| Árnyas nyír tövében, ott a faluvégen, |
| Tollas Dávid sóhajt kínos keservében, |
| Keserves két köny ül kisírt két szemében. |
|
| Bujdosó őszi szél játszik a haraszttal: |
| „Engem az életben ó, még mi marasztal?” |
| Távolból hallatszik aratók danája, |
| Bánatában Dávid helyét nem találja. |
|
| Aratók danáját hallgatom, hallgatom: |
| Megöli szívemet rémítő bánatom; |
| Te reád gondolok, Biró Márton lánya, |
| Égető kínomat nincsen aki szánja. |
|
| Rám se tekintsz soha, ragyogó virágom, |
| Nincsen árvább árva nálam a világon. |
| Hazám az országút, a batyum mindenem, |
| Minden reménységem te vagy, én istenem! |
|
| Ó, ha gazdag volnék, volna egy kis telkem, |
| S életemnek párja te volnál, én lelkem; |
| Mennék a mezőre hajnal hasadtával. |
| Versenyt fütyörésznék fürge pacsirtával. |
|
| Hószőrű ökreim ekém elé fognám, |
| Úgy szántanék-vetnék, rólad gondolkozván. |
|
| Ha elém kerülnél, hozva estebédet, |
| Vidám mosolygással úgy köszöntenélek; |
| Tartanám az ekém szarvát félkezemmel, |
| S által karolnálak édes gerjelemmel… |
|
| Távolból hallatszik aratók danája |
| Bánatában Dávid helyét nem találja; |
| Bujdosó őszi szél susog félelmesen, |
| Szegény Tollas Dávid zokog keservesen. |
|
|
|
