Előszó

Ünnepünk van ma, a vörös-sapkások emlékének szánt ünnep az. Mivel már régen tartozunk Nekik, emléköknek kőbe faragott, ércbe vésett megörökítését nyújtjuk a mai napon unokáiknak, hogy kiket névtelen hősök gyanánt tiszteltek mostanáig, azoknak eszményképét századokra szóló alakzatban lássák meg ma, lássák meg azontúl. A hála és kegyelet szövetkezett a művészet ihlettjeivel, hogy álomképeink honából ébredjen valóra az, kit hősnek minősített 1848-49 története, ki tiszteletet parancsolt elleneinek, ki áhitatteljes csodálatot igényelhet mitőlünk, kik vérei vagyunk.

A kegyelet filléreiből épült fel a ma szabaddá lett szobor. Rákóczi vitéze regél neki a multak dicsőségeiről. Rabbá tették a magyart mindannyiszor, míg magyar volt, - lesz-e még szükségünk arra, hogy Ő is súgja felénk hőstetteit? Attól tartok, hogy igen. Eléggé magyarok még nem voltunk mostanáig, adná a Gondviselés! hogy elvégre azokká legyünk. S ha lankad nemzeti öntudatunk, ha feledésbe menne dicső multunk, - akkor állj Te is mögénk és juttasd elménkbe: mit műveltél Fehértemplomtól Peredig, - juttasd elménkbe azt is, hogy ezen hősi utad befutásának rugója, éltetője volt - a szabadság szeretete.

Erről beszél Neked Rákóczi embere, erről beszélj Te is nekünk. Beszéded ugyan egy néma kő, egy hideg érc, de szájról-szájra, ajakról-ajakra adjuk tovább mi élő szóval azt, mit műveltél...

A vörös-sapkások hőstetteinek ilyen hirdetője legyen az előttünk fekvő könyvecske is. Terjedelme kicsiny és nincs arányban az elmondandókkal. De ennek is megvan a maga oka. Mintha nem érték volna be az elért eredményekkel, mintha csak egészet akartak volna nyújtani, elnémúltak a harc után. Pedig az is, mit egyik-másik is csak közülök feljegyzett, megérdemli, hogy aranyba mártott tollal megörökíttessék, hogy mohón keresett olvasmányát képezze annak, ki magyarnak született.

Két vörös-sapkásnak: almási Glevitzky Sándor és Sóhalmy György hadnagyoknak hátrahagyott irományait sikerült megszereznem. Az első volt a 9-ik honvédzászlóalj egyik segédtisztje, s mint ilyen, betekinthetett hős csapatunk megalakulásának belső történetébe, - az ő feljegyzései nagy szolgálatomra voltak abban, hogy a zászlóalj első és Budavár ostroma-korabeli tisztikarát összeállíthattam, sajnos azonban, hogy ezektől eltekintve, a főbb hadműveletekre és a többi belső élet különböző fázisaira nem tért ki, sőt a további személyzeti változtatásokat sem hozza. Az utóbbinak feljegyzései napló alakjában történtek. Ezen közlemények szűkszavúak, de hitelesek és nincs nap, melyről ne emlékeznének meg, nincsen menet-stáció, melyről egyet-mást nem tudnának elmondani. De ezen hősünk közlése sem teljes. A második váczi csata napján elfogják és a megbízható elbeszélés fonalától megfosztatván, magamra maradtam.

De köszönet, hazafias, mélyen átérzett köszönet mindazoknak, kik ezen - habár nem teljes - feljegyzéseket rendelkezésemre bocsátották. Köszönetet mondok e helyen özv. Glevitzky Sándorné úrnő őnagyságának, boldogult férje 1848/49-re vonatkozó összeírásainak kegyes átengedéseért, - fogadja eléggé ki nem fejezhető köszönetemet a "Magyarország" című napilap tek. szerkesztősége azon szívességeért, melylyel Sóhalmynak, lapjának 1897-ik évfolyamában Hentaller által ismertetett és egész terjedelmében közölt naplóját kezeimhez juttatta, - köszönet végül a szobor alkotóinak, kik megkeresésemre nevezett napilapnál közbenjártak, mely szeretetreméltóságuk nélkül jelen emléklapjaim aligha láttak volna napvilágot.

Végezetül tudd meg Kedves Olvasó! hogy midőn e szerény terjedelmű emlékkönyvet megszerezted, új szobrot emeltél. A 9-ik honvédzászlóalj összeségének szánt szobor leleplezésének napján közrebocsátott jelen fűzetem árából épül majd fel a sárospataki temetőben egy sírkő, mely Glevitzky Sándor, volt vörös-sapkás hadnagy és egykori tanítóképzői tanár nyugvóhelyét jelzi. Ehhez járulsz Te is filléreiddel.

Kelt Kassán, 1906. szeptember 9-én.

Hoffmann Arnold