"Az erdélyi és magyarországi román egyházak és iskolák élete és szervezete a világháború előtt" címmel megjelent tanulmányunk megállapításai után, önként tevődik fel a kérdés: milyen lehet a román források alapján vázolt, háboruelőtti magyarországi románnyelvű oktatásügy helyzetéhez viszonyítva, a háboru utáni romániai magyarnyelvű oktatás ügye?

E kérdésre kívánunk felelni lehetőleg a krónikás szürke tárgyilagosságával az alábbiakban. Tíz teljes esztendő múlt el a román tündéri-álmok megvalósulása óta, amidőn egyszerre, miként a mesékben szokott történni, az összes románok egységes nemzetben és birodalomban egyesülhettek, sőt ezenfelül, a többek között közel kétmilliónyi magyar lélek is a román szuverénitás alá helyeztetett.

Az egész román nép és román nemzet nevében vezetett egységes román nemzeti élet első tízévének első évében, a román nép önkéntesen bizonyos becsületbeli kötelezettségeket vállalt Gyulafehérváron az együttlakó nemzetiségekkel szemben, míg a Román Királyság nemzetközi formák között Párizsban 1919. dec. 9-én szerződésileg biztosította az Egyesült-Államokat, Angliát, Franciaországot, Olaszországot és Japánt, hogy a nagy területi gyarapodásra való tekintettel, saját akaratából a szabadság és igazság határozott biztosítékait óhajtja megadni a hozzácsatolt területek lakóinak fajra, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül és ezenfelül tizenegy cikkben még különleges kötelezettségeket is vállalt magára a nemzeti kisebbségeket illetőleg. Ez utóbbi szerződést a román parlament 1920. aug. 30-ikán ratifikálta és az 1920. szept. 4-én lépett hatályba. (Lásd Monitorul Oficial 1920. évi 140-ik számát).

Az alábbiakban azonban nagyon vázlatosan csak arról lesz kizárólag szó, hogy a román uralom első tíz éve alatt milyen volt a magyarnyelvű oktatásügy sorsa, itt is lehetőleg csak a román hivatalos forrásokra támaszkodva.