A valószínűségszámítás a matematikának viszonylag fiatal ága. Önálló tudományággá való alakulása Pascal és Fermat 1654-ben folytatott levelezésével vette kezdetét, bár egyes speciális, a szerencsejátékokra vonatkozó feladatokkal már sokkal előbb foglalkoztak, így pl. Luca del Pacioli 1494-ben megjelent „Summa de arithmetica” c. munkájában egy valószínűségszámítási feladatot tárgyal – hibásan. Cardano (1501–1576) és Galilei (1564–1642) azonban már helyesen oldottak meg speciális valószínűségszámítási feladatokat. A valószínűség fogalma azonban ennél sokkal régebbi keletű, és az antik görög filozófiában már szerepet játszott. (Lásd pl. a második levélben között Platón-idézetet.) Az a gondolat, hogy a természetben tapasztalható törvényszerűségek a véletlenek tömegén keresztül érvényesülnek, az ókori görög materialistáknál szerepelt először, és legrészletesebb ókori kifejtése Lucretius „De rerum natura” c. költeményében található meg, amelyből a legfontosabb idevágó részleteket Pascal idézi a negyedik levélben, Miton-nal folytatott vitája során. Az újkorban a valószínűségszámítás kialakulásában nagy szerepet játszottak a szerencsejátékokra, elsősorban a kockajátékra vonatkozó feladatok. Maguk a kockajátékok már az ókorban igen népszerűek voltak. A taxillus-játék történetére vonatkozólag, amelyről a második levélben esik szó, Hagstroem kitűnő munkájára [K.G. HAGSTROEM, Les préludes antiques de la theorie des probalités, Stockholm, C. E. Fritzes K. Hovbokhandel, 1942.] támaszkodtunk. A valószínűségszámítás történeté Pascal-tól Laplace-ig alaposan feldolgozta I. Todhunter [I. TODHUNTER, History of the theory of probalbility from Pascal to Laplace, MacMillan, London, 1865.] Sok érdekes adatot tartalmaz a valószínűségszámítás történetéről Jordán Károly könyve, [JORDAN K.: Fejezetek a klasszikus valószínűségszámításból Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956.], valamint F. N. David munkája. [F. N. DAVID, Games, Gods and Gambling (The origins and history of probability and statistical ideas from the earliest times to the Newtonian era), Griffin, London, 1962.] Nem kívánjuk itt a valószínűségszámítás történetét részletesen ismertetni, csak röviden utalunk arra, hogy Pascal és Fermat levelezése hogyan hatott ki az új tudományág kialakulására. 1658-ban jelent meg Huyghens „De ratiociniis in ludo aleae” c. munkája, amelyben a Pascal és Fermat által tárgyalt kérdések részletesebb kifejtése található, és amely nyilvánvalóan Pascal és Fermat levélváltására támaszkodik, azonban számos más rokon kérdést is tárgyal, illetve felvet, Huyghens munkájához csatlakozik közvetlenül Jacob Bernoulli (1654–1705) „Ars coniectandi” című alapvető munkája mely csak halála után, 1713-ban jelent meg. E munka első része Huyghens fent említett munkáját reprodukálja és kommentálja, a teljes megoldását adva a Huyghens által megoldás nélkül közölt kérdéseknek. E munka legjelentősebb része a negyedik, amely a nagy számok ún. Bernoulli-féle törvényével foglalkozik. Hasonlóképpen Huyghens könyvéhez, és ezen keresztül Pascal és Fermat levelezéséhez csatlakozik Montmort (1678–1719) „Essai d'Analyse sur les Jeux de Hazards” c. munkája, amely valamivel később íródott, de előbb jelent meg, mint Bernoulli műve; ugyanez mondható el A. de Moivre (1667–1754) „De Mensura sortis seu de Probabilitate Eventum in Ludis A Casu Fortuito Pendentibus” című alapvető művéről, amely 1711-ben jelent meg a Philosophical Transactions-ben.
A szerencsejátékokra vonatkozó valószínűségszámítási feladatok mellett már a valószínűségszámítás fejlődésének legelején felléptek másféle valószínűségszámítási feladatok is: a halandósági táblázatokkal és biztosítással kapcsolatos valószínűségszámítás feladatok. Londonban a halálozásokról már 1592-től kezdve pontos feljegyzéseket vezettek; John Graunt volt az első, aki 1662-ben ezen táblázatok alapján halandósági valószínűségeket számított ki az életkor függvényében. Néhány évvel később Hollandiában van Hudden és de Witt hasonló számításokat végeztek, és alkalmazták ezeket életjáradékok kiszámítására: e kérdést később (1693-ban) Halley tárgyalta alaposabban. Nem bizonyítható, de igen kézenfekvő az a feltevés, hogy a valószínűségszámításnak a halandósági táblázatokkal és a biztosítással való kézenfekvő kapcsolatával Pascal már tisztában volt: ennek megfelelően egy ilyen utalást (a hajóbiztosítással kapcsolatban) a negyedik levélben megengedhetőnek tartottam.