Mivel a községnek lakói nagyrészben reformátusok, nem volt szokás hosszú, nagy bőjtet tartani, csak éppen a nagyhetet, de azt megtartották elég nagy áhítattal. Így, hogyha a húsvét nem esett nagyon ki, megvolt esetleg március végén, a Sándor-napot is megtartották a legények a táncon, a következőképpen. Aznap estéjére táncot csináltak, a Sándorok vittek kalácsot, pálinkát. Mikor begyűlt a tánc, a Sándorokon kívül, cigánnyal együtt kiment a pitarba. Bent a Sándorok elfújták a lámpát, kint meg a legények a leányokkal a cigány kíséretébe elfújtak egypár köszöntőt.
Utána bent meggyújtották a lámpát, és fogadták a köszöntőket. Megkínálták pálinkával, kaláccsal, ittak-ettek, és utána táncoltak reggelig. A házasemberek meg este keresték fel Sándor barátaikat. Jó csoport verődött össze, köszöntőt fújtak, és ritmusverseket mondtak. Némelykor a cigányok beköszöntöttek egy-egy jó ropogós csárdást meg egy magyart, esetleg vagy egy régi lassút húztak, aztán igyekeztek tovább, más Sándorhoz, hogy több legyen a kereset. Ugyanúgy tettek a köszöntők is: egy-két órát mulattak, és mentek tovább, hogy másik Sándor barátot vagy sógort, komát is tudják megköszönteni neve napján. Így ment a mulatság reggelig, amely az egymást tisztelő és megbecsülő, parasztos, de nemes szokás volt. Részben manapság is.
No de térjünk vissza a húsvét nagyhétre és az ünneptartásra. Sem a nagyon régit, sem a mostanit ne vegyük alapul, mert a régit nem nagyon ismertem, a mostani meg már modern. A kis barna kalácsot a krémes, a kútból merített öntözővizet a kölnik váltották fel. Tehát az én gyermekkoromból legyen, ami századunk harmincas éveiben volt, és ekkor is a szegényebb sorsúakét, mert azoknak mindig jobban meg kellett dolgozniuk a mindennapiért. Pláné ha ünnepről volt szó. Mert akkor, ahun gyerek volt, vagy az egyiknek vagy a másiknak kellett egy-egy darab gúnya.
Az akkori szólásmondás szerint: „értünk is feltámadott a Krisztus”, tehát jó lenne egy címer [a lenyúzott s négy részre vágott bárány egy negyedének elnevezése] bárányhús is, ami sok széki szegény embernek gondot okozott. Mert ha pénzt akart csinálni, ahhoz kolozsvári hóstáti gazdának kellett menjen dolgozni, nem is magas bérért. Akkoriba a vonat is sokkal drágább volt. A szegény napszámos, ha akarta, hogy valahogyan elejit vegye a nyomorúságnak, akkor az gyalog kellett megtegye a hatvan kilométeres utat, arra [oda] meg vissza is, mert egynapi munkabérit oda kellett volna adja a vonatra.
Tehát minden nehézséget vállalt a szülő, hogy gyermekei ne érezzék húsvét ünnepeiben a hiányt. Így hát, amíg az apa kereste a ruhára meg a bárányhúsra valót, addig az asszony megmosta a véka búzát, megszárította, megőrölte a sűrűszitával, a langját kiszitálta, lett négy-öt kis kalács, és a dercés részibül még vagy két cipókenyér. Húsvét nagyhetin, aki csak tehette, nagyhetet tartott, este-reggel templomba ment, és húsvét első napja reggelén úrvacsorát vett.
A nagyhét bőjtös volt, főleg az akkori öregek megtartóztatták magukat, és húsvét első napján nem is ettek, amíg nem vették fel az úrvacsorát. A fiatalok, ahhoz hasonlóan a tizenöt évesek, akkor konfirmáltak. Ezeket a fiatalokat felserdülteknek nevezték. Délután is templomba mentek, és csak azután kezdődett a mulatság az ifjúságnak.
De ha le akarom írni a népviselet rendje-módját, annak alkalomadtán való használatát, a fiatalokért egy kicsit vissza kell lépnem virágvasárnapjára, mert ekkor van változás mind a leányoknak, mind a fiúknak az öltözetben. A leányok eddig a korig nem kötöttek maguk elé fehér ruhát meg gázsmérfersinget sem adott az anyjuk. A fiúknál akkor lett általános a pörge kalap meg a piros nyakravaló. A felserdülő, konfirmáló ifjúság a következő öltözetbe állott virágvasárnapján a hittani vizsgára és fogadalomtételre:
A fiúk: kemény szárú, kétoldalt varrattas csizma, harisnya, fekete cérnás gyapoting, piros nyakravaló, kék lájbi, kék ujjas sárga gombbal, de nincs begombolva. A szép fehér gyapoting a piros nyakravalóval teljesen kilátszik, a fejibe fekete pörge posztókalapja, de csak húsvét másodnapján teszen bele bokrétát.
A leányok: kemény szárú tulipántos csizma, alul alsószoknya, rajta tizenkét varrású gyapotpendely, gázsmérfersing, előtte fehér fátyol-ruha, szípen felaggalózva, felül gyapoting, fekete cérnás ügyes kerek lájbi, zsali keszkenyő, piros kockás ujjas, fejük símára fésülve, hajuk piros galanddal befonva, piros pántlika csukra kötve beléje, ami félszár középig ér le a hátán. Ebben a viseletben búcsúznak az ártatlan korszaktól, és így tesznek erkölcsi fogadalmat a hitben nagykorúvá lett következendő cselekedeteikről.
A fiatal és középkorú embereknek az öltözete ugyanolyan, csak abban külembezik, hogy ők piros nyakravaló helyett feketét kötnek, ami ki van varrva színes selyemmel.
Az öregek meg már hüteses ujjast [más volt a szabása: három darabból állt a háta, hasonlóan a lájbihoz, ki volt tűrve a gallérja, házasemberek viselték, akik már „meghüteltek”] viselték, esetleg az egész vének még szokmánt is vettek a vállukra. A bot az hűséges kísérőjük volt.
A nagyleányok, fiatal menyecskék: szigorúan tulipántos csizma, alsószoknya, pendely, a felső szoknya, a zöld szoknya előtte fehér fátyol-ruha, a fekete ujjas, selyemrojtú keszkenyő. Ehhez hasonló volt az öregasszonyoké, a különbség csak annyi, hogy ők nem tudtak olyan csinosan öltözködni, és a selyemrojtú keszkenyő alá tettek fűkötőt, ami úgy nézett ki, mint egy hálósapka, csak elöl csipkés volt, ami nagyon szépen szegélyezte az arcot.
E nemes, ősi népviseletben nagy áhítattal járultak a húsvéti Úrasztalához. Hazatértük után a család otthon maradt tagját így köszöntötték: Adjon Isten, részt a könyörgésbe. A további ünnepi köszöntés kicsitől nagyig: Engedje meg az Isten, ílhessenek sok húsvét első napot örömmel, egészséggel, ezt is eltőthessük Isten dicséretével.
A délutáni öltözet már kissé másabb volt, de a templomba főleg azok mentek, akik úrvacsorát vettek. [Akik délelőtt voltak úrvacsorán a templomban, azok délután is szigorúan elmentek már más öltözetben.] Estéli templom után aztán gyűlt be a tánc, amire a leányokat egyenként hívták el vagy hívatták, főleg a felserdült fiúkkal. Az östéli tánc alatt a cigányfogadó legények megtárgyalták az ünnep ceremóniális tennivalóit, és hogy az igazságosan, és a hagyományt megőrizve a legnagyobb rendben menjen végbe, kijelöltek két ügyes fiatal fiút vőfinek. Ezeknek az volt a tennivalójuk, hogy másodnapján reggel felöltöztek szépen, hogy eljárjanak minden egyes házat, a felszegi Felszegen, a csipkeszegi Csipkeszegen, forrószegi meg Forrószegen, ahun leány volt. Még ha csak pár hetűs is volt, ha tudtak róla, verset mondtak, és kérték a szülőket, hogy engedjék el a leányukat a táncra, amit nagyon jó néven vett a szülő, és ha véletlenül kifelejtettek vagy egyet, akkor annak a szülei éppen úgy megsértődtek, mint amilyen jólesett a másiknak.
A további tennivalójuk a vőfiknek az volt: másodnapján minden leány kellett vigyen egy fél kalácsot a cigánynak, amit a vőfik szedtek össze, utána meg a gyertyapénzt, amit a világításra használtak, mert azt a költséget a leányok állották. A cigánynak a kosztot biztosítani ugyancsak a leányoknak kellett, a vőfik irányításával szép sorrendbe. Amint a cigányfogadó fiúk első napján este ünnepélyesen bejelentették a két vőfi kilétét, megállították a cigányt a csárdás közbe, és így adták tudomására az ifjúságnak: Juhos Pista, Szováti Márton a vőfi, holnap reggel minden leány várja őket mézes kaláccsal, bokrétával. Ami nem is maradt el. Ugyanúgy adták tudtára a vőfik a leányoknak, hogy másodnapján ebídet a cigánynak Filep Zsuzsi, vacsorát meg Török Mari hoz. És így sorba, vasárnapról vasárnapra, húsvéttól pünköstig, pünkösttől karácsonyig.
Gondolom, hogy a viselethez semmi túlzást nem tettem, sőt esetleg még felejtettem ki belüle, de így is csak tiszteletadást és nemes, ősi hagyományt tükröz, csak a vége nem illik mellé, ami az egész képet elrontja. De hát ha már hagyomány, és ha a szebbik oldalát leírtuk, akkor írjuk le a durvábbikat is, a húsvéti öntözést.
Amíg a két kis vőfi futkosott szaporán egyik háztul a másikig, legkevesebb százötven-kétszáz házat kellett eljárni. Némely helyen a verset is el kellett mondaniuk, de legtöbb helyen nem engedték. Ezzel a szóval állították le: „Hagyjátok, fiaim, mert tudjuk, mért jöttetek.” Megkínálták kalács, pálinkával, amit csak alig értettek a szájukhoz. A kalácsból egy morzsányit vágtak, mert a sok helyen igen sok lett volna, és nem akartak senkit megsérteni, hogy egy kicsit meg ne kóstolják. Na még ha volt a leánynak ruzsmalintja, abból adott, amiből délutáni táncra bokrétát kötöttek, a másik oldalon csoportba verődve hat-nyolc legény teli vedrekkel leskelődött, hogy megfogják a leányt, és megöntözzék. Legalább tíz-tizenöt veder vizet öntöttek reá. Ezek elől a szülők dugdosták leányaikat, főleg, ha hideg volt a húsvét, de a leányok megsértve vették volna magukat, ha kimaradtak volna, így aztán volt, amelyik leányt öt-hat csoport is megöntözte, úgy, hogy már nem akadt a háznál száraz ruha, mibe öltözzenek.
Nagyon durva szokás volt a többi nemes hagyománnyal szemben, de hát ez is hagyomány volt, ez is a húsvéti szokásokhoz tartozott. A legények ahelyett, hogy bemenve köszöntőt mondtak volna, sunyisan belopóztak. Némelykor éles vita kerekedett az apa és a legínyek között, mert egy apa sem nézte jó szemmel, hogy leányát kiviszik az udvar közepire, és hideg vízzel bőrig öntözik. Sőt ha nem tudták kicipelni, akkor előfordult, hogy a házban borítottak a nyakába vaj egypár veder vizet. Voltak egyesek, akik a hijuba bújtak fel, és ha onnan nem tudták lehozni, ott öntötték le bőven, és ha az apa nem volt otthon, és az anya próbált védelmire állni a leányának, akkor még ő is kapott egy jó pár vederrel.
Így telt el húsvét öntöző hétfője. Délután két órakor begyűlt a tánc, addig a leányok meg szórakoztak. A két kis vőfi eljárta a hívogatást, a ruzsmalintból bokrétát csináltak, s miután begyűlt a tánc, ők is elmentek, s mikor járt a csárdás, megállították a cigányt, elmondták a verset, kikiáltották harmadnapjára az ebédet, vacsorát meg hogy minden leány hozza el a fél kalácsot a cigánynak és a gyertyapénzt. Mert a világítást mindig a leányok fizették, a cigányt meg a házbért a fiúk, és így ment pünköstig. Talán még annyit, hogy a leányok másodnapján hajadonfűvel meg fehér ruhába [köténybe] mentek a táncra.