Vitnyéd

Valahogy úgy emlékszem, hogy a község kissé háttal volt az állomásnak. A szőlőskertek nekijártak a vasútvágánynak. Szép októberi szombat délután volt, a nap lemenőbe, az ég aljának tiszta tükre a láthatáron túl is visszaverte a nap lenyugvó sugarát a szőlőtő áldott gyümölcsére. Még a fehér gerezdjei is pirosnak rémlettek, barátságosan kínálták magukat a kiéhezett vándor utasnak. Egy jó pár arcátlan vagy nagyon éhes fiú le is szökdelt a vagonból letépni pár gerezdet, míg a többiek rájuk szóltak: Te, gyertek vissza, mert jön a gazda.

Én a vagonajtóból néztem ezeket, a természet csoda szépségét, egy csendes, békés falunak ünnepies szombat délutáni hangulatát. Időm volt rá, mert a vonat állt, a szállítmányparancsnok őrmester egypár csicskásával bement a falu bírójához érdeklődni a szállás felül, mivel az előrejött Vajda hadnagyunk nem várt.

A falu népe között gyorsan szétfutott a hír: ismét erdélyi leventék érkeztek. Nemsokára kereken állták a vagonainkat, mindenki kínált valamit, egy darab kenyeret vagy tésztát. Volt, aki papírcsomagban kenyeret és mellévalót is hozott. Nyomban arról érdeklődtek, hogy honnan jövünk, és mondogatták, hogy náluk is a minap érkeztek erdélyi leventék. Egyszer csak megjött Budai őrmester úr lehangoltan, és jelentette, hogy Vitnyéd nem fogad, mert helyünkbe mások érkeztek. De kapott egy utasítást az ottani állomás levente parancsnokától, hogy mink Bágyogszovátra vagyunk irányítva. Ez egy kicsit megint rossz hangulatot váltott ki a már pihenni vágyó társaságból, amely a község népével folytatott kevés szóváltás alapján – amely kereken állta a vagont – sok szeretetet remélt, és most íme, megint odébb kell állni egy házzal.

De nem csak a fiúk szerettek volna már letelepedni, az őrmester is megunta a vándorlást, s ezt el is panaszolta a község bírójának. A bíró meg is értette, de nem volt mit tenni. Egy annyit felajánlott, hogy elmegy az őrmesterrel az állomásfőnökhez, megkéri, hogy a lehető leghamarabb tegyen útra, és továbbítsa, hogy mentől hamarabb szállítsanak a rendeltetési helyre.

Én nem tudom most sem, hogy előre-e vagy hátra, de az első vonat után akasztottak, és amint besötétedett, ismét a sötétséget vágta a mozdony velünk. Reggel, mikor megvirradt, találgatások hangzottak, hogy ezen a vonalon kell lenni a községnek, nem is nagyon messzire, így mondogatták a vasutasok, hogy már csak vagy négy megálló, már csak három, aztán egyszer csak megpillantottunk egy hosszú pályát belátható vonalon egy egyszerű kis állomást, Bágyogszovát felirattal. A község majdnem sehol nem látszott, nagyon félre volt a vasúttól. A vasutasok nem is sokat időztek, gyorsan félrehúztak az egyetlen mellékvágányra, leakasztottak, és jó szerencsét kívánva a sorsunkra hagytak.




Hátra Kezdőlap Előre