| Jer hagyjuk itt ez önző rút világot, |
| Elviszlek Indosztánba, édesem; |
| Hol Gangesz ringat szűz lótosz virágot, |
| Nem bántja ott szerelmünk' senki sem. |
|
| Az Indralakta szent liget ölében |
| Örök tavasz fogad s boldog magány; |
| Sátrunkat a mennyel föl nem cserélem, |
| S az örökléttel nem egy éjszakám. |
|
| Banánok árnyán hajtom majd ekémet, |
| Amíg te alszol édes álmokat; |
| Imám elűzi mind a vaksa rémet, |
| Mely bántalmunkra hozzánk látogat. |
|
| Megőrzelek, miként Dusjánta régen, |
| Bűbájos kedvesét, Szakuntalát. |
| S ha jő Arúna, hallgasd félig ébren |
| A kókila* elbűvölő dalát. |
|
| S ekét húzó hat ökröm víg kolompja |
| Lesz a harangszód, hogyha ébredsz; |
| Harmatba mosdva, édesen mosolygva |
| Lejtesz felém: mi boldog élet ez! |
|
| És én megállok, ekém visszatartom, |
| Reád függesztve ittasult szemem: |
| És szót se szólok bár, sugárzó arcom |
| Elmondja, hogy mi kéj ül lelkemen. |
|
| Csillogó napsugár, kacagó majmok, |
| Felkúszó inda a sátorfalon: |
| Én felzokogva vállaidra hajlok… |
| Jer Indosztánba, édes angyalom! |
|
|
|
