Előszó (részlet)

Mikor e sorozat tervét szerkesztője elém tette s megkérdezett, hogy melyik tájhoz ragaszkodom, gondolkodás nélkül mutattam a déli Tiszavidékre, Tiszántúl s egyben Magyarország "viharsarkára", ahol az elmék és a szívek sohasem tudtak belenyugodni a meglévőbe, a megvalósult Magyarországba. Ez a nép mindig készen volt a fölkelésre, hogy újra kezdje életét, mely ezer év óta dermedten áll kísérletek és gyorsan elbukó országos szándékok tüzében és ködében. Ha egy-egy szikra arra repült, Tiszántúl mindjárt kigyúlt s égett gyönyörűen, mintha tudata volna egy különb, emberibb magyar életről és egykettőre csapatokat állított az úri magyarság, később pedig a feudális-kapitalista hatalmasságok ellen.

[...]

A táj s a nép gyökereit kerestük, minden rendelkezésünkre álló úton és a tájból és népből elindulva végső következtetések felé igyekeztünk. De minden lépésünknél az élet eleven sodrával érvelünk, a magyar élet és táj képei suhannak, mint vádak és mint bizonyítékok. Nem sokat beszélünk, inkább magát az életet beszéltetjük. Lelkiismeretünk terhét, életünk legsúlyosabb poggyászát: az országos élményt bontjuk ki ebben a könyvsorozatban, s hívő szívvel hisszük, hogy ez az országos élmény közvetve, vagy közvetlenül, de ott él majd időnk magyar szellemi kultúrájában. Ezek az élmények, ezek a képek immár örök útitársaink, kitörölhetetlen jegyei a magyar tudatnak, senki sem térhet ki előlük s nemzedékek tusakodnak majd velük.

A régi monográfiák adatokat halmozó színtelensége s érdektelensége után mi a lényegeset hozzuk s így könyveink anyaga már maga is kritikai állásfoglalás, a múlandó és lényeges dolgok kérlelhetetlen szétválasztása, értékek gyűjtése és őszi tűz az égni valókból.

Nyílt szemmel s nyitott lélekkel jártunk: falvak, városok, osztályok, egyének, intézmények, babonák és szokások vonultak el vigyázó szemeink előtt, néztünk és ítéltünk s nem titkoljuk el, hogy kit és mit találtunk könnyűnek. Ha munkánk, állásfoglalásunk ősét keresem, a XVI-ik századba kell térnem. Akkor tört fel a magyar önismeret vágya ilyen elemi hévvel. Mai sorsunk különben is nagyon rokon a XVI-ik századdal. S méltóbb szózattal nem bocsájthatom útjára a sorozat első kötetét, mint szellemi ősünknek, a XVI-ik század prédikátorának, Szkhárosi Horvát Andrásnak szavával:

"Nem mondhatjátok, hogy nem tudtátok isten akaratját,
Mert minden pap, deák, gyermek, hegedős nagy nyiltan kiáltják
Ám meglátjátok miként várjátok az ítélet napját."