Előszó

Tipary László immár a negyedik könyvét teszi az olvasók asztalára. Az első, Gyöngyszemek Palócországból - Felsőszemeréd és rovásírásos emlékei még 1995-ben látott napvilágot a Madách-Posonium kiadásában. A kötet úgyszólván napok alatt elfogyott, hisz akkoriban alig olvashattunk a rovásírásról. De ugyanilyen hozzáértéssel mutatta be a palóc népballadákat és népszokásokat is... Második könyvének az "El kell menni katonának..." címet adta, amely 2003-ban jelent meg a Lilium Aurum Kiadónál. Az olvasmányos összeállításban néhány dalos- és katonafüzetet mutatott be a szerző, melyek ma már néprajzi, helytörténeti, sőt irodalmi jelentőséggel is bírnak... A harmadik kötete 2004-ben került ki a - szintén a Lilium Aurum Kiadó jóvoltából -, Szülőföldem szép határa... címmel. A benne közölt vallomások, történetek hűen tükrözik a szlovákiai magyarság háború utáni sorsát: a deportálások, a kitelepítések és a megaláztatások szörnyűségeit!...

E legújabb könyv témája is komoly. Tulajdonképpen egy történelmi korrajzról van szó, melyben a második világháború és az orosz hadifogság borzalmai mellett szerzőnk felvillantja az első világégés kevésbé ismert mozzanatait, eseményeit is. Bepillantást nyerünk hát az egyszerű magyar katona viszontagságos életébe, amelyeket a háború keservei után a fogságban élt át...

Az eseményeket elbeszélő Péli János a Hont megyei Kistompán született. Részt vett a második világháború poklában, s huszonkét évesen, 1944 szeptemberében orosz fogságba esett. Fogolytáborba került, ahol őreinek kiszolgáltatva, éhezve és fázva rengeteg szenvedést élt át. Sokan közülük ott pusztultak és sírjaik jeltelenek maradtak!... Péli János azonban átvészelte a megpróbáltatásokat, s három év után, 1947 októberében újra találkozhatott a szeretteivel...

A nyolcvannégy éves János bácsi visszaemlékezései - Tipary László remek feldolgozásában - valóban élvezetes, tartalmas olvasmánynak ígérkeznek. Mondom ezt annak ellenére, hogy témája a háború, majd a hadifogság borzalmai! Persze, akad azért némi romantika is: például az ukrán Hanka története, rettenetes szegénysége, majd szerelmi vágyódása a hadifogoly iránt... Vagy 1947. május elsejének éjszakája, amikor egyik fogolytársuk az éj fájdalmas csendjében hegedűjén eljátszotta a "Szeretnék május éjszakákon letépni minden orgonát" című dalt. A foglyok erre felébredtek - már akiben volt annyi életerő -, és sírva énekelték a gyönyörű dallamokat. Sajgó szívükben felidézték a boldog békeidők szerelmes május éjszakáit... Egyébként ez a dal lett a kötet mottója és címe is!

Külön értéke a könyvnek, hogy a cselekmény több szálon fut: tehát, a szenvedő alany története mellett, az otthon maradottak életével, illetve a falu akkori eseményeivel is megismerkedhet az olvasó! Nem is beszélve a világháborús katonanótákról és "békebeli" dallamokról, amelyek akár hiánypótló adalékként is szolgálhatnak a fiatalabb nemzedéknek! Mert Péli János annyi év után is pontosan emlékszik az akkori megpróbáltatásokra, a rengeteg szenvedésre, hisz a bajtársak elvesztését, az éj leple alatti temetésüket sosem lehet elfeledni! ő élve maradt és hazakerült a hadifogságból. Az idő azonban rohan, az évek felette is elszállnak, és bizony a kortársak is lassan eltávoznak... Ezért van nagy jelentősége az ilyen vagy az ehhez hasonló visszaemlékezéseknek!

Szerencsére a mai olvasók zöme már csak a filmekből, könyvekből vagy a szüleik elbeszéléseiből ismeri a háborús szenvedéseket, a kitaszítottság borzalmait! De így is meg kell őrizni ezeket az emlékeket, hogy mementóul szolgáljanak az elkövetkező nemzedékeknek! Ilyen lehetőséget nyújt Tipary László könyve is!...

Végül néhány gondolat a szerzőről, aki Péli János emlékeit papírra vetette: Tipary László 1927-ben született Kistompán. Az Ipolysági Mezőgazdasági Középiskolában érettségizett, majd a Kistompai Földműves-szövetkezet közgazdász-könyvelőjeként dolgozott. Később pedig, egészen a nyugdíjaztatásáig, a Gyűgyi Állami Fürdő főkönyvelője volt... Tipary László sokat tett a szlovákiai magyar kultúráért: ő volt a kistompai Csemadok elnöke, a színjátszókör rendezője, sőt olykor a háziszerzője! De részt vett a Csemadok járási, kerületi, valamint központi bizottságának munkájában is! A napi elfoglaltsága és kulturális szervezőmunkája mellett irodalommal is foglalkozott: rengeteg verse, novellája, helytörténeti és néprajzi írása jelent meg a lapokban, illetve különböző antológiákban. Jelenleg is több munkája van kéziratban, melyek nagy részét pályázatokon is díjazták... Szülőfalujában megalapította a Palóc Helytörténeti és Néprajzi Falumúzeumot, melyben több mint ötszáz kiállítási tárgy látható. Munkásságát bemutatta már mind a szlovák, mind a magyar televízió... Tipary László ma sem tétlenkedik. A fájdalmas emlékek, a betegségek és a vállára nehezedő 77 év dacára tovább dolgozik: írja a megörökítésre méltó eseményeket, történelmünk és jelenünk krónikáját!

Felsőszeli, 2004. augusztus 10.

Oros László