Fülszöveg

Mindegyikünk emlékszik még gyerekkorából arra az érzésre, amikor a szülői értekezlet után felmenőink színük elé parancsoltak és keményen kérdőre vontak, mondván: baj van az iskolában! Ugye nem volt szívmelengető a helyzet? De azért túléltük valahogy. Most viszont komolyabb a gond: nem az iskolában, hanem az iskolával van baj. Nem is kicsi. Merthogy - nemzetközi felmérések szerint - a 16-65 év közötti magyar lakosság kétharmada funkcionális analfabéta, az iskoláskorú gyerekeknek meg több mint a fele képtelen arra, hogy "önálló olvasással, önállóan tanuljon". Az pedig már csak a hab a tortán, hogy - ugyanezen nemzetközi felmérések szerint - a hazai diplomások írás-olvasás teljesítménye pontosan olyan szintű, mint a svédországi általános iskolát végzetteké. Közben pedig az iskolabezárások miatt tanárok válnak munkanélkülivé, a pedagógusok fizetése - az egy főre jutó nemzeti össztermékhez viszonyítva - jobb esetben fele, rosszabb esetben harmada az EU-ban kapott béreknek. És bizony baj van gyermekeink neveltségi szintjével is: a 6-14 évesek által elkövetett bűntények száma ugyan csökken, de korántsem olyan ütemben, mint a korcsoport létszáma. Így alakult ki az a helyzet, hogy a bűnelkövetők között ugyan egyre kevesebb a gyermek, gyermekeink között viszont egyre több a bűnelkövető. Pedagógusokat, szülőket, újító szellemű és tradicionálisan gondolkodó iskolaigazgatókat, elméleti szakembereket és néha gyerekeket kérdezve kereste a szerző az okokat, amelyek e lejtmenethez vezettek. Csak annyit sikerült megállapítania, hogy a hanyatló tendenciát nem sikerült megfordítani. Nem látjuk még az alagút végét. Lehet, hogy megbukott az iskola?