Utószó (részlet)

A Szenci Molnár Albert által leírt bibliafordító "istenes vén ember" e válogatásban új arcát mutatja meg nekünk. Egyetlen ismeretlen írás sincs a közöltek között, mégis így, egymás mellé téve és együtt olvasva a művek és a dokumentumok valami újat világítanak meg: sokkal jelentősebbnek mutatják Károlyit és munkásságát, mint azt eddig bárki is gondolta.

Életműve szervesen kapcsolódik a magyarországi reformáció történetéhez, a helvét irányú (későbbi református) egyház megalakulásához s az ország egy vidéke, az úgynevezett Tiszáninnen 16. századi művelődéstörténetéhez. Életrajza, már amennyit ismerünk belőle, kezdetben eléggé szokványos. Nagykárolyban született mezővárosi polgárcsaládból valamikor 1530 táján, eredeti neve Radicsics Gáspár volt. Később szülőhelyéről Caroli-nak, Carolius-nak írta magát, e név korabeli kiejtése Károlyi volt, ezért használom én is ezt a névalakot, nem pedig a bibliakiadások címlapján rögződött "Károli"-t. Feltehetőleg otthon, a város iskolájában kezdte tanulását, majd tehetsége bizonyítékaként 1549-ben Brassóban tűnt fel, beiratkozván az ottani híres iskola magasabb tagozatára. Ezután hét évvel, 1556. március 11-én már a wittenbergi egyetem anyakönyvébe írták be a nevét. Luther s annak humanista műveltségű társa, Melanchton egyetemén ekkortájt ugrásszerűen megnövekedett a magyar nemzetiségű hallgatók száma, annyira, hogy éppen az előző évben, 1555-ben alapították meg társaságukat, a magyar bursát vagy más néven coetust. S noha ekkor még szervezetileg nem vált el egymástól Magyarországon a lutheri és helvét irányú egyház, érdekes módon a bursa első öt évében éppen a svájci teológusok nyomdokain haladó egyház későbbi vezető személyiségei gyűltek Wittenbergben össze. Thúri Farkas Pál, Ceglédi Ferenc, Hevesi Mihály, Szegedi Gergely, Melius Péter, Szikszai Fabricius Balázs és Károlyi Gáspár - ők lettek az az első nemzedék, mely nem kis küzdelmek árán megszervezte, és a rajta is túllépő szentháromságtagadók, antitrinitáriusok térhódítása ellenében is megvédte a későbbi református egyházat a Tiszántúlon és a Tiszáninnen az 1560-as években. Közülük hárman értek meg igen magas kort - Ceglédi, Hevesi és Károlyi -, de csak Károlyinak sikerült az, hogy beteljesítve az egész magyarországi reformáció művét, kiadhassa a teljes magyar Bibliát.

[...]

Két Könyv a reformáció és ezen belül a magyar reformáció történelemszemléletének első prózai összefoglalása, s mint ilyen nem jelentéktelen helyet foglal el a magyar irodalom- és eszmetörténetben. Műfaja mégsem értekezés (a második könyv hajlik csak arrafelé), inkább a prédikációhoz hasonlít, s elsődleges célja, hogy az olvasót megtérésre, bűnbánatra buzdítsa. Az első könyv végén az imádságok még jobban aláhúzzák ezt a formai hasonlóságot, amely egyébként a kor hazai tudati állapotára is rámutat: a történelem és a történelemszemlélet még mindig a "teológia szolgálólánya".

A könyv eszmei hátterét, forrásait keresve igen messzire vissza lehet menni, nagy vonalakban mindaz, amit Károlyi leír, a keresztyén gondolatrendszerben kezdettől fogva megvolt, s valahányszor az egyház válságba került, az általa érintett kérdések jöttek különösen elő, lett légyen szó az újra meg újra felbukkanó eretnekségekről, az egyházon belüli reformmozgalmakról vagy pedig a reformációról. E főmotívumok: a kiválasztottság-tudat, a bűnbeesés-tan, a szociális lelkiismeret és a chiliazmus. A kiválasztottság-tudat jelentkezési formája Károlyinál a zsidó és a magyar nép történelmének párhuzamba állítását jelenti, ugyanakkor hitet a saját és prédikátortársai kiválasztottságában, miként az ószövetségi próféták is kiválasztottak voltak. A bűnbeesés-tan a történelem alávetettségét jelenti Isten akaratának. Nem "történetből" (azaz véletlenül), az események ok-okozati összefüggéseiből következik Magyarország romlása: hanem mert vétkeztünk, az Isten így büntet meg minket. A szociális lelkiismeret a társadalom kiáltó igazságtalanságainak felismerése és kimondása ebben az esetben; a 16. század közepének Magyarországa ugyancsak bővelkedett az ilyesfajta jelenségekben, bőséges anyagot szolgáltatva a reformátoroknak. Ők persze korántsem voltak forradalmárok, csak a feudalizmus megjobbításáért és törvényeinek betartásáért emelték fel szavukat, maga Károlyi is igen erőteljesen elhatárolta magát e téren minden radikálisabb nézettől. A chiliazmus a világvége és az utolsó ítélet közelségének tana, Károlyi az egész második könyvet ennek szentelte.

Ezen igen messzire vivő alapgondolatok mellett a Két Könyv közvetlen forrását is ismerjük: ez Melanchton. Kis eltéréssel tőle származnak az évszámítások a második könyvben, s az antik példákat is az általa átdolgozott Carion-krónikából vette át Károlyi. Melanchton éppen 1556-ban kezdte meg a világtörténelmi előadások tartását a wittenbergi egyetemen, így a szerző személyesen is hallhatta mindazt, amit magyar viszonyokra vonatkoztatva később leírt. Az apokrif Illés-jóslat a világ hatezer esztendős fennállásáról, illetve a négy világbirodalom elmélete, melyeket Károlyi a második könyvben fejt ki, szintén Melanchton közvetítésével jutottak el a magyar reformátorokhoz. Egy dologban azonban jelentősen különbözik a Két Könyv az összes hasonló szellemű műtől: nyoma sincs benne a korban teljesen általános Mátyás-kultusznak, összes eddigi királyunkat bálványimádónak és nem istenfélőnek nevezi, a többi reformátorunkkal ellentétben nála a teológiai szempont fölébe kerekedik a nemesi nacionalizmus hatásának.

Ez utóbbi vonás ellenére a Két Könyv tipikus alkotása a kornak, a magyar reformációnak. Azért írta meg Károlyi, mert választ keresett a történelem által feltett kérdésre, Magyarország romlásának okára, mely romlás a kortársak számára szinte felfoghatatlan és feldolgozhatatlan volt. A választ a maga módján megtalálta, s műve nem jelentéktelen szerepet játszott a protestáns közgondolkozás kialakításában, maradandó értékeket teremtve egyúttal az egész magyar eszmetörténet számára is.

Irodalmi szempontból ugyancsak figyelemre méltó a Két Könyv, elsősorban azért, mert szövegének többségét bibliai idézetek alkotják. A legszebb helyeken ezek az idézetek, melyek sokkal magyarosabbak és kötetlenebbek, mint majd a vizsolyi Biblia szövege lesz, egybeolvadnak a Károlyi által fogalmazott mondatokkal, mintegy megemelve azok stílusát. Valóságos bibliafordítási előgyakorlat az egész könyv, előrevetíti a majd huszonöt év múlva elkészülő nagy munkát.