Előszó

Midőn a Birk-kódexet - középkori irodalmunk korai és több szempontból becses emlékét - a legutolsó teljes kiadása után több mint 50 évvel korszerű és a tudományos igényeknek megfelelőbb köntösben ismételten az érdeklődők kezébe adjuk, mottóul Horváth Jánosnak, a magyar kódexirodalom avatott ismerőjének és páratlan szintetizálójának örökszép szavait idézem: "Irodalom nincs írott szövegek nélkül... Az irodalom a műveltségnek magasabbrendű, írásbelileg közvetítő formái közé tartozik. (Bekezdés) Maga a nyelv azonban, mindezek egykori anyaga s eszköze, változva bár, folytonosan él, és emlékezik az elenyészett múltra. Él a nyelv, e csodálatos hangjelenség, e röpke tünemény, mit múló légrezdület zendít, némít ezrek ajkán s fülében untalan. Por és hamu mind, kik egykoron beszélték: ő él s tud a halottakról; időben, térben millióknak volt alkalmi rész-tulajdona: s időben-térben, változva, osztva egy és ugyanaz maradt; kiszolgált minden egyéni gondolatot, érzést és szándékot, de a maga rejtett törvényeivel folyvást lelki közösség megteremtésén munkált s jelképe lett annak. Eszköze volt a primitív, a szóbelileg közvetítő kornak s eszköze máig az írásbelileg közvetítő fejlettebbnek, az irodalomnak." (A magyar irodalmi műveltség kezdetei. 1931. 5-6).

A Magyar Tudós Társaságtól, illetőleg később a Magyar Tudományos Akadémiától kezdeményezett kiadványsorozatok: a Régi Magyar Nyelvemlékek és a Nyelvemléktár hosszú időn át kielégítették az irodalomtörténet és nyelvtörténet búvárlóinak igényeit, bár már elég korán kifogás merült fel az utóbb említett sorozat azon szerkesztési elve ellen, mely szerint "czélszerűnek látszott, hogy az egyes codexbeli írásmódoknak fölös különbözeteit egy kevéssé megszorítsuk s a nyomtatványban valamennyire egyforma külalakot alkalmazzunk." (Nytár. I. Értesítés). Voltaképpen ennek a kifogásnak az eredményeképpen született meg az Új Nyelvemléktár első, és sajnos 1916 óta utolsó füzete: a Bécsi Kódex paleografikus hűségű másolata és latin eredetije Mészöly Gedeon gondozásában. Ilyen előzmények után, de jóval későbben: a második világháború első évében indult meg a Codices Hungarici sorozat a Jókai-kódex hasonmásával, melyet csupán 2 kódexünk hasonmása követett. A sorozat folytatása azonban 1944-ben elakadt. A háború utáni helyzet talán menti ezt az elakadást, ma már azonban aligha lehet bármiféle indokkal is visszautasítani a filológusoknak azt a követelését, hogy korszerű kritikai forráskiadványokból tanulmányozhassák irodalmunk és nyelvünk történetét, valamint törvényszerűségeit.

Ennek a sürgető követelésnek tett eleget a Codices Hungarici sorozat IV. kötete, és vele azonos célt szolgál e kiadványunk is, amely a megelőző kötethez hasonlóan már együtt hozza a kiválasztott kódex hasonmását, paleográfiailag leghívebb olvasatát és latin megfelelőjét. A kódexre vonatkozó tárgyi tudnivalókon kívül forráskritikai felvilágosításokat is adunk, sőt kódexünk írójának életrajzát is - amennyire azt felderíteni tudtuk - közöljük. Ez utóbbi tartalmi bővülést jelent az előző kötetekhez képest. Úgy gondolom, ezzel indokoltan térünk el a korábbi kötetekben alkalmazott kiadási elvektől, mert míg többi kódexünk írójáról, illetőleg másolójáról máig sem tudunk sokkal többet, mint amennyit a Nyelvemléktár egyes köteteinek bevezetőiben a kiadók közöltek, addig a Birk-kódex fordítójáról időközben nagyon sok életrajzi adat vált ismeretessé, és ezek első ízben való közlése ezen a helyen a legmegfelelőbb. Nyelvészeti felvilágosításokat ezúttal sem adunk, ezeknek a közeli jövőben a Nyelvtudományi Értekezések egyik kötetében lesz helyük.

Midőn e kiadványomat útjára bocsátom, köszönetet mondok Iványi Bélának, ki rendelkezésemre bocsátotta kódexünk írójára vonatkozó Rómában gyűjtött adatait, valamint Bárczi Gézának és Pais Dezsőnek, kik bíráló és irányító megjegyzéseikkel segítségemre voltak az e kötetben közölteken kívül a Birk-kódex nyelvi földolgozását is magában foglaló disszertációm kidolgozásában.

1959 október havában

Pusztai István