Előszó

Ebbe a kötetbe hét olyan tanulmányt válogattam - tudatosan -, melyek az elmúlt tizenkét esztendőben születtek. Hét és tizenkettő az ősi csillagászat, a vallások, mítoszok, mesék szent számai, írásaim témáihoz illik, hogy ők szabjanak terjedelmi korlátot e könyvnek.

Valaki - mérvadó személyiség! - egyszer azt mondta rólam, hogy állandóan úton vagyok a népmesék és a csillagos ég között. Nos, ezek az írások "útleírások": e képzeletbeli tér-idő utakon tapasztaltak tudományos igényű följegyzései. (A kötet címe is erre utal: a szerző arra kalandozik, amerre a madár se jár.)

Tanulmányaimban különböző témákat különbözőféleképpen járok körül, mégis mindig ugyanarra a végkövetkeztetésre jutok. Nevezetesen: újra és újra rádöbbenek, milyen óriási jelentősége volt a csillagos ég rendszeres megfigyelésének, a természeti és kozmikus Rend ösztöneinkbe vésett, majd tudatosított és vallásos élménnyé emelkedett tiszteletének; más szavakkal: a civilizáció- és kultúra-teremtő égi segítségnek a hagyományos társadalmak, vagyis elődeink életében. ("Égin" értsen mindenki, amit akar, a határtalan kozmoszból és a természetből felénk áradó információbőséget nevezhetjük akár Isten végtelen kegyelmének is.)

Az első írás (Archaikus világkép a szibériai sámándobokon) e műfajban nem is az első, hanem a második cikkem volt. A dátum (1983) csak a megjelenés évét jelenti. (A Világosság jelentette meg a mondott esztendőben.) Arról szól, amit a címe is elárul: a sámándobot, a sámán "utazásainak" hasznos segédeszközét mint csillagtérképet veszi közelebbről szemügyre.

A második tanulmány (Csodaszarvasmonda a csillagos égen) témája sok éven át foglalkoztatott - több tévéműsoromban is előhozakodtam vele. Az itt közreadott a jelen pillanatban véglegesnek tekinthető változat, mely 1985-ben jelent meg más szerzők régészeti tanulmányaival együtt. (Az őshazától a Kárpátokig, szerk.: Szombathy Viktor. Panoráma könyvek). Ennek a címe is elárulja tartalmát. Arról van szó benne, hogy népünk eredetmondája is bizony ott sziporkázik csillagos előadásban az éjszakai égen.

Harmadik írásom (Erósz és Eróé - Kasztrációs komplexus a tündérmesékben) egy folklorista "szexkonferencia" ironikus indíttatású előadásaként született, s meg is jelent a Szépirodalmi Kiadó Erósz a folklórban c. kiadványában Hoppál Mihály és Szepes Erika szerkesztésében, először 1987-ben. Csillagokról alig esik szó benne, annál több - persze tudóshoz illő visszafogottsággal - a mesék erotikájáról, mégis...

Mégiscsak az derül ki belőle, hogy a régi mesemondók és hallgatóságuk szemében a világ egységes, és ugyanazok a törvények uralkodnak benne minden szinten. A kozmikus harmónia tükröződik a működő emberi kapcsolatokban és az "ő" zűrzavara ölt formát tudat alatti félelmeinkben.

A negyedik tanulmány (Árgirus csillagai) csak rövidített formában jelent meg (1996-ban a Hitelben). A témát eredetileg egy 1992-es irodalomtörténeti konferencián ismertettem - nagy ribilliót keltve. Tárgya a közismert széphistória, aminek nyomán Vörösmarty Csongor és Tündéje is született, s aminek eredetéről még ma is elvitatkozgatnak az irodalomtörténészek. Csillagos szempontú írásomban azt próbáltam bemutatni - nem minden előzmény nélkül -. hogy ezt a történetet először magáról az égről olvasta el az ember.

Az ötödik írás (Az isteni vendég, 1994) a vendéglátás rituáléjának asztrálmitológiai. vallási, lélektani - és etológiai (ösztöni) hátterét vázolja föl anélkül, hogy szerzője az általa járt és (madaraktól elkerült) útról letérne. A figyelmes olvasó észre fogja venni, hogy az idő múlásával a mondott szerzőt az emberi lélek, s a mögüle fölsejlő ösztönlény egyre jobban érdekli, s hogy a végén rájön: Isten, ember és állat nem különíthető el.

A könyv gerincét képező hatodik tanulmány (Az aranyhajú kertészbojtár) egy kiadásra váró könyv (A Nap könyve) sok-sok éven át írt s terjedelmi okból kiemelt vaskos fejezete. A Nap mesékben betöltött központi szerepe a témája, illetve a mesék kozmikus mondanivalója - tágabb összefüggésben. Noha a benne foglaltak nem szorulnak kiegészítésre, a téma iránt érdeklődőnek csak ajánlani tudom, hogy a hiányzó nagyobbik részt, magát a Nap könyvét is kézbe vegye.

Végül az utolsó tanulmány, amit 1995 őszén írtam egy kényszerbetegségek tárgykörében rendezett pszichiátriai konferencia előadásának segédanyagaként. Mondhatom talán, hogy eddigi írásaim elméleti foglalata, hiszen épp a mondott betegségtípusra vonatkozó ismeretek vezettek arra a fölismerésre, mennyire fontos minden élőlény számára - nem csak az emberére! -, hogy a világban rend legyen, s hogy ez a rend a teremtett világ minden szintjén hasonlóképpen nyilvánul meg. és hasonlóképpen visszhangzik ember és állat "lelkében".

A világ egységes és törvénye egy.

Jankovics Marcell