Victor Roth+

Erdélyi oltárok

Az anyagnak a keletkezés korrendjében való csoportosításánál az volt irányadó, hogy a késői gótika termékeiben már a reneszánsz ízlésnek számos eleme található, és viszont, a reneszánsz formák gyakorta átmennek a következő korszakokba is, minek következtében a stílusok szerinti éles elkülönítés az egész vonalon nem volt kivihető. E kereten belül kísérletet kellett tennem a felmaradt emlékekből azoknak a csoportosítására, amelyek vagy közös műhelyből kerültek ki, vagy kimutathatólag ugyanazon mesterre vezethetők vissza.

A XII., XIII. és XIV. századból nem maradtak oltáraink.* A XV. századba hetet lehetett sorozni, közülük a legrégibb az almakereki oltár. Ennek keletkezése legalábbis a XV. század első negyedébe nyúlik vissza, s az, amint a predellán* levő címer és a főképen ábrázolt alapítók képmásai bizonyítják, Apa fiainak nemes nemzetségéhez tartozó földesurak ajándéka gyanánt került a gót ízlésű, még a XIV. században épült oszlopsoros bazilikába. Már maga az, miként egy ilyen régi hagyományokra valló mű társtalanul jelenik meg, tiltja a feltevését annak, hogy létrejöttét erdélyi művésznek köszönhetjük. Általában nem szabad ez országrésznek különösen festészetét illetőleg az általános áttekintésnél elfeledni, hogy itt a művészet nem honi termék, és hogy különleges erdélyi festőiskola sohasem létezett. Az almakereki oltár művészének hazáját illetőleg legfeljebb gyanításoknak lehet helye. A kettős szárnyú oltár főképén trónon ülő Mária angyalokkal és az alapítókkal látható, a két mozgatható szárnyon Mária életéből vett jelenetek vannak, a két álló szárnyon Szt. Mihály és Szt. György, a középrész hosszú oldalai mentén levő négy keskeny képen szent szüzek alakja, a predellán pedig a fájdalmak férfia van ábrázolva.

Hasonlóképpen bevándorolt festő műve a Brassó melletti Prázsmár Szt. Keresztről nevezett templomának oltára. Ennek mestere, amint Hans Schüchlin festményeivel egybevágó némely ismertető jelek mutatják, valószínűleg ulmi műhelyben nyerte kiképeztetését. A képek tárgya a szárnyakon Jézus életéből van merítve; a középső képen a keresztrefeszítést látjuk. A két álló szárny elveszett, éppúgy a predella és az oromdísz. A színezés feltűnően ragyogó, s különösen a középső ritka egységes szerkezetű.

Már a XV. század végéről való a magyarfenesi+ római katolikus egyházból származó kis szárnyas oltár a gyulafehérvári püspöki aulában. Akárcsak a két előbb említett oltár, ez is egyedülálló jelenség, s művészének kezéből származó munkák nem ismeretesek. A predella, az oromdísz és a két álló szárny elveszett. A főkép Szt. Annát harmadmagával ábrázolja; a szárnyak előfelén négy szent nő, hátsó felükön az Ecce Homo és Mária látható.

Ebbe a korba sorozható az alsóbajomi oltár. Igen különleges munka; szárnyai előfelén s középső részén lapos domborműben Jézus gyermekkorából vett jeleneteket ábrázol. A jelenetek ábrázolási módja a szokásostól már azáltal is eltér, hogy részben egyes, részben kettős mezőt vesz igénybe. Így az angyali üdvözlet, a háromkirályok és a tizenkét éves Jézus a templomban két-két mezőt tölt meg. A három király ábrázolása összefügg a Madonnát ábrázoló főképpel, amennyiben a királyok a főképen látható kis Jézushoz fordulnak. A szárnyak hátán nyolc női szent áll, ezek festője nem lehetett a domborművek faragójával egy személy.

Az 1480. és 1490. évek között keletkezett a medgyesi nagy szárnyas oltár. A szárnyak előfelén volt domborművek és az oltárszekrény szobrai elvesztek. A zárt szárnyak festményei: nyolc jelenet a passióból, kompozíciójukban többé-kevésbé Schongauer rézmetszeteire támaszkodnak, de az érzelmek kifejezésmódjában kétségkívül egészen egyéni felfogást  mutatnak. A keresztrefeszítésnek két metszet szolgált alapul. A predella szobrocskái elkallódtak, s az üres fülkékre egy XVI. századi térdeplőt szegeztek.

A medgyesi oltárral legszorosabb összefüggésben áll két, a nagyekemezei evangélikus templomból származó képtábla. Ugyanannak a kéznek a munkái, amelyik a medgyesi oltár képein dolgozott. Egyik képen a feszületet látjuk Schongauer metszete: Krisztus Pilátussal után, az Ararát-hegyi hitvallókkal, míg Szt. Sebestyén, ugyancsak Schongauer rézmetszetéről, az ún. „Nagy Szt. Sebestyén”-ről véve.

E csoport utolsó tagja, amelyet még a XV. század végéről lehet keltezni, szintén nagyekemezei oltár. Három szárnykép, Krisztus gyermekkorából vett jelenetekkel, és négy zenélő angyal, amelyek az elveszett középső részhez csatlakoztak, maradt meg belőle. Hogy az ugyanitt található predella Mária halálát ábrázoló festménnyel ehhez az oltárhoz tartozott-e, kétséget kizáró módon nem bizonyítható. Gondosabb összehasonlító vizsgálat beigazolta, hogy a három szárnykép ketteje: Jézus születése és a három szent király a Nürnberg melletti Hersbruck templomának Wolgemuth kezétől származó ugyanilyen tárgyú oltárképeivel szerkezetre pontosan egybeillik. Ezért jogosnak látszik a feltevés, hogy a nagyekemezei oltár mestere Wolgemuth műhelyéből került ki, vagy egy ideig ott munkálkodott. Mivel pedig a hersbrucki oltár – Thode szerint – 1497 körül készült, valószínűleg megközelítő pontossággal 1500-ról keltezhetjük a nagyekemezői+ oltárt.

A biztosan a XVI. századba utalható oltárok számát Erdélyben tudásunk mai állása mellett 26-ra tehetjük. Köztük tizenkettő egyedülállónak tekinthető, amelyeknek mesterei kimutathatólag más erdélyi oltáron nem dolgoztak. A többi tizennégy három csoportra osztható, ezekből pedig nyolc az úgynevezett oltárcsoportba tartozik. Ez utóbbiak a Stoss János által Segesvárott alapított és legénye s özvegyének második férje, Keresztély által tovább vezetett műhelyben keletkeztek. Ezek a következő helyeken levő oltárok: Bene, Sövénység, Rádos, Segesvár, Kund+, Sorostély, Brulya+ és Paratély. A berethalmi csoporthoz tartoznak a berethalmi, bogácsi és segesdi oltár. Vincentius nagyszebeni festőre vezethető vissza a nagydisznódi, tatárlaki+, nagysinki oltár s a nagyszebeni predella.

A XVI. században korrendben a második oltár Csíkszentlélek római katolikus templomában volt, ahonnan 1914-ben a Nemzeti Múzeumba került. Az oltárt Czakó nevű nemes fiai alapították 1510-ben. A legtöbb XVI. századi oltárhoz hasonlóan bezárt oltár mozgatható szárnyainak hátlapján s szilárd szárnyain Jézus szenvedésének történetéből vett képek láthatók. A sokalakos középső kép a Szent Lélek eljövetelét ábrázolja, míg a mozgó szárnyak előlapjai Assisi Szt. Ferenc, Szt. Ambrus, Szt. Ágoston és Szt. Balázs dicsőítését szolgálják.

Néhány évvel ifjabb lehet a somogyomi oltár, amelynek Jézus búcsúját anyjától ábrázoló predellaképe rajzban szorosan csatlakozik Dürernek a Marienlebenben látható fametszetéhez (1504–1505), mint ahogy általában Dürer fa- és rézmetszetei a XVI. századi erdélyi oltárok képeinek gyakorta szolgáltak előképül. Az a körülmény, hogy az oltárszekrény két oldalán levő keskeny képtáblákon ábrázolt négy szent közül az egyik Szt. István király, arra vall, hogy az oltár festője ehhez a képéhez a megbízatást Magyarországon nyerte. Az elülső szárnyképek felső harmadát kitöltő díszített aranyalap, amely e kor minden oltárán kivétel nélkül feltalálható, erről az oltárról sem hiányzik. Az előlap képei Jézus gyermekségének jeleneteit s hozzá négy szent képmását mutatják, a hátsó lapon a kínszenvedés részletei láthatók.

1522-ben állították fel a nyitott szárnyainak képei miatt ikonográfiai szempontból igen nevezetes tóbiási oltárt, amely mai helyére egy már meg nem állapítható községből 1720-ban jutott. Sajnos képeivel a kíméletlen „helyreállítás” gonoszul elbánt. A nyitott oltár négy képének tárgya az utolsó vacsora, a mannaszedés, Ahasvérus lakomája és Ábrahám találkozása Melchisedekkel Siddim völgyében az ott vívott csata után. A középkori teológia nézete szerint az utóbbi három ótestamentumi jelenet előkép az újtestamentumi úrvacsorához, olyan választott párhuzam, aminőkkel már az 1181-i verduni oltáron találkozunk. A zárt oltár képei itt is a kínszenvedés történetéből vannak merítve.

A földvári oltárszárny-képek előlapjukon Mária eljegyzését, a körülmetélést és a tizenkét éves Jézust a templomban ábrázolják; a hátlapon levő képek tárgya Júdás csókja, az ostorozás és a feszület Máriával és Jánossal. Az előlap képei tehát itt is a Megváltó gyermekségét, a hátlapok szenvedését illusztrálják. A fejek egyénítő, lelkileg mozgalmas megfestése a mester nagy tudását árulja el. A keresztrefeszítés képéhez Martin Schongauer „legkisebb feszületét” és a „Passio” keresztrefeszítését használta fel. Hogy a képek művésze az itáliai művészettel is érintkezésbe jutott, nemcsak a tizenkét éves Jézust ábrázoló kép kompozícióján uralkodó mennyezetes trónus bizonyítja, hanem a háttérbeli egyik ifjú süvegecskéje és hajának szabása. Ez az egyetlen eset, amikor az erdélyi festészet egy emlékén az olasz művészet hatását észlelhetjük.

A nagy oltárcsoporthoz tartozik azután az 1513-as évszámmal ellátott benei oltár. Mozgó szárnyainak előoldalán Szt. Orsolya legendája van. Az alakok viselete félreismerhetetlenül lengyel befolyás alatt áll, amiből azt lehet következtetni, hogy az oltár festője, Stoss János, atyja krakkói műhelyében nyerte kiképzését. Az oltárszekrényben levő szobor Krisztust a földgolyóval kezében mint a világ megváltóját ábrázolja, s egy Frankföldről bevándorolt legénytől származhatik. A predella fülkéjében levő három szobrocska elveszett. Az oltár zárt szárnyain a passió képeit látjuk.

Az 1522-ből való sövénységi oltár mintás aranyozású háttérrel ellátott szekrényében is szobor állott, amely sajnos veszendőbe ment; most helyén egy Weiss János nagyszebeni festő kezéből származó, 1766-ban készült, a keresztrefeszítést ábrázoló kép áll. A nyitott szárnyak négy képe közül három Szt. Márton legendáját ábrázolja – egyik élénken emlékeztet a bázeli képtárnak Konrad Witz hatása alatt 1445-ben készült festményére –, az utolsón Szt. Gergely miséjét látjuk Dürer 1511-beli metszete után. A hátsó képek többé-kevésbé Dürer műlapjaira támaszkodva a szokásos passiójeleneteket tüntetik fel.

A rádosi oltár két kitűnő szobra: Keresztelő Szt. János és János evangélista saját kezű munkái az ifjabb Veit Stossnak, akinek brassói tartózkodásáról az 1522. és 1525. évben okleveles adatok tesznek tanúságot. A nyitott szárnyakon a Jordán-beli keresztelést és keresztelő Szt. János kivégeztetését látjuk; utóbbi pontosan Dürer 1510-ből való metszete után készült. János patmosi látománya szabadon Schongauer rézmetszete után van festve, míg ugyanennek az apostolnak a mártíriuma széles körben elterjedt mintát követ, akárcsak (többek között) Hans Burgmaier augsburgi oltárának megfelelő képe. A zárt oltár itt is a kínszenvedés jeleneteit hozza szemünk elé; a predellát Krisztus siratásának képe díszíti, Dürerre emlékeztető tájképi háttérrel. Az egyes alakok ruházata, így Heródesé és a poroszlóké, lengyel.

A segesvári Szt. Márton-oltárból a két álló szárny és a predella elveszett. E csoport többi darabjaitól eltérően ez az oltár minden plasztikus dísz nélkül való. Középen festmény van: Szt. Márton és Szt. Domokos, három más szent által környezve. A nyitott szárnyakon Szt. Márton legendájából vett négy jelenet, a hátlapokon a szokásos kínszenvedési részletek helyett négy szent képe foglal helyet, Szt. István, Bari Szt. Miklós, Szt. Balázs és egy meghatározhatatlan szenté. Az oltárt helyreállították, s így az eleven színezés jól érvényesül. A fejek beszédes életteljességűek; nyilvánvalóan élő minta után készültek. Kitűnőek Szt. Domokos kezei, ezek tökéletességükben az erdélyi festészet körében e korban teljesen egyedül állanak.

A kundi oltárról az öt szobor – egyik a szekrényből, négy ennek hosszanti oldaláról – eltűnt. A szárnyak elülső oldalain Szt. Miklós történetéből négy részlet, a hátlapokon Jézus kínszenvedéséből vett, Dürer metszeteire támaszkodó festmények vannak. A predellán a sírbatétel látható, hegyes háttere hasonlóképp Dürer befolyására vall. Az elöl levő képeket újabb időben történt durva átfestés nagyon elcsúfította.

Sajnálatos módon teljesen el van rontva a sorostélyi oltár tizenkét festménye. Ezek a nyitott szárnyakon Jézus gyermekkorából, a zártakon kínszenvedéséből merítik tárgyukat, ismét Dürer Albert metszeteinek alapulvételével. A szekrény elveszett szobrának helyét igen rosszul festett feszület Máriával és Jánossal foglalja el. A brulyai evangélikus templomban álló oltár hátán 1520. évszám látható. Szekrényében felfogásra és kivitelre egyaránt jelentős kis Jézust tartó Mária-szobor van, gyaníthatólag ifjabb Veit Stoss alkotása. A szárnyképek elöl a szokásos, Jézus életéből vett gyermekkori, hátul kínszenvedése idejebeli jeleneteket ábrázolnak; vizsgálatukat lehetetlenné teszi 1728-ban történt barbár átfestésük. A gót oromdísz az elveszett szobrocskák híján jó karban maradt fenn.

A paratélyi oltárt, amelynek képeit a XVIII. században az átfestés teljesen tönkretette, 1904-ben lebontották. Egyebet nem lehet róla mondani, mint hogy ez is kettős szárnyú oltár volt, s hogy elülső festményei felső részükön mintázott aranyalappal bírtak.

A berethalmiról elnevezett csoport legnagyobb darabja a Berethalom evangélikus templomában álló, 1515-ben készült oltár. Nem kevesebb, mint huszonnyolc festmény van rajta, szekrényében pedig egy, a keresztrefeszítést ábrázoló szoborcsoportozat, Máriával, Jánossal és a keresztfát átölelő, térdeplő Mária-Magdolnával. A feszület erős hasonlóságot mutat a krakkói Czartoryski-kápolna triptichonában levővel. Miután a krakkói faragványt Wörmann és Daun Veit Stoss fiától, Szaniszlótól származtatják, ez alapon feltehetjük, hogy a mi csoportozatunk mestere Krakkóból vándorolt be. A Veit Stoss iskolájának volt tanítványa mindenesetre jól ismerte Stoss Szaniszló itt említett keresztrefeszítését, s talán ennek a műhelyében is dolgozott. A gazdagon faragott oromdíszbe három festmény van befoglalva, a középső az Üdvözítőt kereszt formán nőtt szőlőtőkére függesztve, Máriával, Jánossal, az apostolok által környezetten ábrázolja. A két másik Octavianus, illetőleg Ezekiel látomását érzékíti meg. Az oltár előoldalának tizenkét képe Jézus gyermekségének történetét beszéli el, Joachim találkozásától Annával az aranykapu előtt, egész addig, amikor a tizenkét éves Megváltó a templomban megjelenik. Ehhez járul a Jordánbeli keresztelés. Az egyiptomi meneküléshez Schongauer metszete szolgált szabadon felhasznált előképül. A napkeleti királyok képén az előtérben jobbról térdelő király Friedrich Herlinnek a nördlingeni Szt. György-templombeli oltárán levő hasonló alak nyomán van megrajzolva, míg az angyali üdvözlet Dürernek a kis passió számára készített fametszete után keletkezett. A mozgatható szárnyak hátlapján tizenhat szent van ábrázolva, ezekhez ugyanennyi járult az álló szárnyakon, mielőtt a XIX. század elején bekövetkezett átfestésnél fölibük Péter és Pál alakját nem festették. Eredeti körvonalaik még áttetszenek az új festékréteg alul. A predella mint triptichon van alakítva, két álló és két mozgó szárnnyal; hét képtáblán Szt. Anna szülein, Stolanuson és Emerentián kezdve a szent törzs összes tagjait bemutatja.

A jellegzetes, két álló és két mozgó szárnnyal ellátott szekrényből, predellából és oromdíszből álló alakhoz tér vissza a bogácsi oltár, amely 1518-ban a berethalmi oltárral azonos műhelyben készült, amire az oromdíszben alkalmazott gót indás faragványok egyformasága mutat. Szekrényébe Mária, Magdolna és Szt. Katalin szobra van beillesztve, faragványok, amelyek bizonyosan nem a berethalmi oltár keresztrefeszítés-csoportjának készítőjétől származnak. A nyitott oltár képei az angyali üdvözletet, Mária látogatását, Krisztus születését és a három keleti királyt mutatják. A bezárt szárnyakon a berethalmi oltár módjára táblánként két-két alakot látunk, összesen tizenhat férfiszent képmását. A predellán levő triptichonon a fájdalmas férfiú, mellette Mária és János mellképe van megfestve, mélyen átérzett, a színezés szempontjából igen figyelemreméltó háttér előtt. Miután vitán felül áll, hogy mindezek a képek nem a berethalmi oltár tekintélyes képsorának mesterétől valók, a műhelyben, amelyből ez az oltár kikerült, szükségképpen különféle művészeknek kellett működni. Rendkívül fontos annak a megállapítása, hogy a szepesszombati főoltár oromdísze, ami az indás oldaldíszeket illeti, a berethalmi csoport oltáraival oly szoros rokonságot mutat, miként lehetetlen véletlen egybehangzást feltételeznünk.

E csoport harmadik oltára körülbelül 1520-ban emeltetett, valószínűleg Rosalerus György plébános alapítványából, a segesdi templom számára. Szerkezetében lényegesen eltér a szokásostól. Mestere lemondott a szárnyakról, ehelyett egy főképből, amely a szent törzset sokalakos ábrázolásban állítja elénk, félkörösen záródó oromdíszből, két egymásra állított polcból, az itt is visszatérő faragott s a középső képhez illesztett oldaldíszekből felette különleges művet hozott létre. Kísérletet tett a reneszánsz hatása alatt a késő gót oltár hagyományos alakjának megváltoztatására. Az oromdísz képén három szent szűz, Katalin, Apollónia és Borbála látható, a főkép alatti polcon Lázár feltámasztása, a predellán pedig az Olajfák-hegye, a keresztrefeszítés és a keresztről levétel.

Az erdélyi oltárok között a legjelentősebb XVI. századi munka a szászsebesi városi evangélikus plébániatemplom főoltára. Ballusztereken nyugvó oltárasztala, gazdag faragású reneszánsz kerete, faragott fa domborművei és szobrai, a szárnyak hátán levő képei mutatják, hogy nem, mint a ráfestett hamis évszám mutatja, 1418-ban, hanem, amint már Éber feltételezte, 1518-ban készült, amit II. Lajos királynak (1516-1526) a predella jobb felén alkalmazott címere is bizonyít. Szobrászati díszei a Veit Stoss műhelykörének termékei, és stíluskritikai okokból igen valószínű, hogy ifjabbik Veit Stossnak erdélyi tartózkodása alatt létrehozott alkotásai. Az oltár szekrényében Krisztus törzsfája foglal helyet a Madonnával, Isaival és a Dávid házából eredő királyokkal. A nyitott szárnyakon az angyali üdvözlet, Mária látogatása, a királyok imádata és a körülmetélés látható. A zárt oltár nyolc festménye nem szigorú korrendben mutatja be Joachimot és Annát, Mária eljegyzését, Krisztus születését, a szent törzset, a keresztrefeszítést, a feltámadást, a mennybemenetelt és a Szent Lélek eljövetelét. Az oromdíszben levő Szt. Háromság Stock János Márton nagyszebeni festő munkája 1797-ből, a predellán levő úrvacsora Neuhauser Ferencé 1800-ból. A csodatevő Mária szobrát, amely egykor a predella fülkéjében állott, 1751-ben gróf Kornis Zsigmond erdélyi kormányzó vitte el. Nem is sikerült megtalálni.

A hihetőleg idegenből Nagyszebenbe bevándorolt és a Simon ottani szobrász családjába történt beházasodás útján megtelepedett és céhbelivé vált Vincentius festő működésének három oltárt tulajdoníthatunk: a tatárlakit (1508), a nagysinkit (1521) és a nagydisznódit (1525), valamint egy, ma a Bruckenthal Múzeumban őrzött predellát. A tatárlaki oltár eredetileg a zsidvei+ egyházé volt; 1751-ben beragasztották Hartmann Mihály berethalmi festő, helyesebben mázoló szörnyű gyarló képeivel, amit 1914-ben Hermann János fedezett fel. A teljesen értéktelen Hartmann-féle festmények eltávolítása után a régi képek napfényre kerültek, mégpedig meglepően ép állapotban. Az oltár szekrényből és kettős szárnyakból áll; sajnos Simon szobrász kezéből származó faragványai elvesztek, amit annál inkább sajnálhatunk, mert így nincs módunkban más fennmaradt szobrászmunkák meghatározására ezeket felhasználni. Az oltáron a készítő neve s az évszám is rajta van. Nyitott szárnyain az angyali üdvözlet, Mária koronázása, Szt. Bálint és Szt. Demeter mártíriuma látható. A képek felső feléről itt sem hiányzik a mintás aranyalap. Ha a szárnyakat behajtjuk, két sorban nyolc képtáblát találunk magunk előtt, mindeniken egy női és egy férfiszent képével. A predellán a fájdalmak férfia angyalok között van lefestve; az oromdísz már elveszett. Vincze mester festői értékei különösen az izomzat erőteljes kidolgozásában és a határozott körvonalazásban rejlenek.

Ugyanezek az előnyök tapasztalhatók a nagysinki oltáron. Ez eredetileg a muzsnai+ egyházé volt, honnan vétel útján jutott mai helyére, amikor a nagysinkiek kénytelenek voltak régi gót szekrényes oltáruk Madonna-szobrát a már említett gróf Kornisnak átengedni. A környező faragvány csak a XVIII. században járult hozzá; készítette egy „császári lovas katona, mesterségére szobrász”. A nagy főkép a feltámadt Krisztust ábrázolja apostolai körében, a hitetlen Tamással, az oromdísz félkörös képe Kristófot. A középső csoport szerkezete és a főképnek félkörben előreugró színtere élénken emlékeztet a kölni Szt. Tamás-kép mesterének egy, a XV. századból való hasonló tartalmú festményére.

A tatárlaki oltáréhoz hasonló felépítésű volt a nagydisznódi, de csak a nagyszebeni városi plébániatemplom előcsarnokában lévő félkör alakú oromdísze és a Bruckenthal Múzeumban őrzött predellája maradt meg. Mindkettőn Szt. Severus életéből vett jelenetek láthatók. Az oltár főképe Pulszky szerint a Jordán-folyóbeli keresztelést ábrázolta, nyitott szárnyain egyfelől Krisztus születése és János fővétele, másfelől a patmosi látomány és János evangélista kínhalála volt lefestve. A zárt szárnyakon nyolc szent férfiú alakja talált helyet.

Vincze mester stílusának s modorának minden jelét magán viseli a Bruckenthal Múzeum predellája, amelyen a feltámadt Krisztus megjelenése Mária előtt, éneklő angyalok kíséretében van megfestve.

A nagyszebeni Mária-templom főoltára hasonlóképpen kettős szárnyú volt; jelenleg elveszett oromdísze híján a templom előcsarnokában szétszedve hever. 1701-ben a predellát és a mozgatható szárnyak elülső lapjait durván átfestették; az előbbin a siratás jelenete, a szárnyakon az angyali üdvözlet, Krisztus születése, a Szent Lélek eljövetele és a keresztrefeszítés látható. A szárnyak bezárása után nyolc passiókép tűnik elő, amelyek Dürer metszetei után vannak felrajzolva.

Nemesen szekrényoltár van, szárnyak nélkül, félkör alakú oromdísszel; utóbbin Krisztus megkeresztelése a Jordánban van megfestve. Alapos vizsgálat után, amely csak a kép megtisztítása után lehetséges, fog kitűnni, nem Vincze mester művét bírjuk-e ebben az oltárban is. A mintás aranyalapú szekrény szobrai már nincsenek meg.

A földszinti oltár keresztrefeszítése utolsó maradványa egy régi szárnyasoltárnak.

Erdély legkésőbbi XVI. századi oltárai közé tartozik a csíkménasági, amely röviddel ezelőtt a Nemzeti Múzeum tulajdonába ment át. 1543-ból való, s készítője valószínűleg Keresztély segesvári mester, ugyanaz, aki Stoss János műhelyét vette át s 1535-ben még oklevélileg kimutatható. A mozgó szárnyak előlapjain Jézus gyermekségének jelenetei, a zárt oltáron a kínszenvedés képei legnagyobb részben Dürer műlapjai után készültek, amint az éppen ebben a műhelyben hagyományos volt. A szekrény keskeny függőleges szegélyét négy szent szűz szobrocskája díszíti, benne pedig a Madonna áll a kis Jézussal. A félkörös oromdíszben a kép Szt. Annát harmadmagával, a predellán Krisztus siratását látjuk, utóbbi Dürer fametszete után készült. A hátsó passióképek nagyrészben szorosan követik Dürer lapjait.

A székelyzsombori+ oltár a csíkménaságival közeli rokonságban van. A reneszánsz díszítmények, az aranyozott keretek mintája, a predella alakja, a festmények minősége és technikája s a Dürer-féle minták használata olyan összevágóak, hogy szabad a két oltárnak egyazon műhelyből való származását feltételeznünk. Azonban a székelyzsombori oltár faragványai jóval tehetségesebb kezek alkotásai, amiből következik, hogy az oltár szobrászi díszeinek megteremtője nem lehetett Keresztély mester. Felépítését tekintve az oltár különleges helyet foglal el, mert egyetlen, amelynek oromdíszébe egy három szoborral ellátott szekrény van befoglalva. Ezek Péter apostolt, Szt. István királyt és Szt. Móricot ábrázolják. A középső szekrényben a Madonna szobra áll a kis Jézussal, a szekrény ferdén lemetszett oldalfalain négy szent szűz: Borbála, Orsolya, Margit és Dorottya szobrocskái foglalnak helyet. A nyitott oltár szárnyképei közül az angyali üdvözletet, Mária látogatását s a királyok hódolatát ábrázolókon Dürer lapjainak többé-kevésbé pontos használata ismerhető fel, míg Jézus születését az ismert típusokra emlékezve tervezte meg a művész. A zárt oltáron látható kínszenvedési jelenetek alapjául itt is Dürer fa- és rézmetszetű lapjai szolgáltak. A predella képe Krisztus búcsúját anyjától ábrázolja, Dürernek a Marienlebenben levő fametszete után.

A XVI. századi erdélyi oltárok sorában bizonyára a legfiatalabb a höltövényi+ oltár, amely csak 1550 után keletkezhetett. Erre mutatnak a szekrény faragott díszítményeinek és az előoldali képtáblák aranyozott hátterén látható mintáknak buja formái éppúgy, mint a szobrok erősen mozgékony kifejezése. Méreteit nézve az oltár a nagyok közé tartozik; felső része szélességben közel nyolc méter. Keskeny szekrényében Krisztus, a világ megváltója szobra áll. Az ennek két oldalán levő, csupán itt található keskeny fülkéket az evangélisták, a predella öt fülkéjét Mózes, Ábrahám (Izsákkal), Áron, Pál és Péter szobra foglalja el. Az oromdísz keresztrefeszítési csoportozata újabb keletű. A nyitott oltárszárnyak festményei egyfelől Szt. András keresztre feszítését és az ördögnek ugyanez apostol által véghezvitt kiűzését ábrázolják, másfelől Péter, illetőleg Jakab apostol mártírhalálát. A mozgó szárnyak hátán és az álló szárnyakon a szokásos kínszenvedési jelenetek tűnnek elénk. A képek erős drámai felfogással vannak átérezve, amely különösen a keresztrefeszítésnél nyilvánul meg; ezen a feszület élénken emlékeztet Grünewaldnak a colmari múzeumban levő felfeszített Krisztusára.

Az oltárokon kívül egy szentszobor és képtábla maradt fenn, amely maradványok régi oltárok emlékét őrzik. A legfontosabbak közöttük: a kisdisznódi Madonna, a nagyszebeni evangélikus plébániatemplomból való Mária, János és Jakab apostolok szobra, az Atyaisten domborműve, két feszület töredékei, közülük egyik Doborkáról, négy szent szűz kis szobrocskája a mihályfalvi oltárról. Hozzájuk sorakoznak még: a nagyszebeni Szt. Ferencrendi templom kapuzata felett álló Madonna, a csíksomlyói Szt. Ferenc-rendi zárda Mária-szobra és egy hasonló szobor 1525-ből a csíkszentmártoni templomban. A csíkcsatószegi római katolikus templom oltárából a szárnyak kerülték ki a pusztulást, nyolc női szent alakjával, a csíksomlyói római katolikus templom szétszedett nagy oltárából pedig egy sorozat szárnykép jutott korunkra. A Bruckenthal Múzeum több festménye is régi, XVI. századi oltár maradványa.

Az erdélyi oltárépítés történetét a XVII. században két irány szabja meg. Egyfelől ragaszkodtak a gótikus szárnyoltár alakjához,* amelyet még a reneszánsz idejében is többnyire megtartottak, s amelyet barokk hozzáadásokkal a kor ízléséhez alkalmaztak, másfelől olyan megoldáshoz fordultak, amely oszlopokból, oromzatokból és faragott oldaldíszekből álló keretbe foglalt be egy középrészt. Az első csoportba tartoznak a következő helységek oltárai: Doborka (1629), Balázstelke (1633), Kisselyk, Mese+ (1661), Darlac+, Szent-Ágota (1650) és Kissink (1655). A két utolsó helyen levő oltár nyilvánvalóan egy kéz munkája. Mindezekre az oltárokra jellemző a festményeik minőségének rendkívül alacsony színvonala. Az oltárok második csoportja a XVII. század későbbi idejébe tartozik. Közöttük legjelentősebb a segesvári zárdatemplom 1681-ből való barokk oltára. Hozzá a képeket Stanovius Jeremiás nagyszebeni festő, a fafaragványokat, Péter és Pál apostolok igen figyelemreméltó szobraival együtt, Vest Sámuel képfaragó, a Bártfáról bevándorolt Vest János orgonakészítő fia szállította. A szenterzsébeti oltár 1676-ban készült, éspedig faragott részei Möss Zsigmond nagyszebeni szobrász műhelyében, amelyből Semriger Mátyás, Fleischer András, Nagyszebeni Weber Péter szász ispánok képmásos sírkövei is kikerültek. A festmények Hermann János nagyszebeni festőtől valók, akiről ismeretes, hogy 1670–1678 között a gyulafehérvári fejedelmi palotát kifestette. Jelentősek a brassói Fekete-templom barokk oltárán az Üdvözítő, valamint Péter és Pál apostol szobrai. Egyebek között a XVII. századból valók a következő oltárok, illetőleg oltármaradványok: a vurpodi, kiscsüri, bólyai+, rüzsi (1641-ből), gergelyfái (1661) és az ingodályi+ (1687).

A XVIII. század első feléből származó erdélyi oltároknak közös ismertetőjele a ragaszkodás a faragott díszekhez, amelyek az oltárállványt köröskörül szegélyezik, és az oltárfeltét tagozása oszlopok által három fülkére, amelyek szobrok felvételére vannak szánva. Az ebben a korban állított oltárok hosszú sorából megemlítjük a beszterceit (1701-ből), a kőhalmit (1709), a keresztényszigetit (1719) és a kercit (1751). A nagyszőlősi egyház oltárát 1713-ban Herrmann András nagyszebeni festő készítette. A Nagyszebenben honos festőnek, Stock Mártonnak, Stock János Márton apjának működésével függ össze a vesződi (1742), a nagysárosi, a dolmányi+ és mártonhegyi oltár. A vervei elbontott oltár festményeit, ha a róla szóló híradás megfelel a valóságnak, Stock Márton hasonló nevű apja 1684-ben festette.

A XVIII. század második fele s a következő évszáz oltáraira, amelyek szerkezetükre és díszítményeikre nézve természetesen igen különbözők, itt nem terjeszkedünk ki. Elég legyen megemlíteni, hogy a szászvárosi (1744), riomfalvi és eceli (1792) oltárokat Folberth János segesvári mester állította, és hogy Stock János Márton festette meg az úrvacsora és a mennybemenetel képét a segesvári hegyi templom számára.

1917




Hátra Kezdőlap Előre