A Hadtörténelmi Levéltár Képeskönyve


A címoldalon
A történetíró. Miniatúra a Képes Krónikából
(Részlet. Magyar Kódex – Az Árpádok világa. Kossuth Kiadó)


Hadtörténelmi levéltári kiadványok
Sorozatszerkesztő dr. Szijj Jolán

A Hadtörténelmi Levéltár Képeskönyve
Petit Real Könyvkiadó
Budapest, 2000

Szerkesztette: dr. Szijj Jolán főtanácsos
A szerkesztésben közreműködött: Farkas Gyöngyi főtanácsos

Az iratok válogatásában és fordításában közreműködött:
dr. Bőhm Jakab ny. főlevéltáros
Farkas Gyöngyi főtanácsos
dr. Lenkefi Ferenc főtanácsos
Kiss Gábor főlevéltáros
Számvéber Norbert főlevéltáros
Ehrenberger Róbert levéltáros
Tuza Csilla levéltáros (MOL)
Az iratokat szkennelte:
Kis Tóth Marianna
Szakály Zsolt


Kiadja © Hadtörténelmi Levéltár
Felelős kiadó dr. Szijj Jolán igazgató
© PETIT REAL Könyvkiadó
Felelős vezető Szakály Gábor
A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma,
a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Kollégiuma támogatta
ISBN 963 9267 12 0
ISSN 1417 9598
Minden jog fenntartva. Sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés,
nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás
kizárólag a Hadtörténelmi Levéltár hozzájárulásával


Tartalom

A HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR KÉPESKÖNYVE

Ajánlás

Gondolatok a Képeskönyv lapozgatása közben

Hadtörténelmi Levéltár története


KÉPESKÖNYV – BILDERBUCH – PICTURE BOOK

HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR

Történeti áttekintés

A Levéltár iratanyaga

I. fondfőcsoport: országos katonai hatóságok (1740–1945)

II. fondfőcsoport: katonai területi hatóságok, alakulatok (1740–1945)

III. fondfőcsoport: katonai egészségügyi szervek (1900–1945)

IV. fondfőcsoport: katonai igazságügyi szervek és iratok (1802–1945)

V. fondfőcsoport: katonai tanintézetek (1872–1945)

VI. fondfőcsoport: katonai intézmények, testületek, egyesületek (1760–1945)

VII. fondfőcsoport: gyűjtemények (1459–2001)

VIII. fondfőcsoport: országos katonai hatóságok (1945–1980)

IX. fondfőcsoport: katonai területi hatóságok, alakulatok (1945–1980)

X. fondfőcsoport: egészségügyi szervek (1945–1980)

XI. fondfőcsoport: katonai bíróságok (1945–1991)

XII. fondfőcsoport: katonai tanintézetek (1945–1980)

XIII. fondfőcsoport: intézetek, raktárak és egyéb szervek (1945–1999)

Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozat

Levéltári segédletek

Forráskiadványok

Feldolgozások

Évkönyvek

AZ IRATOK JEGYZÉKE

I. „Nagy két császár birodalmi között”

1 Kőszeg, 1529. december 11.

2 Eger, 1548. október 26.

3 Szolnok, 1551. november 8.

4 Bécs, 1552. szeptember 3.

5 Győr, 1556. március 18.

6 Kassa, 1588. május 7.

7 1603. szeptember 14.

8 Gyulafehérvár, 1616. május 4.

9 Munkács, 1651. május 19.

10 Nagysink, 1662. február 19.

11 Spiech, 1664. február 3.

12 1691.

13 1698. szeptember 28.

II. „Megkezdtem hazám felszabadításának művét, a saját magam és a nyomorult nép szenvedéseitől indítva”

14 Taksony, 1704. április 25.

15 Sotony, 1705. március 21.

16 Eger, 1705. május 1.

17 Nagy Eke-mező, 1705. május 11.

18 Terebes, 1707. szeptember 3.

III. A császári sas árnyékában

19 1722. december 10.

20 Bécs, 1743. október 19.

21 Bécs, 1747. március 6.

22 Bécs, 1750. március 28.

23 Bécs, 1762. június 15.

24 Buda, 1783. május 21.

25 Pozsony, 1783. szeptember 30.

26 Buda, 1788. augusztus 4.

27 1788. december 18.

28 Bécs, 1789.

29 Bécs, 1809. április 6.

30 Schönbrunn, 1809. május 15.

31 1825. szeptember 8.

32 Bécs, 1834. augusztus 1.

33 Bécs, 1834. október 17.

34 1836. november 28.

35 Nagyszeben, 1849. október.

IV. „Mit kíván a magyar nemzet – legyen béke, szabadság és egyetértés”

36 Győr, 1848. december 24.

37 Kolozsvár, 1848. december 25.

38 Debrecen, 1849. január 8.

39 Debrecen, 1849. február 3.

40 Kolozsvár, 1849. április 2.

41 Pest, 1849. június 30.

V. Indivisibiliter ac inseparabiliter

42 1867.

43 Buda, 1869. augusztus 25.

44 Buda, 1870. június 26.

45 Szeged, 1872. október 25.

46 Budapest, 1894. április 1.

47 Sopron, 1895. szeptember 13.

48 Budapest, 1909. február 20. április 2.

49 Budapest, 1912. június 9.

50 Budapest, 1912. június.

51 Budapest, 1914. június 29.

52 1914–1918.

53 Przemysl, 1914. október–december.

54 Budapest, Bártfa, 1916. március 18.

55 Temesvár, 1916. május 24.

56 Budapest, 1916. december 30.

57 Budapest, 1916. december 30.

58 1914–1918.

59 Krasznojarszk, 1917. március–április.

60 1918. október, november.

VI. Quo vadis?

61 Budapest, 1918. december 1.

62 1918. július 31. – 1920. január 19.

63 Budapest, 1919. február 22.

64 Gödöllő, 1919. május 30.

65 Budapest, 1920. november 1.

66 Budapest, 1921. január–február.

67 1940-es évek.

68 1940. augusztus.

69 1944. november 25.

70 1945. február 20.

71 Debrecen, 1945. január 10.

72 Debrecen, 1945. február 11.

73 1945. március 26.

74 Budapest, 1945. július 17.

MILITÄRHISTORISCHES ARCHIV

Historischer Überblick

Der Aktenbestand des Archivs

I. Fondshauptgruppe: Landes-Militärbehörden (1740–1945)

II. Fondshauptgruppe: Territorialbehörden, Truppen (1740–1945)

III. Fondshauptgruppe: Sanitäre Organe (1900–1945)

IV. Fondshauptgruppe: Justizbehörden, Akten (1802–1945)

V. Fondshauptgruppe: Unterrichtsanstalten (1872–1945)

VI. Fondshauptgruppe: Institutionen, Korporationen, Vereine (1760–1945)

VII. Fondshauptgruppe: Sammlungen (1459–2001)

VIII. Fondshauptgruppe: Landes-Militärbehörden (1945–1980)

IX. Fondshauptgruppe: Territorialbehörden, Verbände (1945–1980)

X. Fondshauptgruppe: Sanitätsdienst (1945–1980)

XI. Fondshauptgruppe: Justizbehörden (1945–1991)

XII. Fondshauptgruppe: Unterrichtsanstalten (1945–1980)

XIII. Fondshauptgruppe: Anstalten, Depots und sonstige Organe (1945–1999)

Serie Militärhistorische Archivausgaben

Hilfsbücher

Quellenausgaben

Verarbeitungen

Jahrbücher

I. „Zwischen der Reiche zweier großen Kaiser”

1 Kőszeg, am 11. Dezember 1529

2 Eger, am 26. Oktober 1548

3 Szolnok, am 8. November 1551

4 Wien, am 3. September 1552

5 Győr, am 18. März 1556

6 Kassa, am 7. Mai 1588

7 14. September 1603

8 Gyulafehérvár, am 4. Mai 1616

9 Munkács, am 19. Mai 1651

10 Nagysink, am 19. Februar 1662

11 Spiech, am 3. Februar 1664

12 1691

13 28. September 1698

II. „Ich begann mit der Befreiung meiner Heimat,

14 Taksony, am 25. April 1704

15 Sotony, am 21. März 1705

16 Eger, am 1. Mai 1705

17 Nagy Eke-mező, am 11. Mai 1705

18 Terebes, am 3. September 1707

III. Im Schatten des kaiserlichen Adlers

19 10. Dezember 1722

20 Wien, am 19. Oktober 1743

21 Wien, am 6. März 1747

22 Wien, am 28. März 1750

23 Wien, am 15. Juni 1762

24 Buda, am 21. Mai 1783

25 Pressburg (Pozsony), am 30. September 1783

26 Buda, am 4. August 1788

27 18. Dezember 1788

28 Wien, 1789

29 Wien, am 6. April 1809

30 Schönbrunn, am 15. Mai 1809

31 8. September 1825

32 Wien, am 1. August 1834

33 Wien, am 17. Oktober 1834

34 28. November 1836

35 Hermannstadt (Nagyszeben), Oktober 1849

IV. „Was wünscht das ungarische Volk – es sei Frieden, Freiheit und Einverständnis”

36 Győr, am 24. Dezember 1848

37 Klausenburg (Kolozsvár), am 25. Dezember 1848

38 Debrecen, am 8. Januar 1849

39 Debrecen, am 3. Februar 1849

40 Klausenburg (Kolozsvár), am 28. April 1849

41 Pest, am 30. Juni 1849

V. Indivisibiliter ac inseparabiliter

42 1867

43 Buda, am 25. August 1869

44 Buda, am 26. Juni 1870

45 Szeged, am 25. Oktober 1872

46 Budapest, am 1. April 1894

47 Sopron, am 13. September 1895

48 Budapest, am 20. Februar und am 2. April 1909

49 Budapest, am 9. Juni 1912

50 Budapest, Juni 1912

51 Budapest, am 29. Juni 1914

52 1914–1918

53 Przemysl, Oktober–Dezember 1914

54 est, Bártfa, am 18. März 1916

55 Temesvár, am 24. Mai 1916

56 Budapest, am 30. Dezember 1916

57 Budapest, am 30. Dezember 1916

58 1914–1918

59 Krasnojarsk, März – April 1917

60 Oktober, November 1918

VI. Quo vadis?

61 Budapest, Dezember 1918

62 31. Juli 1918 – 19. Januar 1920

63 Budapest, am 22. Februar 1919

64 Gödöllő, am 30. Mai 1919

65 Budapest, am 1. November 1920

66 Budapest, Januar – Februar 1921

67 1940er Jahre

68 August 1940

69 25. November 1944

70 20. Februar 1945

71 Debrecen, am 10. Januar 1945

72 Debrecen, am 11. Februar 1945

73 26. März 1945

74 Budapest, am 17. Juli 1945

THE WAR HISTORY ARCHIVES

A historical review

The Archives' documentary material

I. main group of fonds: national military authorities (1740–1945)

II. main group of fonds: territorial military authorities, troops (1740–1945)

III. main group of fonds: military health bodies (1900–1945)

IV. main group of fonds: judicial organs and records (1802–1945)

V. main group of fonds: military educational institutions (1872–1945)

VI. main group of fonds: military institutions, bodies and unions (1760–1945)

VII. main group of fonds: collections (1459–2001)

VIII. main group of fonds: national military authorities (1945–1980)

IX. main group of fonds: regional military authorities, troops (1945–1980)

X. main group of fonds: health service (1945–1980)

XI. main group of fonds: military courts and organs (1945–1991)

XII. main group of fonds: military educational institutions (1945–1980)

XIII. main group of fonds: institutions, stores and other bodies (1945–1999)

Series of Publications of the War History Archives

Archival reference books

Publication of sources

Adaptations of records on different subjects

Annuals

I. „Between the realms of two great emperors”

1 Kőszeg, 11th December 1529

2 Eger, 26th October 1548

3 Szolnok, 8th November 1551

4 Vienna, 3rd September 1552

5 Győr, 18th March 1556

6 Kassa, 7th May 1588

7 14th September 1603

8 Gyulafehérvár, 4th May 1616

9 Munkács, 19th May 1651

10 Nagysink, 19th February 1662

11 Spiech, 3rd February 1664

12 1691

13 28th September 1698

II. „I began the work of the liberation of my home-country, startled by the sufferings of myself and those of the miserable people”

14 Taksony, 25th April 1704

15 Sotony, 21st March 1705

16 Eger, 1st May 1705

17 Nagy Eke-mező, 11th May 1705

18 Terebes, 3rd September 1707

III. In the shadow of the imperial eagle

19 10th December 1722

20 Vienna, 19th October 1743

21 Vienna, 6th March 1747

22 Vienna, 28th March 1750

23 Vienna, 15th June 1762

24 Buda, 21st May 1783

25 Pozsony, 30th September 1783

26 Buda, 4th August 1788

27 18th December 1788

28 Vienna, 1789

29 Vienna, 6th April 1809

30 Schönbrunn, 15th May 1809

31 8th September 1825

32 Vienna, 1st August 1834

33 Vienna, 17th October 1834

34 28th November 1836

35 Nagyszeben, October, 1849

IV. What the Hungarian nation is asking for – let there be peace, freedom and agreement”

36 Győr, 24th December 1848

37 Kolozsvár, 25th December 1848

38 Debrecen, 8th January 1849

39 Debrecen, 3rd February 1849

40 Kolozsvár, 28th April 1849

41 Pest, 30th June 1849

V. Indivisibiliter ac inseparabiliter

42 1867

43 Buda, 25th August 1869

44 Buda, 26th June 1870

45 Szeged, 25th October 1872

46 Budapest, 1st April 1894

47 Sopron, 13th September 1895

48 Budapest, 20th February and 2nd April 1909

49 Budapest, 9th June 1912

50 Budapest, June 1912

51 Budapest, 29th June 1914

52 1914–1918

53 Przemysl, October–December 1914

54 Budapest, Bártfa, 18th March 1916

55 Temesvár, 24th May 1916

56 Budapest, 30th December

57 Budapest, 30th December 1916

58 1914–1918

59 Krasznojarszk, March – April 1917

60 October–November 1918

VI. Quo vadis?

61 Budapest, December 1918

62 31st July 1918 – 19th January 1920

63 Budapest, 22nd February 1919

64 Gödöllő, 30th May 1919

65 Budapest, 1st November 1920

66 Budapest, January–February 1921

67 1940s

68 August 1940

69 25th November 1944

70 20th February 1945

71 Debrecen, 10th January 1945

72 Debrecen, 11th February 1945

73 26th March 1945

74 Budapest, 17th July 1945

KÉPEK JEGYZÉKE

I. „Nagy két császár birodalmi között”

1 Kőszeg, 1529. december 11.

2 Eger, 1548. október 26.

3 Szolnok, 1551. november 8.

4 Bécs, 1552. szeptember 3.

5 Győr, 1556. március 18.

6 Kassa, 1588. május 7.

7 1603. szeptember 14.

8 Gyulafehérvár, 1616. május 4.

9 Munkács, 1651. május 19.

10 Nagysink, 1662. február 19.

11 Spiech, 1664. február 3.

12 1691.

13 1698. szeptember 28.

II. „Megkezdtem hazám felszabadításának művét, a saját magam és a nyomorult nép szenvedéseitől indítva”

14 Taksony, 1704. április 25.

15 Sotony, 1705. március 21.

16 Eger, 1705. május 1.

17 Nagy Eke-mező, 1705. május 11.

18 Terebes, 1707. szeptember 3.

III. A császári sas árnyékában

19 1722. december 10.

20 Bécs, 1743. október 19.

21 Bécs, 1747. március 6.

22 Bécs, 1750. március 28.

23 Bécs, 1762. június 15.

24 Buda, 1783. május 21.

25 Pozsony, 1783. szeptember 30.

26 Buda, 1788. augusztus 4.

27 1788. december 18.

28 Bécs, 1789.

29 Bécs, 1809. április 6.

30 Schönbrunn, 1809. május 15.

31 1825. szeptember 8.

32 Bécs, 1834. augusztus 1.

33 Bécs, 1834. október 17.

34 1836. november 28.

35 Nagyszeben, 1849. október.

IV. „Mit kíván a magyar nemzet – legyen béke, szabadság és egyetértés”

36 Győr, 1848. december 24.

37 Kolozsvár, 1848. december 25.

38 Debrecen, 1849. január 8.

39 Debrecen, 1849. február 3.

40 Kolozsvár, 1849. április 28.

41 Pest, 1849. június 30.

V. Indivisibiliter ac inseparabiliter

42 1867.

43 Buda, 1869. augusztus 25.

44 Buda, 1870. június 26.

45 Szeged, 1872. október 25.

46 Budapest, 1894. április 1.

47 Sopron, 1895. szeptember 13.

48 Budapest, 1909. február 20., április 2.

49 Budapest, 1912. június 9.

50 Budapest, 1912. június.

51 Budapest, 1914. június 29.

52 1914–1918.

53 Przemysl, 1914. október–december.

54 Budapest, Bártfa, 1916. március 18.

55 Temesvár, 1916. május 24.

56 Budapest, 1916. december 30.

57 Budapest, 1916. december 30.

58 1914–1918.

59 Krasznojarszk, 1917. március–április.

60 1918. november. 4.

VI. Quo vadis?

61 Budapest, 1918. december.

62 1918. július 31. – 1920. január 19.

63 Budapest, 1919. február 22.

64 Gödöllő, 1919. május 30.

65 Budapest, 1920. november 1.

66 Budapest, 1921. január–február.

67 1940-es évek.

68 1940. augusztus.

69 1944. november 25.

70 1945. február 20.

71 Debrecen, 1945. január 10.

72 Debrecen, 1945. február 11.

73 1945. március 26.

74 Budapest 1945. július 17.





AJÁNLÁS


A tisztelt Olvasó egy sajátságos könyvet tart a kezében.

A könyv megszületésének a gondolata szorosan és közvetlenül összefügg a modern technikával, nevezetesen a számítógéppel. Évekkel ezelőtt az intézmény különböző gyűjteményei anyagából válogatás kezdődött egy tervezett CD-hez, amely áttekintést adott volna a Hadtörténeti Intézet és Múzeum őrzésében lévő történelmi értékű gazdag gyűjteményekről. Ekkor kerültek szkennerrel számítógépre a Hadtörténelmi Levéltár különböző korokból származó iratai. És kiderült, hogy a szürkének, jellegtelennek hitt iratok élni kezdtek, szépek, színesek, érdekesek voltak. Akkor kezdett megfogalmazódni bennem az ötlet: önálló könyv formájában kell megjelentetnünk legszebb, legérdekesebb iratainkat. És elkezdtem – majd elkezdtük – gyűjteni a kötet anyagát.

Képeskönyvnek neveztem el a készülő kötetet, és formálódtak a fejezetek, gyűltek a küllemükben szép és tartalmukban érdekes iratok. Belekerültek természetesen kedvenceim is, hiszen a Hadtörténelmi Levéltárban eltöltött 34 évem alatt szerencsém volt alaposan áttekinteni gyűjteményeinket, és a Fondjegyzék című kötetünk készítése során az iratok többségét „személyesen” is megismertem. Munkatársaim készséges segítőim voltak a kötet munkálataiban, különösen Farkas Gyöngyi, aki a Levéltár 80. születésnapjára 1998 novemberében kamarakiállítást rendezett, amelynek rendezési elveiből sokat átvettünk a készülő kötetbe.

Amikor a zenészek önmaguk mulattatására ülnek össze játszani – örömzenének nevezik, ha a színész maga választotta darabban játszik – jutalomjátékról beszélnek . És amikor a levéltáros legkedvesebb iratait tárja az érdeklődők elé – azt minek lehet nevezni? Emlékkönyvnek?

A kiadásra előkészítés napjaiban napokig törtük a fejünket: mi legyen a „rendes”, a végleges címe a könyvnek, de semmi világrengető nem jutott eszünkbe, így maradtunk az eredeti – a mindig legjobb – ötletnél: KÉPESKÖNYV!

Az élet ajándéka, rendkívüli boldogság számomra, hogy idestova pályám vége felé lehetőségem van arra, hogy ezt a könyvet átadhatom Önnek, kedves Olvasó, és személyes hitvallásomként is leírhatom azt a mondatot, amelyet a Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozatának elindításakor annak mottójául választottam:

MÚLT NÉLKÜL NINCS JÖVŐ!

Budapest, 2000. november

dr. Szijj Jolán főtanácsos
a Hadtörténelmi Levéltár igazgatója







Gondolatok a Képeskönyv lapozgatása közben


Nagy időszakot ölel át a kötet, s nagy időkről „beszélnek” maguk a dokumentumok is. Válogatásról van szó, s mint tudjuk, a válogatás önkényes dolog, mondhatnánk, ízléstől, tudástól, szemlélettől, világnézettől, érzelemtől és sorolhatnánk, még mi mindentől függő dolog. Talán ez a legkönnyebben kritizálható, kikezdhető műfaj a kiadványok között. A készben gyakran akad hiba, ebben is rábukkanhat, aki a kezébe veszi. Ha mást nem is, azt biztosan felrója, hogy „ez” miért került bele, „amaz” meg miért maradt ki belőle. S jaj a készítőknek, a válogatóknak, a szerkesztőknek, egyáltalán mindenkinek, aki közreműködött a megjelentetésében, s talán a legélesebb azoknak a szava, akik valamilyen oknál fogva kimaradtak az „alkotó kompániából”. S százszorosan jaj a fordítóknak. Hogy mit jelent egy szó, egy kifejezés a 16., a 17., a 18. században, arról disszertációk születnek, s még inkább bonyolódik a helyzet, ha azt latinul, németül, netán törökül írták.

Kockázatos a vállalkozás, de megéri, a dokumentumkötetek s bennük egy-egy anyag könnyen beférkőzik a használója szívébe, mert életszerűvé tudja tenni a történelmet.

A Hadtörténelmi Levéltár munkatársainak volt miből válogatniuk, hiszen 7000 iratfolyóméternyi anyagot kezelnek a nagy múltú intézményben a török kortól egészen napjainkig. A hosszú 16. századtól indít a kötet, amely az 1400-as évek derekától az 1600-as évek harmadáig-feléig ível. Kolumbusz már elhajózott (1492), majd ezt többször megismétli, hírt és aranyat hoz az Újvilágból. Velence és még néhány olasz város a fénykorát éli. Az Adria és a Mediterráneum helyett az Ibériai-félsziget válik a gazdasági erő felgyülemlésének centrumává.

Kezdetét veszi a reformáció. Luther Márton kifüggeszti 95 pontos programját a wittembergi vártemplom kapujára, amelyből majd idővel összeáll a polgárság jövendő győzelmeinek eszmerendszere. S nálunk Magyarországon? Mi elérkezünk a széthullás küszöbéhez. Idegen hatalmak küzdőterévé válunk. 1514-ben parasztfelkelés, majd brutális megtorlás. 1521-ben elesik az 1456-ban legendássá vált Nándorfehérvár. Nagy Szulejmán a világot akarja meghódítani, s útjában ott a magyar királyság, s jön 1526 – „Nemzeti nagylétünk temetője, Mohács...”.

Mohács a középkori magyar királyság elbukását jelentette. A magyar had- és kormányzati szervezet nem egészen két órányi idő alatt pótolhatatlan veszteségeket szenvedett, hiszen holtan maradt a csatatéren két főpap (köztük Tomori Pál kalocsai érsek, a magyar sereg fővezére) és 28 főúr, elesett többek között Szalkai László esztergomi érsek, főkancellár, Csaholyi Ferenc csanádi, Perényi Ferenc váradi, Csulai Móré Fülöp pécsi, Paksi Balázs győri, Palinai György boszniai püspök, Drágffy János országbíró, Sárkány Ambrus és Korlátkövi Péter volt tárnokmester, hozzávetőlegesen félszáz főrend és több száz nemes. A király pedig menekülés közben a Csele-patakba fulladt.

Mária királynő, miután hírét vette, hogy Mohácsnál „a törökök mind egy szálig leverték a magyarokat”, lóhalálában hagyta el a magyar székvárost, Budát Thurzó Elek királyi kincstartó és 300 katonájának védelme alatt, szekerekre és dunai hajókra rakva a királyi vár kincseit, féltett relikviáit. Menekült, életét mentette a török elől, de egyúttal alattvalói, a magyarok elől is. A német születésű Máriát ugyanis nem szerették a magyarok. A közép- és kisnemesek az udvari (főnemesi) párt és kormány egyik mozgatóját látták s egyszersmind gyűlölték benne, a Habsburg-dinasztia érdekérvényesítőjét a Szapolyai-ház ellenében, a katolikus hit elhagyóját, a lutheri eretnekség pártfogóját.

A király elesett, a királynő távozott, az állam gyakorlatilag lefejezve.

Az 1526. december 6-i pozsonyi királyválasztás azért vált oly sürgőssé, mert a Szapolyai-ház hívei gyorsabbnak bizonyultak, megelőzték Habsburg-párti riválisaikat. Számukra elérkezett a hőn áhított pillanat, amire két évtizede vártak. Az sem zavarta őket, hogy ezzel kaput nyitnak az ország szétdarabolásához vezető úton, s a hazát, amelynek védelmének szükségességét mindeközben nem szűntek meg fennen hangoztatni, végromlásba dönthetik. Szapolyai Jánost 1526. november 11-én, a nemesség nagy többségének támogatásával királlyá koronázták (I. János 1526–1540). Ő Magyarország legnagyobb birtokosa, Erdély vajdája, a székelyek főkapitánya, várak, városok (közöttük Debrecen, Tokaj) ura, őt támogatja a megyék közép- és kisnemessége csaknem teljes egyöntetűséggel. Az indulásnál kétségkívül az ő oldalán áll a nagyobb erő, a mérleg az ő javára billen.

Fél évszázad múltával világosan fogalmazza meg ezzel kapcsolatos állásfoglalását Báthori István (1533–1586) erdélyi fejedelem (1571–1586) és lengyel király (1576–1586): „Magyarország eleitől fogva a két, avagy háromféle húzás-vonás miatt vesztett. A magyar és magyar veszett össze, osztán a török végezte el a játékot.” A háború elkerülhetetlen volt a két rész között, s a török beavatkozása is törvényszerűen következett az előzményekből. A szultán türelmesen várt, mert I. János elszigeteltségéből – a Habsburgok nyugati ellenfelei irányába tett lépéseinek kudarcai után– csak a Porta segítségével tudott kitörni.

Királyságának fennmaradását 1540-ig a Porta pártfogásának köszönhette, még akkor is, ha a harmincas évek második felében kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy halála után országrésze Ferdinándra szálljon, lévén neki nagyobb esélye Magyarország megvédelmezésére (az 1538. február 24-én megkötött váradi szerződés). A 16. század első felében vitathatatlanul a török volt a legsúlyosabb, a katasztrofálisabb veszély. A pozícióiban kétségtelenül erősödő Habsburg-házzal s vele dinasztikus unióban az egységes Magyarországgal már a Török Birodalomnak is komolyan számot kellett vetnie. Meg is teszi, amire bizonyság Buda elfoglalása 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata tizenötödik évfordulóján. (Szeptember 2-án személyesen is bevonul, s birtokba veszi a székesvárost.) Ezt követően a Porta csírájában fojt el minden olyan kísérletet, amely az ország egységének megteremtésére irányul. Másfél évszázadra Magyarország a két szomszédos nagyhatalom felvonulási területévé válik.

Az 1526-ban szétvert középkori magyar hadszervezetnek e küzdelmekben – akár az egyik, akár a másik oldalon állottak is – minden esetben alárendelt szerep jutott. A későbbiekben az idő igazolja, hogy azok döntöttek helyesen, pontosabban, azok voltak közelebb az igazsághoz, akik nem engedtek a pillanat, a jelenvalóság csábításának, és Ferdinánd főhercegre s általa a Habsburg-házra voksoltak.

Két nagyon fontos esemény mellett semmiképpen nem mehetünk el szó nélkül, mindkettő Ferdinánd nevéhez és személyéhez kötődik. Az egyik az augsburgi vallásbéke (1555), amely megtiltja, hogy bárkit erőszakkal vallásváltoztatásra bírjanak. A másik az összbirodalmi hatáskörű kormányszerv, az Udvari Haditanács (Hofkriegsrat) létrehozása. Ennek a török hódoltság időszakában magyar szempontból különösen nagy szerepe volt. Testületi szerv volt, előbb öt, majd hét tanácsosból állott, mindannyian a császári sereg tábornoki karából kerültek ki, élén az elnökkel. Döntéseit a titkárok által vezetett iroda foglalta írásba. Mindazzal foglalkozik, amivel korábban hatáskörénél fogva a nádor, illetve modern korban a vezérkarok foglalkoznak, ideértve a haditervek kidolgozását, a katonaság fogadását, kiképzését, felszerelését, ellátását, a hadianyag beszerzését, a várak, az erődítmények karbantartását és ellátását. Korábban egyébként a hadügy az Udvari Kamarához tartozott, minthogy a zsoldos hadseregek toborzása, fenntartása pénzügyi kérdés volt. Minthogy a végvárak kapitányai közigazgatási funkciót is elláttak, felelősek voltak a közrendért és a közbiztonságért is a 16–17. századi Magyarországon. Közöttük és az Udvari Haditanács között intézményesült kapcsolatot a főkapitányok és a főkapitányságok jelentették. Az állandó hadsereg, az államok már békeidőben is „lábon”, azaz harckészültségben álló fegyveres erejének megszervezését követően – aminek kereteit az 1650-es években Montecuccoli állította fel – Magyarországon a döntő lépést az 1715. 8. tc. jelentette, majd amikor a magyar rendek vállalták a toborzott hadsereg eltartását, 1740-től a főkapitányságok főhadparancsnokságok lettek. Az Udvari Haditanács és a hozzájuk kapcsolódó mindezen intézmények 1848-ig, a hadügyminisztérium felállításáig működtek.

Kanyarodjunk vissza 1556-hoz, I. Szulejmán Magyarország ellen vezetett háborújához. Győzedelmes befejeztét nem éri meg: Szigetvár ostromát vezeti 1566. augusztus 6-tól, de bevétele előtt három nappal meghalt.

Ez a háborúja, nevezetesen a hetedik, de facto befejezetté tette az ország három részre szakítottságát.

A török által megszállt terület, a hódoltság az ország középső részén, háromszöghöz hasonlatos alakban, Nógrádtól kiindulva a Temesközig terjedt. Közigazgatási és katonai központja a budai vár volt. A terület határa soha nem volt vonalszerűen megállapítva. A török a katonaságát a várakban helyezte el, melyekkel szemben óriási félkörben a magyar végvárak álltak. A várrendszert, a 16. századi török várfoglalások után, a század második felében a király és a rendek közös erővel építették ki, s a dalmát tengerparttól kiindulva az ország belsejében félkörben húzódott egészen Erdélyig. (Kb. 100-150 végvárból és megerősített helyből állt.)

Az ún. királyi Magyarország az adriai tengerparttól Szatmár megyéig a hatalmas félkörívben húzódó nyugati és északi részeket foglalta magában. Közigazgatási központja Pozsony szabad királyi város volt.

Az erdélyi fejedelmek a Máramarostól a karánsebesi bánságig, illetve Nagyváradtól a Székelyföldig terjedő keleti részeket uralták, Gyulafehérvár székhellyel.

A több fázisban kialakított végvárrendszer gerincét néhány fővár alkotta, közöttük volt Győr, Kanizsa, Komárom, Érsekújvár, Eger, Várad. A vár egyfelől katonai erősség volt, pontosan meghatározott védelmi céllal. Másfelől betöltötte az uradalmi székhely szerepét is, mind gazdasági, mind közigazgatási-ítélkezési értelemben, ugyanakkor épületei lakóhelyül, a katonák számára „kaszárnyául” is szolgáltak. Ezeket a várakat a tűzfegyverek, főleg az ágyú megjelenését és elterjedését követően átépítették ún. bástyás várakká, illetve az újakat már eleve a védelem új követelményeinek és szükségleteinek megfelelően építették. Itt már nincsenek égbe nyúló karcsú tornyok, hanem tömör, bumfordinak tűnő bástyák és sokszög alaprajzú védművek, tüzérségi kilövőállásokkal megerősített, viszonylag alacsony falak, a vár külső falának nyomvonalához igazodó mély vizesárkok vannak, a fallal átellenben lévő külső partrészeken sáncokkal megerősítve. A bástyákat föld alatti aknafigyelő folyosók kötötték össze a várfalak aláaknázásának megakadályozására. Kazamatákat, tűz- és golyóbiztos raktárakat építettek a várfalakon belül, s víznyerő helyeket és tárolókat létesítettek. Ezek az erődítmények a 18. századig megőrizték katonai jelentőségüket. A várak a korabeli hadművészeti viszonyok közepette a többszöri túlerőt is képesek voltak hetekig feltartóztatni (1532-ben Kőszeg, 1551-ben Temesvár, 1552-ben Eger, 1556-ban Szigetvár). A várépítészet legfőbb irányítója az Udvari Haditanács volt.

Erdély a szultán hűbérese volt, viszonylagos önállósággal. A fejedelemség fennmaradása ebben a formájában is a két rivalizáló birodalom, a Habsburg és a török erőviszonyaitól függött. Amennyiben a hatalmi egyensúly felbomlott, Erdélynek ez a viszonylagos önállósága is veszélyben forgott. A török birodalom súlyosan megtorol minden olyan lépést, kísérletet, amelyből arra lehet következtetni, hogy az erdélyi fejedelem túllépte hatáskörét. Ez következik be pl. 1657 és 1662 között, amikor II. Rákóczi György (1648–1660) hadjáratot indít Lengyelország ellen a Porta előzetes hozzájárulása nélkül, amely kudarccal végződik. Válságos esetekben a Porta már a választás előtt kijelölte a fejedelmet. Ez történik Bethlen Gábor (1613–1629) és Apafi Mihály (1661–1690) esetében. Utóbbit a szultán segíti hatalomra, hűségesküje hozzáköti, de ahogyan kezd a hatalmi egyensúly az osztrákok oldalára átbillenni, a királyi Magyarországgal is kapcsolatot kellett tartania. Közben befogadta az Erdélybe menekült Thököly Imrét, aki a szultánnál keresett támogatást, s megpróbálta elérni, hogy a török kiűzésére szövetkezett Szent Ligához önálló államként csatlakoztassa Erdélyt. Buda visszavétele (1686. szeptember 2.) után I. Lipót (1657–1705) hadsereggel vonulva a fejedelemségbe, Caraffával elfogatta, 1687-ben a Fogarasi várba záratta és a Habsburg-fennhatóság elismerésére kényszerítette.

A három világrészre kiterjedő török birodalom befolyásával Európa leghatalmasabb királyi udvarainak is számolniuk kellett. Területe meghaladta a 2 millió négyzetkilométert, s ebbe a hűbéres államok, a krími kánság, Erdély, Havasalföld és Moldva még nincsenek beleszámítva. A hatalma zenitjén álló birodalomnak nemcsak a katonai ereje, de a szervezettsége is félelmetes volt. Ez mindenekelőtt a hódítást szolgálta, de a tények arról győznek meg bennünket, hogy tökéletesnek tűnő alapossággal szervezte meg a polgári életet is.

A két hatalom közé szorult Magyarországnak szembe kellett néznie a fokozatos felőrlődés veszélyével. S ezen csak a hatalmi viszonyok átbillenése, mélyreható átrendeződése változtatott, amely a török kiűzését eredményezte a 17. század végén és a 18. század elején. Hiú ábrándnak bizonyult s kudarcot vallott minden olyan kísérlet, amely a Szent István-i birodalom feltámasztását írta zászlajára. Nemcsak a 16–17. században, hanem a későbbiekben is Magyarország megszűnt hatalmi tényező lenni, fennmaradásának feltételeit, élet- és mozgásterét rajta kívül álló erők és hatalmi tényezők határozzák meg, amelyeknek érdemi befolyásolására lehetőségei rendkívül szűkre szabottak. Így azután az országgal és az ország területén élőkkel nem az történik, amit igazán szeretnénk, hanem az, amit számukra a külső hatalmi körülmények és érdekviszonyok alakulása, változása lehetővé tesz. A körülmények kényszere a 16. századtól mind súlyosabban nehezedik Magyarországra, s a nagyhatalmak által rá gyakorolt külső hatásoknak nagyon lényeges, olykor mindent eldöntő szerepe lesz. A 16. századtól egészen a 18. század elejéig a háború volt a magyarság számára a túlnyomóan érvényesülő szabályos állapot. S a béke volt a sajátos, a kivétel: 1571-től 1574-ig kisebb harcok, átmeneti csendesség után 1583-ban békekötés; 1538–1584, 1586–1588, a korábbinál jóval előkészítettebb mozgások, erősebb, szervezettebb csapategységek küzdelmei, 1592-ben béke. 1593-ban megindul a tizenöt éves háború. Ez az első nagy kísérlet a török Európából való kiűzésére nemzetközi összefogással (a pápa, a Habsburg-hatalom, Erdély és Havasalföld). VIII. Kelemen igen komolyan vette ezt a hadjáratot, s valóban volt is rá remény, hogy a török végleg kiűzhető az országból.

Az 1593–1594. évi téli hadjáratban a keresztény seregek első ízben arattak számottevő győzelmet a török felett, s a hadjárat eredményei nyomán kezdett szertefoszlani a török verhetetlenségéről alkotott nézet. Ám a mezőkeresztesi csatában súlyos hadvezetési hibák és a szövetséges csapatok fegyelmezetlensége miatt vereséget szenved a Miksa császár vezette sereg (1596). A török sereg diadalt ül, hisz két nappal a győzelmes csata előtt (1596. október 13-án) foglalták el a „Felső-Magyarország kulcsát”, Eger várát. A bosszú is fűti őket a korábbi, éppen e falak alatt elszenvedett csúfos fiaskóért, s kétnapos csatában szabályosan lemészárolják a császár egyesített hadainak katonáit.

A Habsburg-király oldalára állt Erdélyt sorsára hagyták, belső helyzete rövid időn belül kaotikussá vált, s minden összeomlani készült. A magára hagyott, cserben hagyott Erdély nem tudott sem a töröknek, sem pedig a császáriaknak ellenállni, és az egykor virágzó fejedelemség – nem először és sajnos nem is utoljára – csatatérré változott. A Rudolf császár és király nevében teljhatalommal uralkodó és rémuralmat gyakorló császári tábornok, Basta (1544–1607) zsoldosaival csaknem kipusztította a fejedelemséget.

Egy királyhű katona próbál a helyzeten úrrá lenni: Bocskai Istvánnak (1557–1606) hívják. Nem a legkomolyabbak közül való, középbirtokos családból származó katonaember, gyerekkorától már a királyi udvarban szolgált apródként. 1592-től váradi kapitány, s rövid időn belül a törökellenes párt vezérszónokává növi ki magát. A Habsburg-szövetség híveként nagy szerepe volt abban, hogy az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond szövetkezett Rudolffal. Előbb békésen próbál egyeztetni és egyezkedni. Próbálkozásai nem járnak szerencsével. S ebben a pillanatban áll be a jelentős fordulat életében és egész felfogásában, s vele veszik kezdetüket azok a nemzeti karakterű katonai és politikai akciók – óvatos kijelentéssel, ezek előképei II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) 1703 és 1711 között folyó nemzeti függetlenségi harcának –, amelyek Erdélyre támaszkodtak: Bocskai 1604–1606, Bethlen Gábor (1613–1629) három hadjárata, 1619–1620, 1623, 1626, I. Rákóczi György (1630–1648) előzőekhez nagyban hasonló vállalkozása 1644–45-ben. És Zrínyi Miklós gróf (1620–1664) költő, államférfi, aki hadvezéri ténykedése mellett a legjelentősebb politikai és hadtudományi tudósunk és írónk, s aki tanulmányok sorában tisztázta a magyarság helyzetét, téves és helyes döntéseit, a hadseregszervezés és a korszerű hadviselés szabályait, egy független, a nagy erőviszony-összefüggésekkel is számoló nemzetpolitika lehetőségeit (Tábori kis trakta, 1650; Vitéz hadnagy, 1653; Mátyás király életéről való elmélkedések, 1656; Az török áfium ellen való orvosság, 1660).

Ez már a „fordulat évszázada”, legalábbis a nemzetközi erőviszonyok átrendeződése szempontjából. A század közepétől azután jön az újabb támadások sora. Az Oszmán Birodalom megkísérelte, hogy újabb hódításokba kezdjen, és visszanyerje hadigépezetének – amelyet csakis a szüntelen hódító háborúkban megszerzett hadizsákmány volt képes életben és mozgásban tartani – rég elvesztett lendületét. 1663–1664-ben támadást indít a magyar királyság ellen. 1664 – a vasvári béke, 1683 – az utolsó Bécs elleni török hadjárat összeomlása. Kezdetét veszi a felszabadító háború, a török kiűzése Magyarországról, ami elhúzódik egészen a század végéig. A fő szerepet az 1684 márciusában megszületett Szent Liga, a pápa által támogatott (Habsburg-velencei-lengyel) szövetség három fronton támadott a török ellen. A legfontosabb hadszíntér kétségtelenül Magyarország volt. Mind stratégiai, mind pedig lélektani szempontból Buda visszafoglalása volt a legfontosabb feladat. Az 1684-es sikertelen ostrom után 1686. szeptember 2-án, két és fél hónapos ostrom után Budát a szövetséges keresztény hadak elfoglalták. Említettük, hogy Buda visszavétele döntő volt stratégiai és lélektani szempontból. Döntő volt abból a szempontból is, hogy a török ettől a pillanattól defenzívába szorult, továbbá a siker meghozta a magyarság számára, hogy másfél évszázad után ismét Európához tartozhat.

Nem mindenki tudott felszabadultan, felhőtlenül örülni a diadalnak. A 17. század második felének évtizedei rettenetes, talán legtragikusabb korszaka a magyar nemzetnek. Ami az ország egyik felének öröm, az gyász a másiknak: az egyik oldalon a felszabadító háború sikerei, a másikon a protestáns lelkészek gályarabságra hurcolása, az eperjesi vértörvényszék – a Habsburg-abszolutizmus megszilárdítása érdekében a magyar nemzeti függetlenségi mozgalom tagjainak üldözése és a vagyonuk elkobzása céljából szervezett vérbíróság. 1687 elején Caraffa generális Eperjesen, a saját elnöksége alatt állította fel a rendkívüli vérbíróságot a Thököly Imrével rokonszenvezők perbe fogására. Caraffa 1665-ben került a bécsi udvarhoz, gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1686-ban már a felső-magyarországi császári hadak parancsnoka. Nagy fantáziával alkalmazta és használta fel az olasz és a spanyol inkvizíció összes találmányát. Az ítéleteket nagy nyilvánosság előtt hajtották végre, elrettentő példának szánták.

Tudjuk, hogy 15 ezer magyar katona harcol az egyesült hadakban, a szultán oldalán pedig ott találjuk Thököly Imrét (1657–1705), 1682 és 1685 között Felső-Magyarország és 1690-ben Erdély fejedelmét, akit 1671-ben a bujdosók vezérükké, majd 1680-ban a kuruc seregek fővezérévé választottak. (1671 decemberében ugyanis I. Lipót császár elrendelte a magyar végvári katonák szélnek eresztését. Több ezer embert érintett az elbocsátás, akik csapatszámra kóboroltak, réteken, erdőkben éltek.)

A törökök Bécs alatti veresége (1683) és az azt követő magyarországi hadjárat véget vetett Thököly fejedelemségének. Kurucai csapatostul csatlakoztak a törököt Magyarországról kiűző szövetségesekhez. Thököly fejedelemsége hamarosan fel is morzsolódik. Buda visszavétele után fejedelemségét elveszti, tragikus figurává lesz, szánandó eszközzé, balkáni martalóccá válik török zsoldban. Élete vége felé (1701) a szultán Nikodémiát jelölte ki lakóhelyéül. Foglyul ejtett császári tisztekért cserében még eléri feleségének, Zrínyi Ilonának, I. Rákóczi Ferenc özvegyének, II. Rákóczi Ferenc édesanyjának szabadon bocsátását. Ő az, aki három éven keresztül – 1685–1688 – állta a császáriak ostromát munkácsi várában, végül föladván a várat, a bátor asszony kolostorba került, innen váltja ki őt férje (1692), s ettől kezdve osztozik a Thököly-emigráció sorsában. Férjét elkísérte a száműzetésbe, s Nikodémiában halt meg.

Erdély formális önállósága még megmarad – a Diploma Leopoldinum (1691) nyomán a Habsburgok lettek az erdélyi fejedelmek, de jogi helyzetük nem változott elődeikhez képest. Közben a felszabadító háború tovább folyik, fokozatosan az egész ország felszabadul a török alól, de nem magyar államként szerveződik újjá, hiszen a keresztény hadak nem a magyarok szép szeméért, hanem saját, jól felfogott összeurópai érdekektől vezérelve folytatták az oszmán birodalmat egészen a Balkánig visszaszorító hadműveleteiket.

A felszabadult Magyarországra vonatkozó döntés Bécsben született az érintettek megkérdezése nélkül: a törököktől teljesen megtisztított ország, a fegyveres területszerzés (jus armorum), a hódítás jogán tartományként tagolódik be a Habsburg Birodalomba. Az Újszerzeményi Bizottság (Neoacquistica Comissio) néven felállított hivatal nem a régi, elűzött vagy elmenekülni kényszerült személyeknek és családoknak adta vissza a felszabadult területeket, hanem hadseregszállítókat, hadvezéreket, udvari tisztviselőket jutalmazott meg velük...

Összefüggő részeket is kivettek a magyar kormányszékek kezéből, és a katonai közigazgatás elmúltával közvetlenül az Udvari Kamara kezébe adták. Ennek keretében az összeírt lakosságot megadóztatták, beszedték a regálékat, telepeseket hoztak, az igazolt birtokosoktól begyűjtötték az ún. fegyverváltság díját. Ezt kötelesek voltak befizetni azok a földesurak, akik igazolták régi tulajdonjogukat, s azok is, akik új birtokvásárlók voltak. (A jogot oklevéllel kellett igazolni.) Engedményt csak az uralkodó adhatott, s ezt meg is tette, neki hű embereknek, az arisztokráciának és a katolikus egyháznak. (A fegyverváltság díja a birtok értékének 10%-át tette ki.)

1687-ben a magyar rendek részben fegyveres nyomás alatt, a felszabadító háborúban a Habsburgoktól kapott segítségre hivatkozva lemondtak az Aranybulla ellenállási záradékáról, a szabad királyválasztás jogáról, és elfogadták a dinasztia férfiágának örökös királyságát. A magyar rendiség visszaszorítását eredményező intézkedések mellett az abszolutizmus jegye alatt születtek a haladás irányába ható döntések is, amelyek növelték a városok jogait és a benne élők mozgásterét, modernizálták a közigazgatást, előremozdították a kereskedelem fejlődését.

Ezek a dolgok több következménnyel is jártak. Közülük az egyik rövidebb távon érvényesült. Az ország valóságos helyzetének, vagyis annak a felismerése, hogy a töröktől megszabadult ország az élet minden területén alá van rendelve, ki van szolgáltatva a Habsburg-érdekeknek, mélységes döbbenetet váltott ki az ország megmaradt, összesen talán kétmilliónyi magyar lakosságából. Gyűlölettel és haraggal tekintettek mindenkire, papra, hivatalnokra, katonára, mert bennük a császári önkény képviselőjét látták, gyűlölettel és haraggal szegültek ellen mindennek, ami Bécsből érkezett. Egyelőre csend van Magyarországon, vihar előtti csend. Ettől kezdve – s ez a másik, hosszabb távon ható következmény – két évszázadig a magyar nemzeti függetlenségi törekvések retrográd elemekkel keverednek. Többször előfordulnak a modernizációt célzó olyan próbálkozások, amelyek összeütközésbe kerülnek a nemesi alkotmánnyal, torzítják a nemzet jogait, s ezért heves ellenállást váltanak ki. Gondoljunk csak a felvilágosult abszolutista uralkodók, Mária Terézia (1740–1780), „koronás királynőnk” és II. József (1780–1790), „kalapos királyunk” intézkedéseire, kísérleteire. Itt a nemzet (natio) alatt annak nemesi-rendi felfogását értjük, amely is a kor uralkodó felfogása szerint csak a kiváltságosokat foglalja magában – a nemességet és a formálisan nem nemes, de hasonló jogállásúak csoportjait. Tudniillik a későbbi polgári nemzet elemei csak csírájukban és egészen más környezetben léteznek az adott korban. A nemességnek a rendiséget (a nemesi jogokat), a rendi alkotmányt átmeneti győzelmekkel és vereségekkel, alkalmanként némi csonkulásokkal a 16–17. században sikerült megőriznie. Ezt folytatni tudta a 18. században is. Változás csak a 18–19. század fordulójától következik be. A felvilágosult abszolutizmus és annak ideológiája, a jozefinizmus, a felvilágosult abszolutizmus osztrák változata (II. József, 1780–1790) a legavultabb feudális intézmények felszámolására, a vallási türelem megvalósítására, centralizációra törekedett. E reformpolitika a nemesi ellenállás dacára Magyarországon is elősegítette a polgári és kulturális fejlődést. Ekkor indulnak az első próbálkozások a nemzeti haderő megteremtésére is.

Ne feledjük el, hogy „magyar államról” 1526 óta egyáltalán nem beszélhetünk, s ahogyan az ország státusa, jogállása a török kiűzése után alakult, mint láthattuk, továbbra sem létezett. Magyar állam nem volt 1867 után sem. Az 1848–49. évi magyar forradalmat és szabadságharcot lezáró kiegyezés nyomán perszonálunió született, megalakult az Osztrák–Magyar Monarchia. Közös ügynek tekintették a kül- és hadügyet, valamint az ennek fedezéséről gondoskodó pénzügyet.

S ahogy nem beszélhetünk „magyar államról”, úgy önálló magyar haderőről sem. A kiegyezést követően, az 1868. 41. tc. értelmében a közös hadsereg keretén kívül – annak kiegészítő részeként – a Monarchia mindkét országában létrehoztak egy-egy külön hadseregcsoportot, Magyarországon Magyar Királyi Honvédség, Ausztriában Landwehr néven, amely kizárólag a magyar, illetve kizárólag az osztrák kormány igazgatása alá került. A közös haderő felállításáról „A véderőről” szóló 1868. 40. tc. intézkedett, létszámát 800 000 főben állapították meg, ebből a magyar korona országaira 329 632 fő esett, s Ferenc József 1889. október 17-én kelt rendelete alapján a császári és királyi – k.u.k. – hadsereg címet viselte.

A kortársak némelyike – a délibábot soha nem kergető Andrássy Gyula is – jól tudta, hogy a hadügy egységének bárminemű megbolygatása is kiszámíthatatlan bonyodalmak kútforrása lehet, másfelől az adott viszonyok között bizonyos kárpótlás is lehet a meg nem valósítható, önálló nemzeti haderőért. A tisztek képzése 1872–73-tól a Ludovika Akadémián folyt. A Magyar Királyi Honvédség 1918-ig, az I. világháború végéig állott fenn.

Az önálló, független, nemzeti haderő megteremtésére két, kimagaslóan jelentős esemény során tesznek kísérletet a 18–19. században. S tegyük hozzá – sikerrel, amelyek ha tartósnak nem is bizonyultak, mindkettő a legragyogóbb csillagzat nemzeti történelmünk égboltozatán: az egyik a Rákóczi-szabadságharc (1703–1711), a másik az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc.

II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) nem esélytelenül indította el küzdelmét, mind belső (a nép tömeges elégedetlensége, az ország megalázott helyzete, az a tény, hogy az uralkodó meghódított területként kezeli), mind külső (spanyol örökösödési háború, francia-Habsburg háború, 1701–1714) vonatkozásban.

S amikor a szabadságharc esélyeiről, realitásáról, feltételeiről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül Rákóczi személyisége, kvalitásai, intellektusa, elhivatottsága, meggyőződése mellett. II. Rákóczi Ferenc történelmünk egyik legtisztább, legmesszebbre látó alakja. Éles elmével, mély, szerteágazó műveltséggel, széles látókörrel rendelkezett. Akkor még ismeretlen a fogalom: igazi értelmiségi. Szemre is tetszetős, hódító férfiember, aki egy időben hetenként lovagol át a Kárpátokon lengyel szeretőjéhez. Uralkodásra termett, akit puszta ránézésre a küllem, a sugárzó, magabiztos tekintet alapján vita nélkül fogadnak el az emberek „előttük járónak”, akinek elég megjelennie, árad belőle az erő, a határozottság. Kitűnő szervező.

A belpolitikai helyzet is kedvezett a szabadságharc megindításához, és Rákócziék számára előnyösen alakult az első években. Erről Rákóczi is tudott – másként nem is hallgathatott volna a „hívó szóra” -, azután személyesen is módjában áll meggyőződni róla, miután 1703. június 16-án magyar földre lépett. Emlékiratában beszámol arról a szegényes kis kuruc csapatról, amely a határon várakozott rá, nagyrészt parasztokból állt, s gyanakodva méregették az előkelő öltözetű urakat. A magyar határ átlépése után bámulatos átgondoltsággal és gyorsasággal kovácsolta össze kis csapatát, mely napról napra nőtt, s lett egyre ütőképesebb. Lovakról, szekerekről gondoskodott. Emberei puskák hiányában vasvillákkal és kardokkal fegyverkeztek fel, és kijelentették, hogy vele akarnak élni-halni. Magukat „kurucnak, bujdosóknak, kóborlóknak” mondták. Sokan közülük részt vettek Thököly Imre mozgalmában (1678–1685), az 1697-es hegyaljai fölkelésben. Ők adják most II. Rákóczi Ferenc hadseregének gerincét. Jobbágyok, elbocsátott végvári vitézek, különféle vagyoni helyzetű nemesek ők, de találunk közöttük mezővárosi, illetve városi polgárokat, értelmiségieket, „deákokat”, akiket a Habsburg-abszolutizmus önkénye terelt egy táborba, Rákóczi zászlaja alá. Kis túlzással megállapíthatjuk, mind jobban kialakult bennük a nemzeti érdekközösség, az együvé tartozás tudata.

Rákóczi felfogásának lényege az volt, hogy a Habsburgoktól független államot kell létrehozni a Duna-medencében. E nélkül a felgyülemlett tengernyi bajt, sérelmet orvosolni reménytelen vállalkozás.

Több jel s konkrét lépés utal arra, hogy Rákóczi 1705 tavaszától komolyan számolt az északi háború (1700–1721) növekvő jelentőségével, de változatlanul a franciákhoz fűződő kapcsolatokat favorizálta, még a számára kedvezőtlen fordulat után is. Megkülönböztetett figyelmet szentelt a lengyeleknek, óvatos nyitást kísérelt meg a svédek felé.

Szervezte a hadellátást, az állam és saját jövedelmeit összesítve hatékony hadigazdaságot, csekély fedezettel is működő pénzrendszert hozott létre. Több mint fél évszázadon keresztül a magyar politikának sarkalatos pontja volt, hogy európai mintára az országnak állandó hadserege legyen, ez egyben az önálló államiság feltétele is, ami a rendektől független, a fölötte való rendelkezés jogát, a legfelsőbb parancsnoklást egyedül az uralkodó gyakorolhatja, testületileg egységes, katonái – tiszti, altiszti kara és legénysége – rendszeresen ellátott, fizetett, és szociális téren az állam gyámsága alatt állanak. A hadsereg önállóságára és állandóságára vonatkozó tervezetet Forgách Simon tábornagy (1669–1730), a nagy műveltségű és tapasztalt katonai gondolkodó és stratéga készítette el 1705 elejére. Kitért a tervezet a hadkiegészítés rendjére is. A későbbiekben intézkedtek a „tábori rendről” is.

Rákóczi általános katonai szabályzatát – Regulamentum Universale – a szövetkezett magyar rendek 1707. július 5-én fogadták el az ónodi országgyűlésen (latin és magyar nyelven Nagyszombaton adták ki). Rákóczi emlékiratainak tájékoztatása szerint 1705 tavaszán a hadsereg kb. 70 ezer főből állt: 32 lovas- és 13 gyalogezrede van. Ezek az ún. „fizetett ezredek”. Ezt egészíti ki a 15 ezer főnyi mezei had, az állandó haderő, a „fizetett ezredek” pótléka, a megyei katonaság 4 ezer fő, és ehhez járul még az erdélyi hadsereg, mintegy 20 ezer fővel. Korábban ennél jóval kevesebben álltak fegyverben, és megcsappan a létszám erőteljesen, majd a szabadságharc vége felé a bomlás időszakában. A császári hadak mindvégig erőfölényben voltak. Az új magyar államnak ilyenformán bizonyos feladatokra még a parasztvármegyék csapatait is igénybe kellett vennie. (A parasztvármegye a jobbágyok önvédelmi szervezete a közbiztonság fenntartására a 16–18. században.)

A közkatonák, az alsó tisztikar döntő többsége az alsóbb néprétegek köréből került ki, származására nézve magyar volt, vagy annak vallotta magát, magyarul is beszéltek, de soraikban szolgáltak rutének, szlovákok, románok, rácok és németek. Rákóczi zászlaja alatt mintegy 1500 francia is harcolt, majd később lengyel, svéd, tatár csapatok is.

A főtiszti karban találhatók főrendekhez tartozók, de szép számmal akadtak közép- és kisnemesi származásúak, s olyanok is, akik az alsóbb néprétegekből indultak el. Érdemesek arra, hogy néhányukat bemutassuk. Bercsényi Miklós gróf (1665–1725), Rákóczi mellett a szabadságharc fő szervezője, a fejedelem belső bizalmasa, kuruc főgenerális, részt vett a török elleni háborúban, kitüntette magát Buda visszafoglalásánál, ezredesi rangot kapott. Eszterházy Antal gróf (1676–1722) generális, korábban császári ezredes, 1704-ben állt a fejedelem oldalára, 1706-ban dunántúli főkapitány. Eszterházy Dávid gróf (1665 körül–1714) generális, korábban császári ezredes, 1709-ben a Duna-Tisza közi csapatok, 1710-ben Kassa parancsnoka, majd tábornokként szolgált. Forgách Simon gróf (1669–1730) tábornagyról már esett szó. Előzőleg a császári seregben szolgált többek között a „Rákóczi villámának” nevezett Ocskay László (1680 körül–1710) brigadéros. És hát Thököly seregének elhíresült ezereskapitányait sem hagyhatjuk ki a sorból: Bóné András, Deák Ferenc, Gyürky Pál, Sréter János és sorolhatnánk tovább. (A 17. század közepétől a 18. század elejéig az ezrednek megfelelő katonai egység parancsnoka, a ranglétrán a generális és a hadnagy között foglal helyet, az Oberst magyarításával óbesternek nevezték őket.) Külön kategóriát képeztek a paraszthadnagyok, a parasztvármegye (a rablók, fosztogatók elleni harcban a falvak önkormányzati szervei) élén álló vezetők, a parasztkapitányok. Közülük emelkedett ki a hadszervezőnek is kiváló Esze Tamás (1666–1708), a tarpai jobbágyivadék, akit a fejedelem ezereskapitánnyá, majd 1707-ben brigadérossá nevezett ki, családjának nemességet adományozott. (A brigadéros csak a szabadságharc idején használt rendfokozat volt, több ezredből álló egység fölött parancsnokolt; 1711 után megszűnt.)

Váltakozó sikerű harc folyik 1703-tól 1711-ig. Részben magyarok néznek farkasszemet egymással, ott találjuk őket a kuruc hadakban és a labancok oldalán, de így lesz ez majd a későbbiek nagy, sorsfordító időszakaiban is, hogy csak kettőről essék szó – 1848-49-ről és a második világháborúról.

Magyarokból álló sorozott ezredek a császár hadaiban 1848-49-ben a frontvonal egyik, honvédzászlóaljak a frontvonal másik oldalán; a horvát származású Knézics fivérek egyike, a későbbi aradi mártír Buda ostrománál 1849 májusában a vérfalon kívül, a másik a várfalon belül, egyik Görgei, a másik Heintzi tábornok parancsnoksága alatt.

Magyarok akadtak szép számmal a frontvonal mindkét felén a második világháború idején is, keleten és nyugaton, a szövetséges hadsereg valamelyikébe besorozva, az európai népek ellenállás-mozgalmainak első vonalában és a front túlfelén, a német hadsereg oldalán, visszavonuló katonaként, elhurcolt-elhajtott, kamasz éveiket taposó leventeként, evakuált egyetemistaként, közönséges hazátlan földönfutóként. Voltak, akik tudatosan álltak egyik vagy másik oldalra, ahogy hitük, meggyőződésük diktálta, vagy szívük-lelkük parancsának engedelmeskedve, voltak, akik hideg számításból, a haszonszerzés vágyától hajtva.

A katonatömegeket azonban a háborúk könyörtelen, kíméletlen, kiszámíthatatlan menete kérlelhetetlenül sodorta egyik vagy másik oldalra, akaratuk, szándékuk ellenére.

Nagyon előreszaladtunk. Egy kis időre térjünk vissza a Rákóczi-szabadságharchoz, illetve a független államiság és az önálló nemzeti haderő megteremtésének második nagy kísérletéhez, 1848–49-hez.

A kuruc mozgalom kezdeti sikerei nyomán a gyulafehérvári országgyűlés II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé (1704), a szövetkezett magyarországi rendek szécsényi országgyűlése (1705) vezérlő fejedelemmé választja. Az ónodi országgyűlés (1707) a külpolitikai mozgástér bővülésének reményében kimondja a Habsburg-ház trónfosztását. Az utolsó pár év a kurucok számára a hanyatlás, a menekülés jegyében telik el. S ahogyan ilyenkor lenni szokott, a sorokat az árulás bontja meg, járványok tizedelik. Különben is, kell a jobbágyok dolgos keze a földekre. Fogytán a kenyérnekvaló, és nincs ki vessen, házat építsen s melléje fát ültessen, amire csóvát talán azok vetettek, akikkel a már esztendők óta távollévő férj, apa vagy fiú harcol. S vajon halnak-e, vagy élnek, vagy odavesztek? Ki tudná megszámolni, vajon hányszor tették fel ezeket a kérdéseket az anyák, a feleségek, az apjukat sokszor reménytelenül hiába hazaváró gyermekek az elmúlt ezer esztendő alatt.

A béketárgyalásokat 1711-ben Károlyi Sándor (1668–1743) generális, a kuruc sereg főparancsnoka vezeti Rákóczi tudtával és beleegyezésével. Elérte, amit el lehetett érni, s Majténynél a kuruc csapatok a király, III. Károly (1711–1740) megbízottai előtt letették a fegyvert.

Károlyi azt teszi, amit az adott helyzetben megtenni egyedül célszerű: békét köt. Ezért Károlyit majd három évszázadon keresztül a nemzeti közvélemény árulónak bélyegzi. Nevén átok ül. A nemzeti önállóságra és szerves tartozékaként az önálló hadügy és hadsereg megteremetésére irányuló törekvés ismét – s nem utoljára – lekerült a napirendről. A szatmári békének elsősorban a nemesség a haszonélvezője, lazulnak a szoros kötelékek, s ez az országnak is jó, de konzerválódnak a rendiség azon elemei is, amelyek az előremozgást fogják vissza. Fontos: visszaállt Magyarország és Erdély 1686 előtti állapota. Nem változik meg ezáltal az ország periférikus helyzete, de az adott történelmi pillanatban mégis ez viszi előbbre az ország betagolódását.

Rákóczi nem tér vissza többé hazájába, lengyel, francia emigrációs évek után Törökországban él, s ott éri a halál (1735).

A szatmári béke után a kuruc hadsereget szélnek eresztették, jó részük hazatért falujába, sokan azonban emigrálni kényszerültek „kibujdostak az országból”. Európa más hadseregeiben is szívesen fogadták őket, mert hírüket mindenütt ismerték. Különösen a huszárokat ismerték és kedvelték. A legnagyobb hírnévre Bercsényi László gróf (1689–1778, Bercsényi Miklós fia), II. Rákóczi Ferenc testőrségének tagja tett szert. 1711 után szervezte a róla elnevezett huszárezredet. Franciaország marsallja lett, érdemeiért francia grófi címet kapott. Nevét ma a francia hadsereg 1. számú ejtőernyősezrede viseli.

A 18. század egyébként a huszárság évszázada. Messze földön híres volt a porosz huszárság, amelyet a franciákéhoz hasonlóan magyar közreműködéssel alakítottak meg. Ennek nyomán lettek a porosz hadtörténelem fontos szereplőivé Székely Mihály és Werner Pál tábornokok. Az orosz huszárságot 1718-ban Máriássy Ádám egykori kuruckapitány szervezte meg. Hollandiában 1745-ben alakult meg az első regurális huszárezred, szervezésében az érdemi munka Sigray Miklós alezredesre hárult. Ott voltak a magyarok Dániában (1737) és Svédországban is. 1742-ben 450 magyar huszár szegődik át orosz szolgálatból a svédekébe, regurális alakulatként, majd 1758-ban kerülnek be a svéd hadrendbe. Az amerikai huszárságot a porosz, majd francia szolgálatban álló Kovács Mihály szervezte meg.

A 18. században egymásba érnek a kis- és nagy háborúk, s nem akarnak szűnni a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus után sem. Közöttük a szünet csak lélegzetvételnyi, éppen csak a sorok újrarendezésére, a hiányok sürgős pótlására elegendő. 1820 után egyre nagyobb erőket kell fenntartani a rebellió fékentartására, a forradalmak visszaszorítására is. Magyarország Habsburg-monarchián belüli súlya és a hadsereg fontossága felértékelődött. A statisztikák szerint Magyarország, méreteihez és népessége nagyságához viszonyítva, nagyban járult hozzá a Napóleon feletti győzelemhez 1795 és 1815 között (350 ezer ember). Sajnos a birodalomért, a Habsburg-házért hozott óriási véráldozat az ország felértékelődése, felemelkedése, fejlődése, boldogulása szempontjából érdemi változásokkal nem járt.

Európa népei is megunták a reménytelen várakozást. Először a „kettős királyságban”, a Nápoly–Szicíliai Királyságban tört ki a forradalom 1848. január 12-én Palermóban. Ezt követte a párizsi február 23-án, a bécsi március 13-án. A Habsburg Monarchia központjában kirobbant válság után lépett fel a polgári-nemzeti átalakulás teljes programjával a magyar 1848. március 15-én. Vértelenül, erőszak nélkül, az országgyűlés közvetítésével, az uralkodó és a nádor tudtával és beleegyezésével alakult meg a független magyar kormány. Az uralkodó, V. Ferdinánd (1835–1848) annak rendje-módja szerint kinevezte a magyar kormányt, az első felelős magyar minisztériumot. A kormány minden egyes minisztere ismert volt a király előtt, valamennyien egy-két évtizede aktív részesei a politikai életnek. A kilenc közül egy herceg, két gróf (egyikük Batthyány Lajos, a miniszterelnök), egy báró, egy tábornok, négy köznemes.

A hadügyminiszter Mészáros Lázár ezredes (1796–1858), az Észak-Itáliában állomásozó 5. (Radetzky) huszárezred parancsnoka. Tudós katona, akit tudományos munkásságáért 1844-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választott. V. Ferdinánd király saját kezű aláírásával léptette elő vezérőrnaggyá, május végén érkezett Pestre, s vette át minisztériuma irányítását. A király iránti feltétlen lojalitás jellemzi. Az osztrák Landwehr mintájára (honi, belső szolgálatra rendelt katonaság) tíz zászlóaljnyi honvédsereget állított fel, toborzás alapján. Lehetővé tette – a bécsi hadügyi kormányzat tudtával és támogatásával -, hogy a birodalom területéről bármelyik katonatiszt kérvényezhesse áthelyezését a Magyarországon állomásozó valamelyik alakulathoz. A Magyarországon állomásozó hadsereg szervezése és irányítása terén csak olyan dolgok történtek, amelyekről előzetesen Bécset tájékoztatták, illetve amelyekhez egyetértő támogatását megkapták. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az udvar és a bécsi kormány a felelős magyar minisztérium fennállásának szinte első napjától a birodalmi hadügyi igazgatás változatlan meghagyására törekedett.

A magyar nemzeti mozgalom, élén a liberális nemességgel, követelte a nemzet önállóságát, a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését, a felelős minisztériumot, az évenkénti országgyűlést Pesten, törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben, nemzeti őrsereget, közös teherviselést, az úrbéri viszonyok megszüntetését, az esküdtszéket, képviseletet egyenlőség alapján (polgári bíróság), Nemzeti Bankot az önálló magyar pénzügyek intézésére, a katonaság esküdjék föl az alkotmányra, magyar katonáikat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk, a politikai foglyok szabadon bocsátását, az uniót Erdéllyel. A Habsburg Monarchiától egyelőre – a radikálisokat kivéve – elszakadni nem kívánt. A függetlenség kimondására csak 1849 tavaszán a fegyveres konfliktus során, megváltozott helyzetben került sor. A birodalmi hadügytől való elszakadásra, az önálló védelmi erő, a honvédség megteremtésére már ezt megelőzően szükség volt, noha korábban Batthyány javaslatára az országgyűlés levette a napirendről az önálló magyar hadsereg ügyét. Helyette a Közcsendi Bizottmány (hívták Közbátorsági Intézménynek is, legnagyobb jelentősége a pestinek volt, tagjai: Petőfi, Vasvári, Irányi, Irinyi, Klauzál és Nyári) életre hívta a Nemzetőrséget (nemzeti őrsereg), feladata: őrködni a forradalom vívmányai, a „közcsend és belbéke biztosítása” felett. 1500 fővel készültek felállítani, önkéntes alapon, de oly nagy volt a jelentkezők száma, hogy március végére Pesten már több mint 4000 főt számlált, április közepéig pedig a többi város és a megyék együttesen 60 ezer nemzetőrt állítottak ki. Ugyanannyit, mint az akkori magyarországi Habsburg-haderő.

Április végétől, illetve május elejétől súlyosbodni kezdett az ország katonapolitikai helyzete – Horvátország ellenszegülése, a délvidéki szerb felkelés –, emiatt a kormánynak sürgős honvédelmi intézkedéseket kellett tennie. Batthyány szigorúan tartotta magát az uralkodó által jóváhagyott törvényekhez, vigyázott arra, hogy csak az azok által behatárolt területen mozogjon kormánya. Ezért a Batthyány-kormány, miután a külföldön lévő, a Magyarországon toborzott és sorozott katonaság hazahozatala – az ország területén állomásozó, javarészben osztrák, lengyel, cseh, morva, ukrán kiegészítésű alakulatok felváltására – igen körülményesen és lassan haladt, a kormánynak pedig sürgősen fegyveres erőről kellett gondoskodnia, április 26-án elrendelte egy önálló, 10 ezer főből álló önkéntes vagy mozgó nemzetőrség felállítását. Az első tíz honvéd zászlóalj szervezése május közepén indult meg, többségükben július végétől már a Délvidéken harcoltak a szerb felkelők ellen. Ez a feladat jutott a rendes nemzetőrség egy részének is. Ezen alakulatokat a hadszíntérre havi váltásokban vezényelték, de nem váltották be, tegyük hozzá, nem is igen válthatták be az alkalmazásukhoz fűzött reményeket. Ezen alkotóelemekből, a császári hadsereg magyar alakulataiból, honvéd és önkéntes (mozgó) nemzetőr zászlóaljakból jött létre az az önálló, a bécsi hadügytől minden tekintetben és területen elkülönülő fegyveres erő, amelynek feladata 1848 őszétől az ország önállóságának megvédése volt.

A honvéd szó Kisfaludy Károly (1788–1830) alkotása, mellyel „Az élet korai” című versében (1821) találkozhatunk először. (Egyébként ezzel a verssel jelenti be csatlakozását Kazinczy Ferenc irányzatához.) 1848 tavaszától használták a szót a magyar hadsereg katonáinak megnevezésére.

Az egyre súlyosbodó katonai helyzet arra kényszerítette Mészáros Lázár hadügyminisztert, hogy az ország védelme érdekében, a hadseregszervezés korszerű elveire tekintettel törvényjavaslatot dolgozzon ki. Július 3-ra el is készül vele, amelyben szükségesnek mondotta ki 200 ezer katona és 40 ezer újonc azonnali kiállítását. Kossuth Lajos az országgyűlés 1848. július 11-i ülésén mondta el híres beszédét a haza megmentésére 200 ezer (azonnal 40 ezer) katona és 42 millió forint hitel megszavazását, mert „a haza veszélyben van”. Az országgyűlés nagy lelkesedéssel meg is adta. Mészáros hadügyminiszter pedig a július 21-i ülésen nyújtotta be az ország védelmére szükséges katonai erő kiállításáról szóló törvényjavaslatát, amely augusztusban személyeskedésekről sem mentes heves vitát váltott ki, s végül kompromisszumos formában augusztus végén, 26-án a képviselőház, 28-án a felsőház elfogadta az 1848. XXIII. törvényt a magyar honvédségről. A törvény szabályozta a hadkötelezettség rendjét, a szolgálati időt, s a hadsereg életének minden lényeges területét. Az uralkodó ezt a törvényt sem szentesítette, sőt V. Ferdinánd 1848. augusztus 31-i leiratában az önálló pénz- és hadügyminisztérium megszüntetését követelte. Ez sem a kormányt, sem pedig az Országos Honvédelmi Bizottmányt – 1848. szeptember 28. és 1849. május 1. között a végrehajtó hatalom legfőbb szerve, szeptember 16-án alakul meg Kossuth javaslatára – nem zavarta az ország honvédelmének megszervezésében, magukra nézve ezt tekintették irányadónak. Szeptember 26-án hivatalossá tették a honvéd elnevezést, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány novemberben, az akkor már országszerte toborzott új hadsereg egészét felruházta a magyar honvédség névvel.

Lényegében 1848 őszétől beszélhetünk magyar szabadságharcról. Az ország nem lázadt fel uralkodója ellen, hanem sokkal inkább védekezésre, önvédelmi háborúra kényszerült. 1848. december 2-án a Félix Schwarzenberg vezette kormány lemondásra kényszerítette V. Ferdinándot, s helyébe I. Ferenc Józsefet (1830–1916), 18 éves unokaöcsét ültette, akit már nem kötöttek az áprilisi törvények. Többszörösen is zűrzavarossá vált a helyzet. A Habsburg-dinasztia – tudván és megtapasztalván a magyar rendek érzékenységét, felháborodásra, saját szóhasználatukkal, rebellióra való hajlandóságát, ha nemzeti érzelmeikben sértik meg őket, vagy nincsenek tekintettel a magyar közjogiságra, semmibe veszik a tradíciókat, és bármennyire megvetette is azokat a magyarokkal együtt – különös gonddal ügyelt arra, hogy a mindenkori trónörökös fejére lehetőleg még elődje életében feltegyék „Szent István koronáját”. Így koronázták meg Ferdinándot 1830-ban, még Ferenc életében, de a trónt csak öt évvel később, 1835-ben foglalta el. 1848. december 2-án az a helyzet állt elő, hogy a császárságnak lett új császára, Magyarország meg király nélkül maradt. Vagy mégsem? Hiszen Ferdinánd, a király él (egyébként 1875-ben hunyt el). Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc idején a korona végig a magyar kormány birtokában van, s amikor 1848 decemberében a főváros a Habsburgok kezére kerül, azt a koronázási jelvényekkel együtt Debrecenbe menekítették.

Az osztrák fél rendre visszautasította a magyar békeajánlatokat, s 1849 január elején Windisch-Grätz tábornok elfoglalja Budát és Pestet, az országgyűlés és a kormány Debrecenbe menekül.

Az országgyűlési békeküldöttség kudarca után, 1849 januárjában sokakban az a meggyőződés erősödik meg, hogy nincs értelme a további alkudozásoknak. Kezdetét veszi az erőgyűjtés, a sorok rendezése, a dicsőséges tavaszi hadjárat. Ez után következik az olmützi alkotmány, amely letörli Magyarországot a térképről. Aztán a Nyilatkozat 1849. április 14-én Magyarország függetlenségéről. S mindennek betetőzéseként az „ország szívének, Budának a visszahódítása” a császártól, sikeres bevétele 1849. május 21-én. Győzünk, de egyedül vagyunk, nem sikerül külső támaszra lelnünk, szövetségest találnunk, sem közvetlen környezetünkben, sem pedig a hatalmasok körében. A független Magyarországnak nem sikerült nemzetközileg elismertetnie magát. A függetlenség kinyilatkoztatása után Palmerston angol külügyminiszter a következőket ajánlja Pulszky Ferencnek (1814–1897): a magyarok béküljenek ki a dinasztiával, mert a Habsburg Monarchia „európai szükségszerűség”, és az európai államok rendszerében lehetetlen volna kis államokkal helyettesíteni. Majd az orosz nagykövetnek – ne feledjük, a varsói találkozó után vagyunk, amikor a fiatal uralkodó, I. Ferenc József (1848–1916) hódolata jeléül kezet csókol az orosz cárnak, I. Miklósnak azért a 200 ezer katonáért, akiket segítségül fog kapni a magyarok ellenében: „Talán igazuk van, de végezzenek velük gyorsan.” 1849 júniusában I. Miklós orosz cár és Ferenc József császár egyezsége alapján megkezdődött az orosz csapatok támadása Magyarország ellen. A hadműveletek alakulását nem részletezzük. Elég, ha az erőviszonyokra utaló adatokra felhívjuk a figyelmet. A 170 ezer fős honvédseregnek többfrontos háborúban a cár 200 ezer katonájával és a 170 ezer fős császári sereggel, mindösszesen 370 ezer főt számláló haderővel kellett megmérkőznie. A küzdelem reménytelen , a honvédsereg egyre fogy – a detronizáció sokakat elfordított –, gyöngül felszerelésben, ellátásban, s ami talán még az előbbinél is nagyobb baj, erkölcsében, tartásában. A cári csapatokat a kolera pusztítja, a járvány azonban nem válogat, átcsap a magyarok oldalára, ritkítja az ő soraikat is. Ne feledjük, nyár van, szokatlanul meleg, és sok, nagyon sok a temetetlen halott.

Bem József tábornok temesvári veresége miatt a magyar fősereg megsemmisült. A kilátástalan helyzetben augusztus 11-én Kossuth átadta Görgeinek a polgári és a katonai hatalmat, ő maga pedig Törökország felé menekült. A további küzdelmet reménytelennek ítélte meg, s fölöslegesnek tartotta a vérontást. 1849. augusztus 13-án Világosnál (ma Siria nevű község Romániában, Arad megyében) letette a fegyvert az orosz csapatok, Rüdiger lovassági tábornok, parancsnok előtt. Szeptemberben megadta magát Pétervárad, októberben Komárom. „Magyarország felséged lábainál hever!” – jelentette I. Miklós cárnak Paskievics, az orosz hadak főparancsnoka. Görgeire is érvényes az, amit Károlyi Sándorra mondtunk 1711 kapcsán: azt teszi, ami az adott helyzetben egyedül ésszerű.

A szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte, kezdetét vette Haynau bosszúhadjárata: kivégzések, a börtönök megtöltése, lefokozások, kényszerbesorozások a császári seregbe, egyszóval az önálló magyar fegyveres erő teljes szétverése. Haynau eredeti szándéka az volt, hogy a honvédseregben szolgált egykori császári tisztek mindegyikét rögtönítélő bíróság elé állítja, és kivégezteti. Köztudott, a kivégzések miatt akkora európai felháborodás támadt, hogy az osztrák kormány kénytelen volt mérsékletre inteni Haynaut. A neoabszolutizmus, az önkény időszaka következik. Szellemiségére és igazi céljára Schwarzenberg miniszterelnök szavaiból lehet következtetni: „Ugyan, mi az a magyar nemzet! Ezek mindig is lázadók voltak, akiket meg kell semmisíteni, és egyszer és mindenkorra ártalmatlanná kell tenni.”

Schwarzenbergék csak saját hatalmi eszközeikben bíztak, a hadseregben és hivatalnokaikban. A dolgok alakulása nem az előzetes várakozásaiknak megfelelően történt. A császárnak és udvarának erősen érzelmi töltésű, a bosszú szellemiségét is magában hordozó politikája gyorsabban kovácsolta össze a nemzetet, mint bárki hihette, feltételezte volna. A külpolitikai is kedvezőtlenül alakul osztrák szempontból. A nemzetközi hatalmi viszonyok átrendeződése következik be az 1850-es években, s ez nem szolgál a Habsburg-birodalom előnyére. Megromlik a viszony régi támaszával és szövetségesével, Oroszországgal, kivonul a német egységért folytatott küzdelemből, nem tudja megtörni a feltörekvő Poroszország hegemóniáját. Ellenükre valósul meg az olasz egység francia segítséggel. Anglia változatlanul a kontinentális egyensúlyra ügyel most is, mint mindig, s mellékesen a gyarmataival van elfoglalva, „jóindulatú semlegessége” a kontinens ügyeiben most kifejezetten kárára, hátrányára van Ausztriának. Ausztria 1859-es francia-olasz és 1866-os porosz háborújában az osztrák seregek bár bátran és hősiesen harcolnak, de rossz, elavult felszereléssel. A puskát még mindig elöl töltik, a mundér még mindig a célzást nagyban megkönnyítő, a rejtőzködést, a megbújást megnehezítő-lehetetlenné tevő hófehér színű, pedig már feltalálták a csukaszürkét és a molnárkéket. Sorra veszítik el a háborúkat. Itt is a frontok mindkét oldalán, egymás ellenségeként ott találjuk a magyarokat. S a sors iróniája, hogy mindkét említett háborúban kulcsszerepe van egy-egy magyar főtisztnek, akiknek udvar- és uralkodóhűségéhez kétség nem férhet, Gyulay Ferenc táborszernagy Solferinónál (1859), és Benedek Lajos táborszernagy Königgrätznél (1866) „jeleskedik”. S ha már róluk szó esett, ne menjünk el Türr István tábornok neve mellett sem, akit Garibaldi oldalán találunk, s aki kimagasló érdemeket szerzett az olasz egységért folytatott küzdelemben.

A katonai kudarcok nyitnak utat voltaképpen az 1867-es kiegyezésnek. Erről az előzőekben már tettünk említést, s arról is szóltunk, hogy létrejött egy sajátos „képződmény” gróf Andrássy Gyula kezdeményezésére és közreműködésével: a Magyar Királyi Honvédség. Ezt csak annyiban egészítenénk ki, hogy a Magyar Királyi Honvédségnek kezdetben csak gyalogsága és lovassága volt. A tüzérség felállítását csak az 1912. 31. tc. rendelte el, már a háborúra való felkészülés jegyében. A tisztek képzése a Ludovika Akadémián folyt. Egy önálló magyar tisztképző intézmény létesítésének a gondolata már a 18–19. század fordulóján felvetődött. Felállításának tervét konkrétan az 1808. 7. tc fogalmazta meg. Mária Ludovikáról, I. Ferenc harmadik feleségéről nevezték el, aki tetemes összeggel járult hozzá az alapításhoz. A bécsi udvar ragaszkodott ahhoz, hogy a tanítás nyelve a német legyen. A magyar rendek erről hallani sem akartak, ellenálltak a próbálkozásnak. Így azután az intézmény rövid időre a szabadságharc idején, 1849. január 7-én nyílt meg, Magyar Hadi Főtanoda néven. A szabadságharc leverése után 1872-ig nem működött. A honvédelmi minisztérium 1872-ben vette át az intézetet a közös hadseregtől, s az 1872–73-as tanévtől a tisztek képzése itt folyt egészen 1944 végéig.

Az 1868-ban életre hívott Magyar Királyi Honvédség egészen az első világháború végéig állott fenn. Az első világháború súlyos következményekkel járt Magyarországra nézve. A trianoni békeszerződésben megállapítotthoz fogható terület és emberveszteség Magyarországot a 16. századtól nem érte. A sokk, amit az akkori magyar társadalom átélt, mai ésszel és érzelmekkel szinte elképzelhetetlen. Katonai tekintetben is súlyos következményekkel járt, katonai korlátozó intézkedéseket is tartalmazott. Magyarország 35 ezer főnyi katonát tarthatott fegyverben. Meg kellett szüntetni az általános védkötelezettséget is, vagyis a hadsereg csak önkéntesekből és zsoldosokból állhatott össze. A modern hadviselésben elengedhetetlen páncélos járműveket, tankokat, hadihajókat és harci repülőgépeket Magyarország nem gyárthatott és nem is vásárolhatott.

A főszerep Horthy Miklósé (1868–1957), aki Magyarország kormányzója 1920 és 1944 között. A Monarchia haditengerészetében szolgál, egy ideig I. Ferenc József szárnysegédje. A világháború végén ellentengernagy rendfokozatban az osztrák–magyar haditengerészet utolsó főparancsnoka. Az összeomlás idején Szegeden tartózkodott, s az ottani nemzeti kormány hadügyminisztere, majd a Nemzeti Hadsereg parancsnoka, fővezére lett. A Tanácsköztársaság (1919. március 21. – 1919. augusztus 1.) bukása után 1920. március 1-jén az országgyűlés – az antanthatalmak egyetértésével – kormányzóvá választotta, az államforma továbbra is királyság maradt. Az országgyűlés kimondta, hogy bár a királyság megmarad, de az államfői tisztet ideiglenesen a kormányzóra bízzák. A képviselők széles jogkörrel ruházták fel a kormányzót, a nemesség adományozásán és az egyházi főkegyúri jogon kívül felruházták mindazon jogokkal, melyeket korábban a király birtokolt (innen a legfelsőbb hadúr).

A konszolidáció időszakában, 1920 és 1922 között a hozzák létre az új nemzeti haderőt a Magyar Királyi Honvédségnél. Ez a haderő nem tekinti jogelődjének sem az 1868-as Magyar Királyi Honvédséget, sem pedig az 1848-as Magyar Honvédséget. Jogelődjének a Szegeden megalakult Nemzeti Hadsereget tekinti, amelyet hivatalosan az 1920. 1. tc. állított fel az ország védelmére, a belső rend és biztonság fenntartásában való közreműködésre. A törvény egyebek mellett megszüntette a hadügyminiszter elnevezést, ugyanakkor, a hagyományokra hivatkozva, bevezette a honvédelmi miniszter elnevezést. A trianoni béke aláírása után változik a helyzet, és az 1921. 49. tc. a magyar állam fegyveres erőit már magyar Királyi Honvédségnek nevezi. Újra van független államunk s önálló hadseregünk.

A bevezetőben nem térhettünk ki mindenre részletesen, ezt a célt nem is tűztük magunk elé, s teljesíthetetlen, meg szükségtelen is lett volna. A kötetben összegyűjtött dokumentumok ugyanis nagyon sok irányban kínálják a lehetőséget a történelmi időutazásra, kalandozásra. Ezt inkább azok képzelőerejére, fantáziájára kell bíznunk, akik belelapoznak a kötetbe. A dokumentumok között vannak szépek, a szó esztétikai értelmében is szemet gyönyörködtetőek, szerkesztőik, készítőik s természetesen megrendelőik is adtak a formára, a külcsínre. Hiszen, például, ha valamilyen kérelemről vagy elmaradt járandóságért való folyamodványról van szó, egyáltalán nem mindegy, hogy a hatalmasság vagy a közbenjáró milyen benyomásokkal, lélektani motiváltsággal veszi kézbe, kezd hozzá olvasásához, tanulmányozásához. Ez a külcsín és a belbecs örök nagy problémája. Vagy vegyük például a „nagyokat”, akik valakik voltak nemzeti történelmünkben, nemcsak hogy igényesek voltak, okosakat is mondtak a nemzetért, a hazáért, az emberért érzett mélységes felelősséggel, és stílust, formát is tudtak adni neki, vagy megkövetelték, hogy a „deák” nekik tetsző módon, stílusban és formában használja írószerszámát, a tollat és a tintát.

Az oklevélkritikával foglalkozók jól tudják, hogy az oklevelek külső ismertetőjegyei legalább annyira fontosak, mint a belsők. A később keletkezett, illetve újkori iratoknál méltatlanul kevesebb figyelmet fordítanak a kutatók a külső megjelenés tanulmányozására, holott az irat mindig lenyomata annak a kornak, amelyben született. Milyen a pecsétje, milyen papírra írták, milyen vízjel van rajta, tisztázat vagy fogalmazvány, a küldő maga írta vagy másvalakivel íratta, a betűk alakja, az írótoll milyensége, mind-mind megannyi adatot rejt, amelyek felett el szoktunk siklani, pedig mennyire jellemző az adott korra! Sőt, mindezek olyan adatokra is utalhatnak, amelyek magából a szövegből talán ki sem derülnek.

Megannyi jel tanúskodik arról, hogy az ember szépség iránti vágya az általa készített írásos anyagban is megjelenik. Hadik András tábornoki kinevezési okirata, Ferenc József katonai nemességet adományozó oklevelei, Bádeni Lajos 1691. évi hadjárati naplója és annak illusztrációi, és sorolhatnánk tovább, művészeti alkotásnak is felfoghatók. Méltányolnunk kellene azt az igyekezetet, amellyel a régi korok emberei egy-egy írásművüket elkészítették. A szépen kalligrafált betűk, a pecsétek formai gazdagsága, színezésük, a díszítő motívumok mind arra várnak, hogy megálljunk az olvasásban, és megcsodáljuk őket.

Ma, amikor a papírra vetett gondolatok, üzenetek helyét lassan más technikai eszközökön történő közlési módok váltják fel, mindez nem csökkentheti ezen iratok jelentőségét, magát az esztétikai élményt.

A kötetben közreadott iratok az eredetiről készített szöveghű és színhű másolatok. Több száz éves dokumentumok, amelyek tartalma sokak számára eleddig elérhetetlen információkkal, történelmi fogódzókkal szolgálhat. S bár nem képzőművészeti alkotások, de bizton állíthatom, mert megcsodáltam őket, némelyekben hosszasan lehet elgyönyörködni.

Legyünk a Képeskönyv iránt teljes bizalommal.

Budapest, 2000. október

dr. Korsós László
a történettudomány kandidátusa







HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR TÖRTÉNETE


A magyarországi levéltárak története a középkorban indult. III. Béla király 1181-ben rendelte el a királyi udvarban az ügyintézés területén az írásbeliség bevezetését, amely a 13. század folyamán vált az udvari hivatalokban (kancellária és bíróságok) egyre kiterjedtebbé. Az írásbeliség térhódításával megszületett a királyi levéltár is, ahol később azokat a királyi könyveket őrizték, amelyekbe az udvar különböző fórumain készült okleveleket másolták. A 14. századtól létrejöttek a városi levéltárak is, a 18. századtól a megyék levéltárai. 1723-ban szervezték meg az ún. archivum regnit, amelynek jogutódja a mai Magyar Országos Levéltár.

Magyarország sajátságos közjogi helyzetéből adódóan – ahhoz hasonlóan – a magyar levéltárügy helyzetére a teljes széttagolódás volt a jellemző.

Magyarország a 16. század elejétől a Habsburgok ún. dunai monarchiájának része volt, önálló államisága nem volt. Az ország életére vonatkozó legfontosabb döntések Bécsben születtek, és ezek iratai is ott maradtak. Így a magyar katonai múlt, a magyar hadtörténelem írásos emlékei is Bécsben őriztettek. Az I. Ferdinánd király által a katonai ügyek intézésére 1556-ban létrehozott Udvari Haditanács – Hofkriegsrat – mellett kialakult az iratok gyűjtésére hivatott irattár is. Néhány évtized elteltével szükségessé vált az irattári, levéltári tevékenység elválasztása az irodai szolgálattól, mert az iratok mennyisége jelentősen megnövekedett. Savoyai Jenő herceg javaslatára I. József császár 1711. április 4-én nevezte ki az első levéltárost Bernhard Rosenbaum személyében, és ekkortól számítódik a katonai levéltár története, amely Ferenc császár 1801. március 23-án kelt rendelete értelmében Kriegsarchiv – Hadilevéltár – néven működött. Az új levéltárnak a gyűjtésen, rendszerezésen túl az iratok hadtudományi kiértékelése is feladatkörébe tartozott. E katonai levéltár volt hivatott a magyar hadtörténelem írásos emlékei gyűjtésére és őrzésére.

Ezen a helyzeten az 1867-es kiegyezés sem változtatott, lévén, hogy önálló magyar hadügy nem volt a dualista államban, így a Monarchia hadereje részeként létrejött magyar honvédség megalakulását nem követte katonai levéltár létrehozása. Annak megalakulására csak akkor nyílt lehetőség, amikor 1918 októberében az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott és a győzedelmes „őszirózsás” polgári forradalom nyomán megszületett az önálló és független Magyarország.

Az 1918 november elején Magyar Hadügyminisztérium néven újjászerveződő honvédelmi minisztériumban már megvoltak a katonai levéltár létrehozásának szervezeti előzményei. Az első világháború idején is érvényben volt az a császári és királyi rendelet, amelynek értelmében a haderő alakulatai, így a honvédség alakulatai is, a bécsi Kriegsarchivba küldték a működésük során keletkezett hadműveleti és egyéb, megőrzésre előírt irataikat, térképeiket. 1915 őszén sikerült azt elérni, hogy a magyar honvédség és népfelkelés alakulatai harctéri irataikat közvetlenül a Honvédelmi Minisztériumba küldhessék. A HM 1/a. osztályán belül létrehoztak egy levéltári csoportot, amelynek az volt a feladata, hogy ezeket a hazaküldött iratokat lemásolták, és az eredeti iratokat csak ezután küldték tovább a bécsi Kriegsarchivba. Ezt követően a minisztériumi osztályon több alcsoport is kialakult, így a múzeumi, statisztikai, hadifogoly, hadtörténelmi alcsoport, amelyek munkáját fényképész műterem és számos rajzoló segítette. A fennmaradt dokumentumokból kitűnik, hogy mind a levéltári, mind a múzeumi alcsoport végzett kezdettől fogva gyűjtőmunkát is. Így a múzeum gazdag első világháborús gyűjteményeibe az első fényképek, zászlók, fegyverek és egyéb értékes tárgyak ekkor kerültek be a harctérről. Érdekességként megemlítjük, hogy 1916 folyamán a katonadalok gyűjtésébe is bekapcsolódott a múzeumi alcsoport; a gyűjtőmunkát a póttestek és csapatok mellett olyan kiválóságok is végezték, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneakadémiai tanárok, akik a honvédelmi miniszter nyílt parancsával járták a laktanyákat, katonai kórházakat, üdülőket. Mindezek világosan mutatják, hogy amikorra a jogi lehetősége megadódott, már kész szervezettel „állt” is az intézmény.

A Hadügyminisztérium I. csoportjának 1918. november 11-én kelt új ügykörbeosztása szerint az I. csoport 10. osztálya alá tartozott a „Hadi levéltár”. A minisztérium egészét érintő 1919. január eleji átszervezés kapcsán pedig már Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum néven szerepelt az intézmény, amely három szerkezeti egységből állt: Vezetőség – könyvtárossal, történelmi irodalmi csoporttal, könyvkötészettel és fényképészettel, Levéltár – térképtárral, Múzeum.

Az ezt követő évtizedekben több szervezeti változáson ment át a Levéltár, hol önálló, hol a múzeummal közös intézmény volt, amelyek élén 1920-21-ben igazgató, 1939-ig főigazgató, ezután parancsnok állt.

Az intézmény hivatali elhelyezése a megalakulás után az Országos Levéltár még teljesen el nem készült új épületének – Bécsi kapu tér 4. – III. emeletén történt. A múzeum 1929-ben került végleges helyére, amikor felköltözött a várbeli Nándor-laktanyába, ahol 1937. március 15-én nyílt meg első kiállítása. A Levéltár számára új otthon csak a második világháború után adódott, akkor szintén a Nándor-laktanya épületébe költözött a levéltári gyűjtemény.

A Levéltár első gyűjteményei azok a világháborús, a harcterekről hazaküldött hadműveleti iratok voltak, amelyeket a HM 1/a. osztályán kezdtek lemásolni. Ezek mellett a Monarchia megszűnésekor a Magyarország területén lévő katonai alakulatok „élő” ügyviteli regisztratúrái, illetve néhány esetben a náluk őrzött történelmi iratanyag is itt maradt az ország területén, és bekerült a Hadtörténelmi Levéltárba. Jelentős anyaggyarapodást ígért a békeszerződés alapján Ausztriával kötött államszerződés. A világháború győztes hatalmainak Magyarországgal 1920. június 4-én Párizsban aláírt ún. trianoni békeszerződésének 178. cikkelye alapján jött létre az osztrák szövetségi kormány és a magyar kormány között – éveken át tartó előkészítő munka után – a Baden bei Wienben 1926. május 26-án aláírt végleges egyezmény. Ennek értelmében Ausztria kötelezte magát, hogy kiszolgáltatja Magyarországnak azokat az iratokat, amelyek magyar szellemi tulajdonnak tekinthetők, a közös vonatkozásúakra pedig úgy állapodtak meg, hogy azok közös szellemi tulajdont képeznek és Bécsben maradnak. Ehhez az iratanyaghoz a magyar kormány az osztrák szövetségi kormány hozzájárulásával megfelelő számú megbízottat rendelt ki. Ennek megfelelően azóta is működik Bécsben mind az állami levéltárban, mind a katonai levéltárban magyar levéltári kirendeltség.

A Levéltárba bekerült iratok számbavétele, nyilvántartása, rendszerezése komoly feladatot jelentett az intézménynek, s mindenképpen dicséretes, amit e téren – elsősorban a levéltári segédszemélyzet – kifejtett. A levéltári rendezés, segédletkészítés terén már közel sem volt ilyen jó a helyzet – legfőbb probléma a hibás rendezési koncepció volt, pl. a provenientia „felrúgása”, az eredeti regisztratúrák kronologikus vagy tematikus szempontú szétbontása –, aminek objektív oka is volt: kevés volt a munkát szerető és értő szakember (a legtöbb beosztott tisztnek nem voltak ilyen irányú ismeretei). Mindezek ellenére a Levéltár vezetősége vállalni tudta, hogy 1924-ben kilépjen a nyilvánosság elé: megjelent A m. kir. Hadtörténelmi Levéltár 1924. évi évkönyve, tájékoztatást adva a Levéltár megalakulásáról, szervezetéről, az őrzésében lévő iratanyagról. Ezután néhány éven át jelent meg évkönyv, amely az elvégzett munkákról, az anyaggyarapodásról részletes tájékoztatást adott. Az intézmény mindezek mellett jelentős közhivatali feladatokat is ellátott.

A második világháború a Levéltár életében is tragikus időszak volt. A Levéltárat részben evakuálták, és az elszállított értékes iratanyag legnagyobb része elpusztult. Budapest ostromakor az Országos Levéltár épülete súlyos sérüléseket szenvedett, és a Hadtörténelmi Levéltár raktárainak egy része is a romok alá került.

A háború utáni történetünk első évei a romok eltakarításával, az iratanyag ismételt összegyűjtésével teltek. Hadimúzeum és Levéltár néven indult új életnek az intézmény, de így csak rövid ideig, 1945. április 24-től május 15-ig működött. Ezután a Szövetséges Ellenőrző Bizottság – SZEB – csak a múzeum működéséhez járult hozzá, így a Levéltár a Honvédelmi Minisztérium osztályaként működött, a romok alól kimentett nagy értékű iratait pedig a múzeum vette gondozásba. Közben természetesen folyt a szintén nagy kárt szenvedett Nándor-laktanya helyreállítása is, és mivel a levéltári iratanyagot az Országos Levéltár épületéből el kellett szállítani, megkezdték a Nándor-laktanya egyik szárnyának átépítését levéltári raktárak céljára. A levéltárügy országos rendezése is nyilván hatással volt arra, hogy 1947 márciusától ismét működhetett a Levéltár.

Jelenleg Hadtörténelmi Levéltár néven önálló igazgatóságként a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum elnevezésű közgyűjteményi, tudományos katonai intézmény része. A Hadtörténelmi Levéltárat az 1950. évi 29. sz. törvényerejű rendelet a közlevéltárak közé sorolta. Az 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelet értelmében pedig állami szaklevéltárrá minősítették. Ezt erősítette meg a jelenleg hatályos 1996. évi LXVI. tc., így a Hadtörténelmi Levéltár feladata a katonai múlt, a magyar hadtörténelem írásos emlékeinek gyűjtése, megőrzése és a kutatás számára használhatóvá tétele. Emellett élő levéltárként folyamatosan átvette, átveszi a Magyar Néphadsereg, illetve a Magyar Honvédség levéltári megőrzésre kijelölt iratait – a HM HIM Központi Irattár közvetítésével. Őrzésében jelenleg mintegy 7000 iratfolyóméternyi iratanyag, 15 ezer tekercs mozgófilm és 8 millió mikrofilmfelvétel van.

Az elmúlt évtizedekben az őrizetünkben lévő irategyüttesek feldolgozása során hatalmas szellemi értékek halmozódtak fel, amelyek nem kaptak nyilvánosságot. A „nyitás” legjobb módja, ha munkánk eredményét széles körben tudjuk megismertetni a magyar katonai múlt írásos emlékei iránt érdeklődőkkel. Ehhez legcélszerűbbnek az mutatkozott, ha a Hadtörténelmi Levéltár kiadói jogát felfrissítve, elindítjuk a Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozatát. Kiadványsorozatunk első kötete 1997 decemberében jelent meg „Ad acta” címmel, amely történetünket és gyűjteményeinket mutatta be. 1998-ban jelent meg a Levéltár őrizetében lévő iratok annotált fond- és állagjegyzéke. Elsősorban a gyűjteményeinkből összeállított forráskiadványokat és levéltári segédleteket jelentetünk meg.

Jelen kötetünk a sorozatban immár a tizenötödik – és reményeink szerint nem az utolsó.




KÉPESKÖNYV
BILDERBUCH
PICTURE BOOK


HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁRI KIADVÁNYOK

Sorozatszerkesztő dr. Szijj Jolán

Képeskönyv
Bilderbuch
Picture Book

PETIT REAL KÖNYVKIADÓ
Budapest, 2003

Szerkesztette
dr. Szijj Jolán főtanácsos

A szerkesztésben közreműködött
Farkas Gyöngyi főtanácsos

Az iratok válogatásában és fordításában közreműködött
dr. Bőhm Jakab ny. főlevéltáros
Farkas Gyöngyi főtanácsos
dr. Lenkefi Ferenc főtanácsos
Kiss Gábor főlevéltáros
Számvéber Norbert főlevéltáros
Ehrenberger Róbert levéltáros
Tuza Csilla levéltáros (MOL)

A levéltári ismertetőt és az iratjegyzéket fordította
AKÁB BT. Fordítóiroda

A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma,
a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Kollégiuma támogatta

A címoldalon
Iratok a Hadtörténelmi Levéltár gyűjteményeiből

A hátsó borítón
Összeállítás a Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozat köteteiből

Kiadja
© „Múlttal a Jövőért” Alapítvány – Hadtörténelmi Levéltár
Felelős kiadó dr. Szijj Jolán igazgató

Első kiadás 2000
Második, bővített kiadás 2003

© PETIT REAL Könyvkiadó
Felelős vezető Szakály Gábor

ISBN 963 9267 25 2
ISSN 1417 9598

Minden jog fenntartva. Sokszorosítás, audiovizuális vagy számítógépes másolatkészítés,
nyilvános előadás, rádió- és televízióadás, idegen nyelvre fordítás
kizárólag a Hadtörténelmi Levéltár hozzájárulásával







HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR


Történeti áttekintés



A magyarországi levéltárak története a középkorban indult. III. Béla király 1181-ben rendelte el a királyi udvarban az ügyintézés területén az írásbeliség bevezetését, amely a XIII. század folyamán vált az udvari hivatalokban (kancellária és bíróságok) egyre kiterjedtebbé. Az írásbeliség térhódításával megszületett a királyi levéltár is, ahol később azokat a királyi könyveket őrizték, amelyekbe az udvar különböző fórumain készült okleveleket másolták. A XIV. századtól létrejöttek a városi levéltárak is, a XVIII. századtól a megyék levéltárai. 1723-ban hoztak törvényt az ún. archivum regni felállításáról, amelynek jogutódja a mai Magyar Országos Levéltár.

Magyarország sajátságos közjogi helyzetéből adódóan – ahhoz hasonlóan – a magyar levéltárügy helyzetére a teljes széttagolódás volt jellemző.

Magyarország a XVI. század elejétől a Habsburgok ún. dunai monarchiájának része volt. Az ország életére vonatkozó legfontosabb döntések Bécsben születtek és ezek iratai is ott maradtak. Így a magyar katonai múlt, a magyar hadtörténelem írásos emlékei is Bécsben őriztettek. I. Ferdinánd király által a katonai ügyek intézésére 1556-ban létrehozott Udvari Haditanács – Hofkriegsrat – mellett kialakult az iratok gyűjtésére hivatott irattár is. Néhány évtized elteltével szükségessé vált az irattári, levéltári tevékenység elválasztása az irodai szolgálattól, mert az iratok mennyisége jelentősen megnövekedett. Savoyai Jenő herceg javaslatára I. József császár 1711. április 4-én nevezte ki az első levéltárost Bernhard Rosenbaum személyében, és ekkortól számítódik a katonai levéltár története, amely Ferenc császár 1801. március 23-án kelt rendelete értelmében Kriegsarchiv – Hadilevéltár – néven működött. Az új levéltárnak a gyűjtésen, a rendszerezésen túl az iratok hadtudományi kiértékelése is feladatkörébe tartozott. E katonai levéltár volt hivatott a magyar hadtörténelem írásos emlékei gyűjtésére és őrzésére.

Ezen a helyzeten az 1867-es kiegyezés sem változtatott, lévén, hogy önálló magyar hadügy nem volt a dualista államban, így a Monarchia hadereje részeként létrejött magyar honvédség megalakulását nem követte katonai levéltár létrehozása. Annak megalakulására csak akkor nyílt lehetőség, amikor 1918 októberében az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott és a győzedelmes „őszirózsás” forradalom nyomán megszületett az önálló és független Magyarország.

Az 1918 november elején Magyar Hadügyminisztérium néven újjászerveződő honvédelmi minisztériumban már megvoltak a katonai levéltár létrehozásának szervezeti előzményei. Az első világháború idején is érvényben volt az a császári és királyi rendelet, amelynek értelmében a haderő alakulatai, így a honvédség alakulatai is, a bécsi Kriegsarchivba küldték a működésük során keletkezett hadműveleti és egyéb, megőrzésre előírt irataikat, térképeiket. 1915 őszén sikerült azt elérni, hogy a magyar honvédség és népfelkelés alakulatai harctéri irataikat közvetlenül a Honvédelmi Minisztériumba küldhessék. A HM 1/a. osztályán belül létrehoztak egy levéltári csoportot, amelynek az volt a feladata, hogy ezeket a hazaküldött iratokat lemásolták, és az eredeti iratokat csak ezután küldték tovább a bécsi Kriegsarchivba. Ezt követően a minisztériumi osztályon több alcsoport is kialakult, így a múzeumi, statisztikai, hadifogoly, hadtörténelmi alcsoport, amelyek munkáját fényképész műterem és számos rajzoló segítette. A fennmaradt dokumentumokból kitűnik, hogy mind a levéltári, mind a múzeumi alcsoport végzett kezdettől fogva gyűjtőmunkát is. Így a múzeum gazdag első világháborús gyűjteményeibe az első fényképek, zászlók, fegyverek és egyéb értékes tárgyak ekkor kerültek be a harctérről. – Érdekességként megemlítjük, hogy 1916 folyamán a katonadalok gyűjtésébe is bekapcsolódott a múzeumi alcsoport; a gyűjtőmunkát a póttestek és csapatok mellett olyan kiválóságok is végezték, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneakadémiai tanárok, akik a honvédelmi miniszter nyílt parancsával járták a laktanyákat, katonai kórházakat, üdülőket. – Mindezek világosan mutatják, hogy amikorra a jogi lehetősége megadódott, már kész szervezettel „állt” is az intézmény.

A Hadügyminisztérium I. csoportjának 1918. november 11-én kelt új ügykörbeosztása szerint az I. csoport 10. osztálya alá tartozott a „Hadi levéltár”. A minisztérium egészét érintő 1919. január eleji átszervezés kapcsán pedig már Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum néven szerepelt az intézmény, amely három szerkezeti egységből állt: Vezetőség – könyvtárossal, történelmi irodalmi csoporttal, könyvkötészettel és fényképészettel, Levéltár – térképtárral, Múzeum.

Az ezt követő évtizedekben több szervezeti változáson ment át a Levéltár, hol önálló, hol a múzeummal közös intézmény volt, amelyek élén 1920–21-ben igazgató, 1939-ig főigazgató, ezután parancsnok állt.

Az intézmény hivatali elhelyezése a megalakulás után az Országos Levéltár még teljesen el nem készült új épületének – Bécsi kapu tér 4. sz. – III. emeletén történt. A múzeum 1929-ben került végleges helyére, amikor felköltözött a várbeli Nándor-laktanyába, ahol 1937. március 15-én nyílt meg első kiállítása. A Levéltár számára új otthon csak a második világháború után adódott, akkor szintén a Nándor-laktanya épületébe költözött a levéltári gyűjtemény.

A Levéltár első gyűjteményei azok a világháborús, a harcterekről hazaküldött hadműveleti iratok voltak, amelyeket a HM 1/a. osztályán kezdtek lemásolni. Ezek mellett a Monarchia megszűnésekor Magyarország területén lévő katonai alakulatok „élő”, ügyviteli regisztratúrái, illetve néhány esetben a náluk őrzött történelmi iratanyag is, itt maradt az ország területén és bekerült a Hadtörténelmi Levéltárba. Jelentős anyaggyarapodást ígért a békeszerződés alapján Ausztriával kötött államszerződés. A világháború győztes hatalmainak Magyarországgal 1920. június 4-én Párizsban aláírt ún. trianoni békeszerződése 178. cikke a következőket tartalmazta: „A volt Osztrák–Magyar Monarchiából keletkezett új Államok és azok az Államok, amelyek a nevezett Monarchia területéből részesedtek, a maguk részéről kötelezik magukat arra, hogy a Magyar Kormánynak visszaszolgáltatják azokat a hivatalos iratokat, okmányokat és feljegyzéseket, amelyek húsz évnél nem régibbek és amelyek közvetlen vonatkozásban állanak a magyar terület történetével vagy közigazgatásával s esetleg az átcsatolt területen vannak.” Ezt követően jött létre az osztrák szövetségi kormány és a magyar kormány között – éveken át tartó előkészítő munka után – a Baden bei Wien-ben 1926. május 26-án aláírt végleges egyezmény. Ennek értelmében Ausztria kötelezte magát, hogy kiszolgáltatja Magyarországnak azokat az iratokat, amelyek magyar szellemi tulajdonnak tekinthetők, a közös vonatkozásúakra pedig úgy állapodtak meg, hogy azok közös szellemi tulajdont képeznek és Bécsben maradnak. Ehhez az iratanyaghoz a magyar kormány az osztrák szövetségi kormány hozzájárulásával megfelelő számú megbízottat rendelt ki. Ennek megfelelően azóta is működik Bécsben mind az állami levéltárban, mind a katonai levéltárban magyar levéltári kirendeltség.

A Levéltárba bekerült iratok számbavétele, nyilvántartása és rendszerezése komoly feladatot jelentett az intézménynek, s mindenképpen dicséretes, amit e téren elsősorban a levéltári segédszemélyzet kifejtett. A levéltári rendezés, segédletkészítés terén már közel sem volt ilyen jó a helyzet – legfőbb probléma a hibás rendezési koncepció volt, pl. a provenientia „felrúgása”, az eredeti regisztratúrák kronológikus vagy tematikus szempontú szétbontása –, aminek objektív oka is volt: kevés volt a munkát szerető és értő szakember (a legtöbb beosztott tisztnek nem voltak ilyen irányú ismeretei). Mindezek ellenére a Levéltár vezetősége vállalni tudta, hogy 1924-ben kilépjen a nyilvánosság elé: megjelent A m. kir. Hadtörténelmi Levéltár 1924. évi évkönyve, tájékoztatást adva a Levéltár megalakulásáról, szervezetéről és az őrzésében lévő iratanyagról. Ezután néhány éven át jelent meg évkönyv, amely az elvégzett munkákról, az anyaggyarapodásról részletes tájékoztatást adott. Az intézmény mindezek mellett jelentős közhivatali feladatokat is ellátott.

A második világháború a Levéltár életében is tragikus időszak volt. A Levéltárat részben evakuálták, és az elszállított értékes iratanyag legnagyobb része elpusztult. Budapest ostromakor az Országos Levéltár épülete súlyos sérüléseket szenvedett, és a Hadtörténelmi Levéltár raktárainak egy része is a romok alá került.

Háború utáni történetünk első évei a romok eltakarításával, az iratanyag ismételt összegyűjtésével teltek. Hadimúzeum és Levéltár néven indult új életnek az intézmény, de csak rövid ideig – 1945. április 24-től május 15-ig működött így. Ezt követően a Szövetséges Ellenőrző Bizottság – SZEB – csak a Múzeum működéséhez járult hozzá, így a Levéltár a Honvédelmi Minisztérium osztályaként működött, a romok alól kimentett nagyértékű iratait pedig a Múzeum vette gondozásba. Közben természetesen folyt a szintén nagy kárt szenvedett Nándor-laktanya helyreállítása is, és mivel a levéltári iratanyagot az Országos Levéltár épületéből el kellett szállítani, megkezdték a Nándor-laktanya egyik szárnyának átépítését levéltári raktárak céljára. A levéltárügy országos rendezése is nyilván hatással volt arra, hogy 1947 márciusától ismét működhetett a Levéltár.

Jelenleg Hadtörténelmi Levéltár néven önálló igazgatóságként a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum elnevezésű közgyűjteményi, tudományos katonai intézmény része. A Hadtörténelmi Levéltárat az 1950. évi 29. sz. törvényerejű rendelet a Magyar Országos Levéltárral és a területi állami levéltárakkal együtt a közlevéltárak közé sorolta. Az 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelet értelmében pedig szaklevéltárrá minősítették. Ezt erősítette meg a jelenleg hatályos 1996. évi LXVI. tv., így a Hadtörténelmi Levéltár feladata a katonai múlt, a magyar hadtörténelem írásos emlékeinek gyűjtése, megőrzése és a kutatás számára használhatóvá tétele. Emellett élő levéltárként folyamatosan átvette, átveszi a Magyar Néphadsereg, illetve a Magyar Honvédség levéltári megőrzésre kijelölt iratait – a HIM Központi Irattár közvetítésével. Őrzésében jelenleg mintegy 7000 iratfolyóméter iratanyag, 15 ezer tekercs mozgófilm és 8 millió mikrofilmfelvétel van.

A Hadtörténelmi Levéltár az elmúlt évtizedekben jelentős eredményt ért el az őrizetében lévő gyűjtemények rendezése terén. A fondok döntő többsége középszinten rendezett. Az iratanyagban való tájékozódást a feldolgozás, rendezés során készített különböző mélységű levéltári segédletek biztosítják (lajstrom, repertórium, áttekintő raktárjegyzék, cédulakatalógus). Az iratanyagok szakszerű és biztonságos őrzése megoldott.

A Hadtörténelmi Levéltár a tudományos közgyűjteményi tevékenység mellett fontos közhivatali feladatokat is ellát (pl. katonai szolgálattal kapcsolatos igazolások). Szívesen veszi – megveszi – a magánszemélyek tulajdonában lévő katonai vonatkozású iratokat. Kutatószolgálatát a történészek, hadtörténészek mellett helytörténet- és családkutatók is igénybe veszik.

A Levéltár iratanyaga



A Levéltár gyűjteményei a fondok – valamely szerv vagy személy működése, élete során keletkezett iratok összessége – alapján rendszerezettek.

Az 1945-ig terjedő időszak több mint kétezer fondja hét fondfőcsoportba soroltatott.




I. fondfőcsoport: országos katonai hatóságok (1740–1945)


A levéltári iratanyag egyharmadát kitevő legnagyobb fondjaink találhatók ebben a főcsoportban. A Mária Terézia által 1740-ben életre hívott, az Udvari Haditanácsnak alárendelt főhadparancsnokságok a Habsburg Birodalom adott területének legfőbb területi parancsnokságaként a rend és biztonság fenntartása mellett ellátták az ott tartózkodó katonaság, a katonai objektumok és egyéb parancsnokságok tevékenységének irányítását, felügyeletét és ellenőrzését. A Magyarország területén működő General Commando für Ungarn (Cs. kir. magyarországi főhadparancsnokság) Pozsonyban alakult, 1784-től pedig Budán székelt. Többszöri névváltozással egészen az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje 1882-ben végrehajtott átszervezéséig működött, ekkor feladatát részben a cs. és kir. IV. hadtest vette át. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a több mint ezer iratfolyóméternyi hatalmas irategyüttesben nincs a hadügynek olyan ága, amelyre ne találna a kutató adatot. Bőséges forrásanyagot kínálnak a csomók az időszak gazdaság-, jog-, kulturtörténésze számára is – és a példákat még folytathatnánk. Az iratanyag az eredeti regisztratúra szerinti rendben, az eredeti segédkönyvekkel ellátva őriztetik.

A kiegyezésről szóló 1867. május 29-én megszavazott XII. törvénycikk értelmében a „védelmi rendszer megállapítására vagy átalakítására” vonatkozó magyarországi intézkedések irányítására, illetve az egyéb védelmi rendelkezések végrehajtására létrehozták a M. kir. Honvédelmi Minisztériumot. A minisztérium gyakorlati tevékenysége azonban csak az 1868. évi XLI. törvénycikkel felállított m. kir. honvédség megalakításával kezdődött. A minisztériumnak mint a honvédség legfelsőbb hatóságának hármas funkciója volt: kidolgozta és a parlament elé terjesztette a honvédelemmel kapcsolatos törvényjavaslatokat, és gondoskodott az elfogadott törvények végrehajtásáról; feladata volt a honvédség szervezése és mindennemű – személyi, szellemi, anyagi – szükségleteinek biztosítása; emellett a honvédelmi miniszter alkotmányos felelősséggel bírt, azaz ő képviselte a honvédség minden ügyével kapcsolatban a mindenkori kormányzatot az országgyűlés előtt. A Honvédelmi Minisztériumban a különböző jellegű ügyek intézésére ügyosztályokat hoztak létre, amelyeket ügykörük alapján ügycsoportokba, később csoportfőnökségekbe soroltak. A honvédség fejlődésével egyre bővült az ügyforgalom, ennek megfelelően folyamatosan növekedett az ügyosztályok száma. A Honvédelmi Minisztérium 1867 és 1945 közti fennállása idején feladata alapvetően változatlan maradt. Ez idő alatt azonban történtek olyan társadalmi változások, amelyek hatással voltak a minisztérium működésére, ezért a minisztérium egységes levéltári törzse négy fondra tagolható:

M. kir. Honvédelmi Minisztérium 1867. május – 1918. november
Hadügyminisztérium 1918. november – 1919. március
Hadügyi Népbiztosság 1919. március – augusztus
Hadügyminisztérium 1919. augusztus – 1920. március, ill.
M. kir. Honvédelmi Minisztérium 1920. március – 1945. április

A mintegy tízezer raktári egységet kitevő iratanyag évek, azon belül ügyosztályok szerint rendezett és különböző szintű levéltári segédletek segítik a tájékozódást. (Az iratok egy része tematikusan kikülönített, pl. tiszti anyakönyvi lapok, legfelsőbb előterjesztések.) A Honvédelmi Minisztérium levéltárába soroltattak az első világháború lezárását, illetve a Monarchia felbomlását követően létrejött különböző – fegyverszüneti, felszámoló, határmegállapító – bizottságok fondjai is.

Ugyancsak a kiegyezés után, az 1868. december 5-én szentesített, a m. kir. honvédség felállításáról szóló rendelet alapján került sor a M. kir. Honvéd Főparancsnokság megalakítására. A „tisztán katonai rendelkezés céljából” létrehozott hivatal a honvédség legmagasabb katonai parancsnoksága volt, amelynek hatáskörébe tartozott a katonai kiképzés vezetése és felügyelete; a fegyelmi fenyítő hatalom és bírói felsőbbségi jog gyakorlása a tisztek és legénység felett; az alárendelt honvéd parancsnokságok, csapatok, hatóságok, intézetek és hadi készletek felügyelete; az alárendelt parancsnokságok stb. fölterjesztéseinek véleményezése; előterjesztések, illetve javaslatok tétele a honvédelmi miniszterhez a honvédség kiképzésének, fegyelmi állapotának, harcképességének fokáról – mindezekről évenként jelentést is kell tennie a honvédelmi miniszter útján a közös hadügyminiszternek –, tisztek, tisztjelöltek előléptetéséről, szolgálati beosztásáról, saját hatáskörben kiadott rendelkezéseiről, illetve a honvédelmi miniszter rendeleteinek végrehajtásáról a honvédelmi miniszter tájékoztatása. Ezekhez hasonló volt funkciója, feladatköre az 1919 után megszervezett honvédség főparancsnokának, összhangban a magyar haderő központi irányítására jellemző hármas vezetési koncepcióval.

Az iratanyag az eredeti regisztratúrát őrzi, segédkönyveivel együtt, de az 1919 és 1945 közötti hivatal működéséről lényegesen kevesebb irat maradt fenn.

A M. kir. Honvéd Vezérkar Főnöke hivatala az 1919. augusztus 9-én felállított Magyar Nemzeti Hadsereg Fővezérségéből alakult. Hatásköre, szervezete, alá- és fölérendeltségi viszonyai azonban csak 1920. április 1-jével, a magyar haderő központi vezetésének szabályozásával tisztázódtak. Ekkor alakult ki a m. kir. honvédségre a békeidőben jellemző hármas vezetés: Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Főparancsnokság, Honvéd Vezérkar Főnöke. 1940-ben jelentős változás történt a katonai központi vezetésben. A honvédség főparancsnoka mint külön állás megszűnt, és annak teljes jog- és hatáskörét a vezérkar főnöke vette át. Ezzel a vezérkar főnöke a honvédség legmagasabb parancsnokává, a vezérkar pedig katonai szempontból legfontosabb szervévé vált, amelynek feladata békében a honvédség kiképzésének irányítása, a háborúra való előkészítése és megszervezése, a háborúban pedig a hadműveletek vezetése volt.

A vezérkar főnöke levéltárában található néhány m. kir követség katonai attachéjának iratanyaga is.

Az I. fondfőcsoportban a fenti nagy levéltárak mellett még néhány kisebb fond található, például országos hatáskörű felügyelők.




II. fondfőcsoport: katonai területi hatóságok, alakulatok (1740–1945)


Több mint 1500 fondból – ez ezerszáz iratfolyóméter – áll, és tagolása a történeti fejlődést követi.

Az 1740 és 1867 közötti időből – mivel önálló magyar államiság híján önálló magyar hadsereg sem volt – nincsenek levéltárunkban magyar alakulatoknak iratai. Igaz ugyan, hogy az 1715. évi VIII. törvénycikk kimondta a magyar nemzeti állandó hadsereg létrehozását, de a rendek által megszavazott pénz és emberanyag feletti rendelkezés joga kizárólag az uralkodóé volt, így az önálló magyar hadsereg helyett a Habsburg Birodalom egységes haderejébe beosztott magyar ezredek jöttek létre csupán. Ezek iratanyaga viszont a bécsi Kriegsarchivba került és jelenleg is ott őriztetik (egy részükről mikrofilmek készültek, amelyek Levéltárunkban vannak). Az egykoron Magyarország területén állomásozó cs. kir. alakulatok (gyalog- és lovashadosztályok, dandárok és ezredek stb.) közül jó néhánynak a regisztratúra-töredéke bekerült viszont Levéltárunkba, ezek többsége az abszolutizmus időszakából származik.

A kiegyezés utáni időszak csapatanyaga a Monarchia hadereje hármas tagolásának megfelelően került csoportosításra. Természetszerűleg a legszámottevőbb anyaga a m. kir. honvédségnek van, de egyrészt a magyarországi állomáshelyből, másrészt a hadrendi besorolásból adódóan maradtak nálunk cs. és kir., illetve esetenként cs. kir. alakulatoknak is irattöredékei. A legtöbb irat – mintegy öt és fél ezer csomó – az első világháború idején keletkezett, döntően hadműveleti jellegű. A gyűjtemény tartalmazza az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege felső vezetésének (Armeeoberkommando), magasabb egységeinek (Heeresfront, Heeresgruppe, Armee, Korps) zömében másolatos iratanyagát. A csapatok és hátországi szervek, alakulatok közül különösen a magyar honvéd alakulások – hadosztályok, dandárok, ezredek, kerületi parancsnokságok, felügyeleti szervek stb. – fondjai értékesek és ezek eredeti iratok. A gyűjtemény a harctéri, hadműveleti eseményeken túl Magyarország háborús viszonyai, gazdasági, társadalmi élete vonatkozásában is értékes forrásanyag.

A Monarchia felbomlásával létrejött önálló Magyarország két rövid forradalmi időszakának katonai iratai között megtalálhatók a polgári demokratikus kormányzatnak a harcterekről hazaözönlő katonák leszerelésére, a volt – közös – katonai szervek felszámolására tett intézkedései, majd 1919 februárjától egy új hadsereg felállítására irányuló erőfeszítései. A Magyar Tanácsköztársaság honvédelemre, a haza megvédésére szervezte a Vörös Hadsereget, amelynek megmaradt irataiból különösen jelentős forrásértéket képviselnek a Keleti, illetve Vörös Hadsereg Parancsnokság, a III. hadtestparancsnokság, a különböző hadosztályok és ezredek fondjai.

Az 1919 nyarától szerveződő Magyar Nemzeti Hadsereg és az 1920-tól helyébe lépő m. kir. Honvédség békebeli és háborús szervezete is nyomon követhető az őrizetünkben lévő iratanyagon. A mennyiségét tekintve nem túl nagy gyűjtemény – kb. 150 iratfolyóméter – fontos adatokat tartalmaz az ország, a hadsereg háborúra való felkészüléséről, felkészítéséről, a hadsereg alakulatai harctéri tevékenységéről (pl. 2. magyar hadsereg), a Nyugatra telepített alakulatok helyzetéről.




III. fondfőcsoport: katonai egészségügyi szervek (1900–1945)


A terjedelmileg mindössze másfélszáz iratfolyómétert kitevő főcsoportban kronológikus tagolásban találhatók a különböző kórházak fondjai.

Az I. világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje hármas tagolásának megfelelően épült ki az egészségügyi szervezet, így Magyarország területén cs. és kir. és m. kir. kórházak működtek. A különböző (köz-, hadi-, kisegítő hadi-, helyőrségi, tábori) kórházak anyagából csak töredékek maradtak meg.

A két világháború között a békeállományú helyőrségi és a csapatkórházak alkották a katonai egészségügyi szolgálatot. Ezek sorából említjük a budapesti 1., 10. és 11. helyőrségi kórházakat, amelyek jogutódjai ma is működnek.

A II. világháború alatt a tábori egészségügyi szolgálatban az első ellátást a sebesült a segély-, illetve kötözőhelyen kapta. Ezek tevékenységét segítették a dandáronként szervezett egészségügyi oszlopok. A hadtestek és a hadosztályok területén felállított tábori kórházakban már szakszerű orvosi kezelést kaptak a betegek. A hátországba szállított sebesülteket útközben a betegellátó állomásokon kezelték. A határokon bakteriológiai állomásokat és járványkórházakat állítottak fel. A hátországban a sebesültek ellátását a békeállományú intézetek látták el, amelyek munkáját a vöröskeresztes és hadikórházak segítették.

Az iratanyag nagy részét a kórházban ápoltak kórlapjai, sérülési és műtéti leírásai, orvosi bizonyítványai teszik ki. A fondok rendezettek, a kutatást áttekintő raktárjegyzék segíti.




IV. fondfőcsoport: katonai igazságügyi szervek és iratok (1802–1945)


A magyarországi katonai bíráskodás szervezetének hivatali kezdetei a XVIII. század közepére nyúlnak vissza. A főképpen Mária Terézia uralkodása alatt végrehajtott – és a Birodalom központi igazgatásának átszervezésével összhangban lévő – katonai reformok eredményeként létrejött modern, egységes haderő területi katonai parancsnokságai (General Commandos) hivatali szervezetében – így a magyarországiban is – 1744-től jelent meg a hadbírói teendőket ellátó igazságügyi szakelőadó, majd hamarosan osztályszinten is elkülönült a tevékenység, végül 1802-től mint önálló országos katonai törvényszék – Iudicium Delegatum Militare, majd Landes Militär Gericht – folytatta működését.

Levéltárunk a fondfőcsoport első csoportjaként különítette el a cs. kir. hadbíróságok 1802 és 1867 közötti fondjait. Külön említést érdemelnek az abszolutizmus időszakában – Ferenc József 1849. november 3-án kelt, az igazságügy teljes átszervezésére vonatkozó rendelete alapján – létrejött ún. különös bíróságok, köztük a K. k. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad (Cs. kir. aradi rendkívüli katonai törvényszék) 1849-ből származó irategyüttese, amelyben a 48-as honvédtisztek, az aradi vértanúk periratai is olvashatók.

A kiegyezés után az Osztrák–Magyar Monarchia egységes haderejében egységes szervezési elvek alapján, de a haderő hármas tagolásának megfelelően különálló szervezetben hozták létre a katonai bíráskodás intézményeit. A cs. és kir. hadbíróságok, tábori bíróságok (1867–1918) csoportjában főleg az I. világháború időszakából maradtak őrizetünkben bírósági fondtöredékek. A m. kir. honvéd törvényszékek, tábori bíróságok (1867–1945) csoportja gazdagabb iratanyagban. Az elsőfolyamodású, békeszervezésű törvényszékek fondjai érdemelnek említést – köztük legnagyobb a szegedi honvéd törvényszék anyaga, de érdekes forrásul szolgálnak a II. világháború hadbíróságai is.

A rendezett fondokban a kutatást a névmutatók is segítik.




V. fondfőcsoport: katonai tanintézetek (1872–1945)


Az akadémiák között legnagyobb iratanyaga az 1872-ben felállított M. kir. honvéd Ludovika Akadémiának van. Az iratokból képet kaphatunk a honvéd tisztképzés történeti fejlődéséről, az oktatás tartalmi és szervezeti kérdéseiről, a növendékek helyzetéről és a nagy számban megmaradt osztálylajstromok és osztályozási jegyzékek alapján tanulmányi előmenetelükről, az Akadémia életéről. A középfokú iskolák és nevelőintézetek között hadapród-, reáliskolai nevelőintézetek szerepelnek, köztük a talán legpatinásabb soproni és kőszegi. Különböző iskolák és tanfolyamok oktatási segédletei egészítik ki a gyűjteményt.




VI. fondfőcsoport: katonai intézmények, testületek, egyesületek (1760–1945)


A változatos összetételű főcsoportban az alábbi csoportok különülnek el: Magyar, illetve M. kir. nemesi testőrség, a Magyar nemesi felkelés iratanyaga; az intézetek csoportja – köztük a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum, a M. kir. honvéd Térképészeti Intézet; az egyesületek, bajtársi szövetségek között 1848–49 utáni honvédegyletek és Horthy kori bajtársi egyesületek; különböző méntelepek és raktárak. Ide soroltatott a Tábori lelkészet elnevezésű gyűjtemény is, amelyben az 1700-as évek közepétől találhatók katonai anyakönyvek, I. és II. világháborús veszteségi nyilvántartások. Rendkívül értékesek és érdekesek a tábori lelkészet reguláris szervezetét – amelyet Mária Terézia hozott létre 1773-ban és 1918-ig maradt fenn – bemutató regisztratúrák, de a két világháború között működő felekezeti tábori püspökségek irattárai is.




VII. fondfőcsoport: gyűjtemények (1459–2001)


Ezek között a Personalia családi levéltárakat, katonai személyek működésével, életével kapcsolatos iratokat tartalmaz – benne található pl. Hadik András tábornagy hagyatéka, aki Mária Terézia idején az Udvari Haditanács elnöke volt.

A történelmi korokra vonatkozó gyűjtemények között őriztetnek a török hódoltság és a török elleni háborúk iratai – itt található Levéltárunk legrégibb magyar nyelvű irata: Horwatinowyth kapitány 1551. november 8-án Szolnokon kelt levele, amelyben a nyitrai püspököt Lippa ostromáról tudósítja. A Rákóczi szabadságharcra vonatkozó gyűjtemény értékes adatokat tartalmaz a kuruc csapatok és táborok katonai állapotára, létszám- és ellátási viszonyaira, a kuruc csapatok harci tevékenységére. Külön értékei a II. Rákóczi Ferenctől, Bercsényi Miklóstól, Béri Balogh Ádámtól és más történelmi személyiségektől származó eredeti levelek. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc iratai is felbecsülhetetlen történelmi értéket képviselnek. A legnagyobbrészt hadműveleti jellegű iratanyag a Feldunai Hadsereg és az Erdélyben harcolt Bem vezette hadsereg harcaira vonatkozik, benne Kossuth Lajos, Görgei Artur sajátkezű leveleivel.

Emellett különböző tematikus gyűjtemények – röpiratok, haditechnikai dokumentációk, katonai objektumok építésére vonatkozó iratok, tanulmányok – találhatók e fondfőcsoportban, valamint a nem irat jellegű gyűjtemények – állománygyarapító és biztonsági mikrofilmek, valamint oktató-, dokumentum-, híradó, játékfilm tematikájú, többségében a Katonai Filmstúdióban készített mozgófilmek.

Levéltárunk – élő levéltárként – átvette az 1945 januárjától megalakított magyar demokratikus hadsereg, illetve a Magyar Néphadsereg központi és területi szerveinek, alakulatainak levéltári megőrzésre kijelölt iratait. Az irattermelőkkel a Központi Irattár volt közvetlen kapcsolatban, és Levéltárunkba tőlük került – már bizonyos rendezettségi szinten, általában az irat keletkezésétől számított 15 év elteltével az iratanyag. Levéltári rendezésre csak az 1945 és 1956 közti őrzési egységek kerültek. 1945-től 1949-ig fondok szerint csoportosítottak az eredeti regisztratúrák, 1949-től éves bontásban, azon belül a hadsereg mindenkori szervezetét – de nem hadrendjét! – követő felépítésben, de fondonként elkülönítve találhatók az iratok. Az 1956 utáni évek iratai a Központi Irattár által leadott – egységes rendezési szempontot nélkülöző – rendben fekszenek. Elkészült a jelenleg mintegy kétezerszáz iratfolyóméternyi levéltártest fond- és állagjegyzéke, valamint az Összevont mutató, amely különösen a kutatók munkáját könnyíti meg.

A fondfőcsoportok kialakítása az 1945 előtti levéltártest analógiájára történt. Kivétel a VII. fondfőcsoport, amely korszakhatár nélkül foglalja magában a felsorolt gyűjteményeket.




VIII. fondfőcsoport: országos katonai hatóságok (1945–1980)


Az 1944. december 22-én megválasztott Ideiglenes Nemzeti Kormány minisztériumaként Debrecenben került megszervezésre a Honvédelmi Minisztérium, amelynek rendkívül egyszerűen felépített regisztratúrája – évenként elnöki és általános sorozatok – nélkülözhetetlen a korszak kutatója számára. Az 1949 utáni iratanyag már osztályok, csoportok, főcsoportok szerint csoportosított. Legfontosabb ezek közül a Vezérkari Főnökség iratanyaga. A minisztériumi törzsanyagot kiegészíti még pl. a Békeelőkészítő csoport, az Országos Vitézi Szék felszámolását végző bizottság, a Honvéd Személyi Véleményező Intézet anyaga. Említést érdemelnek a fegyvernemi parancsnokságok is.




IX. fondfőcsoport: katonai területi hatóságok, alakulatok (1945–1980)


A második világháború magyarországi hadműveleteinek befejező szakaszában az Ideiglenes Nemzeti Kormány által 1945. január 20-án kötött fegyverszüneti szerződés értelmében került sor az új magyar hadsereg megszervezésére, olyan hadosztályok felállításával az előtérben, amelyek még bevethetők a németek elleni harcban. A magyar kormány vállalta, hogy a németek elleni harcra nyolc gyaloghadosztályt állít hadrendbe. Ebből 1945 áprilisára csak kettő állt fel: az első és a hatodik hadosztály, amelyek április 13-ával kezdődően ki is vonultak ausztriai hadműveleti területre. A fennálló súlyos anyagi-felszerelési hiányok miatt és a május 8-ai német kapituláció következtében a hadosztályok elsővonalbeli alkalmazására azonban már nem kerülhetett sor, pusztán csak a hátsó területek megtisztítását végezhették a bujkáló német csapatoktól. 1945. május 9-e után az 1. és a 6. hadosztály hazatelepült Magyarországra: a dunántúli területeken közlekedési vonalak, olajvezetékek és ipartelepek biztosításának feladatát kapta.

A hadsereg személyi és anyagi állományának bővítése és fejlesztése (zömmel szovjet haditechnikai eszközökkel és szovjet elképzelések alapján) 1948-ban kezdődött el, ekkor azonban már a hidegháború jegyében. Az erőltetett ütemű fejlesztés következtében a békeidőben Magyarországon valaha látott legnagyobb méretű hadsereg jött létre (1953-ban kb. 250 ezer fő!). A csapatok felszerelése, ellátása, kiképzése teljes egészében szovjet norma és minta alapján zajlott. A káderpolitikát a régi tisztikar teljes lecserélése és egy zömében fiatalokból álló, de politikailag teljesen megbízható új tisztikar kiépítésének célja motiválta.

A Nagy Imre nevéhez köthető gazdasági és politikai iránymódosítás következtében 1953-tól kezdve megkezdődött a hadsereg karcsúsítása, méretének az ország teherbíróképességéhez való igazítása.

Az 1956-os forradalom leverését követően a szovjet vezetés az első hetekben csupán a karhatalmi egységek felállítását engedélyezte. A szétesett hadsereg reorganizációja hosszadalmasabb folyamatnak ígérkezett. A hadsereg csapatszintű fejlesztése terén – kétéves átmeneti időszakot követően – 1959 végén kezdődött meg a Magyar Néphadsereg átfogó technikai-kiképzési átalakítása a kibontakozó hadügyi forradalom feltételeihez, a Varsói Szerződés általános stratégiai elvárásaihoz és a hidegháborús feszültség újabb kiéleződéséhez (berlini, karibi válságok stb.) való igazodás jegyében. Központi elemként jelentkezett a hadsereg szervezetének korszerűsítése, vezetési szisztémájának és kiképzési rendszerének átalakítása: a viszonylag kis létszámú, de a NATO-ban alkalmazott rugalmas reagálás doktrínájához hatékonyan alkalmazkodni tudó, ütőképes hadsereg kiépítését tűzték ki célul.

1976-ban új honvédelmi törvényt fogadott el az Országgyűlés, amely – többek között – csökkentette a sorállomány szolgálati idejét.

Magyarország és a Magyar Néphadsereg nemzetközi – és ezzel együtt Varsói Szerződésen belüli – tekintélyének emelkedését jelzi, hogy 1973 és 1975 között három egymást váltó magyar katonai kontingens vett részt a vietnámi fegyverszünet betartását ellenőrző nemzetközi bizottság (ICCS) munkájában.

Mindezen történeti adatokat a Levéltárban őrzött iratanyag tartalmazza: a kerületi, kiegészítő parancsnokságok mellett a magasabbegységeknek és az alakulatoknak – fegyvernemi és nagyságrendi csoportosításban – jelentős forrásértékű anyaga van.




X. fondfőcsoport: egészségügyi szervek (1945–1980)


Alapvetően a háború előtti katonai egészségügyi szervezet megmaradt elemeire épült rá a néphadsereg egészségügyi hálózata. Az új egészségügyi szolgálat szervezésével egyidejűleg meg kellett oldani az elvonuló alakulatok, a hazatérő hadifoglyok, a leszerelő katonák, a rokkantak egészségügyi ellátását. Kezdetben a katona-egészségügyre hárult a hadigondozás is. A korábbi békeállományú helyőrségi kórházakat is újraszervezték (komoly gondot jelentett mind az anyagi, mind a személyi feltételek biztosítása), közülük a budapesti vált jelentőssé Honvéd Központi Katonai Kórház néven. Új kórházak építésére és felszerelésére is sor került (pl. Miskolc, Győr, Kecskemét, Szolnok).

A katonai üdültetés rendszere, szervezeti keretei alapvetően 1948 végéig kialakultak. A gyógyházak: szanatóriumok, üdülők hálózata gyakran változott és csak töredékes iratanyaguk maradt.

Az egészségügy irányítása kezdetben a HM különböző osztályainak a feladata volt, majd az 1949 őszén megszervezett Hadtápszolgálati Főnökség hatáskörébe került. Az irányítási rendszer alapjaiban változatlan maradt a néphadseregi korszak végéig. 1956-ot követően a meglévő káderhiányt társadalmi ösztöndíjak alapításával, propagandamunkával, fiatal katonaorvos-jelöltek szovjetunióbeli beiskolázásával, illetve a tartalékosorvos-képzés korszerűsítésével próbálták csökkenteni. Ez utóbbi keretében 1957-ben felállításra került az Egészségügyi Továbbképző Intézet, amely 1958-tól már a Központi Katonai Kórház alárendeltségében működött. A hatvanas években jelentősebb szervezeti változások történtek, és több új egészségügyi zászlóalj alakult meg.

A katonaorvosi szolgálat egyik legfontosabb feladata végig a korszak során a sorköteles korba lépett fiatalok és egyéb katonaszemélyek egészségügyi alkalmassági fokának megállapítása volt. Ezt a feladatot részben a polgári életből behívott orvosok segítségével, valamint a megyei sorozó szakfőorvosi hálózat 1970-ig történő kiépítésével, illetve a felülvizsgáló bizottságok révén oldották meg.




XI. fondfőcsoport: katonai bíróságok (1945–1991)


A honvéd büntetőbíráskodás szervezeti változásait tükrözi a főcsoport csoportosítása.

Az elsőfolyamodású bíróságok között 1945–46-ban az újonnan alakult hadosztályok tábori bíróságai szerepelnek. 1952-től ismét létrehozták egyes magasabbegységek bíróságait, illetve 1953-tól felálltak az ún. fegyvernemi bíróságok is. A területileg illetékes bírósági szervezet több szervezésen ment át, több néven szerepelt – kerületi parancsnokság bírósága, honvéd törvényszék, katonai törvényszék, hadbíróság, katonai bíróság –, de mindig az adott katonai kerület székhelyén működött. Kezdetben hét ilyen bíróság volt: Budapest, Székesfehérvár, Szombathely, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc székhellyel. A katonai büntetőbíráskodás elsőfolyamodású bíróságaiként működtek, számuk csökkent, és 1957-től Budapesten, Kaposvárott, Szegeden, Debrecenben és Győrött működött katonai bíróság az 1991-ben történt megszüntetésükig.

Fellebbviteli, végfolyamodású bíróságként kezdetben nem önálló katonai szerv működött, hanem a Kúrián szervezett Honvédbírósági Fellebbviteli Tanács. Az 1948. évi LXIII. tv. rendelte el ismét az önálló felsőfokú katonai ügyészség és Katonai Főtörvényszék felállítását, amely utóbbi 1952-től Katonai Felsőbíróság, 1956-tól a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma néven működött.

A Levéltár megőrzésébe került fondok döntően a periratokat tartalmazzák, de találhatók bennük a bíróságok hivatali működésére vonatkozó ügyviteli és bírói segédletek is.




XII. fondfőcsoport: katonai tanintézetek (1945–1980)


A II. világháború utolsó hónapjaiban a németek elleni harcra létrehozott új demokratikus magyar hadsereg személyi állományában döntően az „átállt” régi tisztek kerültek parancsnoki beosztásokba. Az ország és a hadsereg életében is bekövetkezett politikai változások – a „fordulat évétől” – sürgetően vetették fel az igényt új tisztikar létrehozására. E szükségszerűség kielégítésére kezdődött meg a katonai tanintézetek megszervezése. Az első években gyakori átszervezések, változások jellemezték az intézményeket, és csak a politikai helyzet konszolidálásával alakult ki a katonai tanintézeteknek az a rendszere, amely hosszú távon biztosította a hadsereg tiszti, tiszthelyettesi utánpótlását. Ebből az időszakból a Hadiakadémiának, a Honvéd Hadbiztosi Akadémiának, az 1947–49-ben működő Honvéd Kossuth Akadémiának, illetve a középfokú katonai tanintézetek közül a II. Rákóczi Ferenc katonai középiskolának van az 1953 és 1958 közötti évekről számottevőbb anyaga. A tisztképzés a fegyvernemi iskolákra épült, emellett az ország különböző egyetemeinek voltak katonai tanszékei.

1956 után a fegyvernemenként tagolt struktúra helyett centralizáltan folyt a tisztképzés az Egyesített Tiszti Iskola keretében. A tiszthelyettesképzésnek is megvolt a maga külön tanintézete. 1967-ben jelentősen átalakult a katonai tanintézeti rendszer a katonai főiskolák létrehozásával és a decentralizációval. Ezeken a főiskolákon a tisztjelöltek általános iskolai tanári, illetve polgári mérnöki oklevelet is kézhez kaptak. A hetvenes évek közepétől a tiszti és tiszthelyettesi utánpótlás előmozdítása érdekében létrejöttek a vidéki tiszthelyettesképző bázisok, valamint megkezdődött a középiskolai katonai kollégiumok felállítása, ahol a diákok érettségi bizonyítványt is szerezhettek.

A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia egyetemi szintű és nemzetközileg is elismert színvonalú oktatási intézménnyé vált, amely ellátta egyben a tudományos kutatói képzés feladatát is, számos doktort és kandidátust adva a hadseregnek.




XIII. fondfőcsoport: intézetek, raktárak és egyéb szervek (1945–1999)


A Magyar Néphadsereg csapatainak fegyver- és lőszerutánpótlásáról, a kiképzési és szakszolgálati feladatok ellátásához szükséges anyagok biztosításáról a raktár- és műhelyhálózat gondoskodott, míg külön parancsnokságok látták el a közúti és vasúti szállítás feladatát. Kiterjedt hálózattal rendelkezett a hadsereg közművelődési, sport- és tudományos intézményrendszere is, amely elsősorban a személyi állomány szabadidejének kitöltésében és a honvédelmi célú tudományos igényű háttérmunka elvégzésében működött közre. Említésre érdemes fond ebből a főcsoportból: Haditechnikai Intézet, Térképészeti Intézet, és természetesen saját irattárunk. Emellett különböző – élelmezési, fegyver – raktáraknak maradt anyaga.

Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozat



Az elmúlt évtizedekben az őrizetünkben lévő irategyüttesek feldolgozása során hatalmas szellemi értékek halmozódtak fel, amelyek nem kaptak nyilvánosságot. A „nyitás” legjobb módja, ha munkánk eredményét széles körben tudjuk megismertetni a magyar katonai múlt írásos emlékei iránt érdeklődőkkel. Az 1924-ben megkezdett és 1945-ben megszakadt könyvkiadói tevékenység megújításaként – döntően különböző pályázatok anyagi támogatásával – elindítottuk a Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozatát. Kiadványsorozatunk első kötete 1997 decemberében jelent meg „Ad acta” címmel, amely történetünket és gyűjteményeinket mutatta be. 1998-ban jelent meg a Levéltár őrizetében lévő iratok annotált fond és állagjegyzéke, amelyet 2002-ben követett egy második, bővített kiadás. Elsősorban a különböző történelmi korok, hadtörténeti események korabeli dokumentumait tesszük közzé forráskiadványok formájában. Az őrizetünkben lévő irategyüttesekről a levéltári segédletek adnak tájékoztatást.

A sorozatszerkesztő és a felelős kiadó dr. Szijj Jolán főtanácsos, a Hadtörténelmi Levéltár igazgatója. A kötetek a Petit Real Könyvkiadó gondozásában, illetve a Paktum Nyomdaipari Társaság kiadásában jelentek meg.




Levéltári segédletek


Fond- és állagjegyzék. A Hadtörténelmi Levéltár őrzésében lévő katonai iratok. Szerk.: dr. Szijj Jolán. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár (Petit Real, Budapest, 1998, 256 o.)

Fond- és állagjegyzék. A Hadtörténelmi Levéltár őrzésében lévő katonai iratok. Szerk.: dr. Szijj Jolán. Második bővített kiadás. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2002, 277 o.)

A Hadtörténelmi Levéltár katonai igazságügyi szerveinek, iratainak repertóriuma 1802–1991. Szerk. Farkas Gyöngyi. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2003, 99 o.)

A török kor, a kuruc kor, a nemesi felkelés, a m. kir. magyar nemesi testőrség iratainak levéltári segédlete. Szerk.: Farkas Gyöngyi. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2000, 231 o.)

Mária Terézia hadvezére – Hadik András Hadtörténelmi Levéltárban őrzött iratainak levéltári segédlete. Szerk.: Farkas Gyöngyi. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2002, 478 o.)

Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc, az abszolutizmus kora, az 1848–49-es honvédmenház, az 1848–49-es honvédegyletek iratainak ismertető- és raktárjegyzéke. Összeállította: dr. Bőhm Jakab ny. főlevéltáros. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 1998, 68 o.)

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje I. Az osztrák–magyar haderő első világháború alatti magasabb parancsnokságai. A Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai iratok levéltári segédlete. Szerkesztette, a bevezetőket, az annotációkat írta dr. Szijj Jolán. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2001, 160 o.)




Forráskiadványok


A Hadtörténelmi Levéltár Képeskönyve. Válogatás öt évszázad katonai irataiból. Szerk.: dr. Szijj Jolán. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2000, 168 o.)

Saját kezébe, ott, ahol… Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai iratai. Szerkesztette Farkas Gyöngyi, az iratokat válogatta és fordította dr. Bőhm Jakab, a bevezető tanulmányt írta dr. Csikány Tamás alezredes. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 1998, 271 o.)

Pokorny Hermann: Emlékeim. Szerk.: Józsa Antal. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2000, 168 o.)

Az IHNETOV munkanaplója. Vitéz Béldy Alajos vezérezredes Hadtörténelmi Levéltárban őrzött irataiból, 1941–1943. Szerkesztette és a tanulmányokat írta: dr. Blasszauer Róbert. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2002, 380 o.)

Vitéz Major Jenő vezérezredes: Emléktöredékek. Szerk.: dr. Kun József. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2000, 137 o.)

Erőd a Duna mentén – A Budapestért 1944–45-ben folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Számvéber Norbert. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 1999, 187 o.)

Hadifoglyok írják... Hadifogolysors a második világháborúban. Szerk.: dr. Papp Tibor. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 1999, 123 o.)

A béketábor magyar hadserege – A magyar demokratikus hadsereg és a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból, 1945–1957. Szerk.: Ehrenberger Róbert. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2001, 282 o.)




Feldolgozások


Lenkefi Ferenc: Kakas a kasban. Francia hadifoglyok Magyarországon az első koalíciós háború idején, 1793–1797. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2000, 287 o.)

Bencze László: Solferino. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2001, 240 o.)

Bencze László: Uralkodók, főrangúak, katonák. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2001, 216 o.)

Armis et litteris. A pécsi M. kir. Zrínyi Miklós gyalogsági hadapródiskola történetéből. 1898–1944. Írta és összeállította: dr. Gál Attila. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2001, 147 o.)

Vargyai Gyula: A biatorbágyi merénylet. Merénylet a merénylet ellen. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2002, 149 o.)

Számvéber Norbert: Nehézpáncélosok – A német 503. nehézpáncélos-osztály magyarországi harcai. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2000, 190 o.)

Kovács Zoltán András – Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2001, 540 o.)

Számvéber Norbert: Páncélosok a Tiszántúlon. Az alföldi páncéloscsata 1944 októberében. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2002, 396 o.)

Számvéber Norbert: Konrad 3 – Páncéloscsata Budapestért 1945. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2001, 528 o.)

Sólyom Ildikó: Összetört – szétszakadt – elillant… I–II. kötet. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2003, 1643 o.)




Évkönyvek


A kiadványok a Hadtörténelmi Levéltár éves tevékenységének bemutatásán túl számos érdekes cikket, tanulmányt, illetve forrást is közölnek a legkülönbözőbb hadtörténeti vonatkozású témákban.

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár, a Hadtörténelmi Térképtár, a Központi Irattár története és gyűjteményei. Szerk.: dr. Szijj Jolán. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real Budapest, 1997, 63 o.)

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 1998. Szerk.: dr. Lenkefi Ferenc. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 1999, 71 o.)

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 1999. Szerk.: dr. Lenkefi Ferenc. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2000, 167 o.)

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 2000. Szerk.: dr. Lenkefi Ferenc. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2001, 122 o.)

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 2001. Szerk.: dr. Lenkefi Ferenc. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2002, 128 o.)

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 2002. Szerk.: dr. Lenkefi Ferenc. Kiadja a Hadtörténelmi Levéltár. (Petit Real, Budapest, 2003, 147 o.)







AZ IRATOK JEGYZÉKE


I. „Nagy két császár birodalmi között”





1 Kőszeg, 1529. december 11.

Jurisics Miklós jelentése I. Ferdinándnak.

Tájékoztatja a dunántúli helyzetről. Kőszeg felmentése sürgőssé vált. Szapolyai hívei zsarnoki módon bánnak Őfelsége alattvalóival. Kényszerítik őket, hogy élelemmel lássák el csapataikat.

HL Török kori gy. 1529/2.



2 Eger, 1548. október 26.

Dobó István egri várkapitány jelentése I. Ferdinándnak. A törökök nem tartják be a fegyverszünetet, birtokokat háborítanak. Ő pedig nem mer semmit sem tenni, a szokásos jövedelmet sem meri behajtani, nehogy a törökök panaszkodjanak rá.

HL Török kori gy. 1548/15.



3 Szolnok, 1551. november 8.

Horwatinowyth (Bertalan) kapitány levele Teuffel Erasmusnak és Thurzó Ferencnek. Lippa városát a töröktől visszafoglalták, a törökök a várba vonultak vissza, amelyet tovább ostromolnak. (A levél a Hadtörténelmi Levéltár legrégibb magyar nyelvű irata.)

HL Török kori gy. 1551/6.



4 Bécs, 1552. szeptember 3.

I. Ferdinánd levele Balassa Jánosnak. Értesíti, hogy Forgách Zsigmond hadifogságban lévő fia kiváltására a Csábrág várban fogva tartott Sabác nevű törököt adja ki.

HL Török kori gy. 1552/22.



5 Győr, 1556. március 18.

Heránt Péter és Szántó János pápai hadnagyok segélykérő levele Gall Ádám győri kapitányhoz. (Gall Ádám I. Ferdinándhoz írott levelének melléklete.)

HL Török kori gy. 1556/5.



6 Kassa, 1588. május 7.

Losonczy Anna levele az egri katonákhoz. Személyesen nem mehet, ezért két megbízottját küldi, hogy tárgyalják meg a katonák elmaradt zsoldjának kifizetését.

HL Török kori gy. 1588/17.



7 1603. szeptember 14.

Basta György levele Belső-Szolnok vármegyéhez. A kapuszám-összeírást juttassák el Gyulafejérvárra.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/3.



8 Gyulafehérvár, 1616. május 4.

Bethlen Gábor levele Lippa város lakosaihoz. Elrendeli, hogy Lippáról mindenki költözzék ki, hogy elejét vegyék a törökök erőszakoskodásainak.

HL Török kori gy. 1616/8.



9 Munkács, 1651. május 19.

Lórántffy Zsuzsanna levele Dániel Jánoshoz. Meghívja fia, Rákóczi Zsigmond esküvőjére, amelyet július 26-án tartanak a pataki házban.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/12.



10 Nagysink, 1662. február 19.

Apafi Mihály pátense. Elődje által Lipót császárnak átadott erdélyi várak egyikét meghódolásra szólítja fel.

HL Török kori gy. 1662/3.



11 Spiech, 1664. február 3.

Lukas Georg Spiega hadmérnök rajzai a tokaji várról. Tervrajz és vázlat Tokaj várának erődítési munkáihoz.

HL Török kori gy. 1664/2.



12 1691.

Napló a császári hadsereg Bádeni Lajos vezette 1691. évi hadjáratáról. Vázlatok a sereg hadrendjéről.

HL Török kori gy. 1691/3.



13 1698. szeptember 28.

A császári haderő hadrendje Magyarországon.

HL Török kori gy. 1698/1.

II. „Megkezdtem hazám felszabadításának művét, a saját magam
és a nyomorult nép szenvedéseitől indítva”





14 Taksony, 1704. április 25.

Rákóczi Ferenc saját kezű levele Bercsényi Miklóshoz. Értesíti, hogy olyan hírt kapott, amely szerint 600 rác Komárom ellen vonul. (A levél végén 2 sor titkosírás.)

HL Kuruc kori gy. E. 1704/7.



15 Sotony, 1705. március 21.

Béri Balogh Ádám levele Károlyi Sándorhoz.

Kéri, a hajdúknak adjon parancsot további alkalmazásukra.

HL Kuruc kori gy. E. 1705/19.



16 Eger, 1705. május 1.

Rákóczi Ferenc várvédelmi utasítása Dessőffy Ferenc eperjesi kapitány részére.

HL Kuruc kori gy. E. 1705/9.



17 Nagy Eke-mező, 1705. május 11.

Teleki Mihály pátense a háromszéki tisztviselőknek a puskaporgyártáshoz szükséges eszközök beszerzésére.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/36.



18 Terebes, 1707. szeptember 3.

II. Rákóczi Ferenc erdélyi edictuma és regulamentuma.

HL Kuruc kori gy. E. 1707/1.

III. A császári sas árnyékában





19 1722. december 10.

Belgrád várának színes képekkel illusztrált leírása.

HL Török kori gy. 1722/1.



20 Bécs, 1743. október 19.

Az Udvari Haditanács bemutatja gróf Pálffy János nádornak a tábori gyalogsági csapatjelvényt és zászlómintát.

HL General Commando 1743-2-14



21 Bécs, 1747. március 6.

Mária Terézia eredeti aláírásával hitelesített kinevezési okmány Hadik András tábornoki előléptetéséről.

HL Personalia, Hadik lt. 1747-III-3.



22 Bécs, 1750. március 28.

Mária Terézia eredeti aláírásával hitelesített pátense a rokkantak ellátásáról.

HL General Commando 1750-1-100



23 Bécs, 1762. június 15.

Az Udvari Haditanács közli Mária Terézia rendeletét gróf Pálffy Lipót tábornaggyal, a budai főhadparancsnokság ügyvezetőjével az 1762. július 1-től érvényben lévő 5, 10, 25, 50, 100 forintos bankjegyekről, mellékelve azok képeit.

HL General Commando 1762-1-151



24 Buda, 1783. május 21.

A General Commando felterjeszti az Udvari Haditanácshoz a pesti tábor tervrajzát az 1783. évi lovassági és gyalogsági hadrend feltüntetésével.

HL General Commando 1783-8-32



25 Pozsony, 1783. szeptember 30.

A pozsonyi tábori hadbiztosság megküldi a General Commando-nak a gyalogsági kaszárnya céljaira kisajátított pozsonyi volt jezsuita iskolaépület tervrajzait.

HL General Commando 1784-11-60



26 Buda, 1788. augusztus 4.

A General Commando megküldi alárendeltjeinek három, gyújtogatással vádolt csavargó leány körözését és egyikük Nagyváradon felvett magyar nyelvű tanúvallomását.

HL General Commando 1788-20-19



27 1788. december 18.

Katonai körözőlevél.

HL Personalia, Dániel család iratai 15/13.



28 Bécs, 1789.

Ezüst Vitézségi Érdemérem képe, leírása és adományozásának rendje.

HL General Commando 1789-38-21



29 Bécs, 1809. április 6.

Károly főherceg főparancsnok felhívása – hadparancsa – a haza védelmére.

HL Nemesi felkelés iratai 1809-4-2.



30 Schönbrunn, 1809. május 15.

Napoleon kiáltványa a magyar nemzethez.

HL Nemesi felkelés iratai 1809-5-70.



31 1825. szeptember 8.

Itáliában a franciák ellen harcoló osztrák csapat hadrendje.

HL Personalia, Hrabovsky tábornok iratai 65.



32 Bécs, 1834. augusztus 1.

Az Udvari Haditanács megküldi a General Commando-nak a pármai Szt. György-rend keresztje 3 fokozatának rajzait.

HL General Commando 1834-Q10-451



33 Bécs, 1834. október 17.

Az Udvari Haditanács bemutatja a General Commando-nak az oláh hercegség Porta által engedélyezett zászlajának mintáját.

HL General Commando 1834-Q10-496



34 1836. november 28.

Bereg vármegye ajánlása Görgei Artúr felvételére a testőrséghez.

HL M. kir. nemesi testőrség 1836-29-42.



35 Nagyszeben, 1849. október.

A nagyszebeni hadbíróság felterjeszti Dobokai József körözését és személyleírását a General Commando-nak.

HL General Commando 1849-T3-527

IV. „Mit kíván a magyar nemzet – legyen béke, szabadság és egyetértés”





36 Győr, 1848. december 24.

Csány László főkormánybiztos hirdetménye a magyar hölgyekhez kötözőszerek gyűjtésére.

HL 1848/49: 52/220.



37 Kolozsvár, 1848. december 25.

Bem Józsefnek, az erdélyi hadsereg főparancsnokának nyílt rendelete. Pongrácz Móric főhadnagy Kolozsváron keresztül minél előbb keresse fel a főhadiszállást. Szabad közlekedést biztosít számára.

HL1848/49: 6/456.



38 Debrecen, 1849. január 8.

Kossuth Lajos levele Görgei Artúrhoz. Értesíti, hogy a kormány megérkezett Debrecenbe. Felszólítja, hogy mindenről tájékoztassa a kormányt.

HL 1848/49: 8/414.



39 Debrecen, 1849. február 3.

Mészáros Lázár hadügyminiszter tábornokká nevezi ki Damjanich János ezredest.

HL K. k. ausserord. Kriegsgericht zu Arad 113/24-2/b.



40 Kolozsvár, 1849. április 2.

Az erdélyi főhadparancsnokság (Bem tábornok) 1848. december 28-tól Kolozsvárott megjelent hivatalos lapja, a HONVÉD című újság 104. száma. A magyar katonai sajtó első lapja.

HL 1848/49: 55. d.



41 Pest, 1849. június 30.

„Az ország kormányzója Görgey hadügyminiszter úrnak” – Kossuth Lajos saját kezű levele Görgeihez.

HL 1848/49: 35/404.

V. Indivisibiliter ac inseparabiliter





42 1867.

A legfelsőbb elhatározások Királyi Könyve.

HL Legfelsőbb előterjesztések 1. d.



43 Buda, 1869. augusztus 25.

I. Ferenc József levele József főhercegnek, a m. kir. honvédség főparancsnokának a honvéd főtanosztályoknál tett szemléről. (Levélpapírra nyomott címerrel és saját kezű aláírással.)

HL HFP 113/eln.-1869.



44 Buda, 1870. június 26.

Honvédtiszti kinevezés Andrássy Gyula saját kezű aláírásával.

HL Kat. ig. gy. 542. sz.



45 Szeged, 1872. október 25.

Tiszti parancs.

HL M. kir. II. honv. ker. pság. 12. d.



46 Budapest, 1894. április 1.

Kossuth Lajos temetése Budapesten. (Hazánk című politikai, társadalmi és közgazdasági napilap ingyenpéldánya.)

HL Personalia (rep.)



47 Sopron, 1895. szeptember 13.

A m. kir. 18. soproni honvéd gyalogezred jelentése az ezredzenekar szervezéséről.

HL HFP 1788/eln.-1895.



48 Budapest, 1909. február 20. április 2.

A „Virágos Budapest” bizottságnak a m. kir. főparancsnoksághoz intézett levele.

HL HFP 943/eln.-1909.



49 Budapest, 1912. június 9.

A honvédelmi miniszter körlevele: a stockholmi olimpián a m. kir. honvéd és csendőr tisztek részt vehetnek.

HL HFP 1747/eln.-1912.



50 Budapest, 1912. június.

A m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály hadrendje.

HL HFP 2036/eln.-1912.



51 Budapest, 1914. június 29.

A Honvéd Főparancsnokság körlevele a szarajevói merényletről.

HL HFP 3114/eln.-1914.



52 1914–1918.

Katonai azonossági jegy („dögcédula”).

HL Kat. ig. gy. 714. sz.



53 Przemysl, 1914. október–december.

Az 1914. szeptember 15-től körülzárt erődben a cs. és kir. várparancsnokság jóváhagyásával adták ki a Tábori Újság című napilapot, 1914. október 14-től 1915. március 22-ig, a vár feladásáig 141 száma jelent meg.

HL I. vh. M. kir. 23. honv. gy.ho. 4. d.



54 Budapest, Bártfa, 1916. március 18.

Üdvözlő táviratok József főherceg névnapjára.

HL I. vh. HGK Erz. Joseph 21. d.



55 Temesvár, 1916. május 24.

Hősi halált halt bajtárs özvegyének írt levél.

HL Kat. ig. gy. 652. sz.



56 Budapest, 1916. december 30.

A koronázás alkalmából kiadott levelezőlap az uralkodó pár saját kezű aláírásával.

HL Kat. ig. gy. 623. sz.



57 Budapest, 1916. december 30.

A m. kir. 30. honv. pótzászlóalj 365. ünnepi napiparancsa a koronázás tiszteletére az uralkodó pár fényképével.

HL I. vh. M. kir. 30. honv. pótzlj. 3881. d.



58 1914–1918.

Különböző tábori levelezőlapok, köztük nyírfakéregből készített lap.

HL Kat. ig. gy. 86., 518. sz.



59 Krasznojarszk, 1917. március–április.

A krasznojarszki hadifogolytáborban készített emléklap, amelyre Gyóni Géza sajátkezűleg írta versét.

HL I. vh. M. kir. 23. honv. gy.ho. 4. d.



60 1918. október, november.

Szabadság-igazolvány.

HL Kat. ig. gy. 338. sz.

VI. Quo vadis?





61 Budapest, 1918. december 1.

A Magyar Köztársaság katonai esküje.

HL HFP 4248/eln.-1918.



62 1918. július 31. – 1920. január 19.

Parancskönyv. Benne: a m. kir. Hadtörténelmi Levéltár szervezetére vonatkozó parancs.

HL irattára 81. d.



63 Budapest, 1919. február 22.

A Magyar Hadügyminisztérium 2669/eln.-1919. számú rendelete az önkéntes hadsereg felállításáról.

A hadsereg hadrendje.

HL Pdf 7/14-106.



64 Gödöllő, 1919. május 30.

A Magyar Vörös Hadsereg Parancsnokság 530/51. hdm. számú irata: a Vörös Hadsereg hadrendje.

HL MTK 67/15.



65 Budapest, 1920. november 1.

A tábori püspökségek felállítására vonatkozó értekezlet.

HL HM 23.997/eln.1.-1921.a. sz. (85.265/eln.1.-1920. ikt. sz.)



66 Budapest, 1921. január–február.

Zászlók átadása, ill. cseréje a gyalogezredeknél.

HL HM 140/eln.1.-1921. ikt. sz. (2057.a. sz.)



67 1940-es évek.

SAS behívó.

HL Kat. ig. gy. 54. sz.



68 1940. augusztus.

Hadtestparancsnoki dicséret.

HL M. kir. VIII. hadtest 250/sgt. (21. sz. tiszti parancs)



69 1944. november 25.

„Teljesítményi jelvények”.

HL HM 59.500/eln. HM. kik.-1944. sz. (M. kir. 1. lovas hadosztály harcfegyelem bizt. törzs parancsgyűjtő)



70 1945. február 20.

A 101. vadászrepülő ezred bevetési könyve.

HL M. kir. 101. vadászrepülő ezred



71 Debrecen, 1945. január 10.

Az újjáalakult Magyar Honvédelmi Minisztérium első ügyirata: a hadsereg felállításával kapcsolatos kérelme a SZEB megbízottjához, Szuszajkov vezérezredeshez.

HL Dem. hds. HM 20.001/eln. -1945.



72 Debrecen, 1945. február 11.

Az újonnan felállított hadsereg 6. hadosztálya első parancsa: felhívás a német fasizmus elleni harcra.

HL Dem. hds. 6. ho. iratai 1. d.



73 1945. március 26.

Az 1. hadosztályparancsnokság 1. sz. parancsa.

HL Dem. hds. 1. ho. 1. d.



74 Budapest, 1945. július 17.

A Hadimúzeum és Hadilevéltár újbóli felépítése.

HL Dem. hds. HM 18.065/ált.-1945. sz.







MILITÄRHISTORISCHES ARCHIV


Historischer Überblick



Die Geschichte der Archive in Ungarn lässt sich bis ins Mittelalter zurückverfolgen. Im Jahre 1181 ordnete König Béla III. die Einführung der Schriftform in der Amtsführung am königlichen Hof an. Die Schriftlichkeit verbreitete sich in den Hofbehörden (Kanzleien und Gerichte) im Laufe des 13. Jahrhunderts immer mehr. Parallel zur Verbreitung der Schriftform wurde das königliche Archiv ins Leben gerufen, wo später die königlichen Bücher aufbewahrt wurden, in welche die auf den verschiedenen Foren des Hofes entstandenen Urkunden kopiert wurden. Vom 14. Jahrhundert an wurden die Stadtarchive und ab dem 18. Jahrhundert auch die Komitatsarchive errichtet. Das sog. „archivum regni”, dessen Rechtsnachfolger das heutige Ungarische Staatsarchiv ist, entstand 1723.

Aus der eigenartigen verfassungsrechtlichen Lage von Ungarn ergab sich, dass für die Situation des ungarischen Archivwesens – wie auch für die rechtliche Lage des Landes – die völlige Zerstückelung charakteristisch war.

Ungarn war von Anfang des 16. Jahrhunderts an Teil der sog. Habsburger Donaumonarchie. Die das Leben des Landes betreffenden relevantesten Entscheidungen wurden in Wien gefällt, und deren Akten sind auch dort geblieben. Dementsprechend wurden auch die Schriftdenkmäler der ungarischen Militärvergangenheit und Kriegsgeschichte in Wien bewahrt. Unter der Herrschaft von Ferdinand I. wurde neben dem 1556 gegründeten Hofkriegsrat auch eine Registratur zur Erledigung der militärischen Angelegenheiten und zur Sammlung der Akten errichtet. Nach einigen Jahrzehnten wurde es nötig, die Archiv- und Registraturtätigkeit vom Bürodienst zu trennen, da der Aktenbestand bedeutend zugewachsen ist. Auf Auftrag des Herzogs Eugen von Savoyen hat Kaiser Joseph I. am 4. April 1711 den ersten Archivar, Bernhard Rosenbaum ernannt. Von diesem Tag an ist die Geschichte des Militärarchivs zu datieren, das nach der Verordnung vom 23. März 1801 des Kaisers Franz unter den Namen Kriegsarchiv arbeitete. Zum Aufgabenbereich des neuen Archivs gehörte nicht nur die Sammlung und Systematisierung der Akten, sondern auch deren militärwissenschaftliche Auswertung. Dieses Militärarchiv war dazu berufen, die Schriftdenkmäler der ungarischen Kriegsgeschichte zu sammeln und zu verwahren.

Diese Lage hat sich nicht einmal infolge des Ausgleichs von 1867 verändert, da es im dualistischen Staat kein unabhängiges ungarisches Militärwesen existierte. So folgte der Aufstellung der ungarischen Armee als Teil der Monarchie-Streitkräfte keine Gründung eines Militärarchivs. Dazu gab es erst Möglichkeit, als im Oktober 1918 die Österreichisch–Ungarische Monarchie zerfallen ist, und nach der siegreichen „Asterrevolution” das souveräne und unabhängige Ungarn entstand.

Anfang November 1918 existierten schon im neu gestalteten und umbenannten Ungarischen Verteidigungsministerium die strukturellen Grundlagen für ein Militärarchiv. Auch während des Ersten Weltkrieges war die kaiserliche und königliche Verordnung in Kraft, nach der die Heerestruppen – so auch die Truppen der ungarischen Armee – die entstandenen operativen und sonstigen, zur Aufbewahrung bestimmten Akten und Karten ins Wiener Kriegsarchiv zu schicken hatten. Im Herbst des Jahres 1915 hat man erreicht, dass die Truppen der ungarischen Armee und des Volksaufstandes ihre Feldakten direkt ins Verteidigungsministerium senden konnten. Im Verteidigungsministerium wurde innerhalb der Abteilung 1/a eine Archivgruppe ins Leben gerufen, zu deren Aufgabe gehörte, die heimgeschickten Akten zu kopieren. Die Originaldokumente wurden erst danach ins Wiener Kriegsarchiv weitergeleitet. Später entstanden in der Ministerialabteilung mehrere Untergruppen wie die Untergruppe für Museen, Statistik, Kriegsgefangene oder für Kriegsgeschichte. Bei der Arbeit der Untergruppen waren ein Fotoatelier und zahlreiche Grafiker behilflich. Aus den erhalten gebliebenen Schriftstücken geht hervor, dass sowohl die Archiv-, als auch die Museumsuntergruppe von Anfang an auch Sammelarbeit leisteten. Zu dieser Zeit gelangten die ersten Fotos, Fahnen, Waffen und andere wertvolle Gegenstände vom Kriegsfeld in die reichen Sammlungen aus dem Ersten Weltkrieg. Als Kuriosum kann erwähnt werden, dass sich die Museumsuntergruppe im Jahre 1916 auch in die Sammlung von Soldatenliedern eingeschaltet hat. Die Sammelarbeit wurde nicht nur von den Truppen durchgeführt, sondern auch von Persönlichkeiten wie Béla Bartók und Zoltán Kodály, Professoren der Musikakademie, die mit dem Patent des Verteidigungsministers die Kasernen, Lazaretts und Ferienheime aufsuchten. All diese stellen deutlich dar, dass das Institut schon mit einer fertigen Organisation „zur Verfügung stand”, als die juristische Möglichkeit bestand, in Ungarn ein militärhistorisches Archiv aufzustellen.

Laut der neuen, vom 11. November 1918 datierten Amtsbereicheinteilung der Gruppe 1 des Verteidigungsministeriums gehörte das „Kriegsarchiv” zu der Klasse 10 der Gruppe 1.

Als Anfang Januar 1919 das ganze Ministerium umorganisiert wurde, war das Institut unter den Namen Kriegsgeschichtliches Archiv und Museum erwähnt, das aus drei strukturellen Einheiten bestand: Aus dem Vorstand – mit Bibliothekar, historisch-literarischer Gruppe, Buchbinderei und Fotoatelier, aus dem Archiv mit Kartenarchiv und aus dem Museum. In den darauf folgenden Jahrzehnten gingen im Archiv mehrere organisatorische Veränderungen vor, mal war es eine unabhängige Institution, mal funktionierte es mit dem Museum zusammen. An seiner Spitze stand in den Jahren 1920 und 1921 ein Direktor, bis 1939 ein Generaldirektor und danach ein Kommandant.

Nach der Ernennung zum öffentlichen Amt wurde das Institut in dem dritten Stock des noch nicht fertiggebauten neuen Gebäudes des Staatsarchivs (Adresse: Bécsi kapu tér 4.) unterbracht. Das Museum fand 1929 seinen endgültigen Platz, als es in die Nándor-Kaserne in der Burg von Buda zog, wo die erste Ausstellung am 15. März 1937 eröffnet wurde. Für das Archiv ergab sich erst nach dem Zweiten Weltkrieg die Gelegenheit, einen neuen Platz zu erhalten, dann wurde die Archivsammlung auch ins Gebäude der Nándor-Kaserne übersiedelt.

Die ersten Sammlungen des Archivs waren die kriegsoperativen Akten aus der Zeit des Weltkriegs, die von den Kriegsfeldern heimgeschickt, und in der Abteilung 1/a des Verteidigungsministeriums kopiert wurden. Daneben sind die „lebenden” Amtsführungsregistraturen der beim Zerfall der Monarchie auf ungarischem Gebiet stationierenden Truppen, bzw. gelegentlich auch das bei diesen Truppen aufbewahrte historische Schriftgut im Land geblieben, und haben das Aktenmaterial des Militärhistorischen Archivs bereichert. Auch der mit Österreich aufgrund des Friedensvertrags geschlossener Staatsvertrag versprach einen bedeutenden Materialzuwachs. Der Artikel 178 des sog. Friedensvertrags von Trianon, den die Siegermächte des Weltkrieges und Ungarn am 4. Juni 1920 in Paris abgeschlossen haben, sagte aus: „Die Nachfolgestaaten der Österreichisch–Ungarischen Monarchie und die Staaten, die an dem Gebiet der genannten Monarchie teil hatten, verpflichten sich, die offiziellen Akten, Dokumente und Aufzeichnungen der Ungarischen Regierung zurückzuerstatten, die nicht älter als 20 Jahre sind und mit der Geschichte oder Verwaltung des ungarischen Territoriums in direktem Bezug stehen, und eventuell auf abgetretenem Gebiet aufzufinden sind.” Nach mehrjähriger vorbereitender Arbeit wurde zwischen der österreichischen Bundesregierung und der ungarischen Regierung am 26. Mai 1926 in Baden bei Wien ein endgültiges Archivabkommen unterzeichnet. In diesem Abkommen verpflichtet sich Österreich, jene Akten an Ungarn abzutreten, die als rein ungarisches kulturelles Eigentum betrachtet werden können. Laut Vereinbarung bilden die Akten vom gemeinsamen Bezug gemeinsames kulturelles Eigentum und bleiben in Wien. Zur Bearbeitung und Verwaltung dieses gemeinsamen Archivguts hat die ungarische Regierung – unter Zustimmung der österreichischen Bundesregierung – genügend Delegierte bestellt. Dementsprechend funktioniert im Wiener Staatsarchiv und Kriegsarchiv auch heute noch eine ungarische Archivstelle.

Die Erschließung, Registratur und Ordnung der ins Archiv gelangten Akten bedeutete für das Institut eine große Aufgabe, und es ist unbedingt lobenswert, was vor allem das Hilfspersonal des Archivs auf diesem Gebiet geleistet hat. Hinsichtlich der Ordnung des Materials und der Anfertigung von Findbehelfen war die Lage bei weitem nicht so günstig, das größte Problem bereiteten die falschen Ordnungsprinzipien, z. B. dass die Provenienz „umgestoßen” wurde, bzw. dass die originalen Registraturen aus chronologischem oder thematischem Aspekt zergliedert wurden. Diese hatten auch einen objektiven Grund: Es gab wenige qualifizierte Arbeitskräfte unter den Mitarbeitern des Archivs, die die Arbeit gern und sachverständig gemacht haben (die meisten zugeteilten Offiziere hatten keine Kenntnisse in diesem Bereich). Trotz all diesen Schwierigkeiten konnte der Archivvorstand übernehmen, sich 1924 vor die breite Öffentlichkeit zu treten: Das Ungarische Königliche Militärhistorische Archiv hat ein Jahrbuch für 1924 herausgegeben, um darin von der Gründung und Organisation des Archivs bzw. vom dort bewahrten Archivgut zu informieren. Danach erschienen noch mehrere Jahre lang Jahrbücher, die das Publikum von den errichteten Arbeiten und vom Materialzuwachs ausführlich benachrichtigt haben. Das Institut hat daneben auch wichtige Funktionen als öffentliches Amt versehen.

Der Zweite Weltkrieg war auch im Leben des Archivs eine tragische Periode. Das Archiv wurde teilweise evakuiert, und ein Großteil des abtransportierten wertvollen Aktenmaterials wurde vernichtet. Beim Angriff auf Budapest wurde das Gebäude des Staatsarchivs schwer beschädigt, und ein Teil des Depots des Militärhistorischen Archivs verschwand unter den Trümmern.

Die ersten Jahre der Nachkriegszeit sind mit der Enttrümmerung und der erneuten Zusammensammlung des Archivkörpers vergangen. Das Institut funktionierte für eine kurze Zeit, vom 24. April bis zum 15. Mai 1945 unter den Namen Kriegsmuseum und Archiv. Danach bewilligte der Alliierte Kontrollrat nur die Arbeit des Museums, so dass das Archiv nur als Abteilung des Verteidigungsministeriums fungierte. Die geretteten wertvollen Akten des Archivs nahm dann das Museum in Pflege. Inzwischen ging natürlich die Restaurierung der Nándor-Kaserne vor sich, die auch schwere Schäden erlitten hat. Und da die Aktenbestände aus dem Gebäude des Staatsarchivs abtransportiert werden mussten, begann man mit dem Umbau des einen Flügels der Nándor-Kaserne zum Zwecke eines Archivdepots. Die landesweite Reform des Archivwesens trug offenbar auch dazu bei, dass das Archiv ab März 1947 erneut arbeiten konnte.

Momentan funktioniert das ungarische Archiv unter den Namen Militärhistorisches Archiv mit selbständiger Verwaltung und übt seine Tätigkeit im Rahmen des Kriegsgeschichtlichen Institutes und Museums – militärwissenschaftliche Institution und öffentliche Sammlung des Verteidigungsministeriums – aus. Die Gesetzesverordnung 29/1950 hat das Militärhistorische Archiv mit dem Ungarischen Staatsarchiv und mit den regionalen Staatsarchiven zusammen zu den öffentlichen Archiven gerechnet. Laut Gesetzesverordnung 27/1969 wurde es dann zum Facharchiv umqualifiziert. Diese Entscheidung hat auch der derzeit gültige Gesetzesartikel 66/1996 bekräftigt, so ist es Aufgabe des Militärhistorischen Archivs, die Schriftdenkmäler der Militärvergangenheit und der ungarischen Kriegsgeschichte zu sammeln, sachgemäß zu bewahren, sowie diese zwecks wissenschaftlicher Bearbeitung den Wissenschaftlern und Forschern zur Verfügung zu stellen. Daneben übernahm und übernimmt das Archiv – als lebendes Archiv – kontinuierlich – durch Vermittlung des Zentralarchivs der Ungarischen Armee – die zur Archivverwahrung bestimmten Akten der Ungarischen Volksarmee bzw. der Ungarischen Armee. Das verwahrte Archivgut beträgt zurzeit etwa 7.000 Laufmeter Akten, 15.000 Bildstreifen und 8 Millionen Mikrofilmaufnahmen.

In den letzten Jahrzehnten hat das Militärhistorische Archiv bei der Ordnung der in seiner Verwahrung befindlichen Sammlungen beträchtliche Ergebnisse erzielt. Die bedeutende Mehrheit der Fonds ist mittelmäßig geordnet. Bei der Orientierung im Archivmaterial helfen die im Laufe der Verarbeitung und Systematisierung erstellten Archivbehelfe von verschiedener Genauigkeit (Register, Repertorium, überblickendes Depotverzeichnis, Zettelkatalog). Die Schriftstücke des Archivs werden fachgerecht und sicher verwahrt.

Das Militärhistorische Archiv versieht als öffentliche Sammlung über die wissenschaftliche Tätigkeit hinaus wichtige Amtsführungsaufgaben (z.B.: gibt Bescheinigungen in Verbindung mit dem Militärdienst aus). Es nimmt – und kauft – gern die sich im Besitz von Privatpersonen befindlichen Schriftstücke und Urkunden mit militärischem Bezug. Den Forschungsdienst des Archivs nehmen nicht nur die Historiker und Kriegshistoriker in Anspruch, sondern auch die Forscher der Ortsgeschichte und die Genealogen.

Der Aktenbestand des Archivs



Die Sammlungen des Archivs sind fondweise geordnet. Ein Fond ist die Gesamtheit aller Schriftstücke, die im Laufe des Funktionierens eines Organs oder während des Lebens einer Person entstanden sind.

Die mehr als 2.000 Fonds des Zeitraums bis 1945 wurden in sieben Fondshauptgruppen gegliedert.




I. Fondshauptgruppe: Landes-Militärbehörden (1740–1945)


Zu dieser Fondshauptgruppe gehören die größten, ein Drittel des ganzen Archivmaterials ausmachenden Fonds. Die im Jahre 1740 von Maria Theresia ins Leben gerufenen, dem Hofkriegsrat unterstellten Generalkommandos haben in den gegebenen Regionen des Habsburgerreichs als oberste Territorialkommandos nicht nur dafür gesorgt, dass die Ordnung und Sicherheit aufrechterhalten wird, sondern auch dass die Tätigkeit der dort stationierenden Soldaten, der Militärobjekte und der sonstigen Kommandos geleitet, überwacht und kontrolliert wird. Das auf ungarischem Gebiet wirkende General Commando für Ungarn wurde in Pressburg aufgestellt, und hatte ab 1784 in Buda seinen Sitz. Nach mehrmaliger Namensänderung arbeitete es bis zur Reorganisierung der Streitkräfte der Österreichisch–Ungarischen Monarchie im Jahre 1882, als seine Aufgaben zum Teil durch das k. u. k. 4. Armeekorps übernommen wurden. Es kann ohne Übertreibung behauptet werden, dass in der riesigen, über 1.000 Laufmeter betragenden Aktensammlung keine einzige Richtung des Militärwesens aufzufinden ist, zu der die Forscher keine Einträge und Informationen finden können. Die Aktenbündel bieten aber auch den Wirtschafts-, Rechts- und Kulturhistorikern dieser Periode reichliches Quellenmaterial an – und die Beispiele könnten noch weiter fortgesetzt werden. Die Schriftstücke sind nach der originalen Registratur geordnet und mit den ursprünglichen Hilfsbüchern versehen verwahrt.

Im Sinne des am 29. Mai 1867 bewilligten Gesetzesartikels 12 über den Ausgleich wurde das Ungarische Königliche Verteidigungsministerium gegründet. Aufgabe des Ministeriums war es, die „die Bestimmung oder Reorganisierung des Verteidigungssystems” betreffenden Maßnahmen in Ungarn zu steuern, bzw. die sonstigen Verteidigungsmaßnahmen durchzuführen. Die praktische Tätigkeit des Ministeriums begann aber erst mit der Aufstellung der Ungarischen Königlichen Armee laut Gesetzesartikel 41/1868. Das Ministerium als oberstes Militärbehörde verfügte über eine dreifache Funktion: Es hat die mit der Landesverteidigung verbundenen Gesetzesvorlagen ausgearbeitet, dem Parlament unterbreitet und auch für die Vollstreckung der verabschiedeten Gesetze Sorge getragen. Zu seinen Aufgaben gehörte auch die Organisation des Heeres und die Befriedigung aller (persönlichen, geistigen und materiellen) Bedürfnisse der Armee; außerdem besaß der Verteidigungsminister Verfassungsverantwortlichkeit, d. h.: er hat die jeweilige Regierung in Verbindung mit sämtlichen Rechtsangelegenheiten der Armee vor dem Parlament zu vertreten. Im Verteidigungsministerium wurden Abteilungen zu der Erledigung der Angelegenheiten verschiedener Art und Weise aufgestellt, die aufgrund ihrer Geschäftsbereiche in Geschäftsgruppen, und später in Gruppenkommandos eingeteilt wurden. Mit der Entwicklung der Armee erweiterte sich der Geschäftsverkehr, und dementsprechend nahm die Anzahl der Abteilungen kontinuierlich zu. Während des Bestehens des Verteidigungsministeriums von 1867 bis 1945 blieb sein Aufgabenbereich grundsätzlich unverändert. Zu dieser Zeit gingen aber gesellschaftliche Veränderungen vor sich, die auf das Funktionieren des Ministeriums einwirkten, so kann der einheitliche Archivbestand des Ministeriums in fünf Fonds gegliedert werden:

Ungarisches Königliches Verteidigungsministerium Mai 1867 – November 1918
Verteidigungsministerium November 1918 – März 1919
Militärvolkskommissariat März 1919 – August 1919
Verteidigungsministerium August 1919 – März 1920, bzw.
Ungarisches Königliches Verteidigungsministerium März 1920 – April 1945

Das sich auf annähernd 10.000 Depoteinheiten belaufende Archivmaterial ist nach Jahren und innerhalb diesen nach Abteilungen gegliedert, bei der Orientierung im Material stehen den Benutzern Archivbehelfe von verschiedener Genauigkeit zur Verfügung. (Ein Teil der Akten ist thematisch sortiert, z.B.: die Qualifikationsliste oder die obersten Vorlagen.) Auch die Fonds der verschiedenen Kommissionen, die nach dem Ersten Weltkrieg bzw. nach dem Zerfall der Monarchie entstanden sind (Fonds über den Waffenstillstand, über die Liquidierung und Grenzfestlegung) werden im Archiv des Verteidigungsministeriums verwahrt.

Ebenfalls nach dem Ausgleich kam es im Sinne der am 5. Dezember 1868 sanktionierten Verordnung über die Aufstellung der ungarischen königlichen Armee zur Gründung des Ungarischen Königlichen Honvéd-Oberkommandos. Die Behörde, die „zwecks reiner Militäranordnungen” errichtet wurde, war das größte Militärkommando der ungarischen Armee. In den Kompetenzbereich dieser Behörde gehörten: die Leitung und Kontrolle der Militärausbildung; die Ausübung der disziplinären, bestrafenden Macht und des richterlichen Obrigkeitsrechts über den Offizieren und der Mannschaft; die Überwachung der unterstellten Kommandos, Truppen, Behörden, Institute und der Kriegsvorräte; die Begutachtung der Vorlagen der untergeordneten Kommandos, usw.; Vorlagen- bzw. Antragstellung an den Verteidigungsminister über die Ausbildungsstufe, den Disziplinzustand und die Kampffähigkeit der Armee – darüber muss ein Bericht dem gemeinsamen Verteidigungsminister, durch Vermittlung des ungarischen Verteidigungsministers erstellt werden –, über die Beförderung und Dienststellung der Offiziere und Offizieranwärter, sowie über die in eigener Kompetenz ausgegebenen Anordnungen; bzw. das Informieren des Verteidigungsministers über die Durchführung der Ministerialverordnungen. Die Funktion und das Kompetenzbereich des Oberbefehlhabers der nach 1919 gegründeten Armee war dessen ähnlich, und es stand mit dem dreifachen Führungskonzept im Einklang, der für die zentrale Leitung der ungarischen Armee charakteristisch war.

Das Archivmaterial verwahrt die Originalregistratur mit den Hilfsbüchern, aber über die Arbeit der Behörde zwischen 1919 und 1945 sind Schriftstücke in wesentlich geringer Anzahl erhalten geblieben.

Die Behörde vom Chef des Ungarischen Königlichen Generalstabs bildete sich aus dem am 9. August 1919 aufgestellten Oberkommando der Ungarischen Nationalarmee aus. Sein Kompetenzbereich, seine Organisation sowie seine Unter- und Überordnungsverhältnisse klärten sich aber erst am 1. April 1920, als die zentrale Leitung der ungarischen Armee geregelt wurde. Zu jener Zeit entwickelte sich die für die ungarische königliche Armee in Friedenszeiten charakteristische dreifache Führung: Verteidigungsministerium, Honvéd-Oberkommando und Generalstabchef. Im Jahre 1940 erfolgte in der zentralen Militärführung eine bedeutende Veränderung. Das Posten des Oberbefehlshabers der Armee existierte nicht mehr als selbstständiger Dienstgrad, und seinen vollständigen Wirkungskreis und Kompetenz übernahm der Generalstabchef. Damit stieg der Generalstabchef – in militärischer Hinsicht – zum obersten Befehlshaber und der Generalstab zum wichtigsten Organ der ungarischen Armee auf. Der Generalstab hatte die Aufgabe, in Friedenszeiten die Ausbildung der ungarischen Armee zu organisieren und zu führen bzw. die Soldaten für den Krieg vorzubereiten; und in Kriegszeiten die Operationen zu leiten.

Im Archivmaterial des Generalstabchefs ist auch die Aktensammlung von einigen Militärattachés der ungarischen königlichen Botschaft aufzufinden.

In der I. Fondshauptgruppe werden neben den oben erwähnten großen Archivmaterialien auch einige kleinere Fonds verwahrt, z.B. Fond für Inspektoren mit landesweiter Befugnis.




II. Fondshauptgruppe: Territorialbehörden, Truppen (1740–1945)


Das Archivmaterial in dieser Fondshauptgruppe besteht aus mehr als 1500 Fonds. Das beträgt 1.100 Laufmeter, und die Gliederung folgt der geschichtlichen Entwicklung.

Aus dem Zeitraum zwischen 1740 und 1867 besitzt das Archiv keine Akten der ungarischen Truppen, da es die autonome ungarische Staatlichkeit und damit auch eine unabhängige ungarische Armee fehlte. Es ist zwar richtig, dass der Gesetzesartikel 8 / 1715 aussagte, dass eine ständige ungarische Nationalarmee aufgestellt werden soll, aber über den Personenbestand und über das Geld, das die Stände zubilligten, verfügte ausschließlich der Herrscher. Aus diesem Grund sind anstatt einer unabhängigen Armee nur den einheitlichen Streitkräften des Habsburgerreiches zugeteilten ungarische Regimente aufgestellt worden. Die Akten dieser Regimente kamen aber ins Wiener Kriegsarchiv und werden auch noch bis heute dort verwahrt (über einen Teil der Akten wurden Mikrofilmaufnahmen gemacht und diese sind seitdem auch in unserem Archiv aufzufinden). Registarturfragmente von zahlreichen einst auf ungarischem Gebiet stationierenden k. k. Truppen (von Infanterie- und Kavalleriedivisionen, von Brigaden und Regimenten, usw.) sind ins Archiv gelangt, die Mehrheit von diesen stammt aus der Zeitalter des Absolutismus.

Das Material des Zeitalters nach dem Ausgleich von 1867 wurde der Dreifachgliederung der Monarchie-Streitkräfte entsprechend systematisiert und geordnet. Naturgemäß verfügt die ungarische königliche Armee über das beträchtlichste Material, aber es sind Aktenfragmente von kaiserlichen und königlichen k. u. k. und gelegentlich auch von k. k. Truppen in Ungarn geblieben. Das ist einerseits ihrer Garnison in Ungarn und andererseits der Kriegsordnung zu verdanken. Der Großteil der Schriftstücke, annähernd 5.500 Aktenbündel, entstand während des Ersten Weltkriegs und befasst sich entscheidend mit militärischen Operationen. Die Sammlung enthält das Aktenmaterial der höheren Armeeführung (des Armeeoberkommandos) und der höheren Heereseinheiten (Heeresfront, Heeresgruppe, Armee, Korps) der Österreichisch–Ungarischen Monarchie – überwiegend in Form von Kopien. Von den Fonds der Truppen, der Hinterlandsorgane und -verbände sind vor allem die Fonds der ungarischen Honvéd-Streitkräften – Divisionen, Brigaden, Regimenter, Distriktskommandos, Aufsichtsbehörden, usw. – wertvoll, und diese sind originale Akten. Die Sammlung stellt die Operations- und Frontereignisse dar, aber sie bilden nicht nur deshalb ein wertvolles Quellenmaterial, sondern auch, weil sie über die Kriegsverhältnisse und über das Wirtschafts- und Gesellschaftsleben in Ungarn berichten.

Unter den Kriegsakten der zwei kurzen revolutionären Perioden des souveränen Ungarns, das nach dem Zerfall der Monarchie entstand, findet man die Akten, in denen die bürgerlich-demokratische Regierung Maßnahmen getroffen hat, um die von der Front heimströmenden Soldaten abzurüsten bzw. die ehemaligen – gemeinsamen – Militärorgane zu liquidieren. Auch zu dieser Sammlung gehören die Archivalien, die sich mit den Anstrengungen befassen, ab Februar 1919 eine neue Armee zu errichten. Die Ungarische Räterepublik hat zur Verteidigung des Vaterlandes die Rote Armee aufgestellt, von den erhalten gebliebenen Akten stellen die Fonds der Kommandos der Roten Armee, des Ostheeres und des 3. Korps bzw. die Fonds der verschiedenen Divisionen und Regimente einen besonderen Quellenwert dar.

Auch die Friedens- und Kriegsorganisation der ab Sommer 1919 unter Organisation stehenden Ungarischen Nationalarmee und der ab 1920 an ihre Stelle tretenden ungarischen königlichen Honvéd-Streitkräfte lassen sich in den Sammlungen verfolgen, die in unserer Verwahrung befindlich sind. Die Sammlung ist mengenmäßig nicht sehr groß – sie beträgt etwa 150 Laufmeter –, aber enthält wichtige Informationen über die Kriegsvorbereitung des Landes und der Armee, über die Fronttätigkeit der Armeeeinheiten (z.B. bei der ungarischen 2. Armee) bzw. über die Lage der nach Westen angesiedelten Truppeneinheiten.




III. Fondshauptgruppe: Sanitäre Organe (1900–1945)


Das Aktenmaterial in dieser Hauptgruppe beträgt nicht mehr als nur 150 Laufmeter. Sie enthält die Fonds der verschiedenen Krankenhäuser in chronologischer Gliederung.

Während des Ersten Weltkriegs wurde die sanitäre Organisation der Dreifachgliederung der Monarchie-Streitkräfte entsprechend aufgebaut, demgemäß funktionierten in Ungarn kaiserliche und königliche und ungarische königliche Spitäler. Die Aktenbestände der Krankenhäuser jeder Art (öffentliche Krankenhäuser, Lazaretts, Reserve-, Garnisons- und Feldspitäler) sind nur in Bruchstücken erhalten geblieben.

In den Jahren zwischen den beiden Weltkriegen haben die in Friedensbestand arbeitenden Garnisonsspitäler und Truppenspitäler den Sanitätsdienst versehen. Von diesen sollen die Budapester Garnisonsspitäler Nr. 1, 10 und 11 hervorgehoben werden, deren Rechtsnachfolger auch heute noch funktionieren.

Während des Zweiten Weltkriegs wurden die Verletzten im Feldsanitätsdienst zuerst an Hilfs- und Verbandsplätzen versorgt. Die Tätigkeit von diesen Stellen unterstützten die brigadenweise aufgestellten Sanitätskolonnen. In den auf dem Gebiet der Divisionen und Korps aufgestellten Feldspitälern bekamen die Kranken fachgerechte ärztliche Behandlung. Die ins Hinterland transportierten Verletzten wurden unterwegs in Krankenpflegestationen behandelt. An den Grenzen wurden bakteriologische Stationen und Epidemiekrankenhäuser aufgestellt. Im Hinterland haben Friedensstands-Krankenanstalten dafür Sorge getragen, dass die Verletzten fachgerecht versorgt werden. Bei ihrer Arbeit waren die Roten-Kreuz-Spitäler und die Lazaretts behilflich.

Den Großteil der Aktensammlung machen die Krankenblätter, Verletzungs- und Operationsbeschreibungen und ärztliche Atteste der in den Krankenhäusern behandelten Patienten aus. Die Fonds sind sortiert, den Forschern steht bei der Orientierung ein übersichtliches Depotverzeichnis zur Verfügung.




IV. Fondshauptgruppe: Justizbehörden, Akten (1802–1945)


Die Anfänge der Militärgerichtsbarkeit in Ungarn reichen bis zur Mitte des 18. Jahrhunderts zurück. Hauptsächlich ist es den militärischen Reformen unter der Herrschaft von Maria Theresia – im Einklang mit der Umorganisierung der Zentralverwaltung des Reiches – zu verdanken, dass eine moderne, einheitliche Streitkraft entstanden ist. In der Organisation der Generalkommandos (General Commandos, Territorialkommandos) – so auch in der ungarischen – erschien ab 1744 der gerichtliche Fachreferent, der kriegsgerichtliche Aufgaben erfüllt hat. Bald danach sonderte sich diese Tätigkeit auch auf Abteilungsebene ab, und 1802 entstand der selbstständige Landesmilitärgericht (Iudicium Delegatum Militare, dann Landes Militär Gericht).

Die erste Gruppe dieser Fondshauptgruppe bilden die Fonds der k. k. Militärgerichte aus den Jahren 1802–1867. Man muss die Akten der sog. Sondergerichte hervorheben, die im Zeitalter des Absolutismus – aufgrund der Verordnung von Franz Josef über die völlige Umorganisierung der Justiz, vom 3. Nov. 1849 – ins Leben gerufen wurden, unter ihnen das K. k. außerordentliche Kriegsgericht zu Arad. Diese Akten stammen aus 1849 und enthalten die Schriftsätze der Honvéd-Offiziere von 1848, unter ihnen die der Märtyrer von Arad.

Nach dem Ausgleich wurden die Institutionen der Militärgerichtsbarkeit in der einheitlichen Armee der Österreich–Ungarischen Monarchie aufgrund einheitlicher Organisationsprinzipien, jedoch der Dreifachgliederung der Armee entsprechend im Rahmen einer selbstständigen Organisation ins Leben gerufen. In der Gruppe der k. u. k. Kriegsgerichte und Feldgerichte (1867–1918) blieben hauptsächlich Fondfragmente aus dem Ersten Weltkrieg in unserer Verwahrung. Die Gruppe der Ungarischen Königlichen Honvéd-Gerichte und Feldgerichte (1867–1945) sind reicher an Schriftstücken. Erwähnenswert sind die Fonds der zur Friedenszeit gegründeten Gerichte erster Instanz. Am größten ist der Schriftgutbestand des Honvéd-Gerichtes von Szeged, aber auch die Akten der Kriegsgerichte des Zweiten Weltkrieges gelten als interessante Quellen.

Bei der Forschung in den katalogisierten Fonds helfen die Personenregister.




V. Fondshauptgruppe: Unterrichtsanstalten (1872–1945)


Den größten Aktenbestand hat die Ludovikanische Akademie unter den Akademien, die 1872 gegründet wurde. Aus den Akten kann man Informationen über die geschichtliche Entwicklung der Honvéd-Offizierausbildung, die inhaltliche und organisatorische Fragen der Ausbildung, über die Situation und den Fortschritt der Zöglinge (aufgrund der in großer Zahl erhalten gebliebenen Klassenlisten und Notenregister), sowie über das Leben der Akademie gewinnen. In der Reihe der Mittelschulen und Erziehungsanstalten findet man Fahnenjunkeranstalten und reale Erziehungsanstalten, unter ihnen sind die von Sopron und Kőszeg die mit dem größten Ansehen. Die Sammlung wird durch Lehrbehelfe von verschiedenen Schulen und Kurse ergänzt.




VI. Fondshauptgruppe: Institutionen, Korporationen, Vereine (1760–1945)


Diese vielfältige Hauptgruppe beinhaltet folgende Gruppen: Akten der Ungarischen bzw. Ungarischen königlichen adeligen Leibgarde, Akten der ungarischen Insurrection; die Gruppe der Institutionen – unter ihnen das Kriegsgeschichtliche Institut und Museum und das Ungarische Königliche Honvéd Kartographische Institut; die Gruppe der Vereine und Kameradschaften – unter ihnen die Honvéd-Vereine nach 1848–49 und die Kameradschaften aus der Horthy-Ära; verschiedene Gestüte und Depots. In diese Gruppe gehört auch die Sammlung „Militärseelsorge”, die Geburtsurkunden ab Mitte des 18. Jahrhunderts und Kriegsverlustevidenzen aus dem Ersten und Zweiten Weltkrieg enthält. Außerordentlich wertvoll und interessant sind die Registraturen, die die reguläre Organisation der Militärseelsorge (die Maria Theresia 1773 ins Leben gerufen hat, und die bis 1918 bestand) beschreiben, sowie die Akten der konfessionellen Feldbistümer aus der Zeit zwischen den zwei Weltkriegen.




VII. Fondshauptgruppe: Sammlungen (1459–2001)


Die Gruppe „Personalia” enthält Familienarchive und Akten über das Leben und Arbeit von Militärpersonen – unter anderen den Nachlass vom Feldmarschall András Hadik, der unter Maria Theresia Präsident des Hofkriegsrates war.

In den Sammlungen der historischen Zeitalter werden die Bestände der Türkenherrschaft und der Kriege gegen die Türken aufbewahrt. Hier findet man das älteste Schriftstück unseres Archivs: den Brief von Kapitän Horwatinowyth vom 8. November 1551 aus Szolnok, in dem er dem Bischof von Nyitra über die Belagerung von Lippa berichtet. Die Sammlung des Rákóczi-Freiheitskampfes enthält interessante Daten über den Zustand, die Stärke und Versorgung der Kurutzentruppen und -lager, sowie über die Kriegstätigkeit der Kurutzenheere. Einen besonderen Wert haben die originalen Briefe von Ferenc Rákóczi II., Miklós Bercsényi, Ádám Béri Balogh und anderen historischen Persönlichkeiten. Von unschätzbarem historischem Wert ist weiterhin das Schriftgut der Revolution und des Freiheitskampfes von 1848–49. Dieses Schriftgut ist größtenteils vom operativen Charakter: es beinhaltet Akten über die Schlachten des Armeekorps an der oberen Donau und des Heeres von General Bem in Siebenbürgen, wie die eigenhändig geschriebenen Briefe von Lajos Kossuth und Artur Görgei.

Daneben sind in dieser Fondshauptgruppe verschiedene thematische Sammlungen – Flugblätter, kriegstechnische Dokumente, Dokumente über den Bau von Militärobjekten, Studien – zu finden, sowie die nicht schriftlichen Sammlungen – bestanderweiternde und aus Sicherheitsgründen angefertigte Mikrofilme, und Bildstreifen von Lehr-, Dokumentar-, Nachrichten- und Spielfilmthematik, die meist in dem Militärischen Filmstudio entstanden.

Unser Archiv – als lebendes Archiv – hat die zur Archivverwahrung bestimmten Schriften der zentralen und örtlichen Organen und Truppeneinheiten des im Januar 1945 gegründeten ungarischen demokratischen Armee, bzw. der Ungarischen Volksarmee übernommen. Mit den Schriftgut gebenden Organen war das Zentralarchiv der Ungarischen Volksarmee in direkter Verbindung. Die Akten gelangen im Allgemeinen 15 Jahre nach Entstehung aus dem Zentralarchiv in unser Archiv – bereits gewissermaßen geordnet. Zur Archivbearbeitung gelangen nur die Verwahrungseinheiten von 1945–1956. Von 1945 bis 1949 wurden die originalen Registraturen fondweise gruppiert, von 1949 sind die Schriftstücke in jährlicher Aufteilung, nach der jeweiligen Struktur der Armee – jedoch nicht nach deren Kriegsordnung – fondweise getrennt zu finden. Die Schriften der Jahre nach 1956 liegen so geordnet, wie das Zentralarchiv sie abgegeben hat – ohne einheitliches Ordnungsprinzip. Das Fonds- und Bestandsverzeichnis des etwa 2000 Laufmeter umfassenden Archivkörpers, sowie der Gesamtinventar, der besonders die Arbeit der Forscher erleichtert, ist fertig. Die Erarbeitung der Fondshauptgruppen geschah analog zu dem Archivkörper vor 1945. Eine Ausnahme bildet die VII. Fondshauptgruppe, die die aufgezählten Sammlungen ohne Periodisierung enthält.




VIII. Fondshauptgruppe: Landes-Militärbehörden (1945–1980)


Das Verteidigungsministerium wurde in Debrecen als Ministerium der am 22. Dezember 1944 gewählten Provisorischen Regierung organisiert. Die sehr einfach aufgebaute – jährliche präsidiale und allgemeine Serie – Registratur des Ministeriums ist für den Forscher des Zeitalters unentbehrlich. Das Schriftgut nach 1949 ist bereits nach Klassen, Gruppen und Hauptgruppen geordnet. Am wichtigsten sind die Akten des Generalstabs. Das Stammmaterial des Ministeriums wird z. B. durch die Akten der Gruppe zur Vorbereitung des Friedens, des Komitees zum Abbau des Landeskriegsstuhls und des Honvéd Personalgutachtungsinstituts ergänzt. Erwähnenswert sind auch die nach Waffengattungen aufgestellten Kommandos.




IX. Fondshauptgruppe: Territorialbehörden, Verbände (1945–1980)


In der letzten Phase der ungarischen Operationen im Zweiten Weltkrieg wurde die neue ungarische Armee im Sinne des von der Provisorischen Regierung am 20. Januar 1945 abgeschlossenen Waffenstillstandsabkommens organisiert. Im Vordergrund stand dabei die Aufstellung solcher Divisionen, die im Kampf gegen die Deutschen noch einzusetzen sind. Die ungarische Regierung übernahm die Aufstellung von acht Infanteriedivisionen für den Kampf gegen die Deutschen. Im April 1945 wurden nur zwei Divisionen aufgestellt: die 1. und die 6. Division, die ab dem 13. April auf österreichisches Kampfgebiet zogen. Wegen den materiellen Schwierigkeiten und der mangelhaften Ausrüstung sowie wegen der Kapitulation der deutschen Armee am 8. Mai kam es nicht zu der Einsetzung der Divisionen im Vorkampf, sie reinigten nur die hinteren Gebiete von den sich versteckenden deutschen Truppen. Nach dem 9. Mai 1945 kehrten die 1. und 6. Division nach Ungarn zurück, und ihre Aufgabe wurde die Sicherung der Verkehrslinien, Ölleitungen und Industriegebiete in Transdanubien.

1948 begann die Erweiterung und Entwicklung des personalen und materiellen Bestandes der Armee (hauptsächlich durch sowjetische kriegstechnische Mittel und aufgrund sowjetischer Vorstellungen), aber schon im Zeichen des Kalten Krieges. Der zwanghaften Entwicklung zur Folge kam die größte Armee in Ungarn zustande, die es zu Friedenszeit jemals gab (im Jahre 1953 etwa 250.000 Mann). Die Ausrüstung, Versorgung und Ausbildung der Truppen ging vollständig aufgrund sowjetischen Normen und Muster vor sich. Die Kaderpolitik motivierte das völlige Abwechseln des Führungsstabes durch junge, aber politisch absolut zuverlässige Offiziere.

Infolge des wirtschaftlichen und politischen Richtungswechsels, die zum Namen von Imre Nagy zu knüpfen ist, begann die Reduzierung der Armee ab 1953, und deren Maße wurden nunmehr der Lastfähigkeit des Landes angepasst.

Nachdem die Revolution von 1956 niederschlagen wurde, erlaubte die sowjetische Befehlsführung in den ersten Wochen nur die Aufstellung von Polizeieinheiten. Die Reorganisation der zerfallenen Armee kündigte sich als ein langwieriger Prozess an. Im Rahmen der Entwicklung der Armee auf Truppenebene begann die umfassende technische Umwandlung und die Veränderung der Ausbildung in der Ungarischen Volksarmee – nach einer Übergangszeit von 2 Jahren – Ende 1959. Die Umorganisierung diente der Anpassung an die Bedingungen der sich entfaltenden Revolution im Militärwesen, an die allgemeinen strategischen Erwartungen des Warschauer Paktes und an die erneute Verschärfung der Spannungen des Kalten Krieges (Berliner und Karibische Krise). Als zentrales Merkmal erschien die Modernisierung der Armeeorganisation, die Umarbeitung des Führungs- und Ausbildungssystems: Ziel wurde der Ausbau einer Armee mit kleinerem Personenbestand, die sich aber zu der Doktrin der flexiblen Reaktionen im NATO effektiv anpassen kann und schlagfähig ist.

1976 verabschiedete das Parlament ein neues Verteidigungsgesetz, das – unter anderen – die Dienstzeit der Zeitsoldaten verringerte.

Das Wachstum des internationalen Ansehens – und damit des Ansehens innerhalb des Warschauer Paktes – zeigt, dass zwischen 1973 und 1975 drei, einander ablösenden ungarischen Militärkontingente an der Arbeit des ICCS (Internationale Kommission zur Kontrolle der Einhaltung des Waffenstillstandes in Vietnam) teilnahmen.

Alle diese historische Daten enthält das Schriftgut, das in dem Archiv verwahrt wird: neben den Territorialbehörden und ergänzenden Kommandos haben die höheren Einheiten – nach Waffengattungen und Größe geordnet – ein Bestand mit bedeutendem Quellenwert.




X. Fondshauptgruppe: Sanitätsdienst (1945–1980)


Der Sanitätsdienst der Volksarmee wurde grundsätzlich auf die gebliebenen Elemente der Militärsanitätsorganisation vor dem Krieg aufgebaut. Mit der Organisation des neuen Sanitätsdienstes sollte gleichzeitig die gesundheitliche Versorgung der abmarschierenden Truppen, der Heimkehrer, der abrüstenden Soldaten und der Behinderten gelöst werden. Anfangs war auch die Kriegsfürsorge die Aufgabe des Militärsanitätsdienstes. Die früher als Friedenbestand fungierenden Garnisonsspitäler wurden auch neuorganisiert (die Gewährung der materiellen so wie der personalen Bedingungen bedeutete ernste Probleme). Unter ihnen wurde das Spital in Budapest unter dem Namen Honvéd Zentrales Militärspital bedeutend. Es kam auch zum Bau und Ausstattung von neuen Spitälern, z.B. in Miskolc, Győr, Kecskemét und Szolnok.

Bis zum Ende des Jahres 1948 bildeten sich das System und die Organisation des militärischen Feriendienstes. Das Netz der Sanatorien und Ferienheime veränderte sich oft, es blieb daher nur ein fragmentarisches Schriftgut nach ihnen erhalten.

Anfangs war die Leitung des Gesundheitswesens die Aufgabe der verschiedenen Abteilungen des Verteidigungsministeriums, anschließend wurde dafür der im Herbst 1949 gegründete Etappendienstvorstand zuständig. Das Führungssystem blieb im Grunde bis zum Ende der Volksarmee-Ära unverändert. Nach 1956 versuchte man den Kadermangel durch die Gründung gesellschaftlichen Stipendien, durch Propagandaarbeit, durch die Einschulung junger Militärarztanwärter in der Sowjetunion, bzw. durch die Modernisierung der Reservearztausbildung zu vermindern. Im Rahmen letzterer wurde 1957 das Gesundheitliche Weiterbildungsinstitut aufgestellt, das ab 1958 dem Zentralen Militärkrankenhaus untergeordnet arbeitete. In den 60er Jahren gingen bedeutende organisatorische Veränderungen vor sich, und mehrere neue Militärabteilungen wurden gegründet.

Eine der wichtigsten Aufgaben des Militärsanitätsdienstes war die Feststellung der gesundheitlichen Dienstfähigkeit der wehrpflichtigen Jungen und anderen Militärpersonen. Diese Aufgabe löste man teils mit der Hilfe von zivilen Ärzten, teils durch den Ausbau des fachoberärztlichen Netzes bis 1970, bzw. durch die Überprüfungskommission.




XI. Fondshauptgruppe: Justizbehörden (1945–1991)


In der Aufteilung dieser Hauptgruppe spiegeln sich die Veränderungen in der Organisation der Militärgerichtsbarkeit wider.

Unter den Gerichten erster Instanz findet man 1945–46 die Feldgerichte der neu gegründeten Divisionen. Ab 1952 wurden die Gerichte der einzelnen höheren Einheiten neu gegründet, bzw. ab 1953 wurden die sog. Waffengattungsgerichte aufgestellt. Die territorial zuständige Gerichtsorganisation durchlief mehrere Umorganisierungen, es hatte mehrere Namen – Distriktsgericht, Honvéd-Gericht, Militärgericht, Kriegsgericht – aber es war immer am Standort des gegebenen Distriktes. Anfangs gab es sieben solche Gerichte mit Standort in Budapest, Székesfehérvár, Szombathely, Pécs, Szeged, Debrecen und Miskolc. Sie arbeiteten als Gerichte erster Instanz der Militärgerichtsbarkeit. Ihre Zahl wurde immer kleiner, und ab 1957 gab es Militärgerichte nur in Budapest, Szeged, Debrecen und Győr bis zu ihrer Abschaffung im Jahre 1991.

Als Gericht höherer Instanz fungierte anfangs keine selbstständige Militärorganisation, sondern der Beschwerderat des Honvéd-Gerichtes. Das Gesetzesartikel 63 / 1948 verordnete erneut die Aufstellung einer selbstständigen Militärstaatsanwaltschaft und eines Militärobergerichtshofes. Letzteres arbeitete ab 1952 unter dem Namen Militärobergericht, ab 1956 unter dem Namen Militärkollegium des Obersten Gerichts.

Die Fonds, die unser Archiv aufbewahrt, enthalten größtenteils die Prozessakten, aber es gibt auch Behelfe zur Amtführung und zur richterlichen Tätigkeit unter ihnen.




XII. Fondshauptgruppe: Unterrichtsanstalten (1945–1980)


In den letzten Monaten des Zweiten Weltkrieges wurden die „übertretenden” alten Offiziere die Befehlshaber im Personalbestand der neuen ungarischen demokratischen Armee, die zum Kampf gegen die Deutschen ins Leben gerufen wurde. Die politischen Veränderungen im Leben des Landes und der Armee beanspruchten – ab dem „Wendejahr” – immer dringender die Aufstellung eines neuen Führungsstabes. Um dieser Notwendigkeit zuvorzukommen begann man mit der Organisierung der Unterrichtsanstalten. In den ersten Jahren charakterisierten häufige Umorganisierungen und Veränderungen die Institute, und erst mit der Konsolidierung der politischen Lage bildete sich das System der Unterrichtsanstalten heraus, die langwierig für den Offizier- und Unteroffiziernachwuchs der Armee sorgte. Aus dieser Zeit verfügen die Kriegsakademie, die Honvéd Militärintendantenakademie, die zwischen 1947 und 1949 fungierende Honvéd Kossuth Akademie, bzw. unter den mittelstufigen Unterrichtsanstalten die Ferenc Rákóczi II. Militärische Mittelhochschule über das bedeutendste Schriftgut. Die Offizierausbildung baute sich auf den Waffengattungsschulen, und die verschiedenen Universitäten des Landes hatten Militärlehrstuhle.

Nach 1956 verlief die Offizierausbildung anstatt aufgrund der Struktur nach Waffengattungen zentralisiert, im Rahmen der Vereinigten Offizierschule. Auch der Unteroffizierausbildung verfügte über ihre eigene Lehranstalt. 1967 veränderte sich das militärische Lehranstaltssystem mit der Gründung von Militärhochschulen und der Dezentralisation bedeutend. An diesen Hochschulen erhielten die werdenden Offiziere auch allgemeine Lehrer- oder Ingenieurdiplome. Ab Mitte der siebziger Jahre entstanden die Unteroffizierausbildungsbasen auf dem Lande zur Förderung des Offizier- und Unteroffiziernachwuchses, und es begann die Aufstellung der mittelstufigen Militärkollegien, wo die Schüler auch das Abitur ablegten.

Die Miklós Zrínyi Militärakademie wurde eine international anerkannte Lehranstalt, die auch die Aufgabe der wissenschaftlichen Bildung versehen hat, und die der Armee zahlreiche Doktoren und Kandidaten gab.




XIII. Fondshauptgruppe: Anstalten, Depots und sonstige Organe (1945–1999)


Für den Waffen- und Munitionsnachschub der Ungarischen Volksarmee, für die Gewährung der zur Ausbildung notwendigen Materiale sorgte das Depot- und Werkstattnetz. Die Straßen- und Eisenbahntransport war die Aufgabe der einzelnen Kommandos. Auch das Allgemeinbildungs-, Sport- und wissenschaftliche Institutssystem der Armee verfügte über ein umfangreiches Netz, das in erster Linie in den Freizeittätigkeiten des Personalbestandes und in der wissenschaftlichen militärischen Hintergrundarbeit mitwirkte. Erwähnenswerte Fonds sind aus dieser Hauptgruppe: Kriegstechnisches Institut, Kartographisches Institut und natürlich unser Archiv. Daneben sind Akten verschiedener Depots erhalten geblieben (Versorgungs- und Waffendepots).

Serie Militärhistorische Archivausgaben



In den vergangenen Jahrzehnten sammelten sich enorme geistige Werte durch die Bearbeitung der Archiva in unserer Verwahrung auf, die bisher nicht veröffentlicht wurden. Der beste Weg zur „Öffnung” ist es, wenn wir das Ergebnis unserer Arbeit weitreichend mit denjenigen bekannt machen können, die sich für die schriftlichen Niederschläge der ungarischen Militärvergangenheit interessieren. Als Erneuerung der von 1924 bis 1945 ausgeübten Verlagstätigkeit begannen wir mit der Ausgabe der Serie Militärhistorische Archivausgaben – entscheidend durch die materielle Unterstützung verschiedener Ausschreibungen. Der erste Band dieser Serie erschien 1997 unter dem Titel „Ad acta” und beschrieb unsere Geschichte und Sammlungen. 1998 erschien das annotierte Fonds- und Bestandsverzeichnis der in unserem Archiv aufbewahrten Akten, dem 2002 eine zweite, erweiterte Auflage folgte. Hauptsächlich veröffentlichen wir die zeitgenössischen Dokumente der verschiedenen historischen Zeiten und kriegsgeschichtlichen Ereignisse in Form von Quellenausgaben. Die Findbehelfe geben Informationen über die aufbewahrten Akten.

Redakteur und verantwortlicher Herausgeber ist Oberrätin Dr. Jolán Szijj, Direktorin des Militärhistorischen Archivs. Die Bände erschienen in der Betreuung des Petit Real Verlages, herausgegeben von der Paktum Druckindustriellen Gesellschaft (Paktum Nyomdaipari Társaság).




Hilfsbücher


Fond- és állagjegyzék. A Hadtörténelmi Levéltár őrzésében lévő katonai iratok. (Fonds- und Bestandsverzeichnis: Die Akten in Verwahrung des Militärhistorischen Archivs.) Red.: Dr. Jolán Szijj. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 1998, 256 S.

Fond- és állagjegyzék. A Hadtörténelmi Levéltár őrzésében lévő katonai iratok. (Fonds- und Bestandsverzeichnis: Die Akten in Verwahrung des Militärhistorischen Archivs.) Red.: Dr. Jolán Szijj. 2., erweiterte Auflage. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2002, 277 S.

A Hadtörténelmi Levéltár katonai igazságügyi szerveinek, iratainak repertóriuma, 1802–1991. (Repetorium der Militärjustizakten des Militärhistorischen Archivs, 1802–1991.) Red.: Gyöngyi Farkas. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2003, 99 S.

A török kor, a kuruc kor, a nemesi felkelés, a m. kir. Magyar nemesi testőrség iratainak levéltári segédlete. (Archivbehelf der Akten der türkischen und der Kurutzenzeitalter, der Adelsinsurrektion und der ungarischen königlichen adeligen Leibgarde.) Red.: Gyöngyi Farkas. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2000, 231 S.

Mária Terézia hadvezére – Hadik András Hadtörténelmi Levéltárban őrzött iratainak levéltári segédlete. (Der Feldherr von Maria Theresia – Hilfsbuch zu den Akten von András Hadik, die das Militärhistorische Archiv verwahrt.) Red.: Gyöngyi Farkas. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2002, 478 S.

Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc, az abszolutizmus kora, az 1848–49-es honvédmenház, az 1848–49-es honvédegyletek iratainak ismertető- és raktárjegyzéke. (Darstellendes und Depotsverzeichnis der Akten der Revolution und des Freiheitskampfes 1848–49, des absolutistischen Zeitalters, des Militärspitales 1848–49 und der Honvéd-Vereine von 1848–49.) Zusammengestellt von: Dr. Jakab Bőhm, Hauptarchivar iR. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 1998, 68 S.

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje I. Az osztrák–magyar haderő első világháború alatti magasabb parancsnokságai. A Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai iratok Levéltári segédlete. (Die Streitkräfte der Österreich–Ungarischen Monarchie Teil I. Die höheren Kommandos der Österreich–Ungarischen Monarchie im Ersten Weltkrieg. Hilfsbuch der militärischen Akten in Verwahrung des Militärhistorischen Archivs.) Redaktion, Einleitungen und Annotationen: Dr. Jolán Szijj. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2001, 160 S.




Quellenausgaben


A Hadtörténelmi Levéltár Képeskönyve. Válogatás öt évszázad katonai irataiból. (Bilderbuch des Militärhistorischen Archivs. Auswahl aus den militärischen Akten von fünf Jahrhunderten.) Red.: Dr. Jolán Szijj. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2000, 168 S.

Saját kezébe, ott, ahol… Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai iratai. (In seine eigene Hände, dort, wo… Die militärischen Akten der Revolution und des Freiheitskampfes von 1948–49, die im Militärhistorischen Archiv verwahrt werden.) Red.: Gyöngyi Farkas, ausgewählt und übersetzt von Dr. Jakab Bőhm, die einleitende Studie vom Oberstleutnant Dr. Tamás Csikány. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 1998, 271 S.

Pokorny, Hermann: Emlékeim. (Erinnerungen.) Red.: Antal Józsa. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2000, 168 S.

Az IHNETOV munkanaplója. Vitéz Béldy Alajos vezérezredes Hadtörténelmi Levéltárban őrzött irataiból. 1941-1943. (Arbeitstagebuch des IHNETOV. Aus den Akten vom Generaloberst Vitéz Alajos Blédy, die im Militärhistorischen Archiv verwahrt werden.) Red. und Studien: Dr. Robert Blasszauer. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2002, 380 S.

Vitéz Major Jenő vezérezredes: Emléktöredékek. (Generaloberst Vitéz Jenő Major: Erinnerungsfragmente.) Red.: Dr. József Kun. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2000, 137 S.

Erőd a Duna mentén – A Budapestért 1944–45-ben folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban. (Festung an der Donau – Die militärischen Akten der Kämpfe für Budapest in 1944–45.) Red. und einleitende Studie: Norbert Számvéber. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 1999, 187 S.

Hadifoglyok írják… Hadifogolysors a második világháborúban. (Kriegsgefangene schreiben… Kriegsgefangenenschicksal im Zweiten Weltkrieg.) Red.: Dr. Tibor Papp. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 1999, 123 S.

A béketábor magyar hadserege – A magyar demokratikus hadsereg és a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból, 1945–1957. (Die ungarische Armee des Friedenslagers – Aus den Akten der ungarischen demokratischen Armee und der Ungarischen Volksarmee, die im Militärhistorischen Archiv verwahrt werden 1945-1957.) Red.: Robert Ehrenberger. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2001, 282 S.




Verarbeitungen


Lenkefi, Ferenc: Kakas a kasban. Francia hadifoglyok Magyarországon az első koalíciós háború idején, 1793–1797. (Hahn im Kasten. Französische Kriegsgefangene in Ungarn zur Zeit des ersten Koalitionskriegs, 1793–1797.) Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2000, 287 S.

Bencze, László: Solferino. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság Budapest, 2001, 240 S.

Bencze, László: Uralkodók, főrangúak, katonák. (Herrscher, Aristokraten und Soldaten.) Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2001, 216 S.

Armis et litteris. A pécsi M. kir. Zrínyi Miklós gyalogsági hadapródiskola történetéből, 1898–1944. (Armis et litteris. Aus der Geschichte der Ungarischen Königlichen Miklós Zrínyi Fahnenjunkerschule in, Pécs.) Geschrieben und zusammengestellt von Dr. Attila Gál. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2001, 147 S.

Vargyai, Gyula: A biatorbágyi merénylet. Merénylet a merénylet ellen. (Der Attentat von Biatorbágy. Attentat gegen das Attentat.) Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2002, 149 S.

Számvéber, Norbert: Nehézpáncélosok – A német 503. nehézpáncélososztály magyarországi harcai. (Schweren Panzer – Die Kämpfe der schweren Panzer-Abteilung 503 in Ungarn.) Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2000, 190 S.

Kovács, Zoltán András – Számvéber, Norbert: A Waffen-SS Magyarországon. (Die Waffen-SS in Ungarn.) Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2001, 540 S.

Számvéber, Norbert: Páncélosok a Tiszántúlon. Az alföldi páncéloscsata 1944 októberében. (Panzer in der Gegend links der Theiss. Die Panzerschlacht auf der Großen Ungarischen Tiefebene im Oktober 1944.) Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2002, 396 S.

Számvéber, Norbert: Konrad 3 – Páncéloscsata Budapestért 1945. (Konrad 3 – Panzerschlacht um Budapest 1945.) Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2001, 528 S.

Sólyom, Ildikó: Összetört – szétszakadt – elillant… (Zerbrochen – zerrissen – entwichen…) Bd. I–II. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Paktum Nyomdaipari Társaság, Budapest, 2003, 1643 S.




Jahrbücher


Die Ausgaben enthalten über die Darstellung der jährlichen Arbeit des Militärhistorischen Archivs hinaus zahlreiche hochinteressante Artikel, Studien bzw. Quellen in den verschiedensten militärgeschichtlichen Themen.

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár, a Hadtörténelmi Térképtár, a Központi Irattár története és gyűjteményei. (Ad acta – Geschichte und Sammlungen des Militärhistorischen Archivs, des Militärhistorischen Kartenarchivs und des Zentralarchivs.) Red.: Dr. Jolán Szijj. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 1997, 63 S.

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 1998. (Ad acta – Jahrbuch des Militärhistorischen Archivs 1998.) Red.: Dr. Ferenc Lenkefi. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 1999, 71 S.

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 1999. (Ad acta – Jahrbuch des Militärhistorischen Archivs 1999.) Red.: Dr. Ferenc Lenkefi. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2000, 167 S.

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 2000. (Ad acta – Jahrbuch des Militärhistorischen Archivs 2000.) Red.: Dr. Ferenc Lenkefi. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2001, 122 S.

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 2001. (Ad acta – Jahrbuch des Militärhistorischen Archivs 2001.) Red.: Dr. Ferenc Lenkefi. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2002, 128 S.

Ad acta – A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 2002. (Ad acta – Jahrbuch des Militärhistorischen Archivs 2002.) Red.: Dr. Ferenc Lenkefi. Herausgegeben von dem Militärhistorischen Archiv. Petit Real, Budapest, 2003, 147 S.

I. „Zwischen der Reiche zweier großen Kaiser”





1 Kőszeg, am 11. Dezember 1529

Bericht von Miklós Jurisics an Ferdinand I. Er berichtet ihm über die Lage in Transdanubien. Die Befreiung Kőszegs wurde dringend. Die Anhänger von Szapolyai gehen mit den Untertanen des Königs tyrannisch um. Sie zwingen sie, ihre Truppen mit Lebensmittel zu versorgen.

HL Török kori gy. 1529/2.



2 Eger, am 26. Oktober 1548

Bericht von István Dobó, dem Kapitän von Eger an Ferdinand I. Die Türken halten den Waffenstillstand nicht ein, sie plündern die Grundbesitze. Er selbst wagt sich nicht, etwas zu unternehmen, nicht einmal die gewöhnlichen Einnahmen einzukassieren, sonst würden sich die Türken beschweren.

HL Török kori gy. 1548/15.



3 Szolnok, am 8. November 1551

Der Brief von Kapitän Horwatinowyth (Bertalan) an Erasmus Teuffel und an Ferenc Thurzó. Die Stadt Lippa wurde von den Türken zurückerobert, die Türken zogen sich in die Burg zurück, die weiterhin bestürmt wird. (Der Brief ist der älteste Schriftstück des Militärhistorischen Archivs.)

HL Török kori gy. 1551/6.



4 Wien, am 3. September 1552

Der Brief von Ferdinand I. an János Balassa. Er benachrichtigt ihn, dass er den Türken Sabác, der in der Burg von Csábrág gefangen gehalten ist, gegen den Sohn von Zsigmond Forgách austauscht.

HL Török kori gy. 1552/22.



5 Győr, am 18. März 1556

Der Notbrief von Péter Heránt und János Szántó, päpstlichen Leutnanten an Ádám Gall, den Kapitän von Győr. (Dem Brief von Ádám Gall an Ferdinand I. beigefügt.)

HL Török kori gy. 1556/5.



6 Kassa, am 7. Mai 1588

Der Brief von Anna Losonczy an die Soldaten von Eger. Sie kann nicht persönlich erscheinen, so schickt sie zwei Beauftragten, um über die Auszahlung des ausgebliebenen Soldes der Soldaten zu verhandeln.

HL Török kori gy. 1588/17.



7 14. September 1603

Der Brief von György Basta an die Gespanschaft Belső-Szolnok. Die Zusammenschreibung der Tore soll nach Gyulafejérvár geschickt werden.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/3.



8 Gyulafehérvár, am 4. Mai 1616

Der Brief von Gábor Bethlen an die Bürger der Stadt Lippa. Er verordnet, dass alle Lippa verlassen sollen, um den Aggressivitäten der Türken vorzubeugen.

HL Török kori gy. 1616/18.



9 Munkács, am 19. Mai 1651

Der Brief von Zsuzsanna Lórántffy an János Dániel. Sie ladet ihn zu der Hochzeit ihres Sohnes, Zsigmond Rákóczi ein, die am 26. Juli stattfindet.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/12.



10 Nagysink, am 19. Februar 1662

Patent von Mihály Apafi. Er rief eine der siebenbürgischen Burgen auf, die sein Vorgänger an Kaiser Lipot übertrat, sich zu ergeben.

HL Török kori gy. 1662/3.



11 Spiech, am 3. Februar 1664

Die Zeichnungen vom Genieoffizier Lukas Georg Spiega über die Burg von Tokaj. Bauriss und Skizze zu den Festungsarbeiten der Burg von Tokaj.

HL Török kori gy. 1664/2.



12 1691

Tagebuch über den Kriegszug des kaiserlichen Heeres, geführt von Lajos Bádeni in 1691. Skizzen über die Schlachtordnung des Heeres.

HL Török kori gy. 1691/3.



13 28. September 1698

Die Schlachtordnung des kaiserlichen Heeres in Ungarn.

HL Török kori gy. 1698/1.

II. „Ich begann mit der Befreiung meiner Heimat,
bewogen durch die eigenen Leiden unddurch die des elenden Volkes”





14 Taksony, am 25. April 1704

Der eigenhändige Brief von Ferenc Rákóczi an Miklós Bercsényi. Er berichtet ihm, dass er eine Nachricht erhalten hat, nachdem 600 Kroaten gegen Komarom zogen (die letzten zwei Zeilen sind kryptographisch).

HL Kuruc kori gy. E. 1704/7.



15 Sotony, am 21. März 1705

Der Brief von Ádám Béri Balogh an Sándor Károlyi. Er bittet ihn, den Hajduken Befehl über ihre weitere Einsetzung zu geben.

HL Kuruc kori gy. E. 1705/19.



16 Eger, am 1. Mai 1705

Die Anweisung von Ferenc Rákóczi zur Burgverteidigung an Ferenc Dessőffy, den Kapitän von Eperjes.

HL Kuruc kori gy. E. 1705/9.



17 Nagy Eke-mező, am 11. Mai 1705

Patent von Mihály Teleki an die Beamten von Háromszék zur Beschaffung der zur Schießpulverherstellung notwendigen Mittel.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/36.



18 Terebes, am 3. September 1707

Siebenbürgisches Edict und Regulament von Ferenc Rákóczi II.

HL Kuruc kori gy. E. 1707/1.

III. Im Schatten des kaiserlichen Adlers





19 10. Dezember 1722

Die Beschreibung der Burg von Belgrad, illustriert mit farbigen Bildern.

HL Török kori gy. 1722/1.



20 Wien, am 19. Oktober 1743

Der Hofkriegsrat zeigt dem Palatin Graf János Pálffy das Feldzeichen der Infanterie und den Entwurf der Fahne.

HL General Commando 1743-2-14



21 Wien, am 6. März 1747

Ernennungsdokument von András Hadik zum General, mit der originalen Unterschrift von Maria Theresia beglaubigt.

HL Personalia, Hadik lt. 1747-III-3



22 Wien, am 28. März 1750

Der Patent von Maria Theresia über die Versorgung der Behinderten, mit originaler Unterschrift beglaubigt.

HL General Commando 1750-1-100



23 Wien, am 15. Juni 1762

Der Hofkriegsrat teilt die Verordnung von Maria Theresia über die 5-, 10-, 25-, 50 und 100-Forint-Banknoten, die ab dem 1. Juli 1762 im Umlauf sind, Graf Lipot Pálffy, dem Geschäftsführer des Oberkommandos in Buda mit; die Bilder der Banknoten sind beigelegt.

HL General Commando 1762-1-151



24 Buda, am 21. Mai 1783

Das General Commando unterbreitet den Bauriss des Pester Lagers dem Hofkriegsrat, mit Angabe der Kavallerie- und Infanterieschlachtordnung im Jahre 1783.

HL General Commando 1784-8-32



25 Pressburg (Pozsony), am 30. September 1783

Die Militärintendantur von Pressburg schickt die Baurisse der ehemaligen Jesuitenschulgebäude an das General Commando. Das Schulgebäude wurde zum Zweck einer Infanteriekaserne enteignet.

HL General Commando 1784-11-60



26 Buda, am 4. August 1788

Das General Commando schickt seinen Untergeordneten die Fahndung dreier Mädchen, die der Brandstiftung beschuldigt waren, und die in Nagyvárad (Grosswardein) aufgenommene, ungarischsprachige Aussage des einen Mädchens.

HL General Commando 1788-20-19



27 18. Dezember 1788

Militärischer Fahndungsbrief.

HL Personalia, Dániel család iratai 15/13.



28 Wien, 1789

Bild, Beschreibung und die Ordnung der Übergabe des Silbernen Heldenordens.

HL General Commando 1789-38-21



29 Wien, am 6. April 1809

Der Aufruf – Kriegsbefehl – vom Oberbefehlshaber Erzherzog Karl zur Verteidigung der Heimat.

HL Nemesi felkelés iratai 1809-4-2.



30 Schönbrunn, am 15. Mai 1809

Proklamation von Napoleon an die ungarische Nation.

HL Nemesi felkelés iratai 1809-5-70.



31 8. September 1825

Die Schlachtordnung der gegen die Franzosen ziehenden österreichischen Truppe in Italien.

HL Personalia, Hrabovsky tábornok iratai 65.



32 Wien, am 1. August 1834

Der Hofkriegsrat schickt die Zeichnungen des Dritten Grades des Kreuzes des Sankt Georg Ordens von Parma an das General Commando.

HL General Commando 1834-Q10-451



33 Wien, am 17. Oktober 1834

Der Hofkriegsrat zeigt dem General Commando den Entwurf der Fahne des Olahenfürstentums, die von der Pforte genehmigt wurde.

HL General Commando 1834-Q10-496



34 28. November 1836

Die Empfehlung der Gespanschaft Bereg über die Aufnahme von Artur Görgei in die Leibgarde.

HL M. kir. nemesi testőrség 1836-29-42



35 Hermannstadt (Nagyszeben), Oktober 1849

Das Kriegsgericht von Herrmannstadt unterbreitet die Fahndung und Personalbeschreibung von József Dobokai dem General Commando.

HL General Commando 1849-T3-527

IV. „Was wünscht das ungarische Volk – es sei Frieden, Freiheit und Einverständnis”





36 Győr, am 24. Dezember 1848

Die Ankündigung von Ober-Regierungskommissar László Csány an die ungarischen Damen über das Sammeln von Verbandstoffen.

HL 1848/49: 52/220.



37 Klausenburg (Kolozsvár), am 25. Dezember 1848

Offene Verordnung von József Bem, dem Oberbefehlshaber der siebenbürgischen Armee. Oberleutnant Móric Pongrácz soll das Hauptquartier über Klausenburg je früher aufsuchen. Er sichert freien Verkehr für ihn.

HL 1848/49: 6/456.



38 Debrecen, am 8. Januar 1849

Der Brief von Lajos Kossuth an Artur Görgei. Er benachrichtigt ihn, dass er in Debrecen angekommen ist. Er ruft ihn auf, dass er der Regierung über alles berichtet.

HL 1848/49: 8/414.



39 Debrecen, am 3. Februar 1849

Der Verteidigungsminister Lázár Mészáros ernennt Oberst János Damjanich zum General.

HL K. k. ausserord. Kriegsgericht zu Arad 113/24-2/b.



40 Klausenburg (Kolozsvár), am 28. April 1849

Nummer 104 der Zeitung „HONVÉD”, des offiziellen Blattes vom Oberkommando von Siebenbürgen (General Bem), der ab dem 28. Dezember 1848 in Klausenburg erschien.

Erster Blatt der ungarischen militärischen Presse.

HL 1848/49: 55.



41 Pest, am 30. Juni 1849

„Der Gouverneur des Landes an den Verteidigungsminister Herrn Görgey” – der eigenhändige Brief von Lajos Kossuth an Görgei.

HL 1848/49: 35/404.

V. Indivisibiliter ac inseparabiliter





42 1867

Königliches Buch der obersten Entschlüsse.

HL Legfelsőbb előterjesztések 1. d.



43 Buda, am 25. August 1869

Der Brief von Franz Josef I. an den Erzherzog Joseph, über die Inspektion des Oberbefehlshabers der ungarischen königlichen Armee bei den Honvéd-Oberschulmannschaften. (Wappen auf den Briefpapier gedruckt, eigenhändige Unterschrift.)

HL HFP 113/eln.-1869.



44 Buda, am 26. Juni 1870

Offizierernennung mit der eigenhändigen Unterschrift von Gyula Andrássy.

HL Kat. ig. gy. 542. sz.



45 Szeged, am 25. Oktober 1872

Befehl eines Offiziers.

HL M. kir. II. honv. ker. pság. 12. d.



46 Budapest, am 1. April 1894

Die Beerdigung von Lajos Kossuth in Budapest. (Gratisexemplar der politischen, gesellschaftlichen und ökonomischen Tageszeitung „Hazánk”.)

HL Personalia (rep.)



47 Sopron, am 13. September 1895

Bericht des kgl. ung. 18. Honvéd-Infanterieregiments von Sopron über die Organisierung der Regimentkapelle.

HL HFP 1788/eln.-1895.



48 Budapest, am 20. Februar und am 2. April 1909

Brief der Kommission „Blumenreiches Budapest” an das Königliche Ungarische Oberkommando.

HL HFP 943/eln.-1909.



49 Budapest, am 9. Juni 1912

Rundbrief des Verteidigungsministers: an der Olympischen Spiele in Stockholm können die kgl. ung. Honvéd- und Gendarmerieoffiziere teilnehmen.

HL HFP 1747/eln.-1912.



50 Budapest, Juni 1912

Die Kriegsgliederung der kgl. ung. 20. Honvéd-Infanteriedivision.

HL HFP 2036/eln.-1912.



51 Budapest, am 29. Juni 1914

Rundbrief des Honvéd-Oberkommandos über das Attentat in Sarajevo.

HL HFP 3114/eln.-1914.



52 1914–1918

Militärische Erkennungsmarke („Hundemarke”).

HL Kat. ig. gy. 714. sz.



53 Przemysl, Oktober–Dezember 1914

Die Tageszeitung „Tábori Újság” (Feldzeitung) wurde mit der Billigung des k. u. k. Festungskommandos in der ab dem 15. September 1914 umgeschlossenen Festung ausgegeben. Vom 14. Oktober 1914 bis zum 22. März 1915 (Kapitulation der Burg) erschienen 141 Nummern.

HL I. vh. M. kir. 23. honv. gy.ho. 4. d.



54 est, Bártfa, am 18. März 1916

Gratulationstelegramme zum Namenstag des Erzherzogs Joseph.

HL I. vh. HGK Erz. Joseph 21. d.



55 Temesvár, am 24. Mai 1916

Brief an die Witwe eines Kamerades, der einen Heldentod gestorben ist.

HL Kat. ig. gy. 652. sz.



56 Budapest, am 30. Dezember 1916

Postkarte anlässlich der Krönung, mit der eigenhändigen Unterschrift des königlichen Paares.

HL Kat. ig. gy. 623. sz.



57 Budapest, am 30. Dezember 1916

Der 365. feierliche Tagesbefehl des kgl. ung. 30. Honvéd-Ersatzbataillons zu Ehren der Krönung, mit dem Photo des königlichen Paares.

HL I. vh. M. kir. 30. honv. pótzlj. 3881. d.



58 1914–1918

Verschiedene Postkarten, unter ihnen eine Karte aus Birkenrinde.

HL Kat. ig. gy. 86., 518. sz.



59 Krasnojarsk, März – April 1917

Ein Denkblatt aus dem Kriegsgefangenenlager von Krasnojarsk, worauf Géza Gyóni eigenhändig sein Gedicht schrieb.

HL I. vh. M. kir. 23. honv. gy.ho. 4. d.



60 Oktober, November 1918

Entlassungsbescheinigung.

HL Kat. ig. gy. 338. sz.

VI. Quo vadis?





61 Budapest, Dezember 1918

Der Fahneneid der Ungarischen Republik.

HL HFP 4248/eln.-1918.



62 31. Juli 1918 – 19. Januar 1920

Befehlsbuch. Darin: Befehl, die Organisation des Ungarischen Königlichen Kriegsarchivs betreffend.

HL irattára 81.d.



63 Budapest, am 22. Februar 1919

Die Verordnung Nr. 2669/eln.-1919. des Ungarischen Verteidigungsministeriums über die Aufstellung der Freiwilligenarmee. Kriegsordnung der Armee.

HL Pdf. 7/14-106.



64 Gödöllő, am 30. Mai 1919

Akte Nr. 530/51. Op. des Oberkommandos der Ungarischen Roten Armee: die Kriegsgliederung der Roten Armee.

HL MTK 67/15.



65 Budapest, am 1. November 1920

Konferenz über die Aufstellung von Feldbistümern.

HL HM 23997/eln.1.-1921.a. sz. (85265/eln.1.-1920. ikt. sz.)



66 Budapest, Januar – Februar 1921

Fahnenübergabe bzw. Fahnenaustausch bei den Infanterieregimenten.

HL HM 140/eln.1.-1921.ikt. sz. (2057.a. sz.)



67 1940er Jahre

SAS-Aufgebot.

HL Kat. ig. gy. 54. sz.



68 August 1940

Lob vom Kommandierenden Generals.

HL M. kir. VIII. hadtest 250/sgt. (21. sz. tiszti parancs)



69 25. November 1944

„Leistungsabzeichen”.

HL HM 59500/eln. HM.kik.-1944. sz.



70 20. Februar 1945

Einsatzbuch des kgl. ung. Jagdgeschwaders 101.

HL M. kir. 101. vadászrepülő ezred



71 Debrecen, am 10. Januar 1945

Erstes Aktenstück des neugebildeten Ungarischen Verteidigungsministeriums: sein Gesuch an den Beauftragten des Alliierten Kontrollrats, den Generalobersten Susakov, betreffend die Aufstellung der Armee.

HL Dem. hds. HM 20001/eln.-1945



72 Debrecen, am 11. Februar 1945

Erster Befehl an die 6. Division der neu aufgestellten Armee: Aufruf zum Kampf gegen den deutschen Faschismus.

HL Dem. hds. 6. ho. iratai 1. d.



73 26. März 1945

Befehl Nr. 1. des 1. Divisionskommandos.

HL Dem. hds. 1. ho. 1. d.



74 Budapest, am 17. Juli 1945

Erneuter Aufbau des Kriegsmuseums und des Kriegsarchivs.

HL Dem. hds. HM 18065/ált.-1945. sz.







THE WAR HISTORY ARCHIVES


A historical review



The history of Hungarian archives began in the Middle Ages. Béla III ordained the introduction of the use of written records in the administration of court affairs in 1181, which became more and more wide-spread at court offices (the Chancellery and the courts) in the course of the 13th century. With the expanded use of written records the royal archives were also born, the place where the King's books began to be kept, into which books the charters produced by different court institutions were copied. From the 14th century town archives, and from the 17th century county archives were also established. In 1723 the „archivum regni” was established, the legal successor of which are the present Hungarian National Archives.

As a result of Hungary's specific constitutional standing, the state of Hungarian archivation was characteristically disunited, in a similar way too.

From the beginning of the 16th century Hungary was part of the Hapsburgs' so-called Danubian Monarchy. The most important decisions relating to the existence of the country were made in Vienna, and the documents about those decisions remained there too. So the written memorabilia of Hungarian soldiers and Hungary's military past were also kept in Vienna. Besides the Aulic War Council, the „Hofkriegsrat” – created in 1556 by Ferdinand I to transact military affairs, the archives to collect records were also formed. With the passing of a few decades the separation of documentation and archivation from office-work became neccessary, as the amount of documents had significantly grown. On the suggestion of Prince Eugene of Savoy, on the 4th of April 1711 Emperor Joseph I appointed the first archivist in the person of Bernhard Rosenbaum, and the history of the military archives begins with that date. According to Emperor Francis I's decree of 23rd March 1801 it operated under the name „Kriegsarchive” i.e. War Archives. Besides collecting and systemizing, the evaluation of the records from a strategical point of view also belonged to the tasks of the new archives. These War Archives were to collect and keep the written records of Hungarian military history.

This situation remained unchanged after the Austro–Hungarian compromise in 1867 too, as independent Hungarian military activity did not exist in the dualistic state, so the formation of the Hungarian Honvéd (national defence) Army, which came into existence as part of the Monarchy's armed forces, was not followed by the formation of war archives. Its formation was only possible after the October of 1918, when the Austro–Hungarian Monarchy was disintegrated, and following the victorious 'Aster' Revolution, the self-contained and independent Hungarian state was born.

In the Ministry of National Defence, reorganized under the name of Hungarian War Ministry in the beginning of November 1918, the organizational antecedents of the War Archives could already be found. An imperial and royal decree, which was still valid at the time of World War I, ordered the corps of the armed forces, and so the units of the Honvéd Army as well, to send those operational and other documents and maps produced in the course of their activity, which were to be archived, to the Kriegsarchiv in Vienna. It was an achievement in the autumn of 1915 that the units of the Hungarian Honvéd and Territorial Army were allowed to send their documents directly to the Ministry of National Defence. Within Department 1/a of the Ministry of National Defence an archival section was created, the task of which was to copy the documents which had been sent home, and the original ones were sent on to the Kriegsarchiv in Vienna only after that. Later on several subsections were formed in the ministerial department, for example the museum, the statistics, the prisoner of war and the military history subsections, the work of which was helped by a photographers' workshop and a number of illustrators. From the documents still in existence it is evident that the section has also collected material from the beginning. So the first photographs, flags, weapons and other objects of great value entered into the museum's rich World War I collection during this period. – We mention for the sake of interest, that the museum-subsection took an active part in the collection of soldiers'songs; and field-work alongside reserve bodies and troops (póttest és csapat) was carried out by such eminent personalities as Zoltán Kodály and Béla Bartók, professors of the Music Academy, who were visiting barracks, military hospitals and rest-homes with the minister of defence's written military order. – It is evident from the above that by the time legal permission was given, the institution was already „standing” and fully organised.

According to the new competence-scheme of the first department of the Hungarian War Ministry, dated 11th November 1918, the „War Archives” belong to the tenth class of the first department. In connection with the reorganisation of the whole ministry in the beginning of January in 1919, the institution is mentioned as War History Archives and Museum, and consisted of three organisational units: the Management – with librarian, historical literature section, bookbinders' workshop and photographers' workshop; the Archives with the map-room; and the Museum.

In the course of the following decades the archives went through several organisational changes, sometimes it was independent, sometimes it was one institution with the museum, and was headed by a director in 1920-21, a director-general till 1939, and after that time a commander.

The institution was placed on the third floor of the not yet completely finished new building of the National Archives at 4 Bécsi Kapu square. The museum arrived at its permanent home in 1929, when it moved up to the Nándor-barrack in the Castle of Buda. Its first exhibition on 15th March 1937 was opened there. The archives were only given a new home after World War II, when they also moved into the building of the Nándor-barrack.

The first collections of the archives were the operational documents of World War I, which had been sent home and were copied at Department 1/a of the Ministry of National Defence. Besides these, the „live” administrational registrations of, and the few historical documents kept by, those military corps, which were on Hungarian territory when the Monarchy disintegrated, remained in the country and were placed in the archives. The political treaty with Austria made on the basis of the peace treaty was promising a significant growth in the collection. The 178th article of the so-called Peace Treaty of Trianon, which the victorious powers signed with Hungary on 4th June 1920 stated the following: „The new States, and those States which partook of the above Monarchy are agreed to be compulsed to return to the Hungarian government all those documents which are not more than 20 years old, and which have a direct realationship to the history of Hungarian territory or administration, and are possibly to be found in the annexed territory.” After this, the final agreement between the Austrian federal government and the Hungarian government – after years of preparation – was signed in Baden bei Wien on 26th May 1926. According to this agreement Austria undertakes to hand over all those documents, which can be considered Hungary's intellectual property to Hungary, and agreed that those which are related to both parties are ) their mutual intellectual property, and remain in Vienna. To work with this documentary material the Hungarian State – with the consent of the Austrian federal government – appoints a suitable number of representatives. Accordingly, a Hungarian archival representation has been working in both the national and the military archives in Vienna ever since.

Taking stock of, registering, and systemizing the documents placed in the archives is a serious task to be carried out by the institution, and the work done – first of all by the assistant staff – is certainly praiseworthy. As to archival arrangement and the preparation of reference materials the situation was not nearly so favourable – the main problem having been the imperfect systemizing conception, for example disregarding the provenance, the separation of the original registrations according to chronological or thematic points of view – which had practical reasons: they did not have enough enthusiastic and qualified experts (most assigned officers did not have relevant qualifications). In spite of all that, the management of the archives was able to undertake to appear in public in 1924: the Hungarian Royal War History Archives' 1924 Annual was published, informing the public about its formation, its organization and the material to be kept by them. Annuals were published for a few more years, giving detailed information on the work they had done, and their newly accessed materials. Besides all these, the institution also served important public functions.

The Second World War was a tragic period in the life of the archives as well. The archives were partly evacuated, and most of the valuable archivalia removed was destroyed. During the siege of Budapest the building of the National Archives was seriously damaged, and several repositories of the War Archives were under the ruins.

The first years of our after-the-war history were spent on clearing away the ruins, and the recollection of the material. The institution started its new life as Military Museum and Archives, but for a short period of time only. The Federal Supervising Committee – (SZEB) – consented to the working of the museum only, so the archives worked as a department of the Ministry of Defence, and the precious materials saved from under the ruins were looked after by the museum. In the meantime the reconstruction of the also seriously damaged Nándor-barrack was going on, and as the building of the National Archives had to be evacuated of archivalia, they began to transform one of the wings of the Nándor-barrack for the purpose of using it as archives' repositories. The settlement of the affairs of archivation on the national level must have had its impact, and the archives were allowed to operate again from March 1947.

The institution presently called War History Archives is an independent managing unit is part of the Ministry of Defence's War History Institution and Museum, which is a public collection, and a scientific military institution. The War History Archives, together with the National Archives and the regional state archives, became public archives as a result of the statutory rule of 1950, no29. The law-decree of 1969, no27, classified them as special archives. This was reinforced by the presently valid Article of 1996, LXVI, so the task of the War History Archives is to collect, keep and make readily available for research the written records of Hungarian military history. Besides, as a live archive it permanently took and takes the material to be archived over from the Hungarian People's Army and the Hungarian Defence Forces – with the intermediation of the Hungarian Defence Forces' Central Registry. The size of the presently kept material is about seven thousand file linear metres of documents, fifteen thousand metres of motion picture film and eight million microfilm photographs.

The War History Archives made significant achievements in the arrangement of the collections, or fonds in their keeping. Most of the fonds are organised to an average level. Orientation with the material is helped by reference materials, which go to different depths (register, repertory, surveying repository list and card catalogue). The professional and safe keeping of the archivalia is assured. Besides their scientific tasks as a public collection, they also perform important official duties (e.g. certifications relating to military service). They are ready to accept – or buy – privately owned documents related to soldiers. Their research-services are – besides historians and military historians – utilized by genealogists as well.

The Archives' documentary material



The collections of the Archives are arranged on the basis of „fonds” i.e. the whole of the documents produced during the the life of a certain body or institution.

The more than two thousand fonds of the period up to 1945 are arranged under seven main groups of fonds.




I. main group of fonds: national military authorities (1740–1945)


This main group of fonds contains the largest fonds, which make up one third of all documentary material in the archives. The main military headquarters, which were subordinated to the Aulic War Council, were called into being by Maria Theresa in 1740, and were the highest territorial headquarters of their respective area of the Hapsburg Empire. Besides maintaining order and safety, they were also responsible for directing, supervising and controlling the activity of military forces stationed there, of military objectives and other headquarters. The „General Commando für Ungarn” (Imperial and Royal General Headquarters for Hungary) was created in Bratislava, and from 1784 it resided in Buda. With several changes in name it existed until the 1882 reform of the Austro–Hungarian Monarchy's armed forces, when its tasks were partly taken over by the imperial and royal 4th army corps. It can be stated without exaggeration that there is no such branch of military affairs, for which the researcher would not find data in this giant, several thousand file linear metres long amount of documents. But the files offer abundant source material for the historians of economy, legislature, culture, etc of the era as well. The documentary material is kept in an order according to the original registration, with the original reference manuals.

By virtue of Article XII of 29 May 1867 (on the compromise) for the direction of measures in Hungary related to the „establishment or transformation of the defence system” and for the execution of other defence orders the Hungarian Royal Defence Ministry was set up. But the practical activity of the ministry only began with the formation of the Hungarian Royal Honvéd Army according to Art XLI of 1868. The ministry, as the highest authority of the army, had a triple function: working out and presenting in Parliament the Bills related to defence and looking after the execution of the accepted laws; supplying for all – personal, intellectual and material – needs of the army; and the minister of defence had constitutional responsibility, i.e. he represented the current government in all army-related affairs in front of the Parliament. Different departments were set up to handle different types of affairs, and the departments, according to their competence, were included in branches, and later on in subdepartments. With the development of the Honvéd Army the number of transactions was continually increasing, so the number of departments was also growing. In the course of its existence between 1867 and 1945 the tasks of the Ministry of Defence remained basically the same. But there were such changes in society, which had an influence on the ministry's activity, so the uniform archival body of the ministry can be divided into five fonds:

Hungarian Royal Ministry of Defence May 1867 – November 1918
Ministry of War November 1918 – March 1919
War Comissariat March–August 1919
Ministry of War August 1919 – March 1920
Hungarian Royal Ministry of Defence March 1920 – April 1945

The material of about ten thousand depository units is arranged according to years, and within the years according to departments. Orientation with the material is helped by archival aids of different levels.(Some of the material is separated according to their subject matter, e.g. officers' history sheets and supreme propositions). The fonds of different committees – e.g. armistice, liquidation and frontier commissions – set up after the closing of World War I, and the disintegration of the Monarchy were also included in the Ministry of Defence's archive.

The formation of the Hungarian Royal Honvéd General Headquarters was also carried out on the basis of the decree about the organisation of the Hungarian Royal Honvéd Army, sanctioned on 5th December 1868.

The office set up for „the purposes of pure military disposition” was the highest military headquarters of the army, whose competence included the direction and supervision of military training; the enforcement of disciplinary punitive justice and exercise of judicial authority over officers and men; supervision of subordinatory headquarters, troops, authorities, institutions and war supplies; reporting on proposals submitted by their subordinatory headquarters etc.; submitting reports and proposals as to the training, the disciplinary level and fighting efficiency of the army – and giving annual reports on all these through the Minister of Defence to the Austro–Hungarian Minister of War – and informing the the Minister of Defence about decrees published in their own right and the execution of the decrees of the Minister of Defence. The function and scope of duties of the general commander of the Honvéd Army organised after 1919 was similar to this, in accordance with the triple management conception which characterised the central direction of the Hungarian armed forces.

The documentary material keeps the original registration, together with its reference books, but the number of documents that survived about the activity of the office between 1919 and 1945 is substantially less.

The office of the Head of the Hungarian Royal Honvéd Chiefs of Staff was formed from the General Headquarters of the Hungarian National Army set up on 9th August 1919, but its competence,organisation and relationships of subordination and superordination became clear only after the central command of the Hungarian armed forces was regulated on 1st April1920. This was the time when the triple management: Ministry of Defence, General Honvéd Headquarters and Head of Chiefs of Staff, which characterized the Hungarian Royal Honvéd Army in times of peace was formed. In 1940 a significant change went on in the central military management. The post of general commander of the army ceased to exist, and the whole of its authority and competence was taken over by the Head of Chiefs of Staff. With this the Head of Chiefs of Staff became the supreme commander of the army, and the Chiefs of Staff the most important body from a military point of view, whose task in times of peace is to direct the training of the army and to prepare and organise it for war, and to conduct military operations in wars.

The archive of the Head of Chiefs of Staff contains the documentary material of the attachés of a few Hungarian royal embassies.

The I. main group of fonds besides the above large archives includes a few other, smaller fonds as well, supervisors of national competence for example.




II. main group of fonds: territorial military authorities, troops (1740–1945)


It consists of more than 1500 fonds – which is one thousand one hundred file linear metres of material – and its divisions are in accordance with historical development.

From the period between 1740 and 1867 – not having an independent army, as Hungary as an independent state did not exist – our archives do not have documents from Hungarian corps. Although Article VII of 1715 declares the setting up of a permanent Hungarian national army, the authority over money and men that the Estates consented to, lay with the king, so instead of an independent Hungarian army, only Hungarian regiments came into existence which were attached to the integrated armed forces of the Hapsburg Empire. The documentary material of these was taken to the Kriegsarchiv in Vienna, and is still kept there (microfilms were made of some of them, and those can be found in our archives). But fractions of the registration of quite a few of the imperial royal corps (infantry and mounted divisions, brigades and regiments) which were stationed in Hungary in those times got into our archives, most of which come from the period of absolutism.

The documentary material of the troops from the period after the Compromise was categorised in accordance with the threefold division of the Monarchy's armed forces. The most considerable material is naturally that of the Hungarian Royal Honvéd Army, but partly as a result of their being stationed in Hungary, and partly because of their arrangement in battle order, fractures of the documentation of imperial and royal, and occasionally imperial royal corps remained with us. Most of the documents, about five and a half thousand bundles, originates from the time of World War I, and is decisively of an operational character. The collection includes mostly copied documentary material of the Austro–Hungarian Monarchy's army's high command (Armee-oberkommando), and higher units (Heeresfront, Heeresgruppe, Armee, Korps). Among the fonds of the troops and homefront bodies and corps especially those of the Hungarian honvéd formations (divisions, brigades, regiments, regional commanderships and supervisional bodies) are precious and these are original documents. The collection, besides the front and operational events, is a valuable source material for Hungary's war relations, and economic and social life as well.

Among the military documents of the two short revolutionary periods of the independent Hungarian state, which came into existence with the disintegration of the Monarchy, we can find the measures adopted by the bourgeois democratic government to deal with the disarmament of the soldiers pouring back from the fronts and from February 1919, its efforts to create a new army. The Hungarian Soviet Republic organised the Red Army for national defence, to protect the country, among the still existing records of which the fonds of the Eastern Command, the Red Army Command, the Army Corps III, the different divisions and regiments are of an especially high source-value.

The war-time and peace-time organisation of the Hungarian National Army, which was being formed from the summer of 1919, and the Hungarian Royal Honvéd Army which replaced it from 1920 can also be traced back in our documentary material. As to quantity it is not a large collection, of about 150 file linear metres, but it contains important data on the how the country and the army prepared, and was prepared, for the war, and also on the front activity of the army's corps (the 2nd army for example), or the situation of the corps located in Western Europe.




III. main group of fonds: military health bodies (1900–1945)


In the altogether only hundred and fifty file linear metres long main group we can find the fonds of different hospitals in chronological divisions.

At the time of World War I the health system was organised in accordance with the threefold division of the Austro–Hungarian Monarchy's armed forces, so in Hungary there were Hungarian royal hospitals, and imperial and royal hospitals. From the material of the different (public-, military-, temporary military-, garrison and field-) hospitals only fractions survived.

Between the two wars military health service consisted of peace-time garrison and military hospitals. From among these, no1, no10 and no11 garrison hospitals in Budapest are worth mentioning, the legal successors of which are still in operation.

During World War II the injured person was first attended to at the aid-posts, or bandage-places. The work of these was helped by medical columns, organised in the brigades. In the military hospitals set up in the territory of the army corps and divisions the patients were given professional medical treatment. The wounded on the way back to the home country were treated at medical stations. Bacteriological stations and hospitals for infectious diseases were set up at the borders. In the home country the treatment of patients was done by the peace-time institutions, the work of which was helped by Red Cross and military hospitals.

Most of the documentary material is made up of case-histories, descriptions of wounds and operations and medical certificates of hospital patients. The fonds are organised and research is aided by a summarising depository list.




IV. main group of fonds: judicial organs and records (1802–1945)


The official beginnings of the organisation of military justice in Hungary date back to the middle of the 17th century. As a result of military reforms executed mainly during the reign of Maria Theresa, which were in accordance with the reform of the central government of the empire, a modern, uniform military force was created. In the official organisation of its regional military commands (General Commandos), the office of a judicial executive appeared in 1744, and this executive also operated as a court martial. These duties were later on carried out by a separate department, and from 1802 they operated as an independent national military court of justice, called Iudicium Delegatum Militare, then Landes Militär Gericht.

Our Archives separated the fonds of the imperial royal courts martial between 1802 and1867 as the the first group of fonds. The so-called extraordinary courts which came into existence during the absolutist period on the basis of Franz Joseph's decree of 3rd November 1849 on the total reform of judicature, are worthy of attention. Among these can be found the documentary material from the K. k. ausserordentliches Kriegsgericht zu Arad (Imperial royal extraordinary military court of justice of Arad), which contains the records of the cases of the '48 honvéd officers, the martyrs of Arad.

After the Compromise of 1867 the institutions of military jurisdiction were set up in a separate organisation in the united military forces of the Austro–Hungarian Monarchy, on the basis of uniform organisational principles, but in accordance with the threefold division of the armed forces. In the group of fonds of the imperial and royal courts-martial, field courts (1867–1918) fractions of fonds remained in existence especially from the period of World War I. The documentary material contained in the group of fonds of Hungarian royal honvéd courts of justice, field courts (1867–1945) is more rich. The fonds of courts of first appeal of the pece time organisation are worth mentioning here, the largest of which is the material from the honvéd court of Szeged, but the courts martial of World War II are also interesting sources. Research in the regular fonds is also aided by name indexes.




V. main group of fonds: military educational institutions (1872–1945)


The largest of documentary materials is that of the Hungarian royal honvéd Ludovika Academy established in 1872. The documents let us form a picture of the historical development of the training of honvéd officers, the subject matters and the organisation of the education itself, as well as the situation of the pupils and on the basis of school calendars and lists of marks, which survived in a large number, their progression, and the life of the Academy. Among the secondary schools there are cadet, and boarding schools, the best established of which are perhaps those of Sopron and Kőszeg. The collection is complemented with educational aids of the different schools and seminars.




VI. main group of fonds: military institutions, bodies and unions (1760–1945)


In this main group of miscellaneous composition we separated the following groups: the documentary material of the Hungarian Guards and the Hungarian Royal Noble Guards and the Hungarian nobiliary uprising; the group of institutions – among these the War Archives and Museum, the Hungarian royal honvéd Cartographical Institution; among unions and fraternal societies, honvéd unions after 1848–49, and fraternal societies of the Horthy-era; different stud-farms and warehouses. Also the collection called Military religious service, which contains military registrations from the 18th century , and registrations of losses from World War I and II. The registrations showing the regular organisation of military religious service – which had been called into existence by Maria Theresa in 1773 existed until 1918 – are very precious, and the denominational military chaplainships as well.




VII. main group of fonds: collections (1459–2001)


Among these collections the one called Personalia contains family archives and documents in connection with the activity and life of military personalities, for example the bequest of the field marshal, András Hadik, who was the president of the Aulic War Council at the time of Maria Theresa.

Among the collections relating to historical periods we keep the records of Turkish rule, and the wars against the Turks. The Archives' oldest record written in Hungarian, a letter by captain Horwatinowyth, from Szolnok, dated 8th November 1551, informing the bishop of the siege of Lippa, is kept here. The collection relating to the Rákóczi War of Independence contains interesting data as to the state of the Kuruc bands and camps from a military point of view, the numbers and supplies and the operational activity of the Kuruc troops. The original letters from Ferenc Rákóczi, Ádám Béri Balogh, and other historical personalities are of special value. The records of the 1848–49 revolution and fight for freedom are also of inestimable value. The documentary material, mostly of an operational character relates to the battles of the Upper Danube Army and the army fighting under Bem's leadership in Transsylvania, including handwritten letters by Artur Görgey and Lajos Kossuth.

Besides the above, this main group of fonds contains different thematic collections – leaflets, documentations of military engineering, records and studies about the construction of buildings for military purposes. There are collections of non-documental character as well here – expansion and safety microfilms, educational, documentary and feature films made mostly by the Military Filmstudio.

Our Archives – as a live archive – took over the records to be archived from the central and regional organs and corps of the Hungarian Democratic Army (formed in January 1945) and the Hungarian People's Army. Direct contact with the producers of the documents was kept by the Central File Registry of the Hungarian People's Army, and our Archives received the documents, which were arranged to a certain level, from them, usually 15 years after their production. Archival arrangement was only carried out on the archival units from the period between 1945 and1956. From 1945 to1949 the registrations are arranged according to fonds. From 1949 they are in yearly divisions, and within those in an arrangement, which reflects the current organisation of the army (but not the battle order). The material is separated according to fonds. The documents of the years after 1956 are lying in the order they were passed on by the Central File Office – lacking a uniform organisational pinciple. The register of fonds and divisions and the Abbreviated Index, which is an aid especially to the work of researchers, are completed. The creation of the main groups of fonds was carried out on the analogy of the archival body of the period before1945. The VII. main group of fonds is an exception, which includes collections without periodical limits.




VIII. main group of fonds: national military authorities (1945–1980)


The Ministry of Defence was organised in Debrecen, as a ministry of the Temporary National Government elected on 22nd December 1944. Its exceptionally simple registration – yearly presidential and general series – is indispensable for the researcher of the era. The record of the years after 1949 are already categorised according to departments, sections and subsections. The most important of all these is the documentary material of the Chiefs of Staff. The principal material of the ministry is supplemented with the materials of the peace preparing section, the liquidational committee for the National Vitéz Bench, and the Honvéd Personal Reporting (opinion) Institution. The headquarters of the three services are also worth mentioning.




IX. main group of fonds: regional military authorities, troops (1945–1980)


The organisation of the new Hungarian army was carried out during the final period of World War II's operations in Hungary, on the basis of an armistice agreement signed by the Temporary National Government on 20th January 1945. Its first purpose was to organise such divisions, which could still be put into action in the fight against the Germans. The Hungarian Government undertook to set up eight infantry divisions in battle order. By the April of 1945 only two of these were set up: the first and the sixth divisions, which from 13th April marched out to the Austrian operational area. As a result of their serious lack of armaments and supplies, and also the surrender of the Germans on 8th May, the divisions were not employed in the front line, they could only take part in clearing the rear areas of German troops in hiding. After 9th May the first and the sixth divisions moved back to Hungary: they were given the task of protecting thoroughfares, oil pipelines, and industrial plants to the west of the Danube.

The enlargement and development of the army's personnel and material resources (mainly with soviet military technical equipment and according to soviet ideas) was begun in 1948, but then already within the frame of the cold war. The forced speed of development resulted in the creation of the largest army that ever existed in Hungary (two hundred and fifty thousand people in 1953!). The equipment and supply of the troops was carried out completely on the basis of soviet norms and patterns. The policy of cadre-management was motivated by the purpose of the complete replacement of the old body of officers. As a result of the change of direction in economical and political policy, which can be linked to the name of Imre Nagy, the thinning of the army, its adjustment to the means of the country was started from 1953.

During the first weeks after the suppression of the 1956 revolution the soviet leaders only gave permission for the setting-up of police squads. The reorganisation of the disintegrated army was going to be a longer process. In the sphere of the development of the army at troop level – following a two-year transformational period – the general technical-training transformation in adjustment to the conditions of the newly beginning military revolution, the general strategical expectations of the Warsaw Agreement, and the further intensification of the cold war tension (Berlin and Caribbean crises, etc). The central theme was the modernisation of the organisation of the army, the transformation of the system of management and training: The goal to be achieved was a small, but effective army, which is adaptable to the doctrine of flexible reaction employed by NATO.

The Parliament accepted a new military law in 1976, which – among others – reduced the time of compulsory service.

The increasing international prestige of Hungary – and also within The Warsaw Agreement – is shown by the fact, that three Hungarian contingents, in three consecutive years, took part in the work of the international committee overseeing the armistice in Vietnam (ICCS).

All this historical data is contained in the records kept in the Archives: besides the district and recruiting centres, higher units and the corps also have records of significant source value.




X. main group of fonds: health service (1945–1980)


The health network of the people's army was basically built onto the the surviving elements of the pre-war sanitary sytem. Together with the organisation of the new health service they had to solve the health care of the corps being demobbed, the returning prisoners of war and the invalids as well. In the beginning the welfare of disabled servicemen and servicemen's relatives was also the task of the military health system. The earlier peace-time garrison hospitals were also reorganised (supplying for both personnel and material needs was a serious problem), among these the one in Budapest became significant, under the name of Budapest Central Military Hospital. New hospitals were also built and equipped (for example the ones in Miskolc, Győr, Kecskemét and Szolnok).

The system and organisational framework of organised military personnel recreation were basically formed by the end of 1948. The network of health resorts: sanatoriums, holiday-homes were often changing, and only fractions of their documentation survived.

In the beginning the management of the health system was the task of the Ministry of Defence's different departments; then it became the responsibility of the Military Supply Service Managing Office organised in the autumn of 1949. The system of management remained basically unchanged to the end of the people's army times. After 1956 they were trying to improve on the lack of cadres by the foundation of student's grants, propaganda-work, the training of young military medical students in the Soviet Union, and the modernisation of the training of reserve doctors. In the framework of the latter they set up the medical Extension Training Institute in 1957, which from 1958 was already subordinated to the Central Military Hospital. During the sixties several significant changes occured in the organisation, and several new medical sanitary battalions were formed.

All through the era, one of the most important tasks of the military medical service was to decide on the level of fitness for military service of young people coming to military age, and also that of other military persons. This task was carried out partly with the help of civilian doctors called in, and also with the establishment of the network of chief county recruiting specialist officers by 1970, and the supervising committees.




XI. main group of fonds: military courts and organs (1945–1991)


The organisational changes in military criminal jurisdiction are reflected in the categorisation of the main group.

Among the courts of first instance we can find the field courts of the newly formed divisions in 1945–46. From 1952 the courts of certain higher units were formed again, and from 1953 the so-called service courts were set up as well. The organisation of the courts of regionally competent jurisdiction underwent several reorganisations, and it is mentioned using several names: court of regional headquarters, honvéd court of justice, military court of justice, court-martial, military court – but always operated at the seat of the given military district. In the beginning there were seven such courts: with their seat in Budapest, Székesfehérvár, Szombathely, Pécs, Szeged, Debrecen and Miskolc. They operated as the courts of first instance for military criminal jurisdiction, their number diminished, and from 1957 until their dissolution in1991 military courts operated in Budapest, Kaposvár, Szeged, Debrecen and Győr.

In the beginning it was not an independent military organ, which operated as apellate court of final appeal, it was the Honvédcourt Apellate Council organised at the Curia. The setting up of the independent military high court prosecutor's office and Military High Law-court was ordered again by Article LXIII of 1948; this court operated as Military High Court from 1952, and from 1956 as Military College of the Supreme Court.

The fonds kept by the Archives mainly contain the records of the cases, but administrational and jural reference books relating to the official operation of the courts can also be found in them.




XII. main group of fonds: military educational institutions (1945–1980)


During the last months of World War II, among the staff of the new Hungarian Democratic army, those in commanding positions were mainly those officers who had previously deserted. The political changes in the the life of the country and the life of the army – from the „year of the turn” – urged the creation of a new body of officers. The organisation of the military academies was started to satisfy this need. The first years of these institutions were characterised by frequent reorganisations and changes. Only after the consolidation of the political situation was such a system of military academies formed, which was able to ensure the training of a new generation of officers and sub-officers. From this period there are a significant number of records from the Military Academy (Hadiakadémia), the Honvéd Quartermaster Officers' Academy, the Honvéd Kossuth Academy operating between 1947 and 1949, and among the secondary educational institutions, the Ferenc Rákóczi II Military Academy between 1953 and 1958. The training of officers is based on the schools of the different services, and several universities also had military departments. After 1956 instead of the structural divisions according to services, the training of officers was centralised within the framework of the United Officers' Academy. There was a separate institution for training sub-officers. The system of military education underwent a significant change with the creation of military colleges and decentralisation. At these colleges the candidate officers also acquired a primary school teacher's diploma or a diploma in civil engineering. From the beginning of the seventies, to promote the training of a new generation of officers and sub-officers, training bases for sub-officers were set up in the country, and they began to establish secondary military schools, where the pupils could also obtain the General Certificate of Education. The Miklós Zrínyi Military Academy has become an internationally recognised institution of university level, and it has also been performing the duties of training scientific researchers, having supplied a number of doctors and candidates to the army.




XIII. main group of fonds: institutions, stores and other bodies (1945–1999)


The supply of weapons and munition, and the materials neccesary for the performance of the tasks of training and special services was ensured by the network of stores and workshops, whereas the task of transport by road and train was carried out by separate headquarters. The army's system of the public educational, sport and scientific institutions also comprised a vast network, which partook especially in the spending of the free-time of the personnel, and the performance of military related scientific background work. In this fond the records of the Institute of Military Engineering (Haditechnikai Intézet), the Mapping Institute and of course our own documentation is worth mentioning. Besides the above there is documentary material from diverse stores – catering, weaponry, etc.

Series of Publications of the War History Archives



In the past few decades, in the course of processing the records in our keeping a huge amount of valuble knowledge has accumulated, which has not been made public. The best way of „opening” is to make the results of our work known to those interested in the written records of Hungary's military past. As a revival of the publishing activity started in 1924 and ceased in 1945 – mainly with sponsorship won from different competitions – we started the War Historical Publications series. The first volume in our series of publications appeared in December 1997, entitled „Ad acta,” which introduced our history and collections. The annotated register of fonds and divisions to the records kept by the Archives appeared in 1998, which was followed by a second, enlarged edition in 2002. We mainly publish records from different historical periods and of historical events of war, in the form of source-books. Information on the collections of records in our keeping is supplied by archival reference books

The main editor and publisher of the series is Dr Jolán Szijj, chief counsellor, the director of the Archives. The volumes were published under the auspices of the Petit Real Publishing House and the Paktum Printing Company.




Archival reference books


Register of fonds and divisions. Records in the keeping of the War History Archives. Editor: Dr Jolán Szijj. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 1998, p. 256)

Register of fonds and divisions. Records in the keeping of the War History Archives. Editor Dr Jolán Szijj. Second, enlarged edition. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2002, p. 277)

The repertorium of the military judicial records in the War History Archives, 1801–1991. Editor: Gyöngyi Farkas. Published by the War History Archives (Paktum Printing Company, Budapest, 2003, p. 99)

Archival reference book to the records of the Kuruc era, the insurrection of the nobles and the Hungarian Royal Noble Bodyguards. Edited by Gyöngyi Farkas. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2000, p. 231)

Maria Theresa's general – archival reference book to András Hadik's records kept in the archives. Editor: Gyöngyi Farkas. Published by War History Archives (Petit Real, Budapest, 2002, p. 478)

Descriptive and depository register of the records of the 1848–49 Revolution and War of Independence, the Age of Absolutism, the 1848–49 honvéd asylum, and 1848–49 honvéd associations. Compiled by Dr. Jakab Bőhm, retired chief archivist. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest 1998, p. 68)

The armed forces of the Austro–Hungarian Monarchy I. The higher headquarters of the Austro–Hungarian armed forces during World War I. Archival reference book to the military records kept in the War History Archives. Edited, introduced and annotated by Dr. Jolán Szijj. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2001, p.160)




Publication of sources


The picture book of the War History Archives. Selection from the military records of five centuries. Edited by Dr Jolán Szijj. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2000, p. 168)

Into his own hands, in the place where... The military records of the 1848–49 Revolution and War of Independence in the keeping of the War History Archives. Edited by Gyöngyi Farkas, the records selected and translated by retired chief archivist, Dr. Jakab Bőhm, the introductory study written by lieutenant-colonel Tamás Csikány. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest, 1998, p. 271)

Hermann Pokorny: My memories. Edited by: Antal Józsa. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2000, p. 168)

The IHNETOV's workbook. From the records of Colonel General vitéz Lajos Béldy, in the keeping of the War History Archives, 1941–1943. Edited, and the studies written by: Dr. Róbert Blasszauer. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2002, p. 380)

Colonel General vitéz Jenő Major: Fractures of memories. Edited by Dr. József Kun. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2000, p. 137)

Fortress by the Danube – the military records of the fight for Budapest in 1944–45 in the War History Archives. Edited and the introductory study written by Norbert Számvéber. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, p. 187)

Written by prisoners of war... The life of prisoners of war in World War II. Edited by Dr. Tibor Papp. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 1999, p. 123)

The Hungarian army of the peace-camp – From the military records of the Hungarian Democratic Army and the Hungarian People's Army 1945–57. Edited by Róbert Ehrenberger. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2001, p. 282)




Adaptations of records on different subjects


Ferenc Lenkefi: Cock in the cage. French prisoners of war in Hungary at the time of the first coalition-war, 1793–1797. Published by the War History Archives (Petit Real, Budapest, 2000, p. 287)

László Bencze: Solferino. Published by the War History Archives. (Paktum Printing Company, Budapest, 2001, p. 240)

László Bencze: Rulers, aristocrats, soldiers. Published by the War History Archives. (Paktum Printing Company, Budapest, 2001, p. 216)

Armis et litteris. From the history of the Miklós Zrínyi Hungarian royal infantry cadet school, 1898–1944. Written and compiled by Dr. Attila Gál. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest, 2001, p.147)

Gyula Vargyai: The Biatorbágy murderous outrage. Murderous outrage following the murderous outrage. Published by the War History Archives. (Paktum Printing Company, 2002, p. 149)

Norbert Számvéber: Heavy Tanks – The fights of the German 503rd Heavy Tank Detachment in Hungary. Published by the War History Archives (Paktum Printing Company, Budapest, 2000, p. 190)

Zoltán András Kovács – Norbert Számvéber: The Waffen-SS in Hungary. Published by the War History Archives. (Paktum Printing Company, Budapest 2001, p. 540)

Norbert Számvéber: Tanks East of the Tisza. The Tank Battle on the Great Hungarian Plain in October 1944. Published by the War History Archives. (Paktum Printing Company, Budapest, 2001, p. 396)

Norbert Számvéber: Konrad 3 – Tank Battle for Budapest 1945. Published by the War History Archives. (Paktum Printing Company, Budapest, 2001, p. 528)

Ildikó Sólyom: Broken – torn – melted into thin air... Volumes I–II. Published by the War History Archives. (Paktum Printing Company, Budapest, 2003, p. 1643)




Annuals


The publications, besides giving information on activity of the War History Archives in the given year, also contains a number of interesting articles, studies and sources on diverse war historical subjects.

Ad acta – The history and the collections of the War History Archives, the Maproom of War History and the Central File Department. Edited by Dr Jolán Szijj. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest, 1997, p. 63)

Ad acta – The annual of the War History Archives 1998. Edited by Dr. Ferenc Lenkefi. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest, 1999, p. 71)

Ad acta – The annual of the War History Archives 1999. Edited by Dr. Ferenc Lenkefi. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest, 2000, p. 167)

Ad acta – The annual of the War History Archives 2000. Edited by Dr. Ferenc Lenkefi. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest, 2001, p. 122)

Ad acta – The annual of the War History Archives 2001. Edited by Dr. Ferenc Lenkefi. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest, 2002, p. 128)

Ad acta – The annual of the War History Archives 2002. Edited by Dr. Ferenc Lenkefi. Published by the War History Archives. (Petit Real, Budapest, 2003, p. 147)

I. „Between the realms of two great emperors”





1 Kőszeg, 11th December 1529

Report of Miklós Jurisics to Ferdinand I. Informs him of the situation beyond the Danube. The liberation of Kőszeg became urgent. Szapolyai's followers treat tyrannically the people of His Majesty. They are compulsed to supply their troops with provisions.

HL Török kori gy. 1529/2.



2 Eger, 26th October 1548

Report of István Dobó, castellan of Eger, to Ferdinand I. The Turks do not keep the armistice, they trespass on Hungarian property. He does not dare to do anything, does not dare to collect even the usual income, so as not to give them a reason to complain.

HL Török kori gy. 1548/15.



3 Szolnok, 8th November 1551

Captain (Bertalan) Horwatinowyth's letter to Erasmus Teuffel and Ferenc Thurzó. The town of Lippa was repossessed from the Turks, they retreated into the castle, which is still under siege. (The letter is the oldest record of Hungarian language in the Archives.)

HL Török kori gy. 1551/6.



4 Vienna, 3rd September 1552

Letter of Ferdinand I to János Balassa. Informs him that as ransom for Zsigmond Forgách's son who is in captivity, he delivers the Turk called Sabác, kept in the Castle of Csábrág.

HL Török kori gy. 1552/22.



5 Győr, 18th March 1556

The begging letter of Péter Heránt and János Szántó second-lieutenants of Pápa to Ádám Gall, captain of Győr. (Supplement to Ádám Gall's letter to Ferdinand I.)

HL Török kori gy. 1556/5.



6 Kassa, 7th May 1588

Anna Losonczy's letter to the soldiers of Eger. As she can not go, she sends two representatives of hers to negotiate the payment of the soldiers' backpay.

HL Török kori gy. 1588/17.



7 14th September 1603

György Basta's letter to the county of Inner-Szolnok. The listing of the number of gates should be forwarded to Gyulafehérvár.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/3.



8 Gyulafehérvár, 4th May 1616

Letter of Gábor Bethlen to the inhabitants of the town of Lippa.

He orders everyone to move out from Lippa, so as to prevent Turkish violence.

HL Török kori gy. 1616/8.



9 Munkács, 19th May 1651

Zsuzsanna Lórántffy's letter to János Dániel. Invites him to her son's wedding ceremony, which is to be held on 26th July in their house in Patak.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/12.



10 Nagysink, 19th February 1662

Letters patent of Mihály Apafi's. He requests one of the Transylvanian castles, previously handed over to Emperor Leopold by his predecessor, to surrender.

HL Török kori gy. 1662/3



11 Spiech, 3rd February 1664

Drawings by Lukas Georg Spiega military engineer on the castle of Tokaj. Plan and sketch for the fortification of the Castle of Tokaj.

HL Török kori gy. 1664/2.



12 1691

Diary of the 1691 military expedition of the emperor's army conducted by Lajos Bádeni. Outlines of the army's battle order.

HL Török kori gy. 1691/3.



13 28th September 1698

The battle order of the emperor's armed forces.

HL Török kori gy. 1698/1.

II. „I began the work of the liberation of my home-country,
startled by the sufferings of myself and those of the miserable people”





14 Taksony, 25th April 1704

Handwritten letter by Ferenc Rákóczi to Miklós Bercsényi. Lets him know that he had heard news of 600 Serbians marching up against Komárom. (At the end of the letter two lines in cipher.)

HL Kuruc kori gy. E.1704/7.



15 Sotony, 21st March 1705

Letter by Ádám Béri Balogh to Sándor Károlyi. He asks him to make the order to the haiduks for their further engagement.

HL Kuruc kori gy. E. 1705/19.



16 Eger, 1st May 1705

Instruction on the defence of the castle to Ferenc Dessőffy, the captain of Eperjes.

HL Kuruc kori gy. E. 1705/9.



17 Nagy Eke-mező, 11th May 1705

Letters patent of Mihály Teleki's to the office-holders of Háromszék to procure the neccesary equipment to produce gun-powder.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/36.



18 Terebes, 3rd September 1707

Transylvanian Edict and Regulation of Ferenc Rákóczi II.

HL Kuruc kori gy. E. 1707/1.

III. In the shadow of the imperial eagle





19 10th December 1722

The description of the Castle of Belgrád with colour illustrations.

HL Török kori gy. 1722/1.



20 Vienna, 19th October 1743

The Aulic War Council shows the field-infantry unit's badge and colours design.

HL General Commando 1743-2-14



21 Vienna, 6th March 1747

Letters of appointment, authenticated with Maria Theresa's genuine signature, on the promotion of András Hadik to general.

HL General Commando 1750-1-100



22 Vienna, 28th March 1750

Letters patent, authenticated with Maria Theresa's genuine signature, about provision for the invalids.

HL General Commando 1750-1-100



23 Vienna, 15th June 1762

The Aulic War Council transmits Maria Theresa's order to Fieldmarshal Count Leopold Pálffy, the director of the main headquarters in Buda, about the 5, 10, 25, 50 and 100 Forint banknotes valid from 2nd July 1762, with their annexed images.

HL General Commando 1762-1-151



24 Buda, 21st May 1783

The General Commando presents to the Aulic War Council the plan of the camp in Pest, also showing the 1783 cavalry and infantry battle order.

HL General Commando 1783-8-32



25 Pozsony, 30th September 1783

The field quartermaster general's department in Pozsony sends the plans of the one-time Jesuit school builing expropriated for the purposes of an infantry garrison to the General Commando.

HL General Commando 1784-11-60



26 Buda, 4th August 1788

The General Commando sends to its subordinates the warrant for the apprehension of three vagabond girls accused of arson, and testimony produced by one of them, taken in Hungarian in Nagyvárad.

HL General Commando 1788-20-19



27 18th December 1788

Military warrant of apprehension.

HL Personalia, Dániel család iratai 15/13.



28 Vienna, 1789

The image, description and order of awarding the Silver Medal of Courage.

HL General Commando 1789-38-21



29 Vienna, 6th April 1809

Archduke Charles's request – general order – for the defence of the country.

HL Nemesi felkelés iratai 1809-4-2.



30 Schönbrunn, 15th May 1809

Napoleon's appeal to the Hungarian nation.

HL Nemesi felkelés iratai 1809-5-70.



31 8th September 1825

The battle order of the Austrian toops fighting against the French in Italy.

HL Personalia, Hrabovsky tábornok iratai 65.



32 Vienna, 1st August 1834

The Aulic War Council is sending the Generals Commando the drawings of the three class of the Cross of the Parmesan Order of St George.

HL General Commando 1834-Q10-451



33 Vienna, 17th October 1834

The Aulic War Council is showing a sample of the flag of the Wallachian Dukedom permitted by the Porta.

HL General Commando 1834-Q10-496



34 28th November 1836

The recommendation of the county of Bereg for the admittance of Artúr Görgei to the Bodyguards.

HL M. kir. nemesi testőrség 1836-29-42.



35 Nagyszeben, October, 1849

The court-martial of Nagyszeben presents the warrant for the apprehension, with description, of József Dobokai to the General Commando.

HL General Commando 1849-T3-527

IV. What the Hungarian nation is asking for – let there be peace,
freedom and agreement”





36 Győr, 24th December 1848

Public summons by László Csányi chief government commissioner to the women of Hungary to collect bandaging materials.

HL 1848/49: 52/220.



37 Kolozsvár, 25th December 1848

The open order of József Bem, the chief commander of the Transylvanian army. Móric Pongrácz lieutenant should come to the headquarters as soon as possible. He guarantees his free movement.

HL 1848/49: 6/456.



38 Debrecen, 8th January 1849

Lajos Kossuth's letter to Artúr Görgei. Informs him, that the government arrived at Debrecen. He requests him to give all information to the government.

HL 1848/49: 8/414.



39 Debrecen, 3rd February 1849

Lázár Mészáros, Minister of War, appoints colonel János Damjanich general.

HL K. k. ausserord. Kriegsgericht zu Arad 113/24-2/b.



40 Kolozsvár, 28th April 1849

The 104th issue of the the HONVÉD, the official paper of the Transylvanian main headquarters (General Bem) issued since 28th December 1848. The first paper of the Hungarian military press.

HL 1848/49: 55. d.



41 Pest, 30th June 1849

„The Governor of the country to Mr Görgey, Minister of War” – Kossuth's handwritten letter to Görgei.

HL 1848/49: 35/404.

V. Indivisibiliter ac inseparabiliter





42 1867

The Royal Book of the highest decisions.

HL Legfelsőbb előterjesztések 1. d.



43 Buda, 25th August 1869

Franz Joseph's letter to archduke Joseph, the chief commander of the Hungarian Royal Honvéd Army about the inspection he held at the main honvéd training divisions. (With coat of arms embossed on the writing paper and his signature.)

HL HFP 113/eln.-1869.



44 Buda, 26th June 1870

Honvéd officer's appointment with Gyula Andrássy's signature.

HL Kat. ig. gy. 542. sz



45 Szeged, 25th October 1872

Officer's order.

HL M. kir. II. honv. ker. pság 12. d.



46 Budapest, 1st April 1894

Lajos Kossuth's funeral in Budapest. (Free issue of the political, social and economic newsaper called Hazánk.)

HL Personalia (rep.)



47 Sopron, 13th September 1895

Report by the 18th Sopron infantry regiment on the organisation of the regimental band.

HL HFP 1788/eln.-1895.



48 Budapest, 20th February and 2nd April 1909

Letter by the „Flowery Budapest” committee to the chief headquarters of the Hungarian royal Honvédség.

HL HFP 943 / eln 1909.



49 Budapest, 9th June 1912

The Minister of Defence's circular letter: The officers of the Hungarian royal Honvédség and the gendarmerie are allowed to take part in the Stockholm Olympic Games.

HL HFP 1747/eln.-1912.



50 Budapest, June 1912

The battle order of the Hungarian Royal 20th honvéd infantry division.

HL HFP 3114/eln.-1912.



51 Budapest, 29th June 1914

Circular letter issued by the honvéd main headquarters about the assassination in Sarajevo.

HL HFP 3114/eln. 1914.



52 1914–1918

Military identification disks („dog-tag”).

HL Kat. ig. gy. 714. sz



53 Przemysl, October–December 1914

In the fortress surrounded by the enemy from 15th September 1914, with the permission of the imperial and royal headquarters of the castle, a newspaper called „Tábori Újság” was published. Since 14 Oktober 1914 until the surrender of the castle on 22nd March 1915 141 issues were published.

HL I. vh. M. kir. 23. honv. gy.ho. 4. d.



54 Budapest, Bártfa, 18th March 1916

Telegraphic greetings for archduke Joseph's name-day.

HL I. vh. HGK Erz. Joseph 21. d.



55 Temesvár, 24th May 1916

Letter to the widow of a comrade killed in action.

HL Kat. ig. gy. 652. sz.



56 Budapest, 30th December

Postcard published on the occasion of the crowning with the signature of the ruling couple.

HL Kat. ig. gy. 623. sz.



57 Budapest, 30th December 1916

Festal 365th dispatch of the Hungarian royal 30th honvéd reserve battalion, in honour of the crowning, with the photograph of the ruling couple.

HL I. vh. M. kir. 30. honv. pótzlj. 3881. d.



58 1914–1918

Diverse postcards from the fields, one made of birch-tree bark.

HL Kat. ig. gy. 86., 518. sz.



59 Krasznojarszk, March – April 1917

Memorial card made in the prisoner of war camp in Krasznojarszk, with a poem by Géza Gyóni, in his own handwriting.

HL I. vh. M. kir. 23. honv. gy.ho. 4. d.



60 October–November 1918

Pass for leave.

HL Kat. ig. gy. 338. sz.

VI. Quo vadis?





61 Budapest, December 1918

The military oath of the Hungarian Republic.

HL HFP 4248/eln.-1918.



62 31st July 1918 – 19th January 1920

Orderly book. In it: the order concerning the organisation of the Hungarian Royal War History Archives.

HL irattára 81. d.



63 Budapest, 22nd February 1919

The Hungarian Ministry of War's Order No. 2669/eln.- 1919, about the organisation of the voluntary army. The army's order of battle.

HL Pdf. 7/14-106.



64 Gödöllő, 30th May 1919

The Hungarian Red Army's record no 530/51. hdm.: the order of battle of the Red Army.

HL MTK 67/15.



65 Budapest, 1st November 1920

The conference on the organisation of army chaplainships.

HL HM 23997/eln.1.-1921.a. sz. (85265/eln.1.-1920. ikt. sz.)



66 Budapest, January–February 1921

Handing over and exchange of flags at the infantry regiments.

HL HM 140/eln. 1.-1921. ikt. sz. (2057.a. sz.)



67 1940s

SAS summons.

HL Kat. ig. gy. 54. sz.



68 August 1940

Certificate of merit given by the commander of the army corps.

HL M. kir. VIII. hadtest 250/sgt. (21. sz. tiszti parancs)



69 25th November 1944

„Badges of accomplishment”.

HL HM 59500/eln. HM. kik.-1944. sz. (Hungarian Royal 1st Cavalry Division ensuring fighting-discipline staff's order book)



70 20th February 1945

The active deployment book of the 101 fighter wing.

HL M. kir. 101. vadászrepülő ezred



71 Debrecen, 10th January 1945

The first file of the reorganised Hungarian Ministry of Defence: Request to the representative of the SZEB, Colonel General Szuszajkov.

HL Dem. hds. HM 20001/eln.-1945.



72 Debrecen, 11th February 1945

The first order to the 6th division of the newly set up army: Summons to fight against the German fascist system.

HL Dem. hds. 6. ho. iratai 1. d.



73 26th March 1945

the No 1 order of the 1st Division headquarters.

HL Dem. hds. 1. ho. 1. d.



74 Budapest, 17th July 1945

The rebuilding of the War History Museum and the War History Archives.

HL Dem. hds. HM 18065/ált.-1945. sz.







KÉPEK JEGYZÉKE






I.
„Nagy két császár birodalmi között”




1
Kőszeg, 1529. december 11.


Jurisics Miklós jelentése I. Ferdinándnak a dunántúli helyzetről. Kőszeg felmentése sürgőssé vált. Szapolyai hívei zsarnoki módon bánnak Őfelsége alattvalóival. Kényszerítik őket, hogy élelemmel lássák el csapataikat.

HL Török kori gy. 1529/2.

Durchlauchtigister Khung. Gnedigster Herr. Ewr Ku. Mt. tregt on Zweifl gut wissen wie unnd in was Gestalt mich Ewr Mt. zu Krembs auff Vienn abgefertigt hat. Nemblich wo Graff Niclas von Salbm oder Herr Wilhalm von Rogendorff Je ainer den Zug auff Ofen nit an nemen wolt. Alsdann soll Ich von Ewr Maiestat wegen darczu praucht werden. Nun hat Ewr kungklich Maiestat Herr Ferdinan von Petschach beuelch unnd Instruction deshalben auff den Grawn unnd Herren von Rogendorff geben mit Inen zu hanndeln. Durch welhe Hanndlung Graff Niclas von Salbm Ewrer ku. M. zu unndterthanigen gefallen den Zug angenomen und bewilligt. Dergleichen der von Ragendorff zu mermal sich erpetten hat auch in seinem Ampt gern mit zu ziehen. Nun hab Ich verner khainen Beschaid deshalben von Ewr Maiestat gehabt, aber nichts weniger damit Ich nit so lang vergeblich zu Wienn lag, hab Ich deshalben mit etwas solicitirt bey den Herren Kriegs Comissaren, damit man mir ain klaine an Zal volkch unnd geschutz zuordnen sol. Damit wolte Ich mich undtersteen Stainamanger zu erobern, hab aber sollichs nit komen erlangen. Dieweil ich aber vernomen hab, das die von Gunss umb hilff unnd Rettung wast anrueffen. Nachdem Sy von den Waydischen taglich hoch angefochten, deshalben hab Ich mich alher verfüegt, unnd besorg wo ich hieher nit ankhumen. Wer wais nit wie es umb diesen Flecken stuend. Nun haben mir die Herren Kriegs Commissari Herren Haubl von Wartenburgckh mit seinen Sechtzig pherden nacher geschickt. Ich hab mich auch darauff bey etlichen Herren unnd Freunte umb ainen gesellen Ryt auff mein restung bewarnet, unnd ein also ettwa in die dreuhundert starckh zu Ross unnd zufussen auf Stainamanger zogen. Daselbs gegen den Freynden gehanndlt, sovil als muglich gewest, unnd hab merhmal mein hanndlung von stundan den Kriegs Commissarien bey meinem aigen poten zugeschriben. Welcher pot in bisher stund widerumb zu mir ankhomen ist. Er ist Newn tag aussgewest, meine brieff widerpracht, unnd zaigt an die Herren Commissarj habens nit anemen wollen, sonnder haben Im muntlichen beschaid geben, Er solls Ewer Maiestat zufueren. Deshalben schickh Ichs Ewr khuniglichen Maiestat, Unnd piet darauff in aller undterthanigkait umb ain gnedigen beschaid, was Ich mich verner halten sol. So Euer ku. Mt. diezmal gegen Stainamanger nichts fürnemen wurd so khumbts Ewr ku. M: Grayniczen Nemblich Osterreich unnd Steyr zu grossen schaden an disert ort, dann die Waydischen haben erst nach des durcken abzug mit Eyramischer weys (darum ich vil Ewr ku. M. zuschreiben hat). Ewr ku. M. unndterthanen und den armen adl so hie umb Ewr ku. M. parthey vie zu mereren mal schwerlichen uber zogen, Auch etlich Zolleut so vor Inen gewichen vie unnd Ir weys, unnd khind anhaim gelassen, dieselben Ire weis unnd kynnd haben Sy markant ausszogen, unnd von Iren heusern werkh gezagt. Sollicher Tyrannischer handlung treiben Sy viel das das arm volckh gancz in verweyflung ist. Wo Ewr ku. M. Stainamanger hat, so mag In sollichs alles gewendt werden. Es möcht auch dem Wayda die profannt dadurch abgesterkt weren. Dami Erdeudi Pater schickt Im auff ain Newes treffendlich profannt zu. Er zwingt auch ewr ku. M. unndterthan unnd annder das Sy muessen sollich profant dargeben unnd zu füeren. Ich hab Im jeczt unnd vor ainen tail hindterstellig gemacht. Hie ein Bathyany und Thorsy mein Nachparn, die mit den Ringen pherden vil guts möchte aussrichten. Aber Sy thunnd nymant nichts, so thut man In auch nichts. Sollichs alles hab Ich Ewrer ku. M. notturft noch nit wollen verhalten, welcher Ich mich in aller unndterthanigkait thu berwechen. Datumb Gunss den 11. tag decembris Anno dnj md vigesimo nono.

Ewr ku. M. unndterthaniger Diener Niclas Jurschiczsch

Legfelségesebb királyi kegyelmes Uram! Felséged kétségkivül igen jól tudja, hogyan, s milyen formán indultam útnak Kremsből Bécs felé. Ugyanis Niclas von Salbm gróf és Wilhelm von Rogendorff úr egyike sem akarta vállalni a Budára vonulást. Így azután Felséged számára én voltam az egyetlen e célra használható ember. Felséged tehát értesítette Petschach urat és utasítást adott Rogendorff úrnak az együttműködésre. Amiért aztán Niclas von Salbm gróf Felséged kedvéért alázatosan elfogadta, és hozzájárult a hadművelethez. Ő maga von Rogendorff urat is többször magához kérette, hogy hivatalból menjen vele. Nos, mivel erről Felséged által némi híradással bírtam, de azon túl is, hogy ne időzzek hiábavalóan Bécs körül, azért szorgalmaztam a hadbiztos uraknál, hogy valamennyi katonát és fegyvert adjanak nekem. Célom az volt, hogy meghódítsam Szombathelyt, de az erősítés nem jött. Ugyanekkor megtudtam, hogy Kőszeg környékéről segítséget és megmentésüket várják, mivel a vajda seregei szinte naponta szorongatják őket, így azután odasiettem, s aggódtam, hogy nem érek oda. Ki ne tudná, mi a helyzet eme országrésszel. Nos, a hadbiztos urak utánam küldték Haybl von Wartenburg urat 60 lovasával együtt. Erre aztán számos nemes úrnál s barátnál lovasokat szereztem, és mintegy 300 lóval és gyalogossal együtt Szombathely felé vonultam. Itt olyan sokat ártottam az ellenségnek, amennyit csak tudtam, és cselekedeteimről azonnal tájkoztattam saját követem által a hadbiztosokat. Amely követ ezen óráig vissza is érkezett hozzám. Kilenc napig volt oda, visszahozta a levelemet, és azt mondta, a hadbiztos urak nem akarták tőle átvenni, hanem szóban közölték vele, vigye el Felségedhez. Ezért küldtem el őt Felségedhez, és a legalázatosabban kérem kegyes utasításait arra nézve, mit tegyek a továbbiakban. Ha Felséged jelenleg nem óhajt Szombathelyért semmit sem tenni, úgy Krajna, vagyis Ausztria és Stájerország a legnagyobb veszélybe kerül. Ehelyen a vajda seregei a törökök visszavonulása után zsarnoki módon (mint ahogyan sokszor megírtam már Felségednek) Felséged alattvalóit és a szegény nemességet, akik Felséged pártján állnak, többször is megtámadták. Az adószedők is terhelik őket, elveszik állataikat, és csak az öregeket és a gyerekeket hagyják meg nekik, de ama öregeket és gyerekeket is kifosztják és kiűzik házaikból és kenyerükből. Ilyenféle zsarnoki cselekmény olyan gyakran fordul elő, hogy a szegény nép már teljesen el van keseredve. Ha Felséged elfoglalja Szombathelyt, mindezt visszájára lehetne fordítani, ezáltal a vajda élelmiszer-utánpótlását is el lehetne vágni. Dami Erdeudi atya újabban szintén küld neki élelmet, sőt Felséged alattvalóit is kényszeríti rá, hogy ilyenféle élelmet adjanak és szállítsanak. Most egy kis időre ezt megakadályoztam. Itt az egyik Batthyány és Thorsy, a szomszédaim, harci ménjeikkel sok jót tudnának cselekedni, de senkinek sem ártanak, így nekik sem árt senki. Ilyesmit nem tennék Felséged bajának nagyobbítására. Maradok legalázatosabb szolgája. Kelt Kőszegen, az Úr 1529. évében, december 11-én.

Felséged alázatos szolgája

Jurisics Miklós



2
Eger, 1548. október 26.


Dobó István egri várkapitány jelentése I. Ferdinándnak. A törökök nem tartják be a fegyverszünetet, birtokokat háborítanak. Ő pedig nem mer semmit sem tenni, a szokásos jövedelmet sem meri behajtani, nehogy a törökök panaszkodjanak rá.

HL Török kori gy. 1548/15.

Serenissime Princeps ac Domine Domine mihi semper clemen(tissi)me servitia mea perpetua semperque fidelia. Scripseram M(aiestatis) v(est)rae prioribus meis l(itte)ris, quas contra quaerimoniam Turcar(um) ad M(aiesta)tem v(est)ram misi, qualiter Turci non aliud agunt revera nisi ut ipsor(um) maliciam in nos conventere possint, Nunc enim de novo hesterna die ante solis ortum possessionem una(m) Dominor(um) Francisci Bebeck ac Gabrielis de Peren Barla vocatam in isto Comitatu Hevesien(sis) ab ista Arce v(est)rae M(aiesta)tis Agrien(sis) duo milliaria distantem Turci de Hathwan devastaverunt, miserosque colonos una cum pueris quos potuerunt apprehendere in captivitatem ac servitutem miseram abduxerunt.

Alterum etiam illor(um) captivor(um), quos ex decimatione ipsa abduxerunt Jobagionem scilicet v(est)rae M(aiesta)tis de Gÿengÿespÿspekÿ in Hathwan crudeliter trucidaverunt, Jam intelliget M(aies)tas v(est)ra Turcam non curare inducias, Ego autem nec solitos proventus audeo ex inferioribus partibus exigere ne Turci conqueri possint. Deus v(est)ram M(aiesta)tem conservet foelitissime. Ex arce eiusdem Agrien(sis) in pro festo beati Demetrÿ Anno 1548.

Stephanus Dobo de Ruzka

Felséges Fejedelem, nekem mindig kegyelmes Uram! Állandó és örökké hű szolgálatomat (ajánlom).

Az előző leveleimben, amelyeket a törökök panaszai ellen Felségednek küldtem, megírtam, hogy a törökök valóban nem tesznek egyebet, minthogy gonoszságukat ellenünk fordítják. Most is tegnap naplemente előtt Bebek Ferenc és Perényi Gábor urak Barla nevezetű birtokát itt, Heves megyében, felséged ezen egri várától 2 mérföld távolságra a hatvani törökök elpusztították, és a szerencsétlen lakosokat gyerekeikkel együtt, amennyit csak elfogni tudtak, rabságba és siralmas szolgaságba hurcoltak. Egy másikat azok közül az elfogottak közül, akiket a dézsma fejében hurcoltak el, tudniillik felséged egy gyöngyöspüspöki jobbágyát, Hatvanban kegyetlenül meggyilkolták. Megértheti felséged, hogy a török nem tartja be a fegyverszünetet, én pedig a szokásos jövedelmeket sem merem behajtani az alsóbb részekről, nehogy a törökök panaszkodhassanak.

Isten tartsa meg felségedet jó szerencsében!

Eger várából, 1548. Szent Demeter ünnepén.

Ruszkai Dobó István



3
Szolnok, 1551. november 8.


Horwatinowyth (Bertalan) kapitány levele Teuffel Erasmusnak és Thurzó Ferencnek. Lippa városát a töröktől visszafoglalták, a törökök a várba vonultak vissza, amelyet tovább ostromolnak.

(A levél a Hadtörténelmi Levéltár legrégibb magyar nyelvű irata.)

HL Török kori gy. 1551/6.

Ewrek szolgálatomat... Ezt irhatom thÿ N(agyságdnak)... Jwte megh... nappon mult wechernye egÿ emberem kÿ személje szerént oth wolth Lÿppán es mÿnd kengyeltartó wramat es mÿnd Batista Jánost szemével láttha

Ezt pedÿgh bÿzonyal beszéllé hogÿ Lÿppát az wárost ez el mwlth Cheterteken délben wették megh.

Azt mongÿ hogÿ három felewl lewtethék az therekek kÿ az wárban és kÿ az kalastoromba szorwlt bennek.

Azth mongÿa hogÿ wlwman Beegh és Mÿhal Bég ÿth wolthak wadnakÿs benne

Azt mongÿa hogÿ, mÿnth kéth ezer therek wolt wolna, walamenÿe maradoth immár bennek

Hÿszem Istent hogÿ edelÿgh az wáratÿs megh wették.

Beghlerbéget megÿs oth azon helen mongÿa Arathanál hogÿ wagÿon

The N(agyságodat) kérem hogÿ thÿ N(agyságod) irÿa megh mÿkor ez lewélel oda jwtotak thowábá, megÿs wadnak oda emberÿm kÿket wárok mÿhelen jwthnek azonhelen thÿ N(agyságdnak) megh irom

Isthen thartha thÿ N(agyságodat) mÿnden jowwal

Szolnokból Szenth Márton nap elewt waló wasárnap

Szolga Horwatinowÿth

Eztÿs beszéllé hogÿ mÿkor immár az wárosth megh weték wolth, Jwtot oda themeswártul Magÿster Kam pa (?) egy néhánÿ magáwal

Örök szolgálatomat (ajánlom). Ezt irhatom te nagyságodnak ... Jött meg ... napon, múlt vecsernye(kor) (este) egy emberem, ki személye szerint ott volt Lippán, és mind kengyeltartó uramat, és mind Batista Jánost szemével látta.

Ezt pedig bizonnyal beszéllé, hogy Lippát az várost ez elmúlt csütörtökök délben vették meg.

Azt mondja, hogy három felől lőtték az törökök(et), ki(k) az várban és ki(k) az kolostorban szorult(ak) benn.

Azt mondja, hogy Uluman bég és Mihály bég itt voltak, vannak is.

Azt mondja, hogy mintegy két ezer török volt, valamennyi maradott immár benne.

Hiszem Istent, hogy eddig az várat is meg vették.

Beglerbéget is ott azon a helyen mondja Arathanál(?), hogy vagyon.

Te nagyságodat kérem, hogy te nagyságod írja meg mikor ez levéllel oda jutottak, továbbá, még vannak oda ember(e)im, kiket várok, mihelyt jöttek, azonhelyen te nagyságodnak megírom.

Isten tartsa te nagyságodat minden jóval.

Szolnokból szent Márton nap előtt volt vasárnap

Szolgá(ja) Horwatinowith

Ezt is beszéllé, hogy mikor immár az várost megvették volt, jutott oda Temesvártól magister Kampa (?) egy néhány magával.



4
Bécs, 1552. szeptember 3.


I. Ferdinánd levele Balassa Jánosnak. Értesíti, hogy Forgách hadifogságban lévő fia kiváltására a Csábrág várban fogva tartott Sabác nevű törököt adja ki.

HL Török kori gy. 1552/22.

Ferdinandus divina favente clementia Romanorum Hungariae, Bohemiae Rex

Magnifice, Egregie fidelis nobis dilecte. Nos ad supplicationem humillima(m) Egregÿ fidelis nobis dilecti Sigismundi Forgatz de Gymes nec non propter praeclara sui filÿ Sigismundi iam apud hostes capti, perpetrata facinora contra eosde(m) strenus et fortiter pugnando, suamque singularem rei militaris experientiam et animo sitatem benigne consensimus sibi pro redemptione dicti filÿ sui dare Turcam Schabatz in castro n(ost)ro Schabrack existente, quapropter tibi clementer mandamus et comutimus, quatenus dicto Sigismundo Forgatz ad suam petitionem praenominatum Turcam Schabatz ad manus suas consignati at dati faciat, In quo n(ost)ram cleme(n)tem et seriosam factura(m) et voluntatem. Datum in civitate n(ost)ra Vienna die tertia Mensis septembris, Anno Domini M. D. L.ÿ. Regnorum n(ost)ror(um) Romani xxÿ, Alior(um) nostro XXVI

Ferdinandus

Ad mandat(um) D(omi)ni Regis propium Ludovicus Beer

Magnifice fideli nobis dilecto Joanni Balassa de Gyarmath nostro dap iferrori

Ferdinánd isten kegyelméből Németország, Magyarország, Csehország királya.

Nemes és nemzetes, nekünk kedves híveinknek. Kedvelt hívünk nemes gyimesi Forgách Zsigmond legalázatosabb kérelmét, nemkevésbé kiváló fia Zsigmond, aki az ellene elkövetett gaztettnél jól és bátran harcolva fogságba esett, és aki kiváló tapasztalattal rendelkezik a haditudományokban, jóindulatúan támogatva elhatároztuk, hogy a kiváltásáért Csábrág várunkban fogva tartott Sabác nevű törököt számára kegyelmesen átadjuk, minthogy a mondott Forgách Zsigmond kérte a fent nevezett Sabác törököt neki kiadni és ajándékba adni, amelyet mi kegyesen és komoly megfontolással megtettünk.

Kelt székvárosunkban, Bécsben az Úr 1552. esztendejének szeptember 3. napján. Római [német] királyságunk 22., egyéb [magyar–cseh] uralkodásunk 26. évében.

Ferdinánd

Nagyságos hívünknek, gyarmati Balassa János tálnok (asztalnok) mesterünknek



5
Győr, 1556. március 18.


Heránt Péter és Szántó János pápai hadnagyok segélykérő levele Gall Ádám győri kapitányhoz. (Gall Ádám I. Ferdinándhoz írott levelének melléklete.)

HL Török kori gy. 1556/5.

Nagyságos wrunk szolgálatunknak utánna az the N(agyságod) levelét megértetÿk egbe jelent(jük) N(agyságodnak), hogÿ embert bocsátanánk be. Szinte hogy azt akarjwk wala. Azonban ÿzente hjvenk, hogy szemekel látták, hogy héét foltal [?] egymás után ÿwt ky az gyalog terek Fejér wárbul meég akor az lowas ky nem ÿndwlt wolt. Azért lássa N(agyságod) mÿt myel k(egyelmed), mert mynekÿnk azt beszéllék, hogy reánk akarnak ÿwnÿ, mynden thsalárdos hatalmasságal. Kyre az hatalmas Ÿsten eket ne wezérlje. Kérjwk the N(agyságod) the N(agyságod) meg bochásson hogy ÿllenÿ gÿakorta waló hÿrel bántjwk. N(agyságodnak) my azt ÿrjwnk az myt hallunk, adja Ÿsten hogy ne legyen úgy. Ámen. De my aztwl tartwnk, hogy az gyalogot az mÿnt mongyákÿs az Palánkra bochÿátÿák az lowasÿs rabol, azért mÿ byzonnÿal semÿt egÿebet ennél most nem értyuk, azért jó wolna ha techenék N(agyságodnak), hogy mÿnd az lowas és gyalog wraynba ÿutetének ÿde hozánk, mert akor tutgya N(agyságod) mykor ÿt wagyon ez elenség akkor meg ne(m) ÿrhatom, azért lássa N(agyságod) az my ÿob azt myellye N(agyságod). Ÿsten N(agyságod). Datum Pápa ... hwewtfen 1556

Herant Péter, Santo János

Nagyságos urunk szolgálatunknak (ajánlása) után az te nagyságod levelét megértettük, egyben jelentjük nagyságodnak, hogy embert bocsátanánk be. Szinte hogy azt akarjuk vala. Azonban üzente hivünk, hogy szemekkel látták, hogy hét ... egymás után jött ki az gyalog török Fehérvárból még akkor az lovas ki nem indult volt. Azért lássa nagyságod mit művel kegyelmed, mert minekünk azt beszéllék, hogy reánk akarnak jönni minden csalárdos hatalmassággal. Kire az hatalmas Isten őket ne vezérelje. Kérjük te nagyságod, te nagyságod megbocsásson (meg), hogy ilyen gyakorta való hírrel bántjuk. Nagyságodnak mi azt írhatjuk, az mit hallunk, adja Isten, hogy ne legyen úgy. Ámen. De mi attól tartunk, hogy az gyalogot, az mint mondják is az palánkra bocsátják, az lovas is rabol, azért mi bizonnyal semmi egyebet ennél most nem értünk, azért jó volna ha tetszenék nagyságodnak, hogy mind az lovas és gyalog irányba jönnének ide hozzánk, mert akkor, tudja nagyságod, mikor itt vagyon az ellenség akkor meg nem írhatom, azért lássa nagyságod az mi jobb azt művelje nagyságod. Isten (tartsa) nagyságod. Kelt Pápa ... hétfőn 1556.

Heránt Péter Szántó János



6
Kassa, 1588. május 7.


Losonczy Anna levele az egri katonákhoz. Személyesen nem mehet, ezért megbízottját küldi, hogy tárgyalják meg a katonák elmaradt zsoldjának kifizetését.

HL Török kori gy. 1588/17.

Magnifice Generosi et Egregi Dom(in)i nobis observam Salutem et Servitior Comendationem.

Mÿen hogÿ némÿnemű bizonios okokért mÿ magonk bíz keg(y)elmetek keoziben be nem mehetteonk Ez okokÿért Paczott Sidmond wramatt bizattwk be magonk helÿett, keg(yelme)tek keozÿben tellÿes tanússágal, hogÿ keg(yelme)tekel némÿnemű dolgokról tractallÿon és wégezzen, mely dolgokért Rotthmt Ferencz wramis wele egÿwt bemegÿen keg(y)elmetekhez az w felsége paranczolattia mellet Annak okaÿén kérÿwk keg(yel)meteket, keg(yel)metek hÿgie megh zawát mÿndenben az mÿt mÿ neveonkel zóll és wégez keg(yel)metekel Isten tartza megh keg(yelme)teket Datum Cassovie 7 Maÿ Anno 88

Anna Losonczÿ az néhaÿ Nag(yság)os Ungnad Christoph wram eozwegie

Nemes és nemzetes nekem kegyelmes Uraim. Köszöntésemet és szolgálataimat ajánlom.

Mivel hogy néminemű bizonyos okokért mi magunk biz kegyelmetek közibe be nem mehettünk, ez okokért Paczott Zsigmond uramat bizattuk meg magunk helyett, kegyelmetek köziben teljes tanúsággal, hogy kegyelmetekkel néminemű dolgokról traktáljon és végezzen, mely dolgokért Rotthmt Ferenc uram is vele együtt be megyen kegyelmetekhez az őfelsége parancsolatja mellett. Annak okaként kérjük kegyelmeteket, kegyelmetek higgye meg szavát mindenben az mit mi nevünkkel szól és végez kegyelmetekkel. Isten tartsa meg kegyelmeteket. Datum Kassa, 7. május (15)88.

Losonczy Anna, az néhai nagyságos Ungnád Kristóf uram özvegye



7
1603. szeptember 14.


Basta György levele Belső-Szolnok vármegyéhez. A kapuszám-összeírást juttassák el Gyulafejérvárra.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/3.

Georgius Basta comes in Huzt, Liber baro, Dominus an Sult, eques Auralus Sac(rae) Caes(arae) König(liche) Ma(ies)t(a)t(i)s Katholici Kö(ni)gis Hispaniarum Consiliarius bellicus, eiusdemque Caes(arae) Ma(ies)t(a)t(i)s Sacratiss(im)ae exercitus et Regni Tran(sylva)niae Generatus Capitaneus

Hadgiuk és paracziolliuk, hogi ad primmum diem Octobris az kapu számról való registromokat, minden fogiatkozás nélkül, Feiérvárra, Stenczel Krakker, ott való udvarbírónak kezéhez administrálni tartozzatok, hogi ha penig eo kegelme az praesigalt ydeön hon nem lenne, Zebeniben Daniel Cleaknak vigétek. Secus no(n) factur(um). Datum in Castris ad Dévam positis decima quarta Mensis septemb(ris) Anno Domi(ni) Mi(llisemo) Sex(centesi)mo tertio

G. Basta



8
Gyulafehérvár, 1616. május 4.


Bethlen Gábor levele Lippa város lakosaihoz. Elrendeli, hogy Lippáról mindenki költözzék ki, hogy elejét vegyék a török erőszakoskodásainak.

HL Török kori gy. 1616/8.

Gabriel Betthlen Dei Gratia Princeps Tran(sylvan)niae partium Regni Hungar(iae) d(omi)nus et Siculor(um) Comes etc.

Egregÿ et Nobiles ac milites strennui fideles nob(is) dilecti, Salutem et favor(em) n(ost)rum. Eleÿteol fogwa iól emlékezhettek magatokis reá szereteo vitézink Lippa vára miolta teoreok kézteol az Erdélÿ byrodalomhoz szakada, menÿ busulása voltt az Erdélÿ feidelmeknek, és az egész országnakis Lippa vára miatt, soha az hatalmas Chiászár fénies porraiához úgy nem ragaszkodhattunk, hogÿ magunknak tellies hitelt eo hatalmassága eleott és országunknak chiendes békeséget szerezhettwnk volna, hane(m) minde(n) wdeoben utolsó veszedelemnek feniegetéséwel, faluinknak városinknak országhunknak el rontásának és pusztitásának feniegetéséwel kiwánta mindenkor az fénies porta Lippát az Erdélÿ Feiedelmekteol és mÿ teollwnkis, soha olÿ frigÿ ereos lewelet eo hatalmassága nem adott a(z) kiben Lippát maghának ne(m) kivánta volna, sok ighéretwnkkel adomániunkal keolcségwnkel fárattságunkal halogatthattuk ekedighis. De már semmi úthon és módon towáb nem mehetwnk, Lippa várát megh kelletik wresitenwnk, kitt ne(m) maghunk feiéteol chielekeszwnk, hane(m) az egész országnak keoszeonséges teczésébeol és akaratthiából, holot szemwnkel iol latthiuk a(z) hatalmas gwozhetetlen Chiászárnak reánk felgeriedet szeorniw haraghiát, feo keowetwnket a(z) fénies Portán megh tartóztatták teoreok tatár számos hadaÿ eo hatalmasságának ellenwnk készen vadnak, hogÿ azért keg(yel)metekis feienként és országunkis utolsó veszedelembe(n) az mÿ ideonkben ne jusson; keg(yel)meteknek hadgiuk és paranchiolliukis és levelwnk látwán ez dolgon megh ne indullion, meghis ne háborodgiék, hane(m) magha és hazánknak keoszeonséges jawát szeme eleott wiselwén, mingiárást éÿel nappal Lippából kj keolteozzék, mertt ha keg(ye)lmetek towáb késik feleségére giermekére és magha feiére vakmereoségével derekas veszedelmet hoz, annak nem mÿ hane(m) magha keg(yelme)tek leszen az okaÿ hogi penigh keg(yel)metek, bizontalan helien ne budossék rendeltwk keg(yel)meteket Lugosra és Illiére, az szolgáló rendnek bizonios állapotthia beochwllethi, helie és nemessitése lészen azokban az heliekben, az szeghinÿségnek pedigh hatt esztendeigh való immunitást engedwnk minde(n) szolgálattól szedésteol vetésteol adózástól. Secus non factur(um). Datum in Civit(a)te nostra Alba Julia die 7 Mensis Maÿ, Anno D(omi)ni 1616.

Gabriel Bethlen mpa



9
Munkács, 1651. május 19.


Lórántffy Zsuzsanna levele Dániel Jánoshoz. Meghívja fia, Rákóczi Zsigmond esküvőjére, amelyet július 26-án tartanak a pataki házban.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/12.

Susanna Loranttfi Celsissimi quondam Domini Georgÿ Rákóci, Principis Tran(sylva)niae, partium regni hungariae Domini, et Siculor(um) Comitis et Relicta etc.

Generose Domine nobis Honoran(dum)

Mivel immár Isten keg(yel)mességébeől Rákóczi Sigmond fiunk lakodalmának terminussa ezentúl el érkezik, el hiszük Kemény János Úr(am) eő keg(yel)meis edig requirálta keg(yelme)det akkorra való gazdaságh feleöl: keg(yelme)det azért mÿs kérjük, arra az állapotra való kijeövetelit ne neheztellye, úgy hogy az terminus eleött, melly 26. Junÿ leszen, más fél héttel lehessen Pataki házunknál; Keg(yel)medteöl mÿs kedvesse(n) vesszük. Tarcsa meg Isten jó egésségbe(n) keg(yelme)det. Datum in Arce nostra Munkácsien(sis) die 19. Maÿ 1651.

Susanna Lorantfi mp.



10
Nagysink, 1662. február 19.


Apafi Mihály pátense. Az elődje által Lipót császárnak átadott erdélyi várak egyikét meghódolásra szólítja fel.

HL Török kori gy. 1662/3.

Michäel Apafi Dei Gratia Princeps Transilvaniae partium Regni Hungariae Dominus et Siculorum Comes etc.

Pectabilis Magnificae Nobis Honorante Salutem cum favore. Noha sok rendbeli leveleink mentenek k(e)g(elme)tek kezibe az Basának hit leveleivel eggiütt legutolban penigh nostra patens levelünk is, melyből mind keg(yelme)d s mind az Praesidium ajánlott keg(ye)lmességünköt ha veszi, minden rendbeliek azon Várossall eggiütt megh maradásokot reméllyetik. Dehogy ne láttasunk minden jó alkalmatosságot ... országunk megh maradására ..., im ugian privatimis ex super abundantis lit... keg(yel)mességünkel ... szólni el nem mulattyuk, k(egyel)mesen intvén kegyelmedet elsőben sub bona fide Principali Christiana, igériük ... kinek kegyelmességünkből, ugy hogy Valakik az országban lakóul ben akarnak maradni, azoknak bizonios helt rendeltetni készek vagiunk, csak érthesswk kévánságokot, im az ... megh ezen a födek az országis jó karban állatatván, az kik szolgálatra akarják magokat venni, azoknak készek leszünk fizetést rendeltetni, ha kik ki akarnak országunkból menni mind mi részünkről mind az török részről asssecuralljuk, minden bántdás nélkül ki kisértettyük. K(egyel)mességünköt k(egyel)med és minden rendek igy értvén, intjük k(egyel)medet sőt keresztenségen kénszerittyük, vakmerőségekkel ne adgianak utat az Városoknak végső veszedelmére magokkal eggiütt, az hatalmas nemzet ellen s mi ellenünkvaló opponalásokkal az hatalmas nemzet erejét ne vonnyák az egész kereszténségh ellen, mellyet ajánlot k(egyel)mességünknek vételével el távoztathat minden rend, dolga ugian k(egyel)meteknek az Praesidionnis Capitányokkal és vitézlő rendekkel eggiütt k(egyel)mességünket megh vetni, valami veszedelem romlás az várost követi és lakosit k(egyel)metek s nem más leszen az oka: meltől eddegis sok Instantiánkkal kellett ez mellettünk levő nagy erőt megh tartanunk k(egyel)metek ellenvaló meneteltől. Mi ezért mind emberek, mind Isten és az Eo Szent Angyali elött, sőt az egész keresztén Világh elött legiünk mentek, mert mi Istennél bizonyittunk minden uton modon az romlott Országh s annak az szegény városok romlásának el távoztatásában munkálkodunk, ha k(egyel)metek is velünk együtt arra fordithatná lelkiismeretét s elméjét nem kapdosván k(egyel)metek az árnyékon cum tutior sit certa pax, quam sperata victoria, melyre kénszerittse k(egyel)meteket országunknak s szegény elhintetet nemzetünknek végbe ment veszedelme: és romlási, távoztassa kegyelmetek az következendő romlást és veszedelmet. Az k(egyelme)tek kezibe küldöt irásunkra választ várunk, sőt valaki el titkollya, vagy el titkolni akarja akár városi, s akár vitézlő renden levők közül valaki publicalni nem akarna, Istennek átka szálljon reája. De caeterum benigne propen manent. Praesens perlectis ex... Datum in Oppido Nagy Sink duo decima nona mensis Feber A(nn)o D(omi)ni Millesimo sexcentesimo sexagisimo secundo

Apafi mp.



11
Spiech, 1664. február 3.


Lukas Georg Spiega hadmérnök rajzai a tokaji várról. Tervrajz és vázlat Tokaj várának erődítési munkáihoz.

HL Török kori gy. 1664/2.



12
1691.


Napló a császári hadsereg Bádeni Lajos vezette 1691. évi hadjáratáról. Vázlatok a sereg hadrendjéről.

HL Török kori gy. 1691/3.



13
1698. szeptember 28.


A császári haderő hadrendje Magyarországon.

HL Török kori gy. 1698/1.







II.
„Megkezdtem hazám felszabadításának művét, a saját magam
és a nyomorult nép szenvedéseitől indítva”




14
Taksony, 1704. április 25.


II. Rákóczi Ferenc saját kezű levele Bercsényi Miklóshoz. Értesíti, hogy olyan hírt kapott, amely szerint 600 rác Komárom ellen vonul. (A levél végén 2 sor titkosírás.)

HL Kuruckori gy. E. 1704/7.

Méltóságos Gróf nekem kedves Bátyám

Tegnapi írásom után estvére ide érkezvén az Buda alá küldöt postám hozot oly nyelvet [hírt] az kiis minden paraszt ember mondását confirmállya, hogy 600 való Rácz Comárom felé ment volna kire nézve meg parancsoltam azonnal Szabo Máthénak kiis Vacsnál vagyon, hogy uj vár felé vigyázzon, és az szükség úgy hozván magával az … hadaival magát conjungállya, ennek az szigetnek Budához közel léte miat az hidat it csinálni nem látom jónak, mivel az ellenség tuttunk nélkül Budára gyülekezvén akkor rohanhatna nyakunkba, mikor meg sem gondolnánk kire nézve lefelé megyek, [a további titkosírással írt], töbhírem nincsen hanem maradok

Attyafiúi kötelességgel szolgája Rákóczi



15
Sotony, 1705. március 21.


Béri Balogh Ádám levele Károlyi Sándorhoz. Kéri, a hajdúknak adjon parancsot további alkalmazásukra.

HL Kuruc kori gy. E. 1705/19.

Méltosságos generális nékem jó k(e)g(yel)mes uram

Sitkén által jövén Pottyondy Ádám uramnál szálottam, s tudakoztam eő k(e)g(yel)mitül, ha nagyságod parancsolta eő k(e)g(yel)mének valamit az haiduk véget, avagy nem, de ugy monda eő k(e)g(yel)me, hogy n(a)g(yság)od még sem(m)i parancsolatyát nem vette, ha azirt n(a)g(yság)od meg talált vólna feletkezni rolok, n(a)g(yság)od méltoztassik valamit parancsolni nékik, hogy tudhassák magokat mihez alkalmaztatni, én ma inind Sothonbul Peczőlik elmegyek, s holnap regvel valahol találhatom tiszt uraimikat n(a)g(yság)od parancsolattya szerint, conjungálnom fogom magamat eő k(e)g(yel)me(tek)kel az sárváry németnek bé menetelében sem(m)i sincs, ha mi occurentiáink lesznek fogom n(agyságo)dat tudositanom, mindenekrűl, várván továbis n(agysá)god parancsolatyátul. Kivánom Isten sok számos esztendeig éltesse n(a)g(yság)od. Datum Sothon die 21. Marty 1705.

N(a)g(ysá)godnak alázatos szolgája Béri Balogh Ádám



16
Eger, 1705. május 1.


II. Rákóczi Ferenc várvédelmi utasítása Dessőffy Ferenc eperjesi kapitány részére.

HL Kuruc kori gy. E. 1705/9.



17
Nagy Eke-mező, 1705. május 11.


Teleki Mihály pátense a háromszéki tisztviselőknek a puskaporgyártáshoz szükséges eszközök beszerzésére.

HL Personalia, Dániel család iratai 13/36.

Minthogy azon székbennis Mélt(ósá)g(o)s Generális uram ö N(a)g(yság)a parancsolattyábul az puska por töretésnek fel kell állani minél hamarébb, k(e)g(e)lmetek nemess Három Széki fiscalitásokbeli inspector uraimék, tisztartók és udvari bírák látván eze(n) Pátens levelemet, alkalmaztassák magokat az alább megh írt dispositiokhoz else mullassák: szükségesképp(en) megh kívántatván az üstök azon alkalmatossághoz, valahol a(z) fiscalitásokb(a) arra alkalmatos üstök találtatnak, mentest adgják és engedjék oda minden halogatás nélkül; minthogj penigh minden két üst után egj egj por törö statio(nak) kell lenni a(z) fiscalitásokbeli k(e)g(ye)lmetek azokatis oda rendellye, az hol alkalmatossabb ércz, fa hordó szekereketis, földhányókat, víz hordókat és favágókatis a(z) fiscalitásbul állítvá(n) és advá(n). Kása törö malmokis lévén ott a(z) fiscalitás(ban), azok közzül vagj kettőt az hol alkalmatossabb lesz, mentést deputállyák puskapor török, a(z) markos emberekkel penigh a(z) fiscalitásbeli szakaszán k(e)g(e)lmetek illendő pertendat hasonlóképpe(n) a(z) mester emberekk(el) fizetésekk(el) valami búzát vagj egjéb gabonát szakaszonk(ént), egjéb kivántató assistentiávalis lévén ezer szükséges, melyekb(en) requiráltatvá(n) nemzetes vitézlő Gidófalvi Gábor uramtul külömb(en) se cselekedjjék. Másként megh busul(ja) k(e)g(e)lmetek. Datum Nagj Eke-mező 11. Maÿ 1705.

Teleki Mihály



18
Terebes, 1707. szeptember 3.


II. Rákóczi Ferenc erdélyi edictuma és regulamentuma.

HL Rákóczi-szabadságharc gy. e. 1707/1.







III.
A császári sas árnyékában




19
1722. december 10.


Belgrád várának képekkel illusztrált leírása.

HL Török kori gy. 1722/1.



20
Bécs, 1743. október 19.


Az Udvari Haditanács bemutatja gróf Pálffy János nádornak a tábori gyalogsági csapatjelvényt és zászlómintát.

HL General Commando 1743-2-14



Hoch und Wohlgebohrner Graf!

Sonders Hochgeehter Herr! Es haben Ihre Königliche Majestät allgnädigst resolvirt, und anbefohlen, das bey dero sambentlichen Trouppen die Feld Zeichen künftighin, und für beständig Grünn, mithin auch die Schärpfen der Officiers graaßgrünn, mit gold oder Silber, oder aber mit gelb oder weisser Seide vermischter, nachdeme der Caracter Ihnen Officiers entweder seiden, silber, oder gold gestattet sollen geführt, ingleich die sambentliche Fahnen und Estandarten bey der Infanterie und Cavallerie sowohl regulirt als all andern Miliz, ausgenohmen der Leib Fahnen und Leib Estandarten /: so inwendig ganz weiss, und bey der Infanterie mit dem Mutter Gottes Bild auf beeden Seithen, bey der Cavallerie aber mit dem Mutter Gottes Bild auf beeden oder auch nur auf einer Seithe bezeichnet seyn müssen :/ von gedachter graaß grüner Farb, und die einfassung an sambentlichen Fahnen bey der Infanterie mit grünn - weiss - und rothen Flammen, nach den anverwahrten Abriss, bey der Cavallerie hingegen zwar ebenfalls von gleichbesagter grünner Farb, jedoch nach den weithers anliegenden Abriss auf einer Seithe, dan auf der anderten in Grund ebenmässig grünner Seithe entweder gleich der Vorigen mit dem königlichen Wappen oder mit einem Devis versehen seyn, endlich sambentliche Regimenter und andere Trouppen jene Fahnen und Estandarten welche sie bereits haben, zwar wie sie seyend, annoch fortführen hinntgegen (?) wan sie deren neue anschaffen, solche auf obbemelte weise zeugen, anschlagen, und führen lassen sollen.

Méltóságos és nemzetes Gróf!

Különösen nagyra becsült Úr! Ő királyi Felsége a legkegyelmesebben úgy határozott és megparancsolta, hogy valamennyi csapatnál a hadijelvények a jövőben és állandó jelleggel zöld, piros színűek legyenek, a tisztek vállszalagja is azok rangja szerint fűzöld legyen arannyal vagy ezüsttel, avagy pedig sárgával vagy fehérrel keverve selyemből, ezüstből vagy aranyból. Egyidejűleg a gyalogság és a lovasság valamennyi zászlaja és lobogója aként szabályoztatik, miként minden más hadnépnél, az udvari zászló és lobogó kivételével (a gyalogságnál belül teljesen fehér legyen és mindkét oldalon az Istenanya képével, a lovasságnál azonban mindkét oldalon vagy csupán az egyiken kell az Istenanya képével díszíteni) az említett fűzöld színű legyen és a szegélyezés valamennyi zászlón a gyalogságnál zöld - fehér - piros lánggal történjék – a mellékelt vázlat szerint az egyik oldalon, a másik, alapjaiban zöld oldalon vagy az előbbivel azonosan a királyi címert vagy valamilyen jelmondatot kell alkalmazni. Végezetül valamennyi ezred és egyéb alakulat azokat a zászlókat és lobogókat, amelyekkel már bírnak, bármilyenek legyenek is, tovább használják, ha ezeket az újakat beszerzik, a fent említett módon készíttessék, használtassák és vitessék.



21
Bécs, 1747. március 6.


Mária Terézia eredeti aláírásával hitelesített kinevezési okmány Hadik András cs. kir. tábornoki előléptetéséről.

HL Personalia, Hadik lt. 1747/III-3.

Rex Maria Theresia von Gottes gnaden Römische Kaÿserin in Germanien, Hungarn, Böhaimb, Dalmatien, Croatien, Sclavonien Königin, Erzherzogin zu Österreich, Herzogin zu Burgund, Steÿer, Caruten, Crain und Würtemberg, Grafin zu Habspurg, Flaend[ern], Tÿrol, Görz und Gradisca, Herzogin zu Lothringen und Baar, Großherzogin zu Toscana, etc. Entbietten N: allen und jeden, Unseren Obristen, Obristleuthenanten, Obristwachtmeistern, Rittmeistern, Haubtleüthen, Leüthenanten, Fähnrichen, und ins gemein allen Unseren Kriegs Leüthen zu Roß und Fueß, was Nation Würden, Standes, od[er] Weesens die seÿnd, Unsere Kaÿ[serliche] König[liche] Gnad, und alles Gutes und geben Euch hiemit Gnädigst zu vernehmen, demnach Unseren Höchsten Dienst, Sicherheit und Schuz Unserer Erb-Königreich und Landen besonders daran gelegen, eine anzahl Kriegs-Volk zu Roß und Fueß allstäts auf denen Beinen zu halten, daß Wir zu erhaltung guter Kriegs Disciplin und Ordnung das ObristFeldWachtmeister Ambt über besagt Unser Kriegs Volckh Unseren Obristen des Belesnaÿschen Husarn Regiments Comendanten und Liben Getreüen Andre von Hadik in Gnädigster ansehung seiner Uns und Unseren Durchleüchtigsten Erzhaus durch ville jahr in denen obgewalteten schwären und Blutigen Kriegen mit beständiger Treü und Devotion gelaisten Tapferen und ersprießlichen Feld Kriegs Diensten beÿ allen fürgefallenen Operationen Bezeügten Unershroken[heit] und geschickleihkeit, andurch in Kriegs Weesen sich erworbenen statlichen erfahrenheit, und sonst besitzenden fürtrefflichen aigenschafften, fordist aber ausdem zu Ihne sezenden Gnädigsten Vertrauen, Gnädigst aufgetragen und anvertrauet haben, Befehlen derhalben Euch obvermelten allen und jeden Insonderheit, daß Ihr ermelten Andre von Hadik nicht allein für Unsern Kaÿ[serlicher] Obristfeldwachtmeistern zu Pferdt erkhennen, sondern auch demselben in allen deine, was Er dieses anvertrauten Ambts Wegen erheischender Nothdurfft nach in Unseren Dienst von einer Zeit zur anderen anordnen würdet, den schuldigen Vollzug leisten, und Euch also gegen Ihme verhalten, und erweisen sollt, wie es Ehrlichen Obristen, Obristleüthenanten, Obristwachtmeistern, Rittmeistern, Haubtleüthen, Leüthenanten, Fähnrichen, und anderen Kriegs-Leüthen gebühret, und alten Kriegs:Gebrauch nach Euch zuthunn wohl anstehet, und Ihr vollziehet hieran Unsern Gnädigst: auch Ernstlichen Befehl, Willen und Meinung; Geben in Unserer Residenz Statt Wien den Sechsten Monaths Tags Martÿ im Sibenzehen Hunderten Sieben und Vierzigsten, Unserer Reiche im sibenten Jahr

Maria Theresia

Josepf Graf von Harrach

Ad Mandatum Sac[rae] Caes[areae] Regiae Ma[yes]t[a]tis propium August Thomas Freiherr v[on] Wöber

Mária Terézia királynő, Isten kegyelméből római császárnő, Germánia, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia királynője, Ausztria főhercegnője, Burgundia, Stájerország, Karintia, Krajna és Württemberg hercegnője, Habsburg, Flandria, Tirol, Görz és Gradisca grófnője, Lotharingia és Baar hercegnője, Toszkána nagyhercegnője stb. kivétel nélkül, valamennyi ezredesünknek, alezredesünknek, főstrázsamesterünknek, kapitányunknak, századosunknak, hadnagyunknak, zászlósunknak és általánosságban valamennyi lovas és gyalogos hadnépünknek bármilyen nemzetiségűek, méltóságúak, állásúak vagy állapotúak legyenek is, császári királyi kegyünket nyilvánítjuk és minden jót kívánunk, és ezennel a legkegyelmesebben a tudomásotokra hozzuk, miután a legfőbb törekvésünk különösen arra irányult, hogy az örökös királyságunk és országaink biztonságára és védelmére megfelelő számú lovas és gyalogos hadnép állandóan készenlétben álljon, ezért mi a jó hadi fegyelem és rend biztosítása érdekében a tábori főstrázsamesteri hivatalt a mondott hadnépünk felett – a legkegyelmesebben tekintetbe véve a minket és a legfelségesebb uralkodó házat sok éven keresztül fenyegető súlyos és véres háborúkban állandó hűséggel és hódoló tisztelettel teljesített bátor és hasznos tábori hadi szolgálatát és valamennyi hadműveletben tanúsított rettenthetetlen bátorságát és jártasságát, s az ezáltal a hadügyben szerzett tekintélyes tapasztalatát, továbbá az egyéb meglévő kiváló tulajdonságait, mindenekelőtt azonban a belé helyezett bizalomnál fogva – ezredesünkre, a Beleznay-huszárezred parancsnokára és kedvelt hívünkre, Hadik Andrásra ruháztuk és a vezényletével őt bíztuk meg. Ezért különösen megparancsoljuk nektek, valamennyieteknek, hogy ti az említett Hadik Andrást ne csak a mi császári lovassági tábori főstrázsamesterünknek ismerjétek el, hanem amit a rábízott hivatal miatt megkövetelt szükség szerint Magyarországon időről időre el fog rendelni, kötelességgel teljesítsétek, és úgy viselkedjetek és nyilvánuljatok meg vele szemben, ahogy az becsületes ezredesekhez, alezredesekhez, főstrázsamesterekhez, kapitányokhoz, századosokhoz, hadnagyokhoz, zászlósokhoz és más hadnépekhez illik, és régi hadi szokás szerint alkalmasint tennetek ildomos, és ezáltal teljesítitek a legkegyelmesebb és komoly parancsunkat, akaratunkat és szándékunkat. Kibocsátva székhelyünkön, Bécs városában 1747. március 6-án, uralkodásunk hetedik évében.

Mária Terézia

Gróf Harrach József

A szent császári királyi felség saját parancsához báró Wöber Ágoston Tamás generális



22
Bécs, 1750. március 28.


Mária Terézia eredeti aláírásával hitelesített pátense a rokkantak ellátásáról.

HL General Commando 1750-1-100


Ordnung, wie die Invaliden Soldaten insgemein versorget werden sollen.

(Wien, gedrukt bey Johann Peter van Ghelen, Ihro Römisch. Kaiserl. Königlichen Majestät Hof-Buchdruckern, 1750.)

Wir Maria Theresia von Gottes Gnaden Römische Kaiserin in Germanien, Hungarn, Böheim, Dalmatien, Kroatien, Sclavonien Königin, Erz-Herzogin zu Oesterreich, Herzogin zu Burgund, zu Braband, zu Meiland, zu Steyer, zu Kärnten, zu Krain, zu Mantua, zu Parma und Piacenza, zu Limburg, zu Luxenburg, zu Geldern, zu Würtemberg, Ober- und Nieder-Schlesien, Fürstin zu Schwaben und Siebenbürgen, Marggräfin des Heiligen Römischen Reichs, zu Burgau, zu Mähren, Ober- und Nieder Laußnitz, gefürstete Gräfin zu Habspurg, zu Flandern, zu Tyrol, zu Pfirt, zu Nyburg, zu Görz, zu Gradisca, und zu Artois, Land-Gräfin in Elsaß, Gräfin zu Namur, Frau auf der Windischen March, zu Portenau, zu Salins und zu Mechlen, Herzogin zu Lothringen und Bar, Groß-Herzogin zu Toscana. Entbieten allen und jeden Unseren Feldmarschallen, Generalen der Cavallerie [...]

Sechszehendens und schließlichen solle dieses allgemeine Invaliden-Institutum gleich den 1-ten zukünftigen Monats Maji seinen Anfang nehmen, und durch die mit Unseren Teutschen Erb-Ländern respectu Contributionalis recessirte Jahre fürwähren, nach deren Verfliessung Wir Uns bevorhalten wegen solcher gedachten Länderen sonst obliegender eigenen Unterhaltung deren Invaliden ein weiteres nach Befund zu disponiren. Wornach also alle und jede, die es angehet, sich zu achten wissen, dann hieran wird Unser gnädigster Will und Meinung vollzogen. Gegeben in Unserer Residenz-Stadt Wien den 28. Monats Martii im 1750-sten, Unserer Reiche im zehenden Jahre.

Maria Theresia

Joseph Graf von Harrach

Ad Mandatum Sacrae Caesareo-Regiae Majestatis proprium. August Thomas Freiherr von Wöber m.p.

Rendelkezés, hogy hogyan kell ellátni a rokkant katonákat.

(Bécs, nyomattatott Peter Johann Ghelen, a római császári-királyi felség udvari nyomdászánál, 1750.)

Mi, Mária Terézia, Isten kegyelméből Németország császárnéja, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia királynője, Ausztria főhercegnője, Burgundia, Brabant, Milánó, Steyer, Karintia, Krajna, Mantua, Párma és Piacenza, Limburg, Luxemburg, Geldern, Württemberg, Felső- és Alsó-Szilézia hercegnője, Svábföld és Erdély fejedelemnője, a Szent Római Birodalom, Burgau, Morvaország, Felső- és Alsó-Lausnitz őrgrófnője, Habsburg, Flandria, Tirol, Pfirt, Nyburg, Görz, Gradisca és Artois fejedelmesített grófnője, Elzász tartományi grófnője, Namur grófnője, a vend-vidék, Portenau, Salins és Mechelen úrnője, Bar és Lotaringia hercegnője, Toscana nagyhercegnője. Értesítjük kivétel nélkül valamennyi tábornagyunkat és altábornagyunkat, lovassági tábornokunkat [...]

Tizenhatodszor és végezetül ennek az általános rokkantintézménynek mindjárt a következő hónap elsejével kell kezdődnie és a német örökös tartományainkkal megállapított évenkénti hozzájárulás szerint működnie, amelyek elmúltával szükségesnek tartjuk, hogy a mondott országok miatt, amelyeknek egyébként kötelező a rokkantak eltartása, vizsgálat után intézkedjenek. Ehhez igazodjék tehát kivétel nélkül mindenki, akit illet, mert legkegyelmesebb akaratunk és szándékunk ezáltal teljesül. Kiadatott Bécs székvárosunkban, 1750. március havának 28. napján uralkodásunk 10. esztendejében.

Mária Terézia

Gr. Harrach

Ő Szent Császári-Királyi Felsége parancsához Gr. Wöber



23
Bécs, 1762. június 15.


Az Udvari Haditanács közli Mária Terézia rendeletét gróf Pálffy Lipót tábornaggyal, a budai főhadparancsnokság ügyvezetőjével az 1762. július 1-től érvényben lévő 5, 10, 25, 50, 100 forintos bankjegyekről, mellékelve azok képeit.

HL General Commando 1762-1-151

Wir Maria Theresia von Gottes Gnaden Römische Kaiserin in Germanien, zu Hungarn, Böheim, Dalmatien, Kroatien, Slavonien etc. Königin, Erz-Herzogin zu Oesterreich, Herzogin zu Burgund, Ober- und Nieder-Schlesien, zu Brabant, zu Mayland, zu Steyer, zu Kärnten, zu Krain, zu Mantua, zu Parma und Piacenza, zu Limburg, zu Luxenburg, zu Geldern, zu Würtemberg, Marggräfin des Heiligen Römischen Reichs, zu Mähren, zu Burgau, zu Ober- und Nieder Lausnitz, Fürstin zu Schwaben und Siebenbürgen, gefürstete Gräfin zu Habsburg, zu Flandern, zu Tyrol, zu Nyburg, zu Görz, zu Gradisca und zu Artois, Landgräfin in Elsaß, Gräfin zu Namur, Frau auf der Windischen March, zu Portenau, zu Salins und zu Mecheln, Herzogin zu Lothringen und Barr, Groß-Herzogin zu Toscana etc. etc. [...]

M i, Mária Terézia, Isten kegyelméből Németország császárnéja, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia stb. királynője, Ausztria főhercegnője, Burgundia, Brabant, Milánó, Steyer, Karintia, Krajna, Mantua, Párma és Piacenza, Limburg, Luxemburg, Geldern, Württemberg hercegnője, a Szent Római Birodalom, Morvaország, Burgau, Alsó- és Felső-Lausnitz őrgrófnője, Svábföld és Erdély fejedelemnője, Habsburg, Flandria, Tirol, Nyburg, Görz, Gradisca és Artois fejedelmesített grófnője, Elzász tartományi grófnője, Namur grófnője, a vend-vidék, Portenau, Salins és Mechelen úrnője, Bar és Lotaringia hercegnője, Toscana nagyhercegnője stb. stb. [...]



24
Buda, 1783. május 21.


A General Commando felterjeszti az Udvari Haditanácshoz a pesti tábor tervrajzát az 1783. évi lovassági és gyalogsági hadrend feltüntetésével.

HL General Commando 1783-8-32

Plan

Von dem Laager Terrain bey Pest, woraus gnaedigst zu ersehen, wie sammentliche Cavallerie und Infanterie Regimenter zu Folge der Ordre de Bataille pro Anno 1783 zu stehen kommen.

Explication

Bey der Linie a b. kommen 9 Regimenter Cavallerie und zwar vor den Brünnen Nro. 1. et 2. das Husarn Regiment Graeven: vor dem Brunn Nro. 3. Berlichingen, vor Nro. 4. Nassau, vor Nro. 5. Anspach, vor Nro. 6. Schackmin, vor Nro. 7. Zollern, vor Nro. 8. Toscana, vor Nro. 9. Würtenberg, vor Nro. 10. so roth angezeiget, und heuer neu zu errichten ist, Kinsky zustehen.

Bey der Linie c d. kommen ebenfalls 3 Regimenter Cavallerie, als vor dem Brunn Nro. 11. Zezschvitz, vor Nro. 12. Caramely, und vor Nro. 13. Mecklenburg zu stehen.

Bey der Linie e f. kommen 3 Grenadiers Bataillons, als vor dem Brunn Nro. 14. Mersics, vor Nro. 15. Goltz, vor Nro. 16. aber Davidovics zu stehen.

Bey der Linie g h. kommen 2 Infanterie Regimenter oder 4 Bataillons, das ist d’Alton und Breysacc, Wovon jedes Bataillon einen Brunn innen hat, und zwar d’Alton die Brünne Nro. 17. et 18. und Breysacc Nro. 19. et 20.

Bey der Linie i k. kommet vor den Brünnen Nro. 21. et 22. S. Gyulay, und vor den Brünnen 23. et 24. Karoly.

Bey der Linie l m. vor den Brünnen 25. et 26. N. Esterhaczy.

Bey der Linie n o. vor den Brünnen 27. et 28., wovon der letzte heuer zu versetzen angetragen wird, weil aus solchem wegen des vielen Wellsandes kein reines Wasser erhalten ist, kommet E.H. Ferdinand und vor den Brünnen 29. et 30. A. Esterhaczy.

Und endlich bey der Linie p q. kommen vor die Brünne 31. et 32. Palfy, und vor 33. et 34. Siskovits, in summa alsp 12 Cavallerie regimenter und 21 Infanterie Bataillons zu campiren.

de Clabany Major et Ingenieur

Cop. durch J. Khüne von Neyhaus Capitain Lieutenant et Ingenieur

Terv

A Pesti tábor területéről, amelyből a legkegyesebben látható, hogy az 1783. évi hadrend szerint hogyan áll fel az összes lovas- és gyalogezred.

Magyarázat

Az a b. vonalon 9 lovasezred helyezkedik el, éspedig: az 1. és a 2. számú kút előtt a Graeven huszárezred, a 3. számú kút előtt a Berlichingen, a 4. számú előtt a Nassau, az 5. számú előtt az Anspach, a 6. számú előtt a Schackmin, a 7. számú előtt a Zollern, a 8. számú előtt a Toscana, a 9. számú előtt a Württemberg és a 10. számú előtt pirossal megjelölve, és az idén kell felállítani, a Kinsky ezred.

A c d. vonalon szintén 3 lovasezred áll, a 11. számú kút előtt a Zezschvitz, a 12. számú előtt a Caramelly, és a 13. számú előtt a Mecklenburg ezred.

Az e f. vonalon 3 gránátos zászlóalj áll, mégpedig a 14. számú kút előtt a Mersics, a 15. számú előtt a Goltz és a 16. számú előtt azonban a Davidovics zászlóalj.

A g h. vonalba 2 gyalogezred vagy 4 zászlóalj jön, mégpedig a d’Alton és a Breysacc ezred, amelyből minden zászlóalj egy kutat foglal el, a d’Alton a 17. és a 18. számú kutat, a Breysacc a 19. és 20. számút.

Az i k. vonalba jön a 21. és a 22. számú kút elé a Gyulay Sámuel és a 23. és 24. számú kút elé a Károlyi ezred.

Az l m. vonalba a 25. és a 26. számú kút elé jön az Esterházy Miklós (ezred).

Az n o. vonalba a Ferdinánd főherceg (ezred) jön a 27. és a 28. számú kút elé, amelyek közül az utóbbi áthelyezése jött javaslatba az idén, mivel ebből a sok futóhomok miatt nem nyerhető tiszta víz, a 29. és a 30. számú elé pedig az Esterházy Antal (ezred).

A p q. vonalba jön a 31. és a 32. számú kút elé a Pálffy, a 33. és a 34. számú elé a Siskovits (ezred), öszszesen tehát 12 lovasezred és 21 gyalogzászlóalj táborozik.

de Clabany őrnagy, mérnök

Készítette J. Khüne von Neuhaus tengerészkapitány és mérnök



25
Pozsony, 1783. szeptember 30.


A pozsonyi tábori hadbiztosság megküldi a General Commandonak a gyalogsági kaszárnya céljaira kisajátított pozsonyi volt jezsuita iskolaépület tervrajzait.

HL General Commando 1784-11-60

Plan der Etage zu ebener Erden – Von der zu Presburg befindlichen sogenanten gewesten Kleinen Ex-Jesuiten Schulhaus, worinen das gelb angelegte das neu herzustellende, das schwarze aber das abzutragende gemauer andeutet, und aus welchen vermög beyliegender bequartirungs Tabella Litt. ... zu ersehen kommet, wie und auf was Art ein Theil eines Grenadiers Bataillons eingetheilet, und hinein verleget werden könne.

Plan von dem ersten Stocjwerk – dem zu Presburg befindlichen sogenanten gewesten Kleinen Ex-Jesuiten Schulhaus, worinen das Gelb angelegte, das herzustellenden, das schwarze aber das abzutragenden Gemauer andeutet, und aus welchen vermög beyliegender bequartirungs Tabella Litt. ... zu ersehen kommet, wie und auf was Art ein Theil eines Grenadiers Bataillons eingetheilet, und hinein verleget werden könne.

Plan von dem Zweiten Stockwerk – von der zu Presburg befindlichen sogenanten gewesten Kleinen Ex-Jesuiten Schulhaus, worinen das gelb angelegte, das neu herzustellende, das schwarze aber das abzutragende Gemauer andeutet, und aus welchen vermög beiliegender bequartirungs Tabella Litt. ... zu ersehen kommet, wie und auf was Art ein Theil eines Grenadiers Bataillons eingetheilet, und hinein verleget werden könne.

A földszint (az első emelet és a második emelet ugyanazzal a szöveggel; a szerk. megjegyzése) tervrajza.

A Pozsonyban található úgynevezett egykori kis exjezsuita iskoláról, ahol a sárgával jelzett az újonnan helyreállítandó, a fekete azonban a lebontandó falakat jelöli, és amelyből a mellékelt ... betűjelzésű elhelyezési táblázat alapján látható, hogy egy gránátoszászlóalj egy része számára hogyan és milyen módon osztható be, és az hogyan helyezhető el.



26
Buda, 1788. augusztus 4.


A General Commando megküldi alárendeltjeinek három, gyújtogatással vádolt csavargó leány körözését és egyikük Nagyváradon felvett magyar nyelvű tanúvallomását.

HL General Commando 1788-20-19

Anno 1788 23. July M. Varadini peractum est benevolum Exameni (A Nagyváradon 1788. július 23-án tett önkéntes vallomás)

Kinek hivnak?

Halmágyi Kata a nevem, az Atyamnak neve Mihály volt, de már megholt. Menyőből való vagyok, a Szilágyból 21. esztendős hajadon Leany vagyok református vallásu.

Hova, s mikor mentél el Keserűből, s hol teleltél?

Az Atyám Oskola mester volt, napszámommal kerestem kenyeremet. Debreczenben, az iden Sz. György vásarakor.

A Sarandi Birák elött mondottad hogy Keserüböl S. Olasziba mentél szolgálni?

Posita quaestione (a feltett kérdésre): ugy vagyon e a Levelbe irva? Responsum (a válasz): igenis. No hogy ugy vagyon, adhortata fatent verum, respondet (nógatásra bevallva az igazságot, így felel): Húsvét taijan mentem S. Olasziba, a Papnal laktam Sz. György napig, s ugy mentem Debreczenbe.

Kivel mentél Debreczenbe?

Borinak hivják, a vezeték nevét nem tudom, Maramarosbol valo Orosz, a másikat Marit, ez is oda valo Orosz, a harmadikat hivják Kriskának az is oda valo, a 4-dik én vagyok, az ötödik a ki itten velem vagyon Maramarosi ismérem, a gyermekét is el vesztette, ezekkel Debreczenbe mentem.

Hol akadtál ezen négy személlyekkel öszve és mikor?

Vértesen akadtam öszve, és meg edgyeztünk, hogy edgyüt járjunk, ugy azután bé mentünk Debreczenbe, és Sz. György napi Nagy Vásárkor Nagy György nevü Görögre találtunk, és meg szollitott bennünket, haljatok mitsoda járatbéliek vagytok, mi feleltünk árvák vagyunk, no ugy mond a Görög mind edgyiteknek egy Aranyot adok, azutan kinek kinek 200 forintokat, tsak gyuitsátok meg a Debreczeni Környéket, és a más héten, a Vásár után Kolosvárra vitt bennünket, és onnét együt jöttünk ki gyalog, lehet valami Öt hete, Kolosváron pedig voltunk Szálva a Görög házánál, kinek boltja is vagyon Kolosváron, közel a Kálvinista templomhoz, én Kolosváron máskor is voltam. Kolosvárrol pedig jöttünk egyenessen Debreczenbe, és onnan oszlottunk széllyel, hárma Pest felé ment, én pedig haza akartam menni, az ötödik pedig M. Pályiba ment, a holis gyujtogatott.

Hogy tanitott a Görög?

Meg esketett benünket a Görög, hogy gyuitogassunk Debreczen körül, Szerszámot, Puska port adott, mellyet tölem a Sárándi Birák el vettek, taplo, Puskapor és kova volt.

Hallode! ez magátol tüzet nem ád, vagy téhát nem tanított a Görög vagy pedig máskép tanitott?

Post tortuosissimas questiones tandem dicit (a keresztkérdések nyomán mégis beszélt): Kanóczunk is volt, és azt üveggel a napnál fel gyuitottam, mellyet a Sárándi Birák el vettek, és illyet mindenikönknek adott a Görög.

Hallode tovább is voltal Kolosvárnál?

Nem.

A Birák elött azt vallottad,, hogy a taborba is voltal?

Azt vallottam, de nem voltunk, hanem azt mondotta a Görög, hogy ollyba tarcsuk mintha ő Török Császár volna.

Hogy Debreczenböl el oszlottatok, hova mentél?

Én Debreczenben maradtam, arattam Sarlai Pál Uramnak, és Csikos Pál Uramnak, Csizmadia Mester Embernek, azutan a Pusztaságról jöttem Sárándra, s itten hallottam, hogy Nadudvaron is tűz volt, 3 ház meg égett.

Hallode, azt mondottad hogy Nadudvaron voltál a midőn a tűz volt?

Prius negando dein fatetur (előbb tagadott, majd vallott): igenis ottan voltam, de én nem gyuitottam hanem láttam, mikor éget. Post moram interum negavit, dein ad adhortationem compuncta fatetur (kis idő múlva ismét tagadta, azután pontról pontra bevallotta): ottan voltam és Mári is velem volt.

Mellyitek gyujtotta fel a házot?

Mári a fedelébe dugta a kanóczot, üveggel elsöbb fel gyuitván. Mári Pest felé ment fel.

Hát magad gyujtottále?

Nem: hanem Virágos Pál házát fel akartam gyujtani, a kertyében, de rajta kapott.

Miért fogtak meg Sárándon?

Hogy be mentem mindjárt meg fogtak és Passust kértek.

Némának tetted magadat?

Obmutuit, dein recognovit (elhallgatott, majd újból beismerte).

Hol akadtál öszve a társaiddal?

Dicit jam in Vértess, jam Debreczin, jam in M. Pályi (hol Vértest mondta, hol Debrecent, hol Mezőpályit).

Hát voltále M. Pályiban?

Hát hiszem mikor tüz volt láttam mikor az ólat fel gyuitotta a másik.

Tudé magyarul a tarsad?

Tud.

Anno 1788. 24. July restatuta (1788. július 24-én ismét előállítva).

Vald meg igazán ott voltál é M. Palyiba?

Igenis ottan voltam a többivel edgyütt, az ólat gyujtottuk fel délbe, mar most mindent igazán meg vallok. A Görög Nagy György a Vásárba reá vett benünket, hogy Debreczen taiját gyuitogassuk, ugy osztan Négyen Nadudvaron gyuitogattunk, és az Orosz Asszony aki jelen vagyon, Nadudvaron nem volt, hanem M. Pályiban mind az ötön jelen voltunk, de a hárma Közzülünk Pest felé ment, Továbbis pedig csak azt vallom: hogy Kolosvárra el vitt a Görög, de a taborba nem, aholis meg esketett benünket, s ugy jöttünk viszsza Gyalog igérvén a Görög vagy Örmény hogy Sz. Lörincz Vásárakor mindenikönknek 200 forintot fog adni, mivel akkor ki fog jönni a Debreczeni Vásárra, és ez vitt bennünket a gyujtogatásra.

Statuta Muta interrogata (az elővezetett szótlan nőt kérdezték meg):

Hogy hivnak?

Mariának

Caeterum et Slavonice, et Ruthenice interrogata directe non respondit, et ita loquelam confudit, ut intelligi non possit contra (egyébként sem tót, sem rutén nyelven kérdezve egyenesen nem felelt, sőt, úgy összekeverte beszédét, hogy nem lehetett megérteni).

Rea Catharina Halmagyi ob oculos dicit (Halmágyi Katalin vádlott a szemébe mondta): Tudsz te magyarul mért nem beszélsz. Illa loquelam suam ultra in intelligibilem facit atque inde ultra examinari non potuit (ő beszédét ezután érthetőre fordította, de ezentúl többé nem lehetett kikérdezni).

Per Fiscalem Lad. Juricskay (Juricskay ügyész által)



27
1788. december 18.


Katonai körözőlevél.

HL Personalia, Dániel család iratai 15/13.



28
Bécs, 1789.


Ezüst Vitézségi Érdemérem képe, leírása és adományozásának rendje.

HL General Commando 1789-38-21

Bis hieher sind Handlungen von ausgezeichneter Tapferkeit bey der Mannschaft von obligatem Stand, so oft sie zu der Kenntniß der Kommandirenden gelangten, zwar mit Geld belohnt worden, eine solche Belohnung aber verschafte demjenigen, welcher sie empfing, blos den vorübergehenden Vortheil einiger Ergoßlichkeit, und war wenig geschickt, weder sein eigenes Gefühl durch das Andenken seines Wohlverhaltens zu erhöhen, noch unter seinen Mitsoldaten eine rühmliche Nacheiferung rege zu machen.

Seine Majestät haben daher beschlossen, daß in Zukunft einzelne tapfere Handlungen der obligaten Kriegs-Mannschaft durch ein öffentliches, und fortdauerndes Ehrenzeichen der Vergessenheit entrissen, und mit demselben, wenn die wackeren Männer, die solches erworben, vereheligt sind, ihr Verdienst auf die Nachkömmlinge fortgepflanzt werde, um auch diese zur Ehrbegierde, und zum Dienst des Staats aufzumuntern.

Auf diese ehrenvolle Auszeichnung, und die Vortheile, welche die Huld Seiner Majestät damit verbindet, sind nicht nur Innländer, sondern auch Ausländer, sowohl Gemeine, als Unter-Offiziers anzusprechen berechtiget.

Das Ehrenzeichen wird in einer goldenen, und silbernen zu diesem Zwecke eigends geprägten Denkmünze bestehen, deren Vertheilung unter den hierzu vorgeschriebenen unumgänglich erforderlichen Bedingungen an die kommandirende Generalen der im Felde stehenden Truppen übertragen ist.

Derjenige, welcher die Denkmünze erhält, ist berechtiget, solche zu jeder Zeit in - und ausser Dienst öffentlich zu tragen, empfängt auch eine tägliche Zulage, welche Seine Majestät für diejenige, welche dieses Ehrenzeichens würdig erkläret sind, bewilliget haben.

A kiemelkedően bátor tetteket a legénységi állománynál, valahányszor csak a parancsnokok tudomására jutott, mindeddig pénzzel jutalmazták, bár egy ilyen jutalom azonban csupán némi látványosság átmeneti előnyét szerezte annak, aki kapta, és kevésbé volt alkalmas arra, hogy akár a saját érzületét emelje a helyes magatartásra való emlékezéssel, még kevésbé arra, hogy katonatársait buzgó követésre ösztönözze.

Őfelsége ezért elhatározta, hogy a jövőben a kötelezett hadinép egyes hőstetteit egy nyilvános és maradandó díszjelvénnyel megmenti a feledéstől, és az ilyet elnyert derék férfiak érdeme, ha házasok, átörökíthető lesz az utódokra, hogy azokat is becsvágyuk felkeltésére és az állam szolgálatára serkentse.

Erre a megtisztelő kitüntetésre és előnyeire, amelyek Őfelsége kegye által ehhez kötődnek, nemcsak belföldiek, hanem külföldiek is jogosan igényt tarthatnak, mind a közlegények, mind az altisztek.

Ez a díszjelvény egy külön erre a célra vert arany és ezüst emlékéremből fog állni, melynek odaítélése az e célból előírt elkerülhetetlenül szükséges feltételek mellett a harcmezőn álló csapatokat vezérlő tábornokokra ruháztatik át.

Aki megkapja ezt az emlékérmet, jogosult arra, hogy minden időben, szolgálatban és szolgálaton kívül nyilvánosan viselje, s napi pótlékot is kap, amit Őfelsége azoknak, akiket erre méltónak tartott, engedélyezett.



29
Bécs, 1809. április 6.


Károly főherceg főparancsnok felhívása – hadparancsa – a haza védelmére.

HL Nemesi felkelés 1809-4-2.



30
Schönbrunn, 1809. május 15.


Napóleon kiáltványa a magyar nemzethez.

HL Nemesi felkelés 1809-5-70.



31
1825. szeptember 8.


Itáliában a franciák ellen harcoló osztrák csapat hadrendje.

HL Personalia, Hrabovsky tábornok iratai 65.



32
Bécs, 1834. augusztus 1.


Az Udvari Haditanács megküldi a General Commandonak a pármai Szt. György-rend keresztje 3 fokozatának rajzait.

HL General Commando 1834-Q10-451



33
Bécs, 1834. október 17.


Az Udvari Haditanács bemutatja a General Commandonak az oláh hercegség Porta által engedélyezett zászlajának mintáját.

HL General Commando 1834-Q10-496



34
1836. november 28.


Bereg vármegye ajánlása Görgei Artúr felvételére a testőrséghez.

HL M. kir. nemesi testőrség 1836-29-42.



35
Nagyszeben, 1849. október.


A nagyszebeni hadbíróság felterjeszti Dobokai József körözését és személyleírását a General Commandonak.

HL General Commando 1849-T3-527







IV.
„Mit kíván a magyar nemzet – legyen béke, szabadság és egyetértés”




36
Győr, 1848. december 24.


Csány László főkormánybiztos hirdetménye a magyar hölgyekhez kötözőszerek gyűjtésére.

HL 1848/49: 52/220.



37
Kolozsvár, 1848. december 25.


Bem Józsefnek, az erdélyi hadsereg főparancsnokának nyílt rendelete. Pongrácz Móricz főhadnagy Kolozsváron keresztül minél előbb keresse fel a főhadiszállást, szabad közlekedést biztosít számára.

HL 1848/49: 6/456.



38
Debrecen, 1849. január 8.


Kossuth Lajos levele Görgei Artúrhoz. Értesíti, hogy a kormány megérkezett Debrecenbe. Felszólítja, hogy mindenről tájékoztassa a kormányt.

HL 1848/49: 8/414.



39
Debrecen, 1849. február 3.


Mészáros Lázár hadügyminiszter tábornokká nevezi ki Damjanich János ezredest.

HL K. k. ausserord. Kriegsgericht zu Arad 113/24-2/b.



40
Kolozsvár, 1849. április 28.


Az erdélyi főhadparancsnokság – Bem tábornok – 1848. december 28-tól Kolozsvárott megjelent hivatalos lapja, a HONVÉD című újság 104., 1849. április 28-i száma. (A magyar katonai sajtó első lapja.)

HL 1848/49: 55. doboz



41
Pest, 1849. június 30.


„Az ország kormányzója Görgey hadügyminiszter úrnak” – Kossuth Lajos saját kezű levele Görgeihez.

HL 1848/49: 35/404.







V.
Indivisibiliter ac inseparabiliter




42
1867.


A legfelsőbb elhatározások Királyi Könyve.

HL Legfelsőbb előterjesztések 1. doboz



43
Buda, 1869. augusztus 25.


I. Ferenc József levele József főhercegnek, a m. kir. honvédség főparancsnokának a honvéd főtanosztályoknál tett szemléről. (Levélpapírra nyomott címerrel és saját kezű aláírással.)

HL HFP 113/eln.-1869.



44
Buda, 1870. június 26.


Honvédtiszti kinevezés Andrássy Gyula saját kezű aláírásával.

HL 542/Kat. ig. gy.



45
Szeged, 1872. október 25.


Tiszti parancs.

HL M. kir. II. honv. ker. pság. 12. doboz



46
Budapest, 1894. április 1.


Kossuth Lajos temetése Budapesten. (A Hazánk című politikai, társadalmi és közgazdasági napilap ingyenpéldánya.)

HL Personalia (rep.)



47
Sopron, 1895. szeptember 13.


A m. kir. 18. soproni honvéd gyalogezred jelentése az ezredzenekar szervezéséről.

HL HFP 1788/eln.-1895.



48
Budapest, 1909. február 20., április 2.


A „Virágos Budapest” bizottságnak a m. kir. főparancsnoksághoz intézett levele.

HL HFP 943/eln.-1909.



49
Budapest, 1912. június 9.


A honvédelmi miniszter körlevele: a stockholmi olimpián a m. kir. honvéd és csendőr tisztek részt vehetnek.

HL HFP 1747/eln.-1912.



50
Budapest, 1912. június.


A m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály hadrendje.

HL HFP 2036/eln.-1912.



51
Budapest, 1914. június 29.


A Honvéd Főparancsnokság körlevele a szarajevói merényletről.

HL HFP 3114/eln.-1914.



52
1914–1918.


Katonai azonossági jegy („dögcédula”)

HL 714/Kat. ig. gy.



53
Przemysl, 1914. október–december.


Az 1914. szeptember 15-től körülzárt erődben a cs. és kir. várparancsnokság jóváhagyásával adták ki a Tábori Újság című napilapot, 1914. október 14-től 1915. március 22-ig, a vár feladásáig 141 száma jelent meg.

HL I. vh. M. kir. 23. honv. gy.ho. 4. doboz



54
Budapest, Bártfa, 1916. március 18.


Üdvözlő táviratok József főherceg névnapjára.

HL I. vh. HGK Erz. Joseph 21. doboz



55
Temesvár, 1916. május 24.


Hősi halált halt bajtárs özvegyének írt levél.

HL 652/Kat. ig. gy.



56
Budapest, 1916. december 30.


A koronázás alkalmából kiadott levelezőlap az uralkodó pár saját kezű aláírásával.

HL 623/Kat. ig. gy.



57
Budapest, 1916. december 30.


A m. kir. 30. honvéd pótzászlóalj 365. ünnepi napiparancsa a koronázás tiszteletére az uralkodó pár fényképével.

HL I. vh. M. kir. 30. honv. pót zlj. 3881. doboz



58
1914–1918.


Különböző tábori levelezőlapok, egyik nyírfakéregből készített lap.

HL 86., 518/Kat. ig. gy.



59
Krasznojarszk, 1917. március–április.


A krasznojarszki hadifogolytáborban készített emléklap, amelyre Gyóni Géza sajátkezüleg írta versét.

HL I. vh. M. kir. 23. honv. gy.ho. 4. doboz



60
1918. november. 4.


Szabadság-igazolvány.

HL 338/Kat. ig. gy.







VI.
Quo vadis?




61
Budapest, 1918. december.


A Magyar Köztársaság katonai esküje.

HL HFP 4248/eln.-1918.



62
1918. július 31. – 1920. január 19.


Parancskönyv. Benne: a m. kir. Hadtörténelmi Levéltár szervezetére vonatkozó parancs.

HL irattára 81. doboz



63
Budapest, 1919. február 22.


A Magyar Hadügyminisztérium 2669/eln.-1919. számú rendelete az önkéntes hadsereg felállításáról. A hadsereg hadrendje.

HL Pdf. 7/14.-106.



64
Gödöllő, 1919. május 30.


A Magyar Vörös Hadsereg parancsnokság 530/51. hdm. számú irata: a Vörös Hadsereg hadrendje.

HL MTK 67/15.-26.



65
Budapest, 1920. november 1.


A tábori püspökségek felállítására vonatkozó értekezlet.

HL HM 23997/eln. 1. oszt. - 1921. alapszám (85265/eln. 1. oszt. - 1920. ikt. sz.)



66
Budapest, 1921. január–február.


Zászló átadása, illetve cseréje a gyalogezredeknél.

HL HM 140/eln.1.-1921. ikt. sz. (2057.a. sz.)



67
1940-es évek.


SAS behívó.

HL 54/Kat. ig gy.



68
1940. augusztus.


Hadtestparancsnoki dicséret.

HL M. kir. VIII. hadtest 250/sgt. (21. sz. tiszti parancs)



69
1944. november 25.


„Teljesítményi jelvények”

HL HM 59500/eln. HM. kik.-1944. sz. (M. kir. 1. lovas hadosztály harcfegyelem-bizt. törzs parancsgyűjtő)



70
1945. február 20.


A 101. vadászrepülő-ezred bevetési könyve.

HL M. kir. 101. vadászrepülő ezred



71
Debrecen, 1945. január 10.


Az újjáalakult Magyar Honvédelmi Minisztérium első ügyirata: a hadsereg felállításával kapcsolatos kérelme a SZEB megbízottjához, Szuszajkov vezérezredeshez.

HL Dem. hds.HM 20001/eln.-1945.



72
Debrecen, 1945. február 11.


Az újonnan felállított hadsereg 6. hadosztályának első parancsa: felhívás a német fasizmus elleni harcra.

HL Dem. hds. 6. ho. iratai 1. doboz



73
1945. március 26.


Az 1. hadosztály parancsnokságának 1. számú parancsa.

HL Dem. hds. 1. ho. 1. doboz



74
Budapest 1945. július 17.


A Hadimúzeum és a Hadilevéltár újbóli felépítése.

HL Dem. hds. HM 18065/ált.-1945.sz.