Előszó

Kedves hazánk tudományokbani növekedését, s erkölcsösségbeni haladását parányi tehetségemhez képest elősegiteni kivánván, s magyar szent Egyházunk történetét azon terv szerint, mely hivatalos felszólitásoknál fogva a pályázók tudomására jutott, előadni kisértvén, ez igénytelen szerkezményt az igen becses közönség elibe bocsátani bátorkodtam, tisztelettel nyilatkoztatván, hogy számos és több oldalú foglalatosságaim mellett is azt minden, csekély itéletem szerint szükségesnek talált kellékekkel ellátni, s mind a tanuló, mind az olvasó közönség használatára idomitani törekedtem.

Továbbá oly érdekes lévén korunk haladása, hogy azt majd nem egyedül boldogabb jövendőnk alapjául tekinthetni, e munka tartalmát, különösen pedig az ősi szent vallásunkat előmozditó, s gátló eszközöket, honi irodalmunk hatását s terjedelmét, oktató intézeteink, s iróink elősorozását, az ugy nevezett hitujitás eredetét, mai állapotát s törekvését, egyházi főnökeink buzgóságát s jótékonságát, korunk legutólsó éveig némileg ecsetelni iparkodtam, s annál fogva a jelen élőkről is, mennyit szerénységökkel összeférhetőnek véltem, emlitést tennem, elkerülhetlenül szükségesnek találtam. A munka anyagát körülményesb s hosszasban tárgyalni czélszerünek nem tartottam, miszerint a tisztelt olvasó közönség használatára, s egyházi növendékeink haladására annál biztosabban szolgálhasson.

Minthogy pedig magyar Egyházunk csak akkor s ugy szabad s méltányos állásban tünik fel, ha az őshitü romai Egyház főnökével, mint az egész kereszténység feje s Üdvözitőnk helytartójával alárendelt, s kölcsönös viszonyban áll, minden korszak második részében, mely az Egyház kormányát tárgyalja, a római Egyház főnökének helyzete- s hatalmáról szóló rövid értekezést el nem mellőzhetőnek tartottam.

S ámbátor kedves hazánk előnyeit s bár mely osztályu honosaink ide vágó nemes tetteiket minden oldalról kiemelni törekedtem, mindamellett lényeges tisztemnek tekintettem abban ugy eljárni, hogy Plinius ezen jeles szavait: "szép öszhangzással foly a történet, midőn valaki azt ép hittel kezdvén, szintén ugy folytatja is, sem hona tulzó szeretetétől, sem pedig saját szemérmességétől el nem vakitva", munkálatom elvének választottam. Vagy nem mondá-e már a nagy nevű spanyol tudós: hogy azok, kik költött s csalárd Egyháztörténetet közrebocsátanak, vagy saját hasznukat vadásszák, vagy hibáikat tovább terjeszteni törekednek?!

Sokévi tanodai előadások által tapasztalván, hogy a többi történeti munkáimban követett rendszer, mellyen fogva az egész tárgy korszakok, részek, fejezetek s szakaszokra osztatik, mind a tanulók, mind az olvasók felfogását könnyebbiti, abban a minden korszakban divatozó polgárzatot kellőleg leirhatni, alrendü elosztásokat nélkülözhetni, s az előadandó anyagot legczélszerübben kezelhetni, ugyan azt e munkában is követendőnek véltem, annál inkább, minthogy maga a felszólitás is csekély véleményem szerint hasonló rendszert igényelt vala.

Ámbár elvégre jelen kisérlettel a kitűzött feladatnak minden oldalról csekély tehetségemhez képest megfelelni szorgoskodtam, mindamellett nem mellékes érdekek, vagy dicsvágy, hanem a kedves hazánk s szent Egyházunk iránti hódolat s tisztelet egyedüli ösztönül szolgáltak e parányi áldozattal mindkettőnek oltárához járulni. S valóban minden földi jutalmak legfőbbikét érendem, ha avval az erkölcsösséget s a tudományok ösvényén pályázókat bár kevéssel is gyámolitandom.

Posony majushó 15-én 1856.

A szerző.