[1849. augusztus–szeptember]
Kedves Lórikám!
Oly régen láttalak, oly rég hallottam felőletek, hogy szinte félek megkérdeni; mert ily időben s ily hosszú távollét után csak rosszat lehet várni. Hidd el, kedvesem, nem mertem rátok gondolni: dúlt arcot és torz alakot láttam: annyira borúsak, setétek voltak környezeteim. A képzelődés, mely az emlékezet erejével visszaidézi a kedves alakokat, kifáradt, s olyanná lett, mint egy eltört tükör.
Mi engem illet, röviden csak ennyit írhatok. Én egész Aradig mentem, hol már a legnagyobb zavart és rendetlenséget találtam, annyira, hogy végre kifakadásomban azt mondtam, hogy ilyen szamarak és gazemberek között én nem maradok tovább. A következés igazolt. Szerettem volna távol lenni Magyarországtól, hogy ne lássam nyomorú átalakulását, melyet már ott előre sejtettem, azonban a bizonytalan hírek s társaim szavazata visszatartottak; s most itt vagyok, s minden érütéssel érzem, hogy amit a becsületes, de gyarló kormányzó* mellett a gazság készített, annak súlyát és keserveit a nép fogja viselni. Édes Lórikám, tartson a jó isten kis gyermekeiddel egyetemben. Talán nem sokára biztosabb állapotról tudósíthatlak. Kérlek, írj pár sort, ha lehet. Csókollak a kis gyermekekkel együtt.
Vadász Miklós
Cím: [Tintával, áthúzva]
Vörösmarty Mihálnénak.
[Alatta, ceruzával]
Csajághy Laurának.