Táncnóták
Nagyon kevesen élnek még, akik tudják, milyenek voltak azok a nóták, amikre őseink táncoltak és dúdaltak, örömükbe vagy bánatukba. A sok szép nóta, amit tánc közbe fújtak, lassan már teljesen ismeretlen lesz a mai fiatalok számára. Pedig egyikük sem hozna szígyent rájuk. Kár lenne teljesen elfelejteni ezeket, hiszen hírt adnak az ifjú élet korszakából egy más korszakban való átmenetelről. Hogy bebizonyítsam, hát így kezdem a nótát, amit esetleg két vőlegény dúdal magyarba, mikor ki akar köszönni a fiatalságtól, a fiatal élettől:
De szépen szól a muzsika, |
Nekem kedvem mégsincs soha, |
|
Húzzad, cigány, azt a vígat, |
Hogy ne lássák, hogy búsulak, |
Húzzad, cigány, mer' már látom, |
|
|
Vagy a leánynak egy másik nótája, amikor visszagondol fiatal gondtalan életire és a jövőbe néz, mert a régiek talán mindig szívük vágyakozó vagy kétkedő érzelmit dúdalták el, és talán semmi sem igazabb mondás, mint a népdal.
Én Istenem, de víg voltam, |
Míg az anyám lánya voltam. |
De most, hogy a másé lettem, |
Jaj Istenem, mi lesz velem. |
|
Mert azt a szél könnyen fújja, |
Mert azt a gond földbe nyomja. |
|
Ne sirasd gyöngykoszorúdat, |
Kötek én még neked olyant. |
Éjjel nappal kössed, rózsám, |
Úgysem leszek többet leány. |
|
|
De vegyük sorba azokat a nótákat, amit a régi székiek dúdaltak magyarba, mert mindegyike valamiről szól, és valakire talál.
Hadd el, babám, ne hajts rája, |
Ketten vágunk nádat rája. |
|
Tagadd meg értem az anyád. |
Olyan igaz leszek hozzád, |
|
|
Rabod lettem, szép menyecske, |
Ne bánjál úgy, mint raboddal, |
Bánj, mint szelíd galamboddal. |
|
Jaj, be sokat áztam, fáztam, |
Babám, amég hozzád jártam, |
Mennyit sírtam, mégsem elég, |
Jaj Istenem, mit tegyek még. |
|
Ne lépj jégre, mer' elesel, |
Ne szeress, mer' boldog leszel, |
Ne szeressél kettőt-hármat, |
Mert még egy is elég bánat. |
|
|
Székvárosi nagy hegy alatt |
Van egy forrás bokor alatt. |
|
Szék városán van egy csorgó, |
Kétszer esküszik napjába, |
Mást szeret minden órába. |
|
Szeress, rózsám, csak nézd meg, kit, |
Mer' a szerelem megvakít, |
Mer' engemet megvakított, |
|
Ha tudtad, hogy nem szerettél, |
Magadhoz mért kerítettél, |
Mer' én szegény leány vagyok, |
Nem is hozzád való vagyok. |
|
|
Tőled, babám, megtanultam. |
|
Ne hidd, rózsám, hogy én bánom, |
Amér' tőled el kell válnom, |
|
Sírva jársz el kapum előtt, |
|
|
Minden erdő szélén leszáll, |
Hát az olyan árva, mint én, |
Hova bújdosik el szegény? |
|
|
Hadd el, rózsám, nem lesz mind így, |
Számunkra is derül az ég, |
Addig derül, addig borul, |
Amég egyszer jóra fordul. |
|
|
Ne sírj, ne sírj, nem vagy árva, |
Amér' tőlem el vagy zárva. |
El vagy zárva, el vagy zárva, |
Hej, a dézsi kaszárnyába. |
|
Két kaszárnya van építve, |
|
Rózsa nyílik a csákójokon, |
Jönne haza, nem eresztik, |
|
|
Rózsám, amely rózsát adtál, |
El sem hervadt, már elhagytál, |
Úgy hervadj el, mint a rózsa, |
|
Rózsám voltál, de már nem vagy, |
Akié vagy, avval hervadj! |
Hervadj, mint a rózsalevél, |
Melyet szétszór az őszi szél. |
|
|
Kertem alatt foly a Szamos, |
|
|
Kertem alatt foly a Tisza, |
Eredj, babám, hozz belőle, |
|
|
Jaj de soká, jaj de régen |
Jártam egy virágos réten, |
Ott láttam egy kismadarat, |
|
Azt mondja, hogy látta, látta, |
Egy kislány keblire zárta. |
|
|
Túl a vizen van egy malom, |
Nekem is van egy bánatom, |
|
Abból iszik háromszáz juh. |
|
|
Édesanyám sok szép szava, |
Kit fogadtam, kit nem soha, |
Megfogadnám, de már késő, |
Hull a könnyem, mint az eső. |
|
De én arra nem hallgattam, |
Titkon szeretőt tartottam. |
|
Szerelemnél jobb az álom. |
|
Ágas-bogas, magas kender, |
Nem kell nekem özvegyember. |
Mer' az özvegy hervadt rózsa, |
|
Három fehér kendőt veszek, |
Ha felteszem, fehér leszek, |
Fehér leszek, mint a hattyú, |
Nem csókol meg minden fattyú. |
|
Három piros kendőt veszek, |
Ha felteszem, piros leszek, |
Piros leszek, mint a rózsa, |
Rám illik a babám csókja. |
|
|
Csak ne legyen szerencséje, |
Amennyit ő csinált nekem! |
|
|
Engem anyám úgy szeretett, |
Bölcsőbe tett, úgy rengetett. |
Csicset adott, elaltatott, |
|
Ha az anyám nem lett volna. |
Mikor mellyéből szoptatott. |
|
|
Jó szeretni, de titkosan, |
Mert ki játékosan szeret, |
Azt megszólják az emberek. |
|
Szeress, rózsám, csak nézd meg, kit, |
Mer' a szerelem megvakít. |
|
|
Ne szállj ablakomra sírva, |
Ne szállj ablakomra sírva, |
|
Meghajlik értem az ág is. |
Akármerről fújjon a szél, |
Árva vagyok, csak engem ér. |
|
|
Lehet, hogy ha ez a könyv valaki kezébe kerül, elsőnek azt fogja mondani, hogy ennek sem volt egyéb dolga, csak hogy evvel a sok semmiséggel töltse az idejét. Hát pillanatnyilag, ha csak a mát néznénk, lehet, hogy a mának már vannak sokkal szórakoztatóbb nótái, táncai vagy zenéi. De ezek közül a nóták közűl egyet sem én találtam ki, még az sem, akitől hallottam én gyerekkoromban. Ők is valakitől tanulták. Úgyhogy a nóták, amikre emlékszem, évszázadosak is lehetnek. Az lehet, hogy mindig ragad egy-egy gondolat hozzá, valakinek még egy érzést kifejező mondata. De ha a nóta tudna emberi nyelvvel beszélni, akkor még sokkal többet tudna mesélni azokról az emberekről, azokról az időkről. Azokról, akik fiatal szerelmes érzésüket vagy csalódásukat, lenézetésüket vagy éppen elnyomottságukat gyöngykoszorúhoz hasonlóan összefűzték, és nótát alkottak belőlük. Alkalomadtán még tánc közbe is fújták, amiből – ha az ember érti a nóta szűk szavát – már megérthette az érzésit a dúdaló embernek, és megláthatta belőle annak az erkölcsi gondolkodását, az akkori időknek megfelelő kultúráját, ami azt tükrözte, hogy mennyire tisztelték egymást a szerelmespárok. Hasonlóképpen a szülőket is, amint azt a
nótába is foglalják. Főleg az édesanya nevét, nagyon sok esetben. A mi napjainkban sajnos, a régi nótákkal együtt kinevetik azt a fiatalt, aki őszinte a barátokhoz, és akik még ma is illőnek tartják az anyát az édesanya megszólítására méltatni.