A szökés

Századunkból is már elég sokan leléptek. Én is gondolkoztam, de elképzeléseimet nem mondtam el a legjobb barátimnak sem. Arra gondoltam, hogy elfognak a nyilasok vagy a csapatcsendőrök. Minek hajhászni őket, hiszen én magam is irtóztam a németektől, ezért nehezen vágtam neki az útnak.

Egy napon megint reám került az őrség a repülőgépnél, este nyolc órától éjfélig. Amint elindultunk a szállásról, kifelé kellett menni a falu szélére, ahonnan jöttünk. Mikor elértük a falu szélit, jobbra letértünk egy dülőútra, mely egy szálas erdőn vitt keresztül. De nem volt széles az erdő, túlsó oldalán hatalmas tallón volt a gép. Ott állt lefenekelődve a felázott tallóban. Felváltottuk az előttünk valókat, és elbeszélgettünk barátommal. Nékem állandóan a szökés volt az eszemben, de barátom próbált lebeszélni, hogy hát maradjunk, mert velünk is az lesz, ami mással.

Éjfélkor felváltottak, bementünk a szálláskörre, lefeküdtünk. Én nem tudtam aludni, felkeltem, és lassan kisuhantam az ajtón. Kufferemet, takarómat otthagytam, hogy ne legyen feltűnő a távozásom.

Egyedül ballagtam a sötét hajnalban ki a faluból. Hogy hova, nem tudtam, csak azt, hogy arra fogok menni, amerre a legjobban dörögnek az ágyúk. Majd valahogyan keresztüljutok a fronton, és aztán addig megyek, amíg valahogyan hazaérek. Amint így ballagtam a sötét kora hajnalba, egyszer csak valami fáradt szuszogást hallottam. Hátranézek, három alakot látok utánam sietni. Kissé megijedtem, félre is húzódtam, az út szélire lekuporodtam, hogy menjenek el. De ők észrevettek, szóllottak: Szomszéd, te vagy? Felálltam, és odamentem hozzájuk. Ők szemrehányást tettek nekem, hogy miért nem hívtam őket is. (Barátom ugyanis észrevette távozásomat, és mivel nemcsak barátok voltunk, hanem szomszédok is, nem akart elmaradni tőlem. Még a lelkiismerete is jobb volt az enyémnél, mert ő szólt egy harmadiknak is, aki otthon szintén szomszéd volt. Amazt meg egy másik vette észre s ők is elindultak utánam.) No, de most, ha jöttetek, akkor gyerünk, menjünk, amég meg nem virrad! Kérdik, hogy hova. Hát, ha lehet, egy állomásra, vonatra ülünk, és amég lehet, addig megyünk.

Mendegéltünk Kapuvárra. Ott lassan, óvatosan mentünk, nem láttunk senkit, de egyszer mégis reánk szólt két civil: Hova mennek? Én gyorsan rávágtam: A vonathoz az állomásra. Evvel sikerült szabadulni. Jött is a vonat, csak éppen hogy tudtunk jegyet váltani. A jegyadó kérdi, hogy hova akarnak menni, mert a vonat csak Győrig közlekedik. Hát akkor Győrig. Evvel nekem is megváltoztatták a tervemet, de gondoltam, akkor majd leszállunk Bágyogszováton, és ott várjuk be az oroszokat. Úgy is tettünk, és bementünk a faluba.




Hátra Kezdőlap Előre