A filoxéra ügyében+

A filoxéra rövid története

A filoxéra a szőlőnek sajátlagos élősdije, mely kizárólagosan csak a szőlő gyökerén él, más növény gyökerére át nem megyen.

Eredeti hazája Amerika, honnan az úgynevezett Izabella, nagy levelű, kék szenű szőlővel hozatott Európába, különösen Franciaországba.

Több mint egy évtizede annak, hogy Avignon környékén a szőlőbirtokosok ijedezve tapasztalták, hogy tábláikban sárga foltok keletkeznek, kör alakban folyton terjeszkednek, mindaddig, amíg az egész szőlőt ellepik. A tőkék egymás után alig ujjnyi hosszúságú vesszőt kezdtek hajtani, ezek elsárgultak, termést többé nem adtak, s elvégre is a tőkék elszáradva, tökéletesen kivesztek.

Hovatovább mind több és több pontról keltek világgá hasonló rémhírek, s könnyen érthető, hogy a francia borászat világraszóló fontosságánál fogva, általános lett a rémület a szőlőbirtokosoknál, a szakférfiaknál pedig általános lett az érdeklődés a baj okának kitudása iránt.

Találgattak sokat, míg végre Planchon tanár reájött, hogy a baj egy apró, tojássárga gyökértetűtől ered, mely roppant tömegekben lepi el a szőlő gyökereit, finom szipóját beléüti a gyökerekbe, s kiszívja az éltető nedvet, amely nélkül a szőlő nem élhet meg; sőt több, szúrásával azt is okozza, kivált a legfinomabb, tehát az úgynevezett hajszálgyökereken, hogy azok eltorzulnak, feldagadnak olyanformán, mint támad a tölgy levelén a gubacs, s ez eltorzulás következtében képtelenek lesznek nedvek felvételére, tehát a gyökértetű eltávozása után sem táplálhatják többé a szőlőtőt.

Legott a szakembereknek két tábora szállott síkra: azoké a vizsgálóké, akik az állat életmódját figyelték, és azoké, akik az életmód fölismerése után irtóeszközökről, mentésről kezdtek gondolkozni.

Az életmód figyelői fáradhatatlan törekvéssel kisütötték, hogy ez az állat úgy szaporodik, mint a levéltetvek, s egy tavaszi nőstény után nyolc, tíz nemzedék során őszig ezermilliónyi nemzedék támad, mely a természet rendes korlátozó eszközeitől független, amint azt fennebb kimutattuk.

A másik tábor ezer módot ajánlott, elvégre a teljes irtást, a földnek a rendkívüli illó, mérges és könnyen robbanó szénkéneggel való mérgezését.

Ámde mindennek dacára – kikötve a leglázasabb tevékenységgel, Franciaország óriási segédeszközeivel – a baj folyton terjedett, vidék vidék után pusztult, s a francia bortermelés felényire; nyolcvanmillió hektoliterről negyvenmillióra csökkent!

Természetes, hogy a Franciaország felől folytatott szőlőkereskedés roppant élénkségénél fogva a félelem, a gond megszállotta Európa összes borvidékeit, s mindenütt rendszabályokról kezdtek gondoskodni. A törvényhozó testületek törvényeket alkottak, amelyek a szőlőforgalmat megszorították; összeültek nemzetközi kongresszusok, melyek általános rendszabályokról gondoskodtak; minden valamirevaló gazdasági egyesület tanácskozni kezdett.

Ámde mindezek már későn történtek! A baj a kereskedés által el volt terjesztve, s évről évre mind több és több helyről hangzott fel a vészkiáltás.

Franciaország hiába írta ki félmillióra rúgó díjait egy biztosan irtó szerre vagy eljárásra. Nem akadt. S csakhamar három jelszó vergődött a fölszínre, ez:

Meg kell élnünk a filoxéra mellett is.

Ki-ki úgy védekezzék, amint tud.

A kereskedés és egyáltalában a forgalom beszüntetése, hogy a baj terjedése legalább lassíttassék.

Ez utóbbi jelszó arra való is volt, hogy a tudomány időt nyerjen vizsgálataira, a hatóság pedig kellő rendszabályok megbeszélésére és életbe léptetésére.

Minthogy kitűnt, hogy az amerikai szőlőtők, noha a filoxéra belepi is, nem vagy kevésbé szenvednek, ezekkel történtek kísérletek; de minthogy e szőlőtők termése távolról sem közelítette meg az európai nemes fajok minőségét, tehát azt, ami e fajok borát oly becsessé teszi, kísérletek történtek az amerikai gyökerekre való oltással. Mindent összefoglalva, ma is csak a tapasztalati útra vagyunk utalva; ma is, amidőn Pancsováról már évekkel ezelőtt, az Érmellékről csak az imént, úgy Kassáról, a Hegyaljáról, Zalából hangzik a vészkiáltás, rémít az enyészet.

Miképpen okozza filoxéra a bajt?

A filoxéra legnagyobb, szaporító alakja, úgy, amint a gyökeren tartózkodik, alig körömfeketényi hosszúságú, majdnem tojás alakú, tojássárga színű kis állat, hat lábbal, két bajusszal, szipóka csőrrel, melyben szúróserték rejlenek, melyek oly finomak, hogy egy finom emberi hajszál vastagságának alig hatvanadrészét teszik.

E finom sertéket beszúrja a gyökér finom csövecskéibe, amelyekkel a gyökér a nedveket fölszívja, s így a nedvek immár nem a tőkébe, hanem a filoxéra szipókáján át az állat gyomrába ömlenek, azonfelül a gyökér megdagad, és képtelenné válik a tápláló nedvek fölszívására. Így a tőke természetesen sorvadozni kezd.

Ezer és ezer állat lopván így a szőlőtő éltető nedvét és gátolván a gyökér működését, a sorvadás jelei a legépebb tőkén a harmadik, legtöbbször már a második évben is külsőleg láthatókká lesznek: a vesszők gyengék, a levelek kicsinyek, s már nyár derekán, sőt még ennél is korábban a külső szélről sárgulni kezdenek.

A levelek sárgulása nem olyan, mint a rendes, őszi sárgulás, mely mindig barnásba játszik, hanem oly rikítósárga, mint az érett bableveleké.

Ha a tőkék ilynemű sárgulása bekövetkezik, s az adott táblában egy pont körül körben terjed, tehát kerek foltot képez, bizonyosan a filoxérától ered.

A bajnak körben való terjedése az állat életmódjából folyik.

Az első megszállott tőkén százezrekre szaporodik fel az állat, megöli a tőkét, s elvégre kifogy a táplálékja. Az egyes szőlőtőkének és soroknak egymástól való csekély távolsága úgy hozza magával, hogy a sor tőkéinek, úgy a szomszédos sorok tőkéinek gyökerei is elérik egymást, néhol éppen összeszövődnek. Azonfelül a kapált, laza föld likacsai nyílt utat képeznek a parányi állat számára, s így ez egész kényelemmel átvándorol a föld alatt, szomszéd tőkéről szomszéd tőkére, szomszéd sorról szomszéd sorra, jobbról-balról, felülről-alolról mindig a legközelebbire; természetes azután az, hogy kerek folt támad.

Éppen úgy, mint az erdő hernyója a szabadban ágról ágra s a szomszédos fák összeszövődő ágain végig, fáról fára terjeszkedik, ameddig az erdő tart, úgy terjeszkedik a filoxéra a föld alatt gyökérről gyökérre, ameddig a szőlőültetvény csak tart.

És amidőn az utolsó nemzedék, amint ezt a rózsa levéltetvéről elmondtuk, a filoxéráról képben is kimutattuk, a felszínre vergődik, szárnyra kél: széthordja a bajt, mert ez a röpülő alak lerakja a petét itt is, ott is, a szőlőtő föld feletti részére is, leginkább a sima vesszőre, s így mindenütt új központokat létesít a végzetes új körfoltok megalkotására.

A filoxéra keresése és felismerése

A filoxéra-bajnál, mint minden bajnál, az a fő, hogy: minél korábban vesszük észre, annál könnyebb és biztosabb a segítség is.

Mert, mint minden baj, úgy ez is kezdetben csekély.

Eszerint mindenki, akinek oly szőlője van, amelybe bárhonnan s bárkitől, a hatvanas évek derekától fogva maig, akár sima vesszőt, akár gyökereset elültetett, gyanakvó szemmel nézze telepét.

Minden, a rendes idő előtt sárguló tőke irgalom s kegyelem nélkül úgy ásandó ki, hogy gyökere mentől teljesebben kerüljön napfényre.

Egy futó pillantás is elég arra, hogy meggyőződjünk, vajon a hajszálgyökerek épek-e vagy nem?

Hogyha épek, akkor szép barnák, egyenletesen cérnavastagságúak: ha filoxérások, akkor tyúktollszár vastagságra dagadtak, világos zöldesfehérek, olyanok, mint a pincében induló zöldség hajtásai.

Ilyen dagadt hajszálgyökereket közönséges, öt-hatszorosan nagyító üveggel megtekintve, rendesen tetűt találunk rajta; ha nem találunk, akkor a gyökér többi részeit kell szemügyre vennünk.

Ezeken szorgosan arra kell ügyelnünk, hogy vajon nem látszik-e rajtok tojássárga vagy rozsdaszínű, apró, egyes vagy fészkes pettyegetés? Minthogy a gyökér szépen barna, a világosabb tojássárga vagy rozsdaszínű pettyecske még az egyes is, könnyen vehető észre. Ekkor ezt nézzük meg a nagyítóüvegen keresztül, s ha így tetű alakot ölt, akkor el kell járnunk a dologban úgy, amint azt a következő fejezet javasolja. Nyáron a filoxéra a földfelülethez közel fekvő gyökereken, tehát magasabban tartózkodik; télire a legmélyebbre száll alá…

Emellett figyelni kell még a következő két dologra:

1: Hogyha már a sárguló tőkét kiásattuk – körülbelül június vagy júliusban – úgy akkor is, hogyha hajszálgyökerei még nincsenek földagadva, végig kell futnunk rajta, mert megtörténik, hogy a filoxéra még csak az erősebb részeken fészkelődött be; tehát a tojás- vagy rozsdasárga pettyekre kell ügyelnünk.

2. Hogyha nincsen nagyítónk, nem képzelhető magyar földön oly bortermő vidék, melynek orvosa, gyógyszerésze nincsen, s nem képzelhető orvos vagy gyógyszerész, aki valami szerény nagyítóval ne bírjon. Tessék a gyökeret olyanhoz vinni, s nincs eset reá, hogy a közjó érdekében fekvő csekély szolgálatot megtagadja.

Mit kell tennünk, mihelyt a filoxérát észrevettük?

Ez a dolgok jelen állásánál fogva igen egyszerű; mindaddig, amíg a kormány az intézkedést magánk tartja fenn, rögtön jelentést kell tenni közvetetlenül a m. k. földmívelési minisztériumhoz Budapesten.

Szükséges ez a nyilvántartás miatt, hogy általános rendszabályok hozathassanak s foganatosíttathassanak; és szükséges ez azért, hogy a hatóságnak módjában álljon egy szakértőt kiküldeni, aki a még szükséges vizsgálatokat megejtve, ezek alapján javaslatokat tehessen.

Mit kell tennünk, hogy a filoxérát meg ne kapjuk?

A szőlőt jókarban tartsuk; gyönge, betegeskedő tőkét ne tűrjünk benne, és sem kereskedőtől, sem apánktól, sem testvérünktől ne fogadjunk el sem sima vesszőt, sem gyökereset, sem tüzelőnek szánt venyigét vagy tőkét, sem szőlőmívelésre már használt szerszámot, szóval semmit.

Mert a gyökeres vesszőn megkaphatjuk a gyökeren szaporító alaktól, a sima vesszőn pedig azt a petét, amelyet a röpülő alak rakott oda.

Ne bízzuk el magunkat, hogy hát hiszen mindent jól megnéztünk! Mert egyetlenegy hiba kell csak, s a baj a nyakunkon terem.

Ilyen apró s kiválóan szívós életű lényeknél, aminők a filoxérák is, amelyek nálam, jól bedugaszolt üvegben, a nap hevének, penésznek, rohadásnak kitéve egy hónapnál tovább éltek, ezer véletlen járul hozzá az elterjesztéséhez. Elvisszük a kacorral, melynek becsapójába egy rögöcske téved, el a cipőnkre tapadott földrészecskékkel, az ásóval, kapával, mindennel. Itt is tulajdon azt kell tennünk, amivel az emberirtó ragadós betegségek s a marhavész ellen védekezünk; szigorú elzárkózás itt a fődolog.

Álljanak össze az egyes borterületek birtokosai, tanácskozzanak, határozzanak; rendezzék maguk az őrködést, gyakorolják maguk a felügyeletet; mert az, amit írott rendeletek eredményeznek, mindössze csak annyit ér, hogy a végrehajtás a tűz mellett pipázó csőszre marad; márpedig mindnyájan tudjuk, hogy mennyit ér az!

A legjobb kordon, a legtökéletesebb felügyelő és ellenőrző a polgárok összessége, mely a feladatot megosztja, s így nagy körben könnyedén és emberileg a legtökéletesebben végre is hajtja.

Mit kell tennünk, hogy a filoxérát ne terjesszük?

Sem ingyen, sem pénzért, sem könyörgésre, sem hízelgésre ne adjunk sem sima vesszőt, sem gyökereset, sem a tüzelőnek szánt venyigét vagy tőkét sem használt szerszámot – senkinek.

Föl is tehetjük, hogy a közjólétet szívén hordozó, becsületes hazafi, ha már bajban van, nem kívánhatja, hogy mások is belé kerüljenek; hogy ha már szerencsétlenné lett, nem akarhat még bűnös is lenni.

Ne hordjuk széjjel a venyigéket kertelésekre: tartsuk a szerszámot künn a szőlőkunyhóban; ne engedjük, hogy a gazda, a béres, a kocsis venyigéből készítse a szekérülést, amint ez némely vidékeken oly szerfelett dívik; mert ez utóbbi, tekintettel a szekeresek forgalmára, vásárról vásárra, határból határba szállíthatja el a bajt.

Itt sem a hatóság, sem az utolsó végrehajtó eszköz, a csősz, hanem egyedül az összes birtokosság akarata és ébersége vethet gátat – más nem!

 

Azt, amit e sorokba felvilágosítót betettem, ajánlom minden, az ügy iránt érdeklődő hazafi figyelmébe.

Azt, ami bennök utasítás vagy tanács, úgy hiszem, magáévá teheti, követheti minden szőlőgazda; ennyit megkövetelhet tőle a közvagyon biztonsága, a közjólét.

A rémülettel járó kapkodás vagy néha lemondás nem ér semmit; a kicsinylés, a közöny, a kizárólagosan csak felülről való várás és követelés még annyit sem. A fődolog az, hogy a legkisebb hatóság, az egyes polgár is mozogjon, legyen a központnak, a szakembereknek tájékoztatója, segítője.

A művelt birtokos pedig ne feledje el, hogy leginkább övé az a feladat, hogy a közgazdát felvilágosítsa, útbaigazítsa, felköltse benne az érdeklődést; ő az akibe a köznép leginkább bízik, aki tehát legjobban teheti.

Javaslatok a filoxéra elterjedése ellen és az általa ellepett
területeken teendő szőlőművelési kísérletek ügyében.

I.

Minthogy az általam már 1875-ben, a Természettudományi Közlöny VII-ik kötete 435-ik lapján tett indítvány, mely egy szakemberekből alakítandó, állandó filoxéra-bizottság szükségét kimutatta, ennek szervezését sürgette, annak idejében, annál az oknál fogva, mellőztetett, mivel az irányadó körök s az ügy élére állított szakemberek mereven ragaszkodtak ahhoz a föltevéshez, hogy egyedül csak Pancsovát s ott is csak egy kis területet szállott meg a vész; továbbá úgy vélekedtek hogy ezt az akkoriban dívó irtási eljárással elfojtani lehetséges; most azonban kitűnt hogy az én föltevésem volt a helyes, ti. hogy miután Magyarország számos vidékére még akkor is kerültek úgy francia, mint klosterneuburgi szőlőcsemeték, amidőn Franciaország és Klosterneuburg már a vész hatalmában voltak, ennélfogva elébb-utóbb ki fog tűnni, hogy nemcsak Pancsova, hanem számos más pont is meg van szállva, ez pedig immár tényleg be is következett, s így a filoxéravész már többé nem helyi, hanem valóságos országos vész, mindezeknél fogva ismét ajánlom és sürgetem az országos, állandó filoxéra-bizottság szervezését.

Álljon e bizottság a következő szakok képviselőiből:

a) Zoológusokból.

b) Botanikusokból.

c) Kémikusokból.

d) Gyakorlati szőlőmívelőkből.

A bizottság a maga kebléből válassza ez elnököt, az alelnököt és a jegyzőt.

Szereltessék fel e bizottság az állam részéről mindazokkal az anyagi s egyéb eszközökkel, amelyek működéséhez szükségesek.

A bizottság kezdeményez; a végrehajtandókat a kormánynak ajánlja.

Indokolás:

Én az eddig követett alkalmi enquète-rendszert célravezetőnek nem tartom, mégpedig a következő okoknál fogva nem:

1. Az eddig igénybe vett szakértők más hivatásnak élve, más, félre nem tehető kötelességek által lefoglalva, a legjobb akarat mellett sem ismerkedhetnek meg oly behatóan a bajjal, amiként azt a baj természete okvetetlenül megkívánja.

2. Amint hogy ez így van, jogosan kerülik a felelősség elvállalását, amely az elégtelen alapon hozott határozatokból azokra háramlik, akik a határozatok hozatalába befolytak.

3. Szakembereknek szakkérdésekről laikus elnöklet alatt, laikusok által felállított sorrend szerint sikeresen tanácskozni nem lehet. A gyakorlat kimutatta, hogy leggyakrabban a másod-, harmadrendű kérdések kerülnek fölszínre, mi az ügynek csak kárára van.

II.

A filoxéra ellen eddig folytatott harc azt a tanúságot szolgáltatta, hogy a vész gyökeresen el nem fojtható, terjedése föl nem tartóztatható, de igenis lassítható.

Nemzetgazdasági szempontból tehát, tekintettel a fentiekre, a baj terjedésének lassítására tartozik a fő súly.

A filoxéra következőképpen terjed:

a) A föld alatt gyökérről gyökérre vándorolva elterjed lassanként az adott, összefüggő szőlőterületek határáig.

b) A föld fölött a röpülő alakok által, egymással össze nem függő szomszéd s szőlőterületekre is átszármazik.

c) Véletlenül a közlekedés által.

d) Rendszeresen a legnagyobb körben, a gyökeres tőkékkel és sima vesszőkkel való kereskedés által.

Minthogy már most egy országos bajnál nem a helyi viszonyok, illetőleg rendszabályok, hanem az általánosak a mértékadók, legkivált pedig azok, amelyeknek gyökeres keresztülvitele leginkább hatalmunkban van, önként következik, hogy elsősorban a kereskedésre mint legveszedelmesebb, mert nagy körre szóló elterjesztőre tartozik a korlátozás egész súlya.

Ennélfogva múlhatatlanul szükségesnek tartom, hogy a gyökeres tőkékkel éppen úgy, mint a sima vesszőkkel való bármi néven nevezendő forgalom, kereskedés a baj tartamára teljesen beszüntettessék.

Indokolás:

Azt tapasztaltam, hogy a baj csekélybe vétele a kereskedelmi szempontot még intelligens szőlőbirtokosokkal is túlságosan hangsúlyoztatja, s hogy mindenképpen azon vannak, hogy kereskedésre szánt készletök, legtöbbször sok ezer gyökeres tő és sima vessző, „szakértők” által megvizsgáltassék, s azokról egészségi bizonyítvány állíttassék ki. Oly követelés ez, amely gyakorlatilag kivihetetlen. Mert nincsen „szakértő”, aki ezer meg ezer gyökeret, vesszőt a legkínosabb pontossággal, éles nagyítóval, egyhuzamban vagy bár megszakításokkal is megvizsgálni bírjon; mert eltekintve a munka lélekölő voltától, az emberi szem az ily megerőltetést nem bírja ki. Márpedig csak egy hiba is elégséges arra, hogy a baj új fészket rakhasson.

Amellett a szakértő díjazása tökéletesen fölemésztené azt a hasznot, amelyet a kereskedő vár.

Az az indoklás, hogy sok kereskedő nagy kárt fogna szenvedni, néhány éppen megbukik, nem dönthet akkor, amikor egy országos baj forog szóban, egy általános vész elhárítása a feladat; itt áll az elv; bukjék tíz, bukjék húsz, hogyha a közjólét, egy nemzetgazdasági ág érdeke így kívánja.

Ezenkívül mindenki tudja, hogy Magyarországban a hazai fajokkal való kereskedés mindenkor csekély volt, s a kereskedés fő súlya a behozatalon feküdt, azon, amely a bajt be is hozta.

III.

A Montpellier-ben tartott első filoxéra-kongresszuson Barral kifejezte volt azt, hogy meg kell békülnünk avval a gondolattal, hogy a filoxérával is megéljünk, noha itt van, mégis szőlőt termesszünk; a jelszó tehát a racionális mívelés, annak megállapítása pedig a rendszeres kísérlet. Magam 1875 óta folytonosan e mellett az irány mellett harcoltam. Az irány neve: a fenntartó, mely jelenleg mindenütt le is szorította az irtó irányzatot.

Azok a tapasztalatok, amelyeket a baj helyszínén folytatott tanulmányaimból kivonhattam, a következő:

a) A filoxéra legelsősorban a leggyarlóbban, természetellenesen kezelt szőlőket vagy szőlőrészeket szállja meg, s csak amikor ezeken elhatalmasodott, terjed a jobbakra, legutoljára a lugasokra, tudniillik arra a mívelési módra, amely a szőlő kúszó természetét leginkább megkíméli. Elsősorban tehát áldozatul esik a legvénebb, parasztosan metszett, elgyengült földben termő rész; második sorban a hasonló kezelésű ifjabb, jobb földben termő rész; legutoljára, rendkívüli kitartást tanúsítva, a lugas.

b) A már teljesen tönkrement vagy már elhalófélben lévő szőlőkben mindig találkozunk egyes szőlőtők, néha csoportok, amelyek a többi, elhalt vagy haldokló tőkékkel egyenlő viszonyok között tenyészve, tartják magokat, tehát bizonyos ellenálló tulajdonságokról tesznek bizonyságot.

c) Némely fajok, nevezetesen az Izabella s az oly becses kadarka ellenálló természete szembeszökő, mert e fajok rossz, parasztos kezdés mellett is legutoljára pusztulnak el.

Ezeket szem előtt tartva, én a teendő kísérletekre nézve a következő eljárást javaslom:

Szakíttasson ki Pancsován vagy Peéren a filoxéra lepett területből egy négyholdnyi terület; ez rigolóztassék, osztassék fel bizonyos számú táblákra.

A talaj pontos elemzése után alkalmaztassék az egyes táblákra különböző földvegyítés mellett különböző trágyázás.

Az így felkészített táblák osztassanak kellő számú sorokra, s ezekbe állíttassanak be a különféle szőlőfajok, különféle módon kezelve.

Elsősorban jönnének szaporításra és kezelésre azok a tőkék, amelyek, fajra való tekintet nélkül, bizonyos ellenállást tanúsítottak, mert föltehető, hogy ez a tulajdonság jobb kezelés mellett fokozódni fog, nem lévén ez eljárás más, mint selekció, amellyel a növény- és állattenyésztés terén úgyis folytonosan és rendszert követve sikerrel is működünk.

Ezeket parasztosan, módosított hoibrenkolásra és lugasra kellene fogni, hogy a kezelésből folyó tenyésztési különbségek is szembetűnjenek.

Második sorban s éppen ily módon tenyésztésre kerülnének a Magyarország legbecsesebb fajszőlői, mint: a furmint, kövidinka, rizling, bakator, kadarka stb. stb., hogy azoknak ellenálló képességét általában, a különböző kezelési módok szerint különösen is megismerhessük.

Harmadik sorban következnének a kísérletek az amerikai szőlőkkel, jelesen a Jaquez, Vitis Solonis, Vialla, Cuningham, Herbemont stb. fajokkal kapcsolatban oltási kísérletekkel.

Indoklás:

Tekintettel az éghajlat, földminőség, faji sajátosság különböző voltára, reánk nézve a francia kísérletek nem lehetnek mindenben mértékadók; azoknak egyszerűen utánzása nem okos.

A kísérletek tere még szabad; azért abból a szempontból kell kiindulnunk, hogy olyan esetekben, aminő a filoxéravész is, amelyekben az indukcióra vagyunk szorítva, áll az, hogy minél több ponton, minél többen, minél többféleképpen tesznek kísérleteket, annál több kilátás van a sikerre is.

És tudnunk kell, hogy nem mindig a legpazarabb felszerelés hozza az eredményt, hogy sokszor egy szerencsés véletlen éppen a legszerényebb működési körbe viszi azt.

Amellett ily kísérleti sorozat még negatív eredményeivel is oktat: ujjmutató azoknak, akiknek rendeltetése, hogy a reánk származott bajjal megvívjanak.

És még becsesebbé válik az ily kísérleti tér azáltal, hogy azt az elemet is oktatja, amelyet a leghatásosabb rendelet, a legjobban választott oktató szó sem győz meg, melynek egyedüli meggyőzője és oktatója az élő szemmel való látás, saját keze tapintása; a közbirtokost.

Én ily kísérleti sor iránt a legnagyobb bizalommal viseltetem, nagy reményt kötök hozzá, mert előttem a tény, hogy bizonyos amerikai szőlőfajok ellenállanak.

Hogyan?

Mert a meggyilkolt gyökerek helyébe, könnyedén újakat hajtanak.

Honnan ez az erő?

Másban nem kereshetjük, mint a tenyésztés, tehát az élet föltételeinek kedvező, teljesen megfelelő voltában.

Ezt kell keresnünk saját fajaink számára is; és ide csak a kísérletek útja vezet.

A kísérletek tervének részletes kidolgozása, a végrehajtás kezdeményezése az általam indítványozott országos filoxéra-bizottság legelső teendői közé tartoznék.




Hátra Kezdőlap Előre