Móricz Zsigmond*
  Simonyi Máriához (128.)**

[1924] Október 27.

Édes, édes Tündér,

ragyogó fehér emlék!

Legalább szavakat küldök, cukorszavakat, szóbonbonokat, a legédesebb ízzel, szívem érzésével töltve, csak magának, csak egyedül magának…

Óh, hogy fehér lelkű-e? azt éppen nem tudom, szilaj, hamis, játszik?…

Most folyton azon tűnődöm, hogy volna lehetséges, hogy Maga játssza februárban a darabomat. Rokkanva, vasalódva, új témán dolgozom: oly vidám és ragyogó és magának oly igen szép szerep…

Olyan maga nekem, az én paraszt életemben, mint egy nemes, buján kitenyésztett üvegházi növény. Mikor utánanéztem, hogy a corpus bement végig az udvaron – oly elegáns, félelmesen elegáns és tipegő, mint egy japáni nő: pedig benne van egy erős, komoly, elszánt ember is. Senkibe ilyen határtalan szélsőségeket nem ismerek…

Oly kimerült voltam, hogy nem bírtam Pestet. Kijöttem Lányfaluba, egész család. A héten, ha eső nem lesz, itt maradunk, a kertet ásatom. Rémes ez a magányosság, mennyit hallgatok, mennyit hazudok.

Lám, el kellett mondanom, amiket elmondtam, most már ugyanazt nem fogom ismételni, de magának belém kell látnia, hogy tudja, kivel s mivel áll szembe. Ez egy olyan nehéz teher volt rajtam, hogy kilenc hónapja nyom.

Kilenc hónap! Ha maga egy rendes ember volna, a napokban babázna nekem – és így én szültem magának kettőt, a Kirkét és Psychét. Sajnos mindegyik vegyülék.

Köszönöm magának, hogy boldog kilenc hónapot adott.

Szörnyű, pillanatonként megújuló szenvedések voltak, de édessé, mézzé vált az egész.

Folyton magával beszélek, magával álmodom. Tegnap azt álmodtam, hogy a Nemzetiben maga játszotta a Vadkant, és őrült sikere volt…

Milliomodrészét nem írhatom meg, amit magával beszélek. Csak annyit: Maga az egyetlen nő az életemben, akitől soha senkiről rosszat nem hallottam, rágalmat, támadást soha. Maga valami új horizontot nyitott meg bennem a női lélek terén: a feleség zárt lénye után a szerető kiáradó, derült, pajzán, pimasz jóságát.

Isten áldja meg, s ha valaha szüksége lesz rám, értesítsen, és én rögtön, rögtön ott leszek, mert ott vagyok egész szívemmel a magáé, jaj, hogy nem lehetek egész életemmel.

 

1924. XI. 6.




Hátra Kezdőlap Előre