Kossuth Lajos*
  Zeyk Saroltához (145.)**

Chialamberto Torinese. 1885. július 7.

Kedves angyalom leányom!

Egy örökkévalóság óta nem kaptam hírt tőled, nem tudok semmit felőled; az én jó kis Sarikám, rossz Sarivá pillangózta ki magát, kirázta emlékezetéből öreg barátját, mint – hogy is, no? hát úgy, mint hálóingéből a bolhát. A hasonlat nem esztétikus, de talál. Tudtam, hogy így lesz, de mégis fáj. Meguntad a hipokrízist, ugy-e? Természetes. A te kis szívecskédet más érzelmek töltik be, „jól teszi, senki tőle e jogát el nem veszi”, mint a Fóti dal szól. Akit a jelen boldogít, jól teszi, ha lerázza magáról az emlékezet száraz leveleit. – „Pazienza”* mondja az olasz. Gyakorlom e szükséges erényben magamat.

A hegyek közt vagyok egyes egyedül. Emlékszesz-e, hogy tavaly azon szándokkal kocsiztunk fel együtt a zúgó Stura mentében, hogy Groscavallóban ütjük fel sátrainkat. Elijesztettek Ceresben, hogy ha nem is a „nagy világban”, de bizonyosan Groscavallóban „nincsen számunkra hely”. (A propos Ceres, megálltam egy percre azon a helyen, ahol Te oly örvendő mosollyal nyújtád ujjod hegyét búcsúra felém, jó kedvre derülve a gondolat felett, hogy „végre” mégis csak megmenekedtél csömör társaságom nyűgétől, persze, ha vagy egy félszázaddal kevésbé öreg az, akitől elbúcsúztál, nem mosolyogtál volna. De az öregség bizony rút dolog, nemcsak a környezet szemében, de még azéban is, aki viseli.) Hát feltettem magamban, hogy ezidén elmegyek oda, ahová tavaly nem jutottunk; már hogy Groscavallóba, el is mentem, de most meg túl korán pottyantam oda, a vendéglős, ki maga is csak egy nappal előbb rukkolt be, nagyokra meresztette szemeit, s „well come” helyett e szavakkal fogadott: „még nem láthatok el vendégeket, a Saison nálam csak 10-én kezdődik, még szakácsom sem érkezett meg.” Megnéztem a tűrhető kinézésű szálloda szobáit – Misericordia!* tele voltak a téli zártság dohával, csak az napon nyitották fel először a kilenc hónapon át zárva volt ablakokat, hogy bekandikálhasson rajtuk a szomszédban tornyosuló Girard glacier* örök hava, melyen a felhők Willi táncot lejtenek, az Alpesek Nemtője eol hárfájának zene szelénél; ágy és asztalneműek még ládákba csömöszölve áhítoztak egy kis szellőztetés után, a konyha tűzhelye hideg; piszok bővében mindenütt; mit volt mit tennem? fogamhoz vertem egy pohár tejet, egy darab vajas kemény kenyeret, hat szelet fokhagymás szalámit s egy tányér friss földiepret (pirosat, mint a Te ajkaid), megfordíttattam szekerem rúdját, és „fouette cocher”,* útközben invitálólag integetett felém Chialamberto „grosso e pulito villaggio”,* miként a „guida” dicséri, kies gyönyörű vidékével, hát két kézre fogtam bátorságomat, s megtelepedtem az „Albero fiorito” cégű korcsmába (korcsma biz az, még pedig amolyan olasz falusi), s nyolc nap óta itt viaskodom a csodálatosnál csodálatosabb szárnyas bogarakkal, melyek seregestől látogatnak be ablakaimon; szobám épp olyanforma, mint a tavalyi, Biolley házában; ablakom alatt épp úgy bömböl a Stura egyik ága, mint ott az a másik, melynek partján vidor társaságod annyi kedves órát varázsolt komor őszfejemre; az asztal, melyen írok, ama másikra emlékeztet, melyen egy valaki geometrice szemem elébe tüntette a közös eredetű szeretet elágazó vonalait, mintegy intve, hogy „vén bolond! eszeden járj” (amely intésre pedig, Isten úgyse, nem volt szükségem); az élelmezés épp oly primitív szabású, mint amott volt, azzal a különbséggel, hogy itt az örökös „sanatóhoz” változatosság kedvéért kecskehússal kínálnak, amire természetesen amúgy erdélyiesen azt felelem, hogy „nem instálok belőle” – hanem a vidék gyönyörű, a tágas völgy, melyen a Stura zúgva hömpölyög, kies rétekkel borított, melynek zöldje fáradt szememnek oly jól esik, kétoldalt a magas szikla hegyeken félmagasságig lombos gesztenyeerdők, pompás árnyas sétákkal, üdítő forrásokkal; a homloktérben meg zárkőfalúl a hatalmas glacier; az egész együtt festőileg szép panoráma, sokkal szebb Ala vidékénél; a levegő balzsamos, de rajtam bizony már ez sem fog, bádgyaszt, ahelyett hogy erősítene, minden sétámnál kézzel foghatólag tapasztalom, mennyire megöregedtem tavaly óta, erőm mennyire megfogyatkozott, inaim mennyire meglankadtanak. Hja, biz én kiittam az élet kínos poharát, alig marad fenekén egy pár zavaros csep – az is gyorsan párolog – – elpárolog. Allright. – –

Furcsa az ember élete! múlt hétfőn, amint Turinban kocsira ültem, házmesterném épen, egészségesen jó mulatást kívánva mondta el az „a rivederci”-t,* mondom: hétfőn volt – kedden meghalt; szeredán eltemették – ilyen az ember élete. Én meg olyan borzasztón öreg vagyok. Melankólikus gondolat!

Holnap után elhagyom Chialambertót. Hol akadok meg? nem tudom. Július 24-e táján szándékozom visszakerülni turini szállásomra, ha időközben úgy nem járok, mint „ci devant”* portásném, s ha időközben szállásomat az egerek nem demolírozták;* mert vannak ott bőven, Lajos fiam szobájában hatvanötöt fogtunk; a parquet alatti űrben ütötték fel hozzáférhetetlen tanyájukat, s most ők az urak a zárva hagyott szálláson. Húgom még Magyarországban van, boszonkodva a minden mértéket haladó hiperlojális szolgajellem felett; Lajos fiam elment új rendeltetése helyére; szakácsomnak „urlaubot”* adtam, inasomat magammal hoztam; hát a szálláson csak az egerek maradtak, ők most háborítlanul garázdálkodhatnak, szaporodhatnak, pusztíthatnak, noha inasom elszórt számukra olyan táplálékot, melyből amelyik eszik, többet meg nem éhezik; de abban a civilizált városban már az egerek is mívelődtek, jártasak a kémiában, tudják, mit jó, mit nem jó enni; hát képzelem, minő rombolást vittek véghez bútoraimon – „Auch eine schöne gegend”,* képzelem.

De nem akartam Chialambertót elhagyni a nélkül hogy írnék neked, kedves feledékeny leányom; miszerint emlékezetedbe hozzam hogy van neked itt az Alpesekben egy hű öreg barátod, aki szeretettel gondol mindig reád; és sóvárog pár sorod után, mely hogylétedet tudassa vele.

Az Isten legjobb áldása legyen veled, kedves édes szeretett leányom.

K.

 

U. I. Aggaszt, hogy nagybátyád dolgai felől semmit sem tudok, – – igazán aggaszt. Ha írsz (ha ugyan írsz) kérlek, csak Turinba címezd.




Hátra Kezdőlap Előre