Táncnóták

Nagyon kevesen élnek még, akik tudják, milyenek voltak azok a nóták, amikre őseink táncoltak és dúdaltak, örömükbe vagy bánatukba. A sok szép nóta, amit tánc közbe fújtak, lassan már teljesen ismeretlen lesz a mai fiatalok számára. Pedig egyikük sem hozna szígyent rájuk. Kár lenne teljesen elfelejteni ezeket, hiszen hírt adnak az ifjú élet korszakából egy más korszakban való átmenetelről. Hogy bebizonyítsam, hát így kezdem a nótát, amit esetleg két vőlegény dúdal magyarba, mikor ki akar köszönni a fiatalságtól, a fiatal élettől:

De szépen szól a muzsika,
Nekem kedvem mégsincs soha,
Muzsikának száraz fája,
De szépen szól a nótája.
Húzzad, cigány, azt a vígat,
Hogy ne lássák, hogy búsulak,
Húzzad, cigány, mer' már látom,
Hogy múlik el ifjúságom.

Vagy a leánynak egy másik nótája, amikor visszagondol fiatal gondtalan életire és a jövőbe néz, mert a régiek talán mindig szívük vágyakozó vagy kétkedő érzelmit dúdalták el, és talán semmi sem igazabb mondás, mint a népdal.

Én Istenem, de víg voltam,
Míg az anyám lánya voltam.
De most, hogy a másé lettem,
Jaj Istenem, mi lesz velem.
A pántlika könnyű gúnya,
Mert azt a szél könnyen fújja,
De a párta nehéz gúnya,
Mert azt a gond földbe nyomja.
Ne sirasd gyöngykoszorúdat,
Kötek én még neked olyant.
Éjjel nappal kössed, rózsám,
Úgysem leszek többet leány.

De vegyük sorba azokat a nótákat, amit a régi székiek dúdaltak magyarba, mert mindegyike valamiről szól, és valakire talál.

Alacsony a rózsám háza,
Kilátszik a szarufája.
Hadd el, babám, ne hajts rája,
Ketten vágunk nádat rája.
Lábom alatt ropog a nád,
Tagadd meg értem az anyád.
Olyan igaz leszek hozzád,
Mint a te jó édesanyád.
Fekete szárú cseresznye,
Rabod lettem, szép menyecske,
Ne bánjál úgy, mint raboddal,
Bánj, mint szelíd galamboddal.
Jaj, be sokat áztam, fáztam,
Babám, amég hozzád jártam,
Mennyit sírtam, mégsem elég,
Jaj Istenem, mit tegyek még.
Ne lépj jégre, mer' elesel,
Ne szeress, mer' boldog leszel,
Ne szeressél kettőt-hármat,
Mert még egy is elég bánat.
Székvárosi nagy hegy alatt
Van egy forrás bokor alatt.
Aki abból vizet iszik,
Babájától elbúcsúzik.
Szék városán van egy csorgó,
Ott a legény napraforgó,
Kétszer esküszik napjába,
Mást szeret minden órába.
Szeress, rózsám, csak nézd meg, kit,
Mer' a szerelem megvakít,
Mer' engemet megvakított,
Örökre megszomorított.
Ha tudtad, hogy nem szerettél,
Magadhoz mért kerítettél,
Mer' én szegény leány vagyok,
Nem is hozzád való vagyok.
Én búsulni sosem tudtam,
Tőled, babám, megtanultam.
Búsulhatok, amíg élek,
Mer' én arra reá érek.
Ne hidd, rózsám, hogy én bánom,
Amér' tőled el kell válnom,
Tőled való megválásom
Csak egy éjszakai álom.
Megérem még azt az időt,
Sírva jársz el kapum előtt,
Megöleled kapum fáját,
Úgy siratod a gazdáját.
Bújdosik az árva madár,
Minden erdő szélén leszáll,
Hát az olyan árva, mint én,
Hova bújdosik el szegény?
Hadd el, rózsám, nem lesz mind így,
Számunkra is derül az ég,
Addig derül, addig borul,
Amég egyszer jóra fordul.
Ne sírj, ne sírj, nem vagy árva,
Amér' tőlem el vagy zárva.
El vagy zárva, el vagy zárva,
Hej, a dézsi kaszárnyába.
A rózsahegy tetejébe
Két kaszárnya van építve,
Abba vannak a legények,
Abba búsulnak szegények.
Ki-kinéznek az ablakon,
Rózsa nyílik a csákójokon,
Jönne haza, nem eresztik,
Meghasad a szíve estig.
Rózsám, amely rózsát adtál,
El sem hervadt, már elhagytál,
Úgy hervadj el, mint a rózsa,
Eszedbe se jussak soha.
Rózsám voltál, de már nem vagy,
Akié vagy, avval hervadj!
Hervadj, mint a rózsalevél,
Melyet szétszór az őszi szél.
Kertem alatt foly a Szamos,
Tiszta vize nem zavaros,
Aki abból vizet iszik,
Babájától elbúcsúzik.
Kertem alatt foly a Tisza,
Szőke vize sosem tiszta,
Eredj, babám, hozz belőle,
Múljék a bánatom tőle!
Magas a dézsi temető,
Alatta egy sűrű erdő.
Ott bújdosik a kedvesem,
Odamegyek, felkeresem.
Jaj de soká, jaj de régen
Jártam egy virágos réten,
Ott láttam egy kismadarat,
Kérdeztem a galambomat.
Azt mondja, hogy látta, látta,
Egy kislány keblire zárta.
Ha elvette, éljen vele,
Egye meg a bú mellette.
Túl a vizen van egy malom,
Bánatot őrölnek azon.
Nekem is van egy bánatom,
Odaviszem, lejártatom.
Túl a vizen három válu,
Abból iszik háromszáz juh.
Én vagyok a vízmerője,
Barna kislány szeretője.
Édesanyám sok szép szava,
Kit fogadtam, kit nem soha,
Megfogadnám, de már késő,
Hull a könnyem, mint az eső.
Édesanyám mondta nekem,
Minek a szerető nekem,
De én arra nem hallgattam,
Titkon szeretőt tartottam.
Tönkretette a szívemet
A titkon való szeretet.
Mindenkinek azt ajánlom,
Szerelemnél jobb az álom.
Ágas-bogas, magas kender,
Nem kell nekem özvegyember.
Mer' az özvegy hervadt rózsa,
De a legény piros rózsa.
Három fehér kendőt veszek,
Ha felteszem, fehér leszek,
Fehér leszek, mint a hattyú,
Nem csókol meg minden fattyú.
Három piros kendőt veszek,
Ha felteszem, piros leszek,
Piros leszek, mint a rózsa,
Rám illik a babám csókja.
Édesanyám mondta nékem,
Házasodjak meg a télen.
Elvették a szeretőmet,
Sohasem házasodok meg!
Ha elvette, éljen vele,
Csak ne legyen szerencséje,
Öröme is annyi legyen,
Amennyit ő csinált nekem!
Engem anyám úgy szeretett,
Bölcsőbe tett, úgy rengetett.
Csicset adott, elaltatott,
Mégis katonának adott.
Katona sem lettem volna,
Ha az anyám nem lett volna.
De még akkor beíratott,
Mikor mellyéből szoptatott.
Jó szeretni, de titkosan,
Nem örökké játékosan.
Mert ki játékosan szeret,
Azt megszólják az emberek.
Szeress, rózsám, csak nézd meg, kit,
Mer' a szerelem megvakít.
Engemet is megvakított,
Örökre megszomorított.
Sárga lábú kis pacsirta,
Ne szállj ablakomra sírva,
Ne szállj ablakomra sírva,
Katonának vagyok írva.
Sirat engem a madár is,
Meghajlik értem az ág is.
Akármerről fújjon a szél,
Árva vagyok, csak engem ér.

Lehet, hogy ha ez a könyv valaki kezébe kerül, elsőnek azt fogja mondani, hogy ennek sem volt egyéb dolga, csak hogy evvel a sok semmiséggel töltse az idejét. Hát pillanatnyilag, ha csak a mát néznénk, lehet, hogy a mának már vannak sokkal szórakoztatóbb nótái, táncai vagy zenéi. De ezek közül a nóták közűl egyet sem én találtam ki, még az sem, akitől hallottam én gyerekkoromban. Ők is valakitől tanulták. Úgyhogy a nóták, amikre emlékszem, évszázadosak is lehetnek. Az lehet, hogy mindig ragad egy-egy gondolat hozzá, valakinek még egy érzést kifejező mondata. De ha a nóta tudna emberi nyelvvel beszélni, akkor még sokkal többet tudna mesélni azokról az emberekről, azokról az időkről. Azokról, akik fiatal szerelmes érzésüket vagy csalódásukat, lenézetésüket vagy éppen elnyomottságukat gyöngykoszorúhoz hasonlóan összefűzték, és nótát alkottak belőlük. Alkalomadtán még tánc közbe is fújták, amiből – ha az ember érti a nóta szűk szavát – már megérthette az érzésit a dúdaló embernek, és megláthatta belőle annak az erkölcsi gondolkodását, az akkori időknek megfelelő kultúráját, ami azt tükrözte, hogy mennyire tisztelték egymást a szerelmespárok. Hasonlóképpen a szülőket is, amint azt a nótába is foglalják. Főleg az édesanya nevét, nagyon sok esetben. A mi napjainkban sajnos, a régi nótákkal együtt kinevetik azt a fiatalt, aki őszinte a barátokhoz, és akik még ma is illőnek tartják az anyát az édesanya megszólítására méltatni.




Hátra Kezdőlap Előre