A tánc rendje-módja

A táncszervezést, mint mindenkor, a fiatalság irányította, körülbelül a huszadik század első negyedéig, amikor négy ügyesebb legény megfogadta a cigányt tíz vasárnapra. Ezt kiszámítva arányosan osztották fel, és az első csárdásban kikiáltással tudomására hozták a fiatalságnak, hogy megkezdődett a tíz vasárnap, hogy tudja minden legény és leány, hogy mikor jár le.

A cigánypénzről a legények, a cigány ennivalójáról a leányok gondoskodtak. Miután lejárt az öt vasárnap, akkor megint megállította a cigányfogadó a cigányt a csárdásban, és kikiáltotta, hogy az öt vasárnap lejárt, minden legény adja meg a cigánypénzt, és türelmesen szedték, amíg lejárt a másik öt vasárnap is. Akkor újra kikiáltották: ma a tíz vasárnap lejárt, aki még nem adta meg a cigánypénzt, adja meg, mert a következő vasárnap kezdődik a másik tíz vasárnap.

Amíg nem csúszott be a spekuláció, nagyon szép dolog volt. A cigányok is betartották a szép, nemes, igazságos régi szokást.

Az volt a megegyezés, hogy két hétköznapi estet számítottak egy vasárnapba, és az ünnepnapokat is vasárnapnak számították. Hogy a hamis spekuláció honnan ered, nem lehet tudni, de később már a hétköznapi estét is egy vasárnapba számították, az ünnepnapot pedig külön, és jobban meg kellett fizetni. Így tehát jutott a cigányfogadóknak tea estére, a megmaradt pénzből malacvásárlásra, a cigánynak meg jobb jövedelemre. Ebből sokszor vita meg verekedés is lett, mert nemcsak a négy kezesből állott a tánc, akik általában gazdafiúk voltak, hanem voltak mindég, akik az igazságért szót emeltek.

No de vegyük sorba a szebbik oldalát, kezdjük sorrendbe az újesztendővel. Újesztendőbe, mikor délután begyűlt a tánc, a legények gyűltek össze, a leányok meg várták, hogy a legények hívassák vagy hívják el személyesen őket.

Általában az egész fiatal fiúkat szokták küldeni, akik szívesen elmentek, mert akkor az első csárdást a leánnyal ők táncolták, s ez jó alkalom volt, hogy tanuljanak táncolni. A másik előnye meg az volt, hogy a fiatal serdülő fiúk már bátrabban tanulták a táncot, mert úgy érezték, hogy reászolgáltak, és a nagyobb legények elnézéssel is voltak, még ha sokszor zavarták is a szép ütemű táncot. (Bár a tempónál sokszor elzavarták őket: „menjetek innét, csürhe banda, ne csépeljetek!”)

Ilyenformán tanulták a gyerekek a táncot. Ezért volt, hogy a régi fiúk közül nem mindegyik tanult meg minden táncot (főleg a porkát meg tempót), ha nehezebbek voltak, és ha a fiú is szígyellős volt.

A fiúknak könnyebb volt a táncot tanulni, mint a leányoknak, mert az, ha akart táncolni, hívott egy hozzávaló leányt, és táncolt. De a leányok kellett várják, hogy hívják őket, és csak úgy táncolhattak. Így a leányok közül is sok volt, aki sosem tanult meg táncolni, mert nem hívták. Főleg, ha nem volt a leánynak legény testvére vagy közeli rokona vagy szomszédja, aki felkaptassa.

A fiatal gyerekek elég korán kezdték a táncot, és nemcsak a nagyok táncán, hanem ünnepnapokon csináltak maguknak aprók táncát. A nagyok táncára csak olyan tíz-tizenöt éves kortul mehettek, miután konfirmáltak. Ebben az átmeneti korszakban felserdülteknek mondták őket.

Az ünnepi tánc is, mint akármelyik [értsd: az egész táncmulatság, tehát nem maga a szokásos táncrend!] a csárdással kezdődett. A csárdásról reáfordították magyarra. A magyar, amit két legény és két leány járt, elég hosszú volt, mert mulattató volt, jól lehetett reá dúdalni [CD/18]. A jobb kedvű, vagyis a tempós legények még tempózni is szoktak, miután eljárt a magyar. Utána pihenő volt. A leányok kimentek a pitarba, ott elbeszélgettek leánybarátaikkal. A legények vagy kimentek egy kicsit hülepedni vagy némelyik húzatott magának tempót, [CD/19], amibe aztán többen is belekapcsolódtak. A cigány szívesen húzta a tempót, mert onnan inkább került borravaló.

Azután a cigány tudta az ő kötelességét, miután elszívutt egy szivart, rákezdett a lassúra [CD/20]. A legények, mint egy parancsszóra, úgy álltak fel helyükről. Egyenként, majdnem libasorban és körbejártak, dúdaltak a muzsika után. Miután elfújtak egy vagy két nótát, megálltak mind, befelé fordulva, körbe. A pitarajtó felül hagytak egy bejáratot a körben, és a leányok tudták a kötelességüket: a kör bejáratán mindegyik bement hívás nélkül az ő legényéhez, akivel eltáncolta a lassút. Ez olyan gyönyörű, szép és szabályos látvány volt, hogy talán színészek sem tudták volna szebben bemutatni, mint ahogy azt az ősi szokás hagyta fiúról fiúra. A leányok mind belül a körben, háttal egymásnak. A legények meg kívül, szemben egymással, szép, szabályos két lépést léptek hátra, avval ügyesen kifordították a bal vállra hajló leányt a körből, és utána két lépéssel ugyanoda visszafordították a körbe, a muzsikaszó után.

A lassút elég sokáig járták. A cigány három-négy lassú keservest húzott, teljesen egy taktusra. A legény a leány derekát átölelve, a leány meg a legény két vállára tette két karját. Nem egészen ölelte át, a bal kezire piros fődjü [alapszínű] fehérbabos kicsi keszkenyő volt tekerve, jobb kezivel a másik végét fogta, és evvel együtt ölelte át a legény vállát. Ha a cigánynak némelykor olyan kedve volt, hogy sírt a muzsika a kezébe meg a legény olyan nótát fújt a muzsika után, ami a leánynak szívéhez közel volt vagy bántatta, a legény bal vállára borulva még könnyet is hullatott, ami szinte a muzsikaszó után pergett a legény vállára.

Miután kisírta magát a muzsika meg kidúdalták magukat a legények, egy kis szapora lassú következett. És ezután egy gyönyörű áttétel a csárdásra. Nem volt nóta, esetleg egy-egy belerikkantás, szótagolva. A csárdás megkezdésével egy kis nyüzsgés volt, de utána megint szépen rendbe jött: szép sorrendbe mentek a cigány eleibe, és a cigány minden legény kedvenc csárdását húzta [CD/21]. A legény, miután hármat-négyet fordult a cigány előtt, átadta a helyit a következőnek, míg ő odébb ment, és még két-három helyen megforgatta a leányt. Utána újra beállt a sorba, hogy a cigány eleibe kerüljen. A csárdás után volt a porka meg a hétlépés, és ezzel befejeződött a pár [CD/22].

A csárdás vagy a porka után a legények mint egy törvényes helyre: a táncház közepére gyűltek és ott mondták meg egymásnak, hogy a következő párba kit hívnak táncolni. Ebből sokszor vita lett, mert minden legény a legjobb táncos leányt hívta volna, és ha nem tudtak megegyezni, még össze is verekedtek. (Erre az illető leány büszke is volt, hogy miatta verekednek a legények.)

Amikor megkezdte a cigány a következő magyart, akkor kettesével felálltak a legények, újra nevén kiáltották a leányokat. Azok ismerve a legények hangját, mentek be a körben járó, dúdaló legényekhez, és így megkezdődett a következő pár.

A vasárnapi tánc délután két órakor kezdődett. Ahhoz már nem kellett hívni a leányokat sem, mert ők is mentek hívás nélkül, és gondosan sorrendbe vittek ebédet meg vacsorát a cigánynak. A tánc öste szürkületig tartott, és akkor legények meg leányok hazamentek vacsorálni. Csak a cigány maradt, ő is vacsorált. Utána megint összegyűltek, és táncoltak éjfélig.

Mivel a község nagy volt, a három fertályban három tánc volt. Ha egy legény más faluba kellett volna menjen leányért, azt lecsúfolták, hogy nem kap magának leányt a faluba. Hogy egy leány más faluba menjen férjhez, ilyesmi nem fordult elő. Inkább vínleánynak maradt.

De az hagyomány volt, hogy egyik fertályból a másikba menjenek a táncra a legények. Például Felszegről lement négy vagy hat legény Csipkeszegre a táncra. A barátságtól függett a fogadtatás. A vendég legények csak úgy kaptak táncot, ha az ottani legények adtak nekik leányt. Mivel a más utcára való járásnak mindig volt oka, a legények így oldották meg, hogy a barátság is megmaradjon, s a másutcai legény is tudjon másutcai leányhoz járni.

A leányoknak a fársáng adott lehetőséget az ehhez hasonló másutcai látogatásra. A fársángnak Széken, és mind a nagyvilág nevezetes várasaiban sok szép hagyományai voltak. Ha le akarom írni, amint emlékszem annak egyes nevezetes és mulatságos rendjére, akkor vissza kell lapozni a naptárban, mert a fársáng mulatságos részit a fiatalok a fonóban bonyolították le.




Hátra Kezdőlap Előre