Amikor valóban irtózatos a szeretet

 

V. felvonás

Nyolcadik jelenés

 

FAYEL (dühös tekintettel): Méltatlan asszony! Te Kusziról akarsz velem szólani?

GABRIELLA (még mind Fayel lábai előtt): Uram, a történet hozta őtet ide. Nem tudta örökre felvett bilincseimet. Üss által, egyedül én vagyok hibás. Minden reménység nélkül hagyta volt el ezt a helyet, örökre elbúcsúztunk egymástól. Sohasem fogom többször látni, nem, sohasem.

FAYEL: Úgy van, sohasem fogod látni. (Félre) Már most eleget tészek magamnak. (Nagyon) Kusziról beszélsz, csak azt vártam. Minden, amit látsz, csak reá emlékeztet. Meg vagyok győződve, hogy szíved előtt utálatos vagyok, hogy minket egy rettenetes kötő egyesít. Jól vagyon – nézz ide! (Felemeli az előfüggőt, mely az oldalszoba ajtajára van helyheztetve) Nézd! Ilyen állapotban adja vissza néked egy megbántatott férj a te Kuszidat! (Gabriella felszökik, és nagyot jajdul, meglátván a testet, mely az előfüggő mellett van.)

GABRIELLA: Kuszi! (Egy karjasszékre rogyik) Istenem Mit láttam?

FAYEL: Ez a te munkád, hitetlen! Te és a szeretet vezették karjaimat! A te kezeidből vette a gyalázatos halálát. Itt van szeretőd! Vizsgáld meg jól áldozatomat. (…) Egy írást találtanak gyalázatos szeretődnél. Láttam belőle, hogy az én vetélkedő társam, s azt kívánja, hogy szeretetednek jutalmául halála után szívét néked vigyék.

GABRIELLA: Tovább, tovább. Micsoda hirtelen való megijedés.

FAYEL: Asztalhoz ültél, melyhez gyűlölségem hívott, ahol a dühösség velem együtt melletted ült…

GABRIELLA (félig felemelkedik): S osztán?

FAYEL: Az étel közben, mellyel kínáltattál, szeretődnek szívét… reszkess… tudom, hogy értesz… (egy kis idő múlva) az a szív a tiédben van.

GABRIELLA (kiáltva): Az ő szíve! (Kuszi testére esik)

FAYEL (kirántja kardját, és Gabriellának megyen): Halj meg hideg tetemein te is.

 

 

Aki Kolozsvár színpadán az első szót kimondta: Kótsi Patkó János,*
az erdélyi magyar színészet korai szakaszának vezéregyénisége

 

 

Karacs Teréz* írónő és pedagógus. Kötetünkben ő szólaltatja meg a pártoló közönség véleményét

Kilencedik jelenés

 

(Fayel, Gabriella, Vergi, Raymund, Adelheid s több emberei Fayelnek)

VERGI (kardjára teszi kezét, hogy visszaverje Fayel embereit, akik béereszteni nem akarják, Adelheid követi, aki Gabriellához siet. Vergi Fayelnek szalad, kiveszi kardját a kezéből, és lehányja a földre): Megállj! Mit hallottam! Micsoda jelenések! (Lehajol leányához, megöleli, s felemelni próbálja) Kelj fel! (Adelheid is segít Verginek, hogy Gabriellát felemelhessék, Fayel a dühös indulatok miatt mozdulhatatlanná lesz.) Gabriella! Kedves leányom – nyisd fel szemeidet –, én vagyok. (Adelheidnek) Segíts! (Gabriellának sírva) Én vagyok a te szerencsétlen atyád… Kedves leányom! Térj vissza karjaim közé az életre! Adelheid! Hiábavaló segítségünk! (Felemelik, de mint egy megmerevedett test, ismét lerogyik) Kedves leányom! (Letérdepel, és testére hajlik leányának, aki a fájdalom miatt meghal; Fayelnek) Meghal! Ha, kegyetlen!

FAYEL (felszaggatja sebeinek kötőit): Követni, mindjárt követni foglak. (Raymund karjaira esik)

 

Vége

 

(Németből fordította Bartsai László:* Fayel avagy az irtózatos szeretet, 1793)




Hátra Kezdőlap Előre