Bevezető

Nehéz, sőt fájdalmas feladat előtt áll, aki a III. Nemzetközi Vámbéry Konferencia kötete elé szeretne előszót írni. Búcsúztatnia kell és befogadnia.

Természetes, hogy bármely élő szervezethez hasonlóan a Vámbéry Konferenciák résztvevői is változnak. Vannak szerzőink, akik már-már állócsillagként öregbítik közös vállalkozásunk hírnevét, s vannak, akik csak egy-egy alkalomra csatlakoztak hozzánk. Először üdvözölhettük a körünkben Szvoboda Dománszky Gabriellát, a Miskolci Egyetem tanszékvezetőjét, Hazai György akadémikust, az MTA rendes tagját, s Wágner Pétert, az ELTE ÁJK NATO Kutató Központjának tehetséges ifjú kutatójának. Konferenciánkat megtisztelte még Kubassek János, az érdi Földrajzi Múzeum igazgatója, valamint Pirický Gábriel, a Szlovák Tudományos Akadémia Keleti Intézetének turkológusa is, az ő hozzászólásaikat azonban, más irányú kötelezettségeik miatt, nem olvashatjuk a kötetben. Tengerentúli tanulmányútja okán ezúttal nélkülöznünk kellett Csirkés Ferenc barátunk társaságát. Kaptunk viszont írást Üzbegisztánból, Kamoliddin professzortól, az ottani akadémia történeti intézetének munkatársától. Ezzel ragaszkodunk ahhoz a hagyományunkhoz, amellyel konferenciánkat, még ha virtuálisan is, de valóban nemzetközivé kívánjuk tenni. Konferenciánk érdekes színfoltját jelentette még a "biciklis dervis" a Vámbéry útján és az ő tiszteletére Iránig kerekező Bujna Zoltán úti beszámolója. E beszámoló legizgalmasabb részeit szintén olvashatják e kötetben.

Aki jelen volt a konferencián, tudhatja, hogy a tudományos munkán kívül történt más, a további közös munkánkat meghatározó, hagy horderejű esemény is. Átalakult konferenciáink bázisa, a dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás is. Munkánk hatékonyabbá tétele érdekében az elnöki tisztséget átvevő Hazai György mellett elnöki tisztséget eddig viselő Hodossy Gyula most igazgatóként segíti munkánkat. Újdonságot jelent még a társulás mellett létrejövő Kutató Tanács is, amely Vásáry István elnöklete és jelen sorok írójának titkári tevékenysége mellett ad immár szervezett keretet az eddigi munkának.

Mindezek fényében a szerkesztő joggal teszi fel azt a kérdést, hogy mi az, ami Vámbéry Ármin személyének tiszteletén túl is összefogja e munkákat.

A Vámbéry Ármin emlékére tartott konferenciákon önként vállalt kötelezettségeinket teljesítjük, amikor itt Önök elé lépünk. Számomra éppen ezért fontos ez a találkozás. Együtt s egymásért gondolkodva érezhetem azt, hogy valóban szabad egyén vagyok, olyan kutató, ki jó társakkal nagy elődök nyomába lép.

Ezért ajánlanám a figyelmükbe e kötetünket is.

Dunaszerdahely, 2006. február 18.

Dobrovits Mihály