a: Kalász
b: Levél
c: Szártő
d: Egy füzérke pelyvája (nagyítva). "Bánkúti 1201." fajta
e: Kalász
f: A levél nyelvecskéje és fülecskéi
g: Egy füzérke
h: Szemtermés hátulról és szemben (nagyítva)
i: Csíranövény.
Egyéves, áttelelő (őszi) vagy tavaszi gabona. Gyökérzete elsődleges és járulékos gyökerekből álló bojtos gyökérzet. Szára hengeres, általában üreges szalmaszár, bütykös csomókkal. Levele hosszú, egyenes, szálas; nyelvecskéje és fülecskéje van. Virágzata összetett füzér: a füzérkék közvetlenül a virágzati főtengely (kalászorsó) ízein magánosan ülve ún. kalászt alkotnak. A pelyva többé-kevésbé tojásdad. A külső toklász lehet szálkás vagy szálkátlan.
Csak kultiváltan ismeretes. Keletkezése még ma is sokat vitatott. Többnyire elfogadott az a feltevés, hogy a Triticum dicoccum-nak az Aegilops squarrosa-val való kereszteződéséből jött létre. Tömött és rövid kalászú formái Európában már a korai kőkorszakban ismertek voltak; laza kalászú formái később jelennek meg. Nagy változatosságuknak centruma Elő- és Közép-Ázsiában van.
A magyar honfoglalás idejében a Dunántúlon élő szláv és bolgár néptörzsek már termesztettek búzát. Jelenleg Magyarországon a var. erythrospermum Kcke. (pirosszemű búza) változatba tartózó fajtákat termesztik.
Talajigénye mélyrétegű, televényes vályog- vagy középkötött agyagtalaj, de más talajokon is eredménnyel termeszthető. A legjobb búzaminőségi területek: 1. Alsó-Tiszavidék, 2. Középső-Tiszavidék, 3. Felső-Tiszavidék, 4. Moson és Sopron megyék területe, 5. Szombathely vidéke, 6. Bácska.
A búza Magyarországon a legnagyobb mértékben termesztett gabona, egyben az első főtermény. Lisztjén kívül malomipari melléktermékei takarmányként értékesek. Szalmáját almozásra használják, a lisztből keményítő is készül. Túlnyomó többségben őszi búzát vetnek; a tavaszi búza vetésterülete elenyészően kicsiny.
A magyar búzanemesítés mintegy százéves múltra tekint vissza. A XX. század első évtizedében kimagasló nemesítési eredményként új búzafajtákat állítottak elő. Jelenleg államilag elismert nemesített fajtáink: "Bánkúti 1201.", "Bánkúti 1205.", "Beta-Bánkúti", "Fleischmann 481.", Fleischmann 293.", "Lovászpatonai 160.", "Karcagi (Alcsúti) 21.", "Karcagi 169.", "Udvaros 4.", "Udvaros 8.", "Kompolti 169.", "Fertődi 293." őszi búzák, és az "Udvaros 130.", valamint a "Kompolti szálkás" tavaszi búza.
Csak kultiváltan ismeretes. Keletkezése még ma is sokat vitatott. Többnyire elfogadott az a feltevés, hogy a Triticum dicoccum-nak az Aegilops squarrosa-val való kereszteződéséből jött létre. Tömött és rövid kalászú formái Európában már a korai kőkorszakban ismertek voltak; laza kalászú formái később jelennek meg. Nagy változatosságuknak centruma Elő- és Közép-Ázsiában van.
A magyar honfoglalás idejében a Dunántúlon élő szláv és bolgár néptörzsek már termesztettek búzát. Jelenleg Magyarországon a var. erythrospermum Kcke. (pirosszemű búza) változatba tartózó fajtákat termesztik.
Talajigénye mélyrétegű, televényes vályog- vagy középkötött agyagtalaj, de más talajokon is eredménnyel termeszthető. A legjobb búzaminőségi területek: 1. Alsó-Tiszavidék, 2. Középső-Tiszavidék, 3. Felső-Tiszavidék, 4. Moson és Sopron megyék területe, 5. Szombathely vidéke, 6. Bácska.
A búza Magyarországon a legnagyobb mértékben termesztett gabona, egyben az első főtermény. Lisztjén kívül malomipari melléktermékei takarmányként értékesek. Szalmáját almozásra használják, a lisztből keményítő is készül. Túlnyomó többségben őszi búzát vetnek; a tavaszi búza vetésterülete elenyészően kicsiny.
A magyar búzanemesítés mintegy százéves múltra tekint vissza. A XX. század első évtizedében kimagasló nemesítési eredményként új búzafajtákat állítottak elő. Jelenleg államilag elismert nemesített fajtáink: "Bánkúti 1201.", "Bánkúti 1205.", "Beta-Bánkúti", "Fleischmann 481.", Fleischmann 293.", "Lovászpatonai 160.", "Karcagi (Alcsúti) 21.", "Karcagi 169.", "Udvaros 4.", "Udvaros 8.", "Kompolti 169.", "Fertődi 293." őszi búzák, és az "Udvaros 130.", valamint a "Kompolti szálkás" tavaszi búza.
