, vagy az idő romlik el, s így egyetlen napi lustálkodás szükséget okozhat egész esztendőben. Azokat a fiatalokat, kik a tanácsok többszöri végighallgatása után is engedetlenek és semmibe veszik az intelmeket, meg is büntetik; ez a büntetés tíz krajcártól egy forintig terjed, mit jótékonysági célra kell befizetniük a falu kasszájába. De engedetlenségét a fiatalnak a falu gyűlése és a szülei előtt nyilvánosan be is kell ismernie, mivelhogy azt a tízkrajcáros büntetést sem a maga kedve szerint szabja ki a pap vagy valaki más, hanem törvények alapján, és nagy szégyen egy családra, ha valamelyik fiatal tagja megtéved.

*

A bölöni unitárius templom

*

Egy román templom

*

Falkép a fogarasi görög katolikus templomból

*

Bethlen Gábor korabeli metszete

*

E nemzet oly jól gondját viseli saját magának, hogy ebből megítélheti bárki: egy ennyire munkaszerető, jól nevelt, kötelességeit ismerő, jogainak teljes tudatában lévő, a boldogulás jó útján haladó nemzet végül is el kell hogy érje azt a célt, mire minden ember törekszik.

De ha le akarnám írni Brassó város igazgatásának egész jó rendjét, azt például, hogy az egyházak papjai miként vannak felékesítve mindazzal, mivel egy papnak ékeskednie kell, az oktatás rendszerét, vagyis azt, hogy nincs olyan gyermek – még a nyeregkészítő, még a kendervető gyermek se –, ki ne törekednék a tudás megszerzésére, ha le akarnám írni a sok más jó megfontolást és ezek kedvező hatását e nemzetség nyugalma és haszna érdekében, több időre és több papírra lenne szükségem, én pedig sok más városról is szólni szeretnék.

Egész Barcaságban legfőképpen a búzát termesztik, aztán a kukoricát, zabot, hajdinát, árpát, burgonyát, rozsot, borsót, lencsét, babot, kölest, az állatok számára pedig a lóbabot és takarmánytököt. Gyümölcsfélék közül honos a cseresznye, meggy, körte, alma, szilva, dió.

Brassó és Fogaras között három postaállomás van: Vledény, Sárkány és Fogaras, az út áthalad Vidombák és Barca patakja fölött.

 

Fogaras

Kis város, igen kis várral Fogarasföldön. Van egy hídja az Olt vize fölött; hosszúsága vagy nyolcvanölnyi, szélessége három öl, nagy tudással van megépítve, csak a két szélén és közepén támaszkodik szilárd pillérekre, az egész híd nagy építészeti tudománnyal függesztve van, mindkét oldala zárt, a teteje födött. Ilyen hidat az egész osztrák birodalomban nem láttam többet, hasonló mesterségbeli tudással megépített, jóval kisebbeket azonban nagyon sokat.

A növények aránya itt némiképpen kezd megváltozni, mivelhogy ezen a vidéken főként kukoricát termesztenek, továbbá búzát és más gabonaféléket. Kevesebbet vetnek hajdinából és árpából, gyümölcsfélék közül egyre több a szilva.

Fogarastól Nagyszebenig három postaállomás van: Ucsa, Szombatfalva+ és Nagyszeben. Kőhídon kelünk át a Fogaras patakán, míg ki Marosvásárhely vagy Medgyes felé tart, az Olton halad át, az említettem függesztett hídon.

 

Felek+

Bruckenthal báró birtoka; ilyen kertet itt láttam volt először: a domboldal igen szépen, teraszosan kiképezve, nagy kőlépcsők vezetnek fel rajta, halastavacskák szökőkutakkal, apró patakok csörgedeznek tova, egy helyen vízesésként zuhognak alá, a vízesés mellett házikó, kívül és a tetején fakéreggel borítva, nagyon kellemesen berendezve. Gyümölcsfák, helyi fajták és messze országokból ideplántáltak, melyeket télire az üvegházba kellett helyezni, helybeli és más tájakról hozott virágok, sétányok, melyeket nagyon magas, egyenesre nyírt fák mint falak szegélyeznek, sűrű erdőcskék és még sok más, nagy kiadásokat és szívós munkát kívánó szépségek. És ennek ellenére ez a kert most jóval elhanyagoltabb állapotban van, mint huszonnégy évvel ezelőtt, mikor először láttam. Nagyszeben felé tartva, nem messze Felektől, kompon kelünk át az Olton.

 

Nagyszeben

Ezt a várost is vár veszi körül, ugyancsak Erdélyországban, a Szászföldön van, igen sok úr és kereskedő lakja, ugyanis itt is élénk a kereskedelem, mivelhogy Nagyszeben szintén közel esik Havaselve határához. Lakóinak száma eléri a tizenhatezret; ebben a városban is mindenképpen igen jól gondoskodnak a rendről, a nyugalomról, a tisztaságról és a tanulás megkönnyítéséről, valamint mindarról, mi az embert boldoggá teszi. Itt székel a katonai kommandó, melynek hatásköre kiterjed Erdély minden részére, hasonlóképpen az egész erdélyi kincstár. Ugyancsak itt, a Szász Egyetemen gyűl össze, évente egyszer, egy-egy szenátor minden magisztrátusból, hogy közösen ítélkezzenek a szász törvényhozásban eldöntetlenül maradt peres ügyekben. Nagyszeben várának bejáratánál nincsenek kapuszárnyak; II. József császár bontatta le, ki innen elindulva, a Vöröstoronyi-szorosban eljutott Cîineni-ig, és ott látván, milyen nehezen kelhet át e szoroson ellenséges sereg, ha legkisebb ellenállásba is ütközik, Nagyszebenbe visszatérve elrendelte, hogy rontsanak le minden kapuszárnyat, amúgy is haszontalan dolgot, mert az az ellenség, mely könnyűszerrel beveszi a természeti erődítményt, noha jobban meg van erősítve, mint egy emberektől lakott vár, annak, ha a város alá érkezik, semmilyen akadályt nem jelentenek a kapuszárnyak. Bruckenthal bárónak nagy háza áll itt is, melyben könyvritkaságokkal tele téka és megtekintésre méltó festmények sokasága látható, továbbá igen sok régiség és sok ásvány természetes állapotban.

A gabonafélék és gyümölcsök mint másutt.

Nagyszebentől Szászsebes városáig három postaállomás van: Szecsel, Szerdahely és Szászsebes. A Csibin patakán Nagyszeben közelében kell átkelni.

 

Szászsebes

Ez a város szintén Erdélyországban található, a Szászföldön kicsiny város, lakói urak, kereskedők és a városiak szükségleteire dolgozó kézműiparosok.

Innen Károlyfehérvárig egy postajárás az út.

 

Károlyfehérvár

Vár ez is, ugyancsak Erdélyországban, a magyar nemesi vármegyében. Valóban nagyon szép vár, érdemes megtekinteni; VI. Károly uralkodása idején építették újjá. Kapuin, kiváltképpen a második kapu fölött, megcsodálni és feljegyezni méltó szobrok. Bent a várban egy tábornok kormányoz, van fegyverraktár és pénzverde, melyben arany, ezüst és bronz pénzérméket készítenek.

Innen Kolozsvárig hat postaállomás van: Tövis, Nagyenyed, Felvinc, Torda, Bányabükk és Kolozsvár. Károlyfehérvár közelében folyik a Maros.

 

Torda

Kis város, ugyancsak Erdélyben, a magyar nemesi vármegyében. Torda város mezején három földhalom áll nagyon régi idők óta; ott ölték meg a dicső emlékezetű uralkodót, Mihai Viteazul vajdát, Ausztriával vívott csatájában.

 

Kolozsvár

Erdély első városa ez, a magyar nemesi vármegyében, hol a gubernium is székel, melynek élén Jósika báró őfőméltósága áll. Kolozsváron szép nagy házakat látni; de vannak közöttük rozzantak is, nagyon csúnyák, korhadó tetőzettel, ereszük tizenkét arasszal áll ki a faltól, mi nagyon elrútítja a város képét; az utcái megint csak szépek, mivelhogy nagyon szélesek, más városokban sehol nem láttam ilyen széles utcákat; kerek kövekkel vannak kirakva, miként Nagyszebenben és Brassóban.

Sok magyar főnemes lakik ebben a városban, uradalmaik vannak a környéken, hol közelebb, hol távolabb; a hivatalbelieken kívül valamennyien birtokaikon töltik a nyarat, télire pediglen összegyűlnek Kolozsvárott. Ezek a főnemesek igen vendégszerető emberek, gazdagon terített asztalaikhoz szívesen meginvitálnak bárki idegent, kiváltképpen azokat, kik bátran lépnek be házukba, nem nagyon törődnek a sokféle hamis udvariaskodással. De a magyar köznép nem boldog. Az emberek rosszul öltözöttek, házaik szegényesek, ők maguk is szegényesek. A városban alig folyik kereskedelem, mivelhogy sem kikötő nincs itt, sem fő kereskedelmi útvonal nem visz át; az egész kereskedelem a városiakra marad, az igazgatással törődnek itt főképpen, és az iskolák növelésével. A főbb gabonafélék: búza, kukorica, zab; gyümölcsfélék mint másutt; a domboldalakon szőlőt művelnek, fekete- és sárgadinnyét termesztenek. Az egyik legfőbb jövedelmi forrás a lótenyésztés, egész Magyarországon a legtöbb földesúr ménest tart a legelőkön, birtokaikon pediglen hatalmas istállók vannak; igen jó és szép lófajtákat tenyésztenek. Én magam is láttam öt- és hatezer forintot érő fajlovakat, az idegen lócsiszárok vásárolják is őket, húsz- és harmincezer forintot adnak értük. Leginkább a hadseregnek adják el ezeket a lovakat egész Ausztriában, Havaselvén, Moldvában és más, távolabbi országokban is. A város lakossága eléri a tizennégyezer főt. Kolozsvár mellett folyik a Szamos. Egész Erdélyországban arany-, ezüst- és rézbányák vannak, sóbányák és ásványvízforrások.

Kolozsvártól Nagyváradig tíz postaállomáson haladunk át, ezek: Andrásháza, Bogártelke+, Kispetri, Nyíres, Feketetó, Báród, Élesd, Mezőtelegd, Várad-Velence és Nagyvárad.

Magyarország földművelése más országok népét is táplálja. Erdélyben a jobbágy 198 napot köteles dolgozni földesurának. Vannak olyanok is, kik ennél kevesebbet dolgoznak, oly módon, ahogy erről megegyezésre jutnak földesurukkal; ezek a napok azonban nincsenek beleszámolva azokba, melyeket a birodalom szolgálatában teljesítenek, forspont, vagyis előfogat állításával a katonatisztek utazásaihoz, továbbá az utak építésénél és javításánál; ha valaki összeszámolná mindezen napokat, hozzáadná a vasárnapokat és hivatalos ünnepeket, s kiváltképpen ha emberünk az esztendő során még betegeskedik, bárha alig néhány napot is, nem tudom, marad-e még ideje arra, hogy önnönmagának is dolgozzék valamennyit. És mindezek ellenére ezek a jobbágyok boldogabbak a mi románjainknál, kik csupán évi 12 napot kötelesek robotolni. Ítélje meg bárki, mi lehet az oka, hogy jobb helyzetben van az, ki több mint 200 napot dolgozik évente másoknak, annál, ki csupán 12 napot robotol, csakhogy születésétől haláláig nem hall egyebet, mint hogy „fizess”, ezt követelik tőle különféle, hallásra nagyon is igazságosnak tűnő, igazából álnok módokon.

1824

 




Hátra Kezdőlap Előre